oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. november 19. 06:55,  Hány éves a kapitány? 295 komment

2013. november 19. 06:55 Határátkelő

Hány éves a kapitány?

Régen volt már hajós poszt, így ma jöjjön Dávid története, aki immár harmadik szerződésére tér vissza a tengerekre. Mint írja, a féléves szerződések kemények, hiszen szabad nap alig van, és aki erre vállalkozik, annak az összezártságot is bírnia kell. Neki mégis megéri.

carnival fantasy.jpg

„Hajózásom történetét szeretném megosztani veletek. Egyre több olvasmányt találok én is ebben a témában, a vélemények elég eltérőek, ezért szeretnék én is hangot adni az enyémnek.

Sok negatív hozzáállású komment érkezik ehhez a témához mindig, leginkább azt hangoztatják, hogy mennyire sokat kell dolgozni. Hogy nincs elegendő pihenő idő, van, aki egyenesen „rabszolgamunkának" nevezi. Szerintem, aki fél a munkától, az először is ne a vendéglátást válassza.

Bárhol szétnézünk a vendéglátás területén (Magyarországon is), mindenhol sokat kell dolgozni. 10-12 órát alsó hangon, van ahol sokkal többet. Ez nem egy 8 órás irodai munka, lássuk be. És nem is könnyű. Folyamatosan talpon lenni, rohangálni, na meg persze elviselni a vendégeket, akik gyakran meg tudják nehezíteni az életedet.

Ezért úgy gondolom, ezt a fajta munkát csak az tudja pozitívan megélni, aki szereti ezt csinálni. Aki szereti a vendégeket, szeret folyton emberek között lenni, és akinek nem büdös a munka. A vendéglátás egy hivatás.

És jól lehet vele keresni. Itthon nem sok olyan tisztességes munka van, amivel olyan jól lehet keresni, mint a vendéglátással. Persze ez változó, ahány ház annyi szokás, és annyi fizetés. De hazai viszonylatban kiemelkedő. Külföldön pedig természetesen még inkább.

Klasszisokkal jobb lehetőségek

Nem is akarom most feszegetni a „Menni vagy maradni?" témát, mert ezzel is komoly lavinákat lehet elindítani. Mindenkinek megvannak az okai arra is, hogy itthon maradjon, és arra is jócskán, hogy elinduljon a nagyvilágba „szerencsét próbálni". Szerintem ez mindenkire magára tartozik, hogy miért és hogyan dönt. De azt hiszem, abban megegyezhetünk, hogy külföldön klasszisokkal jobbak a kereseti lehetőségek.

Itt térnék át a hajós munkára, ami elég komoly távlatokat nyit meg a kalandvágyó fiatalok számára. A hajókon (legyen az folyami, vagy óceánjáró) leginkább vendéglátósként lehet elhelyezkedni, de ezeken a hajókon gyakorlatilag mindent megtaláltok. A jóga oktatótól kezdve a kozmetikusig, minden van, amit csak a színvonalas vendégek kívánhatnak.

Jómagam pincérként kerültem ki óceánra, ezért a dolgoknak leginkább erről az oldaláról tudok visszajelzést adni. Korábban nem dolgoztam pincérként, sőt magához a vendéglátáshoz sem volt sok közöm soha, de mindig érdekelt, mindig ott motoszkált a fejemben, hogy talán ezt akarom csinálni.

Ha étteremben jártam, mindig figyeltem a pincéreket; hogy dolgoznak, mit hogyan csinálnak. Aztán úgy döntöttem, hogy kipróbálom magam. Nagy fába vágtam a fejszém, mert egyből külföldöt akartam megpróbálni.

A felkészülés

Egy közvetítőcégnél jelentkeztem, akikről tudtam, hogy kifejezetten a hajós, vendéglátós munkákra szakosodtak. A cégnél mindenben segítettek, teljes körű tájékoztatást kaptam azzal kapcsolatban, mi hogyan működik ezeknél a munkáknál, és mik a feltételek.

A nyelvtudásom már elegendő lett volna, de szakmai végzettség nélkül valószínűleg tovább tartott volna elhelyezkedni, ezért úgy döntöttem, elvégzek egy felszolgálóképzést. Bár nem volt ez szükségszerű ahhoz, hogy segítsenek munkát találni, de szerettem volna bebiztosítani magamat – és nem bántam meg!

A tanfolyam aránylag rövid ideig tartott, de nagyon jól meg volt szervezve. Elmélet-gyakorlat megfelelő arányban, ennél gyorsabban nem lehet egy szakmát kitanulni, mégis alapos képzést kaptunk. Profi tankönyvekkel, és profi oktatóval.

Én mellé elvégeztem egy szakmai angol képzést is náluk, mert hiába az erős középfokú nyelvtudás, a vendéglátós szakkifejezésekről nem sokat tudtam. Pluszban járt a tanfolyamhoz egy barista, és egy bármixer tréning, aminek (bár először nem hittem) hasznát vettem azóta a munkám során is.

Az interjú

A vizsga, és a bizonyítvány megszerzése után gyakorlatilag rögtön részt vettem egy interjún egy hajós cégnél, ami elsőre sikerült! Fogalmam sincs, hogy az iskola elvégzése nélkül sikerülhetett-e volna. Ami biztos, hogy akik a bizonyítványunkkal a kezünkben érkeztünk, szinte mind felvételt nyertünk.

Az interjú nem volt vészes, leginkább az angoltudásunkat tesztelték, pár tipikus állásinterjús kérdéssel fűszerezve (miért szeretnéd ezt a munkát, miért te lennél a megfelelő személy, stb). Nálam pár szakmaibb jellegű kérdést is feltettek, voltak, akiknek nem, de ezen a ponton kifejezetten örültem, hogy elvégeztem a tanfolyamot, különben biztosan nem sikerült volna.

Az interjú után meg kellett adnom a legkorábbi időpontot, amikor ki tudok utazni. Mivel semmi kötöttségem nem volt itthon, azt jelöltem be, hogy ASAP, vagyis amint lehet, indulnék is.

Másfél hónap múlva utaztam, addig elég sok elintéznivaló volt persze (orvosi vizsgálatok, repülőjegy és vízum intézése) de ehhez sok segítséget kaptam a közvetítőimtől. Miamiba repültem, és ott szálltam fel a Carnival Fantasy hajójára.

Pihenőnap nélkül fél évig

Hat hónap hajós élet következett, amit én nagyon élveztem. Keménynek valóban kemény a munka odakint, sokat kell dolgozni, de bőven van, ami kárpótoljon érte. Bejártam a karibi térséget, közben annyi pénzt kerestem, amennyit itthon sehol sem tudtam volna.

Hogy mit értek pontosan az alatt, hogy kemény munka? Pihenőnap ugye nincsen, a 6 (esetleg több) hónapos szerződés minden egyes napján dolgozol. Mennyit? Az sok mindentől függ. 12 óránál nemigen fordul elő, hogy kevesebbet kell, de többet sem túl gyakran.

A munka nagyjából eloszlik a nap folyamán, felszolgálóként leginkább a reggelinél / ebédnél / vacsoránál van a legnagyobb hajtás, attól függ persze hogy hova vagy éppen beosztva. A munkaidő többi részében is van azért teendő, igazából sok minden mást is kell csinálnod a felszolgáláson kívül, besegíteni ott, ahol éppen szükség van rá.

Az én tapasztalatom szerint nem maga a munka, vagy a munkaidő a megterhelő (hiszen említettem, ez nagyon sok helyen így van), hanem az, hogy nincs szünnap. Hogy nincs olyan nap, amit végig pihenéssel, szórakozással tölthetsz.

Megpróbáltam mindent megnézni

Ez eleinte rendesen leterhel, de ha ráhangolódsz erre a ritmusra, akkor már könnyebb. A szabadidőd nem sok, viszont azt el tudod tölteni tartalmasan. Igazából az, hogy mire futja az idődből, leginkább azon múlik, hogy mekkora az alvásigényed.

Én például elég jól viselem az alváshiányt, és úgy voltam vele, hogy ameddig az erőmből futja, megpróbálok a lehető legtöbb dolgot kipróbálni és megnézni, ha éppen nem dolgozom.

Fent a hajón is mindent biztosítanak a személyzetnek. Külön étterem, sportpálya, medence, szórakozóhely. Ha a hajó kiköt, és szabad vagy, le lehet menni és a kikötő környékén szétnézni, vásárolni. Persze, ez alatt a pár óra alatt nem fogsz egy várost, egy országot megismerni, de többet látsz belőle, mint a magazinok lapjain, vagy mások nyaralós fotóin. Minden héten egy másik ország, másik sziget partjain sétálni – felbecsülhetetlen!

Folyamatosan összezárva

Legjobban mégis a társaságot élveztem, szinte mindenki fiatal volt, úgy velem egykorú, és ahányan voltunk, annyi országból érkeztünk. A szabadidőnket is többnyire együtt töltöttük.

Itt nagyon sokat számít, hogy mennyire jössz ki a kollégáiddal, hiszen ha tetszik, ha nem, folyamatosan össze vagytok zárva. Egy (eleinte) vadidegennel fél éven keresztül egy apró kabinban lakni (még ha az alváson kívül nem is töltesz ott sok időt) ki tud készíteni, ha nem vagy rugalmas, vagy nem vagy társaságkedvelő típus.

Sok rémtörténetet hallottam már arról is, hogy hogyan viselkednek a hajón az emberrel, hogy az újoncokat folyton „szívatják". Szerencsére én ilyet nem tapasztaltam, legalábbis nem a saját bőrömön.

Életre szóló tapasztalat

Úgy gondolom, mindent a hozzáállásod dönt el! Ha látják rajtad, hogy talpraesett vagy, nem nyafogsz és komolyan veszed a munkát, közben igyekszel beilleszkedni, akkor meg fognak becsülni.

Velem az elejétől kezdve korrekt módon viselkedtek. Sok segítséget kaptam a kollégáimtól, és nagyon sokat tanultam a tapasztaltabbaktól. Elég sokan voltunk felszolgálók a hajón, többen magyarok, de szükség is volt mindannyiunkra, hiszen mindig nagy volt a hajtás. Nem tévedés, hogy sok a munka, de nagyon megéri!

Ez egy olyan életre szóló tapasztalat, egy annyira más világ, hogy kár lenne kihagyni, ha az embernek lehetősége nyílik rá. Én legalábbis örülök, hogy nem hagytam ki, és most kis pihenő után hamarosan már a harmadik szerződésemre fogok kiutazni."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: hajó

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr655643195

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2013.11.19. 07:35:02

Ez legalább nem a szokványos hajós poszt, tetszett.

tableno 2013.11.19. 07:35:18

Nagyon korrekt poszt, és jó olyat olvasni, hogy valaki nem csak kényszerből vendéglátós, hanem szereti is. Csak így tovább!

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.11.19. 07:40:51

Jó kis írás.
Nekem az jött le, hogy Dávid nem a "mindenki hülye, csak én vagyok a helikopter" beállítottságú emberke. Valószínűleg ezért is megy jól a beilleszkedés.
Ezt sokaknak érdemes szem előtt tartani, ha külföldre indulnak.
:)

NIKI LAURA 2013.11.19. 07:44:59

Hajos munka kizarolag fiatal sracoknak jo,kapcsolat epito trainignek.
Konkretan gazdag-de legalabb is penzes-nyugdijas,vagy otthon kielegitetlen amerikai holgyeket/asszonyokat felszedni,kesobbi pumpolas celjabol.
Amugy nem europai embernek valo,nem is birjak csak a lehetetlen eletkorulmenyek elol menekulo azsiai,indiai,philippino,stb nepek.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 08:36:22

Úgy olvasom a hajós posztokat, mintha a mélytengeri búvárkodásról olvasnék. Nagyon érdekes, de nincs az a pénz, amiért megpróbálnám. Ha mégis, valószínűleg sikítva menekülnék az első kikötőben :). Nálam már az alváshiányon bukik a dolog, a buszon is utálom az összezártságot, pedig az nem tart fél évig...

Két kérdés a posztolóhoz:

Melyik képzési intézményben szerezte a szakképzettségét, mert nagyon jókat írt róla?

Egészségi szempontból nem nagyon megterhelő ez a munka? Oké, hogy a munkaidő eloszlik, de mégis, minden nap van 12 óra, amikor talpalni kell. Szerintem ez nagyon káros az ízületeknek (sima, kemény felület), akinek meg hajlama van rá, a visszereknek sem tesz jót.

peacefroggg 2013.11.19. 08:59:27

Az ilyen, a másik halálát kívánó kommenteket nem lehetne mellőzni? Nem is értem, hogy ment át a moderáción.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.11.19. 09:05:16

@NIKI LAURA: Na, Niki! Visszajott a nyugos kedved? Nem viszik a Balkanon az angol kocsikat? :D

rumitom 2013.11.19. 09:09:35

@NIKI LAURA: de hisz irta, akinek budos a munka, ne menjen ;)

Ennike (DK) 2013.11.19. 09:11:09

Minden elismerésem annak, aki ilyen hozzáállással, ennyire céltudatosan dolgozik fiatalon és megteremti az alapot az életre, úgy anyagilag, mint élménygyűjtemény szempontból. Anyagilag azt is értem, hogy megteremti magának a továbbtanulás lehetőségét, és ezáltal, egy másik féle munka és kihívás feltehetően jól megfizetett részese lehet.
Azt ne feledjük, hogy ezt a strapát nem mindenki bírja, fiatalon sem, mert a szervezetnek szüksége van regenerálódásra, legalább egy teljes napra. Az alvás pedig higgyétek el nagyon fontos, még akkor is, ha eltérőek az alvásigényeink.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 09:11:36

@peacefroggg: +1

Én is arra gondoltam, hogy más a véleménye, na de ez még nem ok a kivégzésre.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 09:15:49

@Ennike: A hozzáállás oké, de milyen célokról beszélsz?

Másodszorra is végigolvasva, kettőt találtam, a sok pénzt meg hogy megnézhet x kikötőt a világban. Amit írtál, hogy megteremti magának a továbbtanulás lehetőségét stb. még nyomokban sem jelenik meg. Ami nem baj, csak nem értem, hogy te honnan látod ezt.

Ennike (DK) 2013.11.19. 09:19:37

@zöldeketbeszélek: Hát... nem jelenik meg de feltételezem, megajánlom neki a bizalmat...ha tud a sorok között olvasni, akkor jó, ha nem akkor az ő baja, az ő élete.

bpetya75 2013.11.19. 09:28:09

Nem igazán érdekelnek a hajós posztok, igazából az első néhány pozitív reakció miatt olvastam el, de nem bántam meg. Jó kis történet.

@tilmir:

+1

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.19. 09:32:58

@NIKI LAURA: "Konkretan gazdag-de legalabb is penzes-nyugdijas,vagy otthon kielegitetlen amerikai holgyeket/asszonyokat felszedni,kesobbi pumpolas celjabol."
Mennyivel jobb hasznalt munkagepekkel kereskedni UK es HU kozt?

bpetya75 2013.11.19. 09:34:05

@zöldeketbeszélek:

Én egyetértek vele, szerintem is megajánlható neki a feltételezés.

Már az is szimpatikus volt, hogy nem hűbelebalázskodott, hanem elvégzett egy jó kis tanfolyamot (ismerve azt a különbséget, ami a hozzáállásból ered, biztos vagyok benne, hogy volt olyan tanulótársa, aki szerint egy kalap szar volt a tanfolyás). Az írásából is az jött le nekem, hogy egy értelmes emberről van szó. Egyszerűen csak nem írt a terveiről. Remélem felbukkan, és megosztja őket velünk ;-)

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.11.19. 09:37:42

A barista olyan ember aki kis bircákkal foglalkozik. A foglalkozás egyik kulcseleme, hogy megfürdeti a kis barikat, ez egy barikád nevű alkalmatosságban történik.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 09:37:57

@bpetya75: Én semmit nem feltételezek, majd ha akarja, idejön és igazat ad ennikének, vagy nem. Csak annyit írtam, hogy nem látok semmiféle hosszú távú célra utaló nyomot a posztban, ami nem baj, nem kell mindenkinek húszegynéhány évesen az eljövendő három diplomájára és milliárdos vállalkozására gyűjteni (na meg a négy gyerek és három feleség tartásdíjára, ha svéd lenne az illető :)).

Davidesz 2013.11.19. 10:07:57

@NIKI LAURA: Ebben tévedsz. Ha lenne időd/lehetőséged bármelyik vendéghez "közel férkőzni", akkor sem tehetnéd meg! Erre nagyon szigorúak a szabályok, ugyanis a hajós társaság elég komoly büntetésekre számíthat, ha ilyen előfordul. Arról már nem is beszélve, hogy egy életre elfelejtheted a hajós munkát! Márpedig ez senkinek nem éri meg szerintem. :)

A többieknek köszönöm a pozitív hozzászólásokat! :)

Davidesz 2013.11.19. 10:07:57

@zöldeketbeszélek: Az ICTC-nél (más néven Hajópincér) szereztem a végzettségem, és elhelyezkedni is általuk sikerült. Nem tudnék róluk rosszat írni, mert maximális segítséget kaptam tőlük mindenben.

Egészségügyileg is megterhelő persze, mint minden munka ahol az ember folyamatosan talpon van, és nehéz dolgokat cipel. Én még nem tudom hol van a határ, hogy ezt meddig lehet csinálni legtovább. Találkoztam a hajón olyan emberekkel, akik már 5-6 éve, vagy régebb óta ezt csinálják. És még bírják. Testileg is, lelkileg is. Mások hamarabb feladják. Emberfüggő. Én még nem érzem, hogy fogyna az energiám, úgyhogy ameddig lehet addig csinálom. :)

Davidesz 2013.11.19. 10:07:57

@zöldeketbeszélek: Ezért írtam bele, hogy nem akarom feszegetni a "menni vagy maradni" témát. Mindenkinek megvannak az okai mindenre amit tesz (jobb esetben). Nekem is megvannak, mint ahogy a céljaim is, de úgy gondoltam ennél a blognál most nem erre lesztek kiváncsiak. :)

Ronnie_27 2013.11.19. 10:08:21

"De hazai viszonylatban kiemelkedő. Külföldön pedig természetesen még inkább."

Tetszett a poszt, de az idézett részt nem értem. Mi a kiemelkedő hazai viszonylatban?

Magyarországon ugyanis a vendéglátásban a legalacsonyabbak a fizetések. Az átlagot kell nézni, nem a top 10%-ot. Nézd meg, egy kisvárosban mennyi az átlagos órabére egy pultosnak. Értem én, hogy vannak olyan helyek itthon is, ahol - a borravalóból - szénné keresi magát egy vendéglátós, no de a vendéglátósok 90%-a nem olyan helyen dolgozik.
A fizetést nettó órabérben érdemes vizsgálni. Egy hajópincér heti 168 órát áldoz fel a fizetésért cserébe, hisz a szabadidejében se lehet a családjával, a barátaival. Egy irodai dolgozó heti 40-50 órát áldoz fel.

Ronnie_27 2013.11.19. 10:08:21

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:

A kis birkák kedvenc étele a hal, mégpedig a bariton.
Hangszeren is játszanak, baricsellón.

Evain 2013.11.19. 10:10:22

Na mit leltem ma. Egyből eszembe jutott Mirx, amint szereli Digger gépét.
acidcow.com/pics/20131119/acid_picdump_42.jpg
:D

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 10:11:46

@Davidesz: Óóóó, dehogynem ;)! Mint láthatod, máris találgatunk :)!

Természetesen semmi gond azzal, hogy ezt nem osztod meg mással, csak akivel amúgy is megosztod minden gondod-bajod. Csak mivel ez tényleg nem egy szokványos meló, sokakat érdekel, hogy mi lebeg az ezt bevállaló szeme előtt, mi motiválja, hogy nem egy, de akár több szezont is végigdolgozzon egy hajón.

Evain 2013.11.19. 10:12:38

Ha most lennék ennyi idős, én is nekivágnék amúgy, kemény munkából jó kis lecke ez. Nincs ezzel semmi baj szerintem.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 10:13:53

@Davidesz: Azért érdemes szezonon kívül egy-egy orvosi vizsgálatot megcsináltatni. (jó, persze, a huszasok szerint ez már vénasszonyos károgás... ;)).

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 10:18:41

@Davidesz: Egy másik hajós posztban olvastam, hogy a dolgozók nagyobbrészt a huszas, kora harmincas korosztályból mennek, általában jóképű fiúk, dekoratív lányok és az ismerkedés könnyen megy így összezárva. Miért is kellene kockáztatni vendéggel, amikor ott a házinyúl is - amire a hajón nincs vadászati tilalom.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 10:21:25

@Evain: Elég sok kemény munka van, amihez nem kell heti hét napot dolgozni napi 12 órában és vadidegenekkel osztozni a hét minden napján a legszemélyesebb tereden is. De az tény, hogy ez kaland és jó pénz is. Megértem, akinek van elég ereje, kitartása és rugalmassága egy ilyen meló elvállalásához, én tuti nem vállalnám.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.11.19. 10:21:26

@zöldeketbeszélek: "Úgy olvasom a hajós posztokat, mintha a mélytengeri búvárkodásról olvasnék."

Csak az ipari szintu (munkavegzes jellegu, tehat nem 1-2 oras hobbi merulesrol beszelek) melytengeri buvarkodas tonkreteszi a szervezeted egy evtized alatt. A hajos munka talan azert nem tesz benned sok kart (legalabbis nem tobbet mint barmelyik szarazfoldi vendeglatozas).

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 10:26:42

@Don Kartasch: Abból a szempontból tettem a kettőt egymás mellé, hogy nekem mindkettő egy izgalmas, egzotikus munka, amiről szívesen olvasok - sőt, halkan írom, az Álomhajót egy időben rendszeresen néztem - de mindkettő nagyon távol áll tőlem.

Nem tudom, milyen egészségügyi kockázatai vannak a merülésnek. Vendéglátózni nem vendéglátóztam (ha a hoszteszkedést nem számolom), de kereskedelemben dolgoztam. Első nap 17 óra munka, második nap 10 óra munka majd két nap szabad és folytatódik előlről. Ez ment egy darabig, majd az egyik kolléganő kilépett, így lett ebből 17-10-1szabad. Ezt végig állva, csak ebédelni ültünk le, azt is kutyafuttában. És tudom, hogy az ilyen talpalás, cipelés stb. nagyon megterheli az ízületeket, porckorongokat. Lehet, hogy nem is rögtön érzed a károkat, hanem kicsit idősebben...

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 10:33:49

@Don Kartasch: Na, az előbb írtam erre, de elszállt, úgyhogy ha kétszer jön a válasz, szorri...

Azért tettem a két tevékenységet egymás mellé, mert nekem mindkettő izgalmas, egzotikus, szívesen olvasok róla, de nem vállalnám egyiket sem. Tapasztalatom a kereskedelem terén van, onnan tudom, milyen megterhelő a talpalás, cipelés az ízületeknek, ereknek, porckorongoknak meg még ki tudja minek. És lehet, hogy nem is rögtön érzed ezt, hanem csak évek múlva, idősebben...

Mbraun 2013.11.19. 10:34:45

Majd karcolok a hajos Housekeepingrol (3 ev) egy intermezzot. Leirok egy atlagos "tengeri" napot, egy "embarkation day"-t, milyen egy atkeles Miami es Lisszabon kozott, mi az I-95 (nem autopalya), miert nem szabad drogozni a ladikon, stb.

bpetya75 2013.11.19. 10:40:16

@zöldeketbeszélek:

Ritkán szállnak el a kommentek. Olyan előfordul, hogy pár percre elnyeli egyiket másikat a mátrix, de aztán fel szokta köhögni ;-)

@Davidesz:

És így, hogy kíváncsiak vagyunk rá, írsz róluk pár mondatban?

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.11.19. 10:42:16

@zöldeketbeszélek: "Nem tudom, milyen egészségügyi kockázatai vannak a merülésnek."

Csak azert mondtam, mert sokan mondjak a melytengeri buvarkodasra hogy mekkora jo es izgalmas dolog. Ketsegtelenul az, csak a folyamatos nagy nyomas borzaszto gyorsan eloregiti a szervezeted. Egy 35 eves melytengeri ipari buvar ugy nez ki mint egy lancdohanyos 50 eves epitomunkas.
Nyilvan meg is fizetik erte oket, mert egy melytengeri hegeszto kb. annyit kap 1-1 contract-ert mint egy kozep-felsovezeto mernok... de ok tudjak is hogy ez mivel jar.

Nyilvan talpalni sem egyszeru az etteremben, de van egy par munka (melytengeri buvarkodas, banyaszat, rakhalaszat, papirgyari munka, stb.) amik par ev alatt teljesen le tudjak nullazni az egeszseged, ha nem vagy eleg szivos vagy nincsenek meg a szukseges munkavedelmi korulmenyek/felszerelesek.

bpetya75 2013.11.19. 10:47:14

@Don Kartasch:

Nem tudom valós lehet-e, de évekkel ezelőtt olvastam egy Kamcsatka környékén lévő orosz drágakő bányáról, ahol a zsír új munkagépeket 2-3 évente cserélgetik, és az emberek se bírnak többet átlag 3 évnél. Nem is kapnak mást, mint ellátást, a fizetésüket közvetlenül a családjuk kapja. Ők ott halnak meg a bányában. Elég durván hangzik, de nem tűnt kamu cikknek. Nem egy blikkben olvastam, de már nem emlékszem rá, hogy hol.

Ugyandehogy (törölt) 2013.11.19. 10:52:32

@zöldeketbeszélek: egy időben sokat jártam kiállításokra, heti 7 nap 12 óra állás....hát én azonnal éreztem, pedig jó pár évvel fiatalabb voltam, mint most.

Evain 2013.11.19. 10:54:45

@zöldeketbeszélek: Igen, ezért írtam azt, hogy ha most lennék ennyi idős. :)

Evain 2013.11.19. 10:57:14

@bpetya75: hehe, ez pont olyan elszólás volt, mint amit én produkáltam tegnap reggel az autóban melóba menet. Egy percre elhallgatott a rádió, férjem kérdezte, hogy ez meg mi volt. Mondom glitch in the Matrix, agents must be nearby.

bpetya75 2013.11.19. 11:00:31

@zöldeketbeszélek:

"És lehet, hogy nem is rögtön érzed ezt, hanem csak évek múlva, idősebben... "

Én épp most szembesültem valamivel. A vasárnapi 3 óra favágástól úgy megrogytam, hogy tegnap halálomon voltam és mára sem hevertem ki teljesen. Le akartak szakadni a karjaim, fájt a levegővétel, miegymás. Pedig két éve még felraktam 15 köb fát a szalagfűrészesnek fél nap alatt, és ugyan azután is kellett egy nap regeráció, de attól függetlenül sem voltam ennyire halálomon, hogy nem szoktam napi több tonnát emelgetni régebben sem.

Asszem ideje lesz kicsit többet törődni ezzel a testtel, ne hagyjon már cserben ilyen fiatalon.

bpetya75 2013.11.19. 11:02:00

@Evain:

Ez nem elszólás volt. Nekem már régóta gyanús ez az egész :-D

Evain 2013.11.19. 11:07:28

@bpetya75: jaj, ne is mondd, szombaton kivittük a gyerekeket megnézni a Mikulás érkezését, és csak fél órát ült a 16 kilós fiam a nyakamban, de utána öléggé meg voltam rogyva. :(
Hol van ez attól, amikor x ló után simán kitrágyáztam az istállót egy délelőtt? :(

andaluzkutya 2013.11.19. 11:17:02

@bpetya75: @Evain: Na, én többek között ezért is dobbantottam. Nem ütöttem meg fizikailag azt a mércét 32 évesen, amit a saját véleményem szerint meg kellett volna ütnöm, mivel nem jutott idő magamra. Most már kezdem közelíteni, lassan indulok egy félmaratonon:)

Ugyandehogy (törölt) 2013.11.19. 11:19:09

@bpetya75: mi. egyszerűen öregszel te is, mint mi:)

Ennike (DK) 2013.11.19. 11:19:24

@zöldeketbeszélek:
En azt tartom, illetve megtanultam, hogy nem kurtolom vilagga a terveimet meg a celjaimat, mert, aki tudja mit akar az teszi a dolgat, es van olyan, aki csak beszel rola..
A poszt alapjan azt "ereztem", hogy ez a fiu tudja mit akar.:-)
A nehez fizikai munka, hamar elkoptatja a szervezetet, ha nem tud ujra feltoltodni az teny.
Nincs jo genetikai batyum, de mivel nem 17 evesen kezdtem el dolgozni, jomagam is lattam a kulonbseget a velem egykoruakat illetoen, akik hozzam kepest 7 evvel korabban kezdtek.

Evain 2013.11.19. 11:20:14

@andaluzkutya: most teljesen elvesztettem a fonalat. 32 évesen hajóztál, amit nem szerettél, és ezért most indulsz a félmaratonon?
Vagy 32 évesen fát hasogattál? Vagy istállót trágyáztál? És hogy jön ide a norvég pszichológus? :O

Ennike (DK) 2013.11.19. 11:22:13

@andaluzkutya: Gratula! Nekem mar 8km is hatalmas teljesitmeny, ha arra gondolok, hogy fiatal koromban 600 metertol kikoptem a tudomet

andaluzkutya 2013.11.19. 11:24:07

@Evain: nem:) Mo.-n dolgoztam, és nem volt alkalmam karban tartani magam, így pl. attól elfáradtam, ha a kölkökkel játszottam, vagy a nyakamban voltak sétánál. Most az egész család a nyakamban lehet akár fél napig is:)

Ennike (DK) 2013.11.19. 11:24:20

@bpetya75: Torodni a testtel..., egyetertek:-)

2013.11.19. 11:32:36

@Ronnie_27: A másik fontos és nem elhanyagolható tényező, hogy ott is játszik a minimálbér+zsebbe juttatás, nem is lehet meghatározni igazán, hogy mennyit kereshetnek valójában. Nagyon sokat kell dolgozni Mo.-n is a vendéglátásban, de nem hiszem, hogy pont ők lennének túlfizetve, maximum a szakma krémje, az elit éttermekben, amiből meg nem sok van jelenleg.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.19. 11:35:46

Beteg vagyok, alig élek... de a poszt jó volt! :)

@Davidesz:
Februárban utazunk a Carnival Valor-ral. Tudsz róla mondani valamit? Részeges-e a kapitány?
Illetve, ami fontos lenne: milyen ennivalók vannak a Carnivalnál? Az MSC-nél elégedettek voltunk, szuper volt, de vajon itt is olyan remek lesz?

bpetya75 2013.11.19. 11:40:07

@Babette_:

Az lehetetlen! Nem hiszek neked ;-)

@andaluzkutya: @Ennike:

A futás nem az én világom. Talán a bringa. Vagy az úszás. Bár így tél közeledtével a rendszeres séta is jó lehet.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.19. 11:40:13

@Philosoraptor:
Nade ki a fene akarna egy elit étteremben dolgozni, ahol Tökfőzeléket is felszolgálnak? :D

@Evain:
Nem figyelsz! :)
Andaluzkutya fát vágott hajókon... ettől teljesen tönkrement a fizikuma. A lelke is belefáradt, ezért pszichológus kellett neki. De nem találta megfelelőt Magyarországon, ezért Norvégiában kötött ki. Most ott jár kezelésre...

Evain 2013.11.19. 11:52:00

@andaluzkutya: Látod, én simán kiegyeztem volna azzal, ha a két csemetét nem nekem kellett volna hordozni meg megszülni. :D Nem lehetett volna csak úgy kézhezkapni őket? :D:D:D

@Kövérmadár [jävla invandrare]: tudtam! TUDTAM! Éreztem én, hogy nem vágom a lényeget! A kezelés sikeres volt, és most viszi a gyerekeket a félmaratonra. Értem én!

bpetya75 2013.11.19. 12:06:54

@Evain:

Szerintem még mindig lehet ott valami probléma, különben félne az a maraton. Nem találod?

bpetya75 2013.11.19. 12:07:57

@bpetya75:

... különben nem félne az a maraton...

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.11.19. 12:11:48

@bpetya75: "Nem tudom valós lehet-e, de évekkel ezelőtt olvastam egy Kamcsatka környékén lévő orosz drágakő bányáról, ahol a zsír új munkagépeket 2-3 évente cserélgetik, és az emberek se bírnak többet átlag 3 évnél. Nem is kapnak mást, mint ellátást, a fizetésüket közvetlenül a családjuk kapja. Ők ott halnak meg a bányában. Elég durván hangzik, de nem tűnt kamu cikknek. Nem egy blikkben olvastam, de már nem emlékszem rá, hogy hol."

Sajnos ezek valos informaciok...
A legjobb pelda erre Norilsk varosa, ami a legeszakibb sziberiai banyaszvaros. A banyaszat miatt a varos uszik a radioaktiv szmogban. Es ezen a rendszeres savas eso, a -50 fok es az evi 270 napig tarto hotakaro sem segit szerencsetleneknek. A varosban a varhato elettartam 45 ev, a rak kialakulasanak eselye kb. 40%, minden negyedik gyerek torzszulottkent jon a vilagra...
A varosra kulon vizum vonatkozik, ha be is teheted a labad Oroszorszag teruletere, Norilsk-ba csak kulon engedellyel repulhetsz...

Es hogy miert csinaljak mindezek ellenere a dolgozok? Mert az atlagos orosz fizetes sokszorosat kapjak Norilsk-ban. Viszont a vilag palladium kitermelesenek a felet ez a varos adja, meg a nikkel termeles negyedet, rezet, kobaltot es iridiumot is banyasznak... sok tizezer orosz csaladot tartanak el az ott dolgozo munkasok. Ok mar nem nagyon hisznek a hazateresben. Cserebe a Norilsk Nikkel stabilan benne van a vilag 50 leggazdagabb cegeben. :(((

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.19. 12:22:38

@Evain:
Mondom en, meg szerencse, hogy itt vagyunk neked es kiigazithatunk. :)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.19. 12:25:55

@Don Kartasch: "A nagyszámú kábítószer-forgalom és a prostitúció elterjedése miatt azonban 2001-ben a terület kormányzója Alekszandr Lebegy tábornok, és Oleg Badrugyin polgármester előterjesztésére Moszkva ismét tiltott zónává nyilvánította a települést a külföldiek számára." ezekben akkor barhol lehety uzletet csinalni...

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.11.19. 12:31:50

@Mr. Long [akit nem diszkriminalnak]: De gondolom foleg azokon a helyeken, mint itt is, ahol mar ugyis minden mindegy...

Evain 2013.11.19. 12:33:58

@Kövérmadár [jävla invandrare]: Hát ezért járok ide. Meg a társaságért. Meg digger profilképeiért. :D Meg Maxval nyelvművelő ötperces előadásaiért. :) Andalúzkutya titkos doszziéjaiért (ezt a szót vazze).
Jó ez, na. :)

bpetya75 2013.11.19. 12:49:45

@Don Kartasch:

Brutális. Azt mondjuk nem értem, hogy miért nem csak melósok meg kurvák lakják a várost...

andaluzkutya 2013.11.19. 12:51:17

@Evain: "Andalúzkutya titkos doszziéjaiért"
Perverz:)

Evain 2013.11.19. 12:59:42

@andaluzkutya: Hát persze. Midnen, ami jó, az vagy perverz, vagy egészségtelen, vagy hízlal. :)

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.11.19. 13:10:28

@bpetya75:

Ez a meghalás a bányában rész túlzás. Jellemzően odamennek dolgozni 1 évre és kész.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.11.19. 13:16:50

@Don Kartasch:

Most már értem honnan az elmetegsége a Pussy Riot nevű keresztényellenes akciócsoport (tudod, a 3 buta liba) vezetőjének! Ő is Norilszkban született, Megártott neki a sok nehézfém, ez adta a lökést, hogy Sátán szolgálatába szegődjön.

cpapp 2013.11.19. 13:25:46

@zöldeketbeszélek: Ha nem kell folyton lehajolni vagy árut pakolni, akkor meg se kottyan.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 13:27:54

@Ennike: @bpetya75: Azért igyekszem nem feltételezni és főleg nem 'belelátni' a posztba egyébként ott nem található dolgokat, gondolatokat, szándékokat, mert igen könnyen kész a félreértés. Aztán meg lehet magyarázkodni oda és vissza. Ebben a műfajban -blogolás, kommentelés- ez nagyon nehézkes és szerintem felesleges is.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.11.19. 13:31:12

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: "Most már értem honnan az elmetegsége a Pussy Riot nevű keresztényellenes akciócsoport (tudod, a 3 buta liba) vezetőjének! Ő is Norilszkban született, Megártott neki a sok nehézfém, ez adta a lökést, hogy Sátán szolgálatába szegődjön."

Fogalmam sincs mit csinal a Pussy Riot, de ilyen helyen felnove tuti hogy nem az elet napos oldalat latja az ember.

"Ez a meghalás a bányában rész túlzás. Jellemzően odamennek dolgozni 1 évre és kész."

Jo lenne ha igy lenne. A baj csupan az hogy a nem megfelelo munkavedelmi korulmenyek/felszerelesek eseten (es azert legyunk oszintek, Oroszorszag hires az ilyesmirol) siman lerakodik a szervezetedben par honap alatt is elegendo nehezfem/radioaktiv anyag/finom szemcseju karos por a tudodben, ami siman kinyir kesobb.
Utana mar elhetsz akar Tibetben is, azt mar a kutya ki nem szedi beloled es szepen lassan megol teged. A legvaltozatosabb mokon. Nemelyik rakot okoz, nemelyik megfojt szepen lassan, nemelyik elzarja a keringesed, es meg szamtalan modszer van... lehet valasztani...

Davidesz 2013.11.19. 13:32:21

@bpetya75: Természetesen nekem is hosszabb távú céljaim vannak, amik vezéreltek mikor hajózásra adtam a fejem. Nyilván elsősorban a pénz motivál, de nem csupán azért, hogy legyen mit elszórni, hanem hogy a későbbiekben, amikor ezt abbahagyom (mert nem, én sem tervezem ezt örökre) legyen egy biztos egzisztenciám. Akár családalapítás, akár egy vállalkozás beindítsa (mert fiatal vagyok még, de nyilván egyszer ezeknek az ideje is eljön), mindenhez kell egy induló tőke. Egy "hétköznapi" fizetésből az ember örül, ha nullára kijön a hónap végén, félretenni, megalapozni bármit is, szinte lehetetlen. Hát nekem ez a motivációm, hogy később úgy tekintsek vissza ezekre az évekre, hogy minden szempontból megérte. Jól éreztem magam, és közben megalapoztam a jövőmet. :)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 13:37:19

@cpapp: És a nehéz, tányérokkal rakott tálcákkal szlalomozás? Csak kérdezem, életemben nem voltam még pincérnő.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 13:39:19

@Don Kartasch: Elolvastam a cikket, meg a kommenteket is - némelyik alapos kiigazítást tartalmazott a cikkhez - és már csak azt nem értem, hogy ha szerződéssel mennek oda bányászok 1-5 évre, miért visznek oda gyerekeket? Meg akik ott gyereket vállalnak, nincsenek tisztában a borzalmas kockázatokkal?

Ennike (DK) 2013.11.19. 13:40:54

@zöldeketbeszélek: igazad lehet, en uj vagyok, nulla tapasztalattal...

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 13:42:05

@Evain: A Mikulás érkezését??? Nem mondták meg neki, hogy még csak november van?

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 13:45:44

@Ennike: Nekem már volt egy nagyon rossz élményem ezzel kapcsolatban, amikor elkezdtem ide kommentelni - ez csak pár hónapja volt. Az egyik kommentembe egy pasi úgy kötött bele, hogy minden szavamat kiforgatta, és olyan gondolatokat, célokat tulajdonított nekem, amihez közöm sem volt. Egy ideig próbáltam érvelni, de rájöttem, hogy valami miatt én vagyok az aktuális pofozóbabája, és hagytam a fenébe.

Egyébként állati könnyű egy blogon ironizálni valamin, szellemeskedni névtelenül, aztán a romokat meg szépen otthagyni. (Nem rád, meg a kommentjeidre gondolok, hanem általánosságban!)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 13:48:09

@Babette_: Én sem bírtam az állást. Sőt, ha huzamosabb ideig ülök, az sem tesz jót. Mozogni, mozogni, mozogni :)!

Evain 2013.11.19. 13:48:53

@zöldeketbeszélek: A holland Mikulás novemberben érkezik, és december hatodikán távozik. Hajóval jön Spanyolországból, és a segdei nem elfek, hanem fekete péterek (zwarte peet). Van neki egy Amerigo névre hallgató fehér lova is. :) A holland Mikulás (helyi nevén Sinterklaas) valódi személyt jelképez, Szent Miklóst, nem pedig a kitalált figurát, aki Lappföldről származik, és rénszarvasszánon jön. A szokás része, hogy a fekete péterek valamit mindig elbahnak minden évben. Hol a lovat veszítik el, hogy a pásztorbotját, hogy a trónusa törik össze, stb.
Minden város maga szervezi a saját mikulásos bevonulását, a gyerekek legnagyobb örömére.

Szóval megérkezik novemberben, és onnantól számítva minden este tesz valami pici ajándékot a gyerekek csizmájába, egészen ötödikéig, amikor naaaagy ajándékosztás van, hatodikán meg felül a hajójára és hazamegy. Ennyit mára a holland szokásokról öt percben. :)

Ennike (DK) 2013.11.19. 13:49:07

@zöldeketbeszélek: Azert mondom,en itt uj vagyok, es latom mi folyik, itt is vannak hienak, es egyszercsak celtablava lehet valni, probalok semleges maradni, es a kesztyut nem felvenni, ha provokalnak, aztan mindenki mondhat amit akar

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.11.19. 13:50:44

@zöldeketbeszélek:

Az lehet, de sátánisták. Sátán szereti a jó fejeket, velük könnyebb dolgozni.

Ennike (DK) 2013.11.19. 13:52:56

@Ennike: ha az ember korrekt, es nem alpari, nem rug bele a masikba, hanem tisztelettel van egy masik velemeny mogott meghuzodo ember irant, akkor ha rugdossak nem ot minositi... szerintem.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 13:53:15

@Evain: Na várjál csak, december 5-én már karácsonyi ajándékot kapnak? Vagy ennyire elhúzódik a Mikulás, tehát voltaképpen két hétig egyfolytában Mikulás van? Mert ha igen, irigylem a holland gyerekeket!

Nálunk is Szent Miklós a Mikulás, ötvözve a lapp Télapóval :). Fúziós Mikulás, ahogy oly sok minden más is itthon ;).

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 13:56:14

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Arról a kitalált, gonosz, letaszított angyalról beszélsz? Van egy szép, fekete táblás mesekönyvem, evangélikus Biblia a címe, gyerekkoromban ebben olvastam róla...;)

Na de most tényleg, ki veszi ezt az egészet komolyan? Már rég egy uránbányában fejtenék a plutóniumot, ha valóban számítana, mit csinálnak.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.11.19. 13:56:17

@zöldeketbeszélek:

Az orosz Mikulás meg december 31-én jön csak és nem törpékkel meg rénszarvasokkal jön, hanem egy nőnemű segéddel (neve: Hópelyhecske). xn--80a8aga.xn--p1ai/upload/image/f20101120165546_ded_moroz_i_snegurochka_kostjum_(2).jpg De manapság néha nem elég egy Hópelyhecske, így többet hoz magával a Mikulás: img0.liveinternet.ru/images/attach/c/5/92/210/92210308_75d1b4d190075ecf506dc1e1ffd9c346.jpg

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 13:57:15

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Én is szeretem a jó fejeket, tényleg könnyebb velük dolgozni...

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.11.19. 13:57:26

@zöldeketbeszélek:

Mi, keresztények nagyon komolyan vesszük ezt. A Sátán működését állandóan látjuk.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 13:59:15

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Ezek az oroszok - meg az orosz Mikulások - tudnak élni :))! Egyébként milyen érdekes ugyanannak az alaknak a többféle megközelítése.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.19. 14:00:59

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:
Te megint butasagokat beszelsz. Hanyszor mondjam meg el, hogy nincsen sem satan, sem isten??? :)

@zöldeketbeszélek:
Rolam beszelsz? :)
Pedig milyen joban vagyunk azota, nem? :)

A holland mikulas is sziv jointot? Befizeti a petikeket egy-egy gyors, regeneralo kezelesre?

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.11.19. 14:01:18

@zöldeketbeszélek: Hat nem tudom. Talan onzoek es nem a csaladjuk erdekeit nezik, hanem hogy nekik ott legyen a csaladjuk.
Nem tudom latod, ezt toluk kene megkerdezni...

ugyanakkor belegondolva borzaszto lehet egy ilyenre helyre szuletni es felnoni. Ahol, nem tudom mennyire jo az informatikai lefedettseg, de egy hatranyos helyzetu gyerekrol siman el tudom kepzelni hogy azt hiszi az egesz vilag ilyen... majd amikor esetleg 20 evesen kitornek es szembesulnek vele hogy nem, akkor meg merhetetlenul faj nekik hogy elvesztegettek az eletukbol evtizedeket.

Eszak-Koreai munkataborokbol megszokott es a hataron atlogott fiataloknal szokott ez lenni. Teljesen le vannak dobbenve, hogy mashol az elet nem olyan, mint naluk...

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.11.19. 14:01:49

@zöldeketbeszélek:

Ez nem vallási szokás, hanem népszokás, így alapvetően számtalan helyi verziója.

Az oroszoknál pl. a szovjet időkben is ment ez, nem tiltották, mivel nem ellenkezett az ateista világnézettel. Nálunk az iskolában is volt az év végén Télapó és Hópelyhecske. (Ti. szovjet iskolába jártam.)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 14:02:52

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Az a baj ezzel, hogy sok mindenre rá lehet húzni, hogy a Sátán működése...különböző korokban is változott annak a megítélése, hogy mit tekintünk a sátán munkájának. Ha belegondolsz, hogy valamikor még az epilepsziás beteget is megszállottnak tekintették...

Olvastam egy posztot a lányzókról, egy komment volt utána, hogy valamikor az ilyeneket megkövezték...Na igen. Valamikor. De még mindig van olyan véressszájú ostoba állat, aki szerint ez jó ötlet volt. Ha hinnék benne, az ilyen megnyilvánulásokra mondanám inkább, hogy a sátán munkája.

Evain 2013.11.19. 14:03:30

@zöldeketbeszélek: Karácsonykor nincs ajándékozás, karácsonykor közös családi vacsi van. :)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 14:05:14

@Kövérmadár [jävla invandrare]: Dehogy! Mi mikor estünk egymásnak? Szerintem egész kulturáltan ment az adok-kapok :)!

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 14:06:24

@Evain: És neked ez nem hiányzik? Mármint az ajándékozás. Akkor a felnőtteket senki sem lepi meg valamivel? Oké, a gyerekeket két hétig elhalmozzák minden jóval, de azért kapni is jó, nem csak adni!

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.19. 14:07:29

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:
Persze, ami nem eleg korlatolt, az mar satanista dolog. Mint egy jokis melegszex, mi?

Ha valaki a satant koveti, az satanista. Ha valaki istent, az az istenista. Innen eredhet koccintaskor az istenisten felkialtas, biztos, hogy kiuzzek az alkoholt a felesbol. Jellemzoen nem sikerul :)
Esetleg istenitta? Mert ra ranezunk nehany teremtmenyre, tuti nem volt maganak, amikor teremtett. :)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 14:07:39

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Én voltam Mikulás is ovisoknál. De szerintem nem vették be :))!

Evain 2013.11.19. 14:07:45

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: hűűű, a sznyegúrocska nekem kedvencem volt gyerekként, azon kevés orosz szavak egyike, ami megmaradt (meg a gyedmaróz). :D
Sokkal szimpibb figura a hópelyhecske, mint a fekete péterek. :(

Evain 2013.11.19. 14:08:46

@Kövérmadár [jävla invandrare]: nem hiszem, mert nem sárgult be a szakálla. :D meg nem kender a szakálla! :D

Evain 2013.11.19. 14:10:36

@zöldeketbeszélek: Na pilla, Mikuláskor (azaz ötödikén), az egész család kap ajándékot, nem csak a gyerekek. Szóval nem hiányzik külön ezek után ugyanez karácsony néven. :) Jó ám az a meghitt vacsorázgatás meg raklettes sütögetés együtt. :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.19. 14:11:42

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:
Ugyan mar! Azert egy isteni kovezesnek nem lehet parja! Ezt meg a Brian eletebol is megtudhattuk. A kovezes jo, kivaltkepp a diszkovezes.

@zöldeketbeszélek:
Fene se emlekszik 10 percnel regebbi dolgokra :)

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.11.19. 14:12:10

@Evain:

Az idétlen amerikai törpéknél, akik mindig fiúk, biztosan jobb az orosz mindig női hópelyhecske.

Még a szovjet időkben is volt egyfajta erotikus momentum benne. Jellemzően akkor sem százkilós nagymamákat választottak a szerepre.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 14:13:07

@Don Kartasch: Ezt soha nem fogjuk tudni elképzelni, egyszerűen azért, mert ennek az életformának - szerencsére - még a közelébe sem kerültünk.

De itt egyébként ellentmondást látok. Egyrészt többen írták, hogy csak rövid idejű szerződésekkel mennek oda emberek, másrészt meg említettek egy középiskolás fiút, akit megkérdeztek, hogy felnőttként hová akar majd menni, és Omszkot mondta (ha jól emlékszem). Akkor most mégis van állandó lakosság?

Meg a jó fizetések. Az orosz átlagfizetés háromszorosa már megérné, hogy előre nem látható kimenetelű egészségkárosításnak tegyem ki magam, családom, születendő gyerekem? Ráadásul egy buddhista pokolnak is beillő helyen? Azért Oroszország nem Dél-Pakisztán...Vagy mit tudom én, mondj egy random borzalmas országot, van belőlük elég.

Evain 2013.11.19. 14:13:30

@zöldeketbeszélek: De akkor leírom részletesen. A hagyomány az az, hogy ötödikén délután a Mikulás otthagy a házban/ház előtt/kandallónál egy nagy rakat zsákot tele ajándékkal, amikre rá van írva az ajándékozott neve. A család legkisebbje kivesz egy ajándékot, megnézi kié, átadja, és aki kapta, az megy a következőért, és így osztódik ki a sok sok bigyó. :) Nagyobb család esetén többórás program. :)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 14:14:19

@Evain: Na, akkor megnyugodtam, nem hullatok könnyeket szegény holland szülők szomorú, ajándéktól megfosztott karácsonya felett :)!

Evain 2013.11.19. 14:14:50

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: bezzeg a németeknél, ahol a Brünhilde meg a Valkűr is mindig kövér volt! Láttam az operában! :D

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 14:15:21

@Kövérmadár [jävla invandrare]: Hát, ha néha letennéd a vicces cigit, javulna a memóriád ;)!

Evain 2013.11.19. 14:15:23

@zöldeketbeszélek: Akkor most már be merem vallani, hogy itt bezony nincs gyereknap. :P

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 14:17:00

@Evain: Jaj, ez nagyon tetszik! Ez itthon is simán menne Szenteste! (Persze a lányom még nem tud olvasni...)

bpetya75 2013.11.19. 14:17:26

@zöldeketbeszélek:

Rosszat én sem szeretek belelátni 1-1 posztba vagy kommentbe. De jót miért ne lehetne ;-)

@Davidesz:

Jó terv :-)

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:

Tudod, hogy miről olvashattam? Mert nem ez volt az, amit Kartács kolléga linkelt, az tuti

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 14:19:37

@Evain: Hát ha belegondolsz, hogy mi szülők hányféleképpen kényeztetjük a csemetéket egész évben, nem is hiányozna, ha itthon sem lenne...
Ugye Bp-en a szokásos gyereknapi program szinte mindenkinél a Vidámpark volt, amit én, ha nem is rühellek, de simán kihagytam már ezelőtt 15 évvel is.

Na és Anyák napja?!

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.19. 14:20:36

@zöldeketbeszélek: "z egyik kommentembe egy pasi úgy kötött bele, hogy minden szavamat kiforgatta, és olyan gondolatokat, célokat tulajdonított nekem, amihez közöm sem volt." max? :D

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.11.19. 14:21:02

@zöldeketbeszélek:

Volt egy régi szovjet vicc erről. 1970-ból, amikor Lenin 100. születésnapja miatt egész évben Lenin volt, még a megszokottnál is nagyobb mennyiségben. Akkori a vicc.

1970. Moszkva. Egyetemi felvételi, ideológiai rész.
Kérdés a felvételizőhöz:
- Idén mit ünneplünk?
- Nem tudom sajnos.
- Nem olvas maga tévét, nem hallgat rádiót?
- Sajnos az én szülőfalumban nincs se tévé, se rádió. Olyan messze vagyunk, hogy nincs adás.
- S újságokat sem olvas?
- Sajnos olyan messze vagyunk, hogy hozzánk újságok sem nagyon jutnak el.
- Hát honnan jött maga?
- Észak-Szibériából, Muhoszranszk (= Légypiszok) faluból.
Ekkor a bizottság elnöke odafordul két kollégájához halkan:
- Kollégák, emlékeznek, amikor a múltkor arról beszélgettünk hová lenne érdemes a tanszéknek elmennie egy kis pihenésre...

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 14:21:37

@bpetya75: Lehetni lehet. Csak ezzel olyan elvárást fogalmazunk meg a posztoló felé, aminek ő lehet, nem is akart soha megfelelni. Ez pedig vagy dühíteni fogja, vagy védekezésre készteti, jó esetben meg tesz rá magasról. Esetleg megsértődik, na ez talán a legrosszabb verzió.

Evain 2013.11.19. 14:23:03

@zöldeketbeszélek: Anyák napja van, meg mellé apák napja is, mert az úgy fair. :)

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.11.19. 14:23:45

@Evain:

Komoly germán nők ők, feladatuk a termény betakarítása, a gyerekek megszülése, s az ellenség legyőzése véres harcban, nem az, hogy illegjenek-billegjenek férfiak kedvéért.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.19. 14:23:55

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Mi a baj a satanistakkal? Azok rosszabbak a keresztenyeknel, muzulmanoknal, zsidoknal, budhistaknal, stb?

bpetya75 2013.11.19. 14:28:26

@zöldeketbeszélek:

Ja, azt az Omszkos elvágyódást én is olvastam. De később valaki leírta egy kommentben, hogy az azért bő 1500 km-re délre van onnan, szóval nem is álmodott kicsit a srác.

Még egy dolgon akadtam el a csöppet, amit a munkaszolgálatosok lázadásáról írtak. Nem tudom mi volt ez az NVDA (vagy mi), de hogy pszichopaták voltak, az biztos

Davidesz 2013.11.19. 14:29:21

@zöldeketbeszélek: Én megsértődni biztos nem fogok, és feldühödni sem :) Ha kérdeztek, válaszolok, ezért írtam blogot is, hogy legyen miről beszélni :P
Engem más véleménye nem dühít fel, akkor sem ha pont ellenkezője az enyémnek. Addig amíg kulturáltan tudja kezelni a véleményeink eltérését, addig én is tiszteletben tartom az övét. Általában kiváncsi is vagyok rá... :)

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.11.19. 14:29:51

@Evain:

Egyébként erről is van egy szovjet vicc.

Hruscsov meghallja, hogy nyugaton nagyon divatba jött a sztriptíz, így utasítást ad ki, hogy legyen sztriptízest szervezve a PB tagjaiank a Kremlben. A feladat fontossága miatt a KGB elnöke veszi személyesen kezébe a szervezést. Sok jelöltet meghallgatnak, alapos feltételeket állítanak, de végül csak a 70 éves Mása néni felel meg minden feltételnek:
- legyen fronharcos kitüntetése a nagy honvédő háborúból,
- legyen legalább 25 éve párttag,
- találkozott személyesen Leninnel.

Aztán eljön az est, Mása néni sztriptízel. Hruscsov megszólal:
- Ki érte ezeket az idióta nyugatiakat? Hát mi olyan jó van ebben a sztriptízben?

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 14:31:11

@Evain: Megnéztem, már azt hittem, ez is csak amcsi huncutság, de nem, a katolikusoknál Szent József napja az apák napja. Legyen is, hátha ez is megerősíti ebben a szerepben az erősebb nemet!

Evain 2013.11.19. 14:31:21

@zöldeketbeszélek: ha már szokások, itt van a Halloweenhez hasonló szokás. November 11-én, Márton napján a gyerekek este (sötétedés után) fognak egy saját készítésű lámpást, amivel becsöngetnek minden házba, és elénekelnek egy szintmaaartin szint maartin blabla akármit, és cserébe kapnak egy tálból cukorkát/gyümit/csokit. Van egy marhajó hangulata az egésznek. Ha egy ilyen este végigmész egy kisvároson, mindenfelé a felnőttek által kísért gyerekcsoportokat látsz (csak nem jelmezben) rohangálni világító lámpásokkal. :)

Saját élmény idénről: lezajlott a roham, készülődtünk letenni magunkat, egyszer csak ingen hangos, enyhén mutáló kúrus hallatszott az ajtón kívülről, olyan este 9 magasságában. Kíváncsiságomnak engedve kinéztem az ajtón, és láttam, hogy a szomszéd ajtaja előtt áll egy 5 fős kamaszfiúcsapat, lelkesen danolva. Sejthető volt, hogy a következő áldozat mi leszünk, ott is maradtam az ajtónál. Ding-dong, ajtó kinyit, lelkes, ordító éneklés megkezd, mire pánikszerűen a szám elé tett mutatóujjam mögül susogtam ezerrel (a lányom nem egy jó alvó, a lépcsőház meg felvezeti a hangot az emeletre). A fiúk meg abban a pillanatban váltottak át suttogó énekre, és a végén egyszerre törtünk ki röhögésben, annyira jól reagáltak. :) Élmény volt, na, jó fejek voltak a srácok. :)

bpetya75 2013.11.19. 14:32:19

@zöldeketbeszélek:

Te Zöldi! MIfélékbe futottál bele eddigi netes pályádon? Nekem még nem volt dolgom olyannal, aki megsértődött volna azon, hogy valami jót gondoltam róla akár alaptalanul.

De nem is ez a jellemző. A másik lenácizása, leelvtársozása, lehomározása, leárulózása sokkal gyakoribb.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 14:33:47

@Mr. Long [akit nem diszkriminalnak]: Szerinted egy 12 éves kislány elő tudja adni a hohohohóóóó-t mély, dörmögő hangon :)?

Evain 2013.11.19. 14:34:02

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: nemár vazz, vizuális alkat vagyok, ez teljesen betett most nekem! :D:D:D

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 14:35:16

@Davidesz: Nem is konkrétan rólad volt szó, azt látjuk, hogy nem vagy az a sértődős, begurulós fajta. Csak felködlött néhány kellemetlen eset a múltból...

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 14:39:08

@Evain: Ez tetszik, főleg, hogy jelmez nélkül, saját készítésű lámpával csinálják végig. Talán így nem arról szól az este, hogy melyik család szór ki több dollárt az ablakon az 'élmény' kedvéért. Ezek szerint még neked is kicsi a lányod. Ha nagyobbacska lesz, engeded majd neki is ezt az éneklős-koldulós mulatságot?

bpetya75 2013.11.19. 14:39:55

@zöldeketbeszélek:

Olvastam egyszer egy cikket, amiben az ideális Mikulásról volt szó, aki nem marad sokáig, nem veszi negédeskedve ölébe a gyerekeket, nem tolnak az arcába versikéket, hanem jön, ott hagy egy halom ajándékot és megy. A gyerekek fantáziája sokkal jobban megoldja a többit, mint a legügyesebb álmiki. Egy ismerős mesélte, hogy az ovijukban ez egyszer véletlenül nagyon jól sült el. A gondnok öltözött be, de valamiért rohannia kellett, úgyhogy tényleg csak jött és ment. A kicsit odasorakoztak az ablakhoz, néztek utána a ködbe. Egyszer csak az egyik megszólalt: "Láttátok?! Felszállt!"

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.19. 14:41:14

@zöldeketbeszélek:
Memoria, memoria... de milyen aron? :)

Ugy erted a latens meleget ne ebressze fel? ;)

@bpetya75:
Melyik orosz szervezet nem volt pszichopata?

@Davidesz:
En kerdeztem, de nem valaszoltal :)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 14:42:27

@bpetya75: Lehet, hogy félreérthetően fogalmaztam. Olyan esetre gondoltam, ami itt elég gyakran előfordul, hogy a poszter nem írja meg, milyen célokkal vágott neki a külföldi munkának. A kommentelők többsége pedig evidensnek veszi, hogy ha nem a felhalmozás, megtakarítás a célja, csak élni akar ahogy neki jó, megvenni, amire régen vágyott már, akkor nem jók a motivációi. Na most, ha ilyenkor feltételezzük, hogy ugyan nem írta meg, de mi más is lehetne a célja, mit a jövőt építeni, méltán gondolhatja az alany, hogy ha nem ezt mondja, csökkent értékűnek fog számítani az olvasótábor előtt.

Evain 2013.11.19. 14:44:35

@zöldeketbeszélek: Már idén is mentek. A szomszédéknak van egy ugyanilyen korú fiuk (2 éves), és a mieinkkel (a fiam 3 éves) mentek együtt a környező pár házba. Szerintem ezek a hagyományok fontosak, bár idén még láthatóan nem értették, de tetszett nekik a felhajtás. (nem a csokika, azt meg se nézték, mit kaptak)

bpetya75 2013.11.19. 14:44:48

@Evain:

Ilyen Márton-napi lámpásozást a mieink is csináltak waldorf-ovis korukban. Nagyon aranyos volt az egész. Nagylánynak annyira megtetszett a kis lámpása, hogy az ágya mellé kellett tennünk, úgy aludt el. Sajnos a mécses nem követte a kiscsaj példáját, lett belőle egy lájtos lakástűz, amit lényegében végigaludtam. Leányzó jött le szólni, hogy segítsek anyának oltani. Mire felkeltem, asszony már eloltotta a tüzet, csak szellőztetni kellett, meg a romokat eltakarítani.

bpetya75 2013.11.19. 14:48:49

@Kövérmadár [jävla invandrare]:

Van jó sok sötétlelkűeket tömörítő szervezet, de az azért elég meglepő volt számomra, hogy a felkelés leverésének része volt a tábor teljes őrszemélyzetének és a parancsnoknak a kivégzése is.

@zöldeketbeszélek:

Ilyeneket egy férfi nem gondol. Ehhez nőnek kell lenni :-D

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 14:49:28

@bpetya75: Huhh, ezt megúsztátok!
Erről jut eszembe, hogy egy barátunknál - családi ház, új kazán - valamit rosszul állítottak be. Télen, fűtés közben (talán két éve volt ez) a szén-monoxid elkezdett visszaáramlani a házba, ahol ugye a hideg miatt csukva voltak az ablakok. A pici lányuk kezdett sírni valami miatt, amire a szülők felébredtek de nagyon furcsán, rosszul érezték magukat. Szerencsére volt annyi lélekjelenlétük, hogy mindannyian kimentek a házból. Mint kiderült, a pici lányka mentette meg a család életét...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.19. 14:49:48

@zöldeketbeszélek:
Ez tenyleg gyakori es nem szimpatikus vonasa az itteni tarsasagnak. :(
Pedig a vilag legjobb dolga csak elni bele a vilagba fiatalon. Az igaba raerunk kesobb is belehajtani fejunket, nem?

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.19. 14:50:08

@zöldeketbeszélek: :) attol meg lehet alkoholszagod! ki oltoztet be egy 12 eves kislanyt mikulasnak?

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 14:50:57

@bpetya75: Ugyan már, hiszen a pasik folyamatosan kompenzálnak! Csak nem vallják be... A nők bevallják a gyengeségeiket, a férfiak még ezt sem merik ;))!

2013.11.19. 14:51:34

A hajosokrol sose tudom eldonteni, hogy irigykedem-e vagy sem... az tetszik, hogy be lehet vele jarni a vilagot, es el lehet vele jutni Polineziara meg Del-Amerikaba meg mittudomenhova... de egy ilyen lotyogo dobozban, tele amerikai nyugdijasokkal... :D Es ha rossz a tarsasag, akkor az meg nagyon sokaig szivas, es nincs igazan hova "elvonulni". Szoval en ezt nem csinalnam de de de de de.... az a sok szep hely......ahh. :D

Evain 2013.11.19. 14:52:37

@bpetya75: na ilyen itt is tuti történt már, mivel ezeket a lámpásokat csak ledes mécsessel lehet felszerelni. :)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 14:53:43

@Kövérmadár [jävla invandrare]: Tudod, máshogy gondolkodsz huszonévesen, harminc fölött, nyugdíjhoz közelítve erről a dologról. Én is csak éltem a világba huszonévesen (mondjuk úgy 21-22 éves koromig) de emellett mindig volt valamilyen megvalósításra váró hosszú távú tervem. Igaz, mindig más, de volt :).

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.19. 14:55:21

@mojyo: A nagyob baj, hogy eljutsz, de nem latsz semmit. Persze a kikotot, meg esetleg merulsz egyet a tengerben, meg isszol egy mohitot, de ennyi. Nem tudsz 3-4 napig bolyongani a kornyeken, bemenni a sziget belsejebe (felteve, hogy nem 5 km atmeroju az egesz). Szoval eg fokkal jobb, mint egy fotoslbumot nezni, de megis csak nesze semmi fogd meg jol.

Evain 2013.11.19. 14:55:31

@Kövérmadár [jävla invandrare]: te ezt a társaságot szídod? Ez egy nagyon lájtos, nagyon kultúrált banda! Olvasgass kicsit pl BA-t. Sikítva és pólót szaggatva fogsz ide visszarohanni némi bíztató szavakért. :D

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 14:56:00

@mojyo: Na ha már szép helyek, én azt csinálnám, hogy miután lenyomtam a fél évet, pihennék otthon egy-két hónapot majd elmennék egy másik óceánjáróra - utasnak. Akkor aztán tényleg látnám is azokat az izgalmas, egzotikus helyeket, amelyeknek hajópincérként csak a kikötőjében sétálhattam.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 14:57:46

@Evain: Ha meg TH-t olvasol, a hülyeségtől rohansz a falnak...azt sikerült olyan belterjessé tenni, hogy ha odapislantok, már kényelmetlenül érzem magam, mintha egy magánbeszélgetést hallgatnék ki...

Evain 2013.11.19. 14:58:43

Off:
A World's End-et látta már valaki Simon Pegg rajongó? Milyen lett?
On

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.19. 14:59:06

@bpetya75:
Ez mindig jellemzo volt az oroszokra. Mindent erobol, izombol oldottak meg, a logikus gondolkodast meg sem kisereltek.

Egy szovjet nem epit hidat... addig masiroztatja bele a folyoba a katonakat, mig a hullakon at nem tud kelni a harckocsi.

A szovjet mikroprocesszor 3 hangarnyi volt.

A sovjet hadnagy ugy fog medvet, hogy addig kuldi ra a zaszlosokat mig a medve jol nem lakik, aztan vegkimerul.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 15:00:08

@Kövérmadár [jävla invandrare]: Egyébként félreértés ne essék, én is a melózz, takaríts meg és kezdj vele valami értelmeset híve vagyok, de hát ez már az életkoromból is adódik :).

bpetya75 2013.11.19. 15:02:03

@zöldeketbeszélek:

Mert nekünk nincsenek gyengeségeink. Vagy ha vannak, akkor kis gondolkodás után be tudjuk bizonyítani róla, hogy az valójában erősség. Ez nem kompenzálás, ez az igazság ;-)

@Evain:

Fura élmény volt. Kérdeztem asszonyt, hogy mi volt. Azt mondta, hogy a furcsa szagra kelt fel. Mikor felért az emeletre, a nagylány ágya mellett égett pár pléd, és épp akkor kezdett felmászni a tűz a takarójára. Kiscsaj pedig ült az ágyán és megbabonázva nézte a tüzet. Asszony lekapta az ágyról, leküldte értem, ő meg a takaróval agyba-főbe verte a kakasokat.

Ha addig lett volna kétségem róla, ott megbizonyosodhattam róla, hogy jó nőt választottam. Vagy jónak hagytam, hogy kiválasszon ;-)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.19. 15:02:28

@zöldeketbeszélek:
Rengeteg megvalositani valo almom van! :)

THn ott van hagyma, rossz hely nem lehet...

@Evain:
Nem tudom mi az a BA...

Evain 2013.11.19. 15:03:42

@zöldeketbeszélek: nem olvasok TH-t. :) Mi az a TH? :)

bpetya75 2013.11.19. 15:03:58

@Kövérmadár [jävla invandrare]:

Ennél azért biztos tudnak ők többet is, különben nem lett volna hidegháború. Vagy a nemzetközi űrállomásnak nem Mir, hanem Peace lenne a neve. Hm? ;-)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 15:04:35

@bpetya75: Jajjjj :)))!

Az egyik erősségetek, hogy ha ismeritek a gyengeségeiteket, olyan asszonyt választotok, aki ezt képes ellensúlyozni :)...

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.11.19. 15:05:07

@zöldeketbeszélek: Hat nem tudom mi lehet a fejukben. En halat adok hogy meg Kelet-Europaval is a vilag szerencsesebb felebe szulettem. Azert az, hogy az ember nem engedheti meg maganak azt az autot amit szeretne vagy hogy harom evente egyszer megy nyaralni belfoldre, nem pedig evente 2X kulfoldre... ezek a problemak meg mindig nem azok a problemak, mint hogy mondjuk vannak akik egesz eletukben nem latjak a Napot, kutyan kivul nem talalkoznak semilyen allattal, folyamatosan eheznek, stb.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.19. 15:05:13

@zöldeketbeszélek:
En inkabb felosztom. Dolgozom, egy reszt felelek, mert "jutalom" nelkul semmit sem er az egesz. A megsporolt penzzel meg majd lesz valami. Egy ingatlan valami kellemes helyen esetleg :)

bpetya75 2013.11.19. 15:05:24

@Kövérmadár [jävla invandrare]:

bezzeganya.postr.hu/

Ehun la e. Óvasgassá szépen a szoptatósnácikról meg más finomságokról.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 15:06:11

@Kövérmadár [jävla invandrare]: Ne idegesíts, tudod hányszor gondoltam rá, hogy belinkelem neki az amcsi gyerekeknek gyártott, működő kis puskákról szóló cikkeket? (Mármint hogy hány gyerek és felnőtt halt meg ezektől a színes gyilkolószerszámoktól?) Csak hogy a zseniális amerikaikat egy kicsit froclizzam...

Evain 2013.11.19. 15:07:18

@bpetya75: hú, azazért... Na ezt az élményt nem irígylem tőled. :s
Ha már harcos amazon, nekünk volt egy ilyen élményünk a madárállatkertben. Sétáltunk az állatkert tava körül, út mellett vagy 20 fős pelikáncsapat, békésen kérődzve, igen jámbor fajták.
...nak tűntek. Aztán leültünk velük szemben egy fatörzsre, és a kínváncsi madárkák egyszer csak körbevettek minket. Két gyerek bepánikolt. Én felmarkoltam őket (felemelni már nem sikerült), de arrébb vonszoltam őket, férjem meg jött utánunk, ahelyett, hogy elzavarta volna a madárkákat. :D
No akkor és ott megállapítottuk, hogy legközelebb ezt majd fordítva játszuk el. :P

@Kövérmadár [jävla invandrare]: Bezzeganya. De sose sajnáld.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 15:08:25

@Don Kartasch: Tudod, erre én is szoktam gondolni. De azért tegyük hozzá, hogy jó időben is születtünk. Nőként pedig úgy gondolom, hogy nagyon is jó időben születtem.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.11.19. 15:08:26

Megnéztem a hírhedt norilszki cég HR-osztályának a honlapját hr.nornik.ru/ még diákoknak is ajánlanak munkát.

2013.11.19. 15:10:11

Meh, de utaskent is ossze vagy zarva mindenkivel csak meg penzt se keresel :D Bar ido az tobb van felfedezni, ez teny.....

de utaskent meg annyira se vonz ezazegesz.... meg soha eletemben nem voltam ilyen szervezett utazason es nem is erdekel hogy masok mondjak meg nekem hogy mi az erdekes :D de eljutni, csak ugy, valahogy, arrol azert jo almodozni :D

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 15:11:02

@bpetya75: Szoptatósnácik??? Mi az, valami történelmi rovat? :)

Evain 2013.11.19. 15:11:49

@zöldeketbeszélek: Aaaaaa, így már ismerem. De nem szoktam olvasgatni. :)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 15:12:16

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: És biztos lesz, aki megy is. Tizen-huszon évesen még mindenki sebezhetetlen, halhatatlan és így tovább :(.

bpetya75 2013.11.19. 15:13:53

@zöldeketbeszélek:

Ebben van valami, csak fordítva. Hiszen mindig a nő választ! Nem? De!

@Evain:

Neked egyszerűbb dolgod volt, mert az ijedt gyerek beindította nálad a megfelelő alkalmazást. Szegény férjed először csekkolta, hogy minden rendben, aztán megpróbálta felfogni, hogy akkor mi is a pánik oka, és mire megtalálta volna a futtatandó programot, te már megoldottad a problémát, így csak a követés üzemmódot kellett aktiválnia. Ilyen egyszerű ez.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 15:14:08

@Evain: Én olyan 6 éve olvasom, a hírhedt balatonfüredi Ede esete óta. Komolyan mondom, szakadtam a nevetéstől. Egyébként nagyon jó volt a Homár akkor. Úgy egy-másfél éve szépen lassan lecserélődött a törzsgárda, lett belőle törzskocsma, olyan is. Időnként ránézek, nehogy lemaradjak valami tanulságos átverésről, mint fogyasztó.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.19. 15:14:11

@bpetya75:
Hat, a hideghaboruban is addig tudtak "resztvenni", mig az izomrol szolt. Kinek van tobb atombombaja. Aztan amikor mar ennel tobb is kellett volna, el is vesztettek a versenyt.

A nemzetkozi urallomas az ISS :) A Mir szerintem a sajatjuk volt. Az elso dolgokat ok juttattak az urbe, nem is nagyon jott elve vissza onnan semmi :)

Azert az teny, hogy ha orosz ember kezebe valami ismeretlen dolgot adsz, akkor:
a) megprobalja meginni;
b) megprobal loni vele.
Ha egyik sem sikerul, akkor megeroszakolja es otthagyja. :)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 15:17:17

@bpetya75: Nálunk volt olyan eset, hogy a lányunk félrenyelt egy újhagyma darabot. Párom bepánikolt, átrohant segítségért a szomszédhoz, én meg kiráztam a gyerekből a hagymát...

Amikor meg még pici baba volt, a párom kezében félrenyelte a nyálát és elkezdett fulladozva köhögni. A párom gyakorlatilag hozzámvágta a gyereket, úgy megilyedt, hogy mit kell csinálni :)))!

Egyébként semmit nem kellett, kiköhögte a nyálat és kész! De azóta tudom, hogy az ilyen gyerekes vészhelyzetekben én jobb vagyok :).

bpetya75 2013.11.19. 15:17:50

@zöldeketbeszélek:

Az egyik törésvonal a BA-n a szoptatás mentén alakult ki. Az egyik véglet szerint aki nem szoptatja a gyerekét igény szerinti gyakorisággal mittomén hány éves koráig (4-5, valami ilyesmi), az szaranya. Ezeket nevezik a másik véglethez tartozók szoptatósnácinak. Emelkedett társagás szokott folyni ott. Félelmetes, hogy a ráérős kismamák milyen brutális szájkaratésok.

Evain 2013.11.19. 15:18:40

@bpetya75: dehogy, a dolog ennél sokkal prózaibb volt. Férjem ugyanis 2 méter magas, és egyszerűen ledöbbent azon, hogy a pelikánok nem mentek azonnal arrébb pusztán a látványától, sőt, az egyik még be is kapta a kezét. :D
Én meg ugye lovakkal foglalkoztam egy időben, és ösztönösen van egy fellépésem nagydarab állatokkal szemben. Imo még nagyobb veszélyben is vagyok, mint ő, mert képes vagyok olyannak is nekimenni, aminek nem kéne. :D

@zöldeketbeszélek: balatonfüredi Ede, mikről le nem maradok. :D

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 15:18:45

@mojyo: Sokan mondanák erre itt, hogy ne csak álmodozz :)! Fiatal és független vagy? Beszélsz nyelveket? Elő a hátizsák és hajrá! Önkéntes munkákkal bejárhatod a fél világot.

Evain 2013.11.19. 15:20:18

@bpetya75: jaj, JAJ, ne hívd őket ráérős kismamáknak, mert meghallják! Tudodkik! Idejönnek! És akkor végünk!

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.19. 15:21:10

@bpetya75: Most olvastam bel a BA-ba, az angliai szulesrol. Fasza, hog a legszarabb eset ir rola posztot, persze mindenki fellazad az angol rendszer ellen. Majd megjelenik ket masik, akik szerint jo az angol cucc es akkor mindenki elkezdi szidni a magyart par hozzaszolasig, majd kihal a poszt.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.19. 15:21:10

@bpetya75:
Majd megyek trollkodni :)

@zöldeketbeszélek:
Az olyan, mint a birca fele femininaci. Fe-mini-naci: vasbol keszult picinaci.

Fegyverek: ha mar a termeszetes szelekcio nem mukodik, kitalaltak valami jobbat. Nincs azzal semmi baj :)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 15:21:20

@Evain: Szállóige lett a pasasból, szerintem álmában sem gondolta volna, hogy ilyen ismert lesz a neve egy kis taplóságtól :)!

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 15:23:56

@Kövérmadár [jävla invandrare]: Ne már..! Nem a hülye szülő hal meg, hanem a nagynéni, kishúg, kisöccs, stb. A kiszelektálandó barom meg maximum börtönbe megy...

2013.11.19. 15:24:21

@zöldeketbeszélek:

Aha, mondjuk en ugy gondoltam, hogy mindennyelvetbeszelo csilliardos leszek es majd akkor, de igazabol az onkenteskedes az egy fokkal realisztikusabb :D

Evain 2013.11.19. 15:26:06

@Mr. Long [akit nem diszkriminalnak]: az smafu. Olvass bele a japános cikkbe. Na az az igazi példája a szokásos kommentfolyamnak. :)

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.11.19. 15:39:53

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: "Megnéztem a hírhedt norilszki cég HR-osztályának a honlapját hr.nornik.ru/ még diákoknak is ajánlanak munkát."

Benevezes a militarista beallitottsagu fiadat egy korre? :D
Lehet mire visszajon vegtelenul szelid es pacifista lesz. :D

bpetya75 2013.11.19. 15:51:13

@Kövérmadár [jävla invandrare]:

Imádni fognak. Szólj, mikor exponálod magad ott, akkor én is benézek röhögni :-D

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.11.19. 15:52:13

@Don Kartasch:

Ő inkább a hadsereg felé akar menni.

Ez is egy vicc: ex-szolgálatmegtagadó gyereke katonatiszt akar lenni.

bpetya75 2013.11.19. 15:53:36

@Evain:

Upppsz! Ez tényleg hiba volt. Meghúzom magamat kicsit.

Úgyis el kell menjek gyerekbegyüjtésre ;-)

Evain 2013.11.19. 15:55:58

@bpetya75: +1. viszek popcornt is.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.19. 16:43:44

@Don Kartasch: Ha esetleg erdekelne, most mondta egy volt kollegam, hogy Magyarorszagon megvaltoztatta a mernoki kamara a tervezoi jogosultsaghoz a gyakorlati idoket. BSc 5 ev, MSc 3 ev. Bar kerdeses, mit kezd a kamara a nem magyar gyakorlattal, meg van-e ra szukseged.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.11.19. 16:51:22

@Mr. Long [akit nem diszkriminalnak]: Hat nem hiszem hogy nekem valaha is ra fog kerulni a nevem egyetlen magyar rajzra is. :) De azert koszi az infot! :)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.19. 17:06:54

@Don Kartasch: Nekem vannak :D Buszke nem vagyok rajuk, de ez van. Szerencsere, csak ajanlatadashoz keszultek, az epiteshez mar nem kell alairnom :D

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 17:39:37

@Mr. Long [akit nem diszkriminalnak]: Most nem azért, de vannak ám ott nagyon jó posztok is! A kommentekből meg éppen most mazsoláztam ki egy jó módszert:

www.jumed.hu/proetz-kezeles.html

Oké, az anyázást én is kihagyom...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.19. 17:42:40

@zöldeketbeszélek:
Tudom, tudom, ott vilt a vigyori fej a végén :)

@bpetya75:
Ebben biztos vagyok :)
Sajnos nem ismerem azt a szubkulturát, így nem tudom mennyire hitelesen tudnám előadni az anyukát. Esetleg apukát, aki szívesen beszállna a kicsi mellé az egyik emlőre?

bobsys 2013.11.19. 17:43:09

@Mr. Long [akit nem diszkriminalnak]: :D Megvan az anglias post, mindjart elolvasom, ugyanis mult heten szuletett a mienk itt az USAban.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.19. 17:44:19

@Kövérmadár [jävla invandrare]: "Esetleg apukát, aki szívesen beszállna a kicsi mellé az egyik emlőre?" Tuti sikered lenne!

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 18:01:15

@Kövérmadár [jävla invandrare]: Oké, úgy látszik bizonyos témáknál hirtelen szelektív látásom lesz...

bpetya75 2013.11.19. 18:42:23

@Kövérmadár [jävla invandrare]:

A kicsi mellé? Az a büdös kölök ráér, Te vagy az úr a tejcsárdában!

Tuti siker! ;-)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 19:10:26

@bpetya75: Ááááá! Inkább azzal kellene nyitnia, hogy minek a gyerek, csak tönkreteszi az asszony mellét, ő meg ugyan nem fizeti a szilikont!

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 19:13:39

@Kövérmadár [jävla invandrare]: " A bevett gyakorlat szerint a vajúdás otthon történik, a kórházban már csak szülni lehet. Amíg nincsenek egyperces fájásaid, nem látnak szívesen, csak nyugtatgatnak és paracetamolt ajánlanak. Ezért ebben az országban nem szokatlan a parkolóban szülés sem. Akkor kezdenek komolyan venni, ha fájás közben már nem tudsz hozzájuk a telefonba beszélni. Akkor vegyél még egy fürdőt, komótosan készülj össze, és indulhatsz is. Minden telefonbeszélgetés végén elmondják, hogy hozd a kórházi táskát, de hagyd lent a kocsiban, mert lehet, hogy még haza kell menned. (Engem háromszor küldtek haza, másodjára ötperces fájásokkal, harmadjára elfolyt magzatvízzel és azzal az utasítással, hogy négyóránként hőmérőzzem magam a fertőzésveszély miatt.)"

Ettől nekem is megállt. A jó édes anyukájukat.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.19. 19:13:42

@bpetya75:
Azt mondod? :)

Megfogalmazódott benne egy ilyen témaindító kérdés is:

"Azt hallottam, hogy azok a lányok, akik 5 éves korukig voltak szoptatva, később sokkal fogékonyabbak az orális szexre.
Dr. Maxvall ugyanakkor egy tanulmányban felhívta a figyelmet arra, hogy kisfiúk "túlszoptatása" esetén 23%-kal nő a felnőttkori homoszexualitás kialakulása.
Mi erről a véleményetek? Februárra várjuk a kis Bélát és nem szeretnénk elrotani a dolgokat... (még nem tudjuk, hogy fiú vagy lány lesz, ezért univerzális nevet választottunk neki)"

Szerinted?

Ugyandehogy (törölt) 2013.11.19. 19:21:24

@zöldeketbeszélek: nem uniszex. a béla női név. ritka, de női.

bpetya75 2013.11.19. 19:27:13

@Kövérmadár [jävla invandrare]:

Fantasztikus indításnak tűnik. Új alapokra helyeznéd a BA-társadalmat. A legjobb az lenne, hogy Dr Maxval is felbukkana. Arra akár látogatói jegyeket is árusíthatnátok :-D

bpetya75 2013.11.19. 19:29:23

@Babette_:

Én megértem, hogy ezt választották. Kicsivel férfiasabb a hangzása, mint például a Bellának, így uniszexebbnek tűnhet a laikusok számára, még ha egy magadfajta rutinrókát nem is lehet megvezetni vele.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.11.19. 19:35:37

@Mr. Long [akit nem diszkriminalnak]: "Nekem vannak :D Buszke nem vagyok rajuk, de ez van."

Miert nem vagy buszke rajuk?

"Szerencsere, csak ajanlatadashoz keszultek, az epiteshez mar nem kell alairnom :D"

Ezt mondjuk at tudom erezni. Pont ma kellett elkuldenem a beszallitohoz a hegesztesi es megmunkalasi rajzait egy 16 tonnas, kb. € 50 000-os acelszerkezetnek.

Elmeletileg atnezte a lead- es principal engineer is, de gyanusan gyorsak voltak mindketten. :DD Remelem nem terveztem bele egbe kialto hibakat. :D

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.11.19. 19:39:58

@Kövérmadár [jävla invandrare]: Szoptatas? Eltunyultal madar! :)
Szerintem etessetek inkabb csuzlival! Hagy szokja a kolok hogy ki az ur a haznal!

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.19. 19:42:04

@zöldeketbeszélek:
Minden ilyen történetet fenntartásokkal kezelek :)
A napokban volt egy csörtém a blogomon, hogy a svéd EÜ szar... biztosan, nekem végülis csak a kezemet mentették meg. Szerencsés csillagzat alatt születtem valószínűleg... :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.19. 19:43:46

@Babette_:
Szerencséten Illés Béla... :D

@Don Kartasch:
:)

@bpetya75:
Majd összebeszélek vele :)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 19:51:50

@Kövérmadár [jävla invandrare]: Végül is a csajszi a saját sztoriját írta le, ahogy ő megtapasztalta a terhesgondozást, szülést. Én is leírhatnám a sztorimat, lenne benne jó is, rossz is, de csak a saját tapasztalatomról szólna, nem lehetne róla a magyar egészségügyről általánosítani. Ahogy a te kezeddel történtek sem mondanak semmit arról, hogy milyen a svéd egészségügy. Neked jó volt, másnak talán nem annyira.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 19:58:33

@Babette_: Na most vagy túl fiatal vagyok, vagy túl öreg, de nekem nem esett le, hogy ez egy szakállas vicc...

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.19. 20:05:32

@Kövérmadár [jävla invandrare]: Lodd el nekik azt a viccet, hogy mi a hasonlosag a gyerekvasut es a noi mell kozt? Mindkettot a gyerekeknek talaltak ki, de a felnottek elvezik!

@Don Kartasch: Azert nem vagyok ra buszke, mert a "fejlesztessel" nem ertek egyet. Az egyik munkam, mielott leleptem a cegtol egy egy szamomra presztizs munka lett volna, de az en szakteruletem 25 eves allapotat most konzervaltuk csak, majd ujabb 25 ev mulva nyulnak hozza megint. Ha erdekel privatban megirom.

Basszus, ma jottem hazafele es a karacsonyi vasar mellett bvezetett az utam. A grillen forgo sonkakat latva ugy megkivantam egy jo kis sultkolbasz + hurka kombot. Az elso kaja, ami hianyzik Mo-rol. :S Jovore elutazom a bekescsabai kolbasz fesztivalra szerintem. Kb egy ev mulva lesz, meg raerek :D

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 20:05:53

@Kövérmadár [jävla invandrare]: Bekukkantottam hozzád! A baklava nekem is az egyik kedvencem, nem is gondoltam, hogy fagyival is finom :).

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.19. 20:07:21

@Don Kartasch: Most volt idojaras jelentes es mutattak havazast a kornyekunkre. Feletek mi lesz? Csak North West idojaras volt, nem lattam el feletek.
Ma kulonben pont megallt mellettem egy kocsi, full havas, jeges motorhaztetovel. Az elso ho az iden, amit lattam :D

Evain 2013.11.19. 20:15:57

@Kövérmadár [jävla invandrare]: Béla mint uniszex név, frenetikus, ezért megérte benéznem! Ma már arcizomfeszegető mosollyal az arcomon térek nyugovóra. :D

Evain 2013.11.19. 20:19:59

@zöldeketbeszélek: amúgy nem a posztokkal volt eddig sem a gond a BA-n, a kommentelő társaság kapcsán merült fel az egész téma. :)

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.11.19. 20:20:14

@Evain:

Ezt pedig én találtam ki. Az én paródiámban hívják Bianca Mónika Tiffanny Béla Magazinnak a romantikus női lapot.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.19. 20:26:46

@Evain: Hát azért ne legyünk álszentek, ha belenézel a moderálós augusztusi poszt előtti HÁ posztok kommentjeibe, itt is elég szép állatkert gyűlt össze...HÁ bekeményített, aminek lett is eredménye. Viszont érdekes, hogy nagyon sokan, akik akkor kérték a prémium kommentelő státuszt, egyáltalán nem kommentelnek...

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.11.19. 20:35:16

@Mr. Long [akit nem diszkriminalnak]:

A spanyolviasz feltalálása nem csak az én munkám. Bár természetesen a feltalálás fő része az én meghatározó közreműködésemmel történt.

:-)

Evain 2013.11.19. 20:36:51

@zöldeketbeszélek: az mindenhol van, félreértés ne essék. :) Amúgy meg jóval többen olvassák a HA-t is, mint ahányan kommentelgetnek. De ez mindehol így van. PL az én posztomnál sokan megszólaltak, akik nem szoktak írni, de akkor és ott releváns volt, amit írtak, mert a helyszín érintette őket.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.11.19. 21:07:05

@Mr. Long [akit nem diszkriminalnak]: "Azert nem vagyok ra buszke, mert a "fejlesztessel" nem ertek egyet. Az egyik munkam, mielott leleptem a cegtol egy egy szamomra presztizs munka lett volna, de az en szakteruletem 25 eves allapotat most konzervaltuk csak, majd ujabb 25 ev mulva nyulnak hozza megint. Ha erdekel privatban megirom."

Ahhh, igy mar ertem.

"Basszus, ma jottem hazafele es a karacsonyi vasar mellett bvezetett az utam."

A hetvegi Milton Keynes latogatason lottem:

www.flickr.com/photos/96320486@N04/10949727036/
www.flickr.com/photos/96320486@N04/10949652915/

Nem voltunk ra felkeszulve. Egyszeruen csak ott volt az egyik sarok utan. Varatlanul ert. Majdnem kiegett a retinam. :DDD

"grillen forgo sonkakat latva ugy megkivantam egy jo kis sultkolbasz + hurka kombot. Az elso kaja, ami hianyzik Mo-rol. :S Jovore elutazom a bekescsabai kolbasz fesztivalra szerintem. Kb egy ev mulva lesz, meg raerek :D"

Eloszor az eros pista, most ez... mi van veled? :D Szent jobb es a korona makettje mar kinn figyel az ejjeli szekrenyen? :DDD

"Most volt idojaras jelentes es mutattak havazast a kornyekunkre. Feletek mi lesz? Csak North West idojaras volt, nem lattam el feletek.
Ma kulonben pont megallt mellettem egy kocsi, full havas, jeges motorhaztetovel. Az elso ho az iden, amit lattam :D"

Hidegnek eleg hideg van mert reggelente ilyen 0 fok korul is szokott lenni neha, de a BBC nem mond mostanra csapadekot hozzank. Kar mert imadom a havat. :)
Mar csak a jovo heten vagyunk UK-ben (ebben az evben), szerintem addig nem lesz ho. De amugy mondtak a kollegak hogy ez ho szempontjabol eleg elcseszett egy hely, mert itt esik a legkevesebb ho Anglian belul. :(

Ennike (DK) 2013.11.19. 21:07:08

@Evain: nagyon jo poszt volt, mintha Daniarol irtal volna, mosolyogtam is magamban, nagyon elveztem:-), nagyon szellemesen irsz

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.19. 21:09:52

Na szóval...

kepfeltoltes.hu/131118/2013-11-17_191117_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Elnézést hogy tegnap nem voltam de halaszthatatlan dolgom volt.
A posztról.
A vendéglátás egy rendkívül kemény szakma. Iszonyú sokat kell dolgozni.
Én egyszerűen nem tudom elképzelni hogy valaki fél éven keresztül napi 12 de még 10órát is dolgozzon pihenőnap nélkül.
Lehet hogy van ilyen, nincs okom megkérdőjelezni a poszt írójának állítását de ez ennél könnyebb szakmákban is elviselhetetlen megterhelés.
Egy nagyon jó írást olvashattunk, tökéletesen megszerkesztve, olvasmányosan leírva.
Nekem idegen világ ez, én csak mint minden iránt érdeklődő ember szeretem olvasni ezeket az írásokat.
Ilyenkor mindig eszembe jut hogy mit veszít az ország hogy ilyen fiatalok a munkabírásuk a tehetségük nem otthon kamatoztatják.
Ez a fiatalember otthon töredékét sem keresné annak a pénznek mint a hajón.
Ha nem lennék én is határátkelő azt mondanám hogy az ország színe java elmegy. Azok akik tényleg dolgozni akarnak akik tényleg tehetségesek valamiben. Csak éppen elfogyott a legelő és oda kell menni ahol kövér fű terem és hallal-vaddal tele az erdő.
Amióta világ a világ így működik ez.

Evain 2013.11.19. 21:29:28

@Ennike: Köszi, ez ismeretlenül is jólesik. :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.19. 21:49:40

@Evain:
Úgy látom Ennike a posztja megjelenése előtt megdolgoz itt mindenkit.
Biztos ami biztos egy kis puhítás itt egy kis puhítás ott sosem árthat:)))))))))))))))))))))))))))))))

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.19. 21:50:18

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:
Nekem elég légbőlkapottnak tűnik a cikk.
A statisztikáról pedig már tudjuk, hogy azt bizonyítja, amit a megbízó kért. Bizotsan lhetne írni egy cikket, ami az általad linkelttel szembemegy, ráadásul ugyan úgy valós számokat (statisztikát) lobogtat.

Ezt pedig végképp nem értettem az elején:
" (Az egyház szerint nincs gyermekhez való jog mindenáron, és a mesterséges megtermékenyítést is elveti, minthogy abban nem egy férfi és nő szeretetaktusából jön létre az új élet, hanem mechanisztikus módon)"

Ez hogyan jön ide? Mindenesetre ha csak ezt a mondatot veszem alapul, ha az egyházon múlna, még mindig a sötét kozépkorban élnénk... minden harag nélkül gondolom ezt.

tableno 2013.11.19. 21:50:19

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: az általad linkelt cikk legfőbb megállapítása:

"A tanulmány arra jutott: negyven változóból 25-ben van jelentős eltérés azoknál, akiknek édesanyja leszbikus kapcsolatban (is) élt, azokhoz képest, akik stabil, hagyományos házasságban élő szülők gyermekeként nőttek fel. Az ilyen gyermekek és fiatalok inkább hasonlítanak az egy szülő által nevelt gyermekekhez." - tehát az elvált szülők gyerekei is hasonló fokozott veszélynek vannak kitéve. Öngól... :)

Ugyandehogy (törölt) 2013.11.19. 21:55:47

@Evain: most nem az van, hogy várunk a megjelenésére?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.19. 21:59:18

@tableno:
Ez nem fogja meggátolni maxval-t abban, hogy a saját igazát lássa a cikkben. Ő (szerintem) fanatikus... ami nem baj, csak ne zárjanak össze vele hosszú ideig.
Ettől még szeretjük, még akkor is ha támogatja a nők verését :D

Ennike (DK) 2013.11.19. 22:03:44

elobb megtudtam, mert olvastam, hogy ma van: WORLD TOILET DAY, ma nov 19-en, es milyen halasak lehetunk, hogy biztonsagos, intim kornyezetben urithetjuk ki beleink tartalmat, ugyanis,2,5 miliard embernek ez nem adatik meg... Vilag Wc nap, eszem megall...

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.11.19. 22:07:27

@Mr. Long [akit nem diszkriminalnak]: Aham, plusz januar elso hete is szabi meg (atcsuszott kovetkezo evre), a masodik meg trening lesz. :D Szoval egy jo 1,5 honapig nem fogok effektive munkat vegezni. :)

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.11.19. 23:28:45

Hallohallóóó!
Szeretem a hajós posztokat ! :-) Ez is egy jól sikerült darab, jó volt szemezgetni, olvasgatni. Dávidnak gratu, a hozzáállása a dolgokhoz, feladatokhoz másolandó lehetne sok ember számára!!
Üdv neki és további sok sikert !! :-)

Én most balra el ,majd lassan visszatérek, már látható megvonásos tüneteim vannak. Hiányzik az okoskodás és az észosztás. Sosem gondoltam volna , hogy erre ennyire rá lehet szokni! Na puszi, majd leszek, de olvasni fogok azért ...úgy viselkedjetek itt nekem!! :-DDDD

macamuca [IHUN] 2013.11.19. 23:59:24

@zöldeketbeszélek:
"Na de most tényleg, ki veszi ezt az egészet komolyan? Már rég egy uránbányában fejtenék a plutóniumot, ha valóban számítana, mit csinálnak."

Nos, nem uránbánya, "mindössze" szibériai büntetőtábor.
Bűne (társaival közösen "elkövetve") az volt, hogy a moszkvai székesegyházban elénekeltek egy dalt, melynek címe: Szűzanya, zavard el Putyint! Eredménye: börtön, illetve szibériai büntetőtábor (a kettő nagyon nem ugyanaz...)

www.origo.hu/nagyvilag/20131105-sziberiaba-kuldtek-a-pussy-riot-tagjat.html

@Don Kartasch:
"Fogalmam sincs mit csinal a Pussy Riot, de ilyen helyen felnove tuti hogy nem az elet napos oldalat latja az ember."

hu.wikipedia.org/wiki/Pussy_Riot

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:
"... Pussy Riot nevű keresztényellenes akciócsoport (tudod, a 3 buta liba)..."
Nem keresztényellenesek, és nem 3 főből áll a csapat, bár a legutóbbi, nemzetközileg is nagy port felvert akciójukon valóban hárman vettek részt.
Persze, ha a feminizmus és Putyin-ellenesség, polgárpukkasztással tarkázva keresztényellenesség, akkor azok.
De akkor én is az lehetek, mert a polgárpukkasztás ugyan nem az én stílusom, de a másik kettő rám is érvényes.
Tehát: miért is keresztényellenesek? Pláne sátánisták (ahogy később nevezted őket)?
hu.wikipedia.org/wiki/Pussy_Riot

@bpetya75:
"Nem tudom mi volt ez az NVDA (vagy mi), de hogy pszichopaták voltak, az biztos".

Azok voltak, nem kicsit... Mo.-i tanítványaik gyönge kezdők voltak a mestereikhez képest, ÁVH néven közismertek.
hu.wikipedia.org/wiki/NKVD

macamuca [IHUN] 2013.11.20. 00:04:43

@Davidesz:
Elismerésem!
A posztért is, de főleg a felfogásodért, a hozállásodért.
Ez a kulcsmondat, mellyel 1000 %-ban egyetértek (az élet minden területére igaz):
"Úgy gondolom, mindent a hozzáállásod dönt el!"
Sok sikert :)

@Ennike:
Várom a posztodat én is :)

Evain 2013.11.20. 00:08:47

@Babette_: szerintem Ennike posztjára vársz, nekem már volt. :)

A biztos utas 2013.11.20. 07:14:21

@macamuca: Oroszországban, hasonlóan Izraelhez, Szaúd-Arábiához, a vallásos emberek nem szeretik, ha az oltárnál punk lányok szidjnak bárkit is, de főleg nem azt, ha olyan embert szidnak, aki az ő egyházukat ennyire kiemelten menedzseli.
Nagyon kevesen vannak az orosz állampolgárok között, akik úgy gondolják, sok az a két év egy elzárt helyen. Oroszország azért már nem olyan, mint 70 évvel ezelőtt, te is tudod, hogy a csajnak semmi baja nincs, még odabent is lázadt, annyira, hogy a bv-intézet vezetője ki kellett, hogy dobja, nem volt képes viselkedni. Emiatt most átszállították egy másik helyre. Nyilván te se örülnél, ha az általad vezetett helyen egy ilyen csaj jelenik meg és demoralizál.
Az oroszok valósnak érzik ezeknek az ortodox templomoknak a varázsát és nem értékelik, ha valaki odajön randalírozni úgy, hogy ezt még a világhálón is publikálja. Biztatva másokat is.
Nyilván elrettentés a célja, amivel az oroszok általában egyet is értenek. Ahogy az említett másik két ország lakói is egyetértenének hasonló esetben.
Nem vagyok elfogult, tudom, hogy egy ilyen geg hazánkban teljesen jópofa és belefér. Hidd el, hasonló esetben én jót röhögnék, ahogy nyilatkozna Semmilyen Zsolt és a többiek, elborult arccal. De itt nem férne bele, hogy két évre beviszik. De te is tudod, hogy kint lehet tudni, hogy baj lesz.
Baj lett. Hamarosan letölti a büntit és szabad lesz. Basszus, nem kínozzák meg verik, meg megölik....
Nem ettől élhetetlen hely Oroszország, hanem a hideg miatt. Szerintem.
Arról meg már tényleg nem Putyin tehet :)

@bpetya75: Az NKVD, ami a KGB elődje volt. Annak meg a cári titkosrendőrség volt az elődje. Ők is hatékonyak voltak :)

bpetya75 2013.11.20. 07:59:50

@A biztos utas:

Fene tudja. Nekem nem ez a jelző jut eszembe az ottani problémamegoldásukról. Ami ráadásul nem is lehetett különösebben kirívó eset a működésük során.

martineden 2013.11.20. 08:38:13

@zöldeketbeszélek: Ha elegedettek a munkajaval egyre feljebb lep a ranglistan.A kapitany is matrozkent kezd

Void Bunkoid 2013.11.20. 08:38:14

Azért ezt a Norilszk-cuccot elnézve, itt többnyire egy szabadon, bárki által szerkeszthető wikipédia meg egy szintén nem akkreditált emberke blogja alapján mordorozik meg szörnyülködik mindenki.

Erre szoktam azt mondani, hogy az ember nem változik, csak a technológia meg az elnevezés :) a manapság "városi legenda" néven említett ilyesmiket régen "mendemondá"-nak nevezték, és pont ugyanez volt a funkciójuk, meg a tartalmuk is.

Hú, Norilszk, aztamindenit, undorító félelmetes júúúj!

Ne feledjétek, még hazánk eldugottabb területein is alig száz-százhúsz éve az emberek ugyanígy hitték, és tényként kezelték, hogy pl. vannak boszorkányok. Mert valaki azt mondta, hogy neki azt mesélték, hogy valaki mintha egyszer LÁTOTT volna egyet.

bpetya75 2013.11.20. 08:58:12

@Void Bunkoid:

Én megnézegettem a város környékének műholdképeit, nem kicsit durva. Több tíz kilométeres körzetben nincs érdemi vegetáció. NY-DNY-ra hatalmas külszíni fejtés nyomai. Ha nem is feltétlenül a legdurvább földi pokol, de piszkosul lepusztított környék.

bpetya75 2013.11.20. 09:02:36

@bpetya75:

Na jó, a vegetáció hiánya írható a tundra rovására is...

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.11.20. 09:42:07

@macamuca:

Oroszországban nagyon komolyan veszik a gyűlöletbűncselekményeket. Ez egy sokvallású és soknemzetiségű állam, így nem tűrik az etnikai vagy vallású alapú uszítást. Adott esetben 2 év börtön is jár ezért.

tableno 2013.11.20. 10:03:46

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: "In recent survey, Moscow Protestant Chaplaincy found that over half of Africans in Moscow had been physically attacked in the past.[21] Attacks in Moscow Metro are common, and “Monkey” insults are so frequent that students have ceased reporting them.[22][23]"

tableno 2013.11.20. 10:17:37

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: de azért nem az erőszakos skinheadeket küldik Szibériába, hanem a meglehetősen ártalmatlan punkcsajokat, akik konkrétan csak Putyin ellen uszítottak. Tehát helyesen: "Oroszországban nagyon komolyan veszik az uralkodó személye elleni gyűlöletbűncselekményeket".

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.11.20. 11:11:18

@tableno:

A 3 buta liba megsértette milliók vallását egy kiemelten szent helyen. Direkt provokáltak, direkt sértették a vallást. Hatalmas felháborodást okoztak.Ők akarták, megkapták a választ, hol a probléma?

macamuca [IHUN] 2013.11.20. 23:29:24

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:
"... így nem tűrik az etnikai vagy vallású alapú uszítást."

Csak az az egy aprócska bibi van, hogy a 3 csaj nem etnikum és nem vallás ellen uszított/szólalt fel, hanem 1, aza egy konkrét személy ellen: Putyin ellen.
Ezt egy olyan helyen tették meg, amely egy valláshoz kapcsolódik, méghozzá szorosan (székesegyház), és olyan módon, amely alkalmas arra, hogy megbotránkoztatást keltsen. De nem a vallást/egyházat/vallásos hitet/akármit szidták, nem ellene szóltak (dalban ugyan), csupán helyszínként választottak egy olyan helyet, ahol egyrészt rengetegen vannak jelen, másrészt a hely jellege miatt nagyobb figyelmet kap a tettük. Tekintve, hogy a cél, hogy minél nagyobb figyelemfelkeltést érjenek el, ez nem meglepő... Ha teszem azt, egy éjszakai szórakozóhelyen teszik meg ugyanezt, akkor kisebb a hajcihő. De ugyanúgy bezsuppolják őket, mivel Putyin ellen emeltek szót.
Ha mindez Mo.-on történik, akkor közbotrányokozásért, közszeméremsértésért vonják őket felelősségre, amiért pár hónap felfüggesztettet kapnak.
Oroszo.-ban még látszat-szinten sem foglalkoznak a jogszolgáltatással (nem véletlenül nem igazságszolgáltatást írok, az igazság viszonylagos), így egy Putyin-ellenes megnyilvánulás tuti börtönt/munkatábort eredményez, ahogyan ez ebben az esetben is történt.
Amúgy azt sem árt figyelmen kívül hagyni, hogy etnikum és vallás-ellenes uszításban részt vevők érdekében elvétve szólal meg és próbál meg közbenjárni több ország és nemzetközi szervezet.....

@A biztos utas:
"Nagyon kevesen vannak az orosz állampolgárok között, akik úgy gondolják, sok az a két év egy elzárt helyen. Oroszország azért már nem olyan, mint 70 évvel ezelőtt, te is tudod..."

Oroszo. ma is olyan, már ami a diktatórikus irányítást illeti. Ez ellen az irányító ellen szólalt fel a 3 csaj, és Putyin nem tűri az ellenvéleményt, így példát statuált, a jogszolgáltatás látszatával sem törődve.
Az ottaniak pontosan tudják, milyen az, ha 2 évet kell lehúzni egy ottani böriben, pláne munkatáborban: nem ritkaság, hogy ismeretségi körben, rokonságban van, aki megjárta egyiket-másikat. És nem mind köztörvényes bűntettért... mert a szólásszabadság (mint az említett példa is mutatja) arratájt csak egy szó. Igaz, itt is egyre inkább azzá válik...
A félelem nagy úr... ott ki sem veszett az emberekből, itt, Mo.-on egy ideig úgy tűnt, van szólásszabadság, manapság viszont egyre többen tartanak attól, hogy ki merjék mondani, mit gondolnak (politikával kapcsolatban). No, nem börtöntől félnek, "csak" attól, hogy a munkahelyükről rúgják ki őket...
Amúgy pirinkót leegyszerűsíted a történteket, amikor azt írod, hogy ".. még odabent is lázadt, annyira, hogy a bv-intézet vezetője ki kellett, hogy dobja, nem volt képes viselkedni." Rabok más helyre történő átszállítása (akár szigorúbb, akár lazább helyre) nem adott bv vezetőjétől függ, merthogy neki nem tetszik a viselkedni nem tudó rab. Ezesetben azt kérelmezte a csaj, hogy közelebb hadd kerüljön a férje/gyereke lakhelyéhez, a könnyebb látogathatóság miatt. Erre volt az a válasz a bíróságtól (=Putyintól), hogy egyrészt messzebb vitték, másrészt szigorúbb helyre. Egy börtönből egy munkatáborba....
Ez is olyan "apró, lényegtelen részlet", ami szerinted tök normális, teljesen jogos és érthető, továbbá ugyanmár, hát ki lehet bírni azt a fél évet, nem olyan nagy dolog az???
Mert a kommentedből valami olyasmi jön le, hogy piti ügy lett felfújva, az orosz nép/nemzet nagyjából egységesen elítéli a történteket/személyeket és lelkes híve Putyinnak...
Utóbbira ne hozd fel, hogy hány százalékos arányban nyerte meg a választásokat: anno Kádár is 98-99 %-ot teljesített... (igaz, kötelező, vagyis inkább ajánlatos volt elmenni voksolni, anyilvántartásból tudható volt, ki vett részt.... és jelölt is csak 1 volt... de ezek csak pitiségek, nyilván..).
Ja, és hogy a hétköznapi emberek hogyan éreznek és vélekednek arratájt, arról mesélt bőven egy onnan a családba került férfi. Kezdve az 5 éves katonai szolgálattól, amiből 3-at Szibériában töltött (jó messze a családjától, mint mindenki más, a többi kettőt már "csak" 650 km.-re=közel a családjához), a kb 25 fős létszámú laktanya/őrhely közelében lévő faluról, és a valamivel távolabb lévő egyik munkatáborról... meg sok egyébről...

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.11.21. 09:03:34

@macamuca:

Ha valóban Putyin lett volna a célpont, akkor az utcán csinálták volna vagy például a Kreml előtt.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.11.21. 09:06:36

@macamuca:

Aki ismeri az orosz viszonyokat, az tudja, hoy Putyin támogatottsága kb. 60-65 %. Azaz a választási eredmények tükrözik a valóságot. De ez egyébként teljesen lényegtelen a téma szempontjából-

macamuca [IHUN] 2013.11.21. 13:04:08

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:
A cél a minél nagyobb figyelem-felkeltés volt. Ugyanez az utcán nem kelt ekkora figyelmet, nem irányul rá ekkora figyelem.
Kreml előtt?? A "dísz" (és valódi) őrség előtt?? Akkor tán még formális tárgyalás sem lett volna....

Putyin támogatottsága, mint valós támogatottság: kb annyira valós, mint a mo.-i fideszes 2/3-os támogatottság. Játék a számokkal...
És nem lényegtelen: a megszerzett/birtokolt hatalmat megpróbálni úgy beállítani, mint a többség akaratát (=kommunikált választási/támogatottsági eredmények) egyben azt is jelenti, hogy bármit tesz is, azt a többség akaratából teszi = elfogadható, sőt, szükséges.
Ez a burkolt diktatúra (hisz formálisan nem az).
Nyílt diktatúránál már hivatkozik a hatalom birtokosa effélére: teszi, amit tenni akar.
A cél mindkettőnél a hatalom/irányítás megtartása, többek között az ellenvéleményt hangoztatók félreállításával.
Tekintve, hogy nem a vallást/egyházat szidta P. R., hanem Putyint (Szűzanya, távolítsd el Putyint! c. dal előadása), majd ezután börtönbe kerültek (az orosz börtönökről is lehetne elmélkedni: hogy mit jelent ott a börtön, mit Mo.-on, meg mondjuk valamelyik skandináv országban...), meg egy kis munkatábor is "befigyelt": nos, ezek után vallásellenességgel vádolni őket lehetséges, csak nem helytálló.
Nem a helyszín volt a lényeg (bár az is fontos volt, a figyelemfelkeltés mértéke miatt), hanem a mondanivaló.
Próbálj meg a mondanivalójukra koncentrálni.
Ha ugyanezt a Kreml előtt éneklik el, akkor is vallás-ellenesek?
Ugye, hogy nem...
De akkor is ez a vége: börtön, munkatábor, maximum más névleges ok miatt.
Mert a valódi ok az, hogy Putyin nem tűr ellenvéleményt.
Sok mindent lehet az országra mondani, de hogy a szólásszabadság, meg hogy a demokrácia példája lennének, azt nem...
És ez a lényeg: ez ellen lázadozik a P. R., polgárpukkasztó módszerekkel. Lehet kifogásolni a módszert, de kérdés, mi a fontosabb: a mondanivaló, vagy a módszer?
Nekem a mondanivaló, neked meg, úgy tűnik, a módszer.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.21. 13:15:46

@macamuca:

"Kreml előtt?? A "dísz" (és valódi) őrség előtt?? Akkor tán még formális tárgyalás sem lett volna...."

Számtalan Putyin-ellenes tüntetés szokott lenni ott. Nézz utána.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.21. 13:17:20

@macamuca:

"Putyin támogatottsága, mint valós támogatottság: kb annyira valós, mint a mo.-i fideszes 2/3-os támogatottság. Játék a számokkal..."

Nem. A Fidesz támogatottsága kb. 40 % jelenleg, Putyiné sokkal több, 60 körüli.

Mi az, hogy "valós támogatottság"? Csak azokat kérdezed, akik egyetértenek veled?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.21. 13:20:48

@macamuca:

A lényeg: tessék a politikai akciókat a templomon KÍVÜL csinálni. A 3 buta liba sokkal keményebb akciókat is csinált már korábban, pl. nyilvánosan közösültek közterületen, azért senki sem küldte őket munkatáborba. Azaz érvelésed nem állja meg a helyét.

macamuca [IHUN] 2013.11.22. 11:25:38

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
"A 3 buta liba sokkal keményebb akciókat is csinált már korábban, pl. nyilvánosan közösültek közterületen, azért senki sem küldte őket munkatáborba."

A nyilvános közösülés nem Putyin ellen szólt (sem direktben kimondva, sem ráutalva), így nem "államellenes" (=Putyin-ellenes) tett volt, ezért nem munkatáborral/börtönnel "díjazták".
Ha a nyilvános közösülés szerinted is keményebb/hangsúlyosabb tett, mint a székesegyházi tettük, akkor tán érdemes lenne elgondolkodnod azon, hogy mégis hogy lehetséges az, hogy azért kisebb büntit kaptak, mint a Putyin-ellenes dalért.... És nem, nem az a megfejtés, hogy hát mert egyházi helyszínen dalolásztak..... (igen, a dalszöveg tartalma....)

Ezért ez az érvelés, miszerint templomban illetlenül viselkedni sokkal súlyosabb vétség, mint pld nyilvánosan közösülni (károsabb a közre, annak biztonságára, erkölcsére, akármilyére, netán az állambiztonságot sokkal súlyosabban fenyegeti a templomi dal, mint a nyilvános dugás), nos, ez az érvelésed nem állja meg a helyét.
Akkor sem, ha a vallásos érzelmű embereket (téged is) mindkettő megbotránkoztatja. A nyilvános szex ugyanis a nem vallásosakat is megbotránkoztatja = sokkal több embert érint, mint az illetlen templomi viselkedés. Mégis, a sokkal több embert érintő/megbotránkoztató tettük kisebb vihart kavart... azzal valahogy nem foglalkozott Putyin....

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.22. 11:43:19

@macamuca:

A nyilvános közösülés közbotrányokozás, de nem gyűlöletbűncselekmény, így enyhébb.

A kulcs: a vallásgyalázás. Tessék közösülni, botrányt csinálni, Putyint gyalázni, öngyilkosnak lenni MÁSHOL, ne a templomban.

macamuca [IHUN] 2013.11.22. 12:08:32

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Támogatottság: kétféle van.
Az egyik az, ami valójában az emberek "fejében" van, mérésével próbálkoznak, adatokat is közölnek (mindenütt), de tekintve, hogy sokan az efféle felméréseken a "nem válaszol" és a "bizonytalan" válaszokat jelölik meg, így tényleges adatot kapni szinte lehetetlen.
A másik az, amit adott kormány hivatalosan közöl, érthető okok miatt számára kedvező számítási adatokat véve alapul.

Mo.-on a fidesz kommunikációja 2/3-ról szól (a 2010-es választási eredmények alapján, ami önmagában helytelen, tekintve, hogy nem az összlakosság, de még csak nem is az összes választásra jogosult 2/3-a szavazott rájuk, hanem a választáson részt vevők 61-62 %-a, ami a töredékszavazatokkal együtt azt eredményezte, hogy a képviselői helyek 2/3-a az övék lett. De ettől még nem támogatja őket a lakosság 2/3-a, akkor sem, ha a képviselői helyek arányát ők ekként kommunikálják.).
Ez a hivatalos. Ennek csökkenéséről is vannak felmérések, egymástól nagyon eltérő eredménnyel, tehát az általad említett 40 % sem a valóságot tükrözi (ahogyan a 28 %-ról szól sem): hogy mégis mennyi lehet, azt mindenki maga tippeli meg, annak alapján, hogy környezetében mit tapasztal (kérdés persze, hogy milyen emberek között forgolódik az egyén, ott téma-e a politika, mekkora létszámú ez a kör, stb).

Az Oo.-i 60 % az ottani hivatalos adat. Éppúgy "helytálló", mint a mo.-i 2/3 = semennyire.
Hogy aztán ott mennyire nyíltan mernek nyilatkozni ezügyben a megkérdezettek, illetve a kimondottakon túl valójában mit gondolnak (=kire fognak voksolni valójában), az nem feltétlenül ugyanaz.
A szólásszabadság hiánya, illetve az, hogy a regnáló kormány bírálata szankciókat von maga után: mindez nem segíti elő egy, a valóságot közelítő felmérés elkészítését. Mérni ettől még fognak, de a kapott eredményt helytállónak még a megrendelő sem fogja elhinni/elfogadni, mert pontosan tudja, hogy az emberek nem merik kimondani a számukra kedvezőtlen véleményüket.

Putyinnak is és a fidesznek is megvan a maga törzstámogató-bázisa, ez nem is kicsi, de azt mondani, pláne hinni, hogy az általuk közölt adatok a valóságot mutatják: nos, ez butaság lenne.
És bár sok dologban nem értünk egyet veled, de abban biztos vagyok, hogy Te nem vagy buta ember, sőt...

A 3 csaj tette nem az egyházat veszélyeztette, hanem Putyint: mi van, ha mások is követik a példájukat, és elkezdenek hangot adni nemtetszésüknek? Ennek elejét kell venni, méghozzá keményen. Ezért lett börtön+munkatábor a tettük "jutalma".
Sem ez, sem más tettük nem veszélyeztette a hívők hitét, ragaszkodásukat az egyházhoz, erősen kétlem, hogy a dal elhangzása a templomban az ott lévőkben, vagy a történtekről utóbb hallókban felvetette volna azt a gondolatot, hogy tán nem kellene templomba járni/hinni.
Lehet persze úgy kommunikálni a történteket, hogy az egyházat, illetve a hívőket védi a tett szigorú megbüntetésével (templomban történt = támadja az egyházat és a hitet), csak éppen sem az egyház, sem a hit nem rendül meg attól, hogy páran elénekelnek egy politikai tartalmú dalt a templomban.
Nem ezért hisznek, vagy nem hisznek a hívők.
De a választók esetleg (!!) elgondolkodnak... a dal tartalmán. Nem a helyszínén...
Ez az igazi veszély a hatalom birtokosa számára (amennyiben hajlik a diktatórikus módira).
Ezt a veszélyt kell elhárítani, mégpedig nem érvekkel, hanem kemény és gyors tettekkel = megtorlással/büntetéssel.
Megtették, a daloncok börtönbe, majd munkatáborba kerültek: üzenet azoknak, akik hozzájuk hasonlóan gondolkodnak: így jártok, ha kinyilvánítjátok bírálatotokat.
Ennek tükrében lehet várni, hogy egy olyan felmérésen, ahol a politikával kapcsolatos véleményét kérdezik az embereknek, ott majd "őszinte" választ adjanak.... Válasz lesz, de az őszintesége (számomra) erősen kérdőjeles, így az általad említett 60 %-os támogatottságot Putyin számára kedvezőnek, így kommunikálandónak tartom, de nem valósnak.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.22. 12:18:05

@macamuca:

Teljesen független elemzők adata a 60 %.

De beszélj átlagos oroszokkal, s magad is meg fogsz győzödni róla, hogy Putyin népszerű. Tény: nem olyan népszerű, mint volt 10 éve, de most is kb. 10-ből 6-an támogatják.

A fideszes kétharmad a mandátumok kétharmadát jelenti. Az embereknek "csak" az 52 %-a szavzott a Fideszre 2010-ben.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.22. 12:20:15

@macamuca:

Egyébként az ilyen botrányos akciók csak erősítik Putyint. Nem véletlen, hogy az orosz ellenzék (annak mindkét része, mert a két rész jobban utálja egymást, mint Putyint) elhatárolódott a 3 buta libától.

macamuca [IHUN] 2013.11.22. 12:26:52

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
"A lényeg: tessék a politikai akciókat a templomon KÍVÜL csinálni."

A templom soxor volt már politikai tartalmú történések helyszíne, régebben is (pld Kossuth beszéde a debreceni Nagytemplomban), és ma is (pld fideszre- szavazásra felszólító pap, aki a másként voksolóknak elkárhozást "jósolt" /mint a hon felvirágzását lehetővé tévő párt=fidesz ellen voksolók, akik ezzel a hazát romlásba taszítják, tehát el fognak kárhozni/, vagy Tőkés László prédikációi, stbstb).
A hit és a politika 2 dolog, és bár mindig is összefonódott a legfelsőbb szinten, de a tömeg számára nem (legfeljebb akkor volt némi hatással a hívőkre, ha a pap prédikációja részeként szót ejtett a politikáról, annak valamely történéséről, és helyeselte/helytelenítette azt, így némiképp befolyásolhatta, esetleg (!!) az őt hallgatók véleményét).

Abban igazad van, hogy e 2 dolgot nem kellene összekeverni, de tekintve, hogy mindig is összekeveredett a hatalom szintjén, így picit fura, hogy egyetlen történés kapcsán a kőkemény büntetést helyesled, sőt, kívánatosnak tartod.
Tényleg ez a véleményed, vagy "csak" azért, mert a Te hitedhez kapcsolódó templomban történt? Ha pld egy muzulmán, vagy buddhista imahelyen történt volna, akkor is így vélekednél? Vagy akkor csak "simán" megbotránkoznál és felháborodnál?
Mert gondolom, a hitedet nem rendítette meg.

macamuca [IHUN] 2013.11.22. 12:40:08

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Erősítik?
Úgy érted, a megfélemlítettek nem mernek tenni ellene semmit (elvégre az orosz börtönbe, pláne munkatáborba kerülés lehetősége -szerintem- elég nyomós ok a félelemre...).

Hogy aztán a látszat fenntartásával (elvégre volt tárgyalás, vádpont, stb) működő rendszer idővel hova "fejlődik", az más kérdés.
Valameddig (akár sokáig is) lehet félni, és emiatt tűrni, akár nagyon sokat is.

Utóbb meg majd meg lehet állapítani, hogy mikor-mivel is kezdődött az, ami aztán úgy alakult, hogy 10-20-50, vagy több év után már tűrhetetlenné, kibírhatatlanná vált, és ellene fordultak az emberek (akár "bársonyos forradalommal", akár tettlegessel).
És ha ez Oo.-ban (vagy Mo.-on..) mondjuk 50 év múlva történik meg (amikor én, vagy Te már nem élünk), az még nem jelenti azt, hogy a mostanság megtörténő dolgok helyesek, csupán azért, mert elfogadják az emberek, és bármilyen ok miatt is, de nem tesznek ellene semmit.
Ne kelljen már a II. vh.-t, előzményeit, a nemzetiszocialista párt megalakulását, ennek előzményeit, Hitler személyiségének alakulását, majd ennek hatásait az előzőekre, végül az egésznek az "eredményét" taglalni.
Volt támogatotttság, és voltak No.-ból kivándorlók, helyeslők és helytelenítők:
De a helyeslők/támogatók igen nagy száma/aránya, ráadásul hosszú éveken át, még nem jelenti azt, hogy helyes is volt a tett/következmény.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.22. 12:53:09

@macamuca:

Alapvetően a közvetlen politika nem jó a templomban. De erről lehet vitázni. Viszont a vallásgyalázás nyilvánvalóan nem való oda.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.22. 12:57:21

@macamuca:

Erősítik, mert az átlagember azt mondja "ez az ellenzék? akkor kösz, sosem kérek belőlük".

Egy rakás ellenzéki szervezet van Oroszországban, vannak tüntetésik, s nincsenk börtönben a szervezők.

Politikában az a helyes, amit a többség akar. Minden más hozzáállás diktatúrát jelent. Nem vagyok Orbán híve, a politikája szerintem zsákutcába fog vezetni, de ha a többség őt akarja, akkor bizony ő a HELYES politika.

macamuca [IHUN] 2013.11.22. 14:47:47

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
A vallásgyalázás valóban nem való templomba, igaz, máshová sem.
Már "csak" azt kellene belátnod, hogy a templomi helyszín nem jelenti azt, hogy a tett a vallás ellen irányul (ahogyan egy politikai beszéd elmondása sem való ugyan a templomba /ha pld kimondottan dícsérték volna Putyint/, de ettől még nem lesz a vallással foglalkozó, azt dicsőítő vagy ellenző a tett: megmarad annak, aminek szánták: Putyin-ellenesnek (a konkrét esetet tekintve), vagy teszem azt biciklizés-népszerűsítőnek (ha errtől kezdenek el dalolni), leggings-ellenesnek (ha ezt kifogásolom és emiatt szólalok fel), akárminek.
Nem az egyház/vallás/hit ellen léptek fel.

Ellenzék: egyenlőre fenntartják a látszatot = ehhez szükség van ellenzéki szervezetekre is. Arra azért ügyelnek, nehogymár "véletlenül" megerősödjenek...

"Politikában az a helyes, amit a többség akar."
Nem.
Ami helytelen, az nem lesz helyes attól, hogy sokan akarják, netán a többség akarja/teszi.
Akár politika (pld II. vh. eseményei), akár más terület (pld rabszolgaság, csiklókimetszés, állatkínzás, akármi).
Hogy aztán mennyi ideig tart felismerni, hogy a sokak/többség által helyeselt valami valójában helytelen, meg miért az, meg másként kellene, meg hogyan kellene, etcetc., az már egy másik kérdés.
Ami helytelen, az nem lesz helyes a tömegesedéstől.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.22. 17:59:24

A templomban ne tessék Putyin vagy más ellen tünteni. Ennyi. A normális ember megérti magától. Aki meg nem, az megérti a börtön után. Ilyen egyszerű ez.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása