Nóri már rendszeres szerzőnek tekinthető itt a blogon, hiszen több posztja is megjelent (melyeket itt és itt olvashattok). Most a talán hivatásává váló hobbijáról osztotta meg néhány gondolatát, amely valahogy az elmegyek vagy maradok kérdésével is összefügg.

„Először is leszögezném, hogy nem vagyok kész fotós. Az állandó tanulás fázisában vagyok. Napról-napra tanulok valamit a fényképezésről, akár a saját fényképeimből is. 

Sokat olvasni a külföldi élet nehézségeiről, legyen az honvágy, felerősödő hazaszeretet, a család és a barátok hiánya, és az ezzel járó lemondások. Olvasni a kinti elfogadtatásról és arról, hogy tudjuk elfogadni saját magunkat, egy adott esetben teljesen más világban. 

Többek közt én is írtam már a szezonmunka alatt szerzett élményeimről, de most valami egészen más szemszögben szeretném megmutatni, hogy nem csak a pro és kontra érvek léteznek, hanem van ennek a külföldi létnek egy egészen más oldala is, a munkán, a mindennapi roboton túli élet, ami lehet akár egy hobbi is.

Persze tudom, hogy mindenki készít magáról (többnyire telefonnal) „itt jártam - ott jártam” képeket. A telefon mindig kéznél van, de azért az nem ugyanaz, mint élőben megtapasztalni a dolgokat, és nem ér fel egy fényképezőgép adta hatással sem. 

Nyilván én is kismillió képet készítettem magamról utazásaim során, de valahogy mégsem azok jelentik a legtöbbet. Ennél fontosabb számomra, amikor beállok a kamera mögé, hogy a tökéletes kompozíciót keressem.

Minden országban lehet találni valami különlegeset. A maga módján a természet csodákra képes, bárhol is legyünk. Ott van például az angol vidék. Tök szuper a nevezetességeket fotózgatni, a már-már sablonos képek kötelezőek, de az angol vidék elképesztő. Több hónap nem volt elég, hogy olyan képeket készítsek, amilyeneket valójában szerettem volna. 

Megszámlálhatatlan sok a téma, akár több millió képet is készíthetnék, az sem lenne elég, annyival sem lennék elégedett ahhoz, hogy vissza lehessen adni a szépségét. 

Átélés és élvezet 

No, menjünk visszafelé az időben. Utoljára Angliában éltem, nyugodtan végigmentem bármilyen felszereléssel az utcán, nem kellett reszketni, hogy ki támad meg. Ez nagyon jó érzés. Felszabadultságot adott, hogy nem volt félelemérzetem. Persze bele lehet kötni, hogy jobban élnek. Több pénzt keresnek, stb. Pedig nem hiszem, hogy ez számít. Sokkal inkább az igényeik mások. 

Sajnos, minden képet nem tudok megmutatni, mert egy részük elszállt, de ami megmaradt, abból párat szeretnék megosztani, mert ha ezzel kedvet csinálhatok bárkinek, akkor már megérte.

A fényképezés művészet, amiből nem megélni kell, hanem élvezni, átélni és beleélni magunkat a természet csodáiba. A természetfotót tökéletesen össze lehet hozni az érzelmi képekkel. Azonban fontos, hogy a képekből ne csak annyit lássunk, hogy hű, de szépek. Hanem az is cél, hogy ábrázolja a mai világ problémáit, előnyeit és elgondolkodtasson. 

Régebben gyakoriak voltak a figyelemfelkeltő fotók, melyek megfogalmazták a változás szükségességét. Ma már kevés kép foglalkozik a társadalmi problémákkal, inkább személyes élményeinket igyekszünk megmutatni a publikumnak. 

Lehetünk derűlátóak vagy akár borúlátóak is a tökéletes világot illetően. Ez már mindenkire rá van bízva. Az biztos, hogy sosem tudnám megbánni egyik külföldi úti célomat sem. 

Érdemes figyelni a legegyszerűbbnek tűnő képet is, hiszen lehet a kevesebb néha több alapon, ezek beszélnek a legtöbbet a jelenünkről. Ma már nagyon ritka, ha valaki egy munkahelyen viszi végig az életét, ma már inkább a változás és a változtatás jellemző, ami egy új élet kezdetét jelenti. Ez természetesen nem megy könnyen. Valakineksikerül, valakinek meg nem. Valaki elmegy és ott is marad. Valaki elmegy és hazatér. Lássuk csak én hova tartozom? Legyen ez a jövő zenéje. (Nóri oldalát itt érheted el.)

A moderálási alapelveket itt találod.