oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2012. szeptember 26. 06:53,  Nagy levegő, rajta! 21 komment

2012. szeptember 26. 06:53 Határátkelő

Nagy levegő, rajta!

Ma hajózni megyünk, egészen pontosan folyami hajóra dolgozni. Andy navigál minket, aki rengeteg hasznos tanáccsal szolgál, kezdve attól, hogy milyen ruhát érdemes bepakolni, egészen addig, hogy miért kötelező a mosoly. Ja, és kiderül, vajon meg lehet-e élni egy egész hónapig egyetlen euró elköltése nélkül?

hajó Andy.jpg

„Viszonylag későn, közel 20 év hazai munkavállalás után választottam ezt az utat. Mi vezetett az elhatározáshoz? Nos, ez a poszt nem erről fog szólni, inkább a tapasztalataimat szeretném megosztani az olvasókkal, elsősorban azokkal, akik egy ilyen munka előtt állnak.

Szóval elhatározás, nagy levegő, rajta!

Korábbi iskolai tanulmányaim, végzettségem, képesítésem, a korábbi munkáim mind az idegenforgalomhoz, ill. a vendéglátáshoz kötődtek. Egy folyami hajón, pedig könnyű ennek megfelelő pozíciót találni. Pincér, báros, szakács, recepciós – ezekre mindig keresnek embereket. Hamar megtörtént a szerződéskötés az egyik hazai ügynökség segítségével, aztán már csak az indulás volt hátra.

Mennyit pakoljunk?

Az első szerződésem Franciaországba szólított, a recepción kaptam munkát. Áprilistól novemberig, azaz közel 7 hónap távollét. Mivel fogalmam sem volt, hogy mi vár rám – be akartam magamat biztosítani mindén oldalról. Sejthetitek tehát, hogy túl sokat pakoltam.

Egyenruhát adtak (méretre igazították), 2-2 fehér pilótainget is kaptam – bár itt betartalékoltam sajáttal (előre szólok, hogy otthon nem könnyű beszerezni, tehát időben el kell kezdeni keresni) – mindén egyebet magamnak kellett vinni. Elegendő mennyiségű fekete zokni, fehérnemű – ezt nem kell ragozni.

Ami lényeges az a cipő, a jó minőségű, strapabíró és kényelmes fekete cipő, semmiképpen olyan, amit indulás előtti napon vásároltál, azzal csak a szenvedés lesz. 2 pár minimum kell, még a recepcióra is. Ha pincér vagy báros leszel, megkockáztatom a hármat is. Gondolj bele, naponta akar 9-10 (néha 12!) órát is benne töltesz. Én egy párat vittem, de kb. 2 hónap után vásároltam egy másikat.

Civil ruhából pedig tényleg nem kell sok, de itt úgyis az egyéni szokás és ízlés diktál – én inkább megvettem a helyszínen, amire nagyon szükségem volt. A szezon végén pedig egyszerűen kidobtam azt, amit már nem tartottam érdemesnek hazacipelni.

Célszerű megvárni a szezonvégi leárazásokat... persze csak óvatosan, mert pillanatok alatt megtelik a bőrönd. Én hébe-hóba összekészítettem egy csomagot és feladtam postán, annyival is kevesebbet kellett cipelni, bár nem olcsó mulatság a csomagküldés, de eddig minden épségben és időben hazaért. Szóval ruhából inkább kevesebbet kell kivinni, a cipőn pedig nem szabad spórolni.

Személyes dolgok, gyógyszerek

Nem érdemes kivinni az egész fürdőszobát, hatalmas flakonokban a tusfürdőt, sampont, és tucatjával a borotvát. Elegendő az első egy-két hétre kalkulálni, ha elfogy, egyszerűen megveszed egy szupermarketben.

A hajók orvosi ellátásra nincsenek berendezkedve, orvos, ápoló nincs. Amúgy alapelv, hogy az utasnak gyógyszert tilos adni. A crew számára általában vannak bizonyos alap gyógyszerek, illetve kötszerek, sebtapasz, fertőtlenítő. Tehát mindenki vigye ki magával azokat a szükséges gyógyszereket, amikre tapasztalata alapján szüksége lehet.

Fel kell készülni hányás-hasmenés, fogfájás, láz csillapítására. Esetleg allergia ellen valami jól bevált szer. Az 500mgos C-vitamin szerintem alapfelszerelés, ezen kívül én a Béres cseppekre is esküszöm. Jobb a megelőzés. Ha szemüveget viselsz, a tartalék szemüveget ne hagyd otthon. Ja, és egy fogorvosi kontroll sem árt indulás előtt.

Ha a hajón megbetegszel, a lehető leggyorsabban elküldenek orvoshoz, vagy kihívják. Legtöbb helyén ki kell fizetni a kezelés, ellátás díjat és majd a kapott számla alapján a munkáltató cég visszatéríti. Megjegyzem, hogy ezt cége válogatja, milyen feltételekkel köt munkaszerződést a munkáltatója...

Telefon, internet, laptop...

Laptop, mobil, táblagép, egyéb kütyük persze vihetők, de arra figyelni kell, hogy nem mindenhol van internet. Legtöbb hajón a net a vendégek számára elérhető – fizetős vagy sem – de a crew számára már nem annyira.

A parton sok helyén van nyilvános, ingyenes wifi, ezeket úgyis hamar megtalálod, ebben a régi kollégák tudnak segíteni. Hosszabb tartózkodás esetén célszerű lehet, ha vásárolsz valamelyik helyi mobilszolgáltatótól egy SIM-kártyát és azt használod a magyar helyett. Választék van bőven, csak kártyafüggetlen készülék kell hozzá.

Hol laksz?

Általában a hajó alsó-hátsó traktusában vannak a személyzeti kabinok, úgy képzeld el, hogy kilátsz ugyan az ablakon, de mellkastól lefelé már a vízen vagy... 2 fő/kabin, emeletes ágy, aprócska zuhanyzó, mosdó, WC. Fejenként egy szekrény, akasztós és polcos résszel. Asztal, tévé, hűtő – bár ez nem mindenhol alapfelszerelés.

Véleményem szerint aludni, tisztálkodni pont elég hely van, persze partizni már szűk. Légkondi az alap. Legtöbb hajón van egy ún. "crewmess "(kb. legénységi társalgó), konyha, mosogatógép, hűtő, mikro – a méret és felszereltség hajónként eltérő.

Van mosoda, itt mossák a szobai és éttermi textíliákat, a munkaruhákat. A saját civil ruháidat is itt lehet kimosni, vasalni. A használata, a mosási rendszer hajónként eltérő – de ezeket az első napokban úgyis elmondjak. Legtöbb helyen heti beosztással működik, melyik részleg mikor moshat. Mosópor van, öblítőt pedig majd vásárolsz helyben.

És akkor a munka...

Fel kell arra készülni, hogy a szezon egyetlen nagy munkafolyamból áll, pihenőidőkkel megszakítva. Azaz elméletileg nincs szabadnap. A vasárnap ugyanolyan munkanap, mint a kedd. Ezzel együtt kell élni. Tehát jobb ezt elfogadni és ésszel beosztani az erőt és a pihenést.

Rövid idő alatt kialakul az a ritmus, ami ahhoz kell, hogy bírjad a folyamatos munkát. Tehát a két műszak közötti idő inkább a pihenéssel, azaz az alvással fog eltelni, mintsem a szórakozással. Ha a hajó éppen kiköt és nem vagy szolgálatban, ki lehet menni, de a legtöbben inkább alszanak vagy gyorsan bevásárolják azt, amire szükségük van. Az éjszakai dorbézolás hamar megbosszulja magát... Szabadságra lehet menni, de tapasztalatom szerint a crew csekély része el ezzel a lehetőséggel.

Bérek, költségek

Szeretném azzal kezdeni, hogy a folyami hajón nem az „életünk fizetését" fogjuk megkeresni, a valóság ennél azért kijózanítóbb. Van egy alapbér – ezt a szerződésed rögzíti - és ehhez jön hozzá a "tip" vagy "Trinkgeld" azaz a borravaló, amit a vendégek adnak egy-egy út végén.

Ennek összege persze hajónként, útvonalanként, vendégkörönként eltérő. Konkrét összegekről nem szeretek írni. Inkább azt a tapasztalatot szeretnem megosztani, hogy ez a "mellekés jövedelem" arra jó, hogy a szerződésben rögzített fizetést teljésen érintetlenül lehet hagyni és a csak a borravalóhoz kell hozzányúlni szükség esetén. Kihangsúlyozom: lehet!

Persze ez az egyén pénzköltési szokásaitól függ – akinek minden kifolyt a kezei közül, annak előbb-utóbb itt is kifolyik... De ezt hagyjuk, nézzük meg a dolgot a másik oldalról!

A crew a hajón mindent megkap, amire valójában szüksége van: szállás, napi 3x étkezés, szállás, mosnak rá – tehát tud nyugodtan aludni, pihenni, tisztálkodni, enni-inni és meg tiszta ruhája is van. Ha nagyon le akarom csupaszítani a dolgokat, akkor ki lehet hozni egy hónapot akár egyetlen euró elköltése nélkül is. És ebben van a lényeg!

Persze ehhez a saját elhatározásod, akaratod is kell. Költségfaló dolog például a dohányzás – aki vásárolt már Nyugat-Európában cigarettát, tudja, hogy miről beszélek. A többi dolgot nem ragozom, nem részletezem – mindenki azzal jutalmazza és/vagy bünteti magát, amivel akarja, vagy amivel tudja...

Lényeg, hogy igenis, lehet spórolni, de kell hozzá az elhatározás és némi akaraterő. Ennyi.

A bankkártya

A bankkártya szerintem szintén alap dolog. A fizetést utalják, ha hozzá akarsz férni, akkor ezt célszerű még otthon az indulás előtt a saját bankodnál átnézni, milyen költségek léphetnek fel. A készpénzfelvétel ATM-ből sokszor magas költséggel jár.

Máshol előfordulhat, hogy csak dombornyomott kártyát fogadnak el. A limitbeállításra is figyelni kell – szerintem, ha e-bank szerződést kötsz, a legtöbb dolgot el tudod intézni külföldről is (utalás, limitmódosítás). Mindenképpen jegyezd fel a bankkártyád adatait. És az útlevélről is érdemes egy másolatot készíteni.

A borravalóról még annyit, hogy a befolyt összeget egyenlő arányban osztják szét a crew tagjai között, teljesen mindegy, hogy mosogató vagy főszakács az illető. Ezen felül is jöhet még egy kis extra, főleg ha báros, pincér vagy cabin steward leszel, persze ehhez maximális hozzáadással kell dolgozni, figyelni, mosolyogni, – egyszóval teljes körűen kiszolgálni a vendéget. Ja, és jól kell beszélni angolul...

Angolul tudni kell

És ezzel elérkeztem két kritikus ponthoz, amiről szeretnem megosztani a tapasztalatomat és a véleményemet. Az első a nyelvtudás. Jelen esetben mindegy, hogy az angol vagy a német nyelvről van szó.

Ha valaki eldönti, hogy hajóra megy dolgozni, akkor megbízható alap nyelvtudással ne induljon útnak. Különben csak szenvedni fog. Nem részletezem itt a nyelv nem tudásának egyéb hátrányait, inkább arra szeretnék rámutatni, hogy ha nincs egy biztos alap nyelvtudásod, akkor sem a vendégeket, sem a munkatársait nem fogod jól érteni, ebből adódóan pedig sok problémád lehet.

Nem szabad arra építeni, hogy majd "kimegyek és megtanulok" ez a jó munkavégzéshez édeskevés. Több olyan magyar munkatársammal hozott össze a sors, akik bár rendelkeztek ugyan nyelvvizsgával, nyelvtudást nem szereztek hozza.

El kell fogadni azt, hogy külföldiekkel, amerikai, ausztrál, angol vendégekkel kell kommunikálni nap mint nap, meg kell érteni a kérést, kívánságot, az igényeket és ennek megfelelően kell elvégezni a munkát. Szerintem az angol az alap, angolul tudni kell. Aki ezzel nem ért egyet, az jól gondolja át a hajós munkát.

Vegyes társaság, sok nemzet

A másik dolog, amit szeretnék megemlíteni, az a nemzetiségek keveredése. A hajón vegyes társaság dolgozik, sokszor a crew 6-7 országból áll össze. Egyrészről ezért is fontos az idegen nyelv ismerete – hogy tudj a munkatársaddal beszélgetni.

Másik dolog, hogy el kell fogadni azt a tényt, hogy a közvetlen munkatársad, a főnököd egy másik ország állampolgára, esetlegesen eltérő kultúrával, társadalmi háttérrel. Tehát ha nem tudod összeegyeztetni az elveiddel, érzéseiddel és a szemléleteddel azt, hogy esetleg egy román, szlovák vagy indonéz legyén a felettesed, akkor ne is jelentkezz hajóra!

Bizonyos mértékig kozmopolitának kell lenni, befogadónak és nyitottnak mások irányába. Sőt, ezen túlmenően, lehet, hogy egy kabinban fogtok lakni...

A mosoly kötelező

Zárasként egy aprócska dolog: a mosoly. Hazánkban a vendéglátásban és a kereskedelemben ez több helyen erős hiánycikk – itt a kötelező alapfelszerelés része. Ha nem csinálod, az utasok észreveszik és – bármennyire meglepő – le is fogják írni.

Minden út végén kapnak egy kérdőívet, abban értékelik az utat, a szolgáltatásokat, a dolgozókat, kőkeményen le fogják írni az ezzel kapcsolatos negatív véleményüket. Mindez pedig ki fog hatni a részleged értékelésére. Erre pedig harap a munkáltatód – hidd el, te fogsz rosszul járni a végén. Tehát: Smile!

Remélem ezen írásommal tudtam néhány tanácsot adni azok számára, akik egy folyami hajón szeretnének dolgozni a közeljövőben. Jó munkát és sok szerencsét!"

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: vendéglátás hajó Franciaország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr794803082

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Amikor nem történik semmi. 2012.09.26. 10:26:02

Feltételezem mindenkinek ismerős az az érzés, amikor elégedettség fűti, a föld felett jár, mit jár, lebeg mint nyárfapihe a medence vízének felszínén, aztán egyszer csak úgy jár, mint részeg panelproli a lépcsőházban: feltúrja orrával még a betont is. ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sanyi9 2012.09.26. 09:29:52

Stramm iras. Kulonosen ez a mondat tetszett: "mindenki azzal jutalmazza és/vagy bünteti magát, amivel akarja, vagy amivel tudja". Ez nagyon talalo, meg soha nem fogalmaztam meg magamnak a dolgot. :d

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2012.09.26. 10:04:10

Érdekes, hogy egy másik írás arról szólt, hogy 12 óra munka van hajón és utána még 4-5 óra buli. Amikor ebben kételkedtem a kommentekben megerősítette pár ember. Itt meg pont az ellenkezőjét írják. Mondjuk ez a hihetőbb.

soyuna 2012.09.26. 10:18:09

@flash.gordon: Szerintem pont a két véglet található meg: egyik részének munka és buli a hajó, másik része meg alszik, ha teheti. Ahogy az egyik véglet imád hajón dolgozni, míg a másik végletnek élete legrosszabb kalandja (volt). :)

VíziLó 2012.09.26. 10:54:28

Engem ez a kényszeres mosolygás, mely főleg Amerikában kötelező engem mindig nagyon zavart. Nem azt mondom, hogy ne mosolyogjon, akinek oka van rá vagy kedve van hozzá, de a kedves, udvarias hozzáállás sokkal fontosabb. Engem egy sablonmosoly különösebben nem hat meg, s én sem tudok csak úgy munkaköri leírás alapján mosolyogni. Vannak helyen, pl. Franciaország, ahol egyenesen hülyének nézik az állandóan ok nélkül vigyorgó jenkiket.

váj mí 2012.09.26. 11:57:29

Ó,ó,ó .... a régi emlékek. Én is folyamiztam, anno, egy nyári és egy téli szezont vittem végig. Hm, az írás tökéletesen leírja, szerintem, mire lehet számítani, és mire kell felkészülni. És igen, a cipő nagyon-nagyon fontos.
Én a két szezon alatt hozzá sem nyúltam a fizetésemhez, a trinkgeld elég volt a cigire, sörre, bulikra kisebb vásárlásokra. Mondjuk, mi Potsdamtól Párágáig mentünk, a cseheknél vettünk cigit.
@flash.gordon: Azt a másik írást nem olvastam (lehet óceánjáróról szólt, az teljesen más világ), de az én tapasztalataim szerint inkább ez áll közelebb a valósághoz. Persze, néha vannak bulik. De napi rendszerességgel nem igazán.

@VíziLó: Pedig a mosoly kötelező. Egyszer megbetegedett az egyik housekeeper srác, haza kellett küldenie a cégnek, mert műtétre volt szüksége, viszont nem volt elég housekeeper, a cég meg nem tudott hirtelen elővarázsolni egyet menetközben. A felszolgálók is pont létszámnál voltak, a bárt ketten vittük. Na, ki állt be kb. egy hétig housekeppernek, na ki? Na igen, én. Messiást nem vártak még úgy, mint én azt, hogy Prágába érjünk, és beszálljon az új ember. Ebből csak azt akartam kihozni, hogy bizony mosolyogni kell, akkor is, ha éppen a budit pucolod, és a kedves vendég visszatér a kabinjába valamiért. Abbahagyod a munkát, mosolyogsz, köszöntöd, megkérdezed, hogy tudsz-e valamiben segíteni, majd folytatod a budipucolást. Hát így.

Különben a housekeeper szerintem a legnehezebb meló egy hajón, meg a konyhai mosogató.

Északifény74 2012.09.26. 17:44:11

@váj mí: Igen,a mosolygás fontos. Jobb les tőle a saját közérzeted és a másoké is!

Gerry. 2012.09.26. 19:40:42

@VíziLó: Magyarorszagban pl. az a szep, hogy se mosolygas nincs, se kedves es udvarias hozzaallas. S bar meglehet, hogy a Franciak hulyenek nezik neha az amerikaiakat, Franciahonban tizszer annyit mosolyognak az emberek, mint Mo.-on, ami egy legendasan buvalbaszott hely - igaz ez nem csak az orszagra, hanem az egesz regiora is jellemzo.

Van akit zavar a tulzott mosolygas, van akit nem, mert tortenetesen sokkal jobb mosolygo embereket nezni mint buvalbaszarintottakat. Az egyiktol jobb lesz az altalanos kozerzeted, vagy legalabbis nem lesz rosszabb, a masiktol, a kaeuropai sablonpofatol meg garantaltan nem lesz jobb, max. rosszabb.

Begemot (törölt) 2012.09.26. 21:03:15

@Gerry.: ehhez annyit tudok hozzátenni, hogy a magyar akkor sem mosolyog, ha szinte ciki, hogy ő az egyetlen, aki búval baszott képpel áll a csapatban

itt van alant egy intő példa, Áder János se kapna borravalót, ha hajón vagy máshol a vendéglátásban kellene dolgoznia
szerencsére nem szorul rá erre

Obamáék szétrepednek a vigyortól, a csornai Charles Bronson meg áll, mint akinek elvették a csattogós lepkéjét

galeria.index.hu/kulfold/2012/09/26/ader_janos_turaja_az_egyesult_allamokban/

a hajó amúgy jó hely, csak éppen azoknak nem való, akik nem szeretnek melózni, márpedig ilyen sok van sajnos

a szerzőtől kérdezném, hogy fontos a vendéglátós végzettség, tapasztalat, vagy egy felsőfokú angollal már bárki belevághat?
minden cég egyforma, vagy vannak lehúzósak, érdemes egyből a hajós céggel felvenni a kapcsolatot, nem pedig az önjelölt magyar közvetítőkkel, akik horribilis ügyintézési díjat kérnek?
minden tanács jól jönne

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2012.09.26. 21:14:31

@VíziLó: több evig dolgoztam idegenvezetokent es mindig oszinte volt a mosolyom, nem volt nehez, hiszen varakozassal teli vendegeknek adtam eletreszolo elmenyt. persze felfoghattam volna ugy is, hogy rengeteg, szarul fizetett melo es raadasul folyton valami nyugje van valakinek. Utobbi hozzaallassal nem ajanlott az effele munka, elobbivel nem esik nehezedre a mosoly. Ebben egyebkent semmi ertekitelet nincs, hisz masok dalolva jarnak be a penzugyes munkaba, amitol en egy het utan felkötnem magam :)

christophe 2012.09.26. 21:22:33

@VíziLó: ''pl. Franciaország, ahol egyenesen hülyének nézik az állandóan ok nélkül vigyorgó jenkiket. ''
igy igaz ;-)

váj mí 2012.09.26. 21:46:40

@Begemot: Hát, ha valóban minden tanácsot szívesen fogadsz, akkor ... bár nem én vagyok a szerző.

Az a kérdés, milyen hajóra mennél? Óceánjáró vagy folyami? Folyamin ugyanis nem árt a német nyelvtudás. Az angol persze, mindig jól jön. Az is kérdés, milyen munkakörbe? Felszolgálónak, bárkeepernek, recepciósnak, szakácsnak ugyanis általában kérnek némi releváns munkatapasztalatot. Ahova nem kérnek, az a konyhai kisegítés és a housekeeping. A két legnehezebb meló, szerintem.
A hajós cégek nem foglalkoznak direkt alkalmazással, (legalábbis én még egy társaságról sem hallottam, aki igen), hanem közvetítő cégeket bíznak meg, akik gyakorlatilag az egész térségben toboroznak. Amikor én jelentkeztem (azt hiszem 60 ezer forint volt a közvetítői díj) a válogatás, ismerkedés, rövid betanítás napjaira gyakorlatilag egész Kelet-Európából jöttek a népek Budapestre. Persze, ez egy hajós cég volt, de úgy hallottam, általában mind így működik.
Ha folyamira mennél, azt már csak jövőre tudod megtenni. Igaz, ott van a téli szezon is, de arra leginkább a már legalább egy nyári szezont végigvitt "régieket" szeretik behívni, újakat csak végső esetben. Óceánjárókra viszont folyamatos a közvetítés és felvétel.

Begemot (törölt) 2012.09.26. 22:57:01

@váj mí: köszi, nem nekem kellenek az infók, hanem az unokatestvéremnek
fogalmam nincs folyamira vagy óceánjáróra menne, de friss magyar diplomásként nem sok jövőt lát itthon, mégsem akar végleg elmenni egyelőre, csak arra a 7-12 hónapra, amíg összeszedi magát, aztán ki tudja, végleg kint marad valahol

németül mondjuk középfokon beszél, de az angolja jóval erősebb

a magyar közvetítőkkel már járta meg egy ismerőse
egy szezont a hajón végigdolgozott arcok alapítanak közvetítő kft-ket, bt-ket, mert hogy ők már mekkora tapasztalattal rendelkeznek, megy a vakítás, aztán kiderült, hogy nem ő áll kapcsolatba a hajós céggel, hanem ő is csak leveszi a maga sápját, aztán továbbküld a valós közvetítőhöz
na ilyenek is vannak mostanában
lényegében egyre többen iktatják be magukat a közvetítős láncba, lehúzva a munkára jelentkezőt

ezt szerette volna a rokon gyerek elkerülni

Begemot (törölt) 2012.09.26. 22:59:13

@váj mí: ja és életkori határ van? 25 vagy 30 év vagy ilyesmi?
vagy amíg elfogadhatóan néz ki az illető, addig nem gond?

valamint nőket vagy férfiakat keresnek inkább?
housekeepernek inkább nőket? van ilyen megkötés?

váj mí 2012.09.26. 23:22:00

@Begemot: Nos, tény, hogy alaposan szét kell nézni a neten, de a közvetítő céget, sajna nem lehet kihagyni. Az én hajós élményeim lassan négy évesek, de ha jól emlékszem az a direkt közvetítő, amelynél én megfordultam az Alkotás úti irodaházban volt, a MOM mellett. Lehet még mindig ott vannak, a neve sajnos már nem ugrik be, de több társaságnak is közvetített folyamira és óceánjárókra is, sőt talán még au-paireket is ;)
A felső korhatárt teljesen kezdőknél úgy emlékszem 35 évben szabták meg anno.
Nők-férfiak kitételre nem emlékszem, a housekeeping, pl. azon a hajón, ahol én voltam 3 indiai srácból meg a senior csajból állt, de a testvérhajónkon pl. két pár csinálta. De ez tényleg nehéz, ezek a hajók 4-5 csillagos szállodáknak felelnek meg, tele üvegfelületekkel meg réz biszbaszokkal, amiknek mind ragyogniuk kell, plusz egyéb melók. és egy kabinra kb. 20 perc jut, mert a folyosót is fel kell porszívózni, meg letörölni az összes nyomorult kép rámáját. Ha nincs külön mosodás, akkor a mosás-vasalás is a housekeeping dolga. Aztán az esti műszak ..
No, nem elrettenteni akarom a rokont, de ha nem rajong a takarításért, akkor inkább szerezzen gyorsan tapasztalatot pincérként vagy bárosként.

mojoking77 2012.09.27. 09:57:25

Korrekt iras. Gyakorlatilag nem csak hajora, de barmely, "short term trip" esetere. Persze az ember nagyjabol a masodik harmadik utjanal mar sajat tapasztalatbol is tudja mindezt.. :) Annyi, hogy europabol szerintem egyszerubb bevallalni a repteri tulsulyt, nekem kicsit soknak tunik a par havonta csomagban hazakuldjuk az extra ruhakat.
Mosolygas? Igen, ez egy jofajta nyugat/kozep europai szokas. Marmint a mosoly hianya a szolgaltatoiparban. Nem ertek egyet azzal aki szerint frankhonban ennek az ellenkezoje van. Parizsban legalabb is ugyanaz a buvalbas#ott nepseg szolgal ki, annyi kulonbseggel, hogy itt meglepodnek, ha kedves vagy, es nemelyik meg el is kepes felejteni, hogy o itt most faarccal kell, hogy alljon. Otthon inkabb meg bunkobba valik az atlag elado, ha kozvetlen kedvesseggel talalkozik a vevo reszerol (Persze altalanositok, de eleg reprezentativ a helyzet).

Ingi 2012.09.27. 18:09:20

@VíziLó: Úgy látom, nem vagy népszerű a véleményeddel, pedig ezzel én is egyetértek...:)
Pont valamelyik nap jegyezték meg, hogy "nem mosolygok" a munkában (munkaköri kötelesség).
Mindig kedves vagyok, segítőkész, nem búval baszott, köszönök, szívesen megyek dolgozni, megköszönök mindenkinek mindent...csak épp nincs állandóan "ezerwattos" vigyor a képemen. Szerintem is természetellenes.
Nyilván mosolygok, de okkal, ha valaki olyat mond, vagy ilyesmi...szóval valamibe csak bele kellett kötni :) Érdekesmód a vevők többnyire megjegyzik, hogy kedves vagyok, meg aranyos...de ugye aki nincs ott, az nem tudja, csak pofázik fentről :)

váj mí 2012.09.27. 21:49:52

@Ingi: Nem, nem nem... ha olyan a melód, akkor mosolyogsz. Vagy nem csinálod tovább azt a melót. Nem elég , ha kedves vagy. És mondd már, mibe kerül neked egy mosoly?
Hm, tavaly nyáron,a mikor egy haverommal ültünk egy szabadtéri csehóban otthon, egyszer csak megjegyezte a srác, "Te, ezek a csajok sosem mosolyognak? Nézd már, mindnek lefele görbül a szája széle." Onnantól célzottan figyeltük. Nem reprezentatív felmérésünk alapján, 10-ből kb 7 lánynak/nőnek (ok, őket figyeltük, a haverom pasi, nah ..), lefele görbültek azajkai, érzelemmentes, "csak-megyek-az-utcán" pofavágás mellett. Kb. 2 volt, akinek nagyjából egyenesen álltak, és 10, jóindulattal 1, akinek az ajkai direkt mosolygás nélkül is kissé mosolyra húzódtak, csak úgy.
Persze, ez csak játék volt, de több tucat csaj/nő ment el mellettünk kb 1 óra alatt, és hát az arányok valósak. Nagyjából. Mert az az igazság, hogy derűsebb arckifejezést azért nem minden 10.-nél láttunk, hanem kissé ritkábban.

2012.09.28. 05:59:41

A Maribelle-en voltal?

hogy birtad a francia arakat?Hugi panaszkodott erossen, h egy laza korbenezes az adott faluban es nem allt meg 50 eurobol...Mondjuk o bolondult a sajtjaikert :)

Amugy, orulok, h megint egy ceges kollega irt.Kicsi a vilag :)

2012.09.28. 06:02:43

@Begemot: no limit texas holdem, azaz nincs eletkori hatar....

viszont! minel kesobb kerul bele az ember, annal nagyobb valoszinuseggel csomagol es huz haza....

Fiatalon meg sok mindent elvisel, elfogad, lenyel az ember, mint mondjuk idosebb fejjel...Gondold el, h kezdo pincer vagy 35 eves fejjel es egy feltorekvo karrierhuszar gyoker 25 eves nemet fonokod van aki ordit veled, mert nemi arja ver folyik az ereiben.S neked turnod kell, mert o ir rolad riportot a HR-eseknek, ettol fugg, h kapsz-e szerzodest jovore stb...

2012.09.28. 06:03:41

@Begemot: menjen folyamira, azon belul is Viking, Uniworld van Avalonos hajokra, ott meg van love, a tobbi kuka + szar elet + fos penz...

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása