oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2015. március 30. 06:34,  Miért éppen Alaszka 2. 424 komment

2015. március 30. 06:34 Határátkelő

Miért éppen Alaszka 2.

Múlt héten nagy sikert aratott Örs posztja Alaszkából, amelynek megígértem a folytatását. Miért ne kezdjük a hetet az alaszkai kalandok folytatásával. Ha valaki nem olvasta volna az első posztot, a figyelemre méltó fotókkal, az itt megteheti

dsc_2174.JPG

Fairbanks, a város

Fairbanks az arctic desert-ben van, két nagy hegyvonulat között található. A "pusztaságot" délről az Alaska Range, északról a Yukon-Tanana fensík, ill. még északabbról a Brooks Range határolja, nem annyira csapadékos, mint amennyire száraz. Kb. olyan helyen fekszik, mint Eger, hogy mögötte “hegyek”, előtte vagy 180 km síkság.

Tiszta időben valami elképesztően szép az Alaska Range, gyakran a Denali is látszik a délnyugati horizonton. Ennek örömére itt az egyik legnagyobb az évi hőingás, de a legnagyobb boldogság a szinte állandó téli inverzió, ami miatt a városban magában legalább 10-15 fokkal hidegebb van télen, mint a környező dombokon (nem mindegy, hogy -40 fokban áll a lakás, autó vagy “csak” - 20-ban), de ez még a kisebb gond.

A legnagyobb porblema a légszennyezettség. Tudom Pekinghez képest ez is kéjmámor, de autó nincs nagyon 3-4 liter alatt. Nincs gáz, tehát fűtésre marad a fa, meg az olaj. Ez kissé egyszerűbb, tehát inkább ez dívik. Ergo a téli időszakban “lent” a városban elég gyatra a levegő, szinte állandó a szmog. A település elég érdekesen néz ki. Van a "városmag", ami a dombok és a Tanana folyó között van, illetve a még városhoz tartozó, de már nem annyira belső terület, ami kb. egy kb. 20 km átmérőjű körben található. A legjobb helyek a magaslatok, a már említett inverzió miatt, illetve télen többet látsz a napból.

Maga a város nem annyira építészeti kéjhömpöly, kb. 114 éves, európai szemmel nézve siralom, ahogy kinéz, de ez van, ezt kell szeretni, meg télen amúgy is eltakarja a hó. Innen indul a Dalton highway, illetve itt van az Alaska Railroad vége, tehát elég fontos átrakodó állomás, a vasút szinte kettészeli a várost, a teherpályaudvart bárhova mész a városban, mindig meg kell kerülni.

A várost a szél fújta ide?

Szociológiailag elég sok részre osztható, de van egy rendes kelet-nyugati tengely a városban. A keleti részén van egy katonai bázis (Ladd army field volt, de 1960-tól Fort Wainwright), hozzá tartozó civil "telepekkel", itt van pl. a Wal-Mart. Északon, a Goldstream Valley-ben élnek a "hippik" (itt inkább a már említett alacsonyabb komfortfokozatú házak vannak), a tavaly novemberi grász legalizációs szavazáson, itt 85% szavazott igennel:) A nyugati részen van az egyetem, itt a nyitottabb felfogású népek laknak. Errefelé találhatók a "puccosabb pecók" is, fent a "hegyekben", amolyan rózsadombi részekkel. "Lent" délen inkább raktárváros hangulat uralkodik, ott vannak a mindenféle hegesztőüzemek, raktárak, kamionrakodók, stb. Illetve a szívem csücskei, a különböző repterek.

Amúgy elég szellősen vannak az épületek szétszórva. A "városmag" a leginkább beépített, legmagasabb épülete a Marriott hotel, kb. 7 emelet, szóval nem karcolja az eget. De pl. a Farmers Loop körül vannak 2-3 hektáros területek szabadon és akkor még mindig a városban vagyunk, valahol a közepe felé. Szóval nehezen tudok városként tekinteni Fairbanks-re, inkább amolyan "ezt ide hordta a szél" hangulata van.

Kicsit utánanéztem, gyakorlatilag a város körül jó 20-25 km-es körzetben mindent feltúrtak vagy 5 méteres mélységben, aranyat bányászva. Mivel régen a gépek gőzzel mentek, egy mégy nagyobb sugarú körben az összes fát kiirtották, ezért van annyi nyírfa errefelé, mivel a visszatelepülés során azok jelennek meg először. Észak felé a Goldstream valley az első völgy, ott 70 éve még 15000 ember élt. Ma leginkább azok, akik kutyaszánoznak, mivel sok útvonal esik arrafelé. Ahogy az ember jobban nézi a tájat, tényleg szinte mindenhol a túrások nyomai látszanak, ahol nincs fa, egészen jól látszik, ahogy a nagy exkavátorok szórták a meddőt, párhuzamos körívekben. Megnéztük az egyik elhagyatott gépet. Háát, nem kicsi, még mai szemmel sem és kb. 80 éves. Minden mechanikus rajta, gőzgép hajtotta, 30 ember dolgozott vele 3×8 órában. Erik mesélte, hogy annyi fát használt naponta, amivel egy nagy házat ki lehet fűteni az alaszkai télben. Így már érthetőbb, hogy mit csináltak a fákkal.

Időjárás

Az éghajlat szubarktikus, a telek hosszúak és elég hidegek, a nyarak rövidek és "melegek". Ez pont a tavalyira nem volt igaz, mert rekord sok eső esett. A tél tényleg október eleje felé kezdődik, ekkor még csak az undormány arcát mutatja meg, mivel a fák már kopaszok, barna, szürke minden és arra ébredsz egyik reggel, hogy az autó keresztben csúszik az éccaka lefagyott úton.

Ez eltart kb. egy hónapig, egyre lejjebb csúszó hőmérsékletekkel, majd november elején, október végén megérkezik végre a hó is, ami megmarad általában áprilisig. Ha szerencsés a tél van rendesen hó, nem úgy mint idén, amikor vagy fél méter hiányzik. Nem azt mondom, hogy nincs, de nem annyi, mint szokott (a helyiek elmondása szerint).

csakamugy987878.jpg

A leírások szerint Fairbanks az Egybesült Álmok leghidegebb városa, télen rendszeres a -50 fok (idén alig volt rendes hideg), de most csak 2 hétig volt -30 és -40 között. Ez volt a feljegyzések szerinti legmelegebb tél... Most éppen olvad minden, tegnap este pl. eső esett, hajnalra vastagon jég borított mindent, csodák-csodája, a fél város megbénult, ami azt jelenti, hogy a legtöbb bolt zárva volt, mivel nem értek be a dolgozók.

Amit viszont nagyon értékelek a télben, hogy nincsenek ordas szelek és nagyon száraz a levegő. Így elég jól viselhető a hideg, egyáltalán nem az a bőröd alá mászó ocsmány zima. Otthon sokkal jobban zavart a decemberi se nem fagy, se nem meleg, ködös, párás hideg, mint itt a -40, de tiszta, szélmentes idő. Felveszed a ruhát, amit kell és nem fázol. Sosem hittem volna, mivel meleg vérű lennék, hogy a telet jobban fogom szeretni, mint a nyarat. Mivel ha nyár, akkor szúnyogok és mocsár.

A környéken minden, ami ilyenkor télen járható, az májustól októberig egy merő mocsár, tó, pocsolya és vízfolyás, a 10 a kéccázmillióezerhatmilliárdhuszonnyolcadikon szúnyoggal együtt. Az ellen meg a Szalacsi sem véd (és atomtámadás ellen is véd? Nem, igen, az ellen nem véd, de..., na kb. ilyenek a szúnyogriasztók is) Elég lehangoló, amikor nyáron a melegben vagy nyakon borítod magad 5 percenként szúnyogriasztóval vagy beöltözöl, mint a méhészek. Szóval, inkább a kristálytiszta, csillogó hideg.

Épp tegnap repültünk egy jó 3 órás bevetést a táj felett, amikor a navigátor megjegyezte, hogy na, még 3 hónap és mindez egy merő mocsár, aztán se té se tova. Nyáron előfordul, hogy 34-35 fokok is vannak, 2 éve 3 hétig volt tartósan 30 felett a hőmérséklet. Az egyik hűtőgépszerelő mesélte nagy lelkesen, hogy klímát kellett szerelnie!! Mármint a meleg miatt.

Boltok s egyebek

“Vásárni” szinte minden sarkon lehet, Mal-ból, plázából rengeteg van. Kezdem a legalján, ez szerintem a Wal-Mart. A hangulata, mint az Aldi és a leglepukkantabb Tesco keveréke, csak mindezt elterülve, mint a Nagy-alföld. Ha olyan embereket akarsz látni, mint az amerikai zs kategóriás filmekben mutogatott ijesztő alakok, akkor jó helyen jársz, itt szokták a black Friday-en ütni egymást a népek. Érdekes, mert az élelmiszer része annyira nem vészes, de a legtöbb áruból a legolcsóbbat tartják, ahogy halad az ember a mindeféle kacatok felé, egyre inkább látja, hogy ajvé, itt tényleg az occószág a cél. Viszont, ha valami egyszerű kacat kell, cipőkefe, szappantartó, fogkefe, akkor ide kell menni. Azért tartós fogyasztási cikket inkább ne, bár néha ki lehet fogni. A vásottabfülűek értik, hogy mi a pálya, ha azt mondom, hogy GoPro-ból a silver edition a csúcs a Wal-Mart-ban.
A következő kategória a Fred Meyer, ez amolyan elitebb Auchan. Állítólag helyi tulajdonosi kör, de édesmindegy. Sztárbuccss, az persze itt is van, mert az a legutolsó sarki kocsmába is kell, meg mindenféle kütyübolt. Tetszik az a rendszer, hogy kassza nem olyan börtönlájk érzés, hanem bárhol elszórtan találhatóak, édesmindegy, hogy a laptopot akarod kifizetni, amit a kütyüből hoztál, vagy az avokádós pesztókrémet. Egy valami persze külön van, az alkohol részleg, itt keménykedés van, csak 21 év fölött, de az szigorúan. Múltkor találtam egy elvesztett jogosítványt, hiába 28 éves a valaki, valószínűleg volt egyszer egy DUI (driving under influence, magyarul megszondáztatták, és pechje volt) esete és a jogosítványán vörös háttérrel ki van emelve, hogy őneki semmi szín alatt nem adható alkohol.

Na, szóval Fred Meyer. A zöldséges pult gyönyörű, olyan szépségesek, hogy ihaj, csak épp semmi íze semminek, amolyan minta érték nélkül érzése van az embernek. Árak: narancs fél kiló 1-2 USD, retek 80 cent egy csomag, répa 2-3 USD egy kiló, krumpli 3 USD fél kiló, stb. A retek és a répa volt idáig az egyetlen, ami elég jó is, a többi valahogy nem az igazi. Majd kinyit a helyi piac, még kb. 4 hónap, ott lesz majd helyi termés, azt mondják, oda kell menni. Olyan, hogy felvágott, az valahol a száraz tapló és a pácsó között félúton, márha az ízvilág és a textúra kérdését feszegetjük. Eddig rengeteget kipróbáltam, a legtöbb persze a túlhízlalt pulykamellből készül (óó, a boldog PhD:)), olyan is, se íze se bűze, száraz, de legalább sós. Árak: 10 dkg 4-6 USD között. Az egyetlen, ami eddig jó volt az egy olasz szalámi, amit Andrea, az olasz kollégám mutatott. Sajtból van mindeféle, mivel a legtöbb külföldi (értsd fhranszia), nem is rosszak, ezek olyan 19-35 USD/45 dkg (font) körül vannak.

Kenyér, az a siralom völgye, eddig az olivás chiabattától a mindeféle magos kenyérig mindent végigpróbáltam, de ha nem tartod nejlonzacskóban a hűtőben, 2 nap után dobófegyvernek minősül, olyan kemény. Hal érdekes módon nem nagyon van, de legalább nem olcsó. Kilója a 18-tól a 35 USD-ig terjed. Királyrák van persze, kisebb-nagyobb darabokban, hisz Alaszkában lennénk, ha jól emlékszem 16-20 USD egy font (0,45kg). Húsokat szépeket találni, a marhahús dívik a pultban, egy fontos steak 6-14 USD között van. Sütnivaló húsokat és hasonló jókat még nem nagyon néztem, mert konyhailag nem állok valami fényesen (egy deka lábas-serpenyő-tepsim sincs), egy darab kenyérpirítóval és vízforralóval pedig nehéz a Michelin csillagot lehozni az égről. Bár lehet kipróbálom, hogyan adja a vízforraló virslifőzéshez, vagy ha olajat teszek bele talán még a sült krumpli is meglenne.

Otthonra való ezmegaz, mint írtam van a Wal-Mart-ban, a Fred Meyer-ben, múltkor Adam (az ernyős csóka) mondta, hogy az a legjobb, mert ott minden kapható. És tényleg, pecabot, kajak, vadászpuska, meg a bármi. Amit itt nem találsz, azért el kell kocogni a Home Depot-ba, vagy a vele szemben lévő Lowe’s-ba, ezek amolyan OBI-Baumax témában utaznak. A kettő között annyi a különbség, hogy a Lowe’s-ben spanyolul is ki van minden írva, egyébként ugyanaz a kínai cucc van mindkettőben.

Túra, halász-vadász madarász témában marad a Sportsman’s Warehouse, a Beaver ‘s sport, meg a Prospector, REI, Goldstream Sports. Kínálatilag szinte semmi különbség nincs köztük, csak az árban, mielőtt bármit vesz az ember, körbe kell járni őket, mert hol itt, hol ott olcsóbb valami. Kimenős-jáccós ruhát itt (mármint mAlackában) érdemes venni, bakancsot, kesztyűt, kabátot szintúgy, persze a legjobb, ha a helyi póvert kérdezi az ember, mert vannak sajátosságok.

A túracuccok árai hasonlóak az otthoniakhoz, bár néha vannak necces cédulák. Ha mákod van, ki lehet fogni egy jó kis leárazást. Január elején a Prospector pl. átépítésbe kezdett, ennek első lépése volt a mindent kiárulnak. Sikerült vennem egy Carhartt, bélelt kezes-lábast, ami a -40-ben is jó, eredeti 310 helyett 75 dollárért. Vagy éppen egy tollal bélelt kantáros gatyát eredeti 780 helyett 150-ért. Egyébként tényleg a Jézuskától a géppuskáig érzése van az embernek, ha a boltokat járja, a Májer Frédiben pl. az ágybetét és a autósampon között vannak a puskák és a maroklőfegyverek.

A legendás árucsere-visszaviszem a hibás terméket. Néha azt hiszem, hogy a népmesébe tartozik, néha meg valami hihetetlen módon működik. A multiknál vért hu...zol, mire valamit kicserélsz. Vettem az egyik barátomnak egy iPad-et. Volt hozzá teljes körű biztosítás 20 dodóért. Hazavittem neki, persze még aznap összetörte a kijelzőt. Visszaviszem a Májer Frédibe, jaaa, hogy az nem az ő dolguk, azt egy velük szerződött cég intézi, meccsezzek velük. Persze onlány felület, fél óra mindent kitölteni, majd küldik a csomagcímkét, amivel vissza tudom küldeni. Aha, kb. 3 hónap, heti 3 telefon, mire megjött a címke, de utána tényleg villámgyorsak voltak. Van olyan bolt, ahol még blokk ellenében sem cserélnek, de inkább a visszasétálsz, hogy van valami kis porbléma a cuccossal és szó nélkül adják az újat a jellemző.

Ha valamit meg kell csináltatni ruhailag, akkor persze csak a kicsi szárga emberek maradnak, van vagy két varroda a városban, az egyik kínai, a másik koreai, egy ajtó választja el őket.

Hogy állunk a magyarokkal Alaszkában?

Találtam már magyar embört néhányat, kb. annyira magyarok, mint én a kínai apacsászár. Egyik Erik, a tűzoltó, a szülei magyarok. Volt már minden, talán halott csecsemő is (asszem kigyógyult belőle), járt 3 évig a SOTE-ra Pesten, volt tűzoltó Grönlandon, Kanadában, persze ez is siklóernyős idióka:) Az orvosit azért kellett abbahagyja, mert egyszer itt nem messze leszopódott a susnyásba, rosszul lépett, eltörte a lábát, kb. 40 km-et mászott fél lábbal a rengetegben (errefelé ilyesmi előfordul, ha benézed és ez még a vidámabbak közül való). Két nap múlva ért ki valami útféleségre, bevitték a kórházba, megekecselték a pacskerját, majd mondták, hogy az annyi mint 100.000 dollár plusz a zenés felár. Mondta, hogy van biztosítása, mire közölték, hogy aprótetűs részt tessék csak elolvasni, az csak a lower fortyeight-re (ezt a kifejezést nagyon gyorsan megtanulja az ember, az itteniek csak legyintenek, ha a többi államról van szó, mármint azok ott lent, délen) szól. Tehát Alaszkára és Hawai-ra nem. Ez az egész betegbiztosítás amolyan államilag támogatott pilótajáték. Eriknek innentől kezdve lett némi befizetni valója, a SOTE elmaradt, viszont beállt állatorvosi asszisztensnek, meg mellette maradt a tűzoltás.

Na, szóval Erik felhajtott még némi magyarokat, úgymint Alexandert és Vojanát, ők Magyarkanizsa mellől jöttek (a Vajdaságban van), Alex rutén, de voltak a faluban magyarok is, szóval ért valamit, Vojana teljesen szerb, ő a jónapot már ismeri. A többiek meg kb. annyira, hogy az egyik nő lánya valami 3. generációs magyar sráchoz ment fírhe, ezért a néni meg akar tanulni magyarul.

Bürokrácia

Remélem ennyi idő alatt "lejött", hogy sajnos-szerencsére eléggé burokban élek, mivel sok mindenben segít az egyetem. Betegbiztosítási mizériáim pl. nincsenek, azt az egyetem intézi, az önrészt automatikusan vonják a fizetésből. Persze vannak necces dolgok ebben is, mert a fogászat csak 2000 dollárig ér. Azt pedig egy apró mozdulattal át lehet lépni.

Az egyik kolléganőmnek volt egy gyökértályogja. 2 darab 1 órás kezelés, 8900 dollár volt. Ebből 2000-et állt a biztosító. Mondtam neki, nem vagy magadnál, veszel egy jegyet Hungáriába 1400 dollár, "széttúrják" a képed, összeraknak otthon kb. további max. 1000 dollárért, kifizetsz a 4 napra még 800 dollárt, ez eddig 3200, nekem adsz egy 1000-st az ötletért és mindenki happy és spóroltál 4700-at:).

Amit az egyik oldalról levesz az egyetem, azt két marékkal adja vissza a másikon. Említettem, hogy hoztam magammal néhány berendezést. Na, aranyidesSzűzanyámacsandaibúcsúban ne hagyjál el mán engemet! Szinte mindegyik saját "készítés" (sokan segítettek, ezért az idézőjel), ergo se ilyen lista, se olyan lista nincs róla. Idejövetelem előtt elég sokat leveleztem velük, mert sejtettem, hogy nem lesz sétagalopp ezeket itt üzemeltetni. Ááá, semmi gond, menni fog az. Még európai szabványú ipari áram is lesz:) Mindezt szerződésben vállalva. Na, a ketyeréken azóta dolgozik egy komplett mérnök brigád, mert az 1/2-es, 1,75-ös emelkedésű metrikus menet, miként passzolhatna a 1/2-es, kontinentálishoz, plassz a melyik mágneskapcsoló eszi a 60 Hz-et, az 50 helyett. Mert persze se ipari áram, se rendes helyiség nem volt a cuccoknak.

Azonkívül akármihez hozzá szeretnél nyúlni, mindenre van külön online tréning, legalább 30 különböző protokoll, stb. A pályázatírás az külön rémálom, szerencsére van egy iroda, aki segít eligazodni a papírhalmazok között, de így sem eccerű. Szerény nyomott véleményem szerint, otthon még mindig sokkal több mindenre van emberi megoldás, itt szinte mindenki csak a papír és a protokoll szerint. Tudom, mindenki védi a saját hátsóját, de néha már az agyatlanságot súrolja a merevség.

Ha esetleg repülőt szeretnétek vezetni...

Hétköznapi ügyintézésben vannak egyszerűbb és komplikáltabb dolgok, ahogy írtam jogosítványt szerezni, autót átíratni, biztosítást kötni sima móka, de pl. elkezdeni repülőiskolába járni, bankban ügyet intézni, hivatalba bejutni, az már más tészta. A repülőiskola az úgy ment pl., hogy alienként át kell esni egy NTSB (national transportation safety board) background security check-en.

Ez teljesen "eccerű", a repülőiskola egyeztet egy időpontot a rendőrséggel, miután minden létező dokumentumodat elküldte az NTSB-nek, elmentek kézen fogva a rendőrségre, szigorúan előre egyeztetett időpontban. Bemész a "cellába" (ez egy teljesen zárt előtér, biztonsági ajtókkal, egyirányú üvegablakokkal, meg 4 kamerával), felveszed a telefont, beszélsz az ügyintézővel, aki gondolom a kamerán les, majd kb. 20 perc múlva jön valaki, aki mind a 10 ujjadról lenyomatot vesz, beteszi egy borítékba, majd elküldi a hivatalba. Onnan egy hónap múlva (jobb esetben) visszajön a zöld jelzés, hogy nem vagy tenorpista. Ennyire eccerű.

A legtöbb hivatalba nem lehet csak úgy bemenni, időpontot kell egyeztetni, mindenféle telefonos nyomogatós menükön végigszánkázva, majd amikor odaérsz, ugyanaz a cellás, telefonos rendszer fogad, mint a rendőrségen, tiszta bigbrada... Viszont fegyvert venni, azt gyakorlatilag véletlenül is tudsz, ha nem figyelsz, mert lehet, hogy a parízer helyett azt rakod be a kosárba. Na jó, az ID-t elkérik, de semmi egyéb. Alkoholt viszont csak a külön részen, miután megkérdezték, hány éves vagy bogaram. Egyes helyeken rendesen betartják a szabályozást és megnézik az ID-t is, mert ha volt DUI-od és amíg az le nem jár, addig max. Bambit lefetyelhetsz hivatalosan.

Áutdórkodás – kutyaszán és jégfalmászás, de siklóernyőzni nem lehet

Na, itt elérkeztünk Fairbanks egyik erősségéhez (nekem inkább gyengeségéhez), mert a lehetőségek szinte végtelenek. Horgász-vadász-vadvízi kajakozós- lájtos túrázó-kempingező-kutyaszánozó-motorosszán-hidroplán-ésmégamitakedvesvendégkíván lehetőségek végtelenek.

Az egyetemen gyakorlatilag a jégfalmászástól kezdve a kutatóbúvár-képzésig minden van, csak idő és pénz kérdése a móka. A hallgatóknak elég olcsó, nekem mivel alkalmazott vagyok már nem annyira, de néhány túra simán belefér. Aztán már tényleg csak kedv kérdése, mert ezek a túrák leginkább egyhetesek, de van 2 hetes is köztük és "munkaidőben" nem nagyon díjazzák, ha egy-két hétre lelépsz. Így maradnak a nyári és a hétvégi kevergések.

Mivel nekem van egy "lelki nyomorom", amit repülés utáni vágynak hívnak, számomra ez a teljes nihil vagy az ordas bevállalások helye. Siklóernyőzöm, meg pár éve vitorlázórepülök is. Na, ezt a kettőt itt csak abszolajte szopóágon nagyon nehezen lehet csinálni. A környék földrajza a siklóernyőzést szinte lehetetlenné teszi, mert nincsenek tiszta helyek, sem domborzatilag, sem növényzetileg.

Mielőtt idejöttem, Adam, a helyi siklóernyős csóka váltig állította, hogy ez a világ északi közepe, de hamar kiderült, hogy csak kamuzott kissé túlzott. A másik hatalmas nyomor a vitorlázórepülés. Minden irányban ott a mocsár-tundra-tajga, igaz, hogy tavasszal és nyáron olyan idők vannak, hogy elcsöppen az ember, de hiába. Se gép nincs erre, de indulni sincs hova, mert semmi opció nem létezik terepre szállásilag. A legközelebbi lehetőség Anchorage, az meg 610 km délre.

Amikor megvettem az autót, nézegettem a platóját, hogy majd alszom én azon, ha nagyon muszáj. Ha meleg, selymes, csillagos nyári éccakák lennének, meg a macik sem csellengenének a környéken menne is a dolog, de így, hogy egész nyáron egyfolytában esett, más megoldást kellett találni. Ez pedig a camper.

dsc_1868.JPG

Átlag amerikai, ha túrázni megy, semmi fajta kényelemről nem szeretne lemondani, értsd, ordas plazmatévé, kábelnet, play station, két fürdőszoba, bőr kanapé inkluzíve. Ezért kitalálta magának a camper intézményét. Ebből a legalapabb megoldás a sima platóra rakható verzió. Abból is van persze kicsit szebb-jobb, WC-vel, zuhannyal, de nekem csak egy felnyitható, fekhelyes kellett. A másik véglet, amivel nem foglalkoztam, az oldalra nyíló, 2 hálószobás, média centeres, bőrkanapés, konyhás dagályborzalom.

Találtam is egy nekem való kicsikét, elég olcsón, amit csak felrakok a platóra és simán -10 fokig jó vagyok bárhol, lehet benne főzni, aludni és minimálban mosakodni is:) Atomtámadás ellen nem véd, de legalább fűthető a kis palackról, szóval, nekem pont megteszi kisebb-nagyobb túrákra. Az Eagle Summit nevű helyen, szeptember első hétvégéjén, 20 mph-s szél volt és -12 fok éjszaka és tökéletesen jól védett, akkor nekem jó lesz ide-oda. Pont ezen az éjszakán 3-an (plusz két ktuya) aludtunk benne és nem kellett nyomorogni, szóval tökéletes. A fogyasztást kissé megdobja, de ez a kényelemért cserébe szinte mellékes.

Zárszóság

Sokszor megkérdezik, nem csak otthonról (a lóver fortieéjtből is), hogy hát hogyan lehet bírni azt a "hihetetlenhideget", meg téli sötétet? Ahogy írtam, imádom a meleget és a tűző napfényt, de ez a másik véglete a csodának. Szinte már fáj, ha nincs legalább -20 fok. A hideg ellen fel lehet öltözni, onnantól meg annyi mindent lehet itt csinálni, ahogy fent is írtam. Egy év után alanyi jogon lehet vadászni menni (kell hozzá licensz, de elég egyszerű megszerezni), lehet sífutni, kutyaszánolni, hóban túrázni, a kattant Garrett haverommal motoros trájkkal repülni, lékhorgászni és még a végtelen sok egyéb mindent.

A fények.... Azok meg leírhatatlanok. Minden évszakban csak kapkodod a fejed, mert minden nap (kivétel június és december vége) 7 perccel hosszabb vagy rövidebb, mint a másik. A nap pályája elég lapos, ezért a hajnalok és az alkonyatok nagyon hosszúak, egész elképesztő bíbor-narancs és kék színekkel, mindezt órákon keresztül. Mivel Fairbanks pont a lejtő legvégén, a gödörben van, orbitális az inverzió, a köd napokig meg tud ülni. Mivel annyira hideg szokott lenni, ez nem rendes köd általában, hanem jégköd. Az meg valami hihetetlen, amikor reggel csillog a rengeteg kis kristályszerű jégkristály a levegőben és összevissza szórja a napfényt, ami alulról jön.

dsc_2165.JPG
Azt kell mondjam, hogy olyan ez a világ, mint egy rossz jány. Hívogat, meg csalogat, de nehezen adja magát. Hiába rövidek a nappalok, ha itt van ez a rengeteg fényjáték, állandóan van lehetőség kint lógni, szinte észre sem veszi az ember, hogy sötét van. Ja, már éjfél van? há pedig csak 4 órája állunk tátott szájjal, nézve a sarki fényeket az égen. Igaz, néha a tűzre is kell rakjunk, hogy oda ne fagyjunk, de a látvány, az olyan mint a mesében. Elképzelem, hogy a régiek, akik ezt nézték, anélkül, hogy tudtak volna a Van Allen övekről, miket mozizhattak. Tényleg olyan, mintha egy kertmoziban ülnék, csak sokkal szebb:)

Nemsokára (már csak egy hónap) alig lesz sötét. Április közepén lemegy a nap 10 körül, de 11-kor még lehet olvasni a szabadban. Aztán meg itt a teljes világosság, amikor viszont behúzott sötétítővel kell aludni, mert teljesen világos van éjfélkor is.

Az elején (haha, hiszen most is ott tartunk…) nagyon nem hittem benne, de nagyon lehet szeretni ezt a világot. Erik erre csak annyit mondott, hogy mást amúgy sem tudsz tenni:)

 

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Alaszka Egyesült Államok

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr937318640

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.30. 06:59:45

ez ismet nagyon jo:-)

nem emlekszem, ugye nem matematikus vagy?:-P:-D

egyebkent az inverzio a kedvenc hulye idojarasi jelensegem:-):-)

NIKI LAURA 2015.03.30. 07:12:49

Most olvastam,az oroszok visszakovetelik,v visszavasaroljak Alaskat,igaz kicsit tobbert mint anno a Car eladta.

Szegeny ottani lakosok,Orosz utlevellel nem sok helyre utazhatnak majd...

Hari Seldon 2 2015.03.30. 08:43:37

Na, hogy én legyek az első, aki lehúzza, azt kell mondanom, hogy a hely érdekes, de a stílus gyenge kezdés után erősen visszaesett.

„puccosabb pecók” – gondolom, házról van szó, csak cigányul
„Vásárni” - nehezebb lenne leírni, hogy vásárolni? Elvesz valamit a hangulatából?

„ajvé, itt tényleg az occószág” - ez tényleg az.

„Sztárbuccss” – Starbucks?

„száraz tapló és a pácsó” – nem tudom mi az a pácsó?

„ha a helyi póvert kérdezi az ember „ – póver, ez is valami nagy lazaság miatt lett belerakva?

„magyar embört” – jó falusias, „bratyizós” (hogy én is „dobjak egy szlenget”)

„siklóernyős idióka” – idióka? ez viszont valami elírás lehetett

„leszopódott a susnyásba” – Eddig ez a legalja.

„megekecselték a pacskerját” – Tévedtem, ez.

„annyi mint 100.000 dollár plusz a zenés felár” - Humoros tényleg… Ennél méga 100 000 csillió is jobb…

„magyar sráchoz ment fírhe” – Most komolyan: kell ez?

„ennyi idő alatt lejött" – igen, vágom…

„aranyidesSzűzanyámacsandaibúcsúban” - ???? Mi az „izé” ez? Mondjuk az egész bekezdés itt nehezen érthető. Hogy úgy mondjam: „így sem eccerű”

„tiszta bigbrada...” – nálunk a bankban is kétzónás ajtón kell bemenni, nem gondolom, hogy ez zavarna bármiben is, sőt örülök, hogy komolyan veszik a biztonságot.

„Bambit lefetyelhetsz hivatalosan.” – szerintem itt alig tudják mi az a Bambi, lefetyelni meg a kutyák szoktak.

„ Na, ezt a kettőt itt csak abszolajte szopóágon nagyon nehezen lehet csinálni.” – Abszolút értem, csak körülményesen megoldható, ha egyáltalán…

„ Adam, a helyi siklóernyős csóka váltig állította, hogy ez a világ északi közepe, de hamar kiderült, hogy csak kamuzott kissé túlzott.” – A csókának mindegy, van szárnya, repül ő siklóernyő nélkül is. Értem én, hogy megint „hű de lazák vagyunk, itt a jeges északon”, de azért ez így „elég gáz”…

„éccakák” – tényleg nehezebb leírni, hogy éjszakák? Ez szellemi igénytelenség.

„Azt kell mondjam, hogy olyan ez a világ, mint egy rossz jány. Hívogat, meg csalogat, de nehezen adja magát.” – A rossz lány, könnyenadja magát, az én értékvilágomban. na mindegy, ezen már nem akadok fenn.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.30. 08:50:02

Ez a vidék elvesztette önmagát, amióta elszakadt otthonról. Orosz Amerika identitásválságának a jelei szaporodnak.

arncht 2015.03.30. 08:50:02

Annyira jo iras, hogy elfelejtettem leszallni a buszrol, es +10 percet kutyagolhattam az esoben, de megerte :)

kék madár 2015.03.30. 08:50:02

@NIKI LAURA: en most olvastam, hogy Orban Viktor beolvasztja Oroszorszagot Kinaba, Kina meg megveszi Zimbabwet, igy akkor legalabb 4 orszagba el tudnak menni.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2015.03.30. 08:57:44

Tisztelettel kérdezném Örsöt, hogy ha éppen ráér, akkor nincs-e kedve így hirtelen egy 26 éves legényre meg a menyasszonyára szert tenni mert engem igazán örökbefogadhatna. :)

DeFatter 2015.03.30. 09:11:33

@Hari Seldon 2: MInden vélemény érdekel. Mint írtam, így szoktam elmesélni a dolgokat. Igen, van benne sok szleng, szókavarás, ilyen vagyok. Elírás is van benne jópár, köszönöm az észrevételeket.

Hari Seldon 2 2015.03.30. 09:17:22

@DeFatter:
Rendben. Értem én, hogy a helyi lazaság hangulatát adja vissza, de ez a sok szleng sokszor zavaró, sőt nekem idegesítő is volt a végén.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.03.30. 09:26:16

Szerintem jópofa az írás. Igaz, néha elakadtam a sok szlengben.
Öreg vagyon én már ehhez.
:D
Szóval, kérdés: Meddig tart a megbizatás?
Maradsz-e esetleg tovább?

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2015.03.30. 09:27:29

Én nem tudtam elolvasni egy ültő helyemben, annyira zavart a szóhasználat. Nem vagyok a szleng ellensége, de egy ilyen íráshoz gyakorlatilag szótárt is kellene mellékelni...Bocsi.

A képek gyönyörűek, egyszer elturistáskodnék ott...

DeFatter 2015.03.30. 09:27:35

„Sztárbuccss” – Starbucks? igen, mivel magyar akcentusom lenne

„száraz tapló és a pácsó” – nem tudom mi az a pácsó? pác só. madarász táborban nekünk is évekbe tellett megfejteni

„ha a helyi póvert kérdezi az ember „ – póver, ez is valami nagy lazaság miatt lett belerakva? - otthoni szófordulat

„magyar embört” – jó falusias, „bratyizós” (hogy én is „dobjak egy szlenget”) - nekem tetszik az embör

„siklóernyős idióka” – idióka? ez viszont valami elírás lehetett - nem, idióka, egy kedves ismerősöm szokta így használni

„leszopódott a susnyásba” – Eddig ez a legalja. - siklóernyős szleng, mit tegyek szeretem

„megekecselték a pacskerját” – Tévedtem, ez. - ekecselni Somogyban szoktak, a pacsker meg a láb...

„annyi mint 100.000 dollár plusz a zenés felár” - Humoros tényleg… Ennél méga 100 000 csillió is jobb…

„magyar sráchoz ment fírhe” – Most komolyan: kell ez? - Dr. Vajda Mária: Hol a világ közepe című könyvéből való idézet

„ennyi idő alatt lejött" – igen, vágom…

„aranyidesSzűzanyámacsandaibúcsúban” - ???? Mi az „izé” ez? Mondjuk az egész bekezdés itt nehezen érthető. Hogy úgy mondjam: „így sem eccerű”

„tiszta bigbrada...” – nálunk a bankban is kétzónás ajtón kell bemenni, nem gondolom, hogy ez zavarna bármiben is, sőt örülök, hogy komolyan veszik a biztonságot. - bigbrada, megint kölcsön van a kedves ismerőstől, Big Brother

„Bambit lefetyelhetsz hivatalosan.” – szerintem itt alig tudják mi az a Bambi, lefetyelni meg a kutyák szoktak.

„ Na, ezt a kettőt itt csak abszolajte szopóágon nagyon nehezen lehet csinálni.” – Abszolút értem, csak körülményesen megoldható, ha egyáltalán… - igen, ezt elírtam

„ Adam, a helyi siklóernyős csóka váltig állította, hogy ez a világ északi közepe, de hamar kiderült, hogy csak kamuzott kissé túlzott.” – A csókának mindegy, van szárnya, repül ő siklóernyő nélkül is. Értem én, hogy megint „hű de lazák vagyunk, itt a jeges északon”, de azért ez így „elég gáz”… - elírások

„éccakák” – tényleg nehezebb leírni, hogy éjszakák? Ez szellemi igénytelenség. - nem, direkt, néha így jön

„Azt kell mondjam, hogy olyan ez a világ, mint egy rossz jány. Hívogat, meg csalogat, de nehezen adja magát.” – A rossz lány, könnyenadja magát, az én értékvilágomban. na mindegy, ezen már nem akadok fenn. - Rossz jány, az játszani is szokott, s mégsem áll meg:)

nyuszigonosz 2015.03.30. 09:40:02

Tetszik.
A sokakra idegesítöen ható szóhasználat. nos az engem nem zavart különösképpen az olvasásban, mert nem az az elsödleges, hanem maga a történet jó. Meg a képek tetszenek.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2015.03.30. 09:47:15

@DeFatter: És ez: "a lóver fortieéjtből is"
Lehet, hogy rajtam kívül mindenki érti...

DeFatter 2015.03.30. 09:49:00

@zöldeketbeszélek: Lower 48. Nem Alaszka, Hawaii, Costa Rica és egyéb szigetek, hanem az egybefüggő 48 állama az Államoknak.

Observer99 2015.03.30. 09:49:15

@Hari Seldon 2:
"...nem tudom mi az a pácsó?"
Ha leírom helytelenül, akkor rájössz! Pác só. :-)

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.30. 09:49:15

@NIKI LAURA:

Annak idején az USA 7,2 millió dollárért vette meg. Ez mai pénzben kb. 600 millió dollár. Annak idején ez
kifejezetten jó árnak számított.

Egyébként az eladás abszolút kényszer volt. Régi orosz kérdés: miért lett eladva. A legvalószínűbb válasz: az USA úgyis elvette volna.

A történet érdekes szála: a pénzt végül Oroszország sosem kapta meg. Ugyanis amikor az USA kifizette, a pénz aranyra lett váltva, ez akkoriban 12 tonna színaranyat jelentett, viszont az aranyat Szentpétervárra szállító hajó elsüllyedt a Balti-tengeren. Szóval mind a napig a tengerfenéken van Alaszka vételára, pár száz kilométerre az orosz partoktól. Pontos helye ismeretlen, így lehet keresni a mai napig. Viszont aki megtalálja, nem veheti el
magának, mert ez nem gazdátlan vagyon, hanem az orosz állam tulajdona, azaz csak megtalálási jutalékot lehet felszámolni.

Az ilyen megtalálásokkal vigyázni kell nagyon. Pár éve volt egy eset, hogy egy 80-100 tonna ezüstöt fuvarozó elsüllyedt XVII. századi hajót sikeresen megtalált egy amerikai búvárcég. Aztán nagy dobra verték az eseményt, mert nagyon büszkék voltak magukra. Na, ezt nem kellett volna. A spanyol kormány ugyanis okmányokkal rendelkezett, hogy a hajó Peruból ment Spanyolországba, és rakománya a spanyol király tulajdona volt, a jogutód meg a mai spanyol állam. Így aztán az USA-ban beperelték az amerikai céget, s 3 év alatt meg is nyerték a pert, így az FBI lefoglalta a cég raktárát és átadta az ezüstöt Spanyolországnak. Maradt nekik 10 %, amiről kiderült, alig fedezte a költségeket, így tönkre is mentek.

tanato 2015.03.30. 09:55:05

@maxval bircaman szerkesztő: www.origo.hu/nagyvilag/20150327-a-drezdai-kgb-s-evek-nelkul-nem-ertelmezheto-putyin-politikaja.html

Nagyon érdekes cikk Putyin NDK-ban töltött KGB-s éveiről.Egykori felesége is ír a cikkben.
Kicsit off de nem annyira ,mivel Alaszka egykoron orosz volt.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2015.03.30. 09:55:37

@DeFatter: Aha, köszi. És miért lower? Ez valami amerikanizmus, ne is akarjam tudni?

2015.03.30. 09:56:17

Nekem tetszik de csak reszletekben tudom olvasni, sajnos arra jottem ra ennek az irasnak a kapcsan hogy a sztenderdtol eltero magyar irasmod gyakorlatilag megfejthetetlen szamomra, igy kenytelen vagyok a 'szleng' szavakat atugrani es anelkul ertelmezni a szoveget ami kicsit nehezkes. Annyi kiderult nekem belole hogy vannak emberek akik meg tudjak szokni / szeretni a hideget, velem ellentetben :), mar ezert megerte olvasni.

DeFatter 2015.03.30. 09:56:48

@zöldeketbeszélek: Hámer Alaszkához képest lejjebb van, lower

2015.03.30. 09:59:48

@zöldeketbeszélek: Szerintem arra gondolnak hogy 'lejjebb', azaz delebbre vannak ezek az allamok mint pl. Alaszka.

2015.03.30. 10:04:30

@DeFatter: Vilagos. Az a baj ezzel a fonetikus atirassal, foleg angolbol magyarra, hogy mindenki maskepp ejti a szavakat, pont ezert van a helyesiras mert az egyseges, szemben a kiejtessel. Tehat pl. en mar azt sem ertettem elso olvasasra hogy 'Hámer', pedig magyar az anyanyelvem, csak nem igy ejtem hogy 'hat mert'. Arrol nem is beszelve hogy 'lover', en egyaltalan nem igy ejtem hogy 'lower', eleve nem is 'v' hang van benne, az eletben ra nem jottem volna mirol beszelsz (plusz angolul is eleve informalis kifejezes amit USA-n kivul nem sokan ismernek). Ezeket csak azert irom hogy megertsd, miert nehezen olvashato amit irsz. Ez kar szerintem mert kulonben erdekes a poszt es persze fantasztikusak a kepek.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.30. 10:05:54

ez érdekes egyébként, kutatási témának is beválna, hogy mit kezd az ember egy lyen szövegben a szleng szavakkal és nem hagyományos helyesírással, hogyan értelmezi, mennyire frusztrálódik, nekikugrik vagy átugorja, stb.
mert szerintem kb ilyen taktitkákkal és érzésekkel megy neki az ismeretlen szavaknak is, amikor idegen nyelven olvas. mennyire zökkenti ki, mennyire frusztrálódik, hogy nem ért mindent, mennyire tudja mégis nélkülük is értelmezni a szöveget, mennyire tudja megfejteni a kontextusból a teljesen ismeretlen szavakat, stb.
bocs, kitört belőlem az alkalmazott nyelvész, ilyesmikkel fogalkoztam valamikor egy előző életben :-D

DeFatter 2015.03.30. 10:07:55

@Dragonlady (Bp, Hun): Érdekes megközelítés, köszönöm!

tanato 2015.03.30. 10:10:58

@Dragonlady (Bp, Hun): Ilyen dolgokon sokat elmélkedtem,mi lenne ha visszakerülnénk 2-300 évet az időben,vajon megértenénk-e az akkori magyar nyelvet,vagy ők minket.

DeFatter 2015.03.30. 10:14:37

@Mirjam2: Igazad van. Szeretek szavakkal játszani, a sok hülyeség innen-onnan jön. Egészséges Erotika, Parti Nagy Lajos, meg a sok barát, akik mindig meglepnek egy-két szóképpel, -fordulattal. Kajsz ismerős? Melyik része az évnek, pl.?

soad1221 2015.03.30. 10:19:48

@Dragonlady (Bp, Hun): köszi. még végig akartam olvasni a kommenteket, mielőtt írok, és már gondolkodtam, hogyan fogalmazzam meg, de a frusztrál szó a legjobb erre...
szóval köszi. :)

ismét annyit tudok mondani, hogy kár, mert a sztori, a helyszín a képek, meg úgy általában véve minden marha jó... lenne...

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2015.03.30. 10:25:19

@DeFatter: @Mirjam2: @Dragonlady (Bp, Hun): Na gondoltátok volna, hogy egy alaszkás poszt micsoda témát vet fel :)))?
Egyébként ez a 48 tényleg logikus, bele sem gondoltam, de akkor ezek szerint így csak Alaszkában használják ezt a kifejezést (lower 48).

**mimi** 2015.03.30. 10:29:39

Nekem ismét nagyon tetszett, a szlengek se zavartak...nem bírom a hideget, de lehet, hogy megnézném Alaszkát...és azok a gyönyörű kutyák !!!!

**mimi** 2015.03.30. 10:31:36

@Dragonlady (Bp, Hun):
engem nem frusztrált, a szöveg környezetből teljesen érthető volt minden

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.30. 10:38:03

@zöldeketbeszélek: szerintem nemcsak Alaszkában használják így, mert én nem jártam még Alaszkában, de ismerős nagyon is. de hát persze én angolul szocializálódtam az elmúlt 25 évben. ez tényleg nehéz és nem egy könnyen megfejthető kifejezés, ha valaki nem futott még össze vele.
pont ilyeneket kutattam egy időben, hogy ha az ember belefut egy ilyenbe egy szövegben, akkor milyen stratégiákkal fejti meg, vagy kezeli a helyzetet. szerettem kutatni. könyvtárazni utáltam, mások hülyeségeit olvasni :-)
(hivatalosabb kifejezés/ fordulat erre egyébként a "contiguous United States" (contiguous = egybefüggő) , csak hogy még tanárkodjak is.)

Taxomükke (UK) 2015.03.30. 10:40:14

@zöldeketbeszélek: Gondolom, kb. a "Down under" analógiájára.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2015.03.30. 10:41:27

@**mimi**: A kutyákról én is kértem volna még párat :). @Dragonlady (Bp, Hun): az egybefüggő már sokkal érthetőbb lett volna a magamfajta angolhoz csak odaszagolni tudónak is :))).

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2015.03.30. 10:42:00

@Taxomükke: na most már egyre hülyébbnek érzem magam :D...

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.30. 10:46:27

@zöldeketbeszélek: down under = Ausztrália (hát mert ott lent van)

tanato 2015.03.30. 11:00:13

@maxval bircaman szerkesztő: De érdekes,engem, mindig érdekelt az un. "nagy" emberek gyermek és fiatalkora amikor még nem voltak "nagy" emberek.Olvastam pl.Stalin,Hitler,Kádár gyermek és ifjúkoráról leírtakat.Pl. még a cári időkben írt levél Sztalintól/akkor persze még nem így hívták/ a pártpénztároshoz:Natalja Ivanovna küldjön gyorsan 20 rubelt mert nem tudom kifizetni a lakbért.Vagy Kádárról akiről most sem tudni ki az igazi apja ,a híres csillagász vagy aki a nevére vette,egy részeges leszerelt katona.
Itt is érdekes,használt hűtőt sikerült hazavinnie Putyin feleségének a németektől,meg összespóroltak egy autóra valót is.Szóval engem az ilyen apró részletek/is/érdekelnek.

tanato 2015.03.30. 11:09:09

@maxval bircaman szerkesztő: Már megbocsáss,de egyébként a cikk egyáltalán nem negatív Putyin kedvencedre nézve.Elismeri hogy milyen érzékkel tudott átnyergelni a kommunista eszmék és rendszer irányából a nacionalista ,egyház által támogatott irányba és ezzel megszerezni az orosz lakosság többségének bizalmát.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.30. 11:13:44

@Dragonlady (Bp, Hun):

Mint Mo-on a "felmegyünk Pestre" és "lemegyünk vidékre"... :-)

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.30. 11:13:45

@zöldeketbeszélek:

A művelt amerikai ezt úgy mondja: "the continuous 48 states".

Mivel az 50 amerikai államból ez a 48 az, mely határos egymással. A másik kettő nem határos szárazföldön egyetlen amerikai állammal sem. Hawaii senkivel se határos, se szárazföldön, se tengeren. Alaszka meg szárazföldön határos Kanadával, s tengeren meg Oroszországgal.

Még Florida határos 2 országgal tengeren: a Bahama-szigetekkel és Kubával. S Palmyra-sziget határos tengeren Kiribatival, de Palmyra nem állam, hanem speciális státusza van, mint Washingtonnak, azaz része az USA-nak, de nem állam.

A többi amerikai fennhatóságú területnek szintén van több esetben is tengeri határa más országokkal, de ezek nem részei az USA-nak, így most nem sorolnám, meg hosszú is lenne.

GERI87 2015.03.30. 11:13:45

@NIKI LAURA:

Vicc.
Hogy követelnék vissza? Eladták.

@maxval bircaman szerkesztő:

"Ez a vidék elvesztette önmagát, amióta elszakadt otthonról. "

Alaszka jellegét Amerika adta nagyrészt. Az USA a gyakorlatban 150 év alatt mára jól "asszimilálta" tagállam lett, amerikaiak (és őslakos indiánok, eszkimók) élnek ott stb.

"Orosz Amerika identitásválságának a jelei szaporodnak. "

Nincs már "Orosz Amerika" ,már alig van az orosz múltból valami mutatóban.
Benépesíteni sem nagyon tudták az oroszok a területet, mert nem találtak jó adottságot az orosz telepesek a területen, s a legtöbb orosz is késztetés hatására érkezett Alaszkába.
Az oroszok nagy többsége meg anno elhagyta a területet.
Annyira se orosz az, mint amennyire magyar Moldva..

2015.03.30. 11:16:39

@DeFatter: Nem tudom mirol beszelsz. Veletlenul kimondottan Esterhazy-rajongo vagyok, de az nagyon mas stilus mint a tied. Ne haragudj de nem igazan tudom az irasodat szepirodalmi szovegkent ertelmezni, nem tudom hogy annak szantad-e.

DeFatter 2015.03.30. 11:21:28

Volt ismerősöm, aki Esterházy rajongó volt. Nekem annyira nem tetszett. Nem szántam szépirodalomnak (nem is gondolom, hogy felérek addig), szerény, nyomott véleményem írtam meg.

P.Elliot 2015.03.30. 11:24:21

A szleng csak kicsit zavart, foleg azert mert en is csak a net ota tanulgatom hogy otthon mire mit mondanak mostanaban, van hogy meg mindig nem tudom, megkerdezni restellem, magam probalom kitalalni. Maga a leiras tokeletes, elvezetes, szinte ott voltam, ez eddig a legjobb leiras amit valaha Alaszkarol olvastam.
Szoval nyaron nem erdemes odamenni mert a szunyogtol en is megorulok. Egyebkent megmondana valaki aki ert hozza hogy minek ott ennyi szunyog? A termeszetben mindennek megvan a szerepe, ha valami kipusztul akkor felborul az egyensuly. Mi a frasz borulna fel!
Szoval ezutan a leiras utan pontosan el tudom kepzelni Alaszkat. Lenne egy kerdesem. Azt mindig is tudtam hogy rettento draga ott az elelmiszer es mas is. A fizetes milyen? Mennyi a minimum oraber es hogy lehet abbol megelni?
Nem, nem akarok odakoltozni csak meg ez hianyzik a kepbol Alaszkarol.
Ja, es soha tobbet nem fogom felroni a fogaszomnak az arait. Ingyen kezel/ fogtomes 200 dollar/ ezek szerint.

P.Elliot 2015.03.30. 11:27:45

@GERI87: Az oroszok annakidejen eladtak Alaszkat mert nem tudtak hogy arany van ott. Azt hittek hogy az az egy-ket ertekesebbb allatprem nem szamit nekik.
Most nincs kedvem utananezni hogy mikor is adtak el, ki szorgalmazta hogy meg kell tole szabadulni mert csak nyug, es elt-e akkor amikor kiderult az arany es ha elt akkor mit kapott erte!

2015.03.30. 11:29:21

@DeFatter: Nekem Parti Nagy Lajos-rajongo ismerosom volt, de mar elmult :)

SzZoole 2015.03.30. 11:32:25

@DeFatter: Nekem nagyon tetszet es ertettem is minden slangot amit beleszotel a posztba,pedig meg agyoniskolazott sem vagyok:)
Ezeket a szavakat nem lehet konyvekbol szotarakbol tanulni,ezeket az utcan az eletben lehet tanulni.Van erre egy angol kifejezes is street smart aki nem konyvekbol tanul.
Irjal meg legyszives torteneteket,koszonom.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.30. 11:37:27

@maxval bircaman szerkesztő:
nem typo a contiguous (g és nem n)
ezt így mondják, kifejezés, kész.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.30. 11:46:53

@tanato:

Igen, ez mindig érdekes.

Meg hát a szovjet időkben iszonyú szarul fizették a kiküldötteket. Még a Putyinnál jóval magasabb rangúakat is.

Saját kubai élményeimből is jól tudom ezt: a szovjet kiküldöttek közül a pórnép alig élt jobban az átlag kubainál (az egyetlen privilégiumuk az volt, hogy amikor jöttek szovjet hajók, ők elmehettek a kikötőbe és vehettek szovjet konzerveket e hajók készletéből, míg az átlag kubai nem tehette ezt meg), de a diplomata elit is jóval kevesebb pénzt kapott, mint a többi kelet-európai diplomata. (Miközben a kelet-európaiak is jóval a nyugatiak alatt kerestek.)

De ugyanezt olvastam Dobrinyin (30 éven keresztül szovjet nagykövet az USA-ban) memoárjában is. Volt olyan, hogy a Moszkvába küldött fizetésemelés kérelmében felvetette "az elvtársak szerint normális dolog, hogy a Washingtonban az NDK-nagykövet sofőrjének magasabb a fizetése, mint ugyanott nekem, a szovjet nagykövetnek?".

Meg a szovjet diplomaták rendszeresen jártak horgászni a Potomoc partjára. A könyvben meséli Dobrinyin, hogy amikor elmesélte ezt Reaganéknek, amikor náluk vacsorázott, Reagan felesége felkiáltott "nehogy megegyék, tele van méreggel a folyó". Vagy lehet, hogy Nixon felesége volt, most nem emlékszem pontosan.

2015.03.30. 11:49:21

@Dragonlady (Bp, Hun): Csak megjegyzem, hogy a szavak fonetikus leirasa az altalanosan elfogadott helyesiras helyett nem 'szleng', es nem uj, egyedi szavak alkotasa, csak egyszeruen a helyesiras szandekos ignoralasa. Ez valoban azt a benyomast keltheti hogy a szerzo 'jopofaskodni' akar, esetleg arrogans ('ram nem vonatkoznak a szabalyok'). Tehat ez mas kategoria mint egy valodi szlengszo vagy ismeretlen szo a szovegben; ezek ismert es gyakran sztenderd szavak amiket a szerzo szandekosan 'rossz' helyesirassal kozvetit. Nyilvan azt csinal amit akar a sajat irasaban, de en a helyeben nem csodalkoznek ha nem ertenek meg...

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.30. 11:49:46

@tanato:

Felületes a cikk.

Alapvetően Putyin sosem volt se kommunista, s most sem nacionalista.

Ő maga is elmondja magáról: gyerekkorában is már plurális nevelése volt, mert fanatikus kommunista apja mellett ott volt hívő keresztény anyja, aki meg is keresztelte őt gyerekként. De ő is bevallja, a kereszténységet csak egyfajta hagyománynak tekintette, hinni csak 45 éves kora körül kezdett.

Putyin egy egyszerű hivatalnok volt valójában, semmi más. A politikába szinte véletlenül került.

A fő motivációja életében az volt, hogy látta, hová vezet a liberális demokrácia, ami kezdett kiépülni a szovjet rend bukása után: totális szegénységhez, maffiauralomhoz, milliárdos oligarchákhoz, nyugati uralomhoz az ország felett. Ez indította el a politika iránti érdeklődését.

A politikába úgy került igazából, hogy gyakorlatilag az ő vezetése alatt sikerült megsemmisíteni a csecsen

iszlamistákat, s elüldözni őket külföldre (Angliába!). Ekkor merült fel mint lehetséges vezető. De akkor se tekintették sokan többnek, mint ideiglenes figurának.

S aztán lassan alakította ki mindazt, aminek a mai Oroszország köszönheti sikerét:
- az oligarchák megsemmisítése,
- a nyugati cégek vezető szerepének leépítése az orosz nyersanyag kincsek feletti uralomból,
- a maffia visszaszorítása,
- a nagyhatalami szerep visszaszerzése,
- a liberalizmus leváltása,
- a nyugatnak való engedelmesség felmondása.

2015.03.30. 11:55:45

@Dragonlady (Bp, Hun): Igen, meg az is erdekes, hogy az mennyire idegesit, hogy a szlenget nem ugy hasznalja, ahogyan te ismered, vagy te tartod helyesnek, pl itt is van valaki, mar nem tudom ki, aki mindig azt mondja, hogy "tul van spirazva", szerintem meg tulspilazva, l-lel, a mai meg azt mondja, hogy peco, de szerintem meg keco, k-val, mint kero, vagy kegli. :D Valoszinuleg mindketto helyes, en pesti vagyok, kulvarosi c*gany, masok meg mashonnan vannak, csak mivel en nem ugy ismerem ezeket, engem zavarnak, dehat ez az en problemam :D

A posztolora tovabbra is irigykedem, bar Alaszka pont a legkevesbe vonz az osszes vonzo hely kozul, de csak mert az amerikai beszed is idegesit es a macitol is felek, de ez is az en problemam :D Huh, azert meg igy is elfogadnam (ha peldaul Izland megtelik es hipszterallergias leszek, vagy az oroszok deportalnak... :D) ... de de de... ott sikloernyozni? :D Ertem en, hogy nincsen ordas szel, de de... :D Lehet, en csak europai eszaki szeleket ismerek, de de de.... :D Ugyanakkor az a taj folulrol... meg azokkal a fenyekkel... huh.... dejo lehet...

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.30. 11:57:34

@Mirjam2:
megértési szempontból ugyanúgy akár egy nemlétező szó vagy egy xxxxx vagy japán kanji is lehetne a szövegben azon a helyen, ja hogy kivéve, hogy a nem standard helyesírásban azért legalább van valami kulcs a megfejtéshez, néhány betű a helyén van, utal valami eltorzult kiejtésre vagy nyelvi poénra.
azt egy szóval se mondtam, hogy nekem tetszik, érdekes stílus, engem nem zökkent ki, mert én jó vagyok ebben a játékban pont, tőlem akár a tizede is lehetne hülyén írt szleng szó és érteném. én csak figyelek most, hogy ki hogyan reagál ezekre a dolgokra itt éppen, mert nekem szakmailag érdekes :-)

eagles 2015.03.30. 12:10:19

@GERI87:

Van esetleg olyan, amihez te huszonévesen nem értesz?

GERI87 2015.03.30. 12:22:06

@P.Elliot:

Az oroszoknak problémás volt a terület, az Orosz-amerikai Társaság nem tudott nyereségesen működni, mivel a szállítás költségei igen magasak voltak, a földrajzilag és anyagilag is jobb helyzetben lévő brit és amerikai kereskedőkkel nem tudtak konkurálni, az állam meg megvédeni őket.
Az amerikaiak sem tudták hogy arany meg olaj van ott, 1866-ban biztosan nem. Hülyeségnek is tartották a megvételt ("Seward Ostobasága" vagy "Seward Jégszekrénye"...a külügyminiszterre utalva).

Egyébként Alaszka keleti településein az amerikai dollár helyett a kanadai dollárt használják és a szomszédos Brit Columbia időzónáját.

P.Elliot 2015.03.30. 12:34:33

@GERI87: Akkor ez nagy vetel volt.
Akkor plane nem lehet visszakovetelni ha a masik fel sem tudta hogy mit vesz. Majd delutan utananezek a neten Alaszkanak hogy hogy is volt ez a vetel es hogy alakultak ki a varosok.

2015.03.30. 12:35:24

@maxval bircaman szerkesztő: "totális szegénységhez, maffiauralomhoz, milliárdos oligarchákhoz"

Most is ez van, nem? :)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2015.03.30. 12:50:21

@Philosoraptor: De legalább a politikai ellenfelek, ellenzéki újságírók nem zavarják sokáig a levegőt...Grrrr.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.30. 12:50:38

@GERI87:

Eleve két időzóna van Alaszkában!

Az USA-ban 7 időzóna van (ha csak a törzsterületet számoljuk). Plusz még 4 a külső területeken.

A rekorder sokáig Oroszország volt, de pár éve cs9kkentették az időzónák számát, így ma már csak 11 van.

Így most Franciaország a rekorder 12 időzónával.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.30. 12:50:38

@GERI87:

Akkor a lányommá fogadlak.

Vagy fiú vagy? Akkor a fiammá.

Szükség van a fiatal nemzedékre, aki átveszi az idősebbektől a mindentudás stafétáját...

:-)

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.30. 12:50:38

@Philosoraptor:

Most az ellenkezője van: maffia visszaszorítva, oligarchák megszüntetve.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.30. 12:56:27

@DeFatter:
még mielőtt ma is csak Putyin és Oroszország lenne a téma, azt szeretném kérdezni, hogy akkor hogy is van ez a mínusz negyven fokban a pottyantós kerti vécékkel?
vagy tartanak az ágy alatt egy bilit?
bocs, hogy ez ragadta meg a fantáziámat leginkább :-))))

qkuc 2015.03.30. 12:58:11

HÁ tartsa meg a jó szokásod posztoló, hogy írsz. Méééég, :D Iszonyatosan jókat kacagtam egy-két bekezdésen, pl.: ezen: "Sütnivaló húsokat és hasonló jókat még nem nagyon néztem, mert konyhailag nem állok valami fényesen (egy deka lábas-serpenyő-tepsim sincs), egy darab kenyérpirítóval és vízforralóval pedig nehéz a Michelin csillagot lehozni az égről."

Gyűjtsünk neked tepsire? :D

qkuc 2015.03.30. 12:59:45

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: A petícióhoz csatlakozva, betársulok hozzátok mint Örs ara jelöltje, :D.

2015.03.30. 13:02:31

@Dragonlady (Bp, Hun): Ez amugy engem is erdekel! Foleg, hogy hogyan asnak a fagyott foldbe egyaltalan olyan godrot, es, hogy akkor az hogyan bomlik le...? Fuj :D

@maxval bircaman szerkesztő: Igy van, sot, korrupcio sincsen, az unikornisok pedig az istalloban varjak a felszallasi engedelyt, hogy szivarvanyt es csillamport szorjanak a vilagra.

P.Elliot 2015.03.30. 13:16:13

@mojyo: Gondolom nyaron assak meg a klotyot aztan rajarnak amig megtelik, nem valoszinu hogy kiuritsek hanem betemetik folddel aztan keresik a kovetkezonek a helyet. Ha eleg ideig el az ember igy varoson kivuli hazban akkor korbetojhatja a hazat.
Nem igaz hogy nem talalnam meg a modjat a szobavecenek . Annyi ugyes otlet van a neten...

SzZoole 2015.03.30. 13:46:09

@P.Elliot: Lehet,hogy hasonlo,mint az orosz tundrakon levo potyantos budi.
A hoba asnak egy godrot meg kell hozza 2 eros husang,az egyikbe kapaszkodsz a masikal meg elkergeted a farkasokat:)))
Csak vicc volt.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.30. 13:55:03

@qkuc:

Ha megnézed Franciaország egész világra való kiterjedését, nem nehéz ez.

Az európai területen persze csak 1 időzóna van.

De Afrikában kapásból van 2: Mayotte és Réunion.

Plusz Amerikában 2: Guyana, Martinique.

Óceániában plusz 4: Wallis-Futuna, Fr. Polinézia, Új-Kaledónia, Clipperton-sz.

Ez már 9.

Most nincs időm utánanézni, de azt saccolom, hogy mivel nagy a kiterjedése, Fr. Polinéziában egynél több időzóna van. Plusz még egy lehet az Antarktisz partjainál lévő francia szigeteken.

Oké, egy kicsit csalás, hogy ebből 2 lakatlan terület, szóval kicsit jelképes a 12 időzónából 2...

Sanyi9 2015.03.30. 13:57:38

@maxval bircaman szerkesztő: ez a sorrend realis? www.wikirating.org/wiki/Data_%28countries%29/List_of_countries_by_Corruption_Perceptions_Index_2010

Oroszorszagban a (saccolt) korrupcio nagyobb, mint az osszes tobbi europai orszagban? (nem voltam soha Oroszorszagban, ugyhogy nem sok fogalmam van a dologrol, ezert lepett meg ez a lista)

2015.03.30. 13:59:12

@zöldeketbeszélek: Ellenzék? Mindenki boldog és elégedett Oroszországban, akár csak Mo.-n. Amúgy lehetsz ellenzéki, amíg nem köpsz bele a nagyok levesébe.

2015.03.30. 13:59:55

@mojyo: Ez is számomra a nap hozzászólása. Eddig. Kérlek, ne hagyjátok abba. :DD

2015.03.30. 14:02:09

@maxval bircaman szerkesztő: Csak Oroszországban nem akkora, mint mondjuk Finnországban... :)

qkuc 2015.03.30. 14:07:02

@maxval bircaman szerkesztő: Na majd megnézem, a 10 még hihető, de a 12 soknak tűnik, :D.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.30. 14:08:15

Gézával mi azóta is várjuk Birca fizetésének a 20%-át a bankszámláinkon.
ha már ugye ennyire elhanyagolható probléma a korrupció.

adg 2015.03.30. 14:18:45

@Taxomükke: ha mar emlitetted, az en helyi kedvencem az outback. Milyen hulye szo ez mar? :) Ehhez kepest a top end az egyszeruseg maga.

--------
Jo par eve volt az a bugyuta no alaszkaban, aki elnok akart lenni. Palin Sára, vagy ilyesmi volt a neve. (Ki emlekszik meg, hogy milyen szepen leforditottak a kulfoldi neveket a rendszervaltas elotti tankonyvekben? Marx karoly es engels frigyes, vagy Lincoln Ábrahám.)
Na szoval akkoriban kezembe akadt sara konyve, ami az eletet es a celjait mutatja be. Az elso kb 50 oldal egy nagyon klasz leiras alaszkarol, az ottani eletrol, a sajat gyerekkora vilagarol. Kicsi gyerekkent kerult oda, a tanar apja ak ajanlottak ott allast egy zsak penzert. Szoval akkor hataroztak el, hogy szeretnem latni alaszkat is egyszer. Sajnos nincs kabatom, igy nem biztos, hogy osszejon. Majd meglatjuk.
A konyv elejet ajanlom azoknak, akit erdekel az ilyesmi. Utana rater a politikara, abbol kb ket oldalt birtam, es kihajitottam az egeszet.
O eleg sokszor emlegette a lower 48-at.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.30. 14:19:26

@Zoole[uk]:

Ez régi orosz vicc.

Bemegy az állampolgár a GUM-ba, a fürdőszoba szaküzletbe:
- Angol vécé van?
- Az mi?
- Olyan hatalmas fehér csésze, rá kell ülni.
- Ja, igen. Sajnos nincs, hónapok óta hiánycikk.
- Török vécé van?
- Az mi?
- Olyan lyuk a padlón, rá kell állni.
- Ja, igen. Sajnos az sincs, szintén hónapok óta hiánycikk. Viszont van szibériai vécénk.
- Az mi?
Az eladó levesz a poolcról két hatalmas botot:
- Az egyiket beleszúrja a hóba, rátámaszkodik, a másikkal meg hadonászik, hogy távol tartsa a medvéket.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.30. 14:19:26

@Dragonlady (Bp, Hun):

Most amikor világméretű harc folyik, időfecsérlés a korrupcióval foglalkozni.

Ez olyan, mintha kényszerleszálláshoz készülődő repülőgépen ahelyett, hogy azon gondolkodnál, hogy szerencsés esetben hogyan fogsz kimászni a roncsokból, te azzal foglalkoznál, hogy kipucold a cipődet.

Igen, gond a korrupció, de nem elsőrendű kérdés. Majd sor kerül rá is, ha lesz idő.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.30. 14:26:39

@adg [Au, Darwin]: na az a nő egy mekkora röhejes figura volt :-))))

@maxval bircaman szerkesztő:
azért majd küldd a 20%-ot, miután leszállt a repülő, köszi :-)

P.Elliot 2015.03.30. 14:28:23

@Zoole[uk]: Klassz! Ezt meg nem hallottam. Hat szoval ide is elkell egy ket husang.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2015.03.30. 14:29:32

@adg [Au, Darwin]: Bár én erről a Palin Sára dologról nem hallottam, de valamit nagyon-nagyon szarul csinálhatott ha ő nem tudott megcsípni egy elnöki pozíciót miközben az egyik alaszkai településen 16 éve egy Stubbs nevű macska a polgármester. :)

www.erdekesvilag.hu/egy-stubbs-nevu-macska-egy-alaszkai-telepules-polgarmester-mar-tobb-mint-16-eve/

Végülis, jobban belegondolva egy macska valószínűleg kevesebb kárt csinálni a magyar parlamentben is, mint bármelyik jelenlegi magyar politikus. Kompetensnek meg kb. ugyannyira kompetens ő is. Sőt! :)

2015.03.30. 14:36:53

@maxval bircaman szerkesztő: Igy van, tiszta hulyeseg a korrupcio ellen kuzdeni, hiszen meg soha senki sem halt meg benne, csak az a 90+ embert akit az a terrorista olt meg aki 1000 rubelert megkente a biztonsagi ellenoroket a moszkvai repteren nehany eve. Fa > Erdo.

Nezd, ha tenyleg az a celod, hogy terjeszd az orosz propagandat es nem csak trollkodsz (ebben meg nem dontottem :D), akkor sokkal hatasosabb lenne, ha beismerned a problemakat, a totalis tagadastol csak nevetseges lesz az egesz es teljesen komolyan vehetetlen. En abban hiszek, hogy a boldogsaghoz es a bekehez vezeto ut az onismeret es onmagunk es masok hibainak elfogadasa, en peldaul elhiszem, hogy az oroszok eroszakos, korrupt, alkoholista maffiozok, de en igy is kepes vagyok szeretni oket. :D

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.30. 14:55:04

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:

Igen, csodaszép nő. Nem is igen tudom kritizálni az időnkénti butaságait, amiket előad, mert rabul ejt varázsa. Még a hülyeségei is amolyan szexis csacsogásnak hatnak. Szerintem a világ legszebb politikusa. Fel is vagyok iratkozva a hírlevelére. Mindig szokott kissé bohókás, sőt szexis képeket is beletenni.

adg 2015.03.30. 14:55:45

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: na de o usa alelnok akart lenni. Talan Bokor Gyurka utan o lett volna az alelnok, ha mccain nyer, de peach obama lett a gyoztes, saranak meg annyi lett. Komikakent fellep meg itt-ott politiaki rendezvenyeken.
Amugy Alaszka kormanyzoja volt korabban, szoval azert valami csak osszejott.

Viszont az alaszkaleirasa tenyleg nagyon jo.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.30. 15:04:35

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:
ő volt az, aki amikor megkérdezték, hogy milyen külpolitikai tapasztalata van, akkor azt mondta, hogy Alaszkából látszik Szibéria. meg hasonló értelmeseket hordott össze hegyekbe.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2015.03.30. 15:08:38

@Philosoraptor: Most rákerestem egy-két cikkre Putyin ellenfeleinek váratlan és érdekes elhalálozásáról, de elment a kedvem a témától, fölösleges ezen vacillálni, aki tudja, az tudja, aki nem akarja tudni, az meg nem tudja, és kész.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2015.03.30. 15:11:43

@adg [Au, Darwin]: @Dragonlady (Bp, Hun): Jelezném tisztelettel, hogy a néni nem igazán érdekel. A kommentem hangsúlyos eleme az lett volna hogy EGY ALSZKAI TELEPÜLÉSEN 16 ÉVE EGY MACSKA (!!!) A POLGI!!! :)))) EGY MACSKA! Vagy ez csak nekem szokatlan? Ott az óceániai térségben ez teljesen természetes? :D

eagles 2015.03.30. 15:11:52

@GERI87:

Azt látom. Nem lep meg. Ezen a blogon mindig van egy pár ember, akik novellákat képesek írni a semmiről.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2015.03.30. 15:17:38

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Csak amolyan jelképes polgi a cica. Igazából az sokkal érdekesebb, hogy valódi polgármester nélkül is elég jól működnek már 16 éve.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.30. 15:17:48

Még a kommentek előtt, és egy kis összehasonlítással élve, hisz mi is éltünk ezen a délkörön két évet.

Hát vessetek a mókusok elé, de én pont azt élvezném, ha kereszben csúszhatna az autó...
Baxxa meg, ezért rinyálok itt, hogy már évek óta nincs tél, nem tud az ember tisztességesen keresztbe közlekedni...
:-)))))))))))))
Az öregecskedő exkavátorgépet nagyon megnéztem volna...

Bzmg, minusz 50 fok... a jegesmedvégy is szívatóval indulna, és morogna közben.Gondolom, ha köp valaki egyet, az is
félúton golyóvá fagyhat és gurulva lendol, nem? :D

A sarkvidéki tél leírásához csak csatlakozni tudok.A száraz levegő miatt általában nem fagy oda a kocsiablakra, van hogy 10 centinyit is le lehet fújni, mert ilyen piheszerű az egész.És részemről is, inkább a fél év tél méteres hóval, mint nyáron a sok kib@szott vérszívó.Jó lenne visszaköltözni kicsit... :D

Ha ott élnék nyárra meg hétszentség, hogy varrnék szúnyoghálóból valami ruhát, egy nagy karimájú kalapról lógna lefelé, alul zártan.
Olyan lennék mint a nagy divatdiktátorok... :D
Érdekes, hogy észak-svédben (amerre mi laktunk, jártunk) nem volt felhőnyi szúnyog, pedig van ezer tó, tengerpart rendesen, de valahogy kezelhető volt az egész.Sőt, itt délebbre sincs, tavaly talán egyet b@xtam agyon összesen.Nem tudom, mi lehet a titka a dolognak, pedig jó lenne
ha kiderülne...

Az influence miért nem az influenzát jelenti?Az lenne a tök logikus...

Kutyaszánoznom eddig röhejes módon csak Magyarországon sikerült, pedig itt is van hagyománya.
Odahaza az inkább kutyakocsi volt, egy olyan fogatszerű járgány, elé fogva két kurva husky.Gyönyörű dögök voltak, ha
azt mondtam nekik, hogy gyere ide, akkor lefeküdt a hátára, a kezét begörbítve...Az utolsó útszéli céda nem viselkedik így...
:-))))))))))

Sarki fény, haha, csak egyetérteni tudok, bár nekem a leghosszabb kb egy - másfél óra volt, de az leírhatatlan.
A helyi sápmik meg annó szekrényekben aludtak nyáron, mert még nem volt akkor ikeás függönyroló...
:-)
Szóval egyszer nagyon elmennék oda...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.30. 15:18:57

@NIKI LAURA: Mert biztos visszaadják majd, attól félek én is...
:-)))))))))))))))

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2015.03.30. 15:20:25

@zöldeketbeszélek: Persze, nyilván. Én sem gondoltam, hogy eljár szenátusi ülésekre. :) De akkor is, ez mennyire vagány már! :)

adg 2015.03.30. 15:22:41

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: miert szokatlan ez? Egy tintahal, na az szokatlan lenne. Vagy egy amōba.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2015.03.30. 15:24:20

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Ez is érdekes megközelítés, mármint hogy vagány dolog :). Erre így nem is gondoltam :). Inkább csak az jutott az eszembe, hogy ezt a polgimentes működést lehet, itthon is ki kellene próbálni...

wuaaa 2015.03.30. 15:25:09

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:
16 éve egy macska a polgi?
Hát ez bizony fura..
...ha legalább egy medve lenne.. :))

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2015.03.30. 15:26:10

@adg [Au, Darwin]: Mondjuk amőba talán pont nem lenne szokatlan. Elvégre most is van belőlük többszáz, amelyik polgármesteri és egyéb politikai tisztségeket tölt be.

P.Elliot 2015.03.30. 15:26:30

@adg [Au, Darwin]: Sarah Palint csak alelnoksegre kertek fel, nem elnoksegre, nagy kulonbseg. Alaszka kormanyzoja volt es 85%-ban meg volt vele elegedve vele a lakossag ami magaert beszel, ilyet nem talalsz minden bokorban. Minden kiadasrol beszamolt annakidejen, szepen kitette az internetre hogy mindenki lassa, jo noies gyakorlatiassaggal ide-oda osztotta a penzt, akkor meg almaban sem gondolta hogy valaha ilyen poziciora kerhetik fel. Egyreszt azert tettek mert valoban jol igazgatta az allamat, masreszt mert kellett vegre egy noi alelnok hogy befogjak a szajakat miszerint a noket nem engedik a fobb poziciokhoz. A politikahoz nem tul sokat ertett de szerintem nagyon gyakorlatias no volt, idovel menetkozben felszedett volna annyit amennyit kellett volna, az elnok John McCain lett volna es o mint nagykepu katonaember ugysem engedte volna beleszolni semmibe.
Szerintem ok ketten lettek volna olyan elnokok mint Obama-Biden kettos, sot magasan jobbak.
Obamat mar evek ota a feketek is kritizaljak, egyaltalan nincsenek vele megelegedve.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.30. 15:27:55

@maxval bircaman szerkesztő: Na, hát ez f@sza volt.Ezért kell kussban maradni, ha valami kincset talál az ember... :-)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.30. 15:28:04

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:
szép cicus, de látszik, milyen öreg már szegény.
lehet, hogy kevesebbet árt, mint egy Demszky vagy egy Tarlós? :-)
politicians are overrated. Beligumban mennyi ideig nem volt kormány, vagy másfél évig? aztán mégsem dőlt be az ország.

@geegee:
a harmadikos olvasókönyvben tavaly volt egy olvasmányunk az egyik Ice Hotelről (régi könyv, talán az első ilyen vállalkozás lehetett, gondolom, mostmár van több is), nagyon megfogta a trópusi kölyköket :-) én is megnézném, az nem biztos, hogy szeretnék rénszarvasbőrökön aludni :-) ilyesmi helyen jártál esetleg?
(youtube-on nagyon jó kis videók vannak ezekről.)

P.Elliot 2015.03.30. 15:31:03

@eagles: Ezt is muveszetnek hivjak. A semmibol regenyt irni. Nem mindenkinek sikerul.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.30. 15:32:27

@P.Elliot:
lehet, hogy alelnöknek jó lett volna (bár vannak kétségeim, fájdalmas, amikor megszólal szegény), de már akkor is azt hozták fel, hogy ez az ember ne legyen már "a heartbeat away from presidency".
érdekes, nahát, meg Busht meg Clintont is elég sok fehér ember nemszerette.

adg 2015.03.30. 15:34:08

@P.Elliot: uhum, koszi a korrekciot, bar pont ezt irtam en is. Marmint hogy alelnok lett volna mccain mellett, es hogy alaszka kormanyzoja volt.

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: be kell lassak. Az amoba tenyleg nem lenne szokatlan. Akkor legyen mondjuk egy pondro.
Ize, ez sem sokkal jobb. Akkor fereg? Diszno? Kameleon?
Meg a vegen tenyleg a macska lesz a nyero. :))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.30. 15:36:06

@DeFatter: Na, nem csak nekem nehéz a Rico-Rica hasonlóság...
:D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.30. 15:40:16

@maxval bircaman szerkesztő: Ez egy érdekes dolgo, ki hogyan használja.Én pl felmegyek Pestről Salgótarjánba (Sálgótárjón lesz az... :D ), mert hogy az északabbra van.És lemegyek Thaitótfaluból Pestre, ugyanilyen indokkal, hiába Pest a nagyobb város.
Oldalirányokban meg nincs ez a fel-le használat részemről...

P.Elliot 2015.03.30. 15:48:25

@maxval bircaman szerkesztő: A ferfiak koreben itt is orult sikere volt Palinnak, meg most is. A nok legnagyobb resze utalta mert ,,,ne tudom miert. Talan tul jol nezett ki, talan mert neki sikerult feltorni, eleve maga szerezte maganak az Alaszkai poziciot is, tanult erte, jo hazassagban elt, jokepu ferje volt akit meg gimnaziumbol ismert, egyetemre ha jol emlekszem visszajott az Allamokba , utana vissza Alaszkaba a baratjahoz, csaladjahoz pedig ektelenul jol nezett ki fiatalnak, akarkit fel tudott volna csipni. Szult 5 gyereket, az utolso Down syndrome-os volt, tudta de nem vetette el. A szules utan 6 herttel az irodajaban ult, a csecsemo/ nem reklamnak mert akkor meg nem tudta hogy mire valasszak ki/, ott kekudt mellette egy kosarban vagy hordozoban es tisztaba tette, megszoptatta, kozben intezte a dolgait, nem bizta masra, se a munkajat, se a babajat.
Egyszeruen nem vagyok kepes felfogni hogy mi baja volt vele a noknek hacsak nem az hogy kitartasa volt mindenhez.. A ferfiak meg pont ezt csodaltak legjobban. Egy atok szep no, noies, kozben ferfias is, / vadaszott, halaszott, vagany volt, szoval tudott mindent...

Gizi06 2015.03.30. 15:50:25

Elveztem,+ egy kis agytorna.:)

M. Péter 2015.03.30. 15:58:35

@maxval bircaman szerkesztő: Már szervezik is a népszavazást, hogy visszatérhessenek Oroszországhoz.

Sanyi9 2015.03.30. 15:59:11

@maxval bircaman szerkesztő: milyen vilagmeretu harcra gondolsz? Mikor kezdodott?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.30. 15:59:29

@Dragonlady (Bp, Hun): Szerintem nem jutnátok sokra vele, valszeg még Soroksárra se, tekintve, hogy szokta néha írogatni a BG átlagfizetéseket...
:-)))))

2015.03.30. 16:00:04

@zöldeketbeszélek: Demokrácia van Oroszországban, csak néha halnak meg azok, akik nem azt fütyülik, amit kellene. Néhány ellenzéki v. újságíró "véletlen" halála nem nagy dolog...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.30. 16:01:44

Blogmotor, futólépés!! Ne kelljen begorombulnom!! }:-[

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.30. 16:02:52

@geegee: Na azért, látod, tudsz te rendesen viselkedni...
:-)))))))))))))))

(Eltűnt a rohadék, és nem akart megjelenni...)

2015.03.30. 16:03:22

@maxval bircaman szerkesztő: Nem is állítottam az ellenkezőjét. A létezésük funkcionalitását kérdőjelezem meg.

M. Péter 2015.03.30. 16:04:10

@maxval bircaman szerkesztő: Putyin ezredesi rangig vitte a KGB-ben. Ehhez hithű kommunistának kellett lennie, vagy nagyon jól tettetnie magát.

qkuc 2015.03.30. 16:04:43

OFF

Már megint esik ..., elcsúsztam egy fél kontinenssel vagy mi a szösz?! Essen Angliában! :D

2015.03.30. 16:06:17

@maxval bircaman szerkesztő: És ettől függetlenül hatalmas a korrupció Oroszországban. :)))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.30. 16:06:22

@adg [Au, Darwin]: Valszeg a csaj Michael Palin lánya/unokahúga/akárkije lehetett, akkor meg nem szabad rajta számonkérni a hülyeséget...
:-))))))))))))))))

---
May Károlyt és Verne Gyulát kihagytad.Én ennek alapján kajakra magyar embereknek hittem ezeket az írókat gyerekként... :-o

qkuc 2015.03.30. 16:07:09

@adg [Au, Darwin]: Tv műsora is volt, :). Sarah Palin's Alaska, vagy valami ilyesmi volt a címe. Nem biztos, hogy baj, hogy nem lett elnökasszony, :D.

2015.03.30. 16:07:26

@Sanyi9: Liberalizmus vs. kelet.

M. Péter 2015.03.30. 16:07:50

@maxval bircaman szerkesztő: Orosz kollégáim és Moszkvában élő ismerőseim másképp látják.

P.Elliot 2015.03.30. 16:08:30

@Dragonlady (Bp, Hun): Istenem, mar 51 eves, persze hogy latszik rajta, nem a kozmetikai szalonokban tolti az idot.

2015.03.30. 16:09:14

@maxval bircaman szerkesztő: Orbán sem volt kommunista, erőszakkal szervezték be a KISZ-be. Aztán amikor érdekei úgy kívánták, levedlette a kommunista imádatát, és hirtelen a legnagyobb kommunista gyűlölő lett belőle. Micsoda meglepetés.

FutureFry 2015.03.30. 16:09:15

@Dragonlady (Bp, Hun): Igen, a "lower 48" kifejezést a "lower 48"-ben is alkalmazzák, főleg amikor rekordokról van szó (a legnagyobb ..., a leghidegebb ..., legmagasabb ..., stb.) mert akkor gyakran hozzá kell tenni, hogy a csak a "lower 48"-ben (mert Alaszkában persze nagyobb, hidegebb, magasabb). Formálisabb környezetben (pl. szakszövegben) tényleg inkább a "contiguous United States" formulát alkalmazzák.

2015.03.30. 16:10:32

@M. Péter: Őket a nyugat fizette le.

qkuc 2015.03.30. 16:11:38

@adg [Au, Darwin]: Vagy felétek egy nagy fehér cápa ..., :D.

P.Elliot 2015.03.30. 16:12:07

@geegee: Van ezzel kapcsolatban egy jo sztorim. Ismertem itt egy magyar nenit, iskolazatlan volt de nem egy parasztasszony, az egyszer azt mondta hogy Nagy Sandor magyar kirany volt...
Alexander the Great.

soad1221 2015.03.30. 16:13:13

@geegee: Nana, nem ér rosszat mondani Michael Palinre.. igaz nem is tettél ilyet, de hátha.. :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.30. 16:13:17

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Hahaha, köszi, kurva jó arc...
:-)))
Cafka cica polgármester... :D

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2015.03.30. 16:13:40

@P.Elliot: Szerintem Dragonlady ezt tényleg a macseszra értette :).

qkuc 2015.03.30. 16:14:20

@P.Elliot: Igazából lehet ettől lett jó szakember, mert a politikához nem értett, de ezek szerint gazdálkodni meg tudott.

Nálunk valamit csinálnak politika alatt és gazdálkodni, azt nem tudnak, :).

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.30. 16:15:22

@mojyo: Most mééér' , simán lehet olyan közel állni a fához, hogy ne látszódjon tőle az erdő...Ez még nem hiba, csak rossz önpozícionálás...
:D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.30. 16:16:35

@maxval bircaman szerkesztő: ez nem vitás, fiatalabb korában biztos még gyönyörűbb kis bestella lehetett... :D

Hari Seldon 2 2015.03.30. 16:18:51

@Sanyi9:
Ó hibáztál! Ki fogja fejteni...
Ellenzi a világállamot meg a világbékét. Stb...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.30. 16:18:53

@adg [Au, Darwin]: "Peach Obama..."

Loller... :D Pedig teljesen jogos ez a név, állítólag a magyar rajongói küldtek neki annó, győzelemre jutáskor baracklekvárt, meg barackpálinkát...
:-)))))))))))))))
Simán elhinném... :D

P.Elliot 2015.03.30. 16:19:53

@qkuc: Ezert lett volna jo kettos McCain-nel. Egyik kavarja a politika nevu kakat, a masik meg beossza a penzt.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.30. 16:21:46

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Jó, oksa, értjük, neked még nem pálya a MILF korosztály...26 évesen nekem se lenne pálya.
:-))))))))))))

P.Elliot 2015.03.30. 16:21:52

@geegee: Ugye nem hiszed hogy barki enni vagy inni mert volna abbol a lekvarbol vagy italbol amit kuldtek neki.
Mar regen csak elfogadni szoktak az ilyet itt az elnokok de nem kostolnak bele, mi lesz a sorsa, azt nem tudom...

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.30. 16:24:45

@P.Elliot:
jesszusom, a cicus arra a 16 éves polgármester cicára vontkozott, hogy kicsit öreg és rozoga szegény, nem arra a szerencsétlen nőre.
magasról leszarom, hogy ki hogy néz ki, de ha valaki akkora hülyeségeket beszél egyhuzamban, mint Palin, hogy szakad a plafon, és egy átlag érettségizőnek összetettebb gondolatai vannak, bocs, arra én ugrok.
nem vagyok szexista, elismerem az érdemeit Aung San Suu Kyi-nak, meghllgatom Clintont, Merkelt. de ha egy női politikus röhejes, akkor nem azért fogom kiröhögni, mert nő, vagy ha egy fekete hülyeségeket beszél, akkor nem azért hülyézem le, mert rasszista vagyok. én ilyen egyszerű ember vagyok.

qkuc 2015.03.30. 16:26:08

@geegee: Jajajj, vigyázz, vigyázz, mert lebuksz, :D.

Jut eszembe, Svédiába lenne megbízásom. A "kedves svéd kolléganőm" kéne tarkón csapni Malmőben, tolmácsolva túláradó "szeretetemet" feléje, :D. Még 3 hétig fog kánkánozni az idegeimen ...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.30. 16:26:46

@Dragonlady (Bp, Hun): Jukkasjärviban van, igen, olyan háromszor voltam...Aludni nem aludtam, mert az úgy nem vonzott, meg elég drága is.De érdekes hely.Van itt webkamera is róla:

www.webbkameror.se/webbkameror/icehotel/index.php

Valós idejű, kb másodpercenként frissít, szóval ha van ott ismerős, simán ki lehet rendelni, hogy integessen... :D

P.Elliot 2015.03.30. 16:31:21

@Dragonlady (Bp, Hun): En csak azt irtam amit tudok rola, akkoriban pokoli nagy volt a felhajtas a valasztasok miatt, az ujsagok jo alaposan kiteregettek mindent.. Nem emlekszem egyebkent hogy Obamanak magvas gondolatai lettek volna, nem tudott mast mint azt hajtogatni hogy valtozas! Nagy valtozasok lesznek de megmagyarazni nem tudta hogy mi, semmifele vezetesi gyakorlata nem volt mert ugye azt a kis keveske emlitesre se valo volt. McCain tudta volna a dolgat jobban, ebben biztos vagyok.
A cicus? Temyleg felreertettem, elnezest.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.30. 16:32:36

@P.Elliot: Na, hát úgy valahogy.

@soad1221: Nem, dehogy mondanék, én imádom a hülyeséget, magam is művelem, amennyire tudom... :-)

@P.Elliot: ááá, egy percig se gondolnám, én se kóstolnám meg, maximum csak valaki után... :D
De múzeumba kirakni tökéletes lehet, ha van valakinek önkritikája... :D

@qkuc: Az tőlünk azért messze van, oda vissza 1300 km, most kihagyom.Mármint ha ott él, és nekem kéne kupán csapni. :-)

GERI87 2015.03.30. 16:34:24

@eagles:

Én meg úgy látom te ilyen "egymondatos beszólogatós" vagy.

@maxval bircaman szerkesztő:

"Eleve két időzóna van Alaszkában!"

De a határmenti részen nem a sajátjukat használják, ez a lényeg.
Csak Aleut-szigetek esik amúgy is másik zónába tudtommal.

"Így most Franciaország a rekorder 12 időzónával. "

Na de az nem is egybefüggő törzsterület..
Eleve nevetségesnek tartom hogy pl Francia Guyana az "Franciaország" és "megye". Mintha Budapesthez csatolnák egy 200 Km-rel távolabb lévő kisközséget és akkor az Budapest egyik "kerülete".
Persze ez ilyen csavar, az antikolonizáció kijátszására...mégse legyen már gyarmat, az nem PC.

"Szükség van a fiatal nemzedékre, aki átveszi az idősebbektől a mindentudás stafétáját..."

Nagy felelősség, de tudom készen állok rá:)

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.30. 16:44:42

@Dragonlady (Bp, Hun): asszem, valami nem stimmel velem, mert vegig ertettem, mit beszel:-):-)

@qkuc: tan meg nem voltal itt, Mikor vajminak osszebrensztormigoltunk egy vacsit egy edenyre es egy folso sutore hangolva:-):-)

eagles 2015.03.30. 16:46:23

@GERI87:

Beszólogatás? Hát nem tudom.
Én azt látom, hogy sok értelmes ember elhúzott innen, mert megunta a "mondom a semmit", meg az "én mindenhez értek 4999 karakteren keresztül" dumát.
Na meg a szarból várat építek hozzászólásokat. Mert szarból várat építeni csak a szippantósok tudtak. Tőlem nem messze is van az egyiknek egy 3 szintes háza.

2015.03.30. 17:01:25

@P.Elliot: @Dragonlady (Bp, Hun): Ez egy annyira vicces felreertes volt a macskaval :))))))))))))))))). Sarah tenyleg jol tartja magat, nekem regen nemzetkozi politikusok kozul az Imran Khan jott be (marmint kulsore...) de sajnos nagyon csunyan oregedik szegeny... Sarah Palin annyira rossz hogy az mar jo, en mondjuk Tina Feyre szavaztam volna ha lehetett volna valasztani (marmint nem kulso, hanem IQ meg felkeszultseg alapjan).

blackhairlady 2015.03.30. 17:02:30

@DeFatter: Nekem nagyon tetszett az irasod:) Sok minden hasonlo a texasi eletben is, mondjuk az idojaras pont nem, mert itt mar egesz heten 80-82 fok van, lesz, de a boltok, az ugyintezes nagyjabol megegyezik. A bankunk kicsit jobb ezek szerint mint neked, mindent pillanatok alatt elintezunk, az arak szerintem valamivel lejjebb vannak, bar attol fugg hol vasarol az ember.
Teganp almat kerestem a pitemhez, 97 centtol egeszen 5 dollarig volt a valasztek.
A papirmunka az tenyelg idegesito. Az orvosi biztositas pedig egy nagy lutri, nekunk az osszes emgtakariasunk rament a korhazi szamlakra, mivel nem volt egy bizonyos fajta betegsegkorre telejs biztositasunk.
A sporte s outdoor termekeket pedig az Acadamyben a legjobb megvenni, enm tudom van-e nalatok, bar szerinem ez legalabb olyan elterjedt lanc mint a Home depot vagy a walmart.
na szoval, az elozo is, ez is nagyon jo iras szerintem, es a szleng szamomra meg inkabb viccesse teszi.
Tovabbi sok sikert, kitartast, vagy enm tudom mit kell kivanni, de mindent amit akarsz:)))

2015.03.30. 17:03:57

@eagles: Azt nem ertem, ha ennyire idegesit a blog, akkor minek regisztraltal ra eddig legalabb 4 nicknevvel? Nem zavar, csak kivancsi vagyok.

Csodabogár 2015.03.30. 17:06:16

@Dragonlady (Bp, Hun): Úgy tűnik hasznos, hogy meglehetősen felületesen olvasok. Nem akadok fel semmin, ha a szövegből megértem miről van szó. Nem egészen jól értett idegen nyelvű szöveget is simán olvasok, szótárt csak végszükség esetén használok, hogy aztán kiderüljön, hogy valami idegen szleng, ami nincs is a szótárban.:-(
Nem szeretem a nyelvtant és nem elemzem az olvasott szöveget, csak a tartalom érdekel. Az viszont ez esetben igen könnyen érthető volt.

eagles 2015.03.30. 17:10:27

@Mirjam2:

Nem vagyok ideges természet. És nem 4, hanem 3. És nem fogok magyarázkodni neked sem. Volt egy pár értelmes ember, akivel lehetett itt beszélgetni. Volt.

eagles 2015.03.30. 17:11:28

@~~Babette~~:

A függőség az, amikor valaki egész nap itt lóg. Ahelyett, hogy dolgozna.

tanato 2015.03.30. 17:13:02

@maxval bircaman szerkesztő: Egy vezető állású KGB-tisztre azt mondani hogy egyszerű hivatalnok volt,azért az merészség még tőled is.És azt is hogy nem volt kommunista.Persze nyilván lélekben lehet hogy nem,hiszen majd az összes volt kommunista vezér alapból csak karrierista volt,hiszen a bukás után nem az ESZMÉÉRT harcoltak tovább,hanem kapitalistává züllöttek,a tőkés rendszer luxusfogyasztóivá váltak.De hivatalosan kellett hogy legyen magas pártbeosztása is az NDK-ban.
A harmadik hogy nem osztja a nagyorosz nacionalista eszméket,azt nem tudom honnan veszed,de eddigi ténykedése ezzel szöges ellentétben van.

soad1221 2015.03.30. 17:18:58

@eagles: mindig erősen kerültem az ilyen jellegű vitákat, mert semmire nem lehet jutni vele, de most vmi perverz okból kifolyólag mégis megkérgezem: ennek mi értelme van? ahogy végig görgetem a kommenteket, a mai napi teljesítmény, hogy már 3 embernek is beszóltál. Hogy igazad van-e vagy sem, ők a hülyék vagy Te, mind mellékes is, de tök kíváncsi lennék, hogy mit vársz ilyenkor? Választ? vagy csak szimplán jól érzed magad ettől? Mi a célod?

Shebelle 2015.03.30. 17:23:03

Szépek a képek és örülök a folytatásnak. Az első rész nekem kicsit olvasmányosabb, de ez is irtó jó. Meddig tervezel maradni? Jó tudom most mentél ki, csak kérdem... :)

Határátkelő! Először mobilról probáltam írni, bár furcsa mód valami Kartás névvel voltam bent illetve mégsem, mert hozzászolni nem tudtam. Aztán valahogy sikerült megtalálni a bejelentkezést mint lehetőséget, de sikertelen volt a belépés...., ez csak nálam gond?!

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.30. 17:23:20

@Philosoraptor:

Orbán, a saját bevallása szerint, kommunista volt, s csak a katonaság alatt ábrándult ki az eszméből.

GERI87 2015.03.30. 17:23:20

@eagles:

Nem kötelező mindenkinek válaszolni, minden kommentet elolvasni, párhuzamosan is folyhatnak témák.

"én mindenhez értek 4999 karakteren keresztül"

Ki kell fejteni baszki hogy mit akarsz mondani, mi a véleményed ha már van!
Biztos egyszerűbb lenne annyival elintézni valamit hogy: "nem így van"...
Csak rohadt unalmas és ez az ami igazán semmitmondó.

qkuc 2015.03.30. 17:26:25

@~~Babette~~: Az kemény, :D. De ahol áram van, ott kaja is van, csak a kreatív énjét kell Örsnek szabadon engednie, :D.

soad1221 2015.03.30. 17:26:41

@Shebelle: nem, voltam én már max, golf, digger, adg, és mirjam is.. ilyen ez a blog.hu mobilról... néha más bőrébe bújhatsz egy picit... :)

2015.03.30. 17:27:00

@eagles: Már 20-szor elköszöntél Quercus bá, merthogy itt nem úgy fütyülnek, ahogy te szeretnéd, meg ellenséges a környezet a magadfajta szabadságharcosnak. De ettől függetlenül még mindig itt vagy, és fogyasztod a tartalmat. Titokban, de olvasod minden nap a blogot, mert szeretsz idejárni. Ez szerintem a HÁ kitalálójának a legnagyobb elismerés. Mármint hogy undorral viseltetsz itteni emberek iránt, és mégis itt vagy. Sosem késő megváltozni, én drukkolok neked.

2015.03.30. 17:29:16

@Mirjam2: Megkeseredett ember, akinek az okoz örömöt, hogy belerúghat valakibe. Verbális agresszió is létezik, ugye.

2015.03.30. 17:31:44

@~~Babette~~: Már a múltkor is megbeszéltük, hogy jó nő vagy. ;) Lehet, hogy olyan kisugárzásod van neten keresztül is, hogy nem tudnak ellenállni a férfiak a csábításodnak.

blackhairlady 2015.03.30. 17:34:27

@adg [Au, Darwin]: En a napokban toltottem le ezt a konyvet. Akkor azt mondod, hogy 50 oladal utan dobjam ki a Kindlet?:))

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.30. 17:36:55

@tanato:

Nem éppen.

Ez már a kései kommunizmus volt, amikor már a legfelsőbb szinteken se vették komolyan az eszmét.

Az, hogy a hivatalnokok kommunistának vallották magukat nem jelentett többet annál, mint amikor manapság valaki hitet tesz a "demokratikus értékek" mellett. Formalitás.

Ne keverjük Lenin idejét Gorbacsov idejével. Két egész más világ volt az.

FutureFry 2015.03.30. 17:44:50

@Mirjam2: @mojyo: @Dragonlady (Bp, Hun): Én a (nyomtatott) HVG-ben láttam egy cikkben leírva (pár éve?), hogy “hájp”. Sokáig nem jöttem rá, hogy mi, és azon gondolkoztam milyen új magyar szóról lehet szó (selypítő kacsa?). A (teljesen magyar) szövegkörnyezet nem nyújtott sok segítséget.

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.30. 17:45:32

@soad1221: te is szereted, ha sok nicked van?:-)

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.30. 17:46:46

@Philosoraptor: most esik le!!!
csabitas?? es melyik mondatom oly csabito?

SzZoole 2015.03.30. 17:48:59

@eagles: értelmes emberekel akarsz beszelni?
Tudok ajanlani egy masik blogot,tele van diplomás ertelmisegivel,ennek a blognak az ellenlábasa nem rég alapítottak
Ha érdekel belinkelem az oldalukat

2015.03.30. 17:49:01

@FutureFry: Selypito kacsa :D Ez jo. En ugy tudom egyebkent, hogy ez a hivatalos helyesirasi szabaly, es az idegen szavakat magyar fonetika szerint kell leirni, legalabbis en meg iskolas voltam, amikor ezt megvaltoztattak, es fel lett hivva ra a figyelmunk, foglalkoztunk vele nyelvtan oran. Azert emlekszem ra, mert akkor volt az a bankrablo szabadlabon, a "viszkis", es akkor sokaig neztem, hogy ki visz kis micsodakat hova? :D De azt hiszem ez a hivatalos, tetszik-e vagy sem.

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.30. 17:51:11

ha helyzet viszont az, hogy Q ezt a szoveget a hinta nevu nickjen szokta nekem tolni.
a bizonyitek digger blogjan megtekintheto.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.03.30. 17:52:59

Haha, olvasgatom a mai posztot (ez is nagyon jo), odaig jutottam el, amikor a Val Mart vasarlo kozonseget ecseteli Ors :))) Nagyon jokat derultem, a celkozonseg ezek szerint mindenhol ugyanaz (marmint a tobbi US allamban is:) nalunk is hasonlo alakok fordulnak elo, kisebbik lanyom szokta is mondani, amikor nagy ritkan valamiert Val martba megyunk, hogy ott egy csomo "weirdo" van :))

Quercus a favágó 2015.03.30. 18:00:34

@Zoole[uk]:

Kösz Zolika, de elállt az eső, kisütött a nap, holnap már irány a gyapotföldek.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.03.30. 18:08:34

"Átlag amerikai, ha túrázni megy, semmi fajta kényelemről nem szeretne lemondani, értsd, ordas plazmatévé, kábelnet, play station, két fürdőszoba, bőr kanapé inkluzíve. Ezért kitalálta magának a camper intézményét. Ebből a legalapabb megoldás a sima platóra rakható verzió. Abból is van persze kicsit szebb-jobb, WC-vel, zuhannyal, de nekem csak egy felnyitható, fekhelyes kellett. A másik véglet, amivel nem foglalkoztam, az oldalra nyíló, 2 hálószobás, média centeres, bőrkanapés, konyhás dagályborzalom. "

Na, ez tenyleg igy van, legalabbis a mi csaladunkban :)) Anyosomeknak van egy jokora lakokocsijuk, amikor "upgradeltek" a regi Titant egy ujabb Rexhall-ra, anyosom kulon kivansaga volt, hogy 2 wc legyen benne:))
Amikor epitkeztunk, megorokoltuk a regi Titant, ami aztan kozel 3 evig a "lakasunk" volt. (de azert jo erzes volt kikoltozni belole, akarmilyen komfortosnak tunik is :)) (susiehun.blogspot.com/2010/10/what-is-it-like-to-live-in-motorhome.html)

Ladislav 2015.03.30. 18:10:48

Jó poszt volt!
Idáig vágytam Alaszkába, akár ott élni is, de ezek elolvasása után már nem annyira. Azt tudtam, hogy minden drágább, mint a "lenti" országrészben, de az egészségügy az horror. Kirándulni, néhány hétre, 1 hónapra, még azért érdekelne :)

qkuc 2015.03.30. 18:14:35

@geegee: A svéd maffiában gondolkodom, ha van ilyen, :D.

2015.03.30. 18:19:36

@~~Babette~~: Nem a mondataid. A kisugárzásod. :)

2015.03.30. 18:21:18

@Zoole[uk]: Add azt a linket. Mert itt mindenki olyan felvilágosult, meg ellenséges!

2015.03.30. 18:22:52

@~~Babette~~: Pedig én azt hittem, hogy Birca troll fiókja Hinta. És erre mik derülnek ki! Lehet, hogy holnap meg az derül ki, hogy ki HÁ valójában. :)

SzZoole 2015.03.30. 18:24:57

@Philosoraptor: ennek a posztnak az elso részének a topikjaban megtalálod az utolsó kommentemben

Shanarey 2015.03.30. 18:28:09

Na a poszt folytatása sem rossz, bár a nyelvezet néhol hagy némi kívánnivalót maga után.
Felesleges a mondatokba beleszőni olyasmit, ami csak azért kerül bele,mert a poszt írója szerint "jópofa"
Ennyi erővel beírhatta volna azt is hogy " a presztőce egyébkén jól kolminál"
Ennek sincs sok értelme, mégis megjelent egy bizonyos regényben. (aki tudja melyik ez a regény, az kap egy virtuális pacsit) Google nem ér.

Azt hiszem, anno róla mintázták az Iron Sky című film elnökét.
:-))

www.youtube.com/watch?v=uimh2EBB1yQ

Ez a nap sem más mint a többi, mégis kiderült hogy új troll született a blogon. Ez úton szeretném megjegyezni, hogy aki egynél több nick nevet használ ugyanazon a fórumon, az az illető, nagyobb gazemberségekre is képes.Na és azt csiripelik a madarak hogy Bircát a az Orosz titkosszolgálat pénzeli. Bár erre semmiféle bizonyíték nincs, a delikvens magatartása okot ad arra hogy eme pletykát tényként kezeljük.
:-))))))))))))))))))

blackhairlady 2015.03.30. 18:30:53

@P.Elliot: Csakhogy a politikus kolteni akarja a penzt, sokat, sokmindenre. Gondolod,, hogy mccain vigyazallasban kovette volna palin utasitasait? Szerintem nagyon hamar kudarcba fulladt volna ez a parositas, egyszeruen nem hagyott volna teret az oreg a szep holgynek.

Shanarey 2015.03.30. 18:32:11

@Shanarey(England) ISTP:

A nevet kihagytam, kire is gondolok az Elnök dologban.
Sarah Palin

Shanarey 2015.03.30. 18:35:31

@Philosoraptor:

Vannak érdekes "vadhajtások"

Ahol a HÁ blog törzsközönségének egy kis része külön bejáratú nem nagyon reklámozott helyeken beszélget.

Ha figyelsz, akkor bizonyos félmondatokból, ez észrevehető.

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.30. 18:41:14

@Philosoraptor: kénytelen leszek még jobban visszafogni a szmájlikat, úgy látom.

(ezt főleg zöldinek üzenem -szmájli-)

Shebelle 2015.03.30. 18:41:18

@soad1221: :D micsoda szerencse

hát akkor majd még prbálkozom

Shanarey 2015.03.30. 18:41:32

@Zsuzsi65:

Ez a link, zárójel nélkül jobban működik.
susiehun.blogspot.com/2010/10/what-is-it-like-to-live-in-motorhome.html

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.30. 18:43:56

@Philosoraptor:
hát [censored]....
ha véletlenül rájönnék, úgysem mondanám el. jó emberek jó elbánást érdemelnek.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.30. 18:45:33

@Philosoraptor:

Két lehetőség van: igazat mondott vagy hazudott.

Ha igazat mondott: nem látok gondot a történetben.

Ha meg hazudik, azaz sosem volt kommunista, abban sem látok gondot.

Te milyen gondot látsz?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.30. 18:49:11

@eagles:
Te, várgyámá...
Megcsinálták ennek a blognak az elitklubját.
A krém már ott nyomul.
Kérd oda a felvételed.
.:))))))))))

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.30. 18:49:12

@FutureFry:
nekem a fájl szótól jojózott a szemem meg az idegeim egy ideig.
a lasagne meg lazannya lenne magyarul, ha már a kiejtős szabály?

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.03.30. 18:53:55

@Shanarey(England) ISTP: Koszi, valoban nem figyeltem ra, hogy eleg szokozt hagyjak :)

Quercus a favágó 2015.03.30. 19:14:18

@diggerdriver:

Kösz teso, de nem kaptam meghívást. Anélkül meg ugye.......

tanato 2015.03.30. 19:22:31

@maxval bircaman szerkesztő: Én most Putyin és a saját fiatalkorom" kommunistáiról" beszélek nem a nagyapám fiatalkorából valókról/pl. nagyapám egyik távolabbi rokona volt a Tanácsköztársaság alatt a helyi vörös városparancsnok,a a kommünt leverő augusztusban bevonuló román katonák a bevonulásuk hajnalán az élettársával együtt kirángatták őket az ágyból és a város főterén azon helyben agyonlőtték őket.A rendszerváltásig emlékművük is volt a városháza/bocs,Tanácsháza/falán/.Na szóval az én fiatalkoromban már alig voltak "igazi" kommunisták,csak karrierista "kommunisták".Két "igazi" kommunistát megemlítek azért,egyikük a gimnáziumi igazgatóm volt,aki a Horthy rendszerben egy sokgyermekes szegényparasztcsaládban nőtt fel,és 45 után mint tehetséges gyereket a komm.párt kiemelt és egyetemre küldött.A másik az ált. iskolai irodalomtanárnőm és osztályfőnököm volt aki meg a Horthy rendszerben úri házaknál cselédlány volt és szintén 45 után a Párt taníttatta ki.Ők halálukig hűek voltak a komm.eszmékhez még rendszerváltás után is.Érthetően,mert megtapasztalták a régebbi rendszer mélyszegénységét.Ők pl. sosem gyűjtöttek maguknak,egyszerű életet éltek.De akik már a komm.rendszer alatt születtek,általában karriervágyból lettek párttagok és pártvezetők, és rendszerváltás után gazdag tőkésekké vedlettek át.

qkuc 2015.03.30. 19:23:01

@Zsuzsi65: Mennyivel tud száguldani egy ilyen monstrum? :)

2015.03.30. 19:25:00

@Zoole[uk]: Nagyon sötét vagyok, de ezt most nem értem. :D

qkuc 2015.03.30. 19:25:44

@FutureFry: :)))) Egyébként mit is jelent ez a jövevény szó? Felhajtás vagy valami ilyesmi?

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.03.30. 19:31:58

@qkuc: a mi regi Titanunk, ha jol emlekszem ra, eldocogott kb. 55-60 merfolddel (autopalyan is mentunk, szoval muszaj felvenni a tempot :).
Az ujabbak szerintem siman mennek 65-70-nel is, de azert a gyors savban nem szoktak kozlekedni :) (trailer-ek, amit altalaban egy pickup huz, csak a lassu savban es 55 merfolddel mehetnek, legalabbis a kaliforniai Kresz szerint. Lakobuszok mennek szerintem siman 65-tel.)

2015.03.30. 19:33:03

@Shanarey(England) ISTP: Mit is lehet erre mondani? Váljék egészségükre. :) Amúgy számomra is hiányzik pár ember, de ettől függetlenül nem megyek másik blog-ra, hogy kibeszéljem a másikat, mert nekem van gerincem. Sajnos ez nem mindegyik emberről mondható el. És minő meglepetés, pont ezek az emberek a legnagyobb haverok! Micsoda véletlen egybeesés.... Zsák a foltját, ugye. :)))) Nekem pl. hiányzik tucano, meg bandirepublic is. Eltűnt flashgordon is.

Az ténylegesen szomorú, ha valakit "elüldöztek" innen. Mert azért sajnos erre is akad példa. Habár lehet, hogy ők nem hiányoznak, de attól még nem tartom etikusnak azt, amit Digger csinált pár nővel itt.

Shanarey 2015.03.30. 19:34:11

@Zsuzsi65:

Esetleg ha ajánlhatom, ne tegyél zárójelet se elé, se a link mögé, az a biztos. Ami a lényeg, tedd külön sorba.

2015.03.30. 19:34:33

@~~Babette~~: Az nem jó, mert akkor meg megkapod, hogy milyen negatív vagy.

2015.03.30. 19:35:31

@~~Babette~~: De rossz kislány vagy.... :D

2015.03.30. 19:36:06

@maxval bircaman szerkesztő: Semmi probléma. Minden a legnagyobb rendben. :)

2015.03.30. 19:41:11

@diggerdriver: Betudnék épülni, úgy érzem. Hol kell jelentkezni?

2015.03.30. 19:42:05

Milyen masik blog van? Lemaradtam valamirol? Azt tudom, hogy van a hataratkelo.com es ott tobb minden van, meg, hogy itt sokak irnak kulon blogot, meg hogy a hinta azert lett innen kirakva, amit egy masik blogon irt azokrol akik itt vannak... ezek kozul most melyikrol van szo?

qkuc 2015.03.30. 19:44:30

@Zsuzsi65: A képek alapján annyira nem rossz, egy hosszabb körutat el tudnék képzelni benne. De azért a 3 évért respect, annyit nem biztos hogy kibírnék benne, :).

Néha elkap a láz, hogy elgurulok a világ végére és építek egy pici házat, volt egy tök jó műsor az egyik ismeretterjesztőn Kis terek, magy ötletek címmel, :).

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.30. 19:44:47

Eszembe jutott, hogy mire tanitottak engem a szuleim es a nagyszuleim, hogy nem mondjuk egy embernek, hogy nem szep, vagy hogy csunya, mert nem illik.
Azert azt is hozzatettek, hogy aki megis ilyet tesz, az nem uriember, es nem urino, azoknak meg nem szamit a velemenye.
En azert megbocsatom, hatha masoknak mas a neveltetese, es csak a faiskola jutott.

FutureFry 2015.03.30. 19:45:48

@qkuc: Igen az talán jó szó rá: nagy, nyílvános felhajtás valami/valaki körül.

2015.03.30. 19:49:26

@Shanarey(England) ISTP: "a presztőce egyébkén jól kolminál" Nem tudom a helyes valaszt, de volt egyszer a Kreten magazinban ilyen kepregeny svab kisgyerekekrol, azt hiszem igy kezdodott, hogy "Te, mi lenne ha ablajsztolnank a svungot?" "Rendben, hozom is a slejfnizaccot!" :D En szeretem az ilyeneket, nem minden kiserlet vicces persze. :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.03.30. 19:50:19

@qkuc: Igen, par honapig kibirhato (anyosek pl. pont Alaszkaba mentek fel vele egy nyaron, nekik nagy elmeny volt.) De a 3 ev bizony huzos :))

2015.03.30. 19:56:44

@mojyo: Vannak azok, akik titeket ellenségnek képzelnek, mert nem azt mondjátok, amit hallani szeretnének. Ez természetesen oda-vissza működik. Ők azt hiszik, hogy azért lettek innen kiutálva, mert nem azt a dumát nyomják, ami itt elvárt (?). Nos, ő értük nem kár.

A másik csoport az, aki pedig meg lett sértve ilyen v. olyan módon. Hogy jogosan sértődtek-e meg, vagy nem, azt nekik kell tudni, meg azoknak, akik megsértették őket. Az előbbi csoport tagjainak sikerült ráakaszkodniuk az utóbbi csoport tagjaira. És most gondolom, nagyon büszkék magukra, hogy ők alkothatják az ellenállást, hogy harcolhatnak a sok hazug, nyugaton élő ember ellen. :))) Pedig valójában csak arról van szó, hogy van aki boldogabb külföldön, mint Mo.-n, és ez zavarja a begyöpösödött embereket. Régebben sokkal több troll volt ezen a blogon, nekem már akkor leesett ez az egész, hogy miről is szól valójában ez a sok verbális harc. Egyszerűen "a szomszéd tehene is dögöljön meg" a magyar néplélek szerves része.

FutureFry 2015.03.30. 19:56:54

@mojyo: "Ne mánd, ne mánd a vereszt!" (Karinthy)

2015.03.30. 19:59:39

@mojyo: Mégsem vagyok sötét, közben leesett, hogy mire gondolt Zoli.

hataronkivul.blog.hu/2015/01/28/induljunk_neki

Íme. :)

FutureFry 2015.03.30. 20:01:38

@Dragonlady (Bp, Hun): Igen a számitástechnikai kifejezések (pl. programok, op.rendszerek) magyarítása külön téma. Volt "szerencsém" magyar Windows-hoz (meg régi Mac OS-hez), hát a szavakat ismertem, de nem értettem (a menük körülbelüli elhelyezéséből, emlékezetből tippeltem, hogy mit takarhat)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.30. 20:10:44

@FutureFry: "a menük körülbelüli elhelyezéséből, emlékezetből tippeltem, hogy mit takarhat" - én annó a kínai vindózzal jártam így :-)))) az első laptopomon, amit ajándékba kaptam egy kollégától, amikor lecserélte a sajátját, minden kínai volt :-)

DieNanny CH 2015.03.30. 20:13:58

Nagyon jó a történet, ami a posztban meg van írva, engem nagyon zavart a szleng. Mivel 15 éve nem Mo-on élek, így teljesen kiestem az ottani hétköznapokból. Magyar tv-t sem nézek magyar szappanoperákkal, így gyakorolni sem volt lehetőségem. És, ráadásul ha otthon is élnék, koromnál fogva a társaságom sem beszélne ilyen "nyelven". Amit nem tudok lefordítani teljesen:
"Tetszik az a rendszer, hogy kassza nem olyan börtönlájk érzés, hanem bárhol elszórtan találhatóak, (...)"
Milyen a "börtönlájk érzés"?

Szóval, elhatároztam, Alaszka jöhet, mondjuk így, március-április hónapban.

Köszönöm az írást.

2015.03.30. 20:19:31

@Philosoraptor: Istenem b*zmeg ez komoly? Ilyen tenyleg van? Istenkem...Najo, en leptem... keszen vagyok, ez annyira jellemzoooo :D Persze nem tudom mi volt a motivacio ennek a letrehozasara, dehat nem is lenne Magyarorszag, ha nem lenne minden dolognak ami egy kicsit is nepszeru vagy sikeres egy ellen valtozata, minden klubnak ellenklubja, minden tabornak egy ellentabora es azokon belul is minimum harom klikk, nehogy veletlenul megoldjuk egy helyben a konfliktusainkat, nehogy nekem valakivel egyutt kelljen, majd en megmutatom, hogy kell ezt csinalni, satobbi satobbi... Mondom, nem tudom az igazi okokat, de azt hittem, akik mashol elnek tudnak ilyenek nelkul elni, de tevedtem, ez kesz, most egy darabig en nem jovok szerintem, ez baromi kiabrandito... szevasztok...

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.30. 20:21:20

@Taxomükke: mér, csak a sárgabarack igazi barack, az őszi nem? há' milyen rasszizmus ez már?

FutureFry 2015.03.30. 20:22:20

@Dragonlady (Bp, Hun): Na jó a kínai (japán, stb.) az tényleg mindent "ver" (azzal is volt nagyon régen dolgom, mindig kellett valaki fordítani). Persze mostanában már a google translate is jól jöhet az ilyen esetekre.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.30. 20:24:20

@mojyo:
Attól függ hogy meghívnak e oda hogy mennyire tudod eltartani a kisujjad, a pezsgőspoharat fogva.

Taxomükke (UK) 2015.03.30. 20:25:21

@eagles: Na, visszatértél?
Nem sokáig bírtad.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.30. 20:27:32

@Philosoraptor:
Te figyu, én láttam Babette-t.
A jó nő jelző rá nézve megalázó.

Taxomükke (UK) 2015.03.30. 20:32:12

@mojyo: Nézsonra járt, nyalkás brigyók,
Turboltak, purrtak a zepén,
Nyamlongott mind a pirityók,
Bröftyent a mamsi plény.

qkuc 2015.03.30. 20:32:50

@mojyo: Na, ne menjél sehova se, :D. Te tudsz japánul? Csak hogy szóval tartsalak, :D.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.30. 20:34:38

@Zoole[uk]: irdd már be lécci ide, vagy akár magánba is jöhet.kösz.

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.30. 20:41:27

@mojyo:

es ezert most INNEN mesz el? logikusabb vagy te ennel

meg hianyoznal is.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.30. 20:42:31

@Taxomükke: ez nagyon jó kis kutatás, hogy ebből ki miyen értelmet hozna ki :-)

Shanarey 2015.03.30. 20:43:52

@mojyo:

Ó te szegény, ez egy bevett szokás hogy a nagy társaságok vannak egy kupacban, főleg ha magyarok, akkor jön a "klikkesedés" s amit láttál az az egyik csapat, és van több is.

SzZoole 2015.03.30. 20:47:00

@geegee: mar belinkeltek
Akkor egy kiss érdekesség az idegen országban idegen nyelven diplomázott ertelmisegtol rólam alkotott véleménye:

cougarcat 2015.03.30. 17:18:26

Haha, orulok hogy "vegre" van egy "nem nyalas" poszt! :)))

Egyebkent vicces ez a gyengeelmeju tetovalt majom, aki nyilvanvaloan a fikatengerben erzi jol magat (vs. "nyaltenger") a HA-n. Ami fura viszont: ugynevezett "ertelmes" emberek, miert hagyjak annyiban? Hogy tudjak elviselni a jelenletet minden nap, es hogy tudjak valasz nelkul hagyni a baromsagait? Na es kepesek baratkozni vele? Na ezek a nagy kerdesek itt. :))
Nos ne hagyjátok es vessétek ki magatok közül,de en 6elemis létemre soha nem beszéltem igy senkiről.
Ja es egy olyan blogon tette,ahol nem vagyok jelen es megvédeni sem tudom magam.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.30. 21:01:21

@~~Babette~~:
Ez kész.
Ez minden alja.
Ez bűncselekmény.
Ez különös kegyetlenséggel elkövetett lélekgyilkosság.
Ilyen nincs...

2015.03.30. 21:01:24

Jaj, nem fenyegetozesbol, vagy sertodesbol mondtam, hogy "most nem jovok tobbet ide" :D Csak most van egy ilyen "epifania" pillanat, hogy megis mi a f*szt keresek a magyar nyelvu interneten, ha egyszer pont azert jottem el az orszagbol, hogy ne kelljen tobbe szekertaborokba tomorulni es mindenaron ahhoz ragaszkodni... Ertitek, nem? Peldaul van, ha most eltunik a fel tarsasag, es akkor az egyik felevel majd csak ott lehet beszelni, a masik felevel meg itt, es akkor nem lehet majd megemliteni egymas nevet se, es ugy kell csinalni, mintha nem ismernenk oket? En nem akarok valasztani, hogy kikkel akarok beszelgetni, vagy hova jarok kommentelni, szerintem mindenki erdekes, az is, akirol a szemelyes velemenyem lesujto (nincsenek amugy ilyenek vagy legalabbis nem sokan, nyugalom :D), szoval ertitek... en nem vagyok senki, es nem akarom magam bekategorizalni es ezek alapjan elhatarolni magam a kulvilagtol, en csak kommentelni jarok ide, es nem akarok egy ilyen k*rva kiscsoportba se tartozni :D Es akkor ez most nagyon kiabranditott, es arra gondoltam, hogy szuneteltetni kene ezt es egy kicsit egeszsegesebb levegot szivni :D

Ja, es nem tudok japanul, de nagyon szeretnek :)

blackhairlady 2015.03.30. 21:03:29

@Zsuzsi65: Foleg 2 gyerekkel, nem is tudom hogy eltetek tul a furdoszoba problemat:)))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.30. 21:03:40

@Zoole[uk]:
Csak egyre figyelj.
Nehogy sértődős p----nak nevezd.
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.30. 21:04:18

@mojyo: ne izélj már, ne menj sehova.... légyszi.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.30. 21:06:58

@~~Babette~~: @diggerdriver:
óhogyaza.... szavakat se találok.
mondom, olykor kifejezetten előny, ha az ember nem érti, mi zajlik körülötte.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.30. 21:14:11

@Philosoraptor:
Semmi baj.
Tudod hogy nem vagyok az a brusztoló típus.
Talán megközelítem az igazságot ha azt mondom hogy páratlanul gyönyörű.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.30. 21:15:52

@Dragonlady (Bp, Hun):
Szóval ehhez már kell valami elmeroggyantság.
Ilyet épeszű ember nem tesz.
A következő csoport az alkotmányt fogja szavalni.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.30. 21:18:01

@diggerdriver:
remélem, nem zsarolták meg az óvónőket, hogy nem lesz a költségvetésből semmi, ha nem műsorkáznak. mert esetleg talán ez lehet az egyetlen mentség részükről.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.30. 21:19:14

@Dragonlady (Bp, Hun):
Szerintem nem ők találták ki.
Pártfunkci szaga van a dolognak.

Buff A Ló 2015.03.30. 21:20:40

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: a költő arra gondolt, hogy börtönszerű. úgy gondolta, hogy a választékos önkifejezés módja, ha félangolul fejezi ki magát (rokon értelmű magyar szót nem lelve).

{régebben ezt egyébként "nyelvi önfeladásként" értékelték néhányan, hogy az adott magyar szó helyett az angol nyelvű megfelelőjét használja valaki, a magyart kevésbé kifejezőnek tartván.}

@diggerdriver: ezt mondom, de csak ilyenkor válik teljesen nyilvánvalóvá, amikor kifejezett böszmeségekre idomítják a jövő nemzedékeket. béke porainkra!

Buff A Ló 2015.03.30. 21:20:44

@~~Babette~~: nem véletlen mondtam, hogy büntetni kéne azokat, akik ilyen helyekre (óvoda, iskola) íratják / járatják jobb sorsa érdemes magzattyukat.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.30. 21:20:57

@tanato:

Én ezt másképp látom.

Minden kötelező államideológiához az emberek alkalmazkodnak, mert nem tehetnek mást.

Nem látok ebben semmi bűnös dolgot.

A magyar kommunista pártnak 850 ezer tagja volt, ez a felnőtt lakosság kb. 15-20 %-a volt. Ebből hitt is az eszmében maximum a párttagok 10 %-a.

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.30. 21:21:06

@Dragonlady (Bp, Hun): megvallom oszinten, nem voltam kepes vegignezni:-(

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.30. 21:21:15

@diggerdriver: persze, de nyilván nem egyedül tanulták be a gyerkőcök, vagy otthon anyukával.... egy ilyesmit legalább két hétig drilleztetni kell :-(

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.30. 21:22:26

@diggerdriver: szerintem nem kattintottal a sarga nevedre, azert.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.30. 21:22:52

@Buff A Ló: na azért a buffaló másik oldalára se kéne átesni.

qkuc 2015.03.30. 21:24:22

@mojyo: Előtted az út, :D. Anno tanultam magamtól, ha lesz időm (nem mostanában), akkor újrakezdem.

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.30. 21:24:34

@Buff A Ló: hja, csak a fonetikus lajkot nem ebben az ertelemben hasznaljuk...nem csoda, ha nem ertik.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.30. 21:25:08

@Dragonlady (Bp, Hun):
Persze. Szerintem pártfunkci kitalálta és keresett hozzá hithű anyukákat. Az óvónők meg kész tények elé lettek állítva.
Nem hiszem hogy épeszű szülő ezt engedné.

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.30. 21:26:16

@Dragonlady (Bp, Hun): siman betoljak az oviban, nem iy tudsz rola. a gyerekkel kozlik, hogy meglepi lesz anyunak. mint anyak napjan.
de itt valoban meglepodik anyu.
bar ismerek olyan not, aki tapsikolna neki.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.30. 21:28:41

@~~Babette~~:
Lehet megkeresném az ötletgazdát és letépném a fejét mint a csimbóknak.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.03.30. 21:31:16

A -40ről nem tudok nyilatkozni de a -20-at én is jobban szeretem, mint a +5-15öt, amitől mindig beteg vagyok. Pl most is.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.03.30. 21:34:09

@blackhair-lady: szigoru menetrend volt, ki mikor zuhanyozik, szerencsere a ferjem reggeli furdo, mi meg esti, igy vmennyire megoszlott a toneg:)

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.30. 21:34:45

@diggerdriver:

komolyan,neha 89 elott erzem magam. a faluban ugy toboroztak a kolykoket a marcius 15-i banzajra, hogy leigazoltak volna cserébe jopar ora kozossegi munkat.
fizetett gyerekek...
mint a kommunizmusban.

tanato 2015.03.30. 21:35:01

@maxval bircaman szerkesztő: Mondom azok hittek,akik a Horthy rendszerben mélyszegénységben éltek.és a komm. hatalomátvétel jelentős életszínvonal emelkedést hozott nekik.Mint az engem tanító két pedagógus.

Shanarey 2015.03.30. 21:40:40

@~~Babette~~:

Rákosi is így kezdte, remélem Orbán is úgy végzi.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.30. 21:43:50

@~~Babette~~:

Ez sokkal rosszabb.
Az akkor példa nélküli volt. Azért csinálták.
Ez viszont nem példa nélküli hiszen az egész kommunista éra erről szólt.
Azért volt rendszerváltás hogy ez az idő ne jöjjön vissza.

Shanarey 2015.03.30. 21:44:56

@Dragonlady (Bp, Hun):

Dehogy(nem) zsarolták meg...... csak mondták nekik, milyen jó is lenne.......
Ha azt mondom, az ötletgazda a helyi polgármester?

P.Elliot 2015.03.30. 21:51:10

@Philosoraptor: Ez most azt jelenti hogy egy resze a hozzaszoloknak atment egy hasonlo temaju blogra?
Nem hiszem hogy a HK-t potolni tudna. Ha itt ugy ereznem hogy nem erzem itt jol magamat/ de igen, raadasul huseges tipus vagyok minden vonalon/ akkor teljesen biztos hogy a hasonlo blogokat szeles ivben kerulnem el. Mert a problema elobb-utobb ott is elojon egymassal.
Elegge uj vagyok itt, nem igazan ertem hogy tulajdonkeppen mirol van szo, mifele sertodesekrol, bantasrol...

P.Elliot 2015.03.30. 21:56:29

@blackhair-lady: Ahogy McCaint ismerem pontosan ugy lett volna ahogy irod. Kornyezeteben elo emberek ugy jellemeztek hogy egy ontelt, eleg durva es kozonseges beszedu ficko.
Igen, parositasnak nem volt a legszerencsesebb.

2015.03.30. 21:59:46

@maxval bircaman szerkesztő: Nem. Rád hagyom. Nem ugyanaz a kettő. :)

wuaaa 2015.03.30. 22:01:05

off
@qkuc: @mojyo:
Ti amúgy merre vagytok? A ti kettőtök esetében ezt még nem sikerült kihámoznom a kommentjeitekből.

2015.03.30. 22:03:16

@Shanarey(England) ISTP: Nekem van egy olyan érzésem, hogyha nem is marad hatalmon, akkor sem lesz bántódása. Meg ugye mi egyes miniszterelnökökhöz kapcsoljuk a negatív dolgokat. De ha hirtelen meghalna, ugrana másik 10 a helyére. És semmivel sem lennének jobbak. Orbán nem Mo. rákfenéje. Ő csak egy okozat. Az, amit képviselnek ma a magyar politikusok, az a probléma.

2015.03.30. 22:03:53

@diggerdriver: Kamu rendszerváltás... :(

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.30. 22:04:37

@P.Elliot:
Az egyik, aki miatt az a blog megalakult én vagyok.
Túlságosan egyenesen beszélek és mindig kimondom amit gondolok.
Ez az egyik.
A másik hogy sokan nehezen viselik hogy mindenről van határozott véleményem, ha vita van akkor meg a végsőkig elmegyek, sőt azon is túl.
Tanult embereknek nehéz elfogadni azt hogy egy bugris paraszt is hozzászól dolgokhoz.
Én vagyok itt a legmegosztóbb személyiség és erre vastagon rájátszom. Az álszentséget pedig könyörtelenül kifigurázom.
Nekem is van blogom. Mindig kínosan ügyelek rá nehogy keresztezzem ennek a blognak az útját.
Ha írok bármilyen angliai témájú posztot mindig először ide ajánlom fel és csak jóval a megjelenés után teszem ki a saját blogomra.
Voltak nézeteltéréseim a HA-val és mindig betartottam a kéréseit, mindig lojális voltam.
Az ő blogja az ö háza mi csak vendégek vagyunk itt, tiszteletben kell tartani amit mond.

qkuc 2015.03.30. 22:06:31

@wuaaa [nor]: Egyelőre Budapest-Kecskemét tengelyen vagyok még, :). Éppen álláskeresés/vízumvadászat közben nyugatra (USA, UK, Kanada, (Írország)). Moyjo azt hiszem Japánban, de majd ír, :).

2015.03.30. 22:08:48

@P.Elliot: Mivel ebben sokan érintettek, és mindenki másképp adná elő a történetét, nem igazán lehet egy objektív képet festeni arról, hogy mi is történt valójában. De szerintem nincs is jelentősége most már. A múlt elmúlt, haladni kell tovább.

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.30. 22:09:19

@diggerdriver: minap volt egy musor, XX. szazadi legendak, vagy mi, a fidesz megalakulasarol szolt, az osszes alapito tagot megszolaltattak, illetve felideztek akkori riportokat.
ezek gyulolik a kommunistakat. ov ki is mondta egy riportban szo szerint, tan amikor az elso valasztast elvesztettek, azutan keszult a riport.
en akkor teljesen megvilagosodtam, micsoda gyulolet rejlik a lelkukben, es hogy csak ez iranyitja oket. eddig is sejtettem, de ilyen vilagosan meg nem lattam.

mostanra abban is biztos vagyok, hogy a gyuloletet az irigyseg taplalta es taplalja.

es mi fogunk beledogleni.

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.30. 22:10:49

@Philosoraptor: bakter, eldugulok, ket szoba megfogalmaztad, amit en itt magyarazgatok hosszan

qkuc 2015.03.30. 22:12:23

@P.Elliot: Ó, az emberi természet "szépségei", :).

Személy szerint örülök, hogy te jöttél és maadtál, :). Kissé önző dolog, de a sok felétek bombázott direkt és indirekt kérdésekkel rengeteget segítettetek nekem eddig. (A kanadai és amerikai gárda tagoknak ezúton is egy nagy köszit küldök, ;) ).

2015.03.30. 22:12:25

@~~Babette~~: Nem akarok életmódtanácsot adni, de ténylegesen el kellene gondolkodnod, hogy mit is akarsz ebben az országban csinálni. Mármint, hogy van-e értelme.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.30. 22:12:27

@~~Babette~~:
Bármennyire is gyűlölik őket a módszereiket simán átveszik.
Ezek a módszerek 40évig hatalmon tartották a komcsikat miért ne tartanák hatalmon a fideszt is?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.30. 22:20:33

@Zsuzsi65: A konkrét az konkrétan a betont jelenti amerikaiul?Nagyon idétlenül hangzik... :D

Tök jó lehet ez a lakóojjektum.Van róla külső képed?

Láttam már pár ilyet képről, némelyik akkora mint itt Ojrópában egy kamion.Ennek megfelelően jó eséllyel kamionjogsi is kellhet hozzá, plusz még esetleg páv vizsga, ami egy külön nehezítés.Usákiában nincs ezzel gond?Simán megkapja bárki az ilyen jogsit?Vagy hogy kell ezt elképzelni?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.30. 22:22:10

@qkuc: Jahaaaaaaaaa, most már értem.Szerintem biztos van, valszeg minden országnak megvan ez a szervezete, kérdés, mennyire jelentős... :-)

wuaaa 2015.03.30. 22:22:13

@qkuc: Ahaaa... értem, köszi ! :) Szóval USA, UK, Kanada, Írország, és ahogy ma láttam még Alaszka is megfelelne ha férjhez lehetne menni oda.... :))) Hát sok sikert minden téren !
De ha már így szóba elegyedtünk és nem túl indiszkrét a kérdés, milyen minőségben szeretnél kint érvényesülni? Moyjoról tudom, hogy valami porfogógyártó... :))

qkuc 2015.03.30. 22:26:50

@wuaaa [nor]: Informatikus, ha lehet IT security analyst (most IT security manager vagyok, köhköhköh a manager csak dísz) :D, de akár még visszazüllök auditornak vagy IT system analystnak is. Meglátjuk, egyelőre a szopóroller jut eszembe, amikor belemélyedek az állások dzsungelébe, de nem adom fel! :D

Igazából azok az orszgok jöhetnek szóba, ahol angolul lehet érvényesülni, a német nem a kedvenc nyelvem és 10 éve minimálban gagyogok rajta, más nyelvet meg még nem tanultam/beszélek.

Buff A Ló 2015.03.30. 22:29:49

@Dragonlady (Bp, Hun): az iskolai / óvodai tevékenység célja, hogy egyenkatonákká nyomorítsa az egyéniségeket.
az egész cirkusz semmi más, mint drilling: laktanyába a nyavalyásokkal (mondja a társadalom, működik együtt a szülő, válik bűnrészessé a tanerővel).
megbocsáthatatlan bűn!

(ennek szellemében: www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/9806/kontroll-csoport/anyad-zeneszoveg.html)

2015.03.30. 22:32:26

@diggerdriver: Ez a baj. Hogy nem tudod, hol a határ.

FutureFry 2015.03.30. 22:37:07

@geegee: Ha teherautót kölcsönöz az ember akkor a legnagyobbat is odaadják rendes jogosítványra (sőt nemzetközire is) minden gond nélkül, pl. ezt:
www.uhaul.com/Trucks/26ft-Moving-Truck-Rental/JH/

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.30. 22:38:29

@Dragonlady (Bp, Hun): Volt egy kollégám, akinek egyszer a bp-i koreai nagykövetségen kellett valami pc-t rendberakni.Hát ő sem boldogult vele egymaga.És az a legnehezebb, mikor csak olyan ember tud segíteni, aki amúgy totál laikus a számítógéphez...
Az az igazi vak-vezet-világtalant...
:-))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.30. 22:42:24

@Taxomükke: Miért?A sárgabarack az sötétebb? (fekább?)
:-))))

2015.03.30. 22:44:18

@diggerdriver: Azért sértegetni akkor sem kell a másikat. Habár én az előzményeit nem tudom a digger vs. nők meccsnek, de lehet, hogy neked kellett volna engedned. :)

33621 2015.03.30. 22:44:36

Szegény kislány elvesztette a kutyáját ott ahol sok az ínyenc!

www.haon.hu/megsutve-talalta-meg-kutyajat-egy-kislany/2798405

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.30. 22:46:29

@Zoole[uk]: Igen, közben láttam, le vagyok maradva.
Hát nem egyszerű valóban, érdekes ez a hozzáállás, főleg, hogy itt is szokott kommentelni.

wuaaa 2015.03.30. 22:47:12

@qkuc: Aha, szóval te valami hasonló vagy ahhoz, mint amilyet ők keresnek? :

www.finn.no/finn/job/fulltime/object?finnkode=57292270

www.finn.no/finn/job/fulltime/object?finnkode=57292985

Na? Felírsz még egy országot a listádra? :))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.30. 22:47:21

@Philosoraptor:
Én mindig csak az igazat...
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Hülye vagy fiam.
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.30. 22:49:44

@diggerdriver: Mit mondanak a gyerekek?
Nem tekerhetem fel a hangot, mert a mienk már alszik, meg amúgy se szoktam érteni...

2015.03.30. 22:52:08

@Zoole[uk]: Tudod, ez érdekes. Mert pl. én bírlak így láthatatlanban is. Meg Diggert is, habár az ő stílusát, amit a nők iránt tanúsít, már kevésbé...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.30. 22:54:28

@wuaaa [nor]: Én is kérdeztem már moyjo-tól kétszer is, de nem árulja el...

wuaaa 2015.03.30. 22:55:07

@geegee: Szomszéd, ezt hang nélkül is megnézheted és rá fogsz jönni a lényegre... :))
(..és közben nem csak arra kapsz majd választ, hogy mi az előnye a viseletnek, de arra is, hogy hordanak-e alatta bugyit..)
www.youtube.com/watch?v=ZdI385wTW6I

wuaaa 2015.03.30. 22:56:41

@geegee: Iparművész asszem. De egyszer valaki leporfogógyártózta, annak is nagyon örült, úgy emlékszem.

morsels (törölt) 2015.03.30. 23:02:00

@FutureFry:
Persze, mert a kettengelyes autokra (teherautokra is) az alap jogsi eleg.

blackhairlady 2015.03.30. 23:02:32

@Zsuzsi65: :)) Most nalunk is ez van, hogy itt a fiam. harman osztoznak a furdon, igy a lanyom kituzte az ajtora a heti listat, hogy mikor az ove a szentely, a tobbit majd beosztjak a testverei:))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.30. 23:02:48

@FutureFry: Asztqrva.Mármint sima b kat jogsira?ez a személyautó jogsi eu-ban, nem tudom, mennyire vagy tájékozott, bocs ha triviális.Itt max 3500 kiló lehet illetve 7 (8?) személyes kisfurgon.Ez ha jól látom simán van 4 tonna.Ha meg különálló szerelvény van, pl egy nagyobb kombi húz egy kéttengelyes (5-6 méter hosszú) üvegtigrist, akkor is kell kiegészítő jogsi, ami a b+e kategória.Végül is jogos az elvárás, ekkora vasakkal nem biztos, hogy jó ha a fogalmatlan Jolánka néni letarol egy egész parkolót...
de azért irigykedek picit, a faxnak se lenne kedve egy ilyen dolog miatt külön jogsitanfolyamra járni, meg egy kalap pénzt kifizetni rá...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.30. 23:04:52

@wuaaa [nor]: azt nem értem, hogy miért finn.no, mikor norvégok ezek...

A finneknél meg bosszúbol lehet, hogy norge.fi van ilyen célokra?

:-)))))))))))))

blackhairlady 2015.03.30. 23:05:05

@P.Elliot: Akkor jol erzekeltem en is. Szerintem par honap utan, de egy ev utan biztosan Palint idegosztalyra kuldte volna az oreg. En is ilyen jelzoket hallottam, olvastam felole.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.03.30. 23:06:21

@geegee: "A konkrét az konkrétan a betont jelenti amerikaiul?Nagyon idétlenül hangzik... :D"

Haha, igen, amikor a jo oreg kevert, ontott betonrol van szo, az "concrete" :) en.wikipedia.org/wiki/Concrete
Jogsi eloirasok allamonkent valtoznak, nalunk CA-ban, ha jol tudom es emlekszem, a C kategorias jogsi (normal szem. gepkocsi) nem eleg ra, hanem B kategoria kell.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.30. 23:06:32

@diggerdriver: Aztabetyár.Ez télleg durva...Én is pofánverném az óvoda vezetését, ha ilyenekebe belerángatnák a mienket a tudtom nélkül.

qkuc 2015.03.30. 23:09:31

@wuaaa [nor]: Ú, a másodikat rám szabták. És nem gáz, hogy a helyiek nyelvéből egy szót sem beszélek? Persze igyekeznék előbb-utóbb megtanulni.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.30. 23:09:36

@wuaaa [nor]: Hehh, a q anyját, bele kéne verni az orrát a nyavajás teletubbinak... :-[[[

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.30. 23:10:13

@wuaaa [nor]: Igen, azt olvastam, elég kemény menet volt...

wuaaa 2015.03.30. 23:11:50

@morsels: Ja, az meglehet.. :)

@geegee: ..te nem, ez valami más lesz... www.norge.fi/ :))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.30. 23:12:20

@Zsuzsi65: Jééé, itt meg fordítva nevezik. B kat. a normál személyautó, C meg a közepes furgontól felfelé.De van még D, E, meg asszem F is...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.30. 23:15:38

@wuaaa [nor]: Jó persze, ez a télleges értelme.De nem finnül kéne szóljanak ezek a tartalmak?

wuaaa 2015.03.30. 23:18:32

@qkuc: Na ugye ! :)) Még van pár napod gondolkodni, de én a te helyedben... bizony.. na ugye...? most miből áll felülni a wizzre? Fel lehet fogni egy kirándulásnak is, legrosszabb esetben... esélyed meg szerintem van bőven.
Dehogy gáz. Oda van írva : "working language is English". Hiány itt az ilyesmi (is). Nem te lennél az egyetlen a cégban, aki nem beszélne itteniül. Sokan - főleg a spéci szakmával bíró emberek - hosszú távon elvannak itt norvég nélkül. Nincs rá szükségük. Szóval, csapj a lecsóba, én azt mondom ! :))

wuaaa 2015.03.30. 23:19:46

@geegee: ...most hogy így mondod, DE ! norja.fi/
:)))

wuaaa 2015.03.30. 23:21:41

@geegee: "De van még D, E, meg asszem F is..."

F nincs. T van, mint traktor, meg itt van "S", mint snøscooter... :))

bpetya75 2015.03.30. 23:24:08

@DeFatter:

Üdv Somogyból Hombre!

Elküldöm Boginak a linket, hadd olvasgassa ;-)

Határátkelő 2015.03.30. 23:25:56

@mojyo: @Philosoraptor: @diggerdriver: @P.Elliot: @Shanarey(England) ISTP: @Zoole[uk]: (Elnézést, ha valaki kimaradt.)

Egy pár dolgot hadd írjak le, ha már így felmerült a téma.

1. Természetesen mindenki ott és úgy blogol és beszélget, ahol és ahogy jónak érzi.

2. Tőlem annyi migrációval foglalkozó blog indul, amennyi csak akar, minél több van, annál jobb. Én ezeket az embereket innen el nem üldöztem, tehát ha ők úgy érzik, ott jobban megvannak egymás között, egészségükre.

3. Nem ez az első eset (és nem is az utolsó), hogy valaki megpróbálja "klónozni" a Határátkelőt, eddig viszonylag kevés sikerrel. A helyzet ugyanis az, hogy egy ilyen blog rengeteg meló, még akkor is, ha ez kívülről esetleg nem mindig látszik.

4. Az, hogy ki milyen nevet ad a blogjának, szintén magánügy, bár ebben az esetben erről megvan a nagyon markáns véleményem (lásd még: adias cipő és társai).

5. A legundorítóbb dolognak azt tartom, ha valakit / valakiket a távollétükben egy másik blogon mocskolnak. Ezt talán nem kell részleteznem, és azt sem, ennek mik a következményei.

6. A továbbiakban nem kívánok ezzel az egésszel foglalkozni. A Határátkelő megy tovább, ahogy eddig, mindenkit szeretettel várok, szerzőnek, kommentelőnek, olvasónak. Csak annyit kérek, ha valakinek valami baja van, azt itt jelezze (vagy privátban nekem) és ne máshol mocskolódjon, mert attól felfordul a gyomrom.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.03.30. 23:26:22

@geegee: ez erdekes:) nem tudom, mi a logikaja, talan az, hogy aki "nagyon szuper vezeto (nagy kamionok), azoknak van A, a tobbi meg szepen megy lefele, mint az osztalyzat: B, C :)
Egyebkent most direct ragoogliztam, mert en is kivancsi voltam, es a C osztaly egyedul az, amit commercial es non-commercial kategoriaban is kiadnak, ezert pl. az en mezei jogsim is C.
http://en.wikipedia.org/wiki/Driver's_license_in_the_United_States

P.Elliot 2015.03.30. 23:28:45

@diggerdriver:
Ugy tudom hogy neten mindenki egyenlo nem? Tokmindegy hogy ki mit csinal, mivel foglalkozik, mennyi iskolat vegzett.
Sose torodj masokkal, en sosem szoktam elajulni attol sem ha valakinek tobb diplomaja van, attol meg nem biztos hogy emberileg tobb, legfeljebb tobb iskolat vegzett. Az emberileg tobb ember pont abban rejlik hogy mindenkivel megfer, nem irigyel senkit, nem akadalyozza mas utjat, emberszamba vesz mindenkit, segitokesz,, nem irigy, ettol lesz meg az "emberileg tobb" jelzo megerdemelt tulajdonosa.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.03.30. 23:29:06

@Határátkelő: +1 Annyira nem kovetem a dolgokat, igy nem tudom pontosan, kinek milyen problemja/sertodese volt, de abban teljesen egyetertek, hogy valaki hata mogott mocskolodni a legprimitivebb dolgok koze tartozik (szamomra).

Buff A Ló 2015.03.30. 23:33:41

@qkuc:
van más közlekedési eszköz is, bár tény, hogy el lehet jutni rómába rollerrel is. :)

szóval ajánlom figyelmedbe a közvetítőket (kölcsönzőcég, személyi tanácsadó és egyéb polírozott neveken futó ügynökök).
nekem nagyon kevés önéletrajzküldésembe és önéletrajzkalapálásomba került, hogy interjúra hívjanak. pedig mint tudjuk az állásvadászat és a cv - testre szabás nem csak utálatos, idegőrlő, de rendkívül időigényes tevékenység is. a közvetítőcég leveszi a válladról ezt a terhet. persze busás jutalékért cserébe, viszont a jó hír az, hogy ezt a jutalékot nem veled fizettetik meg, hanem a munkavállalót kereső céggel.

most már a következő ország felé kacsintgatok, és eszembe se jut más, mint kényelmesen várni, amíg hívnak. böngéssze az állásokat a közvetítő! :) sok esetben fizetik a kiutazást, szállást az interjúra, legutóbb engem a vasútnál vártak és onnan kocsival fuvaroztak a megbízóhoz.

akkora a szagemberhiány, hogy alig van olyan nap, hogy nem telefonálnak, néha már terhes is. de legalább nem napi 3 órám megy rá.

a mondottak német nyelvterületről szólnak, de gyanítom, hogy másutt is van ennek kultúrája.

Buff A Ló 2015.03.30. 23:33:43

@Philosoraptor: a szűkebb pátriárkámban ezt máshogy mongyák. ;)

Buff A Ló 2015.03.30. 23:33:45

@geegee: illetlenség kérdezősködni, faggatózni. van, aki a véleményével és a lenyűgöző személyiségével akar jelen lenni, nem a földhözragatt aktuálparamétereivel. le a geopolitikai determinációval! :)
ő is nyilván sehol lakik, nem akar önkéntes adatszolgáltatóvá válni a magaszabta korlátokon túl (üveghegyen innen). meraszongya: kinekmiközehozzá az internet nagy trollbarlangjában?

P.Elliot 2015.03.30. 23:35:48

@qkuc: En meg sok szerencset kivanok neked abban hogy talaljal valami nagyon jo allast.

Szilvana1[Bucks, UK] 2015.03.31. 00:37:42

Kár hogy Örs nem jött vissza, szívesen olvastam volna még. ..A poszt remek, habár a legutóbbi óta már elolvastam a blogja 75%-àt! (Igaz, hogy ott meg aztán nagyon nyomja a szlenget, sokszor én is csak pislogok hogy ezmiez?) Hiányoltam a képet a camper-ről, meg a szó szerint kockára fagyott gumiról! :) A legjobb bejegyzés mindig az, ami legalább egy nyaraláshoz meghozza a kedvet!

2015.03.31. 00:49:49

@Buff A Ló: Pontosan igy van, koszonom szepen a helyettem valaszolast. :D

@Határátkelő: Neked igazan nem kell magyarazkodnod :D Szerintem teljesen ertheto a velemenyed, es hat nem is tudsz nagyon mit csinalni ebben a helyzetben. En pontosan emiatt vagyok itt (ti. "hataratkelo"), mert k*rvara farasztott az a magyar szokas, hogy hat mit kepzel a Joskapista, hat tiszta hulye, de engem nem lehet csakugy megserteni, meg "bekostolni" meg mittudomen, na majd megmutatom en, hogy en mindent jobban tudok, de a Mariskaval kozben ujra kibekultunk, mert kiderult, hogy o is utalja a Joskapistat, de mostmar a Juliskat is utaljuk, mert valaki latta a Pistajoskaval, aki meg koztudottan a Joskapista seggnyaloja, satobbi satobbi satobbi.... Ezt tudja valaki kovetni? :D Soha nem ertettem ezt, hogy mi lehet olyan serto, hogy megerje ez az egesz hiszteria? Mi az, amit nem lehet megoldani egy helyben? Jo, tudom, en meg fiatal vagyok es tapasztalatlan, es nem vallalkoztam senkivel, aki lenyulta volna az otletemet, vagy a penzemet, de nagyjabol ez az a szint, amit feloldhatatlan konfliktusnak tartanek, illetve meg ezt sem, mert szarra perelnem az illetot, es akkor a birosag segitseget kernem a megoldasban :D De oszinten, en soha eletemben nem sertodtem meg, nem tudom, mit jelent, nem mindig esik jol, amit masok mondanak, de alapvetoen miert nem lehet ra szarni, hogy mit gondolnak masok, foleg olyanok, akiknek az igazi nevet sem tudjuk? Ki nem szarja le, hogy van aki szerint en porfogokat gyartok, vagy, hogy azt gondoljak, hogy a nok csak a ferfiaknak akarnak tetszeni, meg nem voltak gazkamrak, Oroszorszagban pedig nincsen maffia meg oligarchak? Meg lehet, hogy valaki szerint en egy hulye p*csa is vagyok! Sot, van egy csomo f*deszes is! Meg l*beralis! Es? Persze ezeken le lehet dobbenni, meg meg lehet vitazni, hiszen azert jarunk ide, de oszinten, ki a f*szt erdekelnek ezek a dolgok annyira, hogy utana napokig, hetekig, orokre, senkivel, meg meg annak a velt vagy valos elvbarataival es se lehessen szoba allni? Semmit se tudok amugy senkirol (es azt se szeretnem, hogy rolam tudjanak), meg nem is reg ota jarok ide es nem kovetem senki szemelyes blogjat, igy fogalmam sincs, hogy valojaban mik vannak a konfliktusok hattereben, lehet, hogy sulyosabbak, de az csak azok kozott ertheto, akik szemelyesen is ismerik egymast, es azt szemelyesen is volna ertelme lerendezni, nem? Amugy pedig nekem is van velemenyem egy csomo emberrol, szerintem is sok az elmebeteg hulye :D De es akkor mi van, en is egy vagyok kozuluk, na bumm. :D

Tenyleg szeretek amugy ide jarni beszelgetni, de ha komolyan ez lesz, en tenyleg nem kerek belole, es azert hiszem azt, hogy most jo lenne lelepni egy kis idore, mert nem akarom, hogy az legyen, hogy be kell allni a taborba, hogy peldaul en ilyen Hataratkelos leszek, masok meg a masikok, es akkor nekem azokat utalni kell, meg akkor azok engem is utalni fognak, csak azert mert idejarok, es szobaallok olyanokkal, akikkel ok meg nem... Es akkor a fele beszelgetesrol meg jol le is maradunk, mert az a masik feluleten zajlik, raadasul privatban is van egy csomo ilyen gondolom. Ennel meg a brazil szappanopera is kevesbe faraszto, mert abban legalabb rokoni szalak teszik egyertelmuve a kotodest, es nem az "ugy nezett ram", meg "azt mondta rolam". Ti tenyleg ezt csinaljatok kulfoldon is? Nem volt eleg Magyarorszagon ebbol? :D Koltoi kerdes volt. Sajnalom, de ez tenyleg elveszi a kedvemet :(

Ez mindenkinek szol amugy, nektek is, akik itt suttyomban olvassatok es utana jol kibeszeltek mindenkit magatok kozt, de azoknak is, akik itt szolnak be meg utolag is azoknak, akik mar nincsenek is itt, mert kiengesztelhetetlenre sikerult sertegetni oket.

Na mentem, majd jovok, lehet, hogy holnap is :)

pappito · http://pappito.com 2015.03.31. 01:54:25

@mojyo: pár napig nem voltam aztán most meg nem értem, hogy ki hova ment meg ki sértődött meg min meg ki kapott/nemkapott meghívót hova :)

a poszt meg jópofa volt, a szleng se zavart, láttam már siklóernyőst, az mind hülye :))))

rezsöatya 2015.03.31. 02:26:36

@mojyo: tenyleg nagyon fiatal lehetsz...

FutureFry 2015.03.31. 03:58:04

@geegee: @morsels: @Zsuzsi65:
Mint minden, ez is államonként változó, de sok államban az általában “D” kategóriának hívott (bár Kaliforniában és Texasban ez a “C” kategória), azaz rendes “személyautós” jogsi az 26,000 font (kicsit kevesebb mint 12 tonna) GVWR-ig (bruttó összsúlyig) jó. Ehhez még hozzájön, hogy vontathatsz is valamit (pl. trailer-t amin egy autó van), bár megint változó, hogy az beleszámít-e a fent említett összsúlyba. És mint mondtam, még a személyautós nemzetközi jogsit (az a szürke füzetecske, amit otthon is ki lehet(ett?) váltani) is elfogadják az ilyen esetekben.
Az, hogy a therautó tengelyszáma számít-e, úgy tudom szintén államfüggő (pl. Kaliforniában számít, Texasban viszont tudtommal nem). Ráadasul RV-k nél (“Motor Home”) van (sok?) állam ami kivételt tesz (pl. Arizona, ahol tudtommal nem számit az összsúly ilyen esetben).
Persze a fentiek nem vonatkoznak ha üzleti célú a jármű használata (vagy pl. ha sok embert fuvarozol).

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.31. 08:09:29

@mojyo: te, en most egyenes leszek veled:-) ahhoz kepest, hogy szerinted ez lenyegtelen, mar masodszor fejtegeted hosszan:-)
tokre egyetertek veled amugy, de engem meg ennyire sem erdekel, adott konfliktusaimat lerendezem es kesz, aztan leulok a viragos ret kozepebe. ajanlom neked is:-)

Rónarider 2015.03.31. 08:13:13

Nos a magánéleti illetve netes felületen elkövetett/elszenvedett hisztikhez nem értek, és nem is igen érdekelnek, a politikusokat, jogtudókat, bankárokat felszántanám és behinteném sóval.

Ám az alaszkai írás folytatása is igen finom írás, és ez a lényeg!

2015.03.31. 08:41:53

@Határátkelő: Teljesen egyetertek. Ajanlom - mindenkinek akit erdekel a tema - ezt a cikket amit veletlenul par napja olvastam, 'Why are people so mean to each other online?', www.bbc.com/news/technology-31749753. Messze tulmutat a Monika Lewinsky-teman es nagyon tanulsagos, legalabbis nekem az volt.

qkuc 2015.03.31. 09:34:51

@Buff A Ló: Köszi a tippet, :). és van bejáratott "közvetítőd"? :)

wuaaa 2015.03.31. 09:54:31

@qkuc: ...most, hogy így aludtál rá egyet, hogy gondolod? Megpályázod? Vagy küldjem a következőt? :)

qkuc 2015.03.31. 09:58:13

@Szilvana1[Bucks, UK]: S meghozta? :) Csak az a rohadék sok szúnyog ne lenne, télen kell menni ...., :D.

kék madár 2015.03.31. 10:23:46

@diggerdriver:
hidd el, senki nem azert jon ide, hogy tobbet nezhessen ki beloled, mint amit te ki tudsz magadbol hozni, bar ketsegtelenul nagyon igyekszel. Es senki nem nez le, azert amit elertel, sot tisztelnek erte.

"Én vagyok itt a legmegosztóbb személyiség és erre vastagon rájátszom."
a nőgyűlölet, rasszizmus, tortenelemhamisitas nem megosztasnak minosul, inkabb mezei trollkodasnak. Szerencsere a hataratkelonek nincs pl. nőgyűlölő reszlege, nincs ezzel kit megosztani, csak gyorsan agyonvagni egy beszelgetest.

" Az álszentséget pedig könyörtelenül kifigurázom."
Veletlenszeruen figurazol ki es sertegetsz barkit, amivel szetverheted itt a tarsalgast. Nem az alszentsegre ugrassz, hanem barmire ami a hozzaszolonak egy erzekeny pontja.

"Tanult embereknek nehéz elfogadni azt hogy egy bugris paraszt is hozzászól dolgokhoz"
ez is egy visszatero motivum, es ertelmetlen ebbe burkolozni, Ha mas azzal ervelne ellened, hogy "nincs igazad, mert tanulatlan vagy", lenne alapja, de ez soha nem merul fel csak te inszinualod, ami egy regi aljas trukk, politkusoknak tanitjak is, hogy hogy lehet alaptalanul befeketiteni masokat.

"Túlságosan egyenesen beszélek és mindig kimondom amit gondolok." mint fentebb... loaded statement. Mas nem mondja ki? A tobbseg hazudik? Mit akarsz ezzel mondani? Nem az a baj, ha valaki kimondja amit gondol, hanem, ha olyasmit gondol amivel erosen kilog egy joindulato, tobbsegeben liberalis, szines kozossegbol, peldaul a nok szereperol veled ellentetben XXI-ik szazadi modon gondolkodva.

pedig lehetnenek tobbsegeben az ertekes hozzaszolasaid is, dehat ez csak rajtad mulik. Addig meg, mivel te itt napi gykorisaggal osztod az eszt meg teszel mindenkit helyre, mintha ez a te feladatod lenne, nem marad mas az olvasonak (i.e. nekem), mint elkerulni ezt a blogot.

Határátkelő 2015.03.31. 10:39:56

@diggerdriver: talán nem kellene "azon túl" is elmenni, hacsak nem az a cél, hogy megoszd az itt kommentelőket vagy lekerülj a whitelistről. Gondolom, egyik sem cél.

@kék madár: A magam részéről örülnék, ha ezt a lassan megint személyeskedésbe forduló vitát itt lezárnánk.

Egy-egy ember miatt elkerülni a blogot nekem furcsa, hiszen a történetek attól még itt vannak, azokat szerintem akkor is érdemes elolvasni, ha az ember esetleg nem kommentel.

Hari Seldon 2 2015.03.31. 10:45:40

@diggerdriver:
Rosszul válaszoltál. ű
Helyesen:
"A végtelenbe és tovább!"
Buzz Lightyear

2015.03.31. 11:06:59

@~~Babette~~: Ha boldog vagy, akkor nem kell ezen gondolkodnod. De azt viszont nem kellene megvárni, hogy boldogtalan legyél.

SzZoole 2015.03.31. 11:26:14

@Philosoraptor: Oo,koszonom az elismero szavakat:)
De,olvasd el a legutobbi gyalazkodo posztjukat,abban leirtak,hogy milyen vagyok,ugyhogy nagyon vigyaz velem:)
Lenne meg mondani valom,de en nem fogok lesulyedni a szintjukre.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.31. 11:38:23

@Határátkelő: Teljesen igazad van.
Tudom mik a hibáim és ismerem a korlátaim.
A határok feszegetése nélkül dögunalom az élet. Ez a blog is.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.31. 11:41:29

@Hari Seldon 2:
Ha dolgozok azt szoktam mondani mindent megteszek amit a fizika határai engednek plusz 10%.

Vagy azt hogy a lehetetlent teljesítem a csodákra egy kicsit várni kell.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.31. 13:33:08

@wuaaa [nor]: én a magyarra mondtam...:D
Télleg, ott mit lépnének egy snöskoterre?Lehet, kapna egy sima nagymotorjogsit...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.31. 13:35:05

@Zsuzsi65: Értem, köszönöm.Hát nem egyforma a két szisztem, az biztos. :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.03.31. 13:37:35

@Buff A Ló: Jó, oké persze, nem is feszegetem tovább.Biztos jó oka van titkolni.

2015.03.31. 13:40:07

@Zoole[uk]: Azért utálnak, mert jóban vagy Diggerrel. Legalábbis nekem nem rémlik, hogy te bárkit is kiosztottál volna, főleg nőket nem.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.31. 13:46:06

@diggerdriver: @~~Babette~~: @Shanarey(England) ISTP:
hvg.hu/itthon/20150331_Palyazati_munka_volt_a_kormanyablakhoz_ir

"2011-ben írt ki pályázatot fiatal művészeknek a kormányablakok népszerűsítésére a Hungarofest, ebből az alkalomból készülhetett Kovács Katalin költeménye, a Mi is az a kormányablak?, amit a mórahalmi óvodások adtak elő."

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.31. 14:01:03

@Dragonlady (Bp, Hun):
Ok, de kinek jutott eszébe hogy óvodásokkal adassa elő?

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.31. 14:04:33

@diggerdriver:
nagyobb méretben nem találtak olyat, aki hajlandó lett volna rá? :-)
ja és szép kis pénznyeremény is volt a nyertes szerzőknek....
hm.
nem tudom, inkább nézek egy kis standup comedyt ma.

wuaaa 2015.03.31. 14:15:36

@geegee: "Télleg, ott mit lépnének egy snöskoterre?Lehet, kapna egy sima nagymotorjogsit... "

Bár nem teljesen vili, hogy mit értettél az "ott" alatt, de ha Mo.-t, akkor szerintem semmit, mivel nem vagyok biztos abban, hogy ott olyasmi részt vehet-e egyáltalán a közúti forgalomban úgy mint itt. De lehet, h tévedek, a magyar hatóságoktól minden kitelik.. minimum valami adót biztos ki lehetne rá szabni ha több mint 5 darab lenne az országban.... :))

SzZoole 2015.03.31. 14:45:47

@Philosoraptor: ismered a mondást;madarat tolláról,embert barátjáról:)))
De ez alapján nem lehet elítélni senkit
Es igazad van,en tényleg nem bantottam senkit,főleg hölgyeket nem.

Taxomükke (UK) 2015.03.31. 14:48:09

@~~Babette~~: @diggerdriver: Nem értem a problémátokat.
Kommunisztikus országvezetésnek címzett szocialista-realista előadóművészet.
Azt hittük valaha, hogy - többek között - a fiúk az ilyen dolgok ellen küzdenek.
Tévedtünk. Urambátyámkodás elvtársiassággal vegyítve. Ezt szeretik, ezt akarják. Van is rá vevő dögivel.
Ajjdejó hogy már nem ott élek.

Taxomükke (UK) 2015.03.31. 14:52:35

@geegee: Szerintem aki bevállalja egy ilyen nagy jármű vezetését, annak van egyrészt jelentős vezetői rutinja, másrészt felelősségérzete.
Legalábbis remélem...

2015.03.31. 15:43:04

@diggerdriver: Ártatlanok, nem ellenkeznek...

SzZoole 2015.03.31. 15:55:00

@diggerdriver: ne szólj hozzam!!!
Miattad kerültem ilyen helyzetbe,most meg magyarazkodhatok......

2015.03.31. 16:02:48

@Dragonlady (Bp, Hun): 'Költemény', azert ez egy eros szo :))). Lehet hogy jol fognak kijonni belole a gyerekek. Ha valami csoda folytan vege lesz az oruletnek mire felnonek, megdonthetetlen bizonyitek birtokaban lesznek hogy gyerekkent bantalmaztak oket es milliardos karteritesert perelhetik az ovodat kiskoruak szandekos megrontasa miatt!

2015.03.31. 16:06:59

@Mirjam2: Lehet hogy tul PC vagyok, de ha mar mindenkeppen kormanypropagandat kovetnek el gyerekek altal, akkor nem fert volna bele legalabb egy ciganygyerek? Emlekezetem szerint osszesen nem volt ennyi feltunoen szoke ovodas ott ahova en jartam...

Taxomükke (UK) 2015.03.31. 16:25:01

@Mirjam2: Rossz helyre jártál...
:)))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.31. 16:28:03

@Zoole[uk]:
Énekeld hogy
''mások vittek rossz utakra engem''.
:)))))))))))))))

2015.03.31. 16:33:57

@Taxomükke: Lehet - en meg a regi idokben jartam, meg mielott a szegregaciot bevezettek volna! (Vicc, felig.) Mivel megrazo hatassal volt ram a video (most mar en is perelhetnem oket, poszttraumas stressz miatt!), utananeztem a dolognak es talaltam egy szuper forrast ahol a kommentekben rengeteg koltemenyt kozolnek a kormanyablakrol. Kedvencem ez (figyelmeztetes: nem erzekeny lelkuletueknek!!):

"Kormánydeszka

Negyven fokban libegő,
izzadó, síró csecsemők
egy deszkát kormányoztok csupán.
S vécédeszkát sírnak a nők,
Kik roggyadásig dolgoznak ablakodban.
Légkondit sem szereltetek fel!
Szívemben negyvenkilenc fok van."

vastagbor.blog.hu/2011/07/14/kormanyablak_1?token=25764f53b337612b93ff86cd3f85de4b

qkuc 2015.03.31. 17:55:50

@wuaaa [nor]: Átolvasom megint, este csak átfutottam rajta, de ha vannak hasonlóak ne tartsd magadban, :D.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.31. 18:08:23

@Mirjam2:
egyébként az okmányirodában (amit most kormányablaknak hívnak) eddig mindenki nagyon kedves volt és nagyon hamar végeztem is az ügyeimmel. nade ez kell hogy a dolgok normális menete legyen, nehogy már ezt rímbe kelljen szedni....

2015.03.31. 18:19:11

@Dragonlady (Bp, Hun): Elhiszem hogy a valosagban kedvesek, de itt a koltoi szabadsag eszkozevel elt az alkoto! :)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.31. 18:22:10

@Mirjam2:
te meg honnan tudod, mire gondolt a költő??!
:-))))

Taxomükke (UK) 2015.03.31. 19:16:11

@Mirjam2: csodás költemény
egy barátom haverja írta az alábbit:

Jónás Tamás (mármint ez a cím)

Rossz földön én ástam a gödröt
A jón ásta más.

micsoda? 2015.03.31. 19:52:39

Az első betűtől az utolsóig elolvastam, végül is megérte Alaszka:) Dolgozni nem, de megcsodálni a sok szépet, mennék. Jó a humora a posztolónak, pedig egy fontoskodó "vagyok valaki" is lehetne.

Határátkelő 2015.03.31. 21:17:24

@diggerdriver: Nehéz helyzetbe hoztál, mert bár több megállapításodban van igazság (különösen az utolsó pár sor fontos...), mégis kitörlöm ezt a kommentedet, mert nem szeretnék újrakezdeni egy teljesen fölösleges vitát. Szóval ha a végét leírod még egyszer, annak örülök, ha nem, nem.

Virágozzék száz szál virág, aki ott érzi jól magát, menjen, aki itt maradjon, aki itt is és ott is, az legyen egyszerre két helyen - csak azt kérem, hogy próbáljunk meg normálisan viselkedni.

Mentek már el innen máskor is emberek, indítottak már máskor is blogot, hajrá, kívánok nekik sok erőt a rendszeres blogoláshoz, a munka utáni levelezéshez, az ékezet nélküli sokoldalas posztok átírásához, kívánom, hogy legyen sok embertől sok száz komment mindennap, és remélem, nekik lesz erejük ahhoz, hogy soha ne tévedjenek egy-egy hozzászólás megítélésében.

A magam részéről ezt az egész történetet lezártam és erre kérlek benneteket is.

Köszönöm szépen!

Határátkelő

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.03.31. 21:20:53

@Határátkelő:
Természetesen megértem.

Én a blog közönségét csak egy dologra kérem.
Tartsuk életben ezt a blogot. Írjunk posztokat, és mutassuk meg hogy ez igenis egy összetartó egymást segítő csapat.
Sokkal tartozunk ennek a blognak. Vannak itt még írói potenciálok.
Én sajnos nem tudok hozzátenni már sokat, legfeljebb néha egy-egy építőipari sajátosságot leírok.
Szóval előre a Hatodik Ötéves Terv megvalósításához.

wuaaa 2015.03.31. 21:33:49

@qkuc: Holnap küldök majd privátban egy állandó linket, ha sikerül jól bekonfigurálnom, aztán elég lesz majd rendszeres időközönként arra kattintanod hogy hozzájuss a tegnap elküldötthöz hasonló ajánlatokra. Mit szólsz? :)

qkuc 2015.03.31. 22:01:53

@wuaaa [nor]: Köszi, "tündér" vagy, annak nagyon örülnék, :))). Egyelőre a menüpontok jelentését próbálom megfejteni, :D. De a bing fordító a barátom, legalább "tanulok" norvégül is kicsit.

Szilvana1[Bucks, UK] 2015.03.31. 22:49:40

@qkuc: de meg ám! Kukába a szukuval, megyek télen! :)

Evain 2015.04.01. 08:51:47

@Mirjam2: nem szereted a kínrímeket? Pedig nagyjaink elég magas szinten űzték anno. :)

Szól a bátyám tekintéllyel,
„Mit keressz ám te kint éjjel?”

Ott szemben a teátrummal
Megittam egy teát rummal.
De mire a tea kész lett,
Eltörött a teakészlet.

Amott jön a fiákeres,
kit éppen a fia keres.
Amíg én ezt komponáltam,
a Tiszán egy kompon álltam.

Kicsiny bajszát leperzselé
a felforralt eperzselé.

Az lenne az igazi export,
dollárért adni a kekszport!

Nékem olyan ÁFÉSZ kell,
amelyre a fecskemadár ráfészkel.

Eresz alatt ácsorgott,
S valami ragacsos rácsorgott.

Az ősz inte,
Hogy ő szinte
Őszinte.

Kedvencem az eperzselés. :)

Evain 2015.04.01. 08:52:42

@Szilvana1[Bucks, UK]: óbakker, a kínrímek miatt azt olvastam, hogy kukába a szukával. ^^

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.02. 04:32:46

@wuaaa [nor]: Jaja, Magyarországot értettem alatta.Én se hinném, hogy fel lennének rá készülve.Bár ismerek egy sípályát, ahol használnak valami ősöreg ruszki masztodont.De hát a sípálya nem igazán közút, ugye... :D

Meg eccer olvastam, hogy valahol egy polgi az alföldön vett egy skotert.Röhögtek rajta vadul.Aztán mikor jött az éves márciusi hófúvás és semmi mással nem lehetett közlekedni, megy gyógyszert vinni, már nem röhögtek annyira.

Persze gondolom, a polgi se a közutakat használta, hanem ment tökön-paszulyon át.Szóval lehet, télleg fölösleges rá a jogsi kategória... :-)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása