Határátkelő

A magyar munkamorál, a szaktudás sokat segít a beilleszkedésben – legalábbis Istvánnak ez a tapasztalata Franciaországban, ahol úgy érzi, befogadták és képes egyedül eltartani a családját. Nem nagy csoda, hogy eszükbe sem jut a visszaköltözés Magyarországra.

Tulajdonképpen amolyan soron kívüli poszt következik ma, ami nem volt előre betervezve, hiszen két napja még úgy volt, hogy Balázs hosszabb időre elvonul egy buddhista kolostorba és majd utána számol be az élményeiről. Nos, a hosszabb időből rövidebb lett, így következzen ma a beszámoló, nem kevés érdekességgel és tapasztalattal.

Nem csak itt a blogon, de a szakirodalomban is meglehetősen kevés szó esik azokról a szülőkről, akik gyermekei külföldön próbálnak meg boldogulni. Pedig a felnőtt gyerekek határátkelővé válása sokszor vezethet a szülők társas elszigetelődéséhez, ráadásul az idősek gondozásának és támogatásának korábbi gyakorlatát is megváltoztatja. Ma olyan történetek következnek, melyekben a határátkelő fiatalok és a hátrahagyott szülők a főszereplők.

Határátkelőként hazalátogatni egyfelől csodás dolog, hiszen az ember találkozik a családdal, barátokkal, másfelől hatalmas nyomást is jelent, hiszen lehetetlenül sok mindenkivel találkozni kellene és akkor még nem beszéltünk a (hol szelídebb, hol durvább) érzelmi zsarolásról. A Berlinben élő Dávid szedte össze, milyen stratégiákat lehet ilyenkor követni és ők miként oldják meg azt a sokszor kényes helyzetet.

Mi a magyar álom szerinted? Halászlé paprikás csirkével? Osztrák életszínvonal? Három tenger mossa? És mi az álom abban az országban, ahol te élsz? És mi a rémálom? Írd meg a hataratkelo@hotmail.com címre!

Talán emlékeztek még rá, pár héttel ezelőtt jelent meg Balázs írása arról, hogy hat év Dánia után úgy döntött, más irányba indul. (Aki nem emlékszik, itt elolvashatja, hogyan kell elköltözni Dániából., itt pedig magáról az őrült ötletről olvashat.) Nos, ez a más irány első körben Thaiföld, ma a megérkezés utáni első napok kalandjairól olvashattok.