oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2012. október 20. 06:57,  Amit a sors hoz 109 komment

2012. október 20. 06:57 Határátkelő

Amit a sors hoz

Németországon, Skócián és Anglián át egészen Magyarországig vissza ível Péter útja, aki IT-s végezettséggel volt mosogató és szobapincér is, míg végül aztán Magyarországon helyezkedett el, ismét a szakmájában. Tanulságok? Azok is akadnak...

Brighton, Anglia.jpg

„Volt szerencsém kalandozni Európában, bár én őseinktől eltérően visszacsapó íj helyett kerekes koffert vittem magammal.

Kezdjük az elején. Debreceni informatikus hallgatóként egyik barátom hívta fel a figyelmem, s ő is beszélt rá az Erasmus-programra, ami alapvetően változtatta meg a sorsomat. Korábban eszembe nem jutott, hogy én valaha is átlépjem a határt, valahogy jól elvoltam itthon is...

Szóval az Erasmusra való jelentkezés akkori feltételei (nyelvvizsga, jó átlag, TDK, egy ajánlás) közül nekem egy volt meg, az elvárt egy helyett két tanár ajánlását vittem magammal. (Ezt könnyű volt megszerezni, majdnem bárkinek adtak ilyet.) Végül bejutottam a 6 hely egyikére, mivel abban az évben hatan jelentkeztünk.

11 év nem túl szorgalmas német tanulás után, az egyik csoporttársammal kifelé utaztunk a vonaton, viszont nem értettem az osztrák kallert, mikor megkérdezte hova megyünk. Pedig úgy emlékszem meglepő módon Hochdeutsch-ot használt.

Na, de a lényeg, két kinn töltött félév után egy nyelvvizsgával a zsebemben, nyelvtudással a fejemben és teljesen megváltozott gondolkodással jöttem haza. S visszafelé értettem miért kuncogtak a németek az osztrák kalauz beszédén.

Nem is Magyarország lenne persze, ha az egyetem elfogad(hat)ta volna a kint megszerzett nyelvvizsgám a diplomához, de nem haltam bele a honosításba. Bár kis késéssel, de boldogan vettem át a diplomámat a TO-n.

Innentől az életem meglódult

Az államvizsgám napján ugyanis felajánlottak nekem egy állást, tudván, hogy Erasmus-os voltam, ergo nem csak nyelvvizsgám van, de beszélem is a nyelvet. Ettől a cégtől azonban pár hónap után (saját elhatározásra) dobbantottam a nagy lilához, ami azt jelentette, hogy újra és újra kiküldtek Németországba betanulni.

Ez 3-6-9 hónapos kint létet jelentett kéthetente hétvégi hazajövetellel, amit bevallom nagyon élveztem eleinte. Persze mivel debreceni vagyok nem mindig volt egyszerű a háromlaki élet (volt, hogy egyszerre három bérletem is volt, debreceni, budapesti és egy német városba való), de fiatalon ez még nem gond és persze lehet vele "menőzni" a rokonok előtt. Azóta is nagyon hálás vagyok unokahúgomnak, akinél csöveztem akkoriban. Nem lehetett egyszerű neki.

Egy idő után azonban kezdett elegem lenni az ide-oda röpködésből és a magányból. Merthogy hiába volt a környezetemhez képest sok pénzem, meg csomó bónusz-kilométerem a Lufthansánál, de egyedül voltam. S ahogy a klasszikus mondja "Nem jó az embernek egyedül lennie...".

Valamilyen oknál fogva viszont sosem volt külföldi barátnőm, sőt igazából sosem érdeklődtem utánuk. Diákkoromban és azóta is a hazaira esküdtem.

Szóval egy idő után váltani akartam, de ha az ember informatikus és csak németül beszél, akkor bizony beszorul a T-csoport + Siemens + Lufthansa háromszögbe, ahonnan ki kellett törnöm.

Nem mellékesen ők is egyre többször követelték meg az angol nyelvtudást, szóval elkezdtem angolul tanulni. Ez azonban nem olyan egyszerű, ha az ember lusta az ilyesmihez.

Irány Skócia!

Ki is ötlöttem, hogy nekem bizony megint világgá kell mennem, ezúttal angol nyelvű területre. Akkori "álmaim netovábbjával" pedig kitaláltuk, hogy jó lenne Írországba menni. Mivel azonban nem minden álmunk egyezett, ő egyedül utazott ki. Ma már azt mondom, ez így volt jó.

Én egy új barátnővel Skóciába, Edinburghba költöztem. Skóciára egy nem teljesen logikus úton esett a választásunk, de ez egy külön történet lenne. Mindenesetre jól döntöttünk.

De kezdjük az elején! 2008-ban indultunk, a válság kellős közepén. Ez már eleve őrültségnek hangzik, de hogy fokozzam, egyikünk sem beszélt rendesen angolul és ismerősünk sem volt kint. Barátnőm legutóbb középiskolában tanult angolul, én meg 3 évvel korábban 8 hónapon át egy nyelviskolában, nem túl intenzíven.

Nagyot gondoltunk, vettünk repülőjegyet, csak oda, felmondtunk, majd itthonról kerestünk lakást, ki is vettük, a helyi gettó közepén egy panelházban. A környék olyan volt, amilyennek azt mindenki elképzeli, ha a gettóra gondolunk, a lakosság ennek megfelelő civilizáltsági fokon volt.

Mi meg alig értettünk valamit a helyiek beszédéből. A skótok ugye nem a tipikus Oxford English-t beszélik, ha meg még a szlenget is nyomják...

Kicsit nehezen indult a dolog

Úgy gondoltuk, hogy majd angolul tanulunk és mellette dolgozunk, na, ezt nem olyan egyszerű elintézni, mint azt a többség hiszi.

Barátnőm viszonylag egyszerűen az iWiW-en talált állást. Ott hirdette egy magyar lány, hogy ahol dolgozik hotelben, oda keresnek szobalányokat. Persze, hogy minden kerek legyen. az interjú előtti éjszakán rosszul lett és a fél éjszakát a kórházban töltöttük (se biztosításunk, se munkánk nem volt, mégis ellátták), de végül sikerült a felvételi és lett munkája.

Ez jól is jött, mert így tudtunk neki bankszámlát nyitni (kellett hozzá igazolás a munkaadótól, a bérleti szerződés és egy kinti telefonszám) és elhárult a fejünk fölül az anyagi csőd veszélye. (Összesen kb. 1.5M forintunk volt többnyire euróban, valamennyi angol fontban és ez rohamosan fogyott a kint létünk elején.)

Én egyszerűbben megoldottam a bankszámlát. Bementem egy bankba, ahol szerencsémre kifogtam egy naiv ügyintézőt és a magam módján előadtam az "informatikus vagyok, távmunkában dolgozom egy magyar cégnek, mert barátnőm itt dolgozik és kellene egy számla, amire utalhatok pár ezer fontot" történetet. Ő meg elhitte és megcsinálta a bankszámlát.

Az a fránya nyelvtudás

De nekem már nehezebb volt munkát találnom. Azt eleve úgy terveztük, hogy eleinte vendéglátózni fogok, elvégre nyelvtudás nélkül ebben a szektorban a legkönnyebb munkát találni. Nem mellékesen ott enni is adnak. Szóval elfogadtam, hogy pár hónap mosogatás jön, de utána majd lesz "rendes" munkám és "happy holiday".

Na, ez nem így ment. A legnagyobb problémánkat két dolog okozta:
- nyelvtudás hiánya
- büszkeség

Bármily meglepő, a vendéglátózáshoz, konkrétan a mosogatáshoz is kell nyelvtudás, hacsak nem vagy lengyel, mert lengyelből mindenütt sok van és lesz valaki, aki segít. Magyarból kevesebb van, s megfigyelésem szerint kevésbé segítőkészek. Igaz ennek oka van, erről később.

A büszkeség pedig szintén komoly akadály, én ugyanis nem akartam letagadni a diplomám és a korábbi karrierem.

Szóval teleszórtam Edinburgh összes hotelét az életrajzommal, amin ma már csak sírva röhögni tudok. Gondolom elég furcsán hatott nekik, amikor az angol present perfectet a német perfekt igeidő analógiájára használtam. Meg az is, hogy IT-s diplomával mosogatni akarok.

Megkezdődött a pokoljárás

Mondanom sem kell nem voltam túl sikeres. Bő két hónap után kaptam egy hívást, ami azonban meghozta a szerencsémet. Egy észak-angol (viszonylag érthetően beszélő) főszakács hívott interjúra. Látta rajtam, hogy küzdök az angollal, s erősen feltűnt neki a sok-sok német szó amit "belecsempésztem" a társalgásunkba (elég sokáig hitték azt a kollégák, hogy német vagyok), de valamiért megesett rajtam a szíve.

Végül megkérdezte, hogy mi a halálért akarok én ilyen életrajzzal és szaktudással mosogatni. Én pedig őszinteségi rohamomban a magam módján elmondtam neki, hogy 3 hónapja keresek állást, fogy a pénzem és már bármit elvállalnék. Felvett. :)

Innen megkezdődött az a pokoljárás, ami ahhoz kellett, hogy elindulhassak felfelé. 12 kg-t fogytam (mosogatni keményebb meló, mint programozni), barátnőm is fogyott, de ő nem volt túlsúlyos, szóval nem olyan sokat. Eleinte alig értettem a szakácsokat, a skótok angolja nem volt érthető, de a lengyelekkel sem igazán boldogultam.

Igazából alig volt, aki segíteni akart volna közülük, leszámítva a mindenki számára érthetetlen, de nagyon barátságos skót reggeliztető szakácsot, a főszakácsot, aki felvett és egy-két mosogatót. Szóval nekik köszönhetően "beindult a karrierem".

A szótár, mint barát

Közben megtanultam elintézni az ingatlanadót (szótárral, sokszor visszamenve a hivatalba), próbáltunk angol tanfolyamra beiratkozni, ami végül sikerült is, majd elköltöztünk a gettóból (kollégák szerint a mi épületünkben lehetett a legolcsóbb heroint kapni a városban) egy jó kis lakásba, amit persze később újfent fel kellett adnunk, mert a minimálbérből ugyan fenn tudtunk tartani, de nem tudtunk spórolni mellette.

Szóval egy kétszobás-nappalis lakás lett belőle, amiből az egyik szobát és a nappalit kiadtuk albérletbe. Ami persze nem igazán volt legális, de legalább a folyamatos anyagi gondjaink megoldódtak és még megtakarítani is tudtunk egy kicsit.

A charity shop-ban beszerzett képes angol szótár pedig hasznos volt, amikor fogorvoshoz mentem. Ő kínai volt én magyar, nem volt egyszerű. :-D

Próbáltunk segíteni a többieknek, de ezt egy idő után abbahagytuk az idióták miatt. Például amikor nálunk üresedés volt, meghirdettem az iWiW-en, tudván, hogy így a helyi magyarokhoz hamar eljut a hír, s ez már önmagában is nagy segítség, erre azzal bombáztak, hogy hétfőn kezdenének, de nem érnek rá este 11-ig (addig tartott a műszak, illetve amíg be nem fejeztük a munkát), mert 10.20-kor megy az utolsó buszuk és intézzem el.

Nem értették, hogy nem én vagyok a főnök, én azzal tudok csak segíteni, hogy hírt adok a lehetőségről és ennek is örülniük kellene. A többi meg rajtuk múlik.

Haladtunk

Barátokat szereztünk, (magyarokat, lengyeleket, indiaiakat, kínaiakat...) és kezdtünk szocializálódni. Én kilenc hónap után picit feljebb jutottam (igen én sem gondoltam, hogy ennyi idő kell, míg kiszabadulok a konyhából, de lassan haladtam az angollal) és szobapincér lettem.

Barátnőm sajnos igazi harcias magyar amazonként (de jó okkal) összekülönbözött a francia főnökével, így ő cégen belül nem jutott feljebb a ranglétrán. Maradt szobalány, de az angollal haladt ő is és keresett jobb állást, de a válság közepén ez nem egyszerű.

Szóval haladtunk. Két napot iskolába jártunk, ötöt dolgozunk és jobb munkát kerestünk. Ez eléggé leterhelő volt, de a célunk, amiért végül is kimentünk, az angoltanulás volt. Itt pedig egyre jobban teljesítettünk. Miután túlestem a nyelvvizsgán, úgy döntöttünk, hogy melegebb éghajlatra költözünk. Irány Anglia, konkrétan Brighton!

Megint nem találtam munkát

Feltételeztük, hogy olcsóbb, mint London és barátnőm is vágyott ide középiskolás kora óta, szóval úgy gondoltuk egy ideig kibekkeljük itt, amíg találok végre nekem való állást, merthogy elegem volt a gályázásból és szerettem volna újra programozóként dolgozni. (Nem mellékesen, én szerettem volna már hazajönni, de ő még nem.)

Az albérlet persze kicsit drágább volt, mint Edinburghban és így csak szobát béreltünk egy török-cseh párnál. Később ez hibának bizonyult, mivel, mint kiderült a török srácnak belefért az illemszabályokba, hogy ököllel üsse a barátnője arcát, de ekkor ezt még nem tudtuk.

A lány segített barátnőmnek munkát találni egy nőiruha-üzletben, ahol ő is dolgozott. (Érdekes momentum volt, mikor azért utasították el barátnőmet a Burger Kingben, mert nincs brit referenciája, az indiai manager ugyanis nem értette, hogy Anglia és Skócia egy ország, csak épp azon belül két állam.)

Én azonban nem igazán találtam munkát. Ez pedig eléggé frusztrált. Brighton ugyanis rossz döntés volt. Onnan londoni állást keresni nem sokkal egyszerűbb, mint Budapestről. Én pedig nem igazán bírom a munkanélküliséget, meg a konzervatív lelkivilágomnak az sem tett jót, hogy Brighton az Egyesült Királyság melegfővárosa, ennek is a meleg-negyedének a főutcáján laktunk egy meleg-bár felett. Ez kb. olyan volt nekem, mint egy melegjogi aktivistának a Vatikánban...

Haza kellene jönni

Szóval mindezek együtt érlelték bennünk a döntést, hogy talán haza kellene jönni. Egy vasárnap este mikor épp rossz hangulatunkban voltunk megbeszéltünk, hogy másnap elküldöm az életrajzomat haza pár ismerősnek és barátnak. Így is tettem.

Aznap estére hét konkrét állásajánlat volt a postaládámban, ami minket is eléggé meglepett. Az egyik helyen ráadásul sürgős volt a dolog, mert a főnök nyaralni készült. Szóval csütörtök este hazarepültem és másnap volt két interjúm.

Az egyik nagyon jól sikerült, s még aznap este megkaptam a levelet, hogy ha megfelel a bér, akkor felvesznek, a másik siralmas volt. Azt azóta is szégyellem, ha rágondolok. (El is késtem és hülyeséget beszéltem lányos zavaromban...)

Szóval a hétfői interjúkat már le is mondtam, elfogadtam az első ajánlatot, amit azóta sem bántam meg, ma is ott dolgozom. Barátnőmnek volt egy hónap felmondási ideje a munkahelyén, szóval úgy gondoltuk addig marad, és közben intézi a kint maradt cuccaink hazaküldését, én meg intézem a pesti albérletet és a csomagok fogadását, illetve a Debrecenben lévő cuccaink levitelét Pestre. (Igen le, mert Debrecen van magasabban a tengerszint felett.)

Rekordidő alatt Brightonba

Ezt húzta keresztbe a főbérlőnk és barátnője csetepatéja, amikor barátnőm hajnalban szólt, hogy balhé van a főbérlők között, ő bezárkózott a szobájába a kalapácsommal, aki bejön az ajtón, leüti. Azt hiszem rekordot döntöttem a kiutazásommal, mivel hajnal háromkor dőlt el, hogy megyek érte, vettem is vonat és repülőjegyet, majd este hatkor már Brightonban voltam.

Apumék persze furcsán néztek rám, mikor reggel kirobogtam az ajtón egy hátizsákkal és a kérdésre, hogy hova rohanok, azt mondtam, vissza Angliába, holott úgy volt, hogy két hétig maradok.

Végül ő is hazaért és sikeresen letette ő is a nyelvvizsgát, s rövidesen állást talált egy nagy cégnél, ahol azóta is dolgozik, egyre jobb beosztásban, s szereti is a helyet. Illetve levelezőn főiskolára jár. Én is annál a cégnél dolgozom ahova anno felvettek, s nem is akarok váltani, mert haladok előre és tényleg szeretem a munkámat.

A brit kalandunk anyagilag nagyjából semleges, talán negatív, mert kicsit kevesebb pénzt hoztunk haza, mint amennyivel kimentünk, de hosszú távon mindenképp megérte. A jobb itthoni állás jobb fizetést jelent és a kaland része is jó volt. Skóciát szerintem mindenkinek látnia kell. Azóta itthon lakást vettünk (igaz kicsi és részben hitelre vettük, de a miénk) és összeházasodtunk.

Időnként elgondolkodunk azon, hogy újra felkerekedjünk, de egyelőre lekerült a napirendről. Azt hiszem, végre gyökeret eresztünk itthon és külföldre csak kirándulni, nyaralni megyünk majd. De persze erre nem esküszöm meg. Meglátjuk, mit hoz a sors.

S a tanulság?

1. Érdemes külföldre menni, de én azt mondanám, hogy azért menj külföldre, nyelveket és olyan dolgokat tanulj, amit itthon nem lehet, vagy nem olyan hatékony.

2. Itt is ott is dolgozni kell és idővel ez bizony kifizetődik, de nem egyből. Nem mellékesen, míg ott nem értékelik azt, hogy beszélsz németül vagy angolul (az adott ország nyelvén), mivel ez természetes, itthon ha értesz a szakmádhoz és beszélsz két idegen nyelven, akkor nagy eséllyel nyert ügyed van.

3. Ha nincs pénzed, ne indulj el, mert az elején nagyon sok pénz kell a dolgok beindulásáig.

4. Valamennyi nyelvtudás mindenképp kell, másképp szívni fogsz (persze ha van elég pénzed, akkor van időd állást találni, de valszeg nincs).

5. Ha nincs ismerősöd odakint, akkor lehet, hogy nehezebb, de legalább senki nem érzi úgy, hogy ráakaszkodsz, kihasználod.

6. Ha valaki azt mondja, hogy üresedés van náluk, az nem azt jelenti, hogy tiéd az állás, hanem azt, hogy az előtt hallottál a lehetőségről, hogy megjelent az újságban.

7. Ha mosogatni akarsz, ne mondd el, hogy diplomád van, mert nem állnak veled szóba. Nem gonoszságból, hanem mert tudják, hogy a képzett munkaerő, amint megszerzi a jobb álláshoz szükséges nyelvtudást, lelép.

8. Minden percet használj fel a tanulásra, tanulj nyelvet, vagy akár új szakmát, itthon is, ha kint élsz, akkor is.

9. Ha Londonban akarsz dolgozni, akkor oda menj, ha Edinburghban, akkor oda. Hiába drágább, de máshonnan nehéz bejutni interjúra.

Mi szeretjük a mostani munkánkat, a mai napig rendszeresen (napi szinten) használjuk az angolt, én a németet is (barátnőm, vagyis most már feleségem, is elkezdett németül tanulni) és igyekszünk szakmailag is fejlődni. Ez pedig meghozza a gyümölcsét. (Nekünk már megérte.)

Ha sokan ezt csináljuk, talán nagyobb haszna is lesz. Ahogy Kölcsey írta: „Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl".

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr394859052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2012.10.20. 10:07:10

Huuu, miről maradtam itt le tagnap!!! :))))

A mai poszt írója számomra nagyon szimpatikus, a poszt is tetszett! Szóval én is csak csatlakozni tudok az előttem szólókhoz és sok sikert kívánok a továbbiakban Péteréknek. Az pedig külön jó érzés nekem, hogy az ő sztorija is azt támasztja alá, amit mindig mondok, hogy megfelelő végzettséggel és szaktudással itthon is lehet jól boldogulni. :) A külföldi tapasztalat pedig mindig nagy érték!

karburator (törölt) 2012.10.20. 10:17:06

Mondja már meg nekem, hogy mi ebben a sikertörténet? Kimentek rabszolgának, ráadásul a fiú informatikusként az angol nyelvet sem tudta rendesen (ez számomra nonszensz), azután kudarcok után Magyarországon ismerősök által kapott egy munkát.

A sikersztori az lett volna szerintem, ha Írországban, ami elvileg most Európa Szilikon-völgye és az infósok mekkája, kapott volna a srác állást a szakmájában.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.10.20. 10:17:11

Nagyon jo poszt lett, Peter szerintem a jeg hatan is megel :)

@Nyulz of the World: Pesze, meglehet, csaki kinek mi van a prioritasi lista elso helyen. Mert pl. hiaba elsz meg jol, ha zavar az "elintezzuk okosba" mentalitas.

karburator (törölt) 2012.10.20. 10:21:54

Mellesleg a posztíró látszik, hogy okos gyerek, mivel előzőleg Németországban is foglalkoztatták, de én semmiképpen nem nevezném az ír vendéglátozást nyelvtudás nélkül sikertörténetnek.

Egy fiatal informatikus angoltudás nélkül pedig számomra pedig még mindig elképzelhetetlen.

karburator (törölt) 2012.10.20. 10:29:13

@karburator: Az előzőből még kimaradt: "én semmiképpen nem nevezném az ír vendéglátozást IT DIPLOMÁVAL nyelvtudás nélkül sikertörténetnek."

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.10.20. 10:30:37

@karburator: Pedig lehetseges. :)

Nalunk pl. alafoku nyelvvizsga volt a kovetelmeny, nem volt lenyeges, hogy angolbol vagy nemetbol. Nekem is csak alapfok volt, mikor kimentem UK-be hadd ne mondjam mennyit ertettem a telefonokbol...

Dokumentacio olvasasnal nem volt gond. A beszelt nyelv volt a problema. Szoval nagyonis elkepzelheto.

think different 2012.10.20. 10:44:30

@karburator: Miért nonszensz?
A legtöbb magyar, beleértve az informatikusokat, nem tud angolul, hiába hiszi azt és hiába van róla papírja.
Az első döneresnél meg elkerekedett szemmel ismétli harmadszor a rendelését, holott nem az Angliában született török kiejtésével van probléma.

01234567 2012.10.20. 10:45:27

@Babette_: Vazeee!!!Ugyan ez jutott eszembe..lelőtted..
Még annyit, a tegnapi poszt 600 akárhány hozzászólással, ez fogadom a 150-t alig éri el...

2012.10.20. 10:55:56

a sikertörténetet én sem látom, a vakmerőséget és a pozitív hozzállást igen. ha kalandnak megérte, akkor rendben van. :)

01234567 2012.10.20. 10:56:59

A poszt nagyon jó, nagyon tetszett.
Főleg a nőben csak a hazai! Mielőtt még: Ázsiai, dél.amerikai miciket nem ismertem ( ázsiai alapból be sem jön., mondjuk dél-amerika hm..), de a német, osztrák "konkurenciáról" van ismeretem, megértelek.
A másik ami ismerős volt nagyon, a magyarokon való segítség, azzal hogy állást szereztél neki, az összes problémáját a nyakadba vetted. Magánéleti, munkahelyi, nyelvi, ügyintézés, úgyhogy tényleg fő az elővigyázatosság. Főleg azért amit néha "cserébe" kap az ember néhány honfitárstól.
Még egyszer, ez 100%-ig ott van. További sok sikert itthon, mert azért az az igazi ha összejön, és sok szépet turistaként külföldön.

nyuszigonosz 2012.10.20. 10:58:30

Nekem tetszett a poszt!
A pozitív hozzáállás a problémák legyözése, ezt én mind-mind sikernek könyvelem el!
Nyelv-tanulni mentek, és egy rakás élettapasztalatot is szereztek!

Szerintem nem abból áll egy sikertörténet, hogy valaki a Nagy Nyugaton legyen milliomos.

fasor6 2012.10.20. 11:13:49

Hát már hogyne lenne sikertörténet! Mit akart Péter? Magyar barátnőt/társa. Elérte? Igen.
A magyarországi munkahelyeken angol nyelvtudás kellett, ami nem volt neki. Tudatosan (vakmerően) kiment UK-ba, hogy megtanulja. Megtanulta? igen.
Kitartó emberek a párjával? Minden nehézséget átvészeltek, és addig maradtak, amíg kellett.Nem nyafog, nem panaszkodik, hogy miken mentek keresztül, csak tényszerűen leírja.
Alapjában Magyarországon akart élni a társával, elérte.
Hol itt a probléma?

2012.10.20. 11:27:02

@fasor6: félreértettél, nincs probléma, nekem is rokonszenves a történet. csak nem sikersztori. nem kell minden jó történetnek sikersztorinak lennie. ez pl. nem az. ennyi. :)

nigara 2012.10.20. 11:40:25

Siker? nem.
Egyszer csak úgy ébredt fel, hogy elindul a világba holnap. Ez ugyan sikerült... de nem siker
Jó dolgokat hagyott itt, inkább elment gályázni, bármi alja munka jó lesz címszóval.
Az sem derült ki, hogy legalább a nyelvtudása olyan szintre került-e, ami releváns (sztem nem) - ergo ez sem siker.
"élvezte" az életet ott ahol volt - igen, pozitívan élte meg legalább.

Aztán visszajött.
Na most, ha el sem ment volna, akkor is minimum itt tartana, ahol most.

Tényleg mi volt ebben a siker????

andaluzkutya 2012.10.20. 11:56:13

A siker az volt ebben, hogy sok megpróbáltatáson ment keresztül (igaz, ezeket részben magának köszönhette), ennek ellenére pozitív tudott maradni, tapasztalatokat gyűjtött, lehiggadt, eldöntötte hol akar élni, van munkája, felesége és úgy összeségében az jött le, hogy jól érzi magát. Van aki ennél többre vágyik?:)
Amúgy gyakori kritika a kommentek között, hogyha valaki Mo.-n találja meg a számításait, akkor a törzskommentelők leszólják. Most éppen lelkendeznek, most meg az a baj:)

Lencsés István 2012.10.20. 11:59:25

Ausztriában dolgozik a párom nővére , és nem kell nyelvtudás a mosogatáshoz ....

Amichay · http://sipucim.blog.hu/ 2012.10.20. 12:05:59

@nigara: Siker az, amit az illető magára nézve sikernek él meg! Azok a szerencsétlen emberek, akik mindig a társadalmi elvárásnak akarnak megfelelni, ahelyett, hogy a maguk elé tűzött célt próbálnák elérni, és ha az sikerül nekik, akkor élveznék az elért eredményből fakadó boldogságot...

Ez a történet azok számára siker, akik átélték, akik a maguk számára vonhatták le a tanulságokat, és az elért eredménnyel boldogok. De mint olvasó is, nagyon sok pozitív változást szűrhetek ki az írásból. Az első, hogy egy srác, aki kicsit magától eltelve, elkényelmesedve, túlsúlyosan, kezébe veszi a sorsát, nem elégszik meg azzal, hogy majd csak lesz valahogy, hanem képes fejest ugrani az ismeretlenbe. Az ürügy, hogy megtanuljon angolul, de valójában egy megmérettetés, amelyben elsősorban maga magára kiváncsi, és talán, tudat alatt arra is, hogy az a kapcsolat, ami éppen elkezdődött kiállja-e a nehéz próbát.
A kint töltött évek mindkét fiatalt felelősségteljesebb emberré tette és a kapcsolatukat is megerősitette - ez a legnagyobb haszna, nem az angol-tudás. Az pedig, hogy hajlandó volt mosogatni is, diplomával a zsebében, a későbbiekre nézve egy nagyon fontos tapasztalat - nagy valószínűséggel, 50 évesen sem lesz felháborodva, ha új dolgokat, esetleg új szakmát kell tanuljon, nem várja el másoktól (állambácsi, orbánviktor), hogy gondoskodjanak róla, hanem képes lesz a változásokhoz alkalmazkodni, és mindig megtalálni a maga boldogulását. Sőt, vélhetően, a gyerekeit is hasonlóan nyitott gondolkodásra neveli majd. És ebből a szempontból, a melegbár feletti albérlet is jót tett, ha belegondol...:)
Sok sikert a továbbiakban is!

nigara 2012.10.20. 12:11:26

Nem gondolom, hogy rossz döntés volt megtennie, nem ettől nem érzem a sikert.
Siker akkor, ha azt nézzük, hogy kalandra vágyott (vmi ilyesmi feeling jött le nekem), és azt megkapta - nem halt bele, sőt próbálta jól megélni.
És nem attól nem siker, hogy visszajött :)

SilentDreams 2012.10.20. 12:25:50

@nigara: Ez nagyon durva...!!! Erről lemaradtam, azóta vajh hol tarthat... You've made my day :)

A sikerhez: nagyon szubjektív dolog ez, az adott embernek kell valamit sikerként éreznie, nem pedig másoknak. Én pl. a sok kis siker híve vagyok az óriási sikerre való törekvés helyett :)

A poszthoz: szerintem teljesen rendben van, élvezettel olvastam, a felkészületlenségből adódó problémákkal és azok humoros megoldásaival együtt :)

nigara 2012.10.20. 12:34:34

@SilentDreams: köszi :))
még csak két hét ment le, szóval drukkolok én is...
ezután nézni fogom :)

A sikerről csak azért írtam, mert az előttem szólók annyira ezzel jöttek, pedig ahogy mondod: az ember maga tudja csak, hogy az volt vagy sem.
Összességében az út maga és annak kimenetele két külön dolog - mindegyik lehet siker vagy egyik sem az, illetve külön-külön. Ezzel a kiindulóponttal írtam, csak nem volt türelmem ezt így kifejteni :)

nigara 2012.10.20. 12:41:35

@SilentDreams: na ehhez fel kellett öltöznöm, mert a libabőr...
www.youtube.com/watch?v=HnyveAdlzi8

nagyon off vagyok, bocsi :)

RoxiSpain 2012.10.20. 12:52:31

Nekem tetszett a post, nagy gratula hozzá! Én is azt mondom mindenkinek ki kell próbálnia a külföldi életet, mert sokat tanulhat és lesz összehasonlítási alapja is. És ha mással nem is, de egy-két nyelvvel gazdagabban, ha akar, akkor hazamehet Magyarországra, mert ott is nagyságrendekkel előnyösebb helyzetbe kerül a munkaerőpiacon. Sok sikert Nektek!

Taxomükke (UK) 2012.10.20. 12:54:38

Na, ez tök jó volt, gratulálok! Talpraesett vagy. Hajrá!

nem megfelelő 2012.10.20. 13:13:21

@karburator: "ír vendéglátozást"???
Elolvastad a posztot? A posztoló NEM volt Írországban.

A poszt egy sikertörténetet ír le, mert határozott céllal ment ki a srác, és a célokat teljesítette:
1. cél: némettanulás: Kiment Erasmus-szal és megtanult. Pipa
2. cél: angoltanulás: Kiment angol nyelvterületre és megtanult. Pipa
(mindkét helyen helyi nyelvvizsgát is tett, tehát nem a konyhanyelvre mondja, hogy megtanulta + 1. és 2. pontnál még nem tervezte, hogy szakmájában helyezkedik el. Még csak meggazdagodni sem akart. Nem az volt a cél.)
3. cél: Brightonból londoni állás (programozó) - Hiba. De nem mást okolt érte, hanem levonta a megfelelő tanulságot.
4. cél: a megszerzett nyelvtudás birtokában Mo.-n egy jó állás, amiből exisztenciálisan építkezni lehet. Megkapta. Pipa

Magyarul 4 célkütűzésből hármat teljesített. Szerinted hol a hiba?

Azt meg, hogy miután Mo.-n dolgozott IT-sként, és volt szakmai kapcsolati hálója, szerintem ne ródd fel, ti. ez a normális. Ahogy írta is: az ismerősök csak a lehetőségről tájékoztathatnak (mert hisz a területen dolgoznak), de az állást már mindenkinek magának kell - másokkal versenyezve - megszereznie, a haver nem fog felelősséget vállalni más munkájáért.

"A sikersztori az lett volna szerintem, ha Írországban, ami elvileg most Európa Szilikon-völgye és az infósok mekkája, kapott volna a srác állást a szakmájában. " - Brightonból???
De persze ezzel az állításoddal más a baj: A sikert nem azon kell mérni, hogy más mit ér el, hanem azon, hogy abból, amit te akartál elérni, mit érsz el. Vagyis ha valaki NEM akar Írországba menni, viszont a szakmájában akar egy jó állást, és talál is egy neki megfelelő állást a szakmájában, ami NEM Írországban van,akkor szvsz elérte, amit akart.

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2012.10.20. 13:17:05

Jó sztori, különösen a költői gondolattal való lezárás tetszik. Respekt az írónak és Beának is. :D

BBea24 2012.10.20. 13:30:14

Elolvastam én is na! Tény hogy én negatívabban álltam dolgokhoz, igazatok van! Amikor én kijöttem írbe akkor tényleg nagyon zárkózott és negatív ember voltam, ma már próbálok pozitívabb lenni, ezért is van az hogy még mindig kihozom magamból a maximumot a melóhelyen is!Ha negatív lennék akkor leszarnám a dolgot mint a többi ember....jó volt ez a poszt, én is élveztem, tény hogy a sok rosszban is van valami jó, csak a sok rossz elkedvetleníti az embert sokszor, és azt érzi hogy nincs is értelme annak hogy pl jól dolgozik, mert ugyanazt a pénzt kapom pl mint aki nem dolgozik...és ez az idegesítő, hogy amíg én kirohanom a belemet és igyekszem, addig a lengyel kolléganő aki röhögcsél meg beszélget meg otthagy a picsába feltöltés nélkül pl az ugyanannyit kap....értitek? na de végszóként, megpróbálok pozitív lenni!

BBea24 2012.10.20. 13:36:46

Na én is elolvastam mert itt sokan írjátok hogy nekem is el kéne olvasni! Megtettem! Tényleg jó poszt, és igazatok van hogy sokszor negatívan látom a dolgokat! Én így jöttem ide ki, egy zárkózott és negatív ember voltam, ez a két év rengeteget segített nekem a megnyílásban abban hogy jól dolgozzak, hogy próbáljak pozitívan gondolkozni. Én csak azért vagyok negatív még mindig egy kicsit, mert pl nem kapok semmi megbecsülést a melóhelyen, holott éreztetik azért velünk hogy mi jók vagyunk és kellünk. Csak az az idegesítő néha hogy pl a litván kolléganő ugyanannyi pénzt kap mint én, holott én kirohanom a belem, segítek mindenkinek, sose hagyok ott senkit pl feltöltés nélkül és mindig próbálok valami pluszt hozzátenni a dologhoz....amíg ő leszarja hogy te megszívod az estét ha otthagy téged semmi nélkül, leszarja hogy szükségem lenne még rá, de ha kattan az óra ő már ott sincs, és leszarja hogy a kasszába az ember vár a kajára, de ő csak beszélget meg röhögcsél a konyhán....de őt pl nem rakják ki kasszába mert szegénykém fél és nem rakhatják ki...ő megteheti hogy kijelenti hogy ő csak konyhán dolgozik..minket meg kihasználnak és jogunk nincs semmihez, ezért persze hogy az ember kicsit negatív mikor látom hogy nincs egyenjogúság...de próbálok változni, próbálok pozitív lenni, ha nem lennék az akkor én is szarnék bele mindenbe aztán majd lesz valahogy alapon dolgoznék...

BBea24 2012.10.20. 13:37:21

Basszus...na csak berakta a hozzászólásom...nem mutatta nekem hogy berakta volna, bocsi:D:D

01234567 2012.10.20. 14:06:58

@nigara: Ez igen, bár meg kell mondjam, nálam még mindig Paul Potts van. Ha nagyon nem megy, az szoktam megnézni, segít. De igazán attól a koreai gyerektől ültem le. Azt is láttátok gondolom. (szeretem a komoly zenét, mit csináljak.)

01234567 2012.10.20. 14:11:00

@BBea24: Mondtam már, gyere haza! És ne a munkában keresd az élet értelmét, ott a pénzt keresd. Főleg nem olyan munkában aminél többre vagy hívatott, benned több van mint egy szaros meki....Tessék már először élni!

2012.10.20. 14:11:16

@tildy:): Pedig a világ bármely részén, bármit el lehet intézni "okosba"... ;) De ha valaki csak ezért megy el Mo-ról, ahhoz csak egy kérésem van: az első esetben, amikor a választott hazájában hasonlót tapasztal, akkor onnan is költözzön tovább. ;) Szerintem ha őszinte magához, sehol nem élne még fél évet sem... :D

kincsa 2012.10.20. 14:50:58

@karburator: Olvasd el meg egyszer... nem Irorszagban volt, hanem Skociaban, majd Brightonban. Es a celja az angol nyelv elsajatitasa volt, majd pedig a hazamenetel. Akkor miert nem sikersztori? Mind a ket cel teljesult.

kincsa 2012.10.20. 14:57:49

@01234567: Es Te hogy vagy? Lassan rendbe jonek a dolgaid?

håll käften 2012.10.20. 15:09:49

@BBea24: Egy fontos dolgot ne felejts és ez a világon mindenhol megállja a helyét:Mindíg azt a lovat hajtják a legkeményebben,amelyik a legjobban húz!!

01234567 2012.10.20. 15:25:41

@kincsa: Mondjuk most jó. Ami fontos az rendben van, a többi meg renden lesz. Megint Ausztriában dolgozhatok majd.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.20. 15:39:49

@RoxiSpain: attol, hogy kimegy valahova mosogatni, soha a budos eletben nem tanulod meg a nyelvet
csaxolok

eddieblog 2012.10.20. 15:44:08

Azert par kerdes mindig felvetodik bennem...
Egy par percig tekintsunk el attol, hogy ismet egy jol kepzett "ajtis" sztorit olvastunk, amely mellesleg nem volt unalmas.
"Otthon" mi varja az embert?
eddieblog.blog.com/2012/10/20/amig-ehen-nem-haltok/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.20. 15:47:42

@BBea24: ne marcangold magad, amit most Te csinalsz - egyedul, nem masfel millerrel kimenve - sokkal nagyobb dolog
en mar csak tudom
es jon majd az elorelepes is
teketizi

nem megfelelő 2012.10.20. 15:51:02

@BBea24: félreérthetted. Amit szvsz érdemes megtanulni a sráctól (nem csak Neked, magamat is ideveszem), az nem okvetlenül a - panaszkodásmentes - pozitív hozzáállás (azt t.i. nagyon nehéz "tanulni", egy posztolvasással még nem sokra jutunk), hanem hogy mindig legyen egy konkrét cél, amit követünk. És ha az a cél nem látszik teljesülni, akkor le kell vonni a tanulságot. (Srác pl. levonta, és aztán jött haza. De még akkor is konkrét céllal.)

A Te posztodból ebben az összefüggésben a következők hiányoztak, ami ebben a posztban megvolt:
1. Mik voltak a céljaid az Írországba költözéssel, és ebből mi teljesült.
2. Abból, ami nem teljesült, milyen következtetés(eke)t vontál le. (És itt nem a litvánokról alkotott véleményed az érdekes, hanem hogy MAGAD szempontjából mit tennél másként.)
3. Mik a jelenlegi céljaid. (Az, hogy hazajössz, egy cél. De azt sem ártana megfogalmazni, hogy itthon mit akarsz elérni.)
4. Az új célok megvalósításánál hogyan fogod hasznosítani a 2. pontban levont következtetéseket.

Ez nagyon kioktatónak hangzik, de nem tudtam másképp megfoglmazni. Magamnak sem. A saját idevágó listámat már elkezdtem írni.

Amit melóról, munkatársakról, főnökökről írtál, abba simán belefuthaszt itthon is. De az ilyen jellegű panaszok a célok szempontjából tulajdonképpen irrelevánsak. (A srác pl. szintén szarnak tartotta a melóját Skóciában, de mert elsősorban nyelvet akart tanulni, az meg haladt, nem foglalkozott vele - na ezért jó, ha az ember tudja, hogy mit akar.)

telepi vagány (törölt) 2012.10.20. 16:15:24

Alapvetően szimpatikus, hasznos poszt, sokkal jobb, mint a múltkori Beáta nevű testi-lelki nyomoronc női hölgy sirámai Dublinból a McDonald's-ból.

De az kétségbeejtő, hogy egy informatikus nulla szinte áll angolból és a németet is csak makogja.
Ez elkeserítő, felháborító egyszerre, totál döbbenet, hogy sok-sok év tanulás után is képes kimenni egy nagyon jó szakmát tanuló fiatal mosogatni külföldre, csak hogy valami angolt felszedjen.
Aki segg hülye mindenhez, nincs szakmája, az menjen mosogatni, szobalánykodni, de nem egy IT-s.

Ha ez a Péter gyerek azt a sok milliót és sok-sok évet, amit mosogatással, költözéssel, cigány élettel elcseszett, Magyarországon fordítja nyelvtanulásra, és turistaként megnézi egyszer Skóciát, mosogató "karrier" nélkül, akkor jobban jár.

Hidd el, lehetsz menő informatikus bárhol úgy is, hogy nem egy mosogató állásban tanultad az angolt, hanem tanártól.

Azt vallom, hogy az élet rövid, nem lenne szabad elcseszni egy értelmes embernek az idejét ilyen "kalandokra", amik se anyagilag, se szellemileg nem érik meg neki.

Végül jól alakult a sorsuk, de gyanítom, hogy a külföldi kitérő nélkül, itthon ráfeküdve a nyelvekre is hamar befut egy jó IT-s.

Mosogatni menjen az, aki kommunikáció szakon végzett...

andaluzkutya 2012.10.20. 16:43:43

@Nyulz of the World: Nem az a kérdés, hogy el lehet-e intézni "okosba" máshol is, hanem hogy máshogy is megy-e. Minden országban van korrupció, adócsalás, stb., de pl. ahol most élek, itt annyira jó érzés, hogy egyetlen egyszer se volt szükségem kiskapukra, trükkökre, apró csúsztatásokra, anélkül is többé-kevésbé működik a rendszer és meg lehet élni.

@telepi vagány: Szerintem egyáltalán nem gond, hogy valaki átmenetileg a szakmájához képest "alacsony szinten" helyezkedik el valamilyen célból, vagy akárcsak kalandvágyból. A haszon meg annyi, amennyit "belül" magával hozott. És az egész poszt stílusából, szemléletéből ítélve hasznos volt.
(én amúgy ha azt érezném, hogy kezdek kiégni, biztos elmennek valami kemény fizikai munkára, hogy jobban elhelyezhessem a munkámat a palettán:) )

nem megfelelő 2012.10.20. 16:45:12

@telepi vagány: Félév Erasmus (előtte 11 év német, tanártól), 2év Nagybrittania: annyira nem sok, főleg, hogy az angolt nulláról kezdte . Megjegyzem, tanártól tanulta, írta, hogy két nap tanfolyam 5 nap meló. Ez itthon is így lett volna, csak lassabban haladt volna, a nyelvi környezet hiánya miatt.

Nyelvtanár vagy :) Akkor tudhatnád, hogy fél milla amíg elérhető a középfok, ha itthoni - jó - nyelviskolába jársz, és oda tudod tenni magad. Ez nem mindenkinek jön össze.

Frau Holle 2012.10.20. 16:52:32

@andaluzkutya: Hidd el nekem, Magyarországon is meg lehet lenni - még hozzá nagyon jól! - kiskapuk, trükkök és csúsztatások nélkül. Komolyan. Ki kell próbálni.
Annyiszor olvasom ezeket a téziseket Magyarországról, és ilyenkor mindig az az érzésem, hogy valami párhuzamos univerzumról van szó. Tény, hogy vannnak, akik "mindenkitől azt hallották, tehát úgy van" alapon eleve trükközve indulnak neki dolgoknak, na szerintük tényleg így megy. Mások meg megoldjuk anélkül. Csodák csodája, így is megy.
Talán mégsem a "rendszer" a hibás...

thegabcsi 2012.10.20. 16:52:37

jó néhány poszt-ot olvastam már itt, de azt hiszem, ez volt eddig a legjobb.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2012.10.20. 17:01:05

@telepi vagány: Szerintem meglehetősen kockán látod a történetet. Szerintem a nyelvtanuláson túl, rengeteg olyan tapasztalatot szerzett, amit egy nyelviskolában a büdös életben sem tapasztalt volna meg.
Nem beszélve arról az óriási különbségről amit egy nyelviskola kontra nyelvi környezet nyújthat.
Szerintem...

andaluzkutya 2012.10.20. 17:01:37

@Frau Holle: Tudom, hogy meg lehet élni. De pl. én dolgoztam közalkalmazottként (orvosként) egy kórházban nevetséges fizetésért. Mellette másodállást csináltam vállalkozóként, mivel másképpen nem lehetett. Ha én vállalkozóként befizetem az összes kirótt adót (azzal a tevékenységgel, amit végeztem, ahol lényegében a benzinen kívül semmit se lehetett leírni), akkor nem érte volna meg csinálni, mivel a szabadidőmben csináltam ezt, a heti átlag 70 óra rendes állás mellett. Nekem semmi kedvem nem volt trükközni, én az egyszerű életet szeretem, de az én végzettségemmel és a családom méretével ez nem volt megoldható.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2012.10.20. 17:02:18

@tilmir: Bocsánat a sok szó ismétlésért, másolgattam és csak most vettem észre... Sorry.

Frau Holle 2012.10.20. 17:14:04

@andaluzkutya: Most trükközésről beszélünk vagy alacsony fizetésről?
Másodállást én is csináltam sokáig, a közszférát ismerem. De az nem trükközés, hanem piszok sok meló
Azt meg én mérlegeltem, mennyi időt, energiát érdemes feláldoznom a plusz pénzért. A csalás pedig nem kedv vagy mérlegelés kérdése hanem olyasmi, amit az ember nem tesz meg. Mert nem és pont.
Végül itt is megtaláltam a megoldást, orvos barátuk is van, aki megtalálta.
Mindazonáltal határozottan állítom, hogy amint kicsit is javul az ország pénzügyi helyzete, elsőként az egészségügyben kell a tisztes javadalmazás felé elindulni.

Frau Holle 2012.10.20. 17:19:50

@tilmir: Abban azért van valami, hogy a "nyelvi környezet" elég absztrakt fogalom.
Ha kint is a saját szakmájában dolgozott volna, akkor a saját társadalmi szintjének megfelelő kifejezésmód, kiejtés stb. rögzül benne, így meg azé a környezeté, amiben mozgott.
Abban feltétlenül igazad van, hogy amikor minden felirat, körülöttem minden szófoszlány az adott nyelven van, akkor csak úgy folyik be az ember fejébe a nyelv. (Már a gyárilag mázlistáknak. :) )
De az ember általában szereti azon a szinten kifejezni magát, olyan épet sugallni magáról idegen nyelven is, mint amit saját magában őriz magáról, és amit anyanyelven általában sikerül is.
Ez meg így - mondjuk úgy - nehezített pálya.

andaluzkutya 2012.10.20. 17:24:24

@Frau Holle: Adott egy alacsony fizetés, ezért másodállást kell vállalnom, ami akkor éri meg, ha trükközök. Eldönthetem, hogy nem trükközök, de akkor nem éri meg csinálni a másodállást, mert aránytalanul nagy áldozatot hozok a kevés szabadidőmből igen kevés pénzért.
Amúgy tisztában vagyok vele, hogy orvosként is meg lehet élni becsületesen Magyarországon. Nekem is ajánlottak magánrendelési lehetőséget a szakvizsgám után, amivel alighanem elég jól kerestem volna, legálisan. De akkor vagy feladom a kórházi melót, amit viszont szeretek csinálni és cserébe jól élek, vagy csinálom párhuzamosan, akkor viszont családi életem nem lesz. Ehelyett eljöttem, kórházban dolgozok napi 8 órát, elegendő a bevételem, van időm a családra, stb. stb. Cserébe idegbajt kapok, amikor a feleségem megkér, hogy fordítsam le az eladónak a boltban a bőrápoló krémmel kapcsolatos kérdését, amit még magyarul se értek:) Valamit valamiért:)

2012.10.20. 17:29:41

@andaluzkutya: Én őszintén bevallom, hogy Ausztriában is volt már olyan, hogy "trükköznöm" kellett. Pedig Mo-on sem sokszor csináltam. Ha olvasod az osztrák sajtót, egyértelműen kiderül, hogy ott is sokan trükköznek. És itthon is van, aki becsületesen él. Ezek szerint én nem tartozom ezek közé.

Nekem annó ez nagyon tetszett az egyiktörök posztban, amikor a srác azt fejtegette, hogy mi magyarok sem a kelethez, sem a nyugathoz nem tartozunk, a mentalitásunk valahol a kettő közt van. Én egyértelműen inkább vagyok keleti, akit nem zavar, ha kicsit lazábban kell kezelni az értelmetlen szabályokat, mint német, akinek az az élete, hogy a legfelslegesebb szabályokat is büszkén betartsa. Mert idióta szabályok, amik megnehezítik az életet mindenhol vannak. Csak külföldön könnyebben elintézi azzal az ember, hogy én jöttem ide,itt ezek a szabályok. Otthon meg hajlamosabb mindenen jobban lázadozni, mert ott ő van otthon. Beszélgess norvégokkal, ha elég jóban vagytok, el fogjak mondani, mennyi idióta szabàlyuk van, és hogyan lehet őket kikerülni. :)))

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2012.10.20. 17:30:15

@Frau Holle: Igen, ez igaz. Viszont a hiányosságai miatt nem biztos, hogy sikerült volna elhelyezkednie a szakmában.
Persze, próba cseresznye.
:)
Ettől eltekintve, ez a néhány év nem a világvége.

Ha félretesszük mindezt, az sem elhanyagolható, hogy emberileg mit nyert belőle.
Ezt ugye nem lehet számokban, időben mérni.
:)

Frau Holle 2012.10.20. 17:33:07

@andaluzkutya: Értelek én, és a problémát is értem. Választottál a saját preferenciád szerint. Kár hogy választanod kell.
Amit szeretnél, az a világ legnormálisabb dolga (kellene legyen).
Őszíntén bízok benne, hogy egyszer az is lesz. Csak ne legyen túl messze, ha lehetne egy kérésem...:)
Tulajdonképpen ugyanezt a dilemmát átéltem én is. Imádtam kutatni, arra készültem mióta az eszemet tudtam. De szép nagy családot akartunk, a többit már - gondolom - tudod...:)

Frau Holle 2012.10.20. 17:37:27

@Nyulz of the World: "Csak külföldön könnyebben elintézi azzal az ember, hogy én jöttem ide,itt ezek a szabályok. Otthon meg hajlamosabb mindenen jobban lázadozni, mert ott ő van otthon."

Erről szól itt a posztok és a kommentek legtöbbje.
Arról az apróságról tudomást nem véve, hogy a külhoni népek nem velünk fogják megosztani a kritikájukat saját társadalmukról. Meg a véleményüket a bevándorlókról...

bpetya75 2012.10.20. 17:40:25

Nagyon szimpatikus poszt. Célokkal, fejlődéssel. Sok sikert idehaza!

Frau Holle 2012.10.20. 17:41:20

@tilmir: Persze, hogy nem a világvége. Meg különben is: utólag a nehézség megszépül, sztorivá válik, lehet mesélni a haveroknak. :) Kellenek ilyen sztorik, különben unalmas lenne az élet. Szerintem is bőven belefér. Sajnálnám, ha nekem nem lenne mit mesélnem. :)

Überspannung 2012.10.20. 17:50:03

@LyukasBogrács: ha meg Wellingtonban, akkor oda nyilván :)

@Sanz: "feltalálja magát minden helyzetben"
például arra gondolsz, hogy hazudott a bankban? ez a tipikus magyar fasz(?)

bpetya75 2012.10.20. 18:01:11

@www.aonang.hu:

Mit találtál? Azt hittem jó helyed van Thai-on ;-)

bpetya75 2012.10.20. 18:02:53

@Nyulz of the World:

Ne haragudj cimbora, de ennyire ne legyél őszinte. Mit kapnál ezért, ha nem hétvége lenne!?

kalandozomagyar 2012.10.20. 18:17:56

Kedves Telepi Vagány,

Én vagyok a cikkben Péternek nevezett srác és pár dolgot finomítanék:

"De az kétségbeejtő, hogy egy informatikus nulla szinte áll angolból és a németet is csak makogja."

Angolul sem általános, sem középiskolában sem az egyetemen nem tanultam. Általánosban nekem még volt szerencsém 1 évet oroszul tanulni (80-as vagyok, szóval annyira nem fiatal), majd németül. Csakhogy mifelénk akkoriban nem sok német tanár volt, így az orosz tanárunkat nevezték ki annak. Ő két leckével járt előttünk az anyagban. Középiskolában 5 év alatt 7 némettanárom volt...
Ezért és persze lustaságból volt a silány német tudás és a nulla angol.

De KÉT félév Erasmus után egy felsőfokú nyelvvizsgával jöttem haza, amit itthon szintén felsőfokúra honosítottam. Utána két évet dolgoztam Németországban a szakmámban.
Szóval azt hiszem a "makogásnál" ma kicsit többet tudok. De az igaz, hogy szerencsésebb körülmények között és több szorgalommal ezt korábban is elérhettem volna.

"Ez elkeserítő, felháborító egyszerre, totál döbbenet, hogy sok-sok év tanulás után is képes kimenni egy nagyon jó szakmát tanuló fiatal mosogatni külföldre, csak hogy valami angolt felszedjen."

Ezt mondták a szüleim is. Komolyan. Határozottan ledöbbentek és csalódottak voltak. Lehordtak mindennek, nem akarták elhinni, hogy ez nekem hosszú távú befektetés, na meg kaland is. De ma már értik. De még mindig jobb volt akkor menni, mintha később, gyerekkel vágtunk volna neki az útnak. Az angolom ma a közép- és felsőfok között van. Középfokú nyelvvizsgával rendelkezem (kint szereztem), de nem is akarok felsőfokúzni, mert nem látom értelmét. Onnantól, hogy van egy nyelvvizsgád a tudást nézik, nem a papírt. Az ugyanis csak addig fontos amíg nincs...

"Aki segg hülye mindenhez, nincs szakmája, az menjen mosogatni, szobalánykodni, de nem egy IT-s."

Szerintem meg több IT-snek kellene elmennie ide dolgozni, hogy alázatot tanuljon. Hidd el nagyon sok emberséget tanultam és ma sokkal jobban megbecsülöm azokat az embereket akik ilyen helyen dolgoznak, mint korábban. Szóval emberileg is hasznos volt.

"Ha ez a Péter gyerek azt a sok milliót és sok-sok évet, amit mosogatással, költözéssel, cigány élettel elcseszett, Magyarországon fordítja nyelvtanulásra, és turistaként megnézi egyszer Skóciát, mosogató "karrier" nélkül, akkor jobban jár."

A tanulmányaim és a németországi munkám során bejártan 14 német tartományt (a 16-ból). A skóciai tanulmányaink (barátnőm is járt a nyelviskolába) során pedig bejártuk Skóciát, majd megnéztük Dél-Angliát. Amúgy az elmúlt lassan 10 évben kb. 25 helyen laktam (három ország 7 városában) ami valóban kicsit vándorcigány élet. Azt hiszem egy két hetes nyaralás során nem lett volna lehetőségem annyi mindent látni, mint így. Nekem megérte.

"Hidd el, lehetsz menő informatikus bárhol úgy is, hogy nem egy mosogató állásban tanultad az angolt, hanem tanártól."

A mosogató állásban nem sok angolt tanultam csak a szükséges szakszavakat. Angolul a helyi közösségi angol tanfolyamon (Community Education) és a Stevenson College-ban tanultam. Itt Oxford English-t tanultunk egyetemet végzett tanártól. Amikor pedig szobapincér voltam volt szerencsém sokat gyakorolni, mivel a skót hotelekben a legtöbb vendég angol vagy amerikai és velük kellett beszélgetnem. Elvégre a skótok itt otthon vannak, nem hotelben laknak, hanem a saját lakásukban. :)

"Azt vallom, hogy az élet rövid, nem lenne szabad elcseszni egy értelmes embernek az idejét ilyen "kalandokra", amik se anyagilag, se szellemileg nem érik meg neki."

Gyönyörű helyeken jártam, jó embereket ismertem meg, sokat tanultam és sokat kirándultam a barátnőmmel. Nem mellékesen a mostani fizetésem jóval nagyobb, mint az akkori amikor nem tudtam angolul. Szóval nekem ez mindenképp megérte, szerintem pénzügyileg is. De emberileg mindenképp.

"Végül jól alakult a sorsuk, de gyanítom, hogy a külföldi kitérő nélkül, itthon ráfeküdve a nyelvekre is hamar befut egy jó IT-s."

Ez igaz. De mennyit veszítettem volna ha végig itthon vagyok...

Üdv

kalandozomagyar 2012.10.20. 18:32:46

Kedves Karburátor,

"Mondja már meg nekem, hogy mi ebben a sikertörténet? Kimentek rabszolgának, ráadásul a fiú informatikusként az angol nyelvet sem tudta rendesen (ez számomra nonszensz),"

Telepi vagánynak írt hozzászólásom azt hiszem tisztázza az angol nyelvtudásom korábbi hiányát, ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy a mai napig többre tartom a német nyelvet, mert szerintem szebb, bárt ezt a többség nem hiszi el...

Még annyit a pontosság kedvéért, hogy angolul dokumentációt olvasni valamennyire tudtam (az benne is van a blogposztban,. hogy tanultam 8 hónapot esténként nyelviskolában itthon, nem túl intenzíven), de nem tökéletesen. Beszélni szinte semmit. Ez az én mércémen nulla. Persze tudom, hogy ilyen "nyelvtudással" sokan már azt írják az iWiW-re és facebookra, hogy eredetiben olvassák Shakespeare-t. Én erre ma sem vagyok képes, de bevallom nem is vágyom rá. Arthur C. Clarkot viszont olvasok eredetiben. :)

"azután kudarcok után Magyarországon ismerősök által kapott egy munkát."

Igen így van. Te valszeg nem vagy IT-s szóval elmondom, hogy ez mifelénk hogy megy. A cégek folyton szakemberhiánnyal küzdenek ezért mindig mondják a dolgozóknak, hogy aki tud megfelelő szakembert és beajánlja (és az illető megfelel és felveszik és ledolgozik 3 vagy 6 hónapot), akkor ezért jutalom jár.

De az, hogy te beajánlasz valakit azt még nem feltétlen veszik fel. Ez nem az állam/közigazgatás, ahol sógor, koma, jóbarát kapja az állást. Itt a főnök (aki rendszerint külföldi és leszarja, hogy ki neked a beajánlott ember) csak azt nézi, hogy megfelelsz-e az ő követelményeinek. Neki az a fontos, hogy el tudd látni a feladatot és pénzt termelj, mert a cég akkor megy jól.

Szóval az idézett sikeres felvételi interjúm három részből állt:
1. szakmai interjú
2. angol elbeszélgetés
3. német elbeszélgetés
Ezen a hármon megfeleltem, ezért vettek fel. Nem azért, mert beajánlottak. Igaz a srác megkapta értem a jutalmat három hónap után, mert beváltam.

"A sikersztori az lett volna szerintem, ha Írországban, ami elvileg most Európa Szilikon-völgye és az infósok mekkája, kapott volna a srác állást a szakmájában."

Az egy másik siker-sztori, olyan is volt a blogon. Az enyém az ilyen.

Üdv

kalandozomagyar 2012.10.20. 18:41:58

Kedves Frau Holle,

"Ha kint is a saját szakmájában dolgozott volna, akkor a saját társadalmi szintjének megfelelő kifejezésmód, kiejtés stb. rögzül benne, így meg azé a környezeté, amiben mozgott."

Az informatikai szaknyelvet összeszedni nem nagy kunszt (elég egyszerű az informatikai angol), igazából ez korábban is majdnem teljesen megvolt, csak épp beszélni nem tudtam egyáltalán, meg a nyelvtan hiányzott szinte teljesen (igeidők, mikor melyiket használjuk, phrasal verbs, etc.).
Szobapincérként, ami során a hallban is kellett pincérkednem, meg turisztikai infókat adni a vendégeknek (hova érdemes menni, miért, ...) elég sokat beszéltem a vendégekkel, ők hála Istennek magasabb szinten voltak, mivel ez egy "business hotel" volt, szóval itt többnyire üzletemberek/asszonyok szálltak meg.

"Ez meg így - mondjuk úgy - nehezített pálya."

Valóban viszont ha csak IT-s lettem volna kint akkor sosem tanulok meg egy csomó olyan szót amit így megtanultam. Erre jellemző példa ugye az, hogy egy felnőtt soha nem tanulja meg idegen nyelven azokat a szavakat amiket a gyerekek használnak. Na így nem tanultam volna meg a konyhai, éttermi, bárokban használatos szavakat. Persze ezeknek valszeg soha nem veszem hasznát, de ki tudja. Nem mellékesen ma jobban tudok főzni, mint előtte, mert elég sokat tanultam a konyhán a szakácsoktól és tudok szabályosan sört csapolni. :)

Üdv.

Frau Holle 2012.10.20. 18:52:53

@kalandozomagyar:
Kedves Péter!

Köszönöm a válaszod. Értettem a célodat, és feltételeztem - az alapján amit leírsz magadról, és ahogyan leírod -, hogy a nyelvet is igyekeztél igényesen elsajátítani. Épp ezért írtam, amit írtam.
Amit pedig a sztorizásról írtam, fenntartom. :)
A sörcsapolás művészete pedig hab a tortán. :)
Kívánok a továbbiakhoz minden jót, és - szintén Magyarországra visszaköltözöttként - boldog, sikeres életet itthon!
Frau Holle

Frau Holle 2012.10.20. 19:05:21

@tildy:): De hát Tildy itthon sem...
Ezt sokan mondják, igen. Valahogy mégsem tapasztalom. És nem vagyok egyedül. Tényleg.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.10.20. 19:07:31

@telepi vagány: Amit itthon angol nyelvsuliban tanitanak, meg sem kozeliti a valoban beszelt angol nyelvet... Kb lyan, mintha verseet tanulnal magyarul, csak es kizrolag, egy szegedire meg neznel bamban mit beszel....

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.10.20. 19:08:25

@Frau Holle: Eleg csak egy videki kisboltba bemenni...

Frau Holle 2012.10.20. 19:10:34

@tildy:): Nem járok vidéki kisboltba. Mire gondolsz?
(Komolyan kérdezem, minden él nélkül.)

karburator (törölt) 2012.10.20. 19:14:00

@kalandozomagyar: Mondtam én, hogy okos gyerek vagy, csak én egy kicsit másképp csináltam volna.

Az angolt itthon is fel lehetett volna hozni pár hónap intenzív nyelvtanfolyam alatt sokkal olcsóbban és rövidebb idő alatt. Ahhoz pedig, hogy profi legyél a szakmádban, szerintem mindenképpen kell felsőfokú, elsősorban szakmai angoltudás, mivel minden szakkönyv, fórum és sokszor a programok is angolok.

A beajánlós résszel semmi bajom, nálunk is így működik (multi), csak valaki ezt "sikertörténetnek" nevezte, szerintem ez nem az, csak találtál egy állást.

Ezt pedig fenntartom:
""A sikersztori az lett volna szerintem, ha Írországban, ami elvileg most Európa Szilikon-völgye és az infósok mekkája, kapott volna a srác állást a szakmájában.""

Hiszen sokkal jobb körülmények között dolgozhatnál kint csak a munkát figyelembe véve, mint itt.

Mindenesetre versenyképes vagy a nyelvtudásodat tekintve, (a szakmai részről nem írtál), bármikor nyitva áll előtted Európa.

Sok sikert a továbbiakban.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.10.20. 19:21:24

@Frau Holle: En viszont videki vagyok. Szamla nem adasa sok helyen alap (autoszereles, de akar normal elelmiszerbolt, vagy festo vagy villanyszerelo munkaja eseten, vagy csak szimplan jon a kerdes , szamlaval vagy anelkul?) , ha intezni kell valamit, akkor a Pista aposanak a testvere , blabla....

En sem orulok, hogy ez van, de egyszeruen ha nem jutsz be multihoz, csak szurkemelo ( felig boritek, felig adozott jovedelem) marad es ez joval altalanosabb itthon, mint pl. a norvegoknal, svedeknel, vagy az angoloknal.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.10.20. 19:24:39

@karburator: Ki hogy tanul. Van, akinek nem jo, ha nincs olyan kornyezetben.

Ram ket ev alatt nem ragadt annyi itthon nyelvtanartol ( mert a nyelvtanra mentek ra, az meg nekem kiesik) , mint kinn egy ev alatt.

2012.10.20. 19:25:09

@tildy:): bocsánat, de én elég sokat járok vidéki kis boltba, de ezt én sem értem. Az a baj, hogy kedves és közvetlen a boltos, és elteszi neked, ha valamit kérsz? Ezt tényleg nem értem, itt mire gondoltál.

2012.10.20. 19:31:08

@tildy:): ja, így már értem. Ez egyébként az utóbbi időkben sokat javult, főleg miután már josnőt és tetoválót is meglátogattak és megbüntettek az adóellenőrök. :)

andaluzkutya 2012.10.20. 19:33:04

@Nyulz of the World: A vastagbéltükrözésről nem is beszélve:) Ott nem is lesz több vastagbéltrükközés...

Frau Holle 2012.10.20. 19:35:10

@tildy:): Nem tudom mennyire általános máshol, én még csak két országban éltem. Viszont ha hiszed, ha nem, mindkét helyen tapasztaltam. És szoktam számlát kérni, már csak elvből is. Tavaly a szobafestő magától adott, nyáron az autószerelő szintén.
Ügyintézni "normál" úton szoktam, ismerősök nélkül. Mi a fenének kérnék szívességet azért, amit rendes úton meg lehet csinálni?.
"...de egyszeruen ha nem jutsz be multihoz, csak szurkemelo ( felig boritek, felig adozott jovedelem) marad ..." Tudom hogy van ilyen, de ez így általánosságban nem igaz. Én is dolgoztam nem multinál a magánszférában alkalmazottként, rendesen bejelentettek, normális fizetéssel.

Komolyan kérdezem, és nem akarlak megbántani távolról sem, de miért írod úgy mintha ez csakis úgy menne?????

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.10.20. 19:38:17

@Nyulz of the World: Hat az is gond, hogy mindenkinek igy el van teve, aztan bemesz reggel 10kor a boltba aztan se zsomle se kenyer. Bar ez azert mar az utobbi idoben sokat javult.

Az en problemam, hogy :
1. vagy ismerni kell valakit, aki ismer valakit aki megoldja, megjavitja , stb. Persze okosba, ha erted mire gondolok
2. vagy sogor koma jobarat
3. vagy nem ad szamlat rola

Lehetne meg sorolni.
En szeretem a tiszta korrekt, egyenes viselkedest, es tudom, hogy miert nem ad szamlat, de akkor sem orulok, hogy belevon a maga kis adocsalasaba ...

Fura, de pont a nagyobb boltok , azok az "atkozott" multik korrektek pl szamlaadasugyileg , legalabbis az egyszeri vasarlo fele.

Frau Holle 2012.10.20. 19:38:50

@andaluzkutya: Most képzeld el szegény ellenőrt is, amikor reggel megkapja a feladatot, hova kell mennie próbavásárlásra.
Kemény meló :))

Itt kérek elnézést minden adóellenőrtől, bocs!

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.10.20. 19:44:29

@Frau Holle: Mert nagyon sok helyen tapasztaltam. 1999-2006 kozt kevesbe, utana egyre inkabb.

Tudok meg ilyen teruleteket mondani, pl. az alberletek jo resze is szamla nelkul megy, jopar maganfogorvos, stb ...

Miert videket emlegetem? Mert ott ismerik a helyieket, es tok lazan nem fog szamlat kapni.

Frau Holle: en probaltam az ilyen helyeket kerulni, munkahelyugyileg mindenkepp, de nem voltam vak. Nem tudom 2009 ot mi valtozott, nem tudom javult-e a helyzet, de akkor meg ugy volt, ha egy vallalkozo minden adot tisztessegesen befizet , az alkalmazottat is megfizeti, akkor egyszeruen szinte nem marad semmi neki.

Nos, en meg nem komaloma trukkozest. Ha te ebbol kimaradtal, es meg csak veletlen sem kaptal mondjuk olyan allasajanlatot, hogy akkor ennyi zsebbe, a tobbi meg szamlara, akkor roppant szerencses vagy.

2012.10.20. 19:51:17

@andaluzkutya: Tényleg, valami olyan is volt... :))))))))

Frau Holle 2012.10.20. 19:52:59

@tildy:): Ma a piacon két kiló almához is és máshol egy csomag leveszöldséghez is kaptam nyugtát. A fodrásznál is, fogorvosnál szintén. Kisboltban mindig. Lehet hogy szerencse, lehet hogy nem. Vagy valahol az elején jelzem valahogyan, hogy ebben nem vagyok partner. Mondjuk távolságtartó vagyok, nem vagyok bratyizós, vagy nem tudom mivel.
De tényleg nem az a tapasztalatom, hogy ez lenne az ALAP. És szerintem is javul a helyzet, ritkábban kell kifejezetten kérnem a számlát. Amit már csak azért is kérek, hogy egy későbbi szavatossági igényt lehessen érvényesíteni.
Szóval sok oka lehet ennek, de szerintem egyre inkább kivétel.

micsoda? 2012.10.20. 19:54:40

@karburator: Nekem is ez a véleményem. Persze van ilyen, hogy itthon a nyelvtudással jól boldogul valaki, de ez ritka. Különben tetszik a poszt, a megpróbáltatások, harc a mindennapokért összekovácsolta őket. Tartson örökké a házasságuk!

2012.10.20. 19:58:49

@tildy:): Én is számla nélkül veszem ki az albérletet. De Ausztriában is a magán kiadott albérletek nagy része (igaz, ott ez a teljes kiadott albérletek kb. 10-15%-a) zsebből zsebbe megy. De feketemunkás is van (sajnos) Ausztriában is bőven, de ha ez megnyugtat, Angliából is hallottam nem egy ilyen sztorit. Sőt, Tootingban a pakisztáni kisboltban olyan frankón nem kaptam (igaz, nem is kértem) számlát, ahogy annak a rendje-módja van. Mindenhol van ilyen és olyan is. Ahol jobb az emberek gazdasági helyzete, ott kevesebb, ahol rosszabb, ott több. Ahol alacsonyabbak az adók, ott kevesebb, ahol magasabbak, ott több. Így működik ez a világ, ez egyáltalán nem magyar specialitás.

Frau Holle 2012.10.20. 20:00:48

@tildy:): Ez a tapasztalatom, ezért kérdeztelek.
Köszi a választ.:)

andaluzkutya 2012.10.20. 20:00:49

@Frau Holle: Nem lehet, hogy úgy nézel ki, mint ahogy a többség elképzel egy adóellenőrt?
Fogorvosnál én pl. még soha az életben nem kaptam számlát Mo.-n, csak itt (mondjuk az meg nem töltött el örömmel:) )

Frau Holle 2012.10.20. 20:06:10

@andaluzkutya: Á, először is az adóellenőr párban jár, belőlem meg csak egy van. :)
Másrészt meg nem tudom. Legtöbbször visszatérő kuncsaft vagyok, lehet hogy ha nem is tudatosan, de azok a helyek lettek szimpatikusak, ahol kaptam.
Szerintem ez nálam genetikai ártalom.:) Komolyan. :)

telepi vagány (törölt) 2012.10.20. 21:29:54

@tildy:): ez nem igaz, nyelviskolák közt ég és föld tud lenni a különbség
rengeteg helyen van anyanyelvi tanár már középiskolákban is, pláne nyelviskolákban, nem csak angolból, de a szülővárosomban olaszból és spanyolból is
aki akar az nem csak irodalmi angolt tanulhat, sőt, már sokkal inkább direkt a beszélt nyelvet oktatják
ahol meg nem, azt ott kell hagyni a picsába

@kalandozomagyar:

én is 4 éve orosszal kezdtem, majd német, amiből szintén jó voltam, végül angol, amiből most is megélek

@nem megfelelő: igen, mások meg felsőfokúig eljutnak önszorgalomból

én csak kicsit kidobott időnek érzem azt, amit mosogatóként töltött Péter, mert előtte már német területen nyomta az IT-t, akkor szakmailag nem lehet vele olyan ordas nagy baj
e mellé saját bevallása szerint is lustaságból nem jött fel az akkor már elvárt angolban
ha valaki úgy tudja a lustaságát legyőzni, hogy kimegy vendéglátós-mosogatós állásra Angliába, akkor egészségére

de szerintem egy informatikus van annyira intelligens, céltudatos, ha már az egyetemet el tudta végezni, hogy otthon is megtanulhatna annyira angolul, mint egy pár év mosogatás közben

ismerek olyat, aki sajnos 6 éve él Londonban és nem tanult meg angolul normálisan, pedig gyerekekkel foglalkozik, szülőkkel, jó nem tanár, de mégis...
míg én már tanítottam tök kezdőt, aki egy fél év alatt középfok körül volt, és nem kellett vagyonokat költenie ehhez

az egy mítosz, hogy fél millió kell a középfokúig... nem, a középfokúhoz középfokú tudás kell, az már egyénenként változó, hogy ezt valaki cartoon network-ből, vagy anyanyelvi környezetben vagy nyelviskolában, vagy egy hatékony anyanyelvi magántanárnál szedi össze

ugyanakkor sokkal-sokkal pozitívabb, normálisabb Péter hozzáállása, mint a dublini picsáé, aki minduntalan nyíg, semmi nem kerek neki, holott benne volt a hiba szinte minden téren
Péter legalább nem vekengett, hanem lépett, amikor nem tetszett neki valami
és a végén révbe ért
leszüretelte a termést (szerintem lehetett volna sokkal több "fun" és kevesebb hánykolódás, olcsóbban, gyorsabban, élvezetesebben is megoldható lett volna, de neki így is megfelel, ha ezt a pár évet arra szánta, hogy angolul ott tanul meg, akkor egészségére) a lényeg, hogy túl tudott lépni ezen a fázison és most a munkaerő piaci értékét reálisan felmérve, normális helyen melózik a szakmájában (hogy itt vagy ott, az már részletkérdés)

látni kell, hogy itt a nyelvtudás hiánya mellett azért volt egy nagyon keresett diploma a zsebben, ami reményt adott, hogy ha összerakja az angolját, akkor dobbanthat a vendéglátóiparból kellemesebb vizekre

telepi vagány (törölt) 2012.10.20. 21:41:40

@Nyulz of the World: ja, Angliában sokan fizetnek kézbe, főleg amikor honfitárstól veszik ki a lakást, szobát, egérlyukat... ha belegondolunk sok pénz vándorol ott is zsebből zsebbe, nem a piaci 3 almán érdemes adót csalni, hanem a nagy tételeken

@tildy:): a nyelviskolák egy rész tényleg ilyen

van nyelvtanár ismerősöm, aki direkt lassan halad, hogy meg tudja fejni a gyerekek szüleit... de közben a gyerek nagyon élvezi a magánórákat, csak éppen nem tanul meg angolul
etikátlan, de sok iskolai nyelvtanár is direkt szarul tartja az órát, majd képes magánórán fogadni a diákot, persze ezt úgy legalizálják, hogy X tanár fogadja Y diákját, Y meg X-ét
egymáshoz irányítják a nebulókat magánórákra

azért én a jó alapos nyelvtani alapozásnak nem láttam kárát sem németből, sem angolból, sem oroszból
most szláv, germán és még latin nyelvekből sem tudnak eladni, könnyen tanulom egyiket a másik után, mert nem CSAK a most divatos kommunikatív módszerrel tanultam, hanem keményen a nyelvtant, nyelvészetet, nyelvtörténetet is
amikor már 3 nyelv nyelvtana van a fejedben, akkor a negyedik és ötödik már egész könnyen elsajátítható
összeállnak a dolgok, nyelvi összefüggések, hasonló szabályok vagy fontos különbségek
akit én kommunikatív, nyelvtant hanyagoló módszerrel tanítok angolul, az bizony nem fog könnyen egy ezen felüli következő nyelvet is megtanulni... mert a nyelvi intelligencia nem alakul ki nála
bár sokaknak erre nincs is igénye

én pl. oroszból simán átkötök szlovákba vagy lengyelbe... nem beszélem ez utóbbiakat, de megértem, ha lenne fél évem csak ezzel foglalkozni, akkor jól meg is tanulnám a lengyelt
most csak nyögöm :(

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.10.21. 00:46:23

@telepi vagány: En erre csak azt mondom, lehet az atlag magyar ember nem beszel irodalmi magyart, de azert tud anyanyelvi szinten magyarul. Raadasul ugy tanultuk gyerekkent, hogy a nyelvtanrol semmit sem tudtunk, mert az ugye kesobb jott, mint ahogyan elkezdtunk volna beszelni.

Valahogy igy vagyok a nyelvtanulassal is, jobban ragad, ha mintat tanul az ember, es nem szabalyokat.

Egyebkent nem csak divat, tenyleg mukodik a kommunikativ modszer. Megtanitja az is a nyelvtant, csak maskepp .

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.10.21. 00:48:44

@telepi vagány: Akkor rossz tanarokat fogtam ki. Vagy magoltatttak, vagy csak a nyelvant toltak. Egyik sem volt hatasos.

Az ir angoltanarom viszont folyamatosan csoportmunkakat adott, es ugy tanitott nyelvtant, hogy szinte nem is erzekeltuk, hogy epp nyelvtant tanulunk. Mig Magyarorszagon alig vartama nyelvorak vegett, ott inkabb azt vartam, mikor lesz megint.

kalandozomagyar 2012.10.21. 00:53:18

Kedves Karburátor,

"Ahhoz pedig, hogy profi legyél a szakmádban, szerintem mindenképpen kell felsőfokú, elsősorban szakmai angoltudás, mivel minden szakkönyv, fórum és sokszor a programok is angolok."

Lehet nem ugyanazt a szintet tartjuk felsőfoknak. Én ugyanis nem hiszem, hogy felsőfok kellene a jelenlegi munkámhoz, pedig minden nap használnom kell az angolt. Minden nap beszélek több órát, és persze olvasok, és írok (e-mailt, doksit). Szerintem ehhez egy jó középfok elég. Amiért ennél azt hiszem tovább jutottam az az, hogy szeretek olvasni. Igaz a sci-fi az nem szépirodalom, ezért sokan lefitymálják, de nekem bejön, szóval ezzel fejlesztem a szókincsemet. Ez németül is bejött, angolul is tetszik.

"Hiszen sokkal jobb körülmények között dolgozhatnál kint csak a munkát figyelembe véve, mint itt."

Bevallom őszintén nem vágyom már Írországba. Az USA-ba lehet elmennék, de oda is csak 1-2 évre. Megnézni, dolgozni, tanulni, jókat kirándulni. De nem örökre.
A jelenlegi munkahelyemen meg nagyon jók a munkakörülmények. Bevallom még sosem volt ilyen jó állásom, pedig egyik IT-s melómban sem hajtottak korbáccsal. Remélem ez így is marad.

Üdv

kalandozomagyar 2012.10.21. 00:59:51

Kedves Telepi Vagány,

"én is 4 éve orosszal kezdtem, majd német, amiből szintén jó voltam, végül angol, amiből most is megélek"

Ahogy elnézem ma több és jobb nyelvtanár van, mint a 90-es évek elején, mikor én németül elkezdtem tanulni. Meg neked valszeg több szorgalmad volt. Én sajnos elég sokszor csak úgy haladok, ha kényszerhelyzetbe hozom magam. De ez legalább működik... :)

"de szerintem egy informatikus van annyira intelligens, céltudatos, ha már az egyetemet el tudta végezni, hogy otthon is megtanulhatna annyira angolul, mint egy pár év mosogatás közben"

Bevallom nem csak ez motivált. Barátnőmmel kvázi akkor költöztünk össze. Odakint. Előtte külön laktunk. Igaz ez azért is volt mert én akkor épp Pesten laktam ő meg még Debrecenben.

"ismerek olyat, aki sajnos 6 éve él Londonban és nem tanult meg angolul normálisan, pedig gyerekekkel foglalkozik, szülőkkel, jó nem tanár, de mégis..."

Ilyet én is ismerek. Sőt olyat aki kinn van évek óta, de egy fillérrel sincs több pénze, mert feléli. Persze ha neki ez jó csinálja, csak ne sírna, hogy nem jut egyről a kettőre...

Üdv.

www.aonang.hu (TH) · http://cooperbudapest.typepad.com 2012.10.21. 05:01:29

@bpetya75: Egy középvezetői állás a legjobb hotelben a környéken.
Persze nagyon jó helyem van most is, de mindig van feljebb! :-)

bpetya75 2012.10.21. 09:29:10

@www.aonang.hu:

Igazad van, mindig van feljebb. Gratula és sok sikert! :-)

nem megfelelő 2012.10.21. 09:47:25

@telepi vagány: apropos mítosz félmilla=középfok.
Ezt beszéld meg vele, innen vettem. Neki ez a szakmája, nekem nem:
gazdasagtv.hu/hirek/2012-09-25/felmillio-forint-egy-kozepfoku-nyelvtudas

"... angol, amiből most is megélek"- OK nyelveket tudsz. De mihez értesz? ;)

S. Lala 2012.10.21. 10:43:15

Ennek a posztnak van egy olyan burkolt üzenete, hogy a szakmádban csak Magyarországon tudsz dolgozni - és ez azért nincs így.

"Nem mellékesen, míg ott nem értékelik azt, hogy beszélsz németül vagy angolul (az adott ország nyelvén), mivel ez természetes, itthon ha értesz a szakmádhoz és beszélsz két idegen nyelven, akkor nagy eséllyel nyert ügyed van." >>> Itt a szerző a saját, középfokú nyelvtudásáról beszél, amely nem feltétlenül versenyez az anyanyelvi német informatikusokéval, akik közül jópáran megfordulnak Nagy-Britanniában is. Nyilván, ha a posztírónak komoly némettudása lett volna, meg angolból sem kezdő, akkor a poszt teljesen másképp alakul.

Az se feltétlenül jó taktika, hogy valaki takarítói vagy mekis melóra pályázik, de informatikusnként mutatkozik be - ez azért még Magyarországon is így van. Ez csapdahelyzet, ki kell valahogy kerülni, pl. érdemes kihagyni az életrajzból.

Lencsés István 2012.10.25. 13:33:18

@omfgomgzor: Nem kamu a nevem , és tudok írni . Nem hazudok , amit írok az a TÉNY te anonim geci .

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása