oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2012. október 04. 06:55,  Sok energiával vetkőztem le az előítéleteim 438 komment

2012. október 04. 06:55 Határátkelő

Sok energiával vetkőztem le az előítéleteim

Írországból érkezett a mai történet, melyet hétköznapinak semmiképpen sem neveznék. Szerzője, drk nagyon jó állásajánlatra költözött ki, és még helyi viszonyok között is kifejezetten jól él. Pedig nagyon mélyről indult. Tanulságos történet, még tanulságosabb végkövetkeztetésekkel.

Dublin belváros.jpg

„Olvasom a sok posztot az oldalon, és a legtöbb ember, aki beküld egy-egy írást, nem túl kedvező körülmények közül vágott neki a világnak, igazi szaktudás és külföldön is valamit érő tapasztalat nélkül. Nálam más volt a helyzet.

Először is, otthonról is egy amerikai cégnek dolgoztam. A nettó fizetésem közel tízszerese volt a minimálbér bruttójának. Ez mindenhol nagyon jó mérce, és ebből kiderül, hogy nem volt otthon sem gondom, ráadásul a munkámat is imádtam.

Viszont kezdtem beleunni és sokat gondolkoztam azon, hogy ha magyar cégtől kapnék munkát, bár amennyire az ismerőseimnél láttam nem annyival, de kevesebb lenne a pénz és sokkal több a probléma. Ezért a költözés nyugati országba nem muszáj volt, inkább egyfajta biztosítékként lebegett a szemem előtt.

Elkezdtem félteni valamit

Ekkor jött egy ajánlat az egyik gigantikus internetóriástól, amit nem neveznék meg pontosan, de valamelyik a nagyok közül (Amazon, Facebook, Google, Yahoo, LinkedIn, Microsoft). Sokat hezitáltam, mert a pozíció Dublinban volt esedékes, és bár mindenki, akit ismertem és itt élt, szerette a helyet, de amikor oda került a sor, hogy tényleg bevándorlónak kéne lennem külföldön, hirtelen elkezdtem félteni valamit. Azt hiszem azt a biztos tudatot, hogy valahol otthon vagyok.

Végül a lehetőség, hogy egy ennyire meghatározó és hatalmas dologban vehessek részt, győzedelmeskedett. Mivel a fizetésem elég jó volt, már nemzetközi szinten is, minimális összeggel kínáltak többet (plusz ugye a részvényopció), viszont a munka borzalmasan érdekelt, kevesebbért is vállaltam volna.

Sajnos nem tudok senkinek sem segíteni a kiköltözéssel kapcsolatban, ugyanis a fentebb felsorolt cégektől, ahogy elfogadtam az ajánlatot, rögtön megkeresett az első ügynökség. Mivel alig volt cuccom, csak azt kellett eldöntenem, mikor szeretnék Dublinba repülni. Várt a szálloda, minden költségemet visszatérítették és 30 napom volt lakást találni. Ez vonatkozott a páromra is, sőt a kutyával is foglalkoztak volna.

A megérkezést követően egy másik ügynökség jelezte, hogy a képviselő felvesz reggel a hotelnél, intézett nekünk gyakorlatilag soron kívül adószámot, majd leültünk a hotel lobbyban és házhoz jött a bank képviselője. Ezzel meg is volt minden.

Lakásbérlés saját szabály szerint

Elképzelésem sem volt az árakról, átlagfizetésről és arról, hogy mi számít racionális pénznek egy albérletért, ezért gyorsan végiggondoltam, hogy az irodához közel szeretnék lakni és persze egy saját szabályom segítségével, gyorsan találtam egy lakást, beköltöztem.

A szabály egyébként, hogy az albérlet bruttó költsége (rezsivel) nem lehet több mint a nettó fizetésem 33 százaléka. Szóval 100 ezer forintos nettó fizetésnél albi rezsivel nem lehetne több mint 33e. Ezután persze az ügynökség jelezte, hogy elég olcsón megúsztuk a költözést, így hát további kb. 2 ezer euróval kipótolják a beköltözést.

És ha valaki azt hinné, hogy ez a jó része a dolognak, elárulnám, ez volt a kellemetlen. A cég irodájában naponta 3x van meleg étkezés és persze mind isteni finom, válogatott hozzávalók chef-ektől. Sosem csak 1-2 fogás van, rendszerint egy ebéd minimum előétel, 2-3 fajta főétel, köretek, vegetáriánus menü, saláta bár, szendvicsbár stb.

Ha valaki zenélni szeretne

Minden szinten vannak "konyhák", ahol végtelen mennyiségű különböző italok, nasik, gyümölcsök, 3 fajta kávé, sok fajta tea van. Nálunk Xbox és sörcsap van a léghoki mellé, ha elfáradnánk. De szintén a "mi" emeletünkön van egy komplett zenekarnak való hangszerrel felszerelt szoba, szintén kikapcsolódás céljára. És még van pár emelet...

Természetesen mindezért nem fizetünk, juttatás. Ehhez jön, hogy ha bringával jársz dolgozni, Írorszában adókedvezményt kapsz, természetesen a cég ehhez is hozzájárul. Csakúgy, ahogy a kondibérletet is kifizetik neked. Természetesen a biztosítás kiterjed a kedvezményezetteimre, 100 százalékban fedezi az egészségügyi kiadásokat és néhány extrát is.

Ez már kezd egész jól hangzani, de.. Ehhez még hozzájön, hogy a fizetésem (amennyire tudom) kb. kétszerese az ír átlagnak. És ezen felül még kapok bónuszt és részvényopciót. Mivel csak hétvégén kell gondoskodnom magamnak ennivalóról, egész sok pénzt költhetek el, az amúgy szerintem irracionálisan drága ír szórakozóhelyeken.

Csúcsjuttatások

Természetesen az első napon megkaptam az aktuális csúcs Macbook Pro-t minden extrával, ami csak létezett bele, plusz egy vadonatúj csúcsmobilt (választhatóak voltak pl iPhone, Google, HTC, Samsung modellek), mindezt céges kártyára, amit nem én fizetek és szintén korlátlan.

Nem csak korlátlan, de ha külföldre megyek is nyugodtan internetezem róla, szabad. Az asztalomon egy 30"-os monitor pihenget éjszakánként. Azért nem kettő, mert ez is túl nagy. Ha utazni kell, évi 10 ezer mérföld felett (ami 1 út Kaliforniába) automatikusan business jegyeket kapsz.

Amit azért érdemes tudni, hogy ezeket engineerként kapom. A Szilícium-völgy hangulatában élő cégek, mint ez is, a mérnököket fizetik meg a legjobban. Mondhatni, mi vagyunk az "istenek". A személyzetnek is ki van adva, nem piszkáljuk az engineereket. Ha valami kell, azonnal jön.

A presztízs következményei

Most már a 30-hoz közeledve, 10 év a szakmai tapasztalatom, amiből 7 nagyon komoly rendszereken. Rendszeresen adok elő konferenciákon mindenfelé a világban. Ettől függetlenül engem még mindig csak egy közepes kategóriába vettek fel. Feljebb jön több pénz, de az extrák már nem változnak.

Ehhez még hozzájön a presztízs kérdése is. Ha megemlítem, hogy hol és mit dolgozom, az emberek reflexből másképp állnak hozzám. Szinte nincs olyan hely/szolgáltatás ahova ne lenne céges kedvezmény (utazni akarsz, használd a cég által ajánlott ügynökséget, kialkudnak jó árat. Autóbérlés olcsóbban, fodrász olcsóbban, stb..).

Nincs kedvem lezuhanni

Hát, így is lehet. Ebből a szempontból viszont, más megvilágításba kerül Magyarország, mint lakhely. Először is, Írország nem sokkal van magasabban a létrán. Erre mondjuk sok hónap után jöttem rá, mikor végre elhagytam a belvárost és meglátogattam a normális környékeket.

Viszont a felső-közép ahova kb. elhelyezném magam, jobb oktatást, egészségügyi ellátást, ennivalót, innivalót és minden másból jobbat kap, mint otthon. Bár sem az uniós, sem az ír gazdaság nem szárnyal mostanában, még mindig sokkal kisebb az esélye, hogy itt bajom lesz hosszútávon, mint otthon. Bajom alatt azt értem, hogy lezuhanok a legszegényebb rétegbe. Ne tessék félreérteni, onnan jöttem. Ezért nem félek tőle, de nincs kedvem visszamenni.

Nem tudom, hogy ki milyen érzelmekkel bír az elolvasás után. Aki irigy, az nyilván haragszik, aki szeret érdekes dolgokat hallani, most nyilván örül. El kell mondanom mindenképp, kicsit hisztizve a végén, hogy mint említettem, borzalmasan szegény háttérből jöttem. Elvált anyuka, 2 gyerek, se gyerektartás, se rendes fizetés. Szokásos történet.

Az első 3 évben a fizetésem a család adósságaira ment el, majd miután jobban kezdtem keresni, mivel sosem tanultam meg bánni a pénzzel, utána pár évig a saját adósságaim fizettem vissza. Úgy nőttem fel, hogy 16 évesen már tudtam, mikor jöhet behajtani a végrehajtó, és mik a kiskapuk. :)

Sosem kaptam semmit jóindulatból

Sokszor megkapom, hogy mennyire nem vagyok "magyar" és / vagy hazafi. Hiszen nekem már jól megy, ezért már nem érdekel, mi van otthon. De erre csak annyit tudok mondani, hogy vérbeli igazi magyar nevelés vagyok. Sárga csekkel trükközni tudó, krumpliból készült mindenféle házi finomságon hetekig élni képes, igazi magyar valóság.

Sosem kaptam semmit az országtól pusztán jóindulatból, viszont emlékszem arra, amikor 30 forint miatt csúsztunk le a támogatásról az egy főre eső havi jövedelem számításakor, és így bizony nem sokat ettünk. Egészen 21 éves koromig nem voltam nyaralni. El sem tudtam képzelni az milyen, mikor valaki azért fizet, hogy semmit se csináljon.

Ezért haragszom az országra, dühös vagyok rá és boldog vagyok, hogy a saját családom már olyan helyen nevelhetem, ahol ezek kisebb eséllyel fordulnak elő. Amikor a magyar összetartás kerül előtérbe, van valami, amit sokan nem látnak meg, illetve én még nem hallottam. Ez pedig a magyarokba beépített brutális rasszizmus és negatív diszkrimináció. És az otthoni cigányság problémája miatt ez még elfogadott is. Ez az egyik legnagyobb hátrány, amit otthonról hoztam.

Mindegy, hogy magyar, német vagy ukrán

Nem tartok össze a magyarokkal, mert nem érdekel, melyik országból jöttek. Nekem senki sem a barátom csak azért, mert 400 km-re született tőlem. És mióta a nyelvet is rendesen beszélem, mindegy, hogy magyar vagy angol. Nagyon sok energiába került levetkőzni a negatív előítéleteket. De most már nincs magyar, német vagy ukrán. Nem érdekel a bőrszín, se a vallás. Az érdekel ki az ember, aki az egész mögött áll. És ezt tudom javasolni mindenkinek.

Egyébként Dublin remek hely. Nagyon megszerettem az embereket. Az időjárás borzalmas, de megszokható, és ha megszoktad, kellemes hely lesz."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Írország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr314818809

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: "Crack"en, a mélység hendikeppes csápja 2012.10.04. 11:41:26

Miután szerencsésen túljutottunk a zsebmedence beszerző körúton, kicsit későn, de folytattuk immáron jól megszokott vízvezeték építési külön foglalkozásunkat. A méretek immáron ismertek, pontosan, így fektettük tovább a biológiai adásstruktúrával felru...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2012.10.04. 17:06:29

@Nick123456: Látod, erről beszélek. Mindenkinek mások a személyes élményei, abból próbál általánosítani. Nem mi vagyunk az egyetlen nép, amelyik jókora adag sutyerákot is exportált, és nem mi vagyunk az egyetlenek, akiknél az önutálat és a honfitársak lenézése és automatikusan sutyeráknak bélyegzése nemzeti sport.

Ami meg a felsővezetők hiányát illeti, ehhez a poszthoz olyan fokú magabiztosság és arrogancia kell, amilyen Magyarországon keveseknek van. És ez nem is biztos, hogy baj.

Viszont vegyél egy New Scientistet, olvasd végig és szinte garantáltan találsz benne magyar nevet. Mert akadémiai szempontból viszont jóval a nemzetközi súlyunk fölött teljesítünk.

nigara 2012.10.04. 17:07:54

@rajen: ezért érdemes volt olvasni :)))))
Köszi, máskor is lécci!... bár ritkán vannak ilyen kaliberű posztok...

Sanyi9 2012.10.04. 17:08:45

@rajen: sok szabadidod van es nem tudsz mit kezdeni vele?

bpetya75 2012.10.04. 17:09:03

@Püspök utcai gombaszedő:

Ezt szívd vissza de nagyon gyorsan! Különben olyat mondok, hogy magam is megbánom! ;-)

Egyébként köszönöm, hogy elég értelmesnek néztél egy ilyen beszóláshoz :-D

@Nyulz of the World:

Ennek örülök :-)

A kérdésed nem nekem szól, de nem is baj, mert csak a kérdőjeleket érteném belőle, ha nem felkiáltójelek lennének ;-)

Parajpuding 2012.10.04. 17:14:23

Oszt amikor eljön majd mindenhol a nagy és hosszú "áramszünet", akkor megnézem, mire mennek az ilyen emberek a nagy kényelmükkel és elkényeztetettségükkel. Mert innen lesz ám nagy a perec. A káoszban azok adják be először a kulcsot, akik jólétükben elszakadtak a való világtól. Ez nem irígység, ez intelem.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.10.04. 17:33:07

@Belagezapista: Cege es alkalmazottja valogatja.
En tudok par helyet mondani, ahol meg csak eselyt sem adtak "kvalifikaltabb" munkara. Lattam ugyanennel a cegnel a rendszergazda lanyt is, hogy bizony sokkal tobb energiat kellett a munkajaba fektetnie, mintha ferfi lett volna .
Foiskolan is hatranyban volt, aki csaj ( Ez nem noi munka, nem baj, ugyis megbuknak... )

Szoval van eloitelet, nem keves. Munkahelye valogatja, hagynak-e ervenyesulni, na meg ezek kb 5-6 eves tapasztalatok.

xylon 2012.10.04. 17:33:19

@Nick123456: Magyarorszagon meg nincs akkora vallalati kultura hogy kesz emberek mehessenek nyugati cegek vezetesebe (azok a CxO szintu emberek bar az MD/Partner szint is eleg lenne szvsz) itthonrol. Ahhoz hogy az ifju titanok foltorjenek olyan szintre meg ido kell.

Es akkor is, a nyugati tersegben van 1milliard ember (+ meg par szaz millio relevans a kinai/indiai vonalon) Ebbol mennyi a magyar? Kb 1%, szoval optimalis esetben is max minden 100dik CEO lehetne magyar, ehhez meg vedd hozza a karrierbeli problemakat (ami kb ua mint ami a noket is sujtja) es akkor gyorsan oda jutsz hogy eppen azon kellene meglepodni ha lenne ilyen szintu vezeto.

Mondjuk a Cityben van par MD szintu magyar, szinte mind kulfoldon diplomazott es az egesz karrierjet kulfoldon toltotte, mennyiben kulonbozik egy ilyen ember egy nemet vagy amerikai hasonlo hatteru embertol?

_2501 2012.10.04. 17:49:57

hááát... volt pár retard komment... -__-

btw én is vágom a kismókust, meg még jópáran végignéztük ahogy rálépett a gázra, hogy melyik cégtől és hova lépkedett. a nulla alól jött fel ahonnan nem sokan, és lehet pöfögni hogy makker, meg fososkodni a szófordulatokkal, de végigmoziztuk hogy a saját erejéből húzta fel magát, szóval ha valaki oltogatni akar, akkor az lesz szives nézzen előbb magára és gondolja végig a saját életét, aztán lehet kommentelni.

csak így tovább töki ^___^

Nick123456 2012.10.04. 18:09:46

@Püspök utcai gombaszedő: Igen. Igazad van. Elvittek az indulataim. Elnézést.

Nick123456 2012.10.04. 18:15:12

@xylon: Szerintem semmiben. Ők abban a kultúrában tanultak, azt sajátították el. Oda szocializálódtak. Irigylem Őket és sok sikert kívánok nekik. A kérdés az hogy miben különböznek a hazai magyaroktól (nem csak iskolai vétségre gondolok.),

2012.10.04. 18:27:15

@rajen: Elkezdtem olvasni napkozben, es a harmadik mondatnal mar nyeritve rohogtem, igy abbahagytam. Csak most mertem elolvasni, amikor mar mindenki hazament, es egyedul ulok az irodaban. De konnyesre rohogtem magam rajta!! :D

2012.10.04. 18:31:43

@Nick123456: Ne haragudj, de miert akarsz te ugy minden magyart minden aron bepakolni egy kalapba, es feltetlenul igy kozossegileg megkulonboztetni mindenki mastol? :) Mi magyarok is ugyanolyan sokszinuek es sokfelek vagyunk, mint barmelyik masik nep, es en kimondottan kikerem magamnak, hogy a magyar anyafold egyes lakoival egy kalapba kezeljenek. Nem a magyarok ilyenek vagy olyanok, hanem az emberek ilyenek vagy olyanok. Te pl. pont azt a sztereotipiat igyekszel a sajat hozzallasoddal bizonyitani, ami szerinted rajtad kivul mindenkire vonatkozik: hogy a magyarok allandoan a masikkal foglalakoznak es eloitelesek. Es igen, vannak ilyen magyarok is. Meg ilyen osztrakok es angolok es indiaiak is. Meg masok. is. ennyi. Szerintem.

ZS0LT 2012.10.04. 18:51:55

@Nyulz of the World:
"Rakattintasz a kiskutsuska nevere, ami elvisz teged a profiloldalara. Es ottan van, hogy: "

Na mondjuk ez pont nem EGY kattintas volt :)

Belagezapista (törölt) 2012.10.04. 18:59:43

@Nyulz of the World:
Szerintem hagyjad, úgysem fogja megérteni. Aki ilyen szinten általánosít, az az eddigi és a jövőbeli tapasztalatait is a prekoncepcióihoz igazítja, vagyis úgy látja a világot, ahogy látni szeretné.

Egy másik cikk alatt egyszer feltettem a költői kérdést, hogy ha egyesek szerint minden magyar suttyó (vagy irigy, rasszista, okoskodó, bármi), akkor ezek a magyarok miért nem egymással barátkoznak, hiszen magukat nem tartják suttyónak. Nekem az a meglátásom, hogy valószínűleg kölcsönösen suttyónak tartják egymást, Nick123456 azt is suttyónak találná, aki pont olyan, mint ő.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.10.04. 19:17:43

@_2501:

En nem oltom a sracot, de tobbet tudunk meg rola, meg hogy milyen fasza gyerek, mint az orszagrol. Tenyleg kicsit mellveregetes szaga van.

Mindenesetre jottem olyan melyrol mint o.

Nick123456 2012.10.04. 19:19:47

Ha már írsz jó lenne ha olvasnál is. Nick123456 2012.10.04. 18:09:46

Nescafé 2012.10.04. 19:21:18

@rajen: Ó, anyám (aki már nem él)! Ez csúcs volt! Csatlakozom az előttem szólókhoz: alig bírtam elolvasni a röhögéstől. Ki ez a jó fej?

Nick123456 2012.10.04. 19:22:13

@Belagezapista: Ha már írsz jó lenne ha olvasnál is. Nick123456 2012.10.04. 18:09:46

venator 2012.10.04. 19:27:24

@rajen: Zseniális paródia. Sírva röhögtem, ami tekintve, hogy egyedül voltam az utcán kicsit kínos volt. :D

Azt remélem tudod, hogy ezentúl ezt minden poszt mellé elvárjuk. Sőt visszamenőleg is jöhetnek....

2012.10.04. 19:40:41

@rajen: Csatlakazom @venator: kéréséhez!! :)

2012.10.04. 19:42:23

@ZS0LT: Kettő, na! :D Ne kötekedj!! :D

rajen 2012.10.04. 20:02:24

@venator: Kössz. :) Erős volt az alapanyag... Felkúrt, hogy műszaki karrier létére ennyire semmitmondó, ehhez képest tele van logikai bakugrásokkal, majd a végén ez a magyarozás... Nem érdekel, mennyit keres, de annyira kihangsúlyozta, akkor már valami konkrétabbat is írhatott volna, mert ez a Macbook, meg mobiltelefonra rácsodálkozás elég vicces egy műszaki szájból.

Ha lesznek hasonlóan érdekes karrierek, írok még. :)

rajen 2012.10.04. 20:05:27

@Nyulz of the World: Kösz, örülök, hogy tetszett. Volt vele munka. :)

Almatlan Jozsi 2012.10.04. 20:12:39

@rajen: Honapok ota nem leptem be de ezt nem lehet szo nelkul hagyni. Te egy iszonyatosan megatalkodott szornyusegesen rettenetes szemely vagy! Hogy lehet ilyet elkovetni szegeny szerencsetlen posztoloval szemben?????

Sirva fetrengtem a rohogestol! Meg sok ilyet!!!!! A mai nap megerte elni!!!!

rajen 2012.10.04. 20:13:24

@Nescafé: Én írtam. De a posztoló az igazi jófej! :)

_2501 2012.10.04. 20:16:28

@tildy:): de hát én nem is rád gondoltam. :)

venator 2012.10.04. 20:37:14

@rajen: Én köszönöm! :) A vicc, hogy a szakmai részéhez én amúgy is hülye vagyok, csak a magyarozásra kaptam fel a fejem. Azóta a posztoló azt a részét már rendbe tette.

Egyébként ilyenkor látszik, hogy micsoda nehéz mesterség az írás, magasan kvalifikált diplomás emberek hánynak ide erősen hármas alá fogalmazványokat.

(Szóval jöhetnek a posztok, bár nem lesz könnyű dolgod, ha ezt akarod túlszárnyalni.. :)

moTmeN 2012.10.04. 20:44:50

@Nyulz of the World: bocs, a ustream az atlag fizetest allulrol kozeliti, hazankban. Dolgoztam par helyen, ismerek par embert, de a ustreames fizummal nem tartoztam a haveri korben a kiemelkedoen magas keresetuek koze. A tavoli elereses temakorben dolgozo cegnel pl nem kell fomuftinak lenned egy hetszamjegyuhoz.

Kit ismersz a ustreamnel egyebkent? :)

Az ilyen csili-vilinek tuno szolgaltatasok meg azert nem annyira nagyon egyediek ebben az iparagban, amit a posztolo irt. En egy kozepes/torpe cegben tolom most, de azert az almas kutyuket, fullos telefonelofizetest, a napi betevo eledelt, munkadrogot rekreacios lehetoseget (tarsasjatek/xbox/csocso/gitar) biztositja a ceg, bermentve. Utazni ceges ugyekben nem utazom, igy arrol jelenleg nincs sok ismeretem.

moTmeN 2012.10.04. 20:53:57

@agent_x: hat, igaz, hogy en csak het ev alatt csinaltam meg az infot a muegyetemen, de az elso evet vegigszittyoztam, utanna meg osszeszedtem mellette kb 6 ev szakmai gyakorlatot. Harminceves koromra nekem is megvolt a 10 ev... :)

Almatlan Jozsi 2012.10.04. 20:59:59

Nem akarok osszeveszni senkivel, de mondjuk miota hivjak a mezei programozot "mernoknek"? Plane ugy hogy nincs is diplomaja? Nalam itt verte ki a poszt a biztositekot a legjobban. Aztan 10 eves laza tapasztalata sincs mert 24 evesen kezdett el dolgozni az amcsiknak most meg csak kozelit a 30-hoz = 5 ev tapasztalat. A tobbivel egyetertek.

IT-skent a magyar minimalber 10x-eset keresni nem nagy dicsoseg. Ennek a 90%-a tutira elmegy kulfoldon lakhatasra + szorakozasra. Vagy lemond a szorakozasrol evekre.

bpetya75 2012.10.04. 21:04:10

@Nyulz of the World:

No, meg volt az ivászat! Remélem jobban érzed most már magad! :-D

Meg lett az NFSv4-es varázsige? ;-)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.10.04. 21:48:22

@Almatlan Jozsi: Legalabb 10 eve igy hivjak.
Siman lehet 10 eves tapasztalat 30 evesen, ha foiskola, egyetem mellett dolgozott.
24 evesen nekem is volt mar vagy 2-3 ev szakmai tapasztalatom, es ezzel nem voltam egyedul. ( Igaz sajnos ebbol csak kb 1 ev programozas, a tobbi helpdesk, alkalmazas admin, stb...)

Lakhatasra kb 50% megy el, szorakozas is van.

Almatlan Jozsi 2012.10.04. 22:30:58

@tildy:):

Attol meg, hogy a poziciot software engineer-nek hivjak o nem mernok a szo magyar jelentese ertelmeben. A takaritot is hivhatjak cleaning manager-nek attol meg sima takarito. Nalunk is vannak Executive-ok akiknek egy fia beosztottjuk nincs. O csak egy sima programozo.

Ha most 29 eves az azt jelenti, hogy 19 evesen kezdett el dolgozni programozokent? Kesobb viszont azt irja, hogy 24 evesen kapta az amerikai allast. Akkor nekem meg 16 eves szakmai tapasztalatom van, mert 13 evesen kezdtem el programozni...16 evesen mar mernok voltam...ezt igy hivjak...lol

Tudom, hogy lakhatasra 50% megy el. Mint irtam lakhatas + szorakozas kb. 90%. (beleertve kozlekedest es elelmiszert) Nem csak a lakhatas. Ismerem a kinti magyarokat, a tobbseg nem tud megtakaritani semmit kulonosen, ha meg tanulnak is ezt-azt. En is kint vagyok. Egy hetvegen 100-200 font elmegy pub-ban es akkor hetkozben csak otthon ulnek.

Gusztibacsi 2012.10.04. 22:37:28

Jo ez a post, hasonloan erzek en is.

Hogy lehet 30 evesen mernok tapasztalatod? Pl ugy, hogy nem mesz el foiskolara/egyetemre?

En szinten mernok vagyok, es pont 30 eves. 19 evesen kezdtem dolgozni.Ha szerinted ahhoz, hogy valaki mernok legyen diploma kell csak sajnalni tudlak, foleg az IT szakmaban. Mire lediplomazol tanulhatod ujra a szakmat, kb ennyi ujul 5 ev alatt,, majd hallgathatod az eletszeru szituaciokat lektoroktol, akik konyvben latott szerverparkokrol meselnek neked orakon at, vagy szerzel szaktudast es inkabb te valositod meg azokat az installaciokat, amik kesobb bekerulnek a konyvekbe.

Vannak cegek, ahol meg mindig a HR/diploma szuro az elso, de normalis helyeken a relevans szakmai tapasztalat sokkal tobbet nyom a latba.

Az hogy lakhatasra mennyi megy el pedig attol fugg (nyilvan?!) hogy mennyit keresel, es mit nem szegyellsz megvenni. Mi a csaladdal egy 3 szintes hazban lakunk, es a fizetesem 20%at teszi ki a kolcson es a rezsi (az en fizetesem, nem a kozos fizetesunk), pedig nem vagyok tulfizetve, es macbookot se kaptam az itteni cegtol.

Otthon ez a szint teljesen megfoghatatlan, itt pedig (UK) alap

Herr Géza 2012.10.04. 22:45:09

@Nick123456: Köszi !!! Minden szavaddal egyetértek.Úgyszintén "akasztott ember is voltam" szintű tapasztalatokkal (31 évbe fért bőven :-D )

Ugyandehogy (törölt) 2012.10.04. 23:08:09

@váj mí: mindent megtett, mindent elért, amit a fogyasztói társadalomban munkával lehet, lélekben viszont még mindig szegénylegény.

Herr Géza 2012.10.04. 23:16:44

@Herr Géza: Ja,ez a 13.59-es kommentre vonatkozott, csak utána láttam, hogy volt még pár menet...

átlátó 2012.10.04. 23:18:41

@Belagezapista: Asszem tovabbra is tartom, hogy ettöl meg az emlitettek nem jarnak az emlitett helyekre. A fotel rasszistakat sose birtam es megnyugtattal, hogy ezek szerint vannak nalam rasszistabbak is. :)
@Gondolkodni Próbáló Birca: Ez is teccett. :)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.10.04. 23:22:22

@Almatlan Jozsi: Konkretan informatikus mernok a szak megnevezese jopar foiskolan, egyetemen. Magyarorszagon. ( Muszaki informatikus volt anno, abbol lett informatikus mernok. A mi esetunkben ez annyit jelentett, hogy digitalis technika, elektronika szigorlat, villanytan vizsga, leven a villmernoki szakbol alakult anno ki)

Pub sokmindentol fugg, pl. hogy hova jarsz, mit iszol. Kettonkre meg sosem fizetutnk 30 font felett pubban, 2-3 sor vagy cider fejenkent, eleg is.

Kb 25% marad meg, egy mid-level dev fizubol,ket emberrel, sajat alberlet eseten.

Taxomükke (UK) 2012.10.05. 00:02:20

Mindig ott van ilyen sok komment, ahol sokat keres a poszter. Irigy ez a nép, hajjajajjj!

Taxomükke (UK) 2012.10.05. 00:10:55

@rajen: Ez kurva jó volt, az a baj, hogy most olyan helyen vagyok, hogy kínos lenne hangosan röhögni.
A szállást és az ingyennetet a cég biztosítja nekem is.
És a csajoknak nézem a mellét.

Kihaennem00 2012.10.05. 00:49:32

Elég érdekes, hogy akinek itthon havi 1 milkás fizuja volt, az lehidal egy mekbúktól meg egy ájfóntól... Egy b kategóriás amerikai film is megirigyelhetné ahogy a lábszagú proliból internet guru lett, de a kedvencem mégis az amikor lenyomod a szokásos közhelyekkel teli libsi dumát a rasszizmusról meg az előítéletekről, előtte meg szépen leáltalánosítasz a magyar valóságról. Pont ahogy egy szűklátókörű, előítéleteshez illik.

moTmeN 2012.10.05. 01:42:52

@Kihaennem00: azert neked is sikerult hoznod a sztereotipiakat, szep sorban

qccosspajti 2012.10.05. 05:46:47

@Püspök utcai gombaszedő: a békemeneten az első sorban lengetted a magyar zászlót, hogy ilyen sok van még az ott kapott kajajegyből? vagy az ingyenes buszozás fogott meg ennyire?

hothead 2012.10.05. 07:01:10

jol ertem, hogy a posztolo egy diploma nelkuli "mernok"?

Belagezapista (törölt) 2012.10.05. 08:29:57

@tildy:):
A programozó az nem mérnök. Van olyan programozó, aki mérnök is egyben, de a software engineer az egy műszó, habár mára nagyon divatos lett.

Már eleve a képzése teljesen más a mérnököknek és az informatikusoknak, itthon azért a műszaki informatikus/mérnök informatius szak tartalmaz némi mérnöki tárgyat, de a programtervező informatikus szaknak köze nincs a mérnöki tudományokhoz, a közös pont, hogy mindkettő matematikára épít. Vagy neked fősulin félévente több tárgyból is volt labor méréssel meg jegyzőkönyvvel?

Belagezapista (törölt) 2012.10.05. 08:31:58

@Almatlan Jozsi:
"Ha most 29 eves az azt jelenti, hogy 19 evesen kezdett el dolgozni programozokent? Kesobb viszont azt irja, hogy 24 evesen kapta az amerikai allast. Akkor nekem meg 16 eves szakmai tapasztalatom van, mert 13 evesen kezdtem el programozni...16 evesen mar mernok voltam...ezt igy hivjak...lol"

De hol írta, hogy az amerikai állás volt neki az első? Ilyen amúgy sincsen, mármint hogy valakinek az első állása ennyire zsíros Magyarországról dolgozva, mint neki az amcsi meló. Biztosan dolgozott előtte is cégnél, csak egyetem mellett gyakornokként bagóért.

Belagezapista (törölt) 2012.10.05. 08:34:13

@Almatlan Jozsi:
Nálatok nem szokás mondjuk megvenni pár egy láda sört, aztán tábortüzes, szalonna sütős bulit csinálni? Azért kérdezem, mert a pubok tényleg drágák, de a bolti ár nem vészes, ha Magyarországon jó buli az ilyen, akkor külföldön miért nem?

Belagezapista (törölt) 2012.10.05. 08:42:24

@tildy:):
Az nem informatikus mérnök, hanem mérnök informatikus, és mellesleg kevesebb mérnöki tárggyal (kevesebb óraszámban), mint a régi, a műszaki informatikus. Ráadásul nem tartozik a mérnök szakcsoportba, mert külön van informatikus szakcsoport.

Digitális technikát proginfón is tanultunk, villanytant nem, de utóbbiból a mérnökinfósok egyszerűsítettet tanultak a villamosmérnökökkel szemben, és hiányzott a mérnöki szakok egyik fontos ismérve, a labor, az csak a villamosmérnököknek volt.

Szóval a mérnök informatikus egy kevert szak, kicsit mérnök, nagyobb mértékben informatikus, a programtervező informatikus meg kicsit sem mérnök. A mérnökinformatikusok egy részéből valóban mérnök lesz, de a mezei programozó, ami mindkét szakról kikerültből vagy diploma nélkül is lehet, az nem mérnök.

2012.10.05. 08:48:35

@moTmeN: a ustream-nél pár éve nekem sikerült egy csoportvezetői poziban olyant ajánlaniuk, hogy megijedtem tőle, pedig nem vagyok szégyenlős, kiakasztottam már egy-két interjúztatót a bérigényemmel. És ráadásul akkor már a csoportvezetőnél magasabb poziban voltam egy telekom cégnél. Sajnos a diplomán bukott a dolog, először úgy volt, hogy minden OK, több kör interjú, még valami kis-nagyfőnökkel is megegyeztünk. Aztán pár nap múlva visszahívtak, hogy a CTO, aki az interjúk alatt az USA-ban tanyázott, amikor hazajött, közölte, hogy neki mindenképpen olyan kell, akinek BME diplomája van. Olyanom meg sajnos nincs, csak OKJ-s IT végzettségem van, és az is több mint 10 éves. A certified és ITIL vizsgáim meg nem hatották meg őket. :(

2012.10.05. 08:53:38

@bpetya75: A komment születésének időpontjában éppen hazafele ballagtam, és azt csodáltam, hogy a távolban valahol nagyon szépen villámlik, de a hangja már nem él hozzánk. :) Vagyis alapvetően igen, jól éreztem magam! :)

Munkaügyben addig jutottam, hogy lehet, hogy nem is az a baj, amit én annak hiszek. De hát ilyen az szakma... :)

boundary 2012.10.05. 09:31:02

Gratulálok, hogy egy olyan hozzászólást, ami nem sértő stílusban íródott, kitöröltetek.

Egy középiskolát érettségivel bizony adott a posztolónak az állam. Ez tény.
vagy csak néhány év múlva fogtok rádöbbeni, amikor fizetős középiskolák lesznek - mert ezt mindenki, aki nem dugja homokba a fejét- látja-, hogy jééé, én ezt még ingyen kaptam, a gyerekemnek-unokámnak meg már perkálni kell?

Nitnitnit · http://lifewiththecats.com 2012.10.05. 09:44:17

@boundary: Ne általánosíts, nem mindenki kapta ingyen a középiskolát, én például nem :-) rengeteg a fizetős hely már most is.

hothead 2012.10.05. 09:50:59

@boundary: ha a sajatodra gondolsz, azt nem torolte senki.

"boundary2012.10.04 13:05:05

Te szegény, nem kaptál semmit Magyarországtól.
Akkor én szerencsés vagyok, kaptam pl. ingyenes középiskolát."

ZOH 2012.10.05. 09:55:51

@Almatlan Jozsi: nem erdemes ezen a "hany ev gyakorlat" kontra "hany eves" kerdesen ennyit rugozni, en pl. masodevben kezdtem el dolgozni (ertsd: elso kis sneci munkak), negyedev vegetol voltam rendes bejelentett, de meg reszmunkaidos allasban, otodev elejetol napi 8 oraban es ertelemszeruen otodev vegetol lett mindehhez diplomam is (de a "mernok" szo mar rajta volt a nevjegyemen korabban is, ennek az a magyarazata, hogy a cegnel "rendszermernok" volt a beosztas megnevezese, a diploma megnevezese viszont "okleveles villamosmernok") -- szovegkornyezettol fuggoen en is sokszor keverem, hogy mit valazolok a "miota" kerdesre.

Abszolut realis es szep karrier, amit a k. posztolo leirt; ot ugyan nem ismerem szemelyesen, de sok hasonlo sracot igen (persze ok ennyire magasra azert nem jutottak, de boven-boven az atlag felett vannak ok is)

ZOH 2012.10.05. 09:57:47

@hothead: siman lehet, nincs diplomahoz kotve, bo egy evig en is ilyen voltam

ZOH 2012.10.05. 09:59:37

@Almatlan Jozsi: bocs, kozben elolvastam megegyszer, latom, ezt a "mernok" dolgot te is leirtad :-) bocs, beneztem

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.10.05. 10:05:30

@Belagezapista: Igazad van, megneztem a diplomam, tenyleg mernok informatikus.

Villanytan laborok nekunk amugy voltak.

Din Serpahis 2012.10.05. 10:23:27

@Nyulz of the World: Abszolút nem lehetetlen dolog, én is dolgoztam ilyen konstrukcióban USA-beli ügyfélnek. Az induláshoz kell némi kapcsolati tőke, de onnantól már sima liba ha értesz hozzá és jó áron adod magad.

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2012.10.05. 11:16:45

@Belagezapista: Tudom, rég volt, de műinfón bizony volt mérés labor. Nem annyi, mint a villamosoknak és a Jelek sem HáRe, Terek helyett meg Kapufa volt, de azért a mérnöki szemlélet így is bőven átjött.

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2012.10.05. 11:19:23

@qccosspajti: Hogy ez hogy jön ide, szerintem magad sem érted, én biztos nem. Azért öblítsél egyet.

xylon 2012.10.05. 11:22:38

@tildy:): @Belagezapista: A mernokseg lenyege a tervezes es nem a labor. Amugy a BME infon jopar labor van szerintem meglehetosen feleslegesen.

Ez az informatikus is egy elcseszett kifejezes, angol nyelvteruleten mindig kerdezgetik hogy megis mi a lofasz ez nekem meg magyaraznom kell hogy az bizony Computer Science (ami viszont inkabb ProgMat es tenyleg nem mernok). Olyan kepzes meg hogy programtervezo informatikus nincs.

Aki meg BMEn vegez az nem "mezei programozo" lesz, legalabbis a tisztessegesen elvegzett diploma tobbre is feljogositana. A "mezei programozo" az az OKJs papir meg az onkepzett. Es ok is csak kezdetben mert azert arrol a szintrol nem nehez tovabblepni. Vegulis az effektiv leprogramozas az informatikai feladatok legkisebb resze, a munka nagy resze explicit tervezes, azt hogy ezt milyen szinvonalon vegzi a legtobb szoftverceg az mar mas kerdes.

anarch 2012.10.05. 11:26:10

Egyébként Magyarországon is van ilyen szolgáltatás, ami a beintegrálódást segíti. Mármint lakáskeresés, bankokkal és bürokráciával hadakozás, gyereknek iskolakeresés, stb. Csak a gyarmatcégek ezt a szolgáltatást általában csak a leküldött felsővezetők számára veszik meg, de elvileg bárki befizethet rá. Volt pl. nem túl távoli országból érkezett kollégám aki inkább kicsengette zsebből, mintsem hogy elvigye a zidegroham.

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2012.10.05. 11:26:21

@xylon: Én a "software engineer"-nél állapodtam meg. Igaz, diplomám nekem sincs, de azt meg végképp nincs kedvem folyton magyarázni, hogy három év elvégzése után miért nem kaptam egyet.

xylon 2012.10.05. 11:26:31

@Püspök utcai gombaszedő: Atya eg, Jelek, meg Kapufa, azert eltoltottem 10 evet az eletembol hogy ezek eszembe jussanak. Boldog 10 ev volt :)

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2012.10.05. 11:28:04

@xylon: Még mindig összerezzenek, ha valaki azt mondja a környékemen, hogy Jackson.

Belagezapista (törölt) 2012.10.05. 11:30:04

@xylon:
"A mernokseg lenyege a tervezes es nem a labor."

Létezik például karbantartó mérnök is, aki nem tervez, szóval ez sem a helyes definíció.

"Aki meg BMEn vegez az nem "mezei programozo" lesz, legalabbis a tisztessegesen elvegzett diploma tobbre is feljogositana."

Ez igaz. De ha programozó lesz, akkor programozó lesz és nem mérnök.

"A "mezei programozo" az az OKJs papir meg az onkepzett. Es ok is csak kezdetben mert azert arrol a szintrol nem nehez tovabblepni. "

Én azt, hogy "mezei programozó", nem végzettség alapján határoznám meg. Attól, hogy mondjuk elvégzett egy mérnök informatikus szakot, még végezhet mérnöki munkát is, meg programozói munkát is.

De fordítva is igaz, aki elvégez egy egyetemet, az attól még nem lesz programozó, mert édeskevés amit ott tanítanak.

anarch 2012.10.05. 11:31:33

@xylon: Naja, mert a BME-n ez a villanyból nőtte/növi ki magát fokozatosan. Évről évre csökkennek a villanyos tárgyak és veszik át a helyüket a matek különböző változatai. Az ELTÉs változat viszont nem mérnöki, inkább a fehérköpenyes tisztán matek felől közelít ami megintcsak nem biztos hogy jó :).

Almatlan Jozsi 2012.10.05. 11:42:15

@tildy:):

"@Almatlan Jozsi: Konkretan informatikus mernok a szak megnevezese jopar foiskolan, egyetemen. Magyarorszagon. ( Muszaki informatikus volt anno, abbol lett informatikus mernok. A mi esetunkben ez annyit jelentett, hogy digitalis technika, elektronika szigorlat, villanytan vizsga, leven a villmernoki szakbol alakult anno ki)

Pub sokmindentol fugg, pl. hogy hova jarsz, mit iszol. Kettonkre meg sosem fizetutnk 30 font felett pubban, 2-3 sor vagy cider fejenkent, eleg is.

Kb 25% marad meg, egy mid-level dev fizubol,ket emberrel, sajat alberlet eseten. "

Egyetetek, aki elvegzett egy egyetemet, ami raadasul mernoki szintu kepzest ad az mernok. De o nem vegzett el egy egyetemet. Ezenkivul a szakmaja csak programozo. Pl. az en kepzettsegem kozgazdasz, de a munkahelyemen nem kozgazdasz vagyok hanem csak penzugyi vezeto. O nem mernok, kepzettseg nelkul programozo allasa van, nem irigylem tole csak ez igy pontos, "mernok"-nek hivatni kicsit felvagos.

Fizetesileg ugyanazt mondjuk. En azt irtam 90% elmegy te azt irod 25% megmarad. Kulonbseg 15%, ez meg attol fugg ki mennyire takarekos. Tapasztalatom szerint sok magyarnak elmegy a fizuja kulfoldon ho vegere, informatikusoknal persze ez az arany jobb.

xylon 2012.10.05. 11:42:59

@Püspök utcai gombaszedő: azt kell irni ami megszerzi az melot :)

En is azert allapodtam meg a CSnel mert ilyen vegzettseggel kerestek embereket (eros matekkal).

Azt tenyleg mindegy hogy valakinek van-e diplomaja vagy nincs, ha el tudja vegezni a melot. Foleg mostanaban hogy a legtobb rendszernel igazabol a jozan paraszti esz meg a rendszer alapos ismerete a lenyeg. Ezeket ugyse az egyetemen fogod megtanulni. De pontosan ezeknel a legnagyobb az esely hogy elavul a tudas (persze nem a jozan paraszti esznel mert az orok).

A diploma segitsegevel ki tudod tagitani a latokorodet es ha nincs semmi preferenciad akkor meg tudod talalni azt a teruletet amivel foglalkozni akarsz. Ha onkepzessel jutsz el egy szintre akkor azert eleg jo esellyel nyulsz bele valami olyan technologiaba ami par ev mulva a szemetdombra kerul a tudasoddal egyutt. Meg az egyetemrejarasnak van eleg eros intellektualis oldala is, pont azert mert eleg szeleskoru ismereteket ad, utana mashogy nezel a vilagra. Ezt sokan elfelejtik, mindenki csak az elso paychecket nezi.

Almatlan Jozsi 2012.10.05. 11:45:30

@Belagezapista:
"@tildy:):
A programozó az nem mérnök. Van olyan programozó, aki mérnök is egyben, de a software engineer az egy műszó, habár mára nagyon divatos lett.

Már eleve a képzése teljesen más a mérnököknek és az informatikusoknak, itthon azért a műszaki informatikus/mérnök informatius szak tartalmaz némi mérnöki tárgyat, de a programtervező informatikus szaknak köze nincs a mérnöki tudományokhoz, a közös pont, hogy mindkettő matematikára épít. Vagy neked fősulin félévente több tárgyból is volt labor méréssel meg jegyzőkönyvvel? "

Egyetertunk!!! Ez persze semmit nem von le a programozok erdemeibol, nem konnyu munka, jol megdolgoztatja az agyat (imadok programozni) eppen ezert lehet vele ennyit keresni, de ez nem MERNOK :-)

Almatlan Jozsi 2012.10.05. 11:51:39

@Belagezapista: Lakasban elek. Angliaban nem szabad lakasban bulikat tartani. Ezert megy mindenki pubba.

Jo dolog a szalonnasutes, sorozgetes. En csak fel akarom hivni a magyarok figyelmet, kulfoldon nagyon konnyen elmegy a penz ha nem vigyaznak! Night club, szinhaz, mozi, utazgatas, ho vegen le vagy nullazva. Van aki meg tud takaritani de ahhoz meg kell tanulni lemondani bizonyos dolgokrol. Tapasztalatom, hogy sokan nem jutnak egyrol a kettore. Ha keves a fizu azert, ha meg magas a fizu, konnyen jott, konnyen megy alapon. Ez csak jotanacs volt, nem kivanom az eszt osztani! Mindenkinek az esete mas. Nekem ez a tapasztalatom latva a magyarokat / angolokat. Legtobben a kezdo toket sem tudjak osszekaparni egy lakasra, pedig 5-10 eve kulfoldon elnek.

ZOH 2012.10.05. 12:41:24

@xylon: "Aki meg BMEn vegez az nem "mezei programozo" lesz, legalabbis a tisztessegesen elvegzett diploma tobbre is feljogositana."

A diploma arra a munkara "jogosit" fel, amit kiharcolsz magadnak. Magyarul nem jogosit fel lofaszra se. :-)

Eleg nagy baja a magyar felsooktatasnak, hogy azt az illuziot kelti a diakokban, hogy akkor ok most majd jol fel vannak jogositva erre meg arra, aztan jon a nagy koppanas a "mezei programozoi" munkakorben vagy rosszabb esetben a Mekiben a sultkrumplis suto mellett... welcome to the real life! Ha fasza munkat akarsz vegezni, szerezz (vagy teremts) magadnak.

anarch 2012.10.05. 12:48:10

@Almatlan Jozsi: UK-ben mennyi a beugró lakáshitelre? A teljes ár %-ában kérdezem. Itt alaposan megemelték 15-20%-ra a válság során, és csak 25% után jön az adókedvezmény a hitelre.

Almatlan Jozsi 2012.10.05. 13:55:05

Anarch: 20% a minimum jelenleg. Regen volt 10%.

DE! Ha kint vagy 2 evig es meg SOHA nem vettel lakast (elso lakasvasarlo) ES uj lakast veszel AKKOR 5% a beugro. A Maradek 15%-ra az allam kamatmentes hitelt ad 5 evre, vagyis a kovetkezo 5 evben kell osszeszedned, de kamatot nem kell ra fizetni.

Erdemes kis lakast venni 150 (1 szoba) - 200k (Nappali + haloszoba). 5% onresz eseten 10k a beugro. + Jogi es egyeb dijakra elmegy kb. 5k.

(Vigyazat: Lakasar nem London belvarosara vonatkozik, de meg jo elerhetoseggel a belvaroshoz. En. pl 30 percre lakom a kozponttol)

DE sokaknak (beleertve a helyi lakossagot) meg ez a 15k sem jon ossze :-(

A hitelkamatlab kb. 2.7%. Biztos allas es kb. 40k per ev brutto fizetes kell a hitelfelvetelhez. (meg a 2 ev ittlet)

xylon 2012.10.05. 14:06:42

@Almatlan Jozsi: az a 2.7% nekem kevesnek tunik vagy az valami first time buyer alapon megy? Melyik kornyeken laksz?

Petykabá 2012.10.05. 14:22:35

Ez a cikk arra is jó példa, hogy miközben valaki "levetkőzi rasszizmusát", hogy válik olyan jó tenyeres talpas előítéletekkel telivé...

Almatlan Jozsi 2012.10.05. 15:07:07

@xylon: fel orara vonattal London belvarosatol. Tobbet nem mondok mert meg valaki ramkeres es internetes memme valok mint a molinos srac. :-)

A 2.7% az 2.7%, ha ez az egyetlen hiteled (fuggetelnul attol, hogy ez az elso lakasod vagy sem). A hitelkamat valtozik 2.5 - 3.5% kozott + arrangement fee (ez az elejen adodik hozza a hitelosszeghez es 0-2000 font. A hitelkamat lehet fix, valtozo, vagy tracker (ami az alapkamathoz kotott). 3.5%-on mar arra adnak hitelt, hogy masnak kiadd, ekkor mar a fizetesedet sem nezik. Alapkamat jelenleg 0.5%. A premium tehat 2-2.5%. Nem kamuzok.

Magyar hitelkamatnak ennek analogiajara 8-9% kozott kene lennie (ha 6% az alapkamat). Angliaban nagyon olcso a hitel.

xylon 2012.10.05. 15:26:19

@Almatlan Jozsi: Hm, fel ora, az akar Gatwick is lehet :)

amiket az ilyen penzugyi osszehasonlito oldalakon lattam (most hogy mondtad megneztem gyorsan) 2.7% korul az mind bevezetokamat volt ket evig utana ~5%, 60-70%os loan to value mellett.

Ha ugy nezed hogy 2-3 szoba kellene akkor az kapasbol 4-500k, le kell tenni egy 100kt es utana meg mindig max a 3-4szereset veheted fel az eves fizetesednek. Na itt kezdodik a szivas.

Almatlan Jozsi 2012.10.05. 15:44:58

@xylon: Szivas persze mindig van.

Gatwicken laknek nem lenne gond, gyorsabb mint ujpestrol a Kalvin terre peldaul...felora ingazas nem a vilag. Nem kell feltetlen a belvarosban lakni.

2.7 a bevezetokamat, ket evre, de utana lehet refinanszirozni (uj hitelt veszel fel, kifizeted a regit). Mindig vannak akciok. Nekem mar 3 eve 2.7 es jovore is ez lesz.

3 szobam van (2 halo + nappali) 71nm, 200k. Igaz nem ujepitesu. Uj epitesuben ugyanez 250k. En 1-2 szobat ajanlanek kezdesnek. Erteket megorzi az is. 400-500k-t soknak tartom egy lakasra. Nem kell mindenkinek Westminsterben lakni az "Uri" negyedben. Pl. Surbiton is tok jo, jo lakasok vannak 200-ert.

150-ert 2 szobas lakas Croydonban, 200-ert Surbiton. Hirdetesekbol 10-20%-ot mindig le kell alkudni, ha nem engednek masikat kell valasztani. Az enyemet 215-re tartottak, 192-t ajanlottam erte.

Az ugynokok nagyon ravaszok. Volt egy lakas amit 300-ert hirdettek, de az ugynok megsugta, hogy megszerezne nekem 250-ert. Valojaban 230-at ert a hely, de nem alkudtam, mivel 200-nal tobbet nem akartam fizetni (ennyit engedhettem meg magamnak).

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.10.05. 21:07:27

@Almatlan Jozsi: No igen, csak mint irtam ez 1 fizetesbol ket ember. Ha egymagam lennek, kb 50% maradna meg. Ugy meg mar igen szignifikans a kulonbseg 50 kontra 90-el.

A mernoksegre meg:

Minket a muszaki informatikus szak elvegzesekor mernokkent neveztek meg. ( Mernok informatikus) . Tobb laborunk is volt , mitobb jopar targybol azonos kovetelmeny a villmernokokkel.

Vegulis lenyegtelen ha valaki nagyon kekeckedik akkor felmutatom melle a villmernoki diplomam is , remelem ugy mar elfogad mernoknek, meg ha csak foiskolai szintu is.

mozzie 2012.10.07. 12:00:11

@ZOH: Ja, "rajen király", csak éppen ennek a királynak sincs ruája!

budahazyj 2012.10.07. 16:41:16

@rajen: Kiraly vagy, jol osszeszedted a mondanivalot. :-)

Sátán meg a Jocó 2012.10.10. 19:28:51

@Belagezapista: hát ha már olyan vééérprofinak hazudja magát, illene... Különösen enterprise szinten.
@ebenlaufasz: egészség :) most jobb? :))
@Csokiscsülök: mondjuk a Te hozzászólásodra lehet ráfogni, hogy "tipikus magyar", aki elhiszi, hogy odakinn kolbászból van a kerítés. A JÓ (érted? JÓ!!!) szakemberek itthon is meg vannak becsülve.
Kár, hogy nem nagyon vannak.

dH2K · http://dh.squidcode.com 2012.10.30. 22:22:09

Írországban jómagam is éltem évekig. Nagyon szerethető ország, a vallásfertőzöttség, a borzalmas időjárás és az alkoholkultúra ellenére is. Én viszonylag jól éltem otthon, de az otthoni ügyeskedés, trükközés, nyomorgás, adócsalás, tipikus magyar tempó után, a borzalmas üzleti mentalitás (illetve annak hiánya), az, hogy soha egyetlen munkáltatóm nem volt hajlandó bejelenteni, a feudális hajlam, az antiértelmiségi paraszthecckampányok nekem idővel betették a kaput. Én nem anyagi, hanem kulturális, morális okokból költöztem Írországba évekkel ezelőtt, azért, hogy megismerjek egy más kultúrát, ne csak túrista szintjén, hanem a maga részleteiben. Azt én is nagyon hamar megtanultam, hogy csak azért, mert valaki magyar, nem lesz automatikusan a barátom, sőt, igazából a külföldi magyarokkal a legjobb a legnagyobb fokú elővigyázatosság. Az első magyar akibe belefutottam rögtön azt kérdezte, hol tud lopott biciklit venni... Megkérdezem, miért nem vesz újat, miért fontos hogy lopott legyen, hiszen a mcdonaldsban 125o euró volt akkoriban a minimálbér, még ha ott is dolgozik, megengedhet magának egy újat... Nem, neki lopott kell, okosban, mert az olcsóbb. Nem cigány volt! Igazi magyar volt. Az ilyeneket messzire kerültem azután már, inkább fel sem fedtem a kilétem sok magyar előtt, mert annyira kellemetlen és szégyenteljes volt az egész hozzáállásuk.
Írországban éltem meg először azt, hogy az adómat befizetve, becsülettel dolgozva, száz százalék legálisan, becsületesen egy stabil, gyarapodó, jó életem lehetett. Az utolsó évben a belvárosban, a munkahelyemtől néhány sarokra laktam egy ház tetején egy csupa üveg falu penthouse-ban, óriási erkéllyel, a legfelső szinten. Mérnökként a munkámat megbecsülték, díjakat nyertük a termékkel. A rendszer amin dolgoztam világszerte ismert szakmai körökben, referenciaként a világ bármely pontján hivatkozhatok rá, felismerik és elismerik. Ez egyetlen magyar munkahelyemről, iskolámról vagy termékről sem mondható el amit előtte csináltam. A dublini több éves munkám eredményeképpen nem csak hogy bejárhattam az egész világot, Japántól Hawaii-on át az Egyesült Államokon keresztül Észak Afrikán át stb. (Természetesen érintve szinte az összes európai országot, stb), de más országokban is könnyedén el tudtam helyezkedni az Írországban szerzett szakmai tapasztalataimnak köszönhetően. Bárcsak előbb mentem volna el, nem csak a tapasztalat, nem csak az anyagiak miatt éri meg. És nyilván, aki folyamatosan másokra van utalva, nincs benne vállalkozó szellem, vagy csak tányért akar mosogatni, almátszedni, napszámosnak megy ki, annak nem javaslom, hogy elinduljon. Sőt, megmondom őszintén, én senkinek sem javaslok semmit :)

Az írás jó volt, teljes és őszinte. Gratulálok a cikk írójának!

dH2K · http://dh.squidcode.com 2012.10.30. 22:32:48

Fizukról annyit mondanék, hogy egy senior engineer egy cégnél ahol dolgoztam évi 7o.ooo eurót kapott 2oo8-ban. (kb 20m huf/ev) - brutto. Namost ez nem kimagaslo, ez meg csak nem is valami nagy ceg, kozepes meretu ir IT cegrol van szo Dublinban. En itt csak egy par honapot voltam, utana elhuztam egy sokkal erdekesebb kis startuphoz egy rendkivul erdekes projekten dolgozni (akik honapokig konyorogtek nekem hogy menjek at hozzajuk, es csak a kedvemert bereltek irodat, stb hogy kenyelmes legyen, meg legyen hova bejarni, mert nem akartam egesz nap otthon ulni). Ez persze negy eve volt, azota valtoztak a fizetesek, mert nyilvan egy nagyobb ceg tobbet kepes ennel azert adni, es akkor ezek jonnek a juttatasok. Tudom, hulye hazaarulo, aki kivandorol, es a tanyermosoknak van igaza, minden kulfoldi hulye.

dH2K · http://dh.squidcode.com 2012.10.30. 22:35:42

Egyébként rengeteg jóbarátom lett Írországban, el is hoztam őket Budapestre egyszer. Sok baszk, spanyol, ír, szlovák, lengyel, japán stb. Magyar jóbarátom csak egy akadt, aki nem volt rasszista, nem pisált az utca közepére részegen meg nem akart biciklit lopni, de róla meg kiderült, hogy zsidó, szóval nem tudom, hogy az beleszámítható-e.

sírjatok 2012.10.30. 23:30:19

@dH2K: hú basszus egy pillanatra azt hittem hogy ez a modorosblog

venator 2012.10.30. 23:38:22

@sírjatok: Arra gyúr a srác szerintem. :)

dH2K · http://dh.squidcode.com 2012.10.31. 01:19:39

Én tényleg nem szeretném, ha a honfitársaim kivándorolnának. Én azt szeretném, ha mindenki otthon boldogulna, sőt a tányérmosók is hazamennének londonból, meg a lányok is az amszterdami kirakatokból meg házakból:

velvet.hu/sztori/2012/10/29/interju_egy_emberkereskedovel/

Nincs értelme kivándorolni, Magyarország a világon a legjobb hely, és egyszer ismét a Magyaroké, a tisztavérű árja magyar népé lesz Szent István Király ajándéka a szíriuszi népnek, a Szent Magyar Apostoli Királyság területe, és a világ összes népe nekünk fog szolgálni, a jóisten úgy segéljen, ámen!

lombardo 2012.10.31. 20:38:41

@GrandMasterB: "Ilyet, hogy "megkaptam az aktuális csúcs Macbook Pro-t minden extrával, ami csak létezett bele" egy igazi informatikus soha nem mondana vagy irna le. Igy kb. a lanyok beszelnek szamitogeprol vagy autorol,"

Nekem is az volt az érzésem, hogy egy lány írta, főleg az olyan jelzők láttán, mint az "isteni", vagy az, hogy "borzasztóan érdekelt". A 30 évesen 10 év tapasztalat nekem is gyanús volt, bár tényleg nem hangzott el, hogy járt, akárcsak egy főiskolára is (18+3 év).

Egyébként ahhoz képest, hogy a Facebook mekkora szar, elég jól fizetik az alkalmazottakat. :D

lyken 2012.11.01. 09:08:16

@lombardo: Én is és a barátaim is dolgoztunk egyetem/fősuli mellett. Ez 11 év munkatapasztalat 30 éves korra. Ez maximum azokat lepi meg akik arra vannak beállva agyilag, hogy majd apu-anyu eltartja őket felnőtt ember létükre, míg ők az egyetemen dekkolnak.
Másfelől: mi a probléma azzal, ha drk lány?

lombardo 2012.11.16. 20:15:51

@lyken: Nálam a 10 év munkatapasztalat azt jelenti, hogy teljes munkaidő, azaz 40 óra/hét. Érdekes lenne, ha valaki már első évben sem járna be az iskolába, de minimum a minőség rovására menne. Ezt a papa-mama sztorit meg hagyd, már unalmas. Aki kutatással akar foglalkozni, az nem fog kockáztatni, és ez ugye nem azt jelenti, hogy eltartottságra akar berendezkedni.

Azzal nincs probléma, ha lány. Arra jutottak, hogy egy srác - aki viszont úgy fogalmaz, mint egy lány. De így legalább a sztori azon része igazolódik, hogy az anyja nevelte.

Egyébként egy másik dolog, de ez nemcsak neked szól: akik ilyen Facebookoknál dolgoznak, azok nem érzik úgy, hogy mégiscsak egy szélhámos cégének szekerét tolják? És azon túl, hogy honnan vette az ötletet és hogyan fúrta ki az üzlettársát a Mark gyerek, a későbbi időkben is voltak arrogáns húzásai a cégnek. Ennyire nem ismernék a sztorit, amiről film is készült, vagy csak ennyire pénzéhesek?

Lorima 2014.11.01. 14:07:14

@dH2K: Végre egy értelmes hozzászólás!
Mi most készülünk külföldre, és én is a kinti magyaroktól tartok a legjobban (sokan hasonló szomorú történeteket mesélnek hazánk fiairól) Remélem azért találkozunk rendes EMBER-ekkel is (a náció tényleg mindegy, ezt mi is így gondoljuk :)
Sajnos a hozzászólásokból is inkább az irigységet és a rosszindulatot érzem. Nem szép dolog másokat bántani, az tuti, hogy tízszer meggondolom majd, mielőtt elküldeném a történetünket...
További sok siker! :)

Szabinho 2018.12.17. 06:57:47

ennek a posztnak a nagy része arról szól, hogy az illető milyen juttatásokat kap a cégtől és hogy milyen menő. a másik dolog a magyargyűlölet, amit másoknál is fel lehet fedezni. ez szerintem azért van, mert külföldön inkább kerül az ember kapcsolatba olyan magyr emberekkel, akikkel otthon nem, mivel más társadalmi réteghez tartoznak. én is külföldön élek és a hozzám hasonló életkorú es társadalmi hátterű emberekkel (magyar és külföldi) teljesen normális kapcsolatban vagyok

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása