Egy szál bőrönddel indultam útnak, semmim sem volt, most pedig jó állásom van, megteremtettem magamnak az egzisztenciát és boldogan élek. Itt, a Határátkelőn is jelent már meg pár ilyen írás, ugyanakkor spanyol országfelelősünk, Roxi mai posztjában arra figyelmeztet, hogy ezek az idők már elmúltak: elindulni csak alaposan megfontolva, terveket kidolgozva szabad.
„Na, ezért a postért sem fognak sokan szeretni, majd megint megkapom, hogy könnyű nekem, mit osztom itt az észt... (khm... a könnyű nekemet nem kommentelem, mert nem volt az).
Tény, ami tény ma az emberek jó részét a kétségbeesés indítja el külföldre és hajlamosak akár nyelvtudás, tartalék pénz és B-terv nélkül elindulni úgy, hogy sem szállásuk, sem munkájuk - a tipikus „egy szál bőrönddel nekivágunk" esetekről lesz most szó. (Az emberek másik része nem így indul el, talán nem is ilyen okokból, de ez most nem róluk fog szólni).
A múlt héten az egyik Facebook-csoporton kért segítséget egy hölgy, akinek a párja megérkezett külföldre (nem írom le sem az országot, sem a várost, mert nem lenne illendő) de a beígért állás (amit amúgy egy magyar intézett) nem jött össze, emberünk pedig szállás, nyelvtudás, munka és egy fillér nélkül állt ott egy idegen országban.
Mondanom sem kell, a kommentelők java része megkérdezte, hogy már ne is haragudjatok, hogy mert valaki így nekiindulni? Pláne, mikor kiderült, hogy az illető egy népes családot és egy szerény, ám biztos jövedelmet hagyott Magyarországon egy teljeséggel bizonytalan valamiért.
Természetesen a kommentekre jött a reakció, amikor a kint lévő úriember párja osztotta a jónépet, hogy milyen szemetek a kommentelők, miért nem segítenek – nos, segítettek volna, ha indulás ELŐTT megkérdezik, hogy van-e xy cégről info, mi a helyzet az adott városban (országban), és egyáltalán... talán kétszer is meggondolják a kiutazást.
Mindenesetre ha már így alakult, akkor amíg haza nem sikerült vinni a pórul járt embert, addig legalább szállást sikerült az egyik csoporttagnak szereznie ingyen és bérmentve. Munkát persze nem sikerült, de ez eleve lehetetlen volt papírok nélkül.
Jön a sértődés
Sok esetben az igazság fáj, amikor valaki azt mondja, hogy ne gyertek ide, mert nincs annyi lehetőség, minden nélkül esélytelen, meg azért csak szükség van egy-két dolgot elintézni a kiutazás előtt, stb., akkor jön a sértődés, hogy biztos az ott lévők féltik az állásukat, meg nem akarjuk, hogy másnak is jó legyen, meg milyen szemetek vagyunk a többi magyarral, stb., stb.,
Meg tudom érteni, amikor valaki kétségbe van esve. Azt is meg tudom érteni, hogy magának és a gyerekeinek mindenki a legjobbat akarja. Azt is meg tudom érteni, hogy (kár tagadni) a külfölddel kapcsolatban mindig van az elején egy rózsaszín köd - olyan, mint egy szerelem, először a jót veszed észre, a rosszat nem akarod (vagy nem tudod) meglátni.
De akkor sem lehet felelőtlenül, tartalékok nélkül, minden hidat felégetve belevágni a bizonytalanba. Kockáztatni mindenképpen kell, hiszen egy idegen országba érkezel egy jobb élet reményében, de ez nem jelenti azt, hogy a családod életfeltételeit kellene lenullázni emiatt.
A sikersztori...
A különböző internetes oldalakat, vagy ezeken a FB-csoportokon a bejegyzéseket olvasva sokszor felmerül, hogy valaki nulla nyelvtudással, nulla pénzzel nekivág a nagyvilágnak.
Sok esetben (pl. amikor ezek 5-6 éve történtek) a sztori happy enddel végződik: emberünk 0 nyelvtudással először valamilyen munkát talál, aztán szorgalmasan és nyelvet megtanulva halad előre, míg ma már elmondhatja magáról, hogy van egy normális munkája, amit szeret és megfizetik, családdal együtt jól boldogulnak, van kocsijuk, és bérelnek egy normális otthont is, gyerekeket is tudják rendesen taníttatni. Ez egy sikersztori.
Arról már kevesebbet írnak (igaz, ilyen is előfordul) amikor valaki ugyanezen feltételek mellett (nulla nyelvtudás, nulla pénz) kimegy a vadidegenbe, szerencsésebb esetben, ha nem jön össze semmi, akkor valahogy hazajut, és újra építi itteni életét, esetleg okulva az első kudarcból legközelebb okosabban nekivág és akkor sikerül is.
... és ami ma van
Az 5-6 év különbség nem véletlen: ma, kerek perec ki merem jelenteni, hogy őrültség nyelvtudás és kezdőtőke nélkül bárhová is elindulni. Ha már mindenképpen nekiindulunk, akkor legyünk már annyira racionálisak, hogy ne a világ végére indulunk így neki, hanem mondjuk Ausztriába, ahonnan jó esetben a legrosszabb forgatókönyvvel számolva is haza tudunk jönni autóstoppal.
Az emberek hajlamosak elfeledkezni arról, hogy az, aki 3 éve, vagy régebben ment ki külföldre minden nélkül, az a válság előtt érkezett, akkor nagyságrendekkel jobb esélyekkel indult neki az új életének. Az, aki ma „bármilyen melót elvállalok" elven nekiindul pénz és nyelvtudás nélkül, szerintem kevés kivételtől eltekintve alá is írta a saját kudarcát. Így ma már nem lehet elindulni.
Hogy miért nem?
1. Esélyes, hogy átvágnak
Pláne, ha magyarok társaságát keresed (márpedig ha nem beszéled az ország nyelvét, ahová mész, akkor kénytelen vagy magyarokra támaszkodni), akkor ők kíméletlenül ki is fogják használni a naivitásodat, a kiszolgáltatottságodat.
Ha nem ők, akkor valamelyik kelet-európai vagy másik nép (londoniak biztos tudnak pár hasonló történetet). Persze, megint tisztelet a kivételnek, sajnos ismeretségi és saját tapasztalatom is az, hogy csak kevés kivétel akad.
2. A nyelvtudás (hiánya)
Lehet, hogy van olyan munka, amihez nem kell nyelv, de ha nem beszéled az adott ország nyelvét elszigeteled magad, a mindennapi életed válik élhetetlenné, hogy mást ne mondjak, egy egyszerű munka-, vagy albérleti szerződést sem leszel képes megérteni.
3. Harc a munkáért
Az „akármilyen melókra" egyre több emberrel kell megküzdened. Sok munka van, amit a mai napig a helyiek nem vállalnak el, mert az nekik „aljamunka", de a válság begyűrűzésével egyrészt a munkanélküli bevándorlók (vagy a talpraesettebb, és nyelvet beszélő új érkezők), vagy akiknek már van adott országbeli munkatapasztalatuk esélyesebbek, másrészt sok helyen van olyan állás, amire már nem csak bevándorlók, de az adott ország polgárai is „lesüllyednek", tehát ők mindenképpen előnyben lesznek. (Az idézőjelek azért vannak, mert nem a véleményemet tükrözik - nem hiszem, hogy bármilyen munka is aljamunka lenne, amihez le kellene süllyedni, sőt.)
4. Lakhatás
Nem lehet elindulni úgy, hogy nincs hová menni. Kell szállás, legalább átmenetileg. Ha ez nincs, eszedbe se jusson elindulni.
5. Vésztartalék
De még ennél is fontosabb: MINDIG LEGYEN NÁLAD ANNYI PÉNZ, HOGY HAZA TUDJ MENNI, ha úgy hozza a sors. Szerintem talán ez a legfontosabb az egészben.
6. Előzetes tájékozódás
Nem gondolnám, hogy le kellene írni, de sajnos a tapasztalat azt mondatja velem, hogy le kell írni: mielőtt elindulsz, ALAPOSAN nézz utána mindennek! Internet, fórumok, ha kell, konzulátus vagy nagykövetség - MINDENNEK! Minél több az infó, annál jobb.
Mindenkinek van egy ismerős ismerősének ismerőse, aki minden nélkül kiment valahová a válság közepén és ma már él, mint Marci Hevesen - az ilyen városi legendákkal tele van a padlás. Ezek 99%-ban nem igazak.
Mert az ilyen történetek általában nem szólnak a kezdeti nehézségekről, lemondásról, vagy arról a nagy adag szerencséről, ami az illetőt kísérte - már ha az egész urban legend-nek volt is valaha valóságalapja.
Sokszor a legjobban mégis az ember saját maga áll a sikeressége útjába.
Csak azért segítsen, mert magyar?
Ha minden, fent leírtak ellenére nekiindul valaki, sokszor a következőképpen teszi: elvárja a kint élő ismerőstől (és ismerősnek ide azt is beleértem, akivel mondjuk egyszer 2 szót váltott FB-on), hogy majd ő szerez neki munkát, elszállásolja, stb.
A viccesebb, mikor ezt olyanoktól várja, akiket nem is ismer (és akik nem ismerik őt), csak azért, mert mondjuk magyarok. ÉBRESZTŐŐŐŐ! Miért kellene bárkinek segítenie munkával, szállással a másikat csak azért, mert magyar?
Tanáccsal, fordítással, útbaigazítással bárkinek, bármikor szívesen segít bármelyik külföldön élő magyar. De hány és hány sztorit olvastunk/ismerünk, amikor valaki ismeretlenül beajánlja honfitársát egy munkára és a végén maga jár pórul?
Vagy mert a honfitárs alkalmatlan, vagy még a tetejébe ki is fúrja azt, aki beajánlotta? (Londoniak vagy az Ausztriában élők erről tudnának órákat mesélni.)
Csak azért mert én is magyar vagyok, miért kellene megengednem egy vadidegennek, hogy mondjuk nálam lakjon? Magyarországon adnál egy ismeretlennek lakáskulcsot a kezébe, csak mert ő is magyar?
Csak azt tudom mondani, hogy aki nekiindul, az fogadja el, hogy eltekintve néhány kivételes esettől, kint magára lesz utalva (kivétel, ha családtag, vagy tényleg közeli barát van kint, de őket sem a végtelenségig lehet kihasználni). Ezt nagyon fontos végiggondolni, és észben tartani.
Ha valami előre lebeszélt munkára is megyünk ki, legyünk felkészülve egy B tervvel, hogy mi lesz, ha az mégsem jön össze, mert akkor kint pénz, nyelvtudás és szállás nélkül nagyon nagy bajban leszünk. Mindenképpen készüljünk egy „legrosszabb eset forgatókönyvvel (worst case scenario)" - és akkor nagy meglepetés nem érhet minket, vagy legalábbis fel leszünk rá készülve.
Mielőtt bárkit elkeserítenék, akkor mi a megoldás?
1. Nyelvet tanulni - mindennél fontosabb, még a szakképesítésnél is.
2. Utánanézni a lehetőségeknek, a körülményeknek, mindennek - fórumok, Facebook, internet, nagykövetség, MINDEN.
3. Tartalékot képezni. Legalább annyi legyen nálunk, hogy a legrosszabbb esetben haza tudjunk jutni.
4. Előre elintézni szállást. Ha nem is állandó albérletet, de egy szobát vagy hostelt mindenképpen.
5. Ha bármilyen hivatalos regisztrációt, iratot, azonosítót előre el tudunk intézni online, vagy ehhez tudunk online időpontot kérni, akkor ezt tegyük meg, annál hamarabb intéződnek a hivatalos ügyek is. (Országfüggő!)
6. Türelem és idő kell a tervezéshez, tanuláshoz.
Nem egyszerű, de ha mindent végig gondolunk, rendszerezzük az információkat és megtanuljuk a célország nyelvét minimum egy erős középszinten, mielőtt kimegyünk, akkor meg tudjuk magunkat kímélni egy csomó kudarctól és egyre valószínűbb, hogy meg tudjuk valósítani a céljainkat."
Az utolsó 100 komment: