oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. március 23. 06:55,  Még mindig kevés a határátkelő? 275 komment

2013. március 23. 06:55 Határátkelő

Még mindig kevés a határátkelő?

Az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy résztvevőként meghívtak egy bécsi, a határokon átnyúló együttműködésről és munkavállalásról szóló konferenciára. Ha már ott voltunk, beszélgettünk is többekkel, ezeket az interjúkat a közeljövőben olvashatjátok majd itt, a blogon. Elsőként jöjjön egy rövid összefoglaló a konferencián elhangzottakról, például arról, milyen véleménnyel vannak az osztrákok Magyarországról (ez nem feltétlenül lesz kellemes), illetve kiderül az is, vajon tényleg sokan mennek-e el Magyarországról külföldre.

osztrák magyar határ.jpg

A konferencia szervezője az EURES-T Pannónia volt, ami egy osztrák és magyar munkavállalók elhelyezkedését segítő szervezet. Jelen esetben persze inkább arról van szó, hogy alapvetően a magyar munkavállalókat segítik tanácsokkal, ha Ausztriában szeretnének dolgozni. Fordítva ez az áramlás jelenleg nem igazán jellemző.

Hallottatok erről a szervezetről, esetleg kért valaki tanácsot tőlük mielőtt elindultatok volna ausztriai munkavállalásra? A beszélgetésben munkaügyi hivatalok szakemberei, szakszervezetek képviselői, munkaadók, munkaközvetítők vettek részt. A cél a két ország munkaerő-piaci helyzetének elemzése és megvitatása volt.

Nem túl hízelgő a kép

Érdekes a kép, ami osztrák oldalon a magyarországi helyzetről él, ez jelen pillanatban nem hízelgő. Például felemlegették az alkotmánymódosítást – annak kapcsán a röghöz kötést, a gazdasági kiszámíthatatlanságot, a bizalomvesztést, az utóbbit nem is egyszer. Ugyanakkor a kétoldalú, szakmai együttműködések jól működnek, sokrétű személyes és gazdasági kapcsolat van a két ország között, a politikai helyzettől függetlenül, a jelen és jövőbeli munkavállalók szerencséjére.

Alkalmunk nyílt beszélgetni arról is, hogy melyek a legkeresettebb területek jelenleg Ausztriában, és mit szólnak az osztrákok a bevándorláshoz, de erről majd egy későbbi posztban olvashattok, ahogy arról is, hogy milyen kérdésekkel és mennyien keresik meg az EURES tanácsadókat Győr-Moson-Sopron megyében, és ők miben tudnak segíteni.

A legfontosabb adatok

Ausztria jelenleg Magyarországon a 3. legnagyobb beruházó Németország és Hollandia után, a pénzügyi szektorban 20%-os részesedése van. Egy friss felmérés szerint a magyar felnőtt lakosság 13%-a el tudja képzelni, hogy külföldön dolgozzon, 6% kivándorolna, az első számú célpontok Németország, Ausztria és Nagy-Britannia.

Ausztriában jelenleg 55.000 magyar dolgozik, mint többen is hangsúlyozták a munkaerő vándorlása, a tapasztalatszerzés és az azután visszatérés hasznos, és ezek az áramlások termékenyek lehetnek. Többek között abból a szempontból is, hogy lehetőséget teremt a mindenkori kormánynak visszatérés feltételeinek megteremtésére.

Ausztria az EU azon négy országának egyike, ahol 20% alatt van a fiatalok munkanélkülisége. Magyarország pedig foglalkoztatás szempontjából Máltával együtt a sereghajtók között van, így persze a termelékenység sem nőtt, az uniós átlag 60%-a immár hat éve, ezért nem tudnak nőni a bérek sem. A kelet-európai fizetések egyébként az uniós átlag egyharmada körül mozognak.

Ahhoz, hogy Magyarország hívogató legyen például az osztrák munkavállalók számára, az (is) kellene, hogy kiegyenlítődjön a foglalkoztatás és hasonló legyen a bérek színvonala. De akkor alighanem a magyar munkaképes korúak is sokkal kisebb arányban gondolkodnának külföldi munkavállaláson. Jelenleg a folyamat azonban nem ebbe az irányba mutat, mert a bérek különbsége nő, az árak viszont Magyarországon is felzárkóztak a nyugat-európaiakhoz.

A számháború és az elvándorlás következményei

A sok beszélgetés közül az egyik legérdekesebbet Pogátsa Zoltán közgazdásszal, szociológussal, a Nyugat-magyarországi Egyetem docensével folytattuk. Először arról beszélgettünk, hogy szerinte hogyan is áll a számháború a külföldön dolgozó magyarokkal kapcsolatban, és mindennek milyen gazdasági hatása van?

Pogátsa Zoltán: „Én azt gondolom, hogy Magyarországról sokkal kevesebben mennek el, mint Kelet-Európa többi részéről. A lengyel, a román vagy a bolgár helyzet is más kategória, Bulgáriából például a társadalom ötöde elment, ehhez képest a magyar elvándorlás kifejezetten kevés. Az utóbbi pár évben azonban veszélyes tendencia, hogy az egyre magasabban képzett emberek mennek el.

Tehát nem is a határátkelők száma jelenti önmagában a problémát, sőt, ez inkább azt jelzi, hogy az emberek nem beszélnek nyelveket, nincs kapcsolatrendszerük. Valamilyen szintű mobilitás egyáltalán nem baj. Vegyük például az ír helyzetet, ahol azt láttuk, hogy sokan elmentek, aztán a gazdasági helyzet javulásával visszatértek. Ebből Írország nagyon sokat profitált. Tehát az önmagában probléma, hogy kevesen mennek el, az viszont még inkább, hogy akik igen, azok a magasan képzettek közül kerülnek ki."

Vissza lehet őket hozni? A blogon ebben a témában hozzászólók nem nagyon jelezték, hogy visszajönnének, sőt többen azt írták, hogy nem is áll szándékukban, esetleg majd nyugdíjas korukban.

P.Z.: „Az a nemzetközi gyakorlat, hogy abba az országba mennek vissza az emberek, ahol beindul egy robbanásszerű gazdasági fejlődés, például Írországba visszamentek, ahogy Olaszországba és Görögországba is. Ám most, hogy Görögország megint összeomlott, megint tömegesen mennek el a görögök Németországba. Nagyon egyszerű a válasz, ha lesz Magyarországon az embereknek munkahely és lesz megfelelő bérszínvonal, akkor visszajönnek, ha nem, akkor nem."

A munkaerő-áramlásnak mi a pozitív hozadéka?

P.Z.: „Ha azok, akik elmennek képzettséget, kapcsolati tőkét, nyelvtudást szereznek, tapasztalatot, összehasonlítható nemzetközi példákat gyűjtenek, és utána visszajönnek vagy kapcsolataikon keresztül, befektetésekkel, esetleg a kereskedelem terén segítik Magyarországot, ez lehet egy pozitív folyamat. Ha úgy mennek el, hogy én elhagyom ezt az országot és soha ne halljak róla többet, akkor az negatív."

Sokan mondják, hogy kilátástalan, mosolytalan Magyarország, ezen is alighanem változtatni kellene. Ez azonban nyilván már egy nagyobb léptékű társadalmi folyamat.

P.Z.: Persze, ezen is kellene változtatni, hogy Magyarország egy boldogabb ország legyen és jobb legyen a közhangulat, de ezt is, azt gondolom, az alapozná meg, ha sok ember dolgozna, magasabb bérért. Mindennek ez az alapja, ha nincs magasabb bér, és több munkahely, akkor addig teljesen felesleges arra várni, hogy boldogabbak legyenek az emberek és jobbak a közállapotok. Ez a kulcs, munkahely kell és magasabb bérek, és ehhez persze magasabb termelékenység."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: konferencia Ausztria Pogátsa Zoltán EURES T Pannonia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr865163511

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fejesrob 2013.03.23. 16:01:52

@Philosoraptor: A gazdasági kényszerpályán mozgó politika sajnos afféle halál ujjaként nyúlkál az egyes csoportok felé.

Ez Gyurcsányéknál is megvolt, egy index topicban listázták is a szakmákat.

Minden politikus szükségszerűen opportunista, ahogy te is az vagy, ha társadalomszimulátorral játszol. Nyerni akarsz és kurvára nem érdekel, ha egyes csoportokat beáldozol a győzelem érdekében.

Persze ezért utálják őket. (Én is, mert az EVA emelést nem felejtettem el nekik).

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.23. 16:03:05

@Philosoraptor: en nem mondtam, hogy otthon helyezkedjen el
tudsz olvasni?
a mondandom lenyege az volt:
nem kell mindenkinek diplomat szereznie
akinek nincs eleg penze esze, csak valami szar diplomat tudna szerezni
az mennyen el pl kamionsoffornek, azokra ugyis felneznek

se al sem igazi bolcs nem vagyok, de az mar vicc, a vegen leirod ugyanazt
nincs feltetlen szukseg mindenfele diplomara es ennyi diplomasra
tessek elmenni szakmat tanulni es FIZIKAI munkat vegezni
mert az porgeti a GDP-t
/az epitoipar mindig valtozik, de miert pont a komuvest ragadtad ki? mennyen el CNC-snek, koprhazi novernek / csalogatni fogjak pl az angolok stb.
ilyen diploma mania alakult ki ottho
nincs mar lassan masrol szo, mint hogy mi van a diakokkal es mit terveznek a Raday utcaban

sosem olvasok a szakmunkaskepzokrol
senki nem akar dolgozni, csak seggelni valahol?
vagy csdak az ujsagoknak nem erdekes a tema
sot lehet tanulni parasztnak is es azutan foldet venni es megmuvelni, nem azon sirnii, hogy jon az osztrak es felvasarolja edes anyafoldunket

tipcsi 2013.03.23. 16:03:31

@andaluzkutya:
ezért mondom feleségemnek (szintén orvos), hogy menjünk. Még nem késő talán... de nem akar. Szeret küzdeni :)
Három helyen dolgozik, van, hogy este későn ér haza és már a gyerekek alszanak. Egész délután tőlem kérdezgetik, hogy anya mikor ér haza? Szerinted?
Van magánrendelése, ami nagyjából nullára jön ki. Mivel túlságosan becsületes, és mindig ad számlát... szóval kb. azért dolgozik, hogy elfáradjon.
Megadom a telefonszámát, beszélj vele :D ..hátha egy kolléga tud hatni rá :D
Vicceltem... már feladtam. Ez van.

(deleted) (törölt) 2013.03.23. 16:05:57

@Fejesrob: Csakhogy egy gazdaság nem csak iparból áll, sőt ez egyre kevésbé jellemző. Ha mondjuk a gazdaság felét adó szektorokat basztatod, a másik felét meg nem, akkor most örüljünk, vagy sem? Aki az iparban dolgozik, az örül, aki szolgáltat, az nem. És ez jó? Sőt, az iparon belül is csak az autóiparnak jó, miközben az élelmiszeripar zsugorodik össze.

A jogállam felbolydulása nem egyenlő azzal, hogy van-e tüntetés, vagy sem. (sőt az, hogy van-e tüntetés, annak még az elégedettséghez sincs köze, ez inkább a politikai apátiát tükrözi) A jogállam felbolydulása pl. az, amikor a miniszterelnök nyíltan kritizálja a bíróság ítéletét, és most itt nem az alkotmányról van szó, hogy még a saját maguk által odarakott Kúria elnök is kiakad rá egyébként. Tehát amikor szereptévesztés van, és a politika túl messzire megy, és bele akar szólni mondjuk az igazságszolgáltatás munkájába. Nem véletlenül vannak szétválasztva a hatalmi ágak.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.03.23. 16:06:21

@morsels: En ugyan nem adtam el semmit, a tudasomon kivul.Azt meg elismerik, es megfizetik, Magyarorszagrol ez nem votl elmondhato.

andaluzkutya 2013.03.23. 16:07:44

@tipcsi: Nekem egyedül amiatt szokott rossz érzésem lenni a kiköltözés miatt, hogy miért vártam ennyit. Nálam is szempont volt, hogy napokig nem találkoztam a gyerekeimmel, amikor meg végre igen, akkor meg hulla voltam...
"Szeret küzdeni :)"
Erről az egyik kedvenc idézetem jut eszembe:
"Az akadályok leküzdése nem feltétlenül jelent haladást".
Én is szeretek küzdeni, ha van miért. Feltette magában a kérdést, hogy miért?

Fejesrob 2013.03.23. 16:08:00

@andaluzkutya: Ez OK, csakhogy az, hogy orvos akarok lenni, fizessétek ki, még nem bizonyítja, hogy jó orvos is lesz.

Ha valóban profi orvos, akkor van annyira elszánt, hogy felveszi a diákhitelt, végigseggeli az egyetemet, leteszi a szakvizsgákat, megszerzi a gyakorlatot.

Ha mindez megvan, kurvára nem fog neki problémát okozni az, ha kimegy külföldre és visszafizeti a jövedelméhez képest havi filléreket a magyar adófizetőknek.

Ha marad, éhen halni akkor sem fog, sőt jól is élhet és még a diákhitelt sem kell visszafizetnie.

Azaz a rendszer jó és mindenki érdekeit szolgálja.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.03.23. 16:10:00

@hagyma: Szakmunkaskepzesrol en msot annyit tudok, hogy a regi rendszert total szetbombaztak, regen 3 ev utan mar szakmavala kezedben jottel ki 17 evesen, most -legalabbis ami info hozzam eljutott- 17 eves korig csak az alapozas megy, utana dontod el mit akarsz tanulni ( es idokozben valtoztattak persze) , de nem am azt tanulhatod, amit szeretnel, hanem majd eldontik, inditanak-e olyan szakmat az iskolaban. Regen volt mindenfele, most meg aki villanyszerelonek tanulna ott remenykedik, hogy jajj, csak induljon a szak ( egy olyan suliban, ahol korabban mindig indult ilyen szak) Jo esetben 19-20 evesen kerul ki a szakmunkaskepzesbol.

andaluzkutya 2013.03.23. 16:10:45

@Fejesrob: "Ha marad, éhen halni akkor sem fog, sőt jól is élhet és még a diákhitelt sem kell visszafizetnie. "

Itt bukik meg az elméleted, ezért nem jó a rendszer, mert ezt nem biztosítja legális keretek között, elfogadható munkaidővel (ez a heti átlag 60 óránál nem többet jelenti nálam).
Amíg otthon voltam, csak adósságot termeltem, ha nem jöttem volna ki, az egész összeomlik. Persze lehet mondani, hogy minek van családom, de én már csak ilyen álmodozó típus vagyok:)

Határátkelő 2013.03.23. 16:11:22

@Fejesrob: Nem tudom, feltűnt-e, de nem én gondolom így, hanem azok az osztrák munkaadók, vállalatok, munkaügyi hivatalok, akik ott voltak a konferencián. Ez lehet, hogy neked fáj (és az is lehet, hogy igazságtalan), de ők akkor is így gondolják. Lehet róla nem tudomást venni, csak éppen attól még nem változnak meg a dolgok.

A másik pedig, hogy nagyon szépen megkérlek, látatlanban ne döntsd már el a politikai meggyőződésem. Én sem minősítgetlek téged, pedig a hozzászólásod alapján megtehetném.

(deleted) (törölt) 2013.03.23. 16:11:23

@Fejesrob: és a magánvállalkozók járulékalapjának 150%-ra emelése, na azt én sem fogom elfelejteni..

Fejesrob 2013.03.23. 16:12:46

@szerengeti: Sokszor csak hónapok múlva derül ki, hogy egy-egy negatívnak tűnő lépésre miért volt szükség.

A Magyar állam tervezi egy 300 fiókos agrárbank létrehozását. Ehhez azonban nyilván ritkítani kell kissé a konkurenciát, barátságtalanabbá tenni a környezetet.

Ilyen az élet, magyarként én leszarom pld. az osztrák érdekeket. Ausztriában számtalan dolgot meg sem tehetsz (teljesen jogosan), amit egy osztrák bank itt megtehetett.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.03.23. 16:13:10

@Fejesrob: "Ha mindez megvan, kurvára nem fog neki problémát okozni az, ha kimegy külföldre és visszafizeti a jövedelméhez képest havi filléreket a magyar adófizetőknek."
Elobb irtam, nem havi fillerek, es arrol is elfelejtkezel, hogy kinn is meg kell elni, ott nem elhet esetleg anyuka hazaban, mig egy pestinek aki tobbnyire szinten ott dolgozik nem kell albit fizetnie, sok esetben szuloi hazban lakhat, es sokszor haza sem ad semmennyit. Kinn ez nincs, siman lehet, hogy rengeteget elvisz a lakhatas, kozlekedes.

Es arrol meg nem is beszeltunk, hogy mennyi is onkoltseges uton a magyar orvoskepzes? Hitelben mennyi lesz a vegen az annyi.

Diffeomorfizmus 2013.03.23. 16:14:39

@Fejesrob:
"Miért ne lenne baj a röghöz kötéssel, ami hasonló? Mo-i adófizetők kifizetik a jövendő osztrák orvos taníttatását. Itt legel, ott fejik. Persze osztrák ésszel ezzel sincs semmi gáz, hiszen ők járnak jól vele és mi rosszul. "

azt fejelted el, hogy az ember nem termöföld vagy vizierömü, vagy egyéb természeti eröforrás amivel "gazdálkodni" lehet a szó rossz értelmében.
Az a baj, hogy "ti" az emberre csak úgy néztek, mint adófizetöre, akinek ez "hazafias kötelessége" . Az hogy cserébe p.l. a vezetés ésszerüen vezeti az országot ( és nem a rövidtávú érdekeknek megf. ) az eszetekbe se jut, söt, fel vagytok háborodva, ha valaki ezt felveti.

Az emberekbe befektetni bizony kockázatos : ha elkúrjátok, hazudoztok, klikkeztek, stb. akkor a képzett munkavállaló bizony odébb áll. Megoldás : normálisan, kiszámít6óan kell viselkedni, akkor biztos kevesebben mennek el.

és ha szabad valamit tanácsolnom : szakadj el az ideológiáktól, és nézd azt, hogy te, személy szerint hogy tudnál a lehetös'gekkel élve elöre jutni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.23. 16:16:00

@tildy:): a regit en is imerem, nagyon egyszeru atlathato rendszer volt, bar az is igaz, hogy meg pl voltak gyarak, ahova egy lakatos jarhatott gyakorlatra
harom kimenet volt
gimnazium
szakkozep
szakmunkas
es mindenki 14 evesen ment oda, ahova a tanulmanyi eredmenyei/kepessegei/ engedtek
es a gimnazium sem jelentette azt, hogy utana kotelezo az egyetem....

Határátkelő 2013.03.23. 16:17:59

@tucano: Nagyon sok mindenben igazad van. Teljesen egyet tudok érteni a tandíjjal, a vizitdíjjal és még mindenféle díjakkal, ha ehhez megfelelő(en alacsony) adóterhek társulnak. Az nem megy, hogy a bruttó bér jelentős részét elvonjuk, majd közöljük, hogy "ideje tudomásul venni, nincsen ingyenes egészségügy és felsőoktatás" (és ezt még csak nem is Orbánék mondták, emlékeztetnék csendben, hanem Gyurcsányék...). Ugyanis ez akkor lenne igaz, ha alacsonya(bba)k lennének az adók. Ami engem illet, benne vagyok, hogy alacsony adózás mellett legyen tandíj, vizitdíj, stb. - az egy sokkal tisztább rendszer és legalább látom, mire megy a pénzem.

tipcsi 2013.03.23. 16:19:33

@andaluzkutya: 7 éve próbálom megfejteni az okát, de eddig nem sikerült. Azt mondja, hogy alapvetően jól élünk (nem nagy lábon, amolyan "átlagosan". Szóval hitel házon, autón... egyre magasabb törlesztővel, de még ki tudjuk nyögni szerencsére). Nála (és azért nálam is) a legfontosabb, hogy mindegyikőnk egészséges, gyerekek is. Alapvetően ez a fontos, tény. Viszont én előnyben részesíteném, hogy lássam is őket lehetőleg a hét minden napján és ne csak fényképen.
Sosem azzal próbáltam rávenni, hogy másutt kolbászból fonják a kerítést. Ezzel én is tisztában vagyok. De talán nagyobb eséllyel tudnánk mindketten olyan állást találni, ahol a 8 óra az nyolc óra és nem 10-12...stb. Vagy legalábbis tervezhetőbb.

Tehát Ő úgy van vele, amíg ez a szint tartható, addig marad(unk). Én csak attól félek, hogy nehogy a béka sorsára jussunk, aki alatt szépen lassan melegítik a vizet és már csak azt veszi észre, hogy megfőtt :) ...szóval, nehogy mire észbe kap, már késő lesz lépni.

azbesztos 2013.03.23. 16:22:42

A nyelvtudás kevés ahhoz, hogy gyökeret verjen valaki idegenben. Aki ezt könnyen megteszi, az nem kötődött hazájához, itt is hontalan volt, ezért bírja ki idegenben. Ezek menjenek, isten hírével, nem kár értük.

Diffeomorfizmus 2013.03.23. 16:23:05

@Fejesrob:
" Hülyén hangzik, de nem a te jogod eldönteni, hanem az adófizetőké, mivel ők fizetik. "

csakúgy, ahogy az "adófizetök" joga eldönteni a nyugdíjemelést ( ami az ö kárukra megy végsö soron ).

Igaz ?

morsels (törölt) 2013.03.23. 16:24:11

@tucano:
Hat jo.
Akkor maradjon minden ugy, ahogy van. Vagy tuntessenek. Nekem tenyleg mindegy.
Vallvonas.

(deleted) (törölt) 2013.03.23. 16:26:03

@Fejesrob: Bár én szolgáltatószektor alatt nem csak a pénzügyi szektort értem, de akkor nézzük a bankok helyzetét úgy is, hogy a válság óta mi különösen jól jártunk azzal, hogy a bankszektorunk 80%-ban külföldi tulajdonú. Mert amikor fel kellett tőkésíteni, akkor az anyabank tolta bele a pénzt. Meg lehet nézni, hogy megszívták azok, akiknél a helyzet nem így van (írek klasszikus). Ha pedig a bank csődbe megy, és te egy vállalkozó vagy, és ott vezeted a számlád, és ez túlmutat a betétbiztosításon, akkor te is csődbe mégy. Szóval azért nem is tudom, hogy mennyire jó az nekünk, ha több lesz a magyar bank, és ha mondjuk ezt államnak kell majd pénzelnie. Különösen mikor ilyen labilis az egész pénzpiaci szektor, lásd Ciprus hogy fogja szétfertőzni az egész eurózónát.

andaluzkutya 2013.03.23. 16:26:49

@tipcsi: Nekem a 8 óra, az 8 óra. Ha ügyelek, akkor otthon vagyok, max. hívnak mobilon (igaz, nem műtétes szakmában dolgozom), meg hétvégén kell bent lenni napi 4 órát, és nagyon extrém esetben kell bemennem. Ez azért megfizethetetlen, összehasonlítva azzal, amikor régen négy napig nem mentem haza:)

morsels (törölt) 2013.03.23. 16:30:09

@tildy:):
Vicc volt :-)
Reszben.
Majd 20 ev mulva beszelgetunk errol :-).

tipcsi 2013.03.23. 16:33:15

@andaluzkutya: az övé sem műtétes.
ááááááá, ne is folytassuk, mert csak még jobban elmegy a kedvem az egésztől. Már lassan kezdtem kiverni a fejemből azt a "menjünk el innen" dolgot... de asszem nem fog menni egy könnyen :(
Vagy neki kéne egy agymosás, vagy nekem, hogy átmenjek birkába és bégessek a tömeggel :(((((

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.23. 16:33:40

@andaluzkutya: tehat akkor, mostantol, minden orvost kepezzen ki az allam ingyen, azok meg rogton mennyenek a 8 oraert meg a tobb penzert a diploma utan nyugatra / meg IT-st, meg mernokot/
az utolso oltsa le a villanyt
az orszag kihal
tanarok is
meg megmarad nehany supermarket, meg romkocsma

(deleted) (törölt) 2013.03.23. 16:35:06

@Határátkelő: Tudod, ezt már megoldották, amikor a társadalombiztosítási járulékot átnevezték szociális hozzájárulási adóvá, és ugye míg a nyugdíj- és egészségbiztosítási járulék definíció szerint olyasmi, ami után ellenszolgáltatás jár, az adó definíció szerint olyan sarc, ami után nem jár közvetlenül semmilyen ellenszolgáltatás. Úgyhogy most már nincs mire pampogni, hogy fizetjük a jóléti államok szintjén az adókat és járjon érte valami. Nna, vicces akartam lenni, és nem sikerült :)

Ugyandehogy (törölt) 2013.03.23. 16:38:01

legyen csak fizetős a felsőoktatás.
akkor majd talán többen tanulnak inkább szakmát.

tipcsi 2013.03.23. 16:38:06

@hagyma: ...hát, ha a hegy nem megy Mohamedhez.
Márpedig nem fog. Én sem gondolkodnék, ha csak mondjuk a felét meg tudnám keresni a külföldi kollégáim fizetésének.
Az ország nem hal ki. A biorobotokra továbbra is szükség lesz, mert a profitra szüksége van a multinak, még így ínség idején is.
Tanárok maradnak és megkezdik a nép fokozatos butítását. Elvégre ez a cél.

tucano 2013.03.23. 16:46:09

@morsels: és egy rendesen előkészített reform, hm, ahhoz mit szólsz? Kompromisszum, közös jó, ilyenek?
Azt is megérteném, ha a kormány valódi egyedi és teljesen magyar dolgot alkotna. De ha a politika és a szakma messziről elkerüli egymást az baj. Képzeld el, ha mi ketten (egyikünk sem oktatási szakember, csak érdekes a téma) megbeszélnénk a dolgot és mondjuk mostanra megalkotnánk a törvényt. Ja, pont ez történt :D

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.03.23. 17:08:31

@tildy:):
Persze,egy ilyen harom igenes nepszavazas utan rosszul esik hogy megis bevezetik a tandijat. Persze atnevezve es azt is rosszul.
Mi tortenik ha FiatalMernok (FM) alair es otthon marad mernoknek. Nem kell fizetnie.
Mi tortenik ha kulfoldre megy es nem AKAR fizetni. Alkalmazza magat 5 evre, 90 eves nagybacsi bt-jeben, amit meg el is ad 5 ev mulva 100 eves vagyontalan nagybacsinak. Kozben mondjuk befizeti a sajat jarulekait egy fel minimal berre - ha akarja . hiszen csak ennyi munka volt otthon a szamara. A tobbit a bt vesztesegkent tartja szamon. Elobb utobb a bt biologiai okok miatt megszunik. Roghozkotes teljesitve.
Hova lett a tandij? Mi lett megoldva? Ki jart jol?
Ja, es meg a felszmolas koltsegeit is a koltsegvetes allja.

tanato 2013.03.23. 17:46:16

@tipcsi: Úgy is mint szintén orvos azt mondom,az átlag magyar orvos mobilitási hajlandósága még a környező országokéhoz képest is nagyon alacsony átlagos magyar mobilitási hajlandóságot is mélyen alulmúlja.Ezt erősíti meg a feleséged reakciója is.Én úgy látom még egy kissé messzebb magyarországi területre sem mennek el általában,nemhogy külföldre,inkább dolgoznak három helyett is hogy valahogyan talpon tudjanak maradni.Persze aki megy kimegy utólag szidja magát hogy miért nem hamarabb szánta el magát a döntő lépésre.

váj mí 2013.03.23. 18:06:00

@hagyma: Te, szerintem nem pont neked kellene lándzsát törnöd a röghöz kötés mellett. Csak úgy mondom ...

tanato 2013.03.23. 18:09:26

@ctboy: Na látod ez egy nagyon jó kérdés,ha pl. egy mérnök a végzés után nem akar fizetni és nem jön haza hogyan hajtják be rajta a tízmillát?Interpollal hazahozatják?Vagy a szülei házát árverezik el?

gtri 2013.03.23. 18:12:01

@Fejesrob:
Hogy miért nincsenek tüntetések?
Akinek van esze az ért az ilyen és hasonló megtorlásokból:

index.hu/belfold/2011/03/20/a_kormany_megtorolta_hogy_leszavaztak_ferihegy_uj_nevet/

"A földrajzi nevekről döntő bizottság több tagját kirúgták munkahelyéről, mert úgy vélték, a kormány által javasolt Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér név bonyolult, és nem menne át a köztudatba. Szakmai véleményükért egyeseknek nem is a bizottsági helyükkel kellett fizetniük, hanem a bizottsági tevékenységüktől független munkahelyükről rúgták ki őket."

váj mí 2013.03.23. 18:15:11

@tanato: Lehetőleg ne adj tippeket, mert ezek képesek rá,. Pénzért, mindenre, a saját anyjukat is ...

Ugyandehogy (törölt) 2013.03.23. 18:16:07

@tanato: ki fogják találni. ebben biztos lehetsz.

2013.03.23. 18:20:52

@hagyma: Attól még, hogy kőműves leszek, az adófizetők ugyanúgy kifizetik a "tanulmányaim" költségeit, igaz, nem kerül annyiba valószínűleg, mintha egyetemre mennék. Amíg nincsen munkatapasztalat mögöttem és nem ismerem a szakmai nyelvet, addig fölöslegesen megyek ki bárhova is, vagy nem?

Nem opció a mai fiataloknak a fizikai munka, részben azért, mert látják, hogy ebben az országban semmire sem becsülik őket se anyagilag, se emberileg; részben azért, mert bizonyos (!) diplomával sokkal jobbak a lehetőségeik fizetés és karrier terén és nyilván az is szerepet játszik, hogy derogál a többségnek a piszkos meló.

Nem ragadok ki semmit, szimplán csak felhívtam a figyelmedet arra, hogy nem kellene szavakkal dobálózni, ha nem vagy tisztában azzal, hogy mi itthon a valós helyzet bizonyos szakmákat illetően. CNC-vel is kereshetsz nettó 120 ezer körül itthon. :)

gtri 2013.03.23. 18:29:45

@VíziLó:

VíziLó 2013.03.23. 13:30:23
@tucano: A foglalkoztatottság és a munkanélküliség szintje nem teljesen ugyanaz. A foglalkoztatottság azt nézi, hogy a munkaképes korú lakosság hány százaléka dolgozik. A munkanélküliség azt mutatja meg, hogy a munkaképes korúak hány százaléka keres munkát. Azonban ha a kettőt összeadjuk, akkor nem 100% jön ki, mert van egy csoport, mely nem számít munkanélkülinek, mert nem keres munkát, de nem is dolgozik. Máltán különösen sok ilyen nő van, ezért sorolják Máltát az alacsony foglalkoztatottsági szintű országok közé. Olaszországban (különösen délen) hasonlóan alacsony a női foglalkoztatottság.
--------------------------------------------------------------------
Ehhez még hozzátenném, hogy a magyar állam munkanélkülisége statisztikája elég érdekes módszerrel készül. :):):):)
A magyar állam ezen a területen is úgy teljesít, mint minden másban, iszonytosan gyatrán.

forrás: HVG, 2012. december 8. 71. oldal

"Szerintük sokkal valószínűbb, hogy a munkaerőfelmérés adatai torzítanak. Ezt ugyanis úgy végzi a KSH, hogy az összeírók egy véletlenszerűen kiválasztott, 38 ezer háztartásból álló minta tagjait kérdezik meg, végeztek-e legalább egy órányi jövedelemtermelő tevékenységet az elmúlt héten. Korábban, amíg hosszabb ideig lehetett munkanélküli-segélyt kapni, mindenki tagadta a feketemunkát. Amióta azonban az idei év elején a folyósítás időtartamát három hónapra rövidítették, több tízezren estek ki az ellátásból. Számukra már nincs tétje annak, ha bevallják, hogy a szomszéd földjén kapáltak vagy fusiztak- vélik a szakértők.

"Többször megígérte a kormány, hogy az adóhivatal adatbázisát felhasználva naprakész statisztikai rendszert alakít ki, ahogyan ez más országokban is működik, ám úgy tűnik, eben mostanában egyre kevésbé érdekelt." - méltatlankodott az átláthatatlan statisztika miatt a HVG-nek Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos szövetségének elnöke."

2013.03.23. 18:32:49

@hagyma: Nem kell aggódnod, a magyarok többsége nem mobilis országon belül sem és nem beszélnek nyelvet/nyelveket. Ehhez még hozzájön, hogy nem adják fel a biztos szart a bizonytalan "jóért".

váj mí 2013.03.23. 18:36:47

@gtri: És még így is 676 ezer a munkanélküliek száma a hivatalos statisztika szerint. Mna, képzelheted akkor mik a valós adatok ...

(deleted) (törölt) 2013.03.23. 18:44:57

@gtri: ez a szakszervis ember azért elég izé, a KSH ugyanis ezt a statisztikát nemzetközi módszertan alapján csinálja, és ugyanígy csinálják Európában mindenütt. Vannak a statnak a hibái, de ez a módszertan ez pont nem magyar találmány.

@váj mí: a 676 ezer az a regisztrált álláskeresők száma, jellemzően magasabb a másik munkanélküliségi statnál, mert aki regisztrált egyszer az ugye lehet, hogy valamit azért dolgozgat, akár feketén is.

(deleted) (törölt) 2013.03.23. 18:47:19

@Philosoraptor: jaja, egy 2007-es európai stat kimutatta, hogy a magyar 25-64 éves lakosság háromnegyede semmilyen idegen nyelven nem beszél, és hogy ez az egyik legrosszabb az EU-ban.

váj mí 2013.03.23. 18:48:46

@szerengeti: A "szarban-van-az-ország" fílingen nem segít a megfogalmazás- és értelmezésbeli különbség. A fekete meló meg főleg a baszott nagy jövőkép.

(deleted) (törölt) 2013.03.23. 18:52:19

@gtri: ha érdekel, a KSH nemrég elmagyarázta, mitől nő statisztikailag a foglalkoztatás www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/mpf/mpf1212.pdf

(deleted) (törölt) 2013.03.23. 18:53:24

@váj mí: persze, tudom, hogy nem segít, meg minden, csak mivel pont ilyen számokkal foglalkozom, mindig kötelességemnek érzem elmondani :-)

váj mí 2013.03.23. 18:58:23

@szerengeti: Ez neked ilyen kényszeres izé... cselekedet? ;)

eagles 2013.03.23. 18:58:27

Érdemes olvasgatni Pogátsa Zoli blogját. Sok okos dolgot mond.

pogiblog.postr.hu/

Érdekesek a hozzászólások is. Személy szerint nem állok egyik politikai oldalon sem. Az én szememben a gengszter váltás óta eltelt időszak valamennyi politikusa gazember. Ezen belül dobogósok:

első helyezett: mini Führer-Orbán
második helyezett: idióta-Gyurcsány
harmadik helyezett:országkiárusító-Antal

Ami a jelent illeti, az orbáni üzenet egyszerű, világos. Az aki ma Magyarországon meg akar élni, kussoljon. A vállalkozások közül csak azok tudnak talpon maradni, akik közpénzhez jutnak. Ennek feltétele: jattolj.
A lecsúszott rétegek számára is van megoldás. A pályinka. Szedd a hullott gyümölcsöt, főzd a pályinkát, idd szivacsosra az agyad. Nem gondolkozol, hamar megpusztulsz, tiszta haszon.

Akinek egyik variáció sem tetszik, az meg húzzon el külföldre. Mert aki elmegy az nem tüntet, nem lázad, és főleg nem szavaz.
Az ország persze hazavár. No nem Téged, csak az átutalásaidat. Segítsd, támogasd az itthoniakat. Legalább az államnak nem lesz velük gondja.

(deleted) (törölt) 2013.03.23. 19:13:58

@váj mí: inkább szakmai ártalom :) általában visszafogom magam, csak most túl sok olyan téma volt ;)

morsels (törölt) 2013.03.23. 19:15:04

@tucano:
Hat a kompromisszum, meg a reform az jo, jo szavak.
Szerinted Magyarorszagon az ilyesmi elkepzelheto? :-)

De mondom ujra, en nem vedek, nem is kritizalok. Vilagos, a tandij bevezetese sem megoldas. Mert tuneti kezeles. Nade erre nem a 'roghozkotes' mantrazasa a megoldas.
Hangsulyozom, szerintem.

Duplapepperoni 2013.03.23. 19:20:43

@Fejesrob: "Ha valóban profi orvos, akkor van annyira elszánt, hogy felveszi a diákhitelt, végigseggeli az egyetemet, leteszi a szakvizsgákat, megszerzi a gyakorlatot. "

Nem tudom, hogy írta-e már valaki, de ez a kijelentés elég nagy tájékozatlanságra vall. Te sem a diákhitel maximális felvehető összegét nem ismered, sem azzal nem vagy tisztában, hogy az orvosi egyetemen mennyibe kerül egy félév...

váj mí 2013.03.23. 19:27:17

@szerengeti: Amikor mi statisztikát tanultunk (oké, másnak hívták, mert úgy jobban hangzott), rendszeresek voltak az olyan jellegű feladatok, amelyben pro és kontra kellett, logikusan érvelve ugyanazt a statisztikai adatot tálalni a célközönségnek.
Azóta valahogy legyinteni szoktam a statisztikai adatokra, illetve osztom, vagy szorzom minimum 3-as szorzóval (kontextustól függően) a valóság közeli állapot megközelítéséhez.
Hm, hát valahogy így...
.

2013.03.23. 19:27:49

@szerengeti: Hm, nem ez az igazi baj, hanem, hogy minden jobban fizető, normális munkához elvárt az angol és/vagy német nyelv ismerete.

(deleted) (törölt) 2013.03.23. 19:38:17

@Philosoraptor: Ha kell a munkához a nyelv, akkor miért nem az a baj, hogy nem beszéljük?

eagles 2013.03.23. 19:42:50

Valaki írta. hogy az anyabankok pumpáltak a pénzt a magyarországi "leányaikba". Hol, mikor, mennyit?
Ami tény. A magyar bankok konszolidációja a 90-es években 2000 milliárd forintba (2009-es áron) került az ország adófizetőinek. Friss, ropogós forintban. Ehhez persze hitelt kellett felvenni, friss, ropogós dollárban. Amit mi állampolgárok fizetünk vissza. Aztán az így kistafírungozott bankokat Antalék meg Hornnék eladták. Mind összesen 820 milliárd forintért (2009-es áron számolva). A bukta cirka 1200 milliárd forint. Ha ehhez hozzáadjuk a 2009-ben felvett IMF hitelből a bankoknak ajándékba adott 300 milliárd forintot, már érthető, hogy a sógorok aggódnak. A szivattyú ugyan is működik csak kifelé.

2013.03.23. 19:51:13

@szerengeti: Mert a magyarok többsége elvétve találkozik külföldiekkel.

Amúgy van még pár ország, aki sereghajtó velünk együtt idegen nyelvek ismerete terén. Ezt csak kiegészítésként írom, nem azért, hogy lehessen vele takarózni. Baj amúgy, hogy az emberek ennyire lusták, és az is baj, hogy az iskolai nyelvoktatás minősége erősen megkérdőjelezhető.

DieNanny CH 2013.03.23. 20:01:48

@dean23:
"Már egy 4 éves német gyerek is felvilágosultabb az országunkról, mint a rezsicsökkentéstől bezombult magyar nyugdíjas! "
Pláne, hogy direkt gyerekeknek csináltak is erről egy videót:
www.youtube.com/watch?v=UeIqrFXH1NI

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.03.23. 20:12:26

Röghözkötés...
Csendben kérdezném hogy azok a nem kisszámú orvosok és egyéb szakemberek akik a harmadik világból tanultak itt hazájuk költségén és itt maradtak azoknak vajon a magyar kormány kifizette a tanulásuk költségét a hazájuknak?
Vagy az rendben van ha más fizeti a tanulmányaikat és itt maradnak de ugyanezt a magyarok nehogy megmerjék tenni?

aleb19 2013.03.23. 20:28:29

@Quercus58: szerintem a sorrend az orszag eladositas merteke okan
1,elqrcsanyo
2,piashorn
3,antall
azhogy torpeorban egy mini diktator egy dolog, de legalabb nem vett fel milliard dollarokat tonkre teve az orszagot...egyelore

aleb19 2013.03.23. 20:32:42

@DieNanny: mondanam hogy vicces de inkabb szanalmas es azt minositi aki ilyet legyart es adasba ad...tipikus agymosas

Északifény74 2013.03.23. 20:33:20

@andaluzkutya:

Na ezzel én is így vagyok, minek vártam ennyit???:D

eagles 2013.03.23. 20:46:47

@aleb19:

Orbán ugyan úgy veszi fel a hitelt, csak ő a "szabad piacról", s nem az IMF-től. A forint, ill. dolláralapú kötvények kibocsájtása is hitelfelvétel. Az persze egy érdekes kérdés, hogy a 2013 elején kibocsájtott 5 éves futamidejű dollár kötvényekre fizetett kamat alig 15 bázisponttal (0,15%) haladja meg a IMF hitel kamatát.
Ez elenyésző ahhoz képest, hogy a piac nem pofázik bele, mit, hogyan csinálj.

aleb19 2013.03.23. 20:53:36

@Quercus58: igen azorban vesz fel hitelt de ez nem plussz hitel hanem a regi felvett hitelek miatt szukseges a finanszirozashoz
elqrcsanyoek extra 20md eurot vettek fel
piashornek extra 20 md dollart vettek fel-bankonszolidacio
antall csak pancser volt es elszalasztotta a 40%-os adossag leirast kb 8md dollar bukta

DieNanny CH 2013.03.23. 21:32:26

@Philosoraptor:
Úgy tudom, 17 éves kor az iskolakötelezettség.(Vagy nem. Nem tudom) Régen egy 17 éves végzett kőmüves volt, tehát utána dolgozhatott. Manapság meg még 2-3 évig tényleg "feleslegesen" koptatja a padot.

DieNanny CH 2013.03.23. 21:38:01

@aleb19:
Nem lehet, hogy azért nem vett fel, mert már senkit nem talált, aki adott volna?

eagles 2013.03.23. 21:43:57

@tipcsi:

Kérd meg a feleséged, nézzen utána, hogyan próbálja kicsinálni a fidesznyik tardi polgármester a háziorvost. ANTSZ, OEP, kormányhivatal, rendőrség, ügyészség segítségével. Ha ettől sem indul neki az országhatárnak, nincs remény.

Globetrotter2014 2013.03.23. 21:50:43

1. vissza lehet hozni. Aki visszajöhet az előb utóbb vissza is jön.

2. az elvándorlásnak jelenleg sokkal több pozitív követlezménye van mint negatív. 10 éve lehetet hőzöngeni hogy gazdasági fellendöülésben kell minden dolgos kéz (akkor is képmutatás volt), de jelenleg minden esetleegs negatív hatást zárójelbe lehet tenni.

3,. sok ország volt sokkal mélyebben, Mi is voltunk sokkal nagyobb xarban. Persze gáz hogy 10 éve nem erre számítottunk.

2013.03.23. 22:11:39

@DieNanny: Már leszállították 16-ra. De nem is ez a lényeg, hanem, hogy mi ennek a célja... :)

aleb19 2013.03.23. 22:12:49

@DieNanny: jelenleg a vilagban penzboseg van (mint quercus58 is irta: 2013 elején kibocsájtott 5 éves futamidejű dollár kötvényekre fizetett kamat alig 15 bázisponttal (0,15%) haladja meg a IMF hitel kamatát)
az eu es az imf is szivesen adott volna, ha eltorlik a bank/multiadot illetve emelik az szja-t
de ezekkel a kondiciokkal nem eri meg hitelt felvenni ugyanis meg mindig 3%os hiany van evrol evre

2013.03.23. 22:20:50

@ZF2: 1. A többség nem jön vissza, és nem is csodálkozom ezen.

2. Pozitív? Ha a kint eltöltött és felszedett élettapasztalatot és világlátást itthon kamatoztatnák, akkor lehetne ilyesmiről beszélni. Nem a nyelveket nem beszélő, képzettség nélküliek mennek el legnagyobb arányban, ez tehát káros ránk és a gazdaságra nézve is. Annyi az egésznek a pozitív hozadéka, hogy valószínűleg kevesebben vannak munka nélkül. Erre azért büszkék lehetünk. :-)

3. Ha így folytatjuk, leszünk még mi nagyobb szarban is.

aleb19 2013.03.23. 22:26:00

@ZF2: "az elvándorlásnak jelenleg sokkal több pozitív követlezménye van mint negatív. 10 éve lehetet hőzöngeni hogy gazdasági fellendöülésben kell minden dolgos kéz (akkor is képmutatás volt), de jelenleg minden esetleegs negatív hatást zárójelbe lehet tenni."
ne haragudj de ez butasag kimutathato,hogy a kepzettebb, rugalmasabb, mobilabb egyedek tavoznak es ezek mdFt/fo veszteseget okoznak az elhagyott orszagnak

PannonBoy 2013.03.24. 01:31:41

A poszt után a kommenteket nézve néha az az érzésem, hogy a szabadfutó hobbi közgazdászok elmélkedéseit olvasom. De amikor látom, hogy csak a sz@rdobálás megy, rájövök, hogy mégsem. :))

gtri 2013.03.24. 05:12:48

@szerengeti:
Nem vonom kétségbe, hogy minden politikus megnyalja mind a tíz ujját olyan statisztikusok szakértése nyomán, akik kimutatják, hogy aki az előző héten 1 órát dolgozott, az már munkavállalónak számít. :) (még akkor is, ha mindezt feketén tette)

De azért ugye azt leszögezhetem, hogy egy normális hétköznapi ember ezt egyszerű átverésnek tartja. Ilyen alapon minden magyar, aki vitorlázott az előző évben a Balatonon tengerésznek minősíthető.
A személyes tapasztalatom pedig a következő. A cég, ahol dolgozom már 3 éve folyamatosan csökkenti a létszámot. A környezetemben szintén erről számolnak be az ismerősök. És ezek a cégek olyan embereket küldenek el, akik az előző héten 40-48 órákat dolgoztak. :):):):)

Le a kalappal a statisztikusok előtt. Az uniós statisztikusok előtt is. Azért nem ártana, ha az emberek tudnának róla, hogy ilyen átverésekkel tudják csak letornázni a munkanélküliségi adatokat 16 vagy 14 vagy 10 százalékra.

DieNanny CH 2013.03.24. 08:04:36

@gtri:
Hát, igen. Inkább úgy kellene annak a 38ezer embernek feltenni a kérdést: "Van önnek Mo-on bejelentett munkaviszonya?" Csak ezt nem merik megkérdezni.

2013.03.24. 08:19:44

@PannonBoy: Az internet átka. Mindenki okoskodik. ;)

tanato 2013.03.24. 09:21:48

@Quercus58: A tardi háziorvos már dolgozott Svédországban,csak hazajött,de szerintem már bánja erősen.Azért is mer szembeszállni a hatalommal,mert van kinti tapasztalata.

tanato 2013.03.24. 09:30:58

@diggerdriver: Na várjál csak,ha mi tényleg meglépjük,utána joguk lesz a románoknak is meglépni velünk szemben a több ezer orvosért és a több ezer egyéb diplomásért meg a több százezer szakmunkásért visszakövetelni a tandíjat.De azt mondom ha mi lépünk először,akkor teljes joggal.

Globetrotter2014 2013.03.24. 12:32:22

@aleb19: képzettebb rugalmasabb: ez így nem teljesen igaz. A legjiobbak így is érvényesülnek, azok fognak kimenni akinek nincs jelneleg hely a munkaerőpiacon. ÉS hidd el, előbb utóbb azok is vissza fognak vágyódni.

Akárhogy is, középtávon sokkal többet árünk azzal ha a jó és képzett de munkaerőpiac által nem méltetott fiatalok most kint gyűjtenek tapasztaaltot, mintha ezek megtört és sikertelen pűályázóként tengetik az életüket a munkaügyi hivatalban.

Globetrotter2014 2013.03.24. 12:36:08

@Philosoraptor: alőbb utóbb a t9bbség vissza fog jönni. Ezt tapasztalatból mondom, sok ellenpéldát látok, még jelen gazd helyeztben is.
2. Igen, pont ezért lesz pozitív, sokszorosan.
3. Na igen, akráhányszor azt hittem hogy ez a mélypont még sikerült lejjebb klerülni. De ne felejtsük, nem is olyan régen volt ez másként is. Remélem hamarosan lesz megint.

2013.03.24. 12:50:37

@ZF2: Visszajönnek azok, akiknek nem jött be kint az élet és/vagy esetleg hazahúz a szívük.

Engem ezzel a kormánypropagandával fölösleges győzködni, biztos vagyok benne, hogy nem fog visszajönni a többség, mert ha olyan jó lenne itthon a helyzet, el se mentek volna.

Jaffar 2013.03.24. 12:54:23

Tegnap nem volt idöm és nesze neked egy osztrák poszt :)

Na akkor, hadd kezdem azzal, hogy bizony a fizetés nem minden. Aki külföldön (jellemzöen nyugati jóléti társadalomban) megtalálja a számítását, az nem csak azért érzi így, mert több, akár sokszorosan is a fizetése, mint amit odahaza keresett. Ez csak egy, szerintem nagyon kis része annak a sok dolognak, ami miatt az ember boldogabbnak, felszabadultabbnak érzi magát. Mondomezt én 9,5 év "tapasztalattal a hátam megett.Volt, hogy 2500€ nettót vittem haza kétkezi csumi munkával, de mégsem voltam boldog, mert napi 10órát és havi 30-31 napot dolgoztam át érte (havi 3 fél szabadnapom volt!!!!). Aztán elegem is lett, mert embertelen volt, még akkor is, ha jól kerestem. Sokat kerestem és mégsem voltam boldog, hisz mit ér a sok pénz, ha sem idöd, sem eröd nincs kiélvezni.
Ma Magyarországon szinte mindenki rinyál, és ujjal mutogat a másikra, pl. a kormányra, ahelyett, hogy mélyen magába nézne és elgondolkodna. Sokszor úgy adódik, hogy áldozatot kell hozni a jövö érdekében. Én pl. 28 évesen iskolapadba ültem, elöször németet tanulni (mert hiába beszélik sokan az angolt Ausztriában, mégsem az az anyanyelvük), majd egy "új" szakmát. S csakis rajtam múlt, hogy sikerül-e, mert az osztrák munkaügy segített, fizette az oktatást, de vizsgázni már nekem kellett. Sikerült, s mára az egyik legnagyobb
IT szolgáltatónál vagyok, ahol szintén alulról kezdve, 3 év alatt enterprise szintig jutottam. Érdekes módon magyarok is segítettek ebben :)
Az elmúlt 9 évben rengeteget tapasztaltam és miután van rokonom Sopronban és figyelem a Mo.-i (szándékosan nem hazai) eseményeket, kicsit más véleménnyel vagyok a szülöföldemröl, mint amikor kijöttem. Vallom, hogy az a munkás, tanár, orvos, aki a jelenlegi béréért nem tud, akar megfelelöen dolgozni, az annak a duplájáért sem fog. Az a bolti eladó, aki azért nem jön oda a boltban hozzám és kérdi meg, hogy miben segíthet, mert keveset keres, az akkor se jönne oda, ha többet keresne. Pont tegnap történt egy soproni bababoltban. 3-an ültek és vihogtak és ránk se néztek. Miután szóltunk, akkor persze segítettek, de nyilván az már más.
Ugyanez igaz a növérekre, orvosokra is és minden munkavállalóra.
Ha azt veszed észre, hogy a faluban, kisvárosban kevés a munka, vagy az, amit csinálsz, az ország másik felében jobban fizetö, akkor el lehet dönteni, hogy mész, vagy sírsz. S itt jön bele a képben a másik rettenet, az a szocializmusból itt maradt tévképzet, hogy mindenkinek öröklakás kell, jár, alanyi jogon. Nem, nem jár, és nem is kell, söt.
Rengeteg helyen olvasom, látom, hogy huszonpár éves emberek belevágnak felelötlenül egy lakásba, vagy házba, holott látható, hogy nayon necces az egész és ha egy keresö kiesik, akkor már bukta az egész. Mégis belevágnak. Azok, akik ma a röghöz kötés ellen harcolnak, holnap egy öröklakás elsö részletébe teszik a megtakarított vagy örökölt pénzüket. Majd miután odakötötték magukat, okolják a volt cégüket, kormány, zsidókat, cigányokat és mindeki mást, ahelyett, hogy mérlegelnének és a legkisebb rosszat választva, akár 35, akár 55 évesen új életet kezdenének. Persze, lehet, hogy csak én vagyok túlságosan "liberális". Mindenestre azt elmondhatom, hogy hiába van átlag feletti fizetésem és az asszony hiába kap átlagfizut, örülök ha egy lakásra valót a nyugdíjas éveimre összehozok. Megtehetném, hogy most azonnal beleevágok egybe és 30 évre eladósítom magam, de akkor le kellene mondanom szinte mindenröl. S miért is? Én nem hitegetem magamnak, hogy mégiscsak a saját lakásomat fizetem, hisz ez nem igaz. Akkor lenne ez igaz, amikor az utolsó csekket tartanám a kezemben, addig meg csak lutri. Na de vissza az egész elejére. A pénz nem minden. Számomra sokkat többet jelentett az, hogy itt Ausztriában külföldiként megadatott a lehetöség, hogy a legjobb tudásomnak megfelelöen a legjobb munkát tudjam elvégezni. Jól járt velem az osztrák állam, amikor fizette a tanulmányaimat, mert már szinte most visszafizettem az azóta befizetett adóm által. Eleinte hiányzott a család (még most is), barátok, de ez idövel elmúlik, hisz aki be akar illeszkedni, az elöbb utóbb talál barátokat és idövel családot is alapít.
Az osztrákok tényleg szeretik a magyarokat, hisz közös a történelmünk. Míg mi magyarok nem szívesen emlékszünk rájuk, ök telejesen más véleményen vannak. Elég, ha annyit mondok, hogy a magyarokra még szitokszavuk sincs, ellenben a törökökre és a szláv népekre annál inkább. Ami nagyon jó az osztrákokban, hogy legalább megadják a lehetöséget és azért mert külföldi vagy, nem feltétlenül kell kevesebbet keresned, vagy többet dolgoznod. Persze eleinte nagyon nehéz, hisz meg kell mutatnod, hogy jó vagy, söt jobb, mint amilyennek elsöre gondolnák. Ha erre képes vagy, akkor a határ a csillagos ég. Engem sokszor, sokan lenéztek, de mindegyiknek bebizonyítottam, hogy felesleges volt :) Bunkók, parasztok, nacionalisták etc. mindenhol vannak, ha ilyenbe botlasz, hamar tovább kell állni, mert a nagyon nagyon nagy többség nem ilyen.
Speciel a szomszédom az, de nem mindig válogathatjuk meg a szomszédokat :) Nekem már az böven elég elégtétel, hogy a szomszédomat az egész utca utálja és velem, mint külföldivel meg mindeki jóban van :D
Visszatérve ismét az elejére, a probléma sajnos óriási. Azt látjuk, hogy külföldön egy kukás 1000€-t keres, de azt nem látjuk, hogy mire elég 1000€. Nem mondom, hogy az 1000€ az nem ér többet, mint 65000Ft, mert ez nem igaz, de annyit azért mondhatok, hogy aki itt takarít, az nem feltétlenül él jobban, mintha otthon takarítana. A minimálbér az adott országban senkit se vonzzon, mert abból csak csalódás lesz. 2 minimálbér, tehát 2 keresö fél már többnyire egy szerény életre elég, söt, több is, hisz nyugatonn nem fenyeget a veszély, hogy egy diktátor átvegye a hatalmat. A külföldi egzisztenica felépítése minimum 5, de méginkább 10+ évbe tellik. Az elsö 2-3 évben csakis magadra számíthatsz és pont ez benne a szép. Ott az idegen nyelv, az idegen környezet és az idegen emberek, akiknek te vagy az idegen. Ha ott megállod a helyed, ami tényleg nehéz, akkor megkérdheted magadtól, hogy Mo-n miért nem voltál erre képes? :)
Bizony, nehéz dolgok ezek, föleg ha abból indulunk ki, hogy ma Mo-n szinte mindenki pesszimista. Miért nem tudunk kiállni magunkért a munkahelyen? Miért nem vagyunk szolidárisak és fogunk össze legalább a nagyobb dolgokban? Persze aki a munkahelyen 5-10-50 emberrel nem képes összefogni, az egy jó ügy érdekében (pl felsöoktatás, egészségügy) sem fog tenni semmit.
Lehet ezekért a mondatokért engem majd köpködni, de attól még sajnos igazak. :(

Globetrotter2014 2013.03.24. 13:12:56

@Philosoraptor: aki teheti vissza fog jönni. Nagyon műájernek kell lennie ahhoz hogy stabilan megtelepedjen és ne csak tengődjön.
És hazahoz megtakarítást, tudást és világlátást.

Nem tudom te mennyi külföldre költözőt ismersz én elégg otthon vagyok ebben a témában.

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.03.24. 13:35:10

Thaiföld szerintem azért más kategória, mert nem lefele csúszik a középosztály, és a felső tízezer kivételével kb mindenki más is, hanem lassan de biztosan jobban élnek az emberek, mint 5 vagy 10 vagy 20 éve. És a felső-középosztály meg merem kockáztatni hogy simán kelet-európai színvonalon. Avagy egy orvos-tanár házaspárnak Magyarországon mikor ját magániskolába a gyereke és mikor van félnapos bejárónője, plusz autó és rendes nyaralás. Aki sokszor nagy áldozatok árán szerez egy diplomát, és talál egy normális állást, az kapaszkodik felfele, és nem 10 körömmel kapaszkodva csúszik lefele. Ez baromi nagy különbség.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.24. 14:41:38

@váj mí: en nem a roghozkotes mellett tortem landzsat, azt mondtam, a mostani allapot, a rengeteg felsooktatasban resztvevo, akik zome tandijmentes es utana raadasul elhuz az nem tarthato
mar elmondtam parszor esszeru tandijrendszert tartok jonak

az en esetem mas, egy masik rendszerben tanultam, de ha nem volt jo a szocializmus es mosty mar lehet menni 2 naponta nyugatra, meg melozni meg a kocsira hitelt felvenni, akkor bizony van tandij is
az elet ilyen

2013.03.24. 14:54:36

@Jaffar: Van igazság nyilván abban, amit mondasz, én úgy látom, hogy amíg az emberek nem változnak, addig nem lesz érdemi változás. És mivel az emberek nem hajlandóak változni, én meg nem vagyok hajlandó leélni az életemet egy ilyen országban.

Csak a hülyék hiszik azt, hogy kint a minimálbérből habzsidözsi van...

2013.03.24. 14:59:51

@ZF2: Miért jönne vissza, amikor pont azért ment el, mert elege van a jelenlegi helyzetből? Májerség (jelentsen ez bármit is ebben a szövegkörnyezetben) nélkül is lehet élni és "érvényesülni".

Személy szerint senkit sem ismerek sajnos, de kérdezd meg az itt jelenlevő külföldön élő embereket, hogy mikorra tervezik a költözést vissza ide. Nem dacból fogják azt mondani, hogy nem jönnek, ebben biztos vagyok.

Jaffar 2013.03.24. 16:55:15

@Philosoraptor:
A visszajövetel megint egy külön téma. Én mondjuk nem a pénz miatt jöttem, hanem mert szelermes voltam :). Mostanra sikerült felépítenem egy egzisztenciát, amit semmi pénzért nem adnék fel. Akkor sem, ha otthon is jól keresnék. Jól érzem magam, 1 hónapon belül megszületik a fiam, a munkahelyemen megbecsülnek és számítanak rám. Mire felnö a fiam, vagy felnönek a gyerekeim, eltellik 20 év. Ha addigra fel is emelkedne Magyarország (amit sajnos kétlek, és most nem arra gondolok, hogy a fizetés eléri a nyugati átlagot), akkor se jönnék, hisz a család, barátok mind-mind itt vannak. A gyermekeim addigra felnönek, talán unokák is lesznek. Költözzek el tölük? Bár ez még Ausztriából megoldható, de pl már Németországból sokkal nehézkesebb. Szóval marad talán a nyugdíjas kor, bár valszeg az is kétséges, hisz mire odajutok, addigra tutkó 75 év lesz a határ :(

aleb19 2013.03.24. 19:21:03

@ZF2: a statisztika mast mutat mint amit elkepzelsz
es szemelyszerint eszemagaban sincs visszamenni egy szurke korlatolt M.orszaba ahol a rovidtavu onzes a szokvany
a jelenlegi kitantorgas egyfajta generacios protest a mostani uralkodo un 'nagygeneracio' elcseszett orszagmodelje miatt
ha a mostani tokoles folytatodik akkor elerheti a kritikus tomeget az orszagelhagyok szama es a nem fent tarthato jelenlegi rendszer osszeomlik de durvan, ha viszont a megszerzett jogokrol hajlandoak lemondani az otthonmaradok a pofaraeses puhabb lesz

Globetrotter2014 2013.03.24. 21:08:37

@Philosoraptor: mint írtam ven kis tapasztalatom vna a külföldözésben. Jópár országváltáson vagyok túl, tanultam és dolgoztam jópár országban. Közben sok magyart ismertem meg akik közül nem egy hazatért. És van aki nagyon jól boldogul, nem hiszem hogy újabb külföldözésen törné a fejét.

Az elején már az is nagy dolog hogy küldöldön vagy, sok új inger érdekes emberek (nyilván nem tányérmosóként mentem ki).Egyszerűen a másság frissítőleg hat az elmére. Nyilván nem fog sok minden zavarni (cél a beilleszkedés) és nem lesz azonnal honvágyad (már csak idő hiányában sem).

De egy időután vágyódni fogsz azután ami korábban természetes volt. Nem ezélrt mert az a jó csak mert megszoktad. Én pl addig nem küklönösebben szerettem a magyaros kaját amig magyarországon éltem.

És ott van az hogy hiába keresel 2000 eurót, ha a megélhetés drága és továbbra sem vagy annira hitelképes hogy egy 3-500.000 eurós hitelt felvegyél. Életlted végéig pedig nem akarsz albérleben tengődni. Szal ha lesz 50e eur a számlán akkor el lehet gondolkodni hogy ez elég valamire otthon...

2013.03.24. 23:41:08

@ZF2: Igen, akikről te beszélsz, azok lehetnek azok, akik pénzt gyűjtenek kint x dologra, aztán hazajönnek.Én meg azokról beszélek, akiknek elegük van ebből a társadalomból meg állambácsiból is.

"De egy időután vágyódni fogsz azután ami korábban természetes volt. Nem ezélrt mert az a jó csak mert megszoktad."

Hm, hagyma ~15 éve van kint, zobpilote meg 30 évet húzott le Kanadában. Ők azért maradtak meg, mert elég régóta kint vannak, de bizonyára akadnak még itt a blogon olyanok, akik nem 1-2 éve vannak távol, és eszük ágában sincs visszajönni. Azt kellene megérteni, hogy különbözőek vagyunk, és nincsen két egyforma ember. Tehát fölösleges győzködni, hogy majd visszatérnek, egy frászt. Ezt csak szeretné a mindenkori hatalom, hogy még több nyúzható ember legyen itthon.

"És ott van az hogy hiába keresel 2000 eurót, ha a megélhetés drága és továbbra sem vagy annira hitelképes hogy egy 3-500.000 eurós hitelt felvegyél. Életlted végéig pedig nem akarsz albérleben tengődni. Szal ha lesz 50e eur a számlán akkor el lehet gondolkodni hogy ez elég valamire otthon..."

Lehet, hogy velem van baj, de én hitelt nem vennék fel se kocsira, se ingatlanra. A megélhetés egy bizonyos része drága a magyar fizetésekhez képest, de aki 2000 euróból nem tud megélni, ott komoly gondok vannak.

gtri 2013.03.25. 00:31:56

@DieNanny:
Ez a kérdés minden uralmon lévő politikus rémáma lenne. :)

gtri 2013.03.25. 00:32:39

@gtri: rémáma=rémálma :):):)

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.03.25. 01:57:42

az albérletnek szükséges velejárója a tengődés? most komolyan? lassan lenne elég pénzem egy kis házra. de minek? így tudok menni, amerre szeretnék, akármikor, holnap, ha olyanom van. személy szerint én nem vagyok fa, hogy gyökeret növesszek. van, akinek meg az ad biztonságot, ha a nevén van egy ház. ok, értem. mér kell minden héten ezen vitatkozni, és lecigányozni egymást stb néha odáig fajul?
megélhetés: a fizetésem háromnegyedét tudom megspórolni. nyaralásra elmegy ennek egy része, évente van 13 hét szabadságom. még mindig marad sok. mindjárt indul a hajóm Poya Lisára. hm, most sajnáljam magam? majd ha lesz időm a korallzátonyon, megteszem.

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.03.25. 02:03:57

tegnapelőtt összefutottam egy nyolcvanéves amerikai nővel, aki még mindig búvárkodik és utazik, egy húsz éve Japánban élő franciával, fél éve utazó lengyelekkel, egy holland bankárral. imádom hallgatni az élettörténeteiket. mindenki másnak mennyire természetes máshol élni, lakni, utazni olykor évekig. ja, és ezt az egész hazaárulózós tematikát még a lengyelek se értették..... tudnak Orbán húzásairól és sajnálnak minket, egyébként..... nem jó érzés, nagyon nem, olykor tudni, hol a helyünk a világban mások szerint....

Globetrotter2014 2013.03.25. 08:37:19

@Philosoraptor: na ácsi, szóval te aaról beszélsz akit nem a jobb fizetés, munkatapasztalat, kalandvűágy hajt hanem aki bevűlllalja a az idegen országban letelepedéssel és kvázu nulláról újrakezdéssel járú amúgy nem keváés szívást, a munkaerőpiacon a mindennapos küzdelmet a bennszülettekkel mint bevándorló (kvázi másodlagos polgár), mert elege van a Fideszből?

Nem mondom hogy annyi ok lenne szeretni őket, de téged mégis melyik bolygóról szalajottak?

Hari Seldon 2 2013.03.25. 12:45:59

@tipcsi:
"7 éve próbálom megfejteni az okát, de eddig nem sikerült. Azt mondja, hogy alapvetően jól élünk (nem nagy lábon, amolyan "átlagosan". Szóval hitel házon, autón... egyre magasabb törlesztővel, de még ki tudjuk nyögni szerencsére). Nála (és azért nálam is) a legfontosabb, hogy mindegyikőnk egészséges, gyerekek is. Alapvetően ez a fontos, tény. Viszont én előnyben részesíteném, hogy lássam is őket lehetőleg a hét minden napján és ne csak fényképen.
Sosem azzal próbáltam rávenni, hogy másutt kolbászból fonják a kerítést. Ezzel én is tisztában vagyok. De talán nagyobb eséllyel tudnánk mindketten olyan állást találni, ahol a 8 óra az nyolc óra és nem 10-12...stb. Vagy legalábbis tervezhetőbb.

Tehát Ő úgy van vele, amíg ez a szint tartható, addig marad(unk). Én csak attól félek, hogy nehogy a béka sorsára jussunk, aki alatt szépen lassan melegítik a vizet és már csak azt veszi észre, hogy megfőtt :) ...szóval, nehogy mire észbe kap, már késő lesz lépni. "

Mi már eldöntöttünk hogy lépünk. Nálunk is az egyikünk orvos. Nekünk Svédországban és Belgiumban vannak várható visszajelzéseink.

Szerintem azzal (is) el tudod gondolkoztatni a párodat, hogy nem a "most-ról" van szó.
Mi úgy voltunk vele, hogy OK lehet, hogy mi még csak elvagyunk, de a gyerekek húsz-huszonöt év múlva BIZTOS hogy dobbantanak mi meg akkor mit csinálunk a nyugdíj felé közeledve? "csak csendesen nézzük a tv-n hogy ragyog egy másik világ" by Zorán...
Merthogy akkor már nem lesz lehetőségünk/pénzünk, hogy velük menjünk látni, ahogy felnőnek az unokák.

2013.03.25. 13:52:52

@ZF2: Az általad leírt dolgok kizárnák egymást? Nem hiszem.

Nem (csak) a politika miatt mennek el az emberek. Említettem, hogy nincsen két egyforma ember, mindenkinek más a prioritási sorrendje, és ez így van is rendjén.

Globetrotter2014 2013.03.25. 14:49:42

@Philosoraptor: az emberek lexarják a poltikát. Az elmúlt 10 év immunissá tette őket. egyébbként ez egy tipikus K-európai dolog hogy ítt verjük a billentyűzetet a semmire.

Érdekes hogy amerikában az em,berek elmennek szavazni aztán rábízzák a dolgokat a profikra. Igaz ott a dolgok működnek is...

2013.03.25. 17:08:24

@ZF2: A politikusok által hozott döntéseket, ami kihatással van az életükre, kevésbé szarják le, láthatod, hogy sokan elmennek v. terveznek innen elmenni.

Azbej Tristan · http://kerdem.blog.hu/ 2013.03.26. 22:03:44

@Diffeomorfizmus:
Kedves Diffeo!

Az ötlettel foglalkoztunk. Egyáltalán nem elveszett felvetés, de két problémát is felvet:
- igazságtalan az otthon maradókkal szemben - sokaknak már az is bántja az igazságérzetét, hogy mi kiemelten foglalkozunk a külföldre vándorolt magyar fiatalokkal,
- ha demográfiai célokat nézzük, akkor könnyen kontraproduktívvá fordulna egy ilyen kedvezmény: valószínűsíthető, hogy sokan a későbbi adókedvezményért mennének ki külföldre.

Globetrotter2014 2013.03.26. 22:14:56

@Azbej Tristan: csak szólok, az expat nem hazatelepülőket jelent hanem olyan multikat akik a nemzetközi köztpontjukat áthelyezik abba az országba. Ezt tipikusan nem a bennszólöttek kapják hanem azok akik a cég miatt egy idegen országba kénytelenek települni.

Egyébbként eléggé kövér juttatásokat szontak kínálni. Asszem náélunk ennek nincs hagyománya, emlékeim szerint Magyarország inkább a céges adókedvezményekre szokott gyórni, meg kevésbé jellemző hogy multik nemzetközi stábot hoznak ide. Bár láttam ilyet is.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása