oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. július 20. 02:07,  Szombati klubsarok 325 komment

2013. július 20. 02:07 Határátkelő

Szombati klubsarok

Na, ez most micsoda? - kérdezhetitek és joggal, főleg, ha nem olvastátok a Szolgálati közleményt. A helyzet az (és csak röviden ismétlem el), hogy a következő két hétben a nyaralás nemes tevékenységének hódolok, ami azzal jár, hogy nem lesz mindennap új poszt, hanem csak heti 3-4 alkalommal.

Ellenben mindennap biztosan kikerül 3 olyan történet, amely még a blog origós korszakában jelent meg, ám itt, az Indexen / blog.hu-n még nem volt olvasható. Archív voltuk miatt úgy döntöttem, hogy ezeket az írásokat nem lehet a poszt alatt kommentelni, viszont hogy ne maradjatok a beszélgetés, vita, stb. lehetősége nélkül, ezért jött létre a Klubsarok, amiből minden nap új nyílik majd.

Itt lehet tehát elmondani mindazt, ami a mai posztok, vagy akár egyéb események kapcsán eszetekbe jut. Remélem, ez a megoldás mindenkinek megfelelő lesz (részemről ez persze csak álnaivitás...), és jót beszélgettek majd.

klub 1.jpg

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Klubsarok

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr55415846

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fannie · http://elet-uton.blog.hu/ 2013.07.20. 17:15:07

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Persze, értem én, mondtam is Ksushának, hogy én megértem, hogy mindenki a saját tapasztalatain keresztül élni meg a történelmet, ha nekik jó volt az az élet, én ugyan nem ítélem el őket miatta. Az más kérdés, hogy nekem nem ez a véleményem, meg gondolom azoknak sem, akik a gulágon sínylődtek, akiket üldöztek, vagy aki egyszerűen csak többre vágyott volna.
Érdekes kimutatás a témában:
russianspectrum.com/2013/05/23/brezhnev-russias-best-leader/?fb_source=pubv1

morsels (törölt) 2013.07.20. 17:16:32

Es nyuszigonosznak; rakerestem a tantuszra es ezt talaltam:
"Ez a szólás meggyökeresedett a magyar nyelvben. Eredete onnan származik, hogy az illető bedobott egy tantuszt, tárcsázott, majd várt az összekapcsolásra. A hívott jelentkezésekor egy csengő-bongó hang volt hallható. Az érme beleesett a perselybe. "

hu.wikipedia.org/wiki/Nyilv%C3%A1nos_telefon

Szoval ezt is rosszul tudtam. Ezert nem szabad senkinek sem hinni :-)

fannie · http://elet-uton.blog.hu/ 2013.07.20. 17:18:21

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Persze, értem én, mondtam is Ksushának, hogy én megértem, hogy mindenki a saját tapasztalatai szerint ítéli meg a történelmet, én ugyan nem ítélem el őket. Az más kérdés, hogy nekem más a véleményem, ahogy gondolom azoknak is, akik a gulágon sínylődtek, vagy egyébként üldözték őket, esetleg egyszerűen csak többre vágytak volna.
Érdekes kimutatás a 20. századi orosz vezetők népszerűségéről:
russianspectrum.com/2013/05/23/brezhnev-russias-best-leader/?fb_source=pubv1

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.07.20. 17:18:25

@hagyma:
Nagyon sok jó Oscar díjas film van.
Nagyon sok szar Oscar díjas film van.
Tény hogy több a jó.

morsels (törölt) 2013.07.20. 17:18:45

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Az nyilvanvalo, hogy valsagos helyzetben a diktatura joval hatekonyabb, mint a demokracia.
A kerdes tobbnyire az, hogy mi szamit valsagnak.

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.07.20. 17:18:57

@morsels: Chiang Mai (Thailand)

de hát a leeső kétforintos, később tizes, huszas is csörömpölt egyet, nem?

morsels (törölt) 2013.07.20. 17:20:43

@diggerdriver:
Sosem ertettem azokat, akik valamit csak azert nem neztek meg, mert amerikai, vagy mert Oscar dijas.
Igen, van egy csomo szar, meg masok is tudnak jo filmeket csinalni.

Nade ha valaki gasztroblogot sem nez, mert o tud fozni, akkor innentol kezdve sok ertelme nincs a beszelgetesnek. O igy gondolja, meggyozodese van es annyi.

morsels (törölt) 2013.07.20. 17:23:04

@Chang Yai:
Ja, csak azok mar nem ugy mukodtek :-).
A tantusz idejeben ez volt:
"A hőskorban az alkalmi telefonáló felvette a kézibeszélőt, a kezelőnek megmondta a kért számot. A kezelő meggyőződött róla, hogy a hívott beszélgetésre kész (otthon van), majd felszólította a hívót, hogy dobjon be egy megfelelő érmét. Ennek a hangját bizonyos szerkezetek eljuttatták a kezelőhöz, aki ezután összekapcsolta a 2 vonalat."

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.07.20. 17:24:55

@hagyma:Az USA-ban filmGYÁRTÁS folyik Európában filmMŰVÉSZET.
Nagy különbség.
Egyébként én kimondottan utálom a művészfilmeket még a kedvenc rendezőmtől is.
Jancsó nézhetetlen.

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.07.20. 17:25:38

nekünk egyébként volt otthon telefon. de sokra nem megy vele az ember, ha egyedül az egész osztályból! (82-88-ig kb.) az előző lakó hagyatéka volt, ottmaradt, sajnos (?) nem mi voltunk kádercsalád.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.07.20. 17:28:18

@hagyma:
A Francia filmek közül nézzél Linó Ventura filmeket vagy nézd meg a Nyomorultakat Belmondó főszereplésével.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.07.20. 17:32:48

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Haggyadmá' azt a hadigépezetet.
Kiirtotta a teljes vezérkart. A németek Moszkváig mint kés a vajban.
Iszonyatos emberáldozatok árán tudtak győzni. Meg Tél Tábornok sokadszori segítségével.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.20. 17:36:20

@diggerdriver: amerikaban filmgyartas folyik, neme rtelmezem a muveszfilmet
vannak popularisabb filmek vannak szakmaiabbak, muvesziebbek
a film az film
Jancso a XX szazad legnagyobb magyar filmese
mar igy oregesen is mefcsinalta a 2 utolsoi filmjet
Te meg azt nezd meg amit en utoljara lattam tole a nekem lampast.. es az utolso vacsora
de a nagyjatekifilmjei 65-tol vegig
hat nekem nagyon bejonnek
az szegenylegenyektol az allegro barbaroig

/ jo, a nyomorultak az alapmu ott, es alapfilmek, mind jo, akar belmondo akar nem/

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.07.20. 17:41:35

Nekem egyetlen egy dolog hiányzik a szocializmust építő rendszerből.
A fiatalságom.
Akkor az volt a legjobb.

Az első fizetésem 1981 szeptemberében 4500Ft volt.

Régen volt az az anekdota hogy honnan lehet tudni hogy nyugati országban valaki belép a telefonfülkébe telefonálni az magyar vagy nem?
Onnan hogy a magyar az mindig ELŐBB felveszi a kagylót és belehallgat hogy van e vonal. A helyi lakos az bedobja a pénzt felemeli a kagylót tárcsázik és AZUTÁN emeli a füléhez.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.20. 17:43:46

@diggerdriver:

Nyertek, ennyi. Kis hatékonysággal, de nyertek. A háború olyan, mint a foci: győzelemre játsszák. Fociban sem mondják: ne is beszéljünk a győztesről, mert hű, de milyen szépen játszott a vesztes csapat.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.07.20. 17:44:44

@hagyma:
Egyszer próbáltam megnézni a Szegénylegényeket.
Gondoltam egy életem egy halálom végigkínlódom ha beledöglök is.
Nem sikerült.
A többit se.
Ez van.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.07.20. 17:47:19

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Én ezzel egyetértek de ebben a nyerésben pont Sztalinnak volt a legkisebb szerepe sőt.
Az hogy egy legyengített országot kivéreztetett lakosságot találtak a németek az az ő bűne.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.20. 17:50:15

@diggerdriver:
ez
nincs ezzel semmi baj
nekem bejott
most hogy szobakerult a keljf fel komam ne aludjalt nezem a masik gepen
ez is bejon:)
es meg ezentul is van 2 Jancso film amit nem lattam
na ma megnezem
mindem csaladtagom 12 orazik, es kocsim sincs:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.20. 17:51:57

sztalin is benne van
es kispal, akit kedvelek, vagyis lovasi

ffüttyfürütty 2013.07.20. 17:58:08

@diggerdriver: ez valószínűleg nagy bölcsesség

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.07.20. 18:02:39

@hagyma:
Lovasit én is bírom. Épp nemrég volt itt, fellépett a Csík zenekar koncertjén. Megnéztük, nagyon jó volt.

Ugyandehogy (törölt) 2013.07.20. 18:42:14

@hagyma: pedig most legutoljára a két legjobb film, amit láttam, francia volt.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.07.20. 18:44:02

A Japán poszthoz kapcsolódva...
A sógornőm néhány hónapja volt Japánban.
Meglepetésre gyakorlatilag senki nem beszél angolul.
Hozott néhány ételt ami hát hogy is fogalmazzak? Érdekes.
Ez Alor Vara ízű Kit Kat

kepfeltoltes.hu/130720/20130407_134157_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Kacorlakk 2013.07.20. 18:46:38

@mirx: Kösz a fiam-at és az ötöst is elfogadom, de az öregapád lehetnék valszeg. Ti is így csináljátok?
@hagyma: ami Zalában krumpliprósza, azt a legtöbb helyen tócsninak, lepcsáknak nevezik, plusz tényleg még 120 név.
@diggerdriver: már csak a családi "gyapotföldekre" járok, 345 napja nyugger vagyok.

Bocs, de 2 órás gyűjtögető életmódot folytattunk a közeli Tesco nevű vadonban.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.07.20. 18:52:06

@Kacorlakk:
Kösz Csoki sokat segítettél:)))))))))))))))

Kacorlakk 2013.07.20. 18:55:05

@diggerdriver: Nincs mit, egy többnyire közutálatnak örvendő foglalkozásom volt, nem akarom kiadni, nem akarok céltábla lenni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.20. 18:55:53

@Babette_: nem ketlem
kicsi az esleyem, hogy francia filmet nezzek
itt nincs
franciaul nem beszelek
ez a kellj fel komam Jancsotol tetszik
es meg van 2 masik, amit nem lattam
ma Jancso nap van
potolom a hianyossagokat

DieNanny CH 2013.07.20. 18:57:06

@mirx:

Hú, ezt jó, hogy mondod!
A telefon és net tesóm nevén van, mert anno még csak L-em volt. Lehet, nem is kéne az én nevemre íratni?

Mobilból a yallo van az én nevemen.

Én tényleg úgy vagyok vele, hogy itt nagyon tisztességesen akarok élni, és mindent fizetni - de ha lehet, havi 50-et a semmiért talán mégsem. Amúgy mitől függ az összeg?

DieNanny CH 2013.07.20. 19:11:14

@hagyma:

Mo-on hogyhogy nem látni panelépületeken tűzlépcsőt? Pedig van belőlük több tízezer. És égni is tudnak.

mirx 2013.07.20. 19:11:45

@DieNanny: Jó kérdés, talán a lakhelytől? Én kéthavonta fizetek 117-et mindig (ehelyütt szeretném megjegyezni, hogy A JÓ BÜDÖS NÉNIKÉTEK!). Nem is értem, mi a fenét csinálnak ezzel a pénzzel. Remélem, nem ebből üzemeltetik az iszonyatosan izgalmas, action-packed tehénpásztor-interjúkat és végtelen fehér lejtőn síelső fiatalokat mutogató állami tévéadókat.
Bár meg kell hagyni, a rádióválaszték valóban pazar, van például 24 órában reklámmentes jazz-t sugárzó meg egy csomó baromi jó komolyzenei rádió is. De az összeg szerintem egy borzasztó túlzás akkor is.

mirx 2013.07.20. 19:13:27

Na, amúgy már három posztnál tartunk ma. Jól nyaral ez a Határátkelő. Biztos suttyomban nyomatja a posztokat, amíg az asszony a vízben pancsol. :)

DieNanny CH 2013.07.20. 19:18:25

@hagyma:

Ha jó francia filmet akarsz látni, nézd meg ezt:
www.imdb.com/title/tt0756648/?ref_=fn_al_tt_1

Elsőosztályú!

nyuszigonosz 2013.07.20. 19:40:53

@DieNanny: Szerintem is nö a Há.

Nanny, rád gondoltam valamelyik este: Néztem a Hunkeler sorozat egy részét. :-)
Svájci krimi, olvastam két könyvet, de azok ugye németül voltak írva. :-)
De a film persze svájci és hát úgy is beszéltek. Német feliratos volt, de nem kellettek a feliratok. Lényegében pár bajor nyelvjáráshoz hasonlít is.

mirx 2013.07.20. 19:51:36

@DieNanny: igazad van, csajos a stílus :)

amúgy a yallos mobilodon ha van net, akkor megbüntethetnek, ja. a tesódnék meg gondolom, fizetik már, ha ők is kint laknak B-vel.
te a családnál laksz amúgy?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.20. 20:38:41

@DieNanny: hat ez nem panelhaz
kicsit regebbi, mint mielott feltalaltak a panelt
a menekulesi utvonalak, mar itt is es mashol is maskeppen vannak megoldva
abban az idoben tuzlepcsot alkalmaztak
ma is amugy csak epuleten belul

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.20. 20:47:24

@DieNanny: oszinte leszek
egyaltalan nem akarok francia filmet nezni
amerikait /es magyart/ is rendkivul keveset nezek
de azert koszi

kizarolag termeszet csatornakat nezek, netgeo, animal planet stb.
es muveszfilmeket, de csak eredeti nyelven, esetleg felirattal

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.20. 21:08:07

tovabba csak ostermelotol vasarolunk zoldseget es gyumolcsot
a marhahust farmerektol hozzuk
hazilag kopuljuk a tejfolt
most kezdek atallni a hazi sorfozesre

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.07.20. 21:22:53

@hagyma:
Na most ebbe a sorba azért a szárítógép nem illik bele.
Házi tejföl házi sör házi szárítókötél:)))))))))))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.20. 21:23:28

@mirx: igen, erre el is felejtettem reagalni
ha leirok a egy tuchtig koltsegvetest, akkor annak kell lennie egy bal oldalanak is
tehat mennyi a havi bevetel
igy eleg szar

ja meg valami, tudom latens pedofil leszek, vagy mar vagyok is, de a hogyan tanitsuk meg a gyerekunket magyarul poszt fotoja, hat hogyis mondjam, a nem latens pedofilokat izagalomba fogja hozni
csecsemo nem csecsemo, nem elonyos
csaxoltam

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.20. 21:26:13

@diggerdriver: hazi szaritogep
\kizarolag itthon szaritunk vele es extra energiatakerokos

ffüttyfürütty 2013.07.20. 21:34:31

@hagyma: Lehet, hogy tényleg az vagy, a gyereknek az a vége nekem fel sem tűnt. :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.07.20. 21:37:28

@hagyma:
Menyasszonyomnál is kiverte a biztosítékot és én sem értettem, hogy minek...
Inkább akkor egy tarajos sült! :)
index.hu/belfold/2013/07/20/kethetes_a_kis_tarajos_sul/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.20. 21:39:52

@ffüttyfürütty: hat lehet valakinek nincs terlatasa es egy fotonak csak a bal felso kockajat latja....\
de megnyugtatlak szexualis eletem normalis, rendezett es kiegyensulyozott
/hat Mary lehet reklamalna, ha tudna magyarul,de megteszem ami tolem tellik/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.20. 21:43:43

@Kovermadar: kifejezetten nem oda valo foto
a tarajos sul az jo fej

M. Péter 2013.07.20. 21:47:55

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Vállalkozni lehet mindenféle engedély nélkül, vagy is egy csomó román kéregetési vállalkozó az utcákon.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.07.20. 21:48:28

@hagyma:
Amerikai rokona is van az urzon. Felétek van belőle?

33621 2013.07.20. 21:57:48

Diggerdriver!
Az első fizetésem 1981 szeptemberében 4500Ft volt.
Nekem az első teljes havi fizetésem 1981 Szeptemberében úgy 2800-3000 Ft volt talán ha jól emlékszem!

DieNanny CH 2013.07.20. 21:58:08

@mirx:

Yallo-mon nincs net. Most voltam tesómnál, szerinte a háztulaj fizeti ezt a tv díjat. Meg szerinte menjek fel a Billag oldalára. Mondom, dehogyis! Még a végén belenéznek a gépembe, ha azzal védekezem, hogy nem tudtam róla. Most megy éjszakára, mondta, a kórházból megpróbál utánanézni.
A másik még, hogy a lakásom (ja, mert nem a családnál lakom) régen egy iroda volt, aztán a ház gazdát cserélt, és lehet, a szimatolóknak még nem tűnt fel, hogy már lakás.

Akkora zuhé volt most itt, már régen itthon lennék, csak mondta tesóm, munka előtt hazahoz.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.07.20. 21:59:34

@Kovermadar:
Azért baszod mert a Hagyma az Hagy' ma:))))))))))))))))
Nomen est omen

DieNanny CH 2013.07.20. 21:59:44

@hagyma:

Na, ez a francia film pont egy természetfilm. Egy róka van benne, meg egy gyerek. Nagyon jó!

M. Péter 2013.07.20. 22:01:32

@hagyma: Indiában készítik messze legtöbb filmet, de csak a belföldi közönségnek meg a külföldön élő indiaiknak. Mindenki más halálra unná magát rajtuk,

33621 2013.07.20. 22:02:31

@diggerdriver:
Zacskós tej van az avatarodban is!

ffüttyfürütty 2013.07.20. 22:02:44

@hagyma: Lehet, vagy túlságosan arcra fókuszálok, mint az arcfókuszos fényképező. :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.07.20. 22:07:13

@33621:
Nekünk a szopás akkor volt mikor bevezették az adórendszert.
Azt hiszem talán 88-ban. 33Ft volt az órabérem és erre jött rá 30% karbantartási díj. Az ugye majdnem 10Ft. Jött az adórendszer felbruttósították az órabért 6Ft-al és elvették a 30%-ot. Ugye ez minusz 4Ft óránként és minusz adó. Kemény érvágás volt.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.07.20. 22:09:39

@33621: Igaz.
Azt ugye tudod mi a legjobb az anyatejben?
A CSOMAGOLÁS:)))))))))))))))))

DieNanny CH 2013.07.20. 22:13:04

@nyuszigonosz:

Nem ismerem ezt a sorozatot.

Nemrég néztem interneten a Der Verdingbub című filmet, sokáig tartott, mire találtam egy német szinkronosat. Először elkezdtem nézni svájciul, de rájöttem, fontosabb, hogy mindent értsek, mint hogy tanuljak...
Ez a film a svájci Árvácska, csak egy fiúról szól.
Hihetetlen, hogy ott is ugyanúgy pénzért adták ki az árvákat, aztán jól kihasználták.
Érdemes megnézni!
www.imdb.com/title/tt2057931/?ref_=sr_1

33621 2013.07.20. 22:18:23

@diggerdriver:
Igen a jó csomagolással mindent jól ellehet adni!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.20. 22:20:37

@diggerdriver: sejtelmem sincs
a kigyokkal van tele a tokom ,ha kirandulunk
az sok van
@Kovermadar: hat nem tudom, felek kevesli az egyutt toltott naszejszakakat:)
@DieNanny: rakattintottam es innentol plane nem erdekelt:)
sorry
de neha mi is nezunk ilyenfele amerikai filmeket, van kulon csatorna
foleg unnepek elott
@M. Péter: hat forgassanak amgukrol amennyit akarnak, semmi gond:)
@ffüttyfürütty: lehet
en a lanyomay nem raknam fel ilyen fotoval a netre es a blogomban sem raknek ki ilyen fotot

nyuszigonosz 2013.07.20. 22:25:28

@DieNanny: Köszönöm, de nem fogom megnézni. Ne haragudj.
Az Árvácskát olvasni is végtelenül szomorú volt annak idején, a filmet mikor láttam, az is egy szörnyü dolog volt. Pedig nem is néztem mindig oda...

DieNanny CH 2013.07.20. 22:32:54

@nyuszigonosz:

Én sem szeretem az Árvácskát. Ezzel a svájci filmmel is úgy voltam, hogy megnézem, mert svájci. Nem sok svájci van.
De még egyszer nem fogom megnézni. Attól függetlenül, hogy ennek pozitív lett a vége.

ffüttyfürütty 2013.07.20. 22:46:12

@diggerdriver:
1. eszméletlen :D valaki adjon már nekik pár quadot
2. egész jó ez a terminátoros-kisgömböcös-kígyós vonal
3. ne már, ez a Bud Spencer- Csákknorisz Singh vonal azért tényleg gagyi

2013.07.21. 00:11:20

@Zka: Ebből is látszik, hogy nem volt tényleges rendszerváltás. Szocialista kormányok váltogatják egymást, aztán csodálkoznak az emberek, hogy nem jut sehova ez az ország.

2013.07.21. 00:13:55

@diggerdriver: És finom volt? Mert szerintem az alap Kit Kat baromi finom.

2013.07.21. 00:17:34

@zseketto88: "Talán a fenti tulajdonságok elegye az a jellemvonásunk, hogy nem birkulunk. Nekünk a hülyeséget nem lesz könnyű beadni. Aminek nincs értelme, azt megkérdőjelezzük, nem vagyunk olyan buta nép, akinek bármit le lehet nyomni a torkán."

Kac-kac. Ez a nap poénja.

2013.07.21. 00:21:11

@Philosoraptor: a macskasbol a white verzio ut, szerintem....

Ne legy negativ, zsenialis nep vagyunk. Mi talaltuk fel a croissant-t is :D ha hinni lehet a guglinak ;) (ironia off)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.07.21. 00:24:10

@zseketto88:
Es nemhogy a spanyol viaszt, de meg a spanyolokat is! ;)

Igényes 2013.07.21. 00:29:00

Ha utáltak, akkor valami őr, az biztos. :D

@Kovermadar: Kaptál már kenyeret, drága barátuszom?

Almandin 2013.07.21. 00:31:38

@Philosoraptor: Sajnálom, hogy nem lehetett kommentelni. Japán a világ egyik legérdekesebb helye és kultúrája.

Igényes 2013.07.21. 00:32:12

@nyuszigonosz: Szerintem nem adja vissza a film a könyvet. De semmi különösebben durva nem volt benne, egy átlagos nincstelen gyereksors akkoriban. Még az elején a molesztálós rész is belefért.

Igényes 2013.07.21. 00:37:11

@zseketto88: Ez nagyon aranyos. És pozitív. Nem mindenhol igaz, de jó. :D

Igényes 2013.07.21. 00:39:50

@DieNanny: @nyuszigonosz: Nézzétek meg az Angela's ashest, az egy nyomorgó ír család, körülbelül ugyanakkor. Ők ugyan nem árvák, de szerintem magasan veri a magyar nyomort.

2013.07.21. 00:52:49

@Kovermadar: :DDD a spanyolok vajon tudnak rola? :)

Igenyes: jah, bar kicsit betepetten irhatta, de legalabb nem a szokasos siros top13
.
Mit szoltok a regi svajci irashoz amit nem lehet kommentelni? Korbekerdeztem es a fantasztikum kategoriaba megy svajci ismerosi szinten a 15k chf havi budget... Tilmir? Velemeny?

Igényes 2013.07.21. 00:59:04

@zseketto88: Ezt a csóróság+drogozás együttest én sosem értettem. Ugyan most csóró vagyok, de voltam már nem annyira (ennyire) az, és akkor sem tudtam volna keménydrogos lenni. Más csórók hogy oldják meg?

Majd jön Töki, és kijelenti, hogy neki 15k aprópénz. :)

2013.07.21. 01:26:39

@Igényes: +1, pakoltam lisztet 60nettoert multinal soksok eve...es felfele csusztam lefele helyett. Nemtom masok hogyan oldjak meg.

Töki?Vmi meno arc? 15k mint apro? :DDD Milyen orszagbol valo?

DieNanny CH 2013.07.21. 07:26:01

@zseketto88:

Korábban már írta Tilmir és Mirx a véleményét. Keress vissza. Amúgy itt nyugodtan lehet kommentelni. Na, mentem a mai posztokhoz.

Bonjour 2013.07.21. 09:24:38

@mirx: szia, nem akarom Diggerdrivert védeni, de szerintem nála ez stílus, lehengerlő módban ír, de nagyon jól. Ugyanakkor meggyőzhető, de legalábbis vitaképesnek gondolom, észérvekkel meggyőzhető. Mérnökembernek esetleg ijesztő, családom tele van mérnökkel, sokkal nyugisabb emberek az átlagnál. Sz'al ne vedd fel, sosem neked szólnak, csak ilyen kabátjuk van és kész. JessG-t nem sikerült kiismernem semennyire sem a kommentjeiből.

Tévedés nincs kizárva a részemről!!! :)

2013.07.21. 09:55:30

@zseketto88: Igen, elnézést. Világhírűek a boraink, a konyhánk, a világon nálunk vannak a legszebb lányok, blablabla.... :)

2013.07.21. 09:56:40

@zseketto88: Miért nem írod meg a sztorit? Amúgy olvastam a kiszamolon is, amikor ugyanezt leírtad. :p

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.07.21. 10:49:36

@zseketto88:
Tényleg vicces. Minden pontját könnyű cáfolni.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.07.21. 10:51:58

@Philosoraptor: Finom volt. A Japán édességek finomak csak az állaguk furcsa. Nem ahhoz vagyunk szokva.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.07.21. 10:56:50

@Igényes:
A világ szétszóratásban élő népei között az Ír előkelő helyen van.
Előrébb van mint a magyar.

Igényes 2013.07.21. 12:46:33

@Bonjour: Diggerben nincs rosszindulat. Mirxben van. Sok.

@diggerdriver: A film alapján nem csodálom. :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.07.21. 13:15:39

@Igényes: Nem láttam a filmet.
Az 1800-as évek közepén iszonyatos éhínség volt Írországban a burgonyavész miatt.
Öt évig tartott kb másfél millió ember halt éhen.
Akkor vándoroltak ki a legtöbben.
Sok nemzet van amelyik elmondhatja magáról hogy a világ minden zugában jelen van.
A zsidó az örmény a lengyel az ír az olasz a kínai...

Bonjour 2013.07.21. 17:21:42

@Igényes: igen, Diggerben tényleg nincs, Mirxet meg nem ismertem meg a kommentjei alapján.

Bonjour 2013.07.21. 17:31:26

@diggerdriver: ... Meg a magyar. Olvasd el a "Ma a madzsar?" Című könyvet Margittai Gábortól.

Bonjour 2013.07.21. 17:35:12

@diggerdriver: igen, és ezt írek számon tartják. Sőt, a mai 30-40es korosztály még emlékszik arra, hogy milyen csóróak voltak az EU előtt, csóróbbak, mint mi. Szerintem ez ma is látszik rajtuk, nyomott hagyott. De én bírom az íreket, a bretonokkal rokonítom őket a fejemben, de ennek nincs tudományos alapja, illetve lehet, hogy van, én ebben nem vagyok járatos, csak saját szerény megfigyelés.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.07.21. 17:46:43

@Bonjour:
Sokan dolgoznak Londonban sok kollégám volt van közülük.
Kiváló emberek.

montroyal ( CAN qc) 2013.07.21. 19:09:54

@Philosoraptor: Világhírűek a boraink, a konyhánk, a világon nálunk vannak a legszebb lányok,
az alkohol boltba van 4-5 fele magyar bor 6-8$ vagyis a legolcsobbak... na ugyanez a magyar lanyokrol...

mi volt jo az atkosba ..kicsit furcsallom ha azok frocsognek ellene (bele ertve a mai politikus generaciot) akik4- 6-8 tizenevesek voltak
mindenesetre biztos nosztalgia is de gyereknek fiatalnak jobb volt lenni de a megelhetes is jobb volt , igaz elfogadtunk sokkal kevesebbet..

.. es most nehogy valaki azzal a demagogiaval jojjon ; igaz de az allam adosagbol volt ... szamszaru teny a mai adossag sokszorosa annak es raadasul egyesek buntetlenul lenyuljak es fujjognak a regi rendszerre ..

ja nekem sincs jogom kulombseget tenni mert a gengstervaltas elott jottem el ..

a fizetesem pedig taxi soforkent, barportaskent tobbszorose volt az atlagnak de az utolso 2 evben maszekfuvaroskent is vidaman eldegeltem..

2013.07.22. 00:16:06

@montroyal: Vannak ilyen idióta emberek, akik ezeket tényleg komolyan is gondolák...

Nem tudok nyilatkozni az átkosról, én a gengszterváltás után születtem. :)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása