oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2012. november 24. 06:55,  Egy korrekt ország belülről 178 komment

2012. november 24. 06:55 Határátkelő

Egy korrekt ország belülről

Ha már tegnap Svédországban jártunk, ma maradunk a környéken, egészen pontosan Finnországban és szétnézünk kicsit, mi hogyan is működik. Kalauzunk Lore, aki rengeteg hasznos információval szolgál mindazoknak, akik azt vették a fejükbe, hogy ebben az északi országban szeretnének élni.

Helsinki 2.jpg

„A hasznos tudnivalókat szeretném összegezni Finnországról, amihez azonban szükséges némi háttér információ, így világossá válhat, hogy az itt leírtak milyen élethelyzetből fakadnak.

0. lépés

Az én helyzetem könnyebb szerintem, mint általában a határátlépőké. A válság előtti „boldog békeidők" csúcsán, 2008 nyarán határoztam el, hogy külföldön élek majd. Tisztán anyagi megfontolások és szakmai megbecsültség iránti vágy hajtott. Mérnökként dolgozom, így helyzetem egyszerű volt (unalmas mérnök sztori, kávé legyen kéznél).

A kezdeti lépés a finn nagykövetség felkeresése volt. Egy kiadványt találtam a követségen Business in Finland címmel. Ebben rengeteg finn cég volt felsorolva iparáganként válogatva. Kinéztem a profilomba vágó olyan cégeket, amelyek az elmúlt években nettó profitot termeltek és elküldtem az önéletrajzomat. Két hét múlva már az interjúra mentem.

(Igen, mindez a válság előtt, de ugyanez ma is működik, csak az időtávok nőttek, mivel sok cég fejlődik erőteljesen manapság is. Nem beszélve arról, hogy a nagy leépítések után most próbálják munkaerejüket pótolni.)

Mivel minden ország követségének feladata a kétoldalú gazdasági kapcsolatok erősítése ezért feltételezem, más országok képviseletein hasonló kiadványok elérhetőek.

-1. lépés

Természetesen a balfasz lapot rögtön a pakliba kevertem, mert rossz HR-osztálynak küldtem az önéletrajzomat, így Finnország helyett a hollandoknál kötöttem ki, de a válság végül (cégen belül 2010-ben) csak átsodort Finnországba.

Jó volt Hollandia, de most Finnország van terítéken...

Evidenciák: nyelvtudás és munkalehetőség (megalapozott ígérete) nélkül én nem indulnék... sehová, erről ennyit.
Ha van legalább 5-10 felvételi elbeszélgetés egyeztetve, akkor már érdemes megkockáztatni a kiutazást, mivel ha felvesznek, valószínű fizetik az felvételi elbeszélgetés költségeit (kiutazás, hotel) de külön ezt kérni nekem nem lenne pofám. (Itt és az alábbiakban értelmiségi állásokról beszélek, tudom, tudom... burzsoá kutyaütő vagyok)

Ha megvan a munkaszerződésed

Lakáskeresés

Árak:
vidéken 400-500 EUR/hó 32-40 m2 (víz és áram nincs benne, melegvíz, fűtés igen. Bérházakban általában a pincehelyiségben van mosógép 3-4 EUR alkalmanként.)

Helsinki/Espoo régió bérleti árak: 500EUR (lepukkant- 24m2) –> csillagos ég. Én személy szerint nem tudok társbérletről, mint Angliában, itt csak a diákok élnek „kényszerközösségben'' tudomásom szerint. Szóval önálló lakás az irány.

Itt sok esetben elvárják, hogy legyen lakásbiztosításod a bérleményedre (50-70EUR/év), valamint elemes füstérzékelő felszerelését is kötelezővé teszik, ha ilyen nincs a lakásban (25EUR). Vannak cégek, amelyek az albérlet keresésében segíthetnek.

Van lakás?

Akkor irány a helyi önkormányzati hivatal (Maistraatit): lakcímbejelentés és bevándorlás bejelentése, (nyomtatvány alant) illetve személyi azonosító szám (HENKILÖTUNNUS) igénylése. Ez néhány napom belül nekem meg is jött.

Bejelentolap.jpg

Kitoltesi_utmutato.jpg

Itt minden hivatal egy azonosítóval azonosít, de nemcsak a hivatalok lakásbérlésnél is szükséges lehet így az első és második lépés felcserélődhet. (Ezt hogyan? A cég, ahol dolgozol, segíthet a kezdeti lépésekben)

Ha a későbbiekben az országon belül lakcímet váltasz, akkor a posta maximum egy évig továbbküldi azokat a küldeményeket, amelyek a régi címedre érkeznek. (kb. 24EUR)

Rendőrségi regisztráció

Útlevél, fénykép és némi pénz kell hozzá. Érdemes személyi igazolványt is csináltatni (40EUR körüli összegre emlékszem, azért előnyös, mert online állami szolgáltatásokhoz úgy könnyű hozzáférni, ha ez a személyi regisztrálva van a bankodnál, mivel az állam az online bankszámla hozzáféréseddel is tud azonosítani, ha ennek így nincs is értelme, elhiheted, így működik).

A rendőrségi ügyintézéshez időpontot kell foglalni (online) ezt most nem találtam meg. Kicsit trükkös, mert én anno, csak finnül találtam meg (most még úgy sem). Külön hivatala van az idegenrendészetnek és külön a belföldi személyeknek, erre érdemes figyelni az foglalásnál.

Irány a Kela!

Amint az önkormányzattól megjött az azonosító (HENKILÖTUNNUS) akkor irány a Kela (kela.fi) ez a helyi OEP. Egy kártyát adnak, amely a TB kártya helyi megfelelője (kiküldését nem sietik el). Ezzel menj a Kelához!

Kell majd európai egészségbiztosítási kártya is (EHIC), főleg ha haza is akarsz menni. Otthon érdemes jelenteni, hogy külföldön dolgozol akkor az APEH (NAV) nem hajkurász majd.

Bejelentő lap és tájékoztató a külföldön biztosítással rendelkező személyek számára (bejelentő lap és tájékoztató).

Én minden dokumentumot hordoztam minden hivatalba.

Az E104 dokumentumot nem állítják ki, így az otthoni TB-kártya mindenképp érvénytelen lesz, ha itt leszel biztosított. (Az EU országai eltérően értelmezik a kettős lakóhely fogalmát, így a különböző igazolások kiadási hajlandósága országonként változik!)

Adóhivatal (verotoimisto)

Itt nincs lehetőség trükközni. Ha 100e EUR vagy azt meghaladó az éves bruttó béred, akkor az adott évben megjelenik a helyi újságban mennyi adót fizettél. Rám ez nem vonatkozik én csak hallottam!

Adóbevallást, ha alkalmazott vagy, nem kell kitöltened. Megcsinálja az adóhivatal és elküldi neked. Csak akkor kell bevallást küldeni, ha vitatod az adóhivatal számítását. Minden évben (alkalmazottként) az adóhivataltól kapott tax card-ot kell odaadnod a munkáltatódnak, ennek alapján kerül a személyi jövedelemadó-előleg levonásra a havi bérből.

Adóeltitkolással nem érdemes próbálkozni úgy sem, hogy vélelmezzük a két ország közötti információcsere hiányát.

Bankszámla

Útlevéllel és a lakásbérleti szerződéssel már nyitható számla. Én annak idején elég jól utánanéztem és akkor a Nordea volt a legjobb, ez a bank hajlandó kommunikálni angolul is a többi nem igazán.

Társadalombiztosítás

Ha sokat dolgozik valaki Európában úgy, hogy Finnországból delegálják, akkor szükség lehet E101 nyomtatványra, amely igazolja a társadalombiztosítási jogviszony meglétét. Ezt a munkáltató igényelheti.

Ha sokat dolgozol az országon belül, főleg üzemekben akkor szükséges lehet a balesetvédelmi oktatást igazoló kártya. A kártya megléte feltétele lehet az alkalmazásnak is. 100EUR egy napos oktatás (angol nyelven is elérhető).

A cégek általában fizetik a képzés árát. 5 évig érvényes. Különböző más oktatást igazoló kártyák is vannak hasonló képzési költséggel, például hegesztőknek.

Bérek

A mérnöki bérekről tudok nyilatkozni ez 3500-4500 EUR/hó bruttó a tapasztalattól beosztástól függően.

Extrák: (nagyon szóródhat, cég specifikus) nyaraláspénz, prémium (üzleti évben elért nyereség és az egyéni munkád függvényében, leírt szabályok alapján, nálunk az éves alapfizetés maximum 20% -a lehet prémium), egyéni részvényprogram, mobiltelefon használat magáncélra (lásd bővebben az adórésznél) és lehet olyan is, persze amiről nem is tudok.

Ha sokat vagy kiküldetésben Finnországból, akkor érdemes még tudni, hogy a napidíj adómentes és a kiküldetés célországától függően 65EUR/nap körül szóródik.

Szabadság

3x nap, van lehetőséged 3 hetes nyári és hét napos téli szabadságra általában. Figyelem, itt a szombatot is levonják, (mint szabadnapot) ha heteket vagy szabadságon! Túlórát fizetik, de beosztástól is függ. Irodai dolgozóként lehetséges, hogy korlátozva van, ha utazol... bármennyi mehet. Szokásos kérdés: lecsúsztatod vagy kifizessük?

Adó

Nos, az nem kevés, az alábbi példával illusztrálva. Személyi jövedelemadó alapkulcs: 28.8%~30% ez az alapfizetésre vonatkozik, ha azt átléped, jön valami büntető 4x%. Plusz még nyugdíjbiztosítás, munkanélküliségre vonatkozó biztosítás stb.

Szakszervezetek erősek, inflációkövető béremelés szerintem elég könnyen megy, szólni sem kell. (A szakszervezetek szólnak a munkáltatóknak - tavaly emiatt volt is sztrájk.)

Adózási példa

4000EUR bruttó havi bér
Mobiltelefon használat (ún. fringe benefit vagy béren kívüli juttatás) 20EUR
Személyi jövedelemadó előleg: (30% jó közelítés): -1200EUR
Nyugdíjjárulék: (5.15% - különböző mértékű, a várható életkorral kompenzálva) -206EUR
Munkavállalói járulék: (0,6%, unemployment insurance contribution): -24EUR

Nettó bér: 2570EUR

Nyelv, ország, árak

Én angolul beszélek, ez elég és nem várják el, hogy beszéld a suomit. Korrekt, skandináv ország kicsi társadalmi különbségekkel, működő intézmények, szolgáltatások, hideg és sötétség télen. Világosság és nem annyira meleg nyáron. Sötétítőfüggönyt hozzatok, ha nyáron is maradni akartok!!!!!!!!!!!!

Skandináv árszínvonal, minden drága, de a fizetések mellett nem vészes. Autót nem tartok fenn, így ilyen jellegű adókról fogalmam sincsen.

A fent említett lépesek a következő kártyákban manifesztálódnak:

ID kártya.jpg

Igazolvány 1.jpg

Igazolvány 2.jpgAz országról szóló élménybeszámolót szándékosan mellőztem, talán egy másik posztban."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Finnország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr414922613

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

váj mí 2012.11.24. 13:10:25

@Réka ‎: Ahham, szóval a patkány és a mókus esete .. ;)

@tsík: Magyarországon, ha jót akarsz magadnak nem vásárolsz ruhát márkaboltban, legfeljebb turkálóban, mert a márkaboltokba a selejt érkezik.

@SECI: Te kissé nagyon hülye vagy ....

dr kíváncsivagyok 2012.11.24. 13:10:48

@tsík: "Tudod, szerintem általában kétféle ember van. Az egyik, aki megelégszik azzal, hogy bemegy reggel 8-ra a munkahelyre, este hazamegy, bekapcsolhatja a tévét, megsütheti a rántott sajtot, és megcsinálhatja az asszonyt, na ez a többség, meg van az értelmiség, "

Nem vagy kissé beképzelt ?
Én éltem és jól éltem az "átkosban" , pedig nem voltam még KISZ- tag sem....
Európát beutaztuk , minden nyáron legalább egyszer nyaraltunk , volt "farm" kis házzal,....és volt nyugalom , boldogság !
És mindezt szakmunkás fizetésből !

tsík 2012.11.24. 13:16:19

@dr kíváncsivagyok: tipikus gyerekkor-megszépítős szitu ez, nekem is boldog gyerekkorom volt az átkosban. de azért jól emlékszem a visszásságokra is, nem csak arra, hogy vidáman rúgtam a bőrt a jugó strandon, hanem arra is, hogy 9 évig vártunk vízumra görögországba, és*nem* kaptuk meg, és a vonalas telefonra is 4 (!) évet vártunk, meg hogy Bulgáriában nyaralva nem lehetett se kenyeret, se tejet kapni, valakit le kellett fizessünk, hogy egyáltalán a dinnyén és a szardínián kívül bármit ehessünk, aztán arra keltünk, hogy az autónk mind a négy kereke el van tűnve, és téglával helyettesítve, nameg senki munkahelyén nem volt vécépapír, mert az alap volt, hogy vagy ki se teszik, vagy a saját munkatársad ellopja. ajvé kommunizmus, de jó is volt az.

fizetekmegegysort 2012.11.24. 13:21:03

@dr kíváncsivagyok: tudod, valahogy egy picit azt gondolom, amikor tesómékat hallgatom, hogy de, tökmindegy. Egyrészt azért, mert ha megnézed pl, hogy kinek kedvez az egykulcsos, épp azt látod, hogy nálunk a 4000 eur bruttó keresetű is baromira fel volt háborodva, hogy neki miért kell annyit - többet- fizetni, mint pl a minimál környékén keresőnek. Másrészt meg - ahogy tesótól hallottam - a finnek is baromi szegények voltak még a századelőn is. Tesóm utána nézett valamelyest a történelmüknek, és azt mondja, hogy sokáig éltek elnyomásban (épp mint mi), és utána is jött a szegénység. Amiből a kiutat a kemény meló ès a nadrágszíj húzás jelentette, ami mindenkire egyaránt vonatkozott. És végül azt is gondolom, hogy nagyon mást gondolnak ők az adóról mint mi. Fentebb írta valaki, hogy náluk természetes, hogy ha úgy látod a szomszéd többet költ mint keres, akkor vizsgálatot kérsz, és ha adóelkerülést tapasztalnak, nem büntetnek, hanem igyekeznek lehetővé tenni, hogy befizesd, mert jóhiszeműséget feltételeznek. Ez mindenkitől (te, szomszéd, adóhivatal) más hozzáállást, más gondolkodást kíván mint amit itthon tapasztalsz.

Frau Holle 2012.11.24. 13:22:05

@váj mí: Követtem, igen.
De most egy kicsit sem a kommentelők vagy az olvasók szempontjaira gondoltam. Egy egészen kicsit sem...

Frau Holle 2012.11.24. 13:27:01

@fizetekmegegysort: Látod, én meg itt tudtam meg, hogy a szomszéd felnyomása egy hatóságnál, meg a "másik zsebeiben turkálás" tipikus magyar szokás, fúj.... Ilyen a bárholmáshol nincs is.
Minden dolog megítélése relatív.
Egyébként meg igazuk van, szerintem aki adót csal, meglopja a többieket (erről meg azt tudtam meg, hogy aki mindent befizet, az meg a. nincs is, b. hülye).
Nna, most hogyan igazodjak el? :)

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.11.24. 13:31:39

@dr kíváncsivagyok: ""Ez még a Kádárizmus hagyatéka... :( "
Ez konkrétan ...nem igaz !"

Az a Kádár-rendszer hagyatéka, hogy a kalapács reszelést magasabb rendű munkának képzelik mint mondjuk egy atomerőmű-tervező mérnök munkáját. Ez konkrétan igaz! A szüleim a gengszterváltás környékén mentek nyögdíjba és kevesebbet kerestek 40 évi értelmiségi munkával, mint egy gyári esztergályos.

"A Kádár-érában volt színvonalas felsőoktatás és a tudományos elitben voltunk !"

Legalábbis ezt szerettük volna hinni. Mint ahogy azt is, hogy az Ikarusz busz világmárka. Oszt most tessenek megnézni!

"Két és fél éve nem fontos a tudás..... "
Ez a kormányzat csak a köznép indulatainak kivetülése. Az értelmiség (pláne ha mondjuk pénzzel dolgozik), akkor az gonosz, kizsákmányoló. Ez az alap hozzáállás. Sajnos. :(

egy maréknyi dollár 2012.11.24. 13:32:35

Én már egészen az elején bele tudok kötni: a vidéki kégliben " víz és áram nincsen, melegvíz és fűtés van"
Ezt hogy értsem:gyertyával tévézel és a melegvizet kiteszed a hóra hűlni, ha inni akarsz?
Finnország, Finnország....gyerekkorom óta az országok netovábbja.
Remélem, jövőre hasznát veszem az információidnak.

fizetekmegegysort 2012.11.24. 13:32:38

@Frau Holle: èn úgy próbàlnèk eligazodni, hogy megnézem melyik ország hol tart, ebből meg következtetnék arra, hogy melyik gondolkodásmód hova vezet. :)

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.11.24. 13:32:59

@dr kíváncsivagyok: ""Ez még a Kádárizmus hagyatéka... :( "
Ez konkrétan ...nem igaz !"

Az a Kádár-rendszer hagyatéka, hogy a kalapács reszelést magasabb rendű munkának képzelik mint mondjuk egy atomerőmű-tervező mérnök munkáját. Ez konkrétan igaz! A szüleim a gengszterváltás környékén mentek nyögdíjba és kevesebbet kerestek 40 évi értelmiségi munkával, mint egy gyári esztergályos.

"A Kádár-érában volt színvonalas felsőoktatás és a tudományos elitben voltunk !"

Legalábbis ezt szerettük volna hinni. Mint ahogy azt is, hogy az Ikarusz busz világmárka. Oszt most tessenek megnézni!

"Két és fél éve nem fontos a tudás..... "
Ez a kormányzat csak a köznép indulatainak kivetülése. Az értelmiség (pláne ha mondjuk pénzzel dolgozik), akkor az gonosz, kizsákmányoló. Ez az alap hozzáállás. Sajnos. :(

tsík 2012.11.24. 13:34:33

De ha már Finnország, meg hideg, na, nem bírom ki...

"Milyenek a finnek?

+15°C: Spanyolországban az emberek télikabátot és kesztyűt húznak. A finnek kifekszenek napozni.

+5°C: Az olasz kocsik nem indulnak. A finnek még kabriókat használnak.

0°C: Megfagy a desztillált víz. A Vantaa folyó vize kicsit sűrűbbé válik.

-5°C: A kaliforniaiak a fagyhalál küszöbén állnak. A finnek még egy utolsó roston sütést rendeznek a szabadban a tél beállta előtt.

-10°C: A britek fűteni kezdenek. A finnek hosszú ujjú pólót vesznek.

-30°C: A görögök halálra fagynak, és eltűnnek a Földről. A finnek elkezdenek házon belül mosni.

-40°C: Párizs összeroppan a hideg súlya alatt. A finnek sorban állnak a hot-dogos standok előtt.

-183°C: Az ételben található mikrobák elpusztulnak. A finn tehenek a gazdájuk hideg kezeire panaszkodnak.

-273°C: Minden atom alapú molekula mozgása leáll. A finnek csak ennyit mondanak: "A kutya egye meg, de hideg van ma odakint."

-300°C: Befagy a pokol. A finnek megnyerik az Eurovíziós táncdalfesztivált."

váj mí 2012.11.24. 13:35:04

@Frau Holle: Gondoltam, azért írtam azt, amit. Az index ilyen szempontból más. Most vagy megbékélsz azzal, hogy naponta, max. kétnaponta kell új poszt, és azzal, hogy egy másfajta törzskommentelővé alakuló gárda is itt van, plusz a címlap- és ketrec-trollok, vagy mély sóhajjal lemondasz a blogról. Volt, aki lemondott, amikor átkerült az indexre.

Frau Holle 2012.11.24. 13:36:34

@fizetekmegegysort: Tehát nem tűnt fel az ellentmondás. Értem. Így azért nem olyan könnyű következtetéseket levonni. :)

Frau Holle 2012.11.24. 13:37:18

@váj mí: Nem lenne nagy lemondás.
Azért véleményem lehet?

venator 2012.11.24. 13:45:37

@SECI: Ha finnek úgy érzik, lelkük rajta. A dánok például megkülönböztetik a kettőt elég rendesen.

@Pet1988: Felejtsd el, semmi értelme. :) Falra hányt borsó...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.24. 13:47:17

@sönki: hat azert nem hazasodnak tomegesen, inkabb dugni jarnak ki...
@Taxomükke: de mar felebredt, nagyon elnyomott a pulyka tegnap este
nem, nem kell semmi labmeret ma, a posztbol sut, hogy a tortenet valos es igaz
a kamu posztoknal szoktam felhivni a figyelmet ily modon, hogy kerek valami alatamaszatst
altalaban nem is jon...
igy mar erted?
hogy ezt magyarazni kell...

váj mí 2012.11.24. 13:48:07

@Frau Holle: Hé, senki sem bántott, ne védekezz már! Csak leírtam, hogy nagyjából mi van. Nekünk szórakozás, a szolgáltatónak bevétel, win-win. Ha nem tetszik a közeg, nem tetszik, ennyi.

Frau Holle 2012.11.24. 13:51:10

@váj mí: Nem védekeztem. Az eszköz neve: irónia.
Sőt. Tulajdonképpen azt sem írtam, hogy nem tetszik. Csak jeleztem, hogy érzékelem, hogy a kattintásszám jelentőséggel bír. Úgy kb. ennyi...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.24. 13:52:06

vagyishat tortenet az vegulis nincs, csak beszamolo, hogy kell munkaba allni a finneknel / ami nem skandinav orszag, sot rokonaink/ ami hasznos lehet aki odatart
fotot, munkahelyet akkor szoktam kerni, mikor
" 10 honapja vagyunk kint, es most a kertunkben ulok, logatom a labamat a medencebe, fuszoknyas lanyok szolgaljak fel a koktelokat" stilus van

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.24. 13:59:05

@egy maréknyi dollár:
\hjat ezt en sem ertettem hogy ha a viz nincs benne a rentben, akkor hogy van benne a melegviz?

az is kicsit furcsa, hogy valaki finnorszagba akar menni es felveszik hollandiaba:)
de hat az elet erdekes
meg is kerdezem Maryt, hogy amerikaban vagyunk-e?
ki tudja rossz HR-eshez mentem?

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.11.24. 14:03:29

@ByA:

A francba! Nem ezt írtam. Tényleg. Hülye ez a motor vagy mi? A szó ez lett volna: tudálékoskodásod.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.24. 14:13:29

@ByA:

Pedig az internet egyik mellékhatása a tudás növelése. E pozitív folyamat szerves részeként értékeld szerény - de csepett sem álszerény - hozzászólásaimat.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.24. 14:14:43

@Taxomükke:

Oké, de magyarul ilyen nincs. Biztos vagyok benne, hogy a svéd terminológia pontosabb, hiszen ők ott élnek, dehát máshol másképp van.

vénszivar 2012.11.24. 14:16:38

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: izrael miért Európához tartozik ? Egyesek szerint. Naaaa ?

váj mí 2012.11.24. 14:18:10

@Frau Holle: Hát, ilyen ez a kurvakapitalizmus ;) (Érdekes, a "kurvakapitalizmus" kifejezést nem löki alá pirossal az helyesírás ellenőrző :P)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.24. 14:21:06

@tsík: az ertelmisegi akkor nem is dug?
akkor hogyan lesznek a sok kis ertelmisegiek?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.24. 14:22:11

@váj mí: hat amugy a kapitalizmussal sincs sok dicsekednivalo
csaxolok

tsík 2012.11.24. 14:25:48

@hagyma: "A-t *nem elégíti ki* X, Y és Z" != "A nem csinálja X, Y-t és Z-t".
(bölcsészeknek != az a nemegyenlő)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.24. 14:27:34

@vénszivar:

Nem hallottam olyan véleményt, mely szerint Izrael Európához tartozna.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.24. 14:31:17

@tsík: csak egy ki szurka volt bolcseszeknek, akik estenkent Villont olvasnak fel, majd romkocsmaba mennek Kispalt hallgatni
@maxval, a gondolkodni próbáló birca: nem is tartozik, de a politikai helyzet miatt pl. a sportokban az europakupakban indulnak
tehat ha sportpolitikai szempontbol nezzuk akkor europaiak
ezert vedhetetlen az allaspontod, hogy finnorszag skandinavia
/csak ajo meleg afrika/
mert lehet van aki azt gondolja roluk, de attol meg nem

váj mí 2012.11.24. 14:34:03

@hagyma: Egy szóval nem mondtam, hogy van. Esélyed, na az van, hogy valamire juss.
A szocializmust, illetve annak közép-kelet-európai változatát, sőt azon belül az országonkénti nüanszokat meg inkább ne elemezgessük, mert esküszöm, kibújik belőlem a Criminal Minds szintű sorozatgyilkos a Kádárnépe felfogásúakkal szemben.

tsík 2012.11.24. 14:34:43

@hagyma: lehet, hogy meglep, de a műszaki és természettudományos területen dolgozó értelmiség is olvas Villont, esetleg lenéz a korong-pingpong-kilincs nevű hetedik kerületi műintézményekbe olykor. szerintem az értelmiségfikázás tipikusan a mónikasós-sarki borozós tempó, nem érdemes erőltetni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.24. 14:39:48

@tsík: jajj en mar latom egy nagyon ertelmisegibe botlottam
en kerek elnezest

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.24. 14:42:32

@váj mí: tenyleg ne menjunk bele, mert nem ide tartozik
/ hehe az allampolgarsagomert beadott papirokon volt olyan kerdes is, voltam -e valaha kommunista part tagja:)/
de szerintem nagyon sok helyen sokkal nagyobbak a jovedelmi kulonbsegek, mint azt a tudas es a teljesitmeny indokolna...
de hat ez a kapitalizmus
lesz meg jobb tuti
de engem mar nem erint:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.24. 14:47:54

amugy tenyleg a finnek mitol ilyen jok
OK a jeghoki
meg fat vagnak
de van ott olaj? vagy mi huzza a gazdasgot?

tsík 2012.11.24. 14:48:13

@hagyma: nem értem, miért erény lenézni azt, aki esetleg költészetet olvas, sörözni jár a belvárosba a barátaival, netán a "szomorú szamurájnál" kettő fokkal komplexebb hangszeres zenét hallgat. mi ebben a jó? ismertél már bölcsészeket? van mit röhögni rajtuk, de azért százszor inkább, mint hol-a-fa-főnök alki melós, aki mulatóst nyom meg odacsinál a kerítésed tövébe, nem? vagy ha neked igen, hát ízlések és pofonok.
amúgy 17 évesen én is kispált hallgattam. útkeresésnek hívják. és szerintem jó, ha a fiatalok csinálják. de persze lenézni egyszerűbb...

váj mí 2012.11.24. 14:51:17

@hagyma: Ott az ország gazdasági helyzete indokolja. Itt a Mercedesnél vagy a Porschénél tuti nagyobb a fizetés a szalag mellett is, mint otthon, hasonló munkakörben.
De mondok mást. Az Ara cipőgyár, aminek a termékeit úgy 60 és 150 euró között vásárolhatod meg itt, kb. havi 250-300 eurót fizet havonta a mihályfalvai telepén dolgozó munkásoknak. És az jó fizunak minősül, meg bejelentettnek, meg ilyesmik. Kapitalizmus, naja...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.24. 15:07:01

@váj mí: nem egeszen erre gondoltam
orszagokon belul is nagyobbak a vagyoni kulonbsegek, mint azt a tudas es teljesitmeny indokolja
/namost ha ebbol valakinek az jon le hogy utalom a millimosokat, es megkeseredett vagyok, elore szolok, koszonjuk, mi jol vagyunk:)/
en nem szeretem ezeket a hatalmas kulobsegeket, megha allitolag a piac fizeti, nem az adozok
mas az eletfelfogasom-szemleletem
de komcsi nem vagyok teketizi

váj mí 2012.11.24. 15:13:26

@hagyma: Nem állítottam, hogy az lennél. A személyes ízlésednek nem felel ez meg. Ok. De ettől még ez van. A barátom bankár, az alapbére nettóban több mint 3000 euró, plusz a sikerdíjak, prémiumok, meg ez, meg az. És, ha úgy veszed, kézzelfogható értéket nem termel. Igaz, őt a piac fizeti.

baliquez 2012.11.24. 15:15:20

Kelakortti-ra azért relatíve sokat kellett várnom, volt némi tökölés, bár nem összehasonlítható hazai ügyintézés sebességével. Adóhivatalnál kiszámolták a valóbanegykulcsos adómat, még annyit hozzátettek hogy ha változik a fizum akkor küldjek már egy e-mailt - kb. 10 percet vett igénybe.

vénszivar 2012.11.24. 15:22:49

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: A vélemény az nem játszik.
De pl. sport eseményeknél izrael európai játékokon európaiként szerepel. Oszt mire föl ? Olyan "okosan" elmagyaráztad a lent a fent az erre arra lévő városok ide v. oda tartozását, ezért kérdeztem, hátha ezt is tudod. De ha nem, hát nem. Én meg sokszor hallottam, igaz nem véleményi szintem, hanem tényként , DE,hogy MIRE FÖL !???!

váj mí 2012.11.24. 16:57:34

@håll käften: Ááááá, én már -5-nél feladtam, oké, én ott kipusztulnék ;)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.11.24. 17:00:58

@luqe: ugyanezt kérdezem én is! Ami kemény, hogy mindenki megelégszik azzal, hogy mérnök. Mert az olyan jól hangzik és fel lehet rá nézni. Semmi tovább nem érdekli az itt zizegőt. De a faszért nem? Bulvár szint (olvasói részről mármint). Igenis tessék beírni. ÉR-DE-KEL, hogy konktrétan miről is beszélünk. Mán ha nem baj.

håll käften 2012.11.24. 17:01:40

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Semmi köze a nyelvjáráshoz!Skandinávia az a Skandináv félsziget,ennyi! Ide nem tartozok Finnország és tévesen sorolják bele Dániát is!
Ezek gyűjtőneve inkább "északi országok".
De Skandináv országnak Norvégia és Svédország minősül(földrajzilag).

váj mí 2012.11.24. 17:06:43

@Kellemes Zérókomponista: Ha pincér írja a posztot, speciel engem az sem érdekel. Nem mindegy? Különösen ebben posztban, ahol főként az árak szerepelnek, meg a bürokratikus út, amit bárkinek végig kell járnia, aki nem pont oda született.

2012.11.24. 17:17:58

@SECI: Mi volt? Hitelből építettek légvárat.

2012.11.24. 17:21:19

A poszt nagyon korrekt, képviselhetne mindegyik ilyen színvonalat. :)

kovacs55 2012.11.24. 17:35:33

@www.aonang.hu:
megisszak az arvak konnyet is es ha lehet akkor az asztal labat is lefozik szesznek....

Taxomükke (UK) 2012.11.24. 17:38:28

@tsík: Sok mindenben igazad van, a vécépapírról meg az előző hozzászólásokban emlegetett viszont valamiért az jutott eszembe, hogy akármekkora szabad világ van meg nem lopják a vécépapírt, a vécékefe használatát sokan még most sem tanulták meg... olyan cégnél dolgoztam évekig, ahol az emberek 90%-a diplomás volt, de ha szaros lett a fajansz, hát amit a víz levitt, levitt, a kefét nem helyezték üzembe...

Taxomükke (UK) 2012.11.24. 17:40:35

@hagyma: Nem kell magyarázni, jól esett egyet odapiszkálni, na. :)

kovacs55 2012.11.24. 17:44:46

@contractor:
a több honap sotetseg miatt sokan deprimaltak, zakkantak lesznek, van dolguk a psziho mokusoknak...
Az elso 1-2 evben nincs meg baj, nem is nagyon veszed eszre a kulonbseget de utana egyre jobban hianyzik a feny, ha kisut a nap eldobsz kaszat-kapat es szaladsz kifele a lakasbol...

Taxomükke (UK) 2012.11.24. 17:45:35

@kovacs55: Szerintem a sötét sem annyira vészes, mint ahogy mi elképzeljük, mert világít a hó.

Ugyandehogy (törölt) 2012.11.24. 18:13:12

@contractor: köszi.
@fizetekmegegysort: igen, köszi.
@dr kíváncsivagyok: köszi, de nem veszek magamra állatot.
@váj mí: nem tudom, mi az.
@tsík: ezt sose unom meg:D

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.24. 18:20:11

@hagyma:

"tehat ha sportpolitikai szempontbol nezzuk akkor europaiak"

Attól még nem az sem politikailag, sem földrajzilag.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.24. 18:20:57

@hagyma:

"ezert vedhetetlen az allaspontod, hogy finnorszag skandinavia"

Pedig védhető. Nézz utána, nagyon sok országban számít Finnország skandináviai országnak.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.24. 18:29:08

@vénszivar:

"De pl. sport eseményeknél izrael európai játékokon európaiként szerepel. Oszt mire föl ?"

Politikai okokból. Korábban Izrael az ázsiai sportszrevezetekben volt tag, s túl sok botrány volt.

Egyébként nem egyedülálló dolog, hogy egy ország nem saját kontinse sportszövetségében van. A fociban pl. a FIFA adhat engedélyt, hogy valaki ne ott legyen, ahol lennie kellene.

Tavalyelőtt, amikor a foci vb volt, érdekes adatokra találtam ezzel kapcsolatban. Pl. Ausztrália átlépett az ÁZSIAI szövetségbe. Ugyanígy Guayana sem a dél-amerikai szövetségben játszik, hanem az észak-amerikaiban.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.24. 18:30:38

@håll käften:

Na látod! Jó példa: Dánia nem tartozik a Skandináv-félszigethez, mégis Skandináviának számít, még arrafelé is.

kovacs55 2012.11.24. 18:38:33

@Réka ‎: Stockholmban es kornyeken este olyan sotet van mint a bivaly seggeben, Bp hozza kepest Las vegasi kivilagitasban van...Latni es lathatova valni, ezt reklamozzak allandoan de ez esetben erre nem vonatkoztatjak...

nyuszigonosz 2012.11.24. 19:16:24

@Babette_: Jack Wolfskin az márkacucc.
Mármint kintre. Outdoor.
Amúgy nem csak télire, hanem bármilyen évszakra, bármilyen sportra. Olyan farkas -tappancs nyom van valahol rajta és a felirat: Wolfskin.

Szépek amúgy és rohadt drágák is tudnak lenni.

Frau Holle 2012.11.24. 19:22:29

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Szerintem te kevered a tárgyi tévedést a sajátos jelentéstartalommal.

Érdekes lett volna anno a föcitanárom reakciója, ha hasonló érvelést produkálok. :)
Szerencsére nem tettem.

nyuszigonosz 2012.11.24. 19:24:34

Az a víz - áram és melegvíz - fütés dolog.
Pont ezen nem csodálkoztam, mert mondjuk van úgy, hogy valami már benne van a lakbér és/vagy rezsiben és van amit máshová kell fizetni.
Gondolom itt is így van.

Északifény74 2012.11.24. 19:24:50

@venator: pont ezt akartam ide írni!
Nem Skandináv..és slussz:)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2012.11.24. 19:47:06

@kovacs55: igy van, es szept-marcius folyamatosan sir a szajuk, hogy bruhuhuhu milyes sötet van... felfoghatatlan.
Raadasul a belvarosban sokkal.több az iroda, mint Pesten, ezert este a legtöbb ablak koromfekete, az Ovarosban is meg a setalooutcakon. Brrrr.

luqe 2012.11.24. 19:56:12

@váj mí: engem azért (is) érdekel, mert "hasonló cipőben evezek", de ezernyi mérnök létezik.

De valóban igaz, a legtöbb posztoló "szégyelli" leírni mi a munkája, ellenben ha fost súrolni meg árut feltölteni megy ki az illető, azt büszkén és nagybetűkkel. No félreértés ne essék, nem nézem le ezeket a munkákat, mert ugyanolyan fontosak mint bármi más, de sokszor olyan üzenete van ennek, mintha az lenne egy külföldi ország fokmérője (magyarországgal szemben), hogy tud-e egy képzetlen, sokszor az adott ország nyelvével egyéjszakás kalandot (gecekondu) maga mögött tudó kivándorló évente kétszer a karib-térségbe repülni amellett hogy két autót fenntart és mindig a legújabb samsung csúcsmodell ledtv van a nappalijában - vagy sem.

Valóban szabadabban kéne mindenkinek a munkájáról is írnia, mert amellett hogy ez a blog egy élménybeszámoló színhelye, a hasznos tanácsok is megjelennek az közeljövő embere számára (mint itt is), de ugyanilyen fontos az is, hogy ő mit dolgozik, hogy megy neki a munka, miket tapasztal, mit lát keresett foglalkozásnak, stb. Így kerek egész ez számomra.

luqe 2012.11.24. 19:58:05

A fogalmazásom látom most nincs az egekben, nem a fogalmazásgátló miatt, inkább a lázra gyanakszom, úgyhogy megyek pihenni inkább. Remélem azért érthető volt.

kovacs55 2012.11.24. 20:01:00

@Taxomükke:
vilagit a ho...ha van..Az utobbi evekben nem sok havas nap volt...Jott a ho...elolvadt, azutan ismetlodott elolrol...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.24. 20:02:23

@nyuszigonosz: ez renben van nekunk is benne van a viz, meg a szemetszallitas es nincs benne az aram meg tv
nade..
hogy lehet nem benne a hidegviz es benne a melegviz?
az is furcsa, hogy nincs benne az aram, de a futes igen, mondjuk ez elkepzelheto ha gazzal futenek, de fura

kovacs55 2012.11.24. 20:18:55

@Réka ‎:
a setaloutca (Drottningsgatan) amilyen hosszu annyira vicc, legnagyobb resze alul uzlet felette iroda, este kihalt...gondolom Te is latod, tudod. Ki kene rakni a legtobb irodat a varosbol es igy sokkal elhetobb lenne, meg a varoson kivul jobbak lennenek a parkolasi lehetosegek is (bar ez utobbiban nem lennek olyan biztos...felmernek hogy kellene kb.X darab parkolohely, letesitenenek ennek a felet es csak a masik, sok tilosban parkolokat kellene megtalalni, erre felvennenek X szamu verszivot es maris nyereseges lenne a mutatvany....)Bilfientlig samhälle....Megegy ilyen autoellenes tarsadalmat nemigen talalni, nem mindenki tud vagy akar a varosban lakni.....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.24. 20:24:58

@kovacs55: hat a belvaros nagyon sok heleyen nem a lakhatast szolgalja
eppen ezert van tele elettel, mert nyugodtan lehet kocsmazni, nappal vasarolni, nem zavarja a lakokat felenk is a legtobb varosban, uzletek, bankok, irodak , pubok vannak a belvarosokban nem lakasok

kovacs55 2012.11.24. 20:27:04

Regebben sok finn ment at Svedorszagba dolgozni de ez a trend mar megfordult es kezdtek visszaszivarogni ami azt mutatja hogy megkezdodott a gazdasagi fellendules (faipar, papiripar, hajogyartas)....Kevesen vannak de jol haladnak....

Taxomükke (UK) 2012.11.24. 20:29:45

@kovacs55: Akkor legalább nincs hideg. :)

nyuszigonosz 2012.11.24. 20:35:55

@hagyma: nekem a víz, szemét, házmesterszolgálat, van benne alapból, és a fütés+melegvíz egy további rész.
Távfütésröl van szó azért a melegvíz is a fütéssel, de azt külön számolják el, felhasználás szerint.
Az áram, tv-adó, telefon+net, meg minden ilyesmi meg egész külön, mert mindegyiket máshová kell fizetni.

kovacs55 2012.11.24. 20:38:08

@hagyma:
Nem tudom hogy Te hogy vagy vele de ha nekem kellene valasztani hogy a stockholmi setaloutcan ejszaka egyedul keresztulmenni vagy a bp.-i Vaci utcaban ugyanez.....????? Inkabb a Vaci utcat valasztanam....Persze megtortenhet minden de hol nagyobb a valoszinusege hogy meguszod ha egyedul vagy ??? (Stureplanrol nem is beszelek....)

kovacs55 2012.11.24. 20:41:23

Amugy a finnek jobban szeretik a magyarokat mint a svedeket...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.24. 20:41:30

@kovacs55: eletemben nem voltam stockholmban es valoszinu nem is leszek
felenk a varosok nagy tobbsegenek nagyon biztonsagos a belvarosa a nagy rendori jelenlet miatt

kovacs55 2012.11.24. 20:47:55

Bocsanatot szeretnek kerni Lore-tol mert most vettem eszre hogy par hozzaszolasomat a FINN oldalra irtam a SVED oldal helyett.(jo hogy itt is aktualis nemelyik de megsem ide valo...)
Bocsi megegyszer a figyelmetlensegem miatt....

váj mí 2012.11.24. 21:41:06

@Babette_: Viszonylag meleg és minőségi cuccokat gyártó cég. Szibériát nem biztos, hogy bírnák, de ezt az ajrópai középrészi telet simán veszik ...

@luqe: A fogalmazásod érthető volt, számomra az nem az, hogy miért nem a finn/svéd/norvég/dán specifikus honlapokon nézel körül munkaügyben, miért a posztolótól várod a választ, aki lehet, hogy vagy 2 hónapja küldte be az írást.

Tiheli 2012.11.24. 21:49:47

@hagyma: a fűtés nálunk is benne van a bérleti díjban, az áram nincs (olajfűtés van a társasházban). A melegvíz-hidegvíz dolog meg gondolom úgy értendő, hogy a víz köbmétere után fizetnek, de a víz felmelegítéséért nem. (illetve külön nem).

venator 2012.11.24. 22:07:54

@Északifény74: Látod, hogy mégis meggyőzték magukat, hogy az....:))

DieNanny CH 2012.11.24. 22:54:23

@tsík:
:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

DieNanny CH 2012.11.24. 23:02:06

@kovacs55:
Mit keres a kasza-kapa a lakásban...? ;-)

Hari Seldon 2 2012.11.26. 15:42:51

@TrueY:

A "munkásember az isten a mérnök meg csak irodai dolgozó témánál ezt írtad:

"Sajnos nem csak az interneten van ilyen vélemény! A kormány is osztja. Ez még a Kádárizmus hagyatéka... :( "

Kijavítanálak: Ez MÁR újra a Kádárizmus hagyatéka...

(jó lenne, ha végre legalább vastag betűket lehetne használni, ne kelljen állandóan kiabálni.

Zabaalint (törölt) 2012.11.27. 10:08:43

Nekem szimpatikusak a finnek. Jó zenéik vannak (finn metál), isznak rendesen, jó hobbikat űznek (pl. túrázás, tájfutás), de nem pattogósak, mint a déli népek. Egyetlen gond az országgal, hogy túl hidegek a teleik.

Zabaalint (törölt) 2012.11.27. 10:10:32

Ja, meg kihagytam, hogy kockából is sok van náluk. Mi kell még?

Zabaalint (törölt) 2012.11.27. 10:15:07

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Ha csak Kelet- és Nyugat-Európát különböztetünk meg, akkor lassan helyreáll a földrajzi szempont is, görögök Kelet-Európa lesznek, csehek meg Nyugat-Európa.

Zabaalint (törölt) 2012.11.27. 10:20:06

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Pont nem jó kérdést tettél fel, ugyanis a szocializmusnak egyik sem feltétele. Szocializmus az, ahol a termelőeszközök állami kézben vannak, tehát finneknél, svédeknél, dánoknál nem volt kommunizmus. A kommunizmus pedig az, amikor nincs magántulajdon, az egypártrendszer pedig egyiknek sem szükséges és nem is elégséges feltétele, bár általában vele jár, mert egyrészt diktatúra nélkül nem nagyon lehet egy szocializmust fenntartani, másrészt a szocializmusban általában a sajtó és a civil szféra is az állam befolyása alá kerül.

Ami Finnországban van és volt, az szociális piacgazdaság, ami nem ugyanaz amúgy, mint a szocialista piacgazdaság, mert még ilyen fogalom is van.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.27. 13:00:37

@Zabaalint:

Így igaz. Pont ezért abszurdum svéd szocializmusról beszélni.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.11.30. 23:20:33

@Hari Seldon 2: "Kijavítanálak: Ez MÁR újra a Kádárizmus hagyatéka..."

Hogy lehetne egy "hagyaték" "már"???

Előre a múltba... :(

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.11.30. 23:21:08

@Hari Seldon 2: "Kijavítanálak: Ez MÁR újra a Kádárizmus hagyatéka..."

Hogy lehetne egy "hagyaték" "már"???

Előre a múltba... :(

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása