oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. augusztus 03. 06:49,  A svájci álompolgárságtól az osztrák jogosítványig 148 komment

2014. augusztus 03. 06:49 Határátkelő

A svájci álompolgárságtól az osztrák jogosítványig

Ma erősen közszolgálati jellegű posztot zúdítok rátok a szokásos heti ajánlóban, megnézzük, hogyan juthatunk svájci állampolgársághoz (legálisan persze); mi kell ahhoz, hogy osztrák jogosítványunk legyen; és végül, de nem utolsósorban alámerülünk a sydney-i lakásbérlés rejtelmeibe.

svájci útlevél.jpg

A svájci állampolgárság egyike azon dolgoknak, amit a legtöbb ember alighanem különösebb gondolkodás nélkül elfogadna, talán éppen ezért olyan nehéz megszerezni… Hogy mennyire, az kiderül a SvájciS(ch)apka blog írásából.

„Kezdjük azzal, hogy sok évet, szám szerint 12-t kell Svájcban élnünk ahhoz, hogy igényünket beadhassuk. Csak összehasonlításként, Angliában ez mindössze 4 év.

Tehát, ha idevetett bennünket a sors, akkor legfőbb erényünk a türelem. Kivéve, ha mondjuk férjül vagy feleségül jövünk. :)

Felnőttként mindenképp szívás, mert a 12, az 12, nem kevesebb. Gyerekek esetében más, ugyanis 10 és 20 éves kor között minden év duplán számít. Így lehetséges pl. hogy a lányom, aki időközben nagykorú lett, már igényelhetné azt, nekünk meg még kell várni 6 évet.

Amire még figyelni kell!

Mivel háromlépcsős a folyamat, ha az állami átvilágításon átmegyünk, akkor is elbukhatunk a kantoninál. Ugyanis a kantonok is kikötnek bizonyos tartózkodási időt, amennyit az adott kantonban kell lakni. Ez az jelenti, ha valaki sűrűn kantont vált, akkor be is bukhatja az állampolgárságot. (...)

Ennél van „könnyebb” lehetőség is, mondjuk ha egy helyivel kötjük össze az életünket. Ebben az esetben az ún. könnyített eljárást vehetjük igénybe. Mivel egyik ismerősöm pont a napokban kapta meg a végzést, így friss infóim vannak. (…)

Behívták mindkettőjüket a Gemeindébe és egy „kihallgatáson” vettek részt. Értsd majdnem szó szerint, ugyanis külön hallgatták meg őket. Több érdekes kérdés is elhangzott, többet között, hogy van-e prosti a családban... hm... hát, na... (…)

Ezek után következett a háttérvizsgálat. Milyen bérlők, fizetik- e az adót és a többi. Persze, az integrálódás sem maradt el. Majd várakozás, ilyen-olyan igazolások becsatolása és ismét várakozás.

A kérelemhez be kellett nyújtani referenciát is. Ez a személy lehet munkatárs, főnök, szomszéd, tök mindegy. Néhány hónap várakozás után megjött a határozat (cca. 700 frankért), amiben értesítették az érdekeltet, hogy a bírálat pozitív lett.

Erről a Bund értesíti a kantont és az önkormányzatot, majd ha ott nem történik semmilyen "vétó", akkor folyamodhat svájci ID-hez és útlevélhez.”

Ha a teljes posztot szeretnétek elolvasni (benne arról, milyen formanyomtatványt hova kell benyújtani, és kapunk hasznos linkeket is), akkor ide kattintsatok!

Hogyan legyen osztrák jogosítványunk?

Ha szeretnénk osztrák jogosítványt magunknak, akkor az első és legfontosabb szabály, hogy le kell adnunk a magyart. Hogy ezután mi történik és milyen lépéseket kell megtennünk, arról a Netherosztrák blog összefoglalója számol be.

osztrák jogosítvány_1.jpg

„Az illetékes szerv a Verkehrsamt. Egy nyomtatványt kell kitölteni, pár dolgot helyben lefénymásoltatni. Egy hét múlva lehet az osztrák jogsiért menni és a magyart egyazon időben leadni.

Ha pont lejárt a jogsid, akkor lehet kérni egy ideiglenes igazolást, ami feljogosít a járművezetésre, míg megjön az osztrák. (Figyelem! Ezzel az ideiglenes papírral csak Ausztriában szabad vezetni, külföldön nem érvényes!)

Hivatalosan kell a magyar jogsiról a magyar hatóságoktól igazolás a jogosítvány érvényességéről és a kategóriákról, valamint a ennek hiteles fordítása. A bécsi Verkehrsamt ragaszkodik ehhez, de a vidéken élőknek általában szerencséjük van, mert például a schwechati rendőrségen simán megcsinálják a papír nélkül is, ők maguk lekérik a szükséges információt a magyar hatóságoktól.

Költségei:

Kiállítás díja (Arzt- und Prüfgebühren nélkül): több verziót találtam de kb. 49,50 - 60,50 Euro
Express elkészítés díja: + 16 Euro”

További részletek sok-sok hasznos linkkel ide kattintva érhetők el az eredeti posztban!

Lakásbérlési mizéria Sydneyben

Végezetül egy rendhagyó információ, amit az Ausztrália A-tól Z-ig blog szerzői küldtek a sydney-i lakásbérlésről, én pedig úgy gondoltam, ide illene a legjobban.

ausztrál lakás.jpg

„Pár hasznos infó arról, hogyan is zajlik a lakásbérlés Sydneyben, ahol durván túlkereslet van a lakások iránt, nem ritka, hogy egy-egy nem túl rossz lakásra akár 20-30 jelentkező is van.

Ha az emberfiának nincs korábbi referenciája, nem tudja bizonyítani, hogy heti X AUD jövedelme van, akkor bizony az ingatlanosoknál szinte teljesen esélytelenül próbál lakáshoz jutni.

Ilyen esetben a helyi apróhirdetési site, a Gumtree tud segíteni, ott magánemberek is hirdetnek, és náluk a személyes szimpátia is sokat nyom a latba.

Ezen felül mindenhol 4 heti bérleti díjat kérnek kaucióba, ami ha azt vesszük, hogy 300 AUD / hét bérleti díj alatt szinte sehol sem lehet még egy stúdiót (azaz egyszobás lakást – HA) sem bérelni, bizony egy kisebb vagyon.

Ráadásul sok nagyon lepukkant lakást is hirdetnek, mocskos padlószőnyeggel, katasztrofális nyílászárókkal, lelakott konyhával és fürdőszobával. A hirdetések fényképei meg általában erősen túloznak, úgyhogy ha a képek alapján nem tűnik túl jónak a lakás, nem érdemes kimenni megnézni.

Ó igen, a lakásmegnézés: általában egyetlen időpontban lehet megnézni a kiválasztott lakást, ami 15 percet jelent. Ekkor tömörül össze az összes jelentkező, és lepik el nem ritkán húszan, harmincan az apartmant. Szóval száz szónak is egy a vége: igazi kihívás jó lakást találni Sydneyben!”

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: blogajánló Ausztrália Ausztria Svájc

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr436568337

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Muscari 2014.08.03. 07:25:46

Csak egy apro pontositas Tilmir cikkehez: Angliaban hat evet kell igazolni az allamologarsaghoz, nem negyet. Igaz, igy is csak fele annyi, mint Svajcban.

rezsöatya 2014.08.03. 07:35:26

Jo reggelt (estet, ejszakat)! Berkshire, felhotlen eg, meg friss 10°C, de 25-ot mondanak, szoval igazi Angol idojaras! :-)
(Sarga) gumicsizma ma nem kell, az ablakombol a szomszed nenit latom es keszul az ebed, tobbek kozott szilvasgomboc...

12 ev Svajcban...egy kantonban... hmm... sok kitartast hozza!
Osztrak jogsi - most epp nem aktualis, 2025-ig ervenyes uk-beli megvan,
sidney-i lakas... nehez lenne bejarni ide dolgozni... :D

Megyek dolgomra...

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.08.03. 07:42:20

@Muscari: Igen, köszönöm megjegyzést.
Már javítottak a blogon is. Téves információt kaptam.
:(

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.08.03. 08:03:12

svájci vizsálat integrálódás témájában: kell tudni sviccerdüccsül? elég egy hochdeutsch mondjuk, vagy szeretik, ha van hozzá francia vagy olasz is?

osztrák jogsi: az hinné az ember, hogy legalább erre mindenképp jó az EU,hogy az illetékes hatóságok hajlandóak és képesek felismerni a más tagállamok által kiadott okmányokat (nem kell mindent, de a közlekedési hatóság legalább a jogosítványokat...), és le tudják kérni az adatokat, hogy megnézzék, tényleg érvényes, nem hamisítvány. erre kiderül, még mindig printoutokkal meg hiteles bizbaszokkal szórakoznak :-(
miért nincs az EU-ban még egységes sokkal több minden, mint általában a föderális államokban? nem kell mindenhol ugyanaz a GYES meg iskolarendszer meg nyugdíj, de mondjuk mobiltelefon, banki szolgáltatások, jogosítvány, jármű forgalmi engedélyek, egy csomó okmány is lehetne egységes, hogy ne kelljen fordítgatni legalább, anyakönyvi kivonatoktól kezdve diplomákig. annak a schwechati hivatalnak gratula, hogy felfogták, miről is kéne szólnia még az EU-nak.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.08.03. 08:06:59

@Dragonlady (now in Thailand): Nem kell a swiccerdüccs.:)
Mivel az országban négy nyelv a hivatalos (német, olasz,francia,rétoromán), ezért bármelyik jó. Meghatározó, hogy az ország mely részén el valaki.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.08.03. 08:12:18

@svájci sapka (ch): köszi, a svájciak általában beszélnek a sajátjuk mellett még egy másik hivatalos nyelvet is nem? ezért kérdeztem, hogy követelmény-e. gondolom, előnynek előny.
a lányod kérte az állampolgárságot? meg lehet tartani az eredeti állampolgárságot is?
(hopp, mondjuk az eredeti blogbejegyzést is elolvashatnám, ha már kérdezgetek.)

rezsöatya 2014.08.03. 08:17:16

@Dragonlady (now in Thailand): ezen az igazolasosdin en is csodalkoztam, mert Angliaban ki kellet tolteni egy adatlapot, mellekelni a magyar jogsit es az utlevelet, vagy egyeb ID-t (hogy en vagyok en), +50 £ aztan ennyi. Kuldik az angol jogsit.
Erdekesseg meg, hogy nekem 2013-ban lejart volna a magyar jogsi, az angol ervenyessege meg 2025-ig szol.

nyuszigonosz 2014.08.03. 08:19:54

Tilmir- Svájci sapkától megszokott korrekt bejegyzés.

Többit még nem olvastam.

@rezsöatya: Sürü köddel kezdödött itt a kora reggel, már kezd eltünni a köd. Igaz, tegnap hosszan szakadt az esö,
Majdnem kellett gumicsizma is a kutyasétához.
A szilvásgombóc: múlt hétvégén csináltam, fantasztikus finom lett. :-)

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.08.03. 08:24:02

@Dragonlady (now in Thailand): Nem elvárás a több nyelv ismerete. Előnynek, persze előny.

Nem kérte még az állampolgárságot. Egyelőre nem érzi szükségesnek.
Meg lehet tartani az eredeti állampolgárságot.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.08.03. 08:27:29

@rezsöatya: szilvásgombóc! hű! valahogy ez eszembe se jutott, amikor karácsonykor voltam otthon családlátogatóba. pedig egész listám volt, hogy mi mindent főzzenek nekem légyszi.
van itt Chiang Maiban egy fiatalon Svédorszába határátkelt magyar pasinak kicsike étterme, nagyon jó magyar meg svéd meg más európai kajákkal, kéne javasolnom a szilvásgombócot is neki :-)

rezsöatya 2014.08.03. 08:32:36

@Dragonlady (now in Thailand): latod, pedig pont karacsonykor erik az import szilva! :D

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.08.03. 08:33:38

@rezsöatya: befőtt szilva szerintem épp jobb gombócba. már amennyire emlékszem :-)

tanato 2014.08.03. 08:37:54

@svájci sapka (ch): Hány éves a lányod ha nem titok persze és melyik országban képzeli el a jövőjét?

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.08.03. 08:53:15

@tanato: olvastam pár napja. a nő 21 éves és már van két saját gyereke is. nagyon sok pénz összegyűlt seperc alatt az az orvosi kezelésre.
az egészben a legszebb 1, hogy illegális így fizetni valakinek béranyaságért, elvileg legalábbis, de gyakorlatilag sokan csinálják, 2, az abortusz is illegális itt. illetve, ki tudja, a Down lehet, hogy elég okot ad rá, hogy mégis megcsinálják, de ha ott egy másik magzat is, és négy hónaposak, hát.
szóval nem kicsit érdekesek az ausztrál "szülők" morális standardjai egyébként sem.

tanato 2014.08.03. 09:02:39

@Dragonlady (now in Thailand): Sajnos ahol a jövedelmi külön bségek durván eltérnek két viszonylag közeli ország esetében,gyakori az ilyesmi.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.08.03. 09:07:47

@tanato: viszonylag közeli ország? (annyi ide Ausztrália, mint Európa.)

tanato 2014.08.03. 09:14:18

@Dragonlady (now in Thailand): Úgy első ránézésre a térképen persze nincs messze.,Mennyi idő repülővel Thailand mondjuk egy észak ausztráliai várostól?,

tanato 2014.08.03. 09:15:57

444.hu/2014/08/02/most-az-orosz-bloggereket-hallgattatna-el-putyin/
Egy kis off a Putyin barátoknak.Kár hogy Max már nincs itt,ő rendíthetetlen híve a cárnak.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.08.03. 09:23:15

@tanato: Darwin - Bangkok: 8h 10 min
Budapest - Bangkok 10 óra
szóval azért egy kicsit tényleg közelebb van egybként :-)
a térkép meg becsapós, érdemes megnézi pl Indiát rátéve Európa térképére
www.fell.it/wp-content/uploads/2008/11/europe_india.jpg
de itt találtam egy Thaiföldet is rárajzolva Európára
www.travelersdigest.com/wp-content/uploads/2013/11/thailand-featured.jpg
(bocs, nagyon szeretem a térképeket!)

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.08.03. 09:26:05

@tanato: Februárban lett nagykorú.
Még nem tudja.
:)

tanato 2014.08.03. 09:27:28

@svájci sapka (ch): Akkor még előtte az élet,még bárhol lakhat.Hová készül továbbtanulni?

tanato 2014.08.03. 09:31:24

@Dragonlady (now in Thailand): Közelebbnek látszott Ausztrália mint Budapest.de a lényeg az hogy béranyaságot vállaló szegényebb országbeli nőt mégiscsak Thaiföldön keresett az ausztrál nő nem mondjuk Indonéziában,pedig közelebb volna.
Az országok méretbeli összehasonlítása meg tényleg érdekes.

tanato 2014.08.03. 09:33:36

@Dragonlady (now in Thailand): Szóval nem minden a méret itt sem,hiszen ha az volna India vagy Kína gyarmatosította volna Európát.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.08.03. 09:34:21

@tanato: Mivel itt 9 év az alapoktatás, és csúsztunk is, ezért még csak középiskolás. Valószínűleg a szakmában (logisztika) tanul majd tovább, de már felmerült egyéb elképzelés is.
Ebben a korban még minden nagyon képlékeny, semmire sem veszünk erős mérget.
:D

tanato 2014.08.03. 09:41:07

@svájci sapka (ch): Oké akkor még van idő bőven.Majd két év múlva visszatérünk rá./milyen optimista vagyok,bízom hogy a blog is meg mi is élünk még akkor./

Sütemény1975 2014.08.03. 09:41:43

@rezsöatya: de csak biciklire ervenyes, nem? :))))))

Sütemény1975 2014.08.03. 09:42:19

Battice, Belgium, 26 fok, napsutes, es a taft meg mindig tart :)

tanato 2014.08.03. 09:46:00

@Dragonlady (now in Thailand): Na egy kis étvágycsináló thai kaja így ebéd előtt.Nagyon jópofa hogy kockára süti a banános palacsintát,azután még a nagy kockát kis kockákra darabolja.
Igazán étvágygerejsztő.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.08.03. 09:47:24

@tanato: Indonéziában teljesen illegális az egész, még csak rokonnak pl saját testvérednek sem lehet kihordani gyereket, és ezért nem is csinálják. India az iparág nagy központja, de onnan pont most rúgták ki a homoszexuális párokat (ilyen szempontból). nagyon komplikált jogi dolgok tudnak lenni ezek.
bocs a sok offért, nem akartam megint belemenni semmibe nagyon részeletesen, aztán mégis itt vagyok :-(

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.08.03. 09:48:29

@tanato: Egészséges optimizmus. Az meg kell a túléléshez.
:)

tanato 2014.08.03. 09:56:06

@Dragonlady (now in Thailand): Akkor érthető,a környező Ozzihoz képest koldusszegény államok közül Thailand a "legeurópaibb".

tanato 2014.08.03. 09:57:16

@svájci sapka (ch): Reménykedünk,az hal meg utoljára.

Muscari 2014.08.03. 09:57:36

@svájci sapka (ch): nagyon szivesen.

BTW hova tunt Die Nanny? O is nyaral?

rezsöatya 2014.08.03. 10:00:08

@svájci sapka (ch):
"Februárban lett nagykorú.
Még nem tudja."

hat szoljal neki, hogy mar nagykoru!

:D

**mimi** 2014.08.03. 10:01:06

@Dragonlady (now in Thailand):
nagyon érdekesek a térképek, jó így is látni...:)
Én is imádok térképet nézegetni...:)))

rezsöatya 2014.08.03. 10:01:12

@Sütemény1975: igen, de a valtosra kulon kellett vizsgazni!

:D

Muscari 2014.08.03. 10:07:57

@tanato: nagyon jo tortenet, erdekesek es foleg tanulsagosak a kommentek is.
Nalunk is van serult a csaladban, az unokaocsem. 900grammal szuletett a 26. hetre, sajnos kapott tobb agyverzest is. Most tiz eves, specialis iskolaba jar, de nem tudom, hogy mi lesz vele kesobb... A szulok viszont total tonkremenve, anyagilag, lelkileg, hazassagilag, mindenhogy :-(

tanato 2014.08.03. 10:14:54

@Muscari: Egyre több lesz mivel egyre kisebb súlyú koraszülötteket vagyunk képesek életben tartani.Ez persze jó dolog,de egy részük az ilyen gyerekeknek mindenképpen speciális ellátásra szorul a későbbiekben.A környezetemben is vannak ilyen gyerekek bőven.Nincs még erre igazán felkészülve a magyar társadalom,sem a családok.

NIKI LAURA 2014.08.03. 10:39:07

Elso mondatig jutottam.Angol nem 4, hanem 5+1..,de ha 3 evet ott eltel,elveszel egy britet...akkor azonnal!
Olvasom tovabb.

NIKI LAURA 2014.08.03. 10:56:33

Egy jo kinezetu,festett szoke,cicis,fenekes(de nem oriasi) magyar holgy miliokat tud keresni hetente svajcban,legalisan..

A noknek mindig konnyebb,a fenebe...

A jogsihoz: sokan nem TUDJAK,de a honositott nemet,osztrak jogsihoz ugyanugy hozzatudja csapni a magyar hatosag a buntetopontokat,mert HONOSITASSAL. Lett megszerezve.

Kivetel az Angol,ahoz nem jar itthon!

Mit jelent ez: ha honositott nemet,osztrak jogsival gyorshajtas,stb...a magyar nyilvantarto Itthon ad buntetot,es a nemet nyilvantartasba is bekerul!(sokan nem tudjak)

Az angolba nem,es nincs orvosi,szoval EU ba az a Joly- Joker...mig ki nem lepnek az Eu bol a brittek.

A Svajci passhoz: Lattam szemelyesen a Kanadai hatarokon(Toronto,Niagara(Baffalo)) hogy szivatjak a svajciakat,ott semmit sem er a keresztes utlevel...mint a szerbeket,vagy a romanokat Eu ban...mig. briteknek sima belepes.

**mimi** 2014.08.03. 10:59:44

@rezsöatya:
sajnos nem jön be az oldal...azt írja nincs jogosultságom :(

**mimi** 2014.08.03. 11:00:32

@svájci sapka (ch):
mesélj...én nem tudom megnézni :)))))))))))))

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.08.03. 11:23:50

"Kezdjük azzal, hogy sok évet, szám szerint 12-t kell Svájcban élnünk ahhoz, hogy igényünket beadhassuk. Csak összehasonlításként, Angliában ez mindössze 4 év."

Jo is lenne, akkor mar fel eve allampolgar lennek :D Sajnos nem 4 ev, hanem ahogy Muscari is irta 6.

Bár 2014.08.03. 12:09:00

@NIKI LAURA: honnan jön ez a plusz egy év? Nem öt év itt-tartózkodás kell ahhoz, hogy az állampolgárságra jelentkezhessél.

2014.08.03. 12:09:14

Milyen előnyei vannak a svájci állampolgárságnak? Mehetünk vele pl könnyebben az USAba munkát vállalni? Valaki leírná a releváns előnyöket pl egy magyar állampolgársággal szemben?Azt hogy könnyebben csünghetünk az ország szociális hálóján, azt hagyjuk le,az annyira nem érdekel.

2014.08.03. 12:09:31

@tildy[UK]:

És az angollal mik a releváns előnyök?

rezsöatya 2014.08.03. 12:13:55

@svájci sapka (ch): egy kerdes: a kepen levo mustárnő(!) jogsijan nincs lakcim. Svajcban nem irjak ra? Van kulon lakcimkartya? Mivel igazolod akkor, hogy hol lakolsz?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.08.03. 12:33:42

@házelőtthinta: Tobb orszagban is egyszerubb a tartozkodas, latogatas , vagy netan vizummentesen lehet beutazni.

Egyebkent a legrevelansabb talan az, ha barmelyik nagyokos kilepne az EU-bol, jogszeruen maradhatunk itt.

Muscari 2014.08.03. 13:17:41

@tanato: jo hir, hogy eletben lehet oket tartani, arrol azonban keveset beszelnek, hogy hany szazalekuk lesz egeszseges. En konkretan egy statisztikat sem olvastam. Tudsz esetleg valami konkret kutatasrol, felmeresrol?

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.08.03. 13:18:49

@rezsöatya: Nálunk a következő adatok vannak a jogsin: Név, születési dátum, származás, kiállítás dátuma, és helye (kanton). A túloldalon pedig, hogy mely kategóriákra érvényes. A lakcím a központi nyilvántartásban van, tehát igazoltatásnál sem kérték (tőlem) a tartózkodási engedélyt.
A tartózkodási engedély tartalmazza a lakcímet. Ez egy olyan doksi, mint régen a személyi nálunk (nem szeretem, mert nagy, sehova sem fér bele). :)
Ha lenne svájci ID, az kártya formátumban van.

2014.08.03. 14:00:38

Hat ez erdekes volt, koszonjukszepen. Hogyhogy hogyan kell osztrak jogsit szerezni? Hat meg kell tanulni vezetni :D

Na de komolyan, ennel mar az is egyszerubb ha keresel egy autosiskolat es befizeted a vizsgadijat, atmesz, es kapsz egy uj jogsit. :D En amugy ugy tudom az egesz EU-ban ervenyes akarki jogsija. Marmint vezetni lehet veluk, meg egy csomo EU-n kivulivel is egy csomo helyen is, de gondolom ha ID-nek kell akkor persze erdemes csinaltatni osztrakost is.

@Dragonlady (now in Thailand): "az hinné az ember, hogy legalább erre mindenképp jó az EU,hogy az illetékes hatóságok hajlandóak és képesek felismerni a más tagállamok által kiadott okmányokat (nem kell mindent, de a közlekedési hatóság legalább a jogosítványokat...), és le tudják kérni az adatokat, hogy megnézzék, tényleg érvényes, nem hamisítvány. "

Elvileg pontosan igy van, szabvany jogsi van az EU-ban, de persze a kibocsato orszag nyelven, igy nem mindig tudjak a rendorok beazonositani, hogy mi micsoda, foleg, ha nagyonokosak :D Errol eszembe jutott egy sztori, meg regebben olvastam vmi internetes bulvaroldalon, ilyen dailymail szintun, hogy Angliaban evekig koroztek egy lengyel ferfit, mert valami k*rvasok pontja osszegyult a jogsijan.... Az illetot ugy hivtak, hogy.....

hatasszunet....(nagyonjopoenkovetkezik):

VEZETOI ENGEDELY (marmint a lengyel megfeleloje)

ahhhahahaha meg most is konnyeket csal a szemembe :D

Van egyebkent EU-s szabvany a jogsira, hogy 1, 2, 3 pontokban a nevek, lakcim, jogsi kategoria, ervenyesseg, stb, pont ezert, hogy ha mashol hasznalod, akkor is ervenyes legyen, stb.... De ezek az okos angol rendorok a jogsi tetejen levo ket lengyel szorol hittek azt, hogy az a ficko neve, ami az okmany neve volt...es igy valoszinuleg minden lengyel gyorshajtorol kiderult, hogy a nevuk mar benne van a rendszerben, hiszen minden lengyel jogsi tetejen az van irva :D Es akkor igy osszegyult a sok-sok bunti :DDD Ahhhh jaj, meg mindig elfog a rohogogorcs ha ra gondolok, en egy hetig keszen voltam ezen a sztorin.

2014.08.03. 14:07:09

Apropó térképek: jópár hónapja a HÁ tett ki egy linket (lehet, hogy az egész poszt erről szólt), ami országokat hasonlított össze. Beírtad a két országot, az meg kidobta, hogy hol mennyien élnek, meg mennyi a GDP stb. És egymásra tette a két országot is a térképen. Nem rémlik valamelyikőtöknek?

KaMon 2014.08.03. 14:25:09

@svájci sapka (ch): A törvény most változik. 12 helyett 10 évet kell ezután Svájcban élni illetve a 8 és 18 éves életkor közötti tartózkodási időt duplázzák. A C tartózkodási engedély megléte és B2-es nyelvtudás követelmény még.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.08.03. 14:28:36

@KaMon: Köszi a kiegészítést, olvastam róla, de hivatalos oldalakon még nem találtam erről semmit. Azt is tudod, hogy mikortól?
A B2 az eddig is kellett.

Muscari 2014.08.03. 14:36:38

@mojyo: ez igy marha jol hangzik, de nem kene a nyilvantartasban szerepelni mas adatnak is, mint lakcim, szuletesi datum, jogsi szama etc? Akkor egybol kibukna, hogy kulonbozo emberekrol van szo. Nem kekeckedes, csak hangosan gondolkodom.

tanato 2014.08.03. 14:37:15

@Muscari: Most nem tudok,de majd megkérdem egy neonatológustól hogy hogyan saccolja.

2014.08.03. 14:48:52

@Muscari: Nem emlekszem a reszletekre, mar regebben olvastam, az is lehet, hogy valami nagyon apro kisfalu buzgomocsing rendorei kovettek el, ahol az osszes adatot kulon folvettek, racsodalkoztak, hogynemugyanaz, es meg esetleg hamisitasert, trukkozesert is koroztek az "Illetot", vagy pl, hogy semmit se beszeltek az elkapott lengyelek angolul es nem tudtak megmagyarazni, vagy igy akartak meguszni a buntit, vagy az is lehet, hogy kamu volt az egesz sztori, nemtudom :) De nekem szerzett nehany boldog percet az tuti :D

rezsöatya 2014.08.03. 14:49:35

@mojyo: "Hogyhogy hogyan kell osztrak jogsit szerezni? Hat meg kell tanulni vezetni!"

Kis vekony emberke all a villamosmegalloban egy kopott hegedutokkal. Szerenyen kerdi:
- Tessek mondani, hogy jutok az Operaba?
- Gyakorolni, mindig csak gyakorolni!

***

"egyszerubb ha keresel egy autosiskolat es befizeted a vizsgadijat, atmesz, es kapsz egy uj jogsit"

Azert az arakban lehet némi kulonbseg. Az UK-ban pl. eleg draga mulatsag. Osztrakiaban nem tudom. Persze a valaki mar kint el es meg nincs jogsija, akkor az altalad ajanlott a jarhatobb ut...

2014.08.03. 14:55:00

@mojyo: De tuti, hiroldalon olvastam amugy, nem a Thin Blue Line-ban lattam :D Arra emlekszik valaki egyebkent, az mekkora hulyeseg volt :D

@rezsöatya: :D Na igen.

M. Péter 2014.08.03. 14:58:48

@Muscari: 5 év kell, vagy ha az ember házastársa brit állampolgár, akkor csak 3.

M. Péter 2014.08.03. 15:00:22

@rezsöatya: A fényképet azért 10 évenként cserélni kell.

33621 2014.08.03. 15:02:39

@diggerdriver: Öcsi ezek a Bánffyhunyadi romák palotái! Láttam már többször okét élőben is.

rezsöatya 2014.08.03. 15:04:25

@M. Péter: errol valami kozelebbit?
Nekem nem mondtak! Ha egyszer 2025-ig van rairva az ervenyesseg, akkor miert kellene?

2014.08.03. 15:06:44

@M. Péter: Na, csakjolemlekeztem, hogy bemondtak valahol :D

M. Péter 2014.08.03. 15:10:01

@mojyo: Mellesleg nagyon el tudom képzelni, hogy azoknak a lengyeleknek még nem uniós szabványos, hanem régi típusú jogosítványa volt.

33621 2014.08.03. 15:14:35

@diggerdriver: Ezeket a házakat nézd meg! Az egész településen ha mész keresztül csak ilyeneket meg ennél is cifrábbakat látsz mind két oldalt. Van amelyikbe lift is van, és ugyanúgy csak egy család lakja őket mint a Bánffyhunyadi nagy palotákat. Itt is megy a fényűzés. Közel egy hónapja láttam én is élőben őket, olyanok mint egy társasház.

https://www.google.hu/maps/place/Avas%C3%BAjfalu+447100,+Rom%C3%A1nia/@47.898262,23.4550271,3a,75y,90t/data=!3m5!1e2!3m3!1s79274634!2e1!3e10!4m2!3m1!1s0x473792b6ecf2ec31:0x3ca25d890a7265b1!6m1!1e1?hl=hu

2014.08.03. 15:15:51

@M. Péter: Hat az is lehet, bar ez reszletkerdes, a rend eber orei igy is gyoker dijasok szerintem :D Ez tenyleg vmi hulye musorba valo sztori :D

M. Péter 2014.08.03. 15:38:33

@rezsöatya: 4b-nél milyen dátum van?

rezsöatya 2014.08.03. 15:48:30

@M. Péter: ja, az 2022 november. De addig ugyis cserelem, mert nem maradok egy helyben. Az olyan unalmas...! :D
(a mozgas a letelemem...)

2014.08.03. 15:51:58

@Muscari:
Szerencsere a rendorok minden orszagban egyformak:) Nincs annyi eszuk, hogy a nevet mas adatokkal is osszevessek. Welcome to the computer age!:) Nalunk a jogsin a haj es a szem szine is rajta van, a magassag es suly mellett. De ezeket bemondas alapjan teszik ra. Kotelezo lakohely nyilvantartas itt sincs, a cim is bemondas alapjan kerul a jogsira. Jol emlekszem, mikor az elso jogsimat szereztem, 10 (tíz) dollarba kerult. De csak akkor, ha sikerult a computer teszt. Nekem elosszorre nem sikerult, atmentem egy masik helyre 10 percre az elobbitol, ott sikerult:) Azota (30 ev multan) felment az ara majd 100 dollarra es ez is privatizalva lett:( Tanfolyamot azert meg most sem kell vegezni es orvosi sem kell. Ja, es fenykepes lett, regen nem volt a jogsin a delikvens fenykepe:) Regen minden jobb volt:)))
Off:
Tegnap a gyapotfoldekre menet beugrottam az egyik piacra - itt farmers market a neve - es ledobbenve vettem eszre, hogy a regebben megszokott europai feher arusok helyet atvettek az east-indiaiak (magyarul pakik akik inkabb szikhek) Szinte az osszes gyumolcsost es kerteszetet felvasaroltak az Okanagan volgyben (British Columbia), amik elotte leginkabb portugal, magyar es mas europai nepek tulajdonaban voltak. Nem eleg, hogy az epitkezesekrol kiszoritjak a feher embert, a mezogazdasagbol is most mar. Meg ha normalis munkat vegeznenek, megertenem. De hozzak magukkal a simlis, trehany "uzleti kulturajukat" is: olcso, rabszolga sorban tartott alulkepzett munkaero Indiabol (20 dollart fizetnek nekik egy napra) etnikai kartya kijatszasa, stb. Csodalkoztam, hogy itt Albertaban miert nincsenek turbanos szikhek az epitkezeseken, hiszen rendkivul sok munka van es relative jol is fizetik, sot munkaerohiany van. Par napja felvilagositottak, hogy itt, a "redneckek foldjen" mindenkinek kell viselni a munkavedelmi sisakot (hard hat), amit pl. British Columbiaban a turbanos szikheknek nem kotelezo. Motorkerekpart is vezethetnek turbanban. Sot vannak turbanos RCMP-esek is:( KIharcoltak maguknak:) Visszterve a piacra, vettem a pakiktol vagy 5 kg hungarian yellow peppert, az az tolteni es lecsonak valo paprikat plusz habanero peppert. Egyseges ara 2.49 $/kg. Vettem uborkat is, kovaszosnak csinalom meg. Sajnos kaporot es tormat elfelejtettem venni nagy idegessegemben, ma mehetek vissza:( A belvarosban dolgoztam - egyedul, ugyanis hosszu hetvege van normalis embereknek- es a munkahelyemmel szemben bementem egy Europian Bakery nevu uzletbe, a kiszolgalo magyar holgy volt:) A tulaj koszovoi alban, sos kiflit is csinal:) Vettem tole egy tucatot es friss, gozolgo flat bredet, amit meleg kovon sutnek. Olyan volt, mint a kemenceben sutott langos. Fel is hivtam a haveromat aki mashol dolgozott, hogy jojjon azonnal, finom pekarukat talaltam. Be is vasarolt, nagy inyenc a kollega:) Pedig most volt szivinfraktusa alig 2 honapja, de behivtak melozni es kenyerfeleket nem annyira ehetne:) De ki nem xarja le a torvenyeket?!:) Engem is eltiltottak a sos etelektol a veseko miatt, de kit erdekel. Meg ellenorzesre se mentem be es meg jobban megsozom az etelt azota!:) Legalabb tudom, mitol pusztulok el:))) Most pedig irany a paki piac (a zoldseget az albertai hutteratoktol veszem, szorgalmas egy foldmives vallasi szekta, igaz, kicsit ok is f..dtak, de ki nem) es utana pedig a gyapotfoldek:(
Elnezest a hosszura sikerult kommentert es az offolasert.
On

NIKI LAURA 2014.08.03. 16:02:52

@M. Péter: tevedes.5+ 1 ev kell....ja,es tobbszaz magyar beszivta....ugyanis nem eleg adot fizetni,jogsit cserelni,dolgozni...ettol meg nem ketyeg az ido....ugyanis regisztralni kell 1 ev utan,es resedent statuszt szerezni,fuggetlenul az Eu tagsagol.

Ugyan " okosba" meg lehet-szinte azonnal" szerezni az Angol allampolgarsagot( kicsit kell tudni angolul),de egyreszt itt nem all modomban leirni (itt)hogy,masreszt teljes folosleges...

Ugyanis ki lehet torolni a nemet/osztrak/svajci/holland/UK allampolgarsaggal a popsit,mert a magyarral -szinte- pont ugyanoda,ugyanugy tudunk utazni,munkat vallalni.

Amennyiben UK kilep az Eu bol,szinte rosszabb lesz az ottani pass,mint a magyar...
A " nyugati" + allampolgarsag a kommunizmus alatt korlatlan lehetoseget jelentett,ma mar semmit...es h megszolalsz,rogton leveszik,te nem itt szulettel,mutogadhatod a papirjaidat..

montroyal ( CAN qc) 2014.08.03. 16:03:47

canadaban allampolgarsag 3 év vizsgat kell tenni altalanos orszag politika tortenelem stb kerdesekkel de megadjak a kerdeseket meg kell tanulni a valaszt

jogsi .... nem fogadjak el a magyart ( mig sok orszaget igen) orvosi helyben csak szem vizsga a pultnal , mehetsz computeres tesztekre ha sikerul azonnal gyakorlatira ... oriasi szivatasok bukasok mert nincs canadai experienced meg ha 20 eve is vezetsz$$!
lakas ...tilos a soc no kerese nem lehetne discriminacio leellenorzes, ,,, legfeljebb nem te vagy aki megkapja a lakast , es nem lehet 5% tobb az ar mint az elozo lako ha igen van lakasbirosag es ok allapitjak meg a rentet.. kitenni lakot nem lehet csak nagy renovalas v kozvetlen csaladtagnak szukseges a lakas felmondas 6 honappal elobb a lakonak 3ho v automatikusan 1 evre meghosszabbodik a szerzodes .. berles dragabb mint venni deahhoz kell a hitel ..

montroyal ( CAN qc) 2014.08.03. 16:16:56

@Cascabel: nalunk tanfolyam csak a fiataloknak,kotelezo orvosi: csak az ugyintezonek van egy kukkerja es belenezel hogy hol a potty ha nem beszeled a nyelvet mutogatsz lent fent .. tolmaccsal lehet tesztvizsgazni , sajat kocsival mehetsz de ugyse fogadjak el berelni kell toluk .. ha nem sikerul a vizsga potdij es 1honap minimum...par eve 70$ korul volt 2 evre na az nem sokat emelkedett de most evente kell fizetni ugyanannyit(!) ..pontszam vesztestol is fugg mert akkor tobbet kell fizetni ..

2014.08.03. 16:32:10

@montroyal ( CAN qc):
Allampolgarsagot megszigoritottak vagy meg fogjak szigoritani hamarosan:
www.cic.gc.ca/english/citizenship/become-eligibility.asp
Jogsi: itt Albertaban nincs kotelezo tanfolyam, de ha az ember elvegez egy 5 vagy 10 orasat, kevesebb lesz a kezdo biztositasa. Olyat, hogy potvizsga dij, nem hallottam, igaz, nagyon regen kaptam a jogsimat. Akkor addig nem kellett fizetni sem, amig nem sikerult:) Lehet, hogy valtozott azota az is. Mint minden:) Olvastad, hogy ujabban nem fogadjak el a quebeci jogsit nehany deli allamban az USA-ban mivel nem angolul van?:) Volt is belole botrany, a kanadai ujsagokban fel voltak haborodva sokan:)
Most pedig irany a gyapotfoldek, igaz csak 9-tol dolgozom es csak 4-5 orat. Holnap tozse:)

NIKI LAURA 2014.08.03. 16:42:37

@Cascabel: Uram,ezek voltak a feltetelek regebben is...ugy tudom.

Allitolag az orszagban toltott idot csak szuroprobaszeruen ellenorzik...mondjuk az tleg fura,ha valaki sosem dolgozik,nem fizet adot,csak ott lakik.

montroyal ( CAN qc) 2014.08.03. 16:48:23

@Cascabel: minden meg lett szigoritva az emigracioban a magyar ciganyok miatt indult el de sok mas is van amiert mas orszagbeliek is szivnak termeszetesen nem lehetet csak a magyarokra vonatkoztatni ..engem ami erint a hazassaggal ide keruloknek most kotelezo 2 evet egyutt elni ha nem visszavonhatjak a residentet ..vagyis nem lehet megszivatni az idiotat aki felesegul vesz valakit mas orszagbol es aki masnap otthagyja es az oreg fizti 3 evig a koltsegeit ...

Muscari 2014.08.03. 17:47:19

@M. Péter: ot ev a permanent residency-hez kell, nem? Plusz egy az allampolgarsaghoz

@33621: hat ez angyon durva. Van ket epulet Zugloban a Vezer utcaban, kozel egymashoz, azok nemileg szerenyebb valtozatok, de igy is megvalasztottak valamelyiket Mo. legcsunyabb hazanak.

https://www.google.co.uk/maps/place/Vez%C3%A9r+utca,+Budapest,+Hungary/@47.514415,19.135179,3a,90y,165.21h,92.6t/data=!3m4!1e1!3m2!1suYMOAJksKbOUIw2iWg0_mw!2e0!4m2!3m1!1s0x4741db5af47fafeb:0x18eaeb0bdb2fcecf!6m1!1e1

es

https://www.google.co.uk/maps/@47.516926,19.131053,3a,75y,16.94h,84.15t/data=!3m4!1e1!3m2!1sfzsg7SlTKq8OnouJJgJc4g!2e0!6m1!1e1

Ugyandehogy (törölt) 2014.08.03. 18:03:17

@montroyal ( CAN qc): latom, vannak vesszoid, miert nem teszed a helyukre oket, hogy erteni is lehessen a szoveget??

Muscari 2014.08.03. 18:13:11

@Cascabel: a kifliert irigyellek, meg a farmers marketert. Erdekes bepillantas volt a ti vilagotokba, koszi.

Muscari 2014.08.03. 18:17:45

@NIKI LAURA: hova kell regisztralni? Ha a Home office regisztraciora gondolsz, azt 2011-ben eltoroltek, ugyhogy mar nem kell.
Hat igen, ha a UK kilepne az EU-bol, arra az esetre nagyon jo lesz a magyar utlvel. Felteve, hogy Mo marad az EU-ban :-)

Te is mindig azt hasznalod, amelyik a kedvezobb, nem?
Orosz ismeros Ferihegyen a magyar utlevelevel szall fel, Moszkvaban meg mar az oroszt adja oda. Igy mindenhol beken hagyjak.

morsels (törölt) 2014.08.03. 18:19:00

@Babette.:
Beszel ossze-vissza.
Van igazsag is abban, amit ir, amire aztan egy jo reteg elkepzeles rakodik, megkeverve az elkepzelesevel.

Persze itt is tartomanyok (privince) joga az, hogy mi hogyan mukodik, de nagy kulonbsegek nincsenek, vagy legalabbis a franciakat kiveve ritkak :-)

Szoval az iskola (marmint a vezeteshez) nem kotelezo, de a fiatalok eseteben ajanlott, mert a biztositas (ami elve kurva sok egy fiatalnak) olcsobb, ha sulin megy keresztul.
Aztan kb. ennyi. En a jogositvanyomat 6 evre kaptam, ketlem, hogy Quebecben evente kene ujitani.

Muscari 2014.08.03. 18:20:17

@rezsöatya: atyam, ez meg viccnek is rossz. Kepzeld el, ha a szaudi nok vezethetnenek...

morsels (törölt) 2014.08.03. 18:20:26

@Muscari:
Most nem azert, de Cas egy autoban lakik a munkahelye mellett.
Te most tenyleg bepillantast nyertel a kanadai vilagba?

Muscari 2014.08.03. 18:21:27

@Babette.: a kiralynot megolni nem kell felni... :-)

Muscari 2014.08.03. 18:22:54

@morsels: miert, az, hogy az indiaiak felvasaroltak a foldeket es olcso berert dolgoztatnak, az nem bepillantas? Vagy nem ugy van?

morsels (törölt) 2014.08.03. 18:27:06

@Muscari:
Na latod, ez erdekes kerdes.
Mert igaz is, meg nem is.
Az orszag valtozik ugy, hogy Kanada marad.
Igen, el tudom kepzelni, hogy Calgaryban egy adott nepesseg a varos adott reszen prominsebben lesz jelen mondjuk ahhoz kepest, ami 20 evvel azelott volt.

De ezzel sem a varos, sem az orszag nem valtozik jelentos mertekben.

morsels (törölt) 2014.08.03. 18:34:07

@Muscari:
De inkabb hagyjuk.
Ja, kanadat felvasaroljak az indiaiak, az elet szinte elhetetlen es az allam elvesz mindent montroyaltol.

Ugyandehogy (törölt) 2014.08.03. 18:49:05

@morsels: milyen igazsag? szavat nem ertem
"tilos a soc no kerese nem lehetne discriminacio leellenorzes, ,,,"
ez pl mit jelent??

2014.08.03. 19:05:18

@Muscari: Hat nem egeszen, ez inkabb Cas gondolatvilagaba nyer bepillantast. :) Persze mint mindig, akadnak benne a valosaggal megegyezo reszletek, csakhat ezeknek az ertekelese erosen szubjektiv.

Teny hogy Indiabol sok bevandorlo erkezik es teny hogy ezek jo resze kis es nagy vallalkozo, nem ritkan olyan, aki toket hoz magaval. Ok aztan itt mindenfele vallalkozasokba kezdenek, ami szerintem termeszetes. Nekem volt egy belga fonokom aki Kanada szerte vasarolt fel berhazakat, ahogy nott az uzlete, annal tobbet. Most akkor o kit probalt kiszoritani? Tarsadalmi, vagy etnikai szempontbol senkit, uzleti szempontbol meg a konkurrenciat. A vallalkozo tipikusan nem elkolti a penzt, hanem befekteti, nem ritkan vissza a sajat vallalkozasaba. A kornyekunkon pl. voltak indiai tulaju fureszuzemek - azt azert nem lehet mondani hogy onnan kiszoritottak volna a feher munkaerot, mert a tobbseg feher munkas volt - en eleg sokat ismertem kozuluk mert egy kis varoskaban laktam veluk - soha nem volt tema hogy milyen nacio a tulaj.

Aztan ott vannak pl. a magyar kisvallalkozok akik illegalis magyar munkaerot hozatnak ki es a minimal ber alatt fizetnek, es persze tarsadalom biztositas nuku. Szoval szemely szerint en a simliskedest minden nacioval kapcsolatban utalom.

Nekem semmi problemam az indiaiakkal, foleg akkor nem, ha dolgoznak... az se zavar hogy turbant hordanak - az agyontetovalt ifjusagot se uldozi senki, nem latom, hogy mi a kulonbseg.

@morsels: En se ertem, nem az en vilagom. :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.08.03. 20:50:02

@Cascabel: "Tegnap a gyapotfoldekre menet beugrottam az egyik piacra " Kitelepült egy piac oda a parkolóba, arra a 10 méterre, a lakókocsi, meg a csarnok közé??? :D :D

montroyal ( CAN qc) 2014.08.03. 20:57:09

@Babette.: csal é betum van ja ,,,,, ertem nem erossegem a claviar....

montroyal ( CAN qc) 2014.08.03. 21:01:34

@morsels: 68 $ ha nem veszttettel pontot ,de 1 -3 pontnal mar 108$

Muscari 2014.08.03. 21:03:59

@morsels: @cougarcat: koszi szepen fiuk es lanyok. Szivesen olvasok rola, hogy mas orszagokban hogy zajlik az elet, minel tobb nezopontbol annal jobb. Milyen erdekes, hogy Kanadabol itt vagytok tobben is, mig az USA-t gyakoratilag csak Blackhair Lady kepviseli, Zsuzsi csak ritkan bukkan fel, a tobbiek meg lassan elkoptak.

Majd irok meg, de most ruhakat kell szelektalnom es pakolnom, kedden reggel indulunk haza es holnap meg munka van.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.08.03. 21:38:14

@NIKI LAURA: nem kell 1 év után regisztrálni, ezt nem tudom honnét vetted (bár én anno kértem ilyen kék hajtogatos, hogy resident (nem pernanent) vagyok, de nem volt kötelező)
Szerintem te a wrs ről írsz, de azt meg munkavállalás kezdete után 30 napon belül meg kellett szerezni.

33621 2014.08.03. 21:40:01

@Muscari: És ezekből több kilométeren át látsz sokat mindkét oldalon. Mi Koltón szálltunk meg és a háziak ajánlották. hogy arrafelé kerülve menjünk a Szaploncai vidám temetőt megnézni meg Máramaros szigetre. Megérte! Iszonyú flancolás megy ott, és micsoda pénzeket költenek rá. A házak előtt BMW, Mercedes,Range Rover és egyéb hasonló kategóriájú autók.

Muscari 2014.08.03. 22:03:58

@tildy[UK]: szia Tildy, szerinted meg lehet/szabad rootolni egy Nexus 7-et?

Iszonyu lassu lett, nem tudom, mit csinaljak vele, most probalok par dolgot letorolni, hatha segit

morsels (törölt) 2014.08.03. 22:17:24

@montroyal ( CAN qc):
Nade mi az, amiert 68 dollart fizetsz evente?
A jogositvanyodert?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.08.03. 22:23:12

@Muscari: Rossz embert kerdezel.
Nem tartom fair/jo dolognak a rootolast. Hogy szabad-e, lehet-e...

"United Kingdom[edit]
The law Copyright and Related Rights Regulations 2003 makes circumventing DRM protection measures legal for the purpose of interoperability but not copyright infringement. Rooting may be a form of circumvention covered by that law, but this has not been tested in court.[21][31] Competition laws may also be relevant.[32] See also "Europe" section above."

"According to the European Directive 1999/44/CE, replacing the original operating system with another does not void the statutory warranty that covers the hardware of the device for two years unless the seller can prove that the modification caused the defect"

Egyebkent amit megprobalhatsz: hard reset. Hatha segit.

Amit en lattam rootolt keszulekek, elobb utobb meg lassabbak, problemasabbak voltak, mint az eredeti rendszerrel. Eredeti oprendszer van a teloimon.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.03. 22:23:25

Ha valakit érdekel írtam egy gigaposztot a blogomra, főként műszaki érdeklődésűeknek.

Muscari 2014.08.03. 22:29:35

@tildy[UK]: jo, hiszek neked, te vagy a profi :-)

Mi az a hard reset?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.08.03. 22:31:42

@Muscari: Settingsben van egy backup&reset, es ott a reset, de az torolni fogja az osszes smst, a telszamaid, ha azokat csak a telefonba mentetted.

Muscari 2014.08.03. 22:35:40

@tildy[UK]: nem telefon, hanem tablet, ugyhogy lementem a szamitogepre ami fontos, aztan hajra. Koszi szepen

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.08.03. 23:01:54

@Muscari: Ahh jogos, nexus 7, bocsi. Szerintem akkor reset, siman.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2014.08.03. 23:19:22

@Muscari: "Milyen erdekes, hogy Kanadabol itt vagytok tobben is, mig az USA-t gyakoratilag csak Blackhair Lady kepviseli, Zsuzsi csak ritkan bukkan fel, a tobbiek meg lassan elkoptak."

Na, akkor bejelentkezem :)) tenyleg aktivabb a canadai tarsasag:) hogy ennek mi az oka, nem tudom...talan nekik tobb a szabadidejuk ;))) Miota Hagyma itthagyott minket, nincs, aki "kepviselje" Amerikat :))) kerunk tobb USA-s posztot, akkor biztos hozzaszolnak azok, akik errefel elnek :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2014.08.03. 23:29:06

Egyebkent, ha mar jogositvanyrol volt szo:) nemreg beszelgettem a tanitvanyaimmal (ESL-t tanitok) arrol, mennyire konnyu v. nehez Kaliforniaban (azon belul is LA) letenni a jogsit. Az orosz tanitvanyom mar harmadszor probalkozik, mint mondta a mentalitasat kell atallitania, es ez eddig meg nem sikerult neki :)) Ugyanis itt - ellentetben Moszkvaval, ahol a tanitvanyom lakott - a gyalogosokra nagyon-nagyon oda kell figyelni :) nana', ha barmi tortenik, komoly pert akasztanak a vetkes autos nyakaba).
Erdekes modon ugy tapasztaltam, hogy a vizsgak sem teljesen egysegesek olyan tekintetben, hogy milyen feladatokat kell teljesiteni a vizsgazonak. Hallottam olyan esetet, ahol kertek a parallel parking-ot (ket, a jardaszegellyel parhozamosan allo kocsi koze beparkolni), volt, ahol nem. A parallel parking sok embernek nem az erossege :-) (na jo, gyakorlat teszi a mestert, de vizsgahelyzetben az ember izgul...:) Ugyanakkor vannak szabalyok, amelyeket nagyon sziguran vesznek, es ha ezek kozul egyet is athag valaki, rogton meghuzzak.
Erdekes lenne irni egy posztot, es osszehasonlitani a vezetesi stilusokat orszagonkent...na, ki van benne? :)

montroyal ( CAN qc) 2014.08.03. 23:40:58

@morsels: igen minden evben be kell fizetni , szulinapi ajandek mert attol szamit az egy ev ..

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.08.03. 23:54:35

@Zsuzsi65: elore vagy hatra kertek a parhuzamos parkolast abban aaz esetben?

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2014.08.04. 00:40:18

@tildy[UK]: hat, amennyire tudom, a parhuzamos parkolas altalaban ugy mukodik (ebbol latszik, hogy en sem tul gyakran gyakorlom :))), hogy eloszor eloremesz az elso kocsi magassagaig, majd onnan kezdesz betolatni a ket kocsi koze:) Itt nalunk legalabbis az emberek donto tobbsege igy csinalja :)) na mondjuk olyan parhuzamos parkolast, mint ezen a videon, nekem nem kellett csinalni (me'g tanulo palyan sem voltam:) Ahol en tettem le, a feladat cask annyi volt, hogy a jardaszegely melle alljak be, es tolassak hatra kb. 20-25 m-t. www.youtube.com/watch?v=69tVWz_WwDs

blackhairlady 2014.08.04. 01:13:28

@Zsuzsi65: Nalunk ezzel kezdodott a vizsga. Illetve mielott beult a holgy, a papirok ellenorzese, duda, index, fek. Aztan van 1 kijelolt hely (2 oszlop) a paralell parkolashoz. Mi a vizsga elott tobbszor eljottunk este meg hetvegen gyakorolni, a vizsag elott beallitottam a jobb tukromet, hogy a jardaszegelyt lassam, igy sikerult. De sokan elvereznek ezen az biztos.

2014.08.04. 01:14:29

@Muscari: Szerintem Kanadabol se vagyunk elegen, illetve jo lenne ha kepviselve lenne a fiatalabb generacio. Nekem is hianyoznak az USA-bol posztolok - ctboy, hagyma, bobsys, rumitom, kalandortexasi - csak egy par aki most eszembe jutott. Talan majd charlie es vazzup erositi a mezonyt. :)

@Zsuzsi65: :))) Nekem most tenyleg tobb a szabadidom, ebben az idozonaban normalis esetben nem tudnek bekapcsolodni a beszelgetesbe. Ezert is remeltem mindig hogy lesznek tobben a Nyugati Partrol. :)

"A parallel parking sok embernek nem az erossege :-) (na jo, gyakorlat teszi a mestert, de vizsgahelyzetben az ember izgul...:) "

Ez sajnos en vagyok. :)) Kb. 23 eve parhuzamos parkoltam utoljara, a vizsgan, ahol eppen sikerult, de amugy csak kinlodtam ezzel. Egy Olds Toronadot vezettem, talan ez volt a gond....Szerencsere mindig talalok lehetoset arra, hogy ezt a parkolasi format elkeruljem, itt van boven hely.

M. Péter 2014.08.04. 02:39:33

@Muscari: Uniós jogcímen való tartózkodás alapján tényleg 5 év kell. De vannak más lehetőségek is, letelepedett vagy annak számító házastárs vagy kiskorú esetén szülő alapján is lehet kérni, nem kell, hogy brit állampolgár legyen. Ha befektetővízummal sok pénzt fektetsz be, akkor is gyorsabban megy.

adg 2014.08.04. 03:20:10

@Zsuzsi65: én.

Az a parallel parking jó, érdemes begyakorolni, ha zsúfoltabb helyen lakik az ember, pláne nagyobb kocsi esetén. Meglepően kis helyre be lehet így állni. Viszont tényleg nagyon sokan nem tudják, szerencsétlenkednek előre-hátra ugyanazon a vonalon mozogva 20 percig. Magyarországon gyilkosság lenne belőle, itt meg áll a sor, és kivárják amíg véletlenül sikerül betalálnia a játékosnak a parkolóba.

@blackhair-lady: Pontosan ez a lényeg, legalább az elején le kell hajtani a tükröt. Sőt, nem hülyeség a tükörre ragasztható kis póttükör sem, sokszor jól jöhet - ,ég a hollteret is csökkenti. Még otthon volt a kombim hátsó ablakán egy műanyag "lencse", kb 25x25 centi, már rajta volt a kocsin, amikor vettem. Hát az szenzációs találmány, szinte függőlegesen leláttam a kocsi mögé, akár a középső tükörből is. Az nagyon jó volt parkoláshoz.

morsels (törölt) 2014.08.04. 03:57:39

@montroyal ( CAN qc):
www.saaq.gouv.qc.ca/en/driver_licence/renewal/index.php

Itt azt irja, hogy 4 evre van a jogositvany.
Quebecben tenyleg evente kell ujitani?

Ez eleg egyedi, ebbol is latszik, hogy talan nem kene Kandara kiterjedoen irni azt, ami veled tortenik.

morsels (törölt) 2014.08.04. 04:02:08

@cougarcat:
Olds Toronado?
Apamnak volt olyanja, egy elmeny volt vezetni :-)

2014.08.04. 04:10:10

@morsels: 78-as 7 literes V8, csak ugy "lebegett" - csak manoverezni volt nehez vele.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.08.04. 04:18:07

szerencsére a motorral nem kell így parkolni, mert különben soha nem lett volna jogsim :-)
most egyébként fáj is a fejem a kérdéstől, jövő márciusban lejár, és ha turistavízumon van az ember, nem hosszabbítják meg, emiatt meg nem fogok munkavállalási papírokat szerezni, ha amúgy éppen nem. marad majd megint a jogsi nélkül vezetés :-( "szerencsére" ez olyan elterjedt dolog, hogy nincs belőle nagy baj, csak iszonyú sokat kell sorbanülni a hivatalban, mikor befizeti az ember a büntetést. de jobb lenne, ha valaki okosban el tudná intézni nekem, hogy legyen mégis :-(
a vizsga egyébként számítógépen volt, és le lehet tenni egy csomó nyelven, mellettem valaki kínaiul szenvedett vele. régen tolmácsot lehetett vinni hozzá.
illetve a pályán körbemenni vizsgához elvárják, hogy vidd a saját motorodat, mert nem tudnak adni egyet. érted, nincs még jogsid, de menj el odáig motorral, még csak a látszatot se próbálja fenntartani senki.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2014.08.04. 04:36:12

@adg [Au, Darwin]: "Magyarországon gyilkosság lenne belőle, itt meg áll a sor, és kivárják amíg véletlenül sikerül betalálnia a játékosnak a parkolóba. "
Igen, azt ertekelem az itteni kozlekedesben, hogy a kis szamu orult vezetot leszamitva a nagy tobbseg udvarias es turelmes.

FutureFry 2014.08.04. 05:21:03

@tildy[UK]: Mostani EU tagok akkor lépnek ki az EU-ból amikor megszűnik az euro. Magyarán _soha_. Na jó a "soha" alatt azt értem, hogy nem a mi életünkben. Még fogadnék is rá, de hogy gyüjtöm be, ha nyerek? :)

FutureFry 2014.08.04. 05:46:21

@tildy[UK]: Nem értem a rootellenességet. Az én hardverem (_vettem_ nem licenszelem) - amíg a szolgáltató mobilhálózatát az előfizetésnek megfeleően haszálom - azt csinálok vele amit akarok (tudok).

2014.08.04. 05:51:38

@morsels:
"Most nem azert, de Cas egy autoban lakik a munkahelye mellett.
Te most tenyleg bepillantast nyertel a kanadai vilagba? "
Frankon, hogy jon ez ide most, hogy ki miben lakik? :) Nem is tudtam, hogy csak annak lehet velemenye itt Kanadarol, aki kifizetett hazban el es ugyan azon a helyen, miota kijott:) Az nem szamit, hogy hol elt elotte, miket csinalt, miket tapasztalt. Aki lakokocsiban lakik, annak vaknak es brain deadnek kell lennie?:) Az nem lathat, nem engedhet bepillantast a kanadai vilagba? (Vagy csak egyszeruen rejtett prolizas akart lenni? Akkor meg van bocsatva:)) )
Hol irtam Calgaryrol? BC-t emlitettem, az Okanagan volgyet, hogy ott kezdik felvasarolni a gyumolcsosoket a szikhek. Kicsit ismerem a helyet, eltem ott is es evente 2x-3x meglatogatom, rovidebb-hosszabb idot el is toltok ott. Latom a dolgokat, pedig vaknak kellene lennem:) Legkozelebb behunyom a szememet, OK?:)
@geegee:
" "Tegnap a gyapotfoldekre menet beugrottam az egyik piacra " Kitelepült egy piac oda a parkolóba, arra a 10 méterre, a lakókocsi, meg a csarnok közé??? :D :D "
Segitek, OK?:) Ezt irtam:
"A belvarosban dolgoztam - egyedul, ugyanis hosszu hetvege van normalis embereknek- es a munkahelyemmel szemben bementem egy Europian Bakery nevu uzletbe, "
Ha tovabb olvastad volna a hozzaszolasomat, magadtol is rajottel volna, hogy per pillanat nem a csarnoknal melozok. Altalaban 3-4 kulonbozo helyen levo epitkezesen dolgozunk egy idoben, hetente, neha naponta valtozik, hogy hova kell mennem. Kapis?:) Ma is a belvarosban dolgoztam - kb. 20 km-re a lakokcsimtol - es holnap is ott fogok. Ha erdekel, megnezhetsz rola par friss kepet (Hagyma utan szabadon) :))))
www.asuswebstorage.com/navigate/s/6230CEA241614FF49C52A0324DCB3CC44

Muscari 2014.08.04. 08:23:02

@blackhair-lady: en mindig is utaltam igy parkolni, a kedvencem a 45 fokos, de a derekszogu is johet. Na most itt meg nem vezettem ugyan, de az mar feltunt, hogy Londonban az utak nagyon szukek es szinte kizarolag parhuzamos parkolas van, kiveve a hipermarketek parkoloit. Raadasul olyan keskeny a beallohely, hogy teljesen ra kell huzodni a padkara, kulonben mar rajta is van a kerek a vonalon. Nagyobb autoval szinte lehetetlen.
Otthon egy egyterunk volt, hosszu es szeles auto, de h a mar megtanultam hasznalni. Szerintem itt is boldogulok majd.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.08.04. 16:22:04

@Cascabel: oké, igaz, bocsi, meg amúgy is csak vicc volt.
:-) Viszont köszi a múltkori képmegosztást, a sok mexikói, vancuveri, stb képeket.Jöhet még ilyen, ha van.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2014.08.04. 18:42:28

@Muscari: "Raadasul olyan keskeny a beallohely, hogy teljesen ra kell huzodni a padkara, kulonben mar rajta is van a kerek a vonalon. Nagyobb autoval szinte lehetetlen."

En azon szoktam neha mosolyogni, amikor nemelyik suv megprobal beparkolni a compact (oda is van irva!) helyre, es persze felig atlog a masik parkolohelyre. Szerencsere azert ez viszonylag ritka, a parkolohazakban azert mindig talalni helyet, meg ha idonkent kicsit tekeregni is kell...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.08.04. 23:17:22

@FutureFry: Itt nincs euro.

A roothoz: mi garantalja, hogy rootolt telon megy majd a banki alkalmazas, es biztonsagos is? Hogy nem nyuljak le az adataim? Semmi. Lehet a gayrinal sem ( lasd LG TV-k esete) , de ebben az esetben kemenyen oda tudnak csapnia gyartonak, valamennyire vedve van a sejhajod.

Innentol kezdve nem is kerdes, hogy marad rajta az eredeti.

A masik, hogy telefont es szoftvert veszek egyutt. Lecserelhetem persze, de nem szeretem a jogilag ingovanyos teruleteket.

Egyszer regebben meg probalt parom rootolni egy samsung telot, azt hittuk joval gyorsabb lesz es stabilabb tole. Egyik sem lett.

A Sensenel meg ugysincs jobb htc-re:)

FutureFry 2014.08.05. 00:54:38

@tildy[UK]: Tudom, hogy nics euro ott. Csak arra céloztam, hogy az Euro (mint pénznem) megszűnése is felmerült már, és annak sincs sok esélye.

Rootolás: Persze, technikailag/biztonságilag lehetnek hátrányok. De van előnye is (technikailag és biztonságilag is!), és mindenki maga dönthesse már el, hogy felválallja-e a kockázatot. Azaz nem kéne a rootolást magát (megróbálni) jogellenessé tenni vagy annak feltüntetni. Meg persze olyan szabályozást hozni ami abban próbál korlátozni, hogy mit csinálhatok a telefonom hardverével/szoftverével (ráadásul még betarthatatlan is) eléggé értelmetlen.

FutureFry 2014.08.05. 07:30:45

@FutureFry: Akarom mondani "betartatthatatlan".

DieNanny CH 2014.08.09. 21:48:23

@Muscari:

:-)
Igen, úgymond "nyaralok", itthon vagyok júl. 24-e óta. Minden nap próbálok olvasni a blogon egy kicsit, mint látható, 1 hetes késésben vagyok... De semmi gond, 18-án újra Svájcban vagyok, és onnantól minden szabad percemben blogolvasó leszek! :-)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása