A spanyolokról általában az a kép él az emberekben, hogy finoman szólva sem kapkodják el a dolgokat, így Svájci S(CH)apka és párja joggal indultak úgy neki az ingatlanvásárlásnak, hogy az elviszi minden idejüket. Nem így történt, persze azért szerencséjük is volt. Ma tehát egy kettő az egyben poszt jön, hiszen ingatlant veszünk Spanyolországban és még nyaralunk is egyet. (A képeket természetesen köszönöm.)
2016. október 08. 06:48
Nyaralásba torkollt ingatlanvásárlás Spanyolországban
Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com
2016. október 07. 06:44
Hogyan nem költöztem haza Magyarországra
Miközben volt már itt Gyere haza, fiatal program, meg olvashatjuk a hírekben, hogy mennyire fontos lenne a munkaerőhiány miatt a külföldön élők hazacsábítása (bár a Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint az első félévben ugye az el- és visszavándorlás egyenlege majdnem egyenlő volt), szóval miközben ezt olvassuk, a valóság kicsit mást mutat. Krisztián egy éve költözött Kanadába, hogy paramedicnek (ebben az esetben kb. mentős) tanuljon, majd eljátszott a gondolattal, hogy hazaköltözik. El is kezdett érdeklődni, milyen lehetőségei lennének külföldi végzettséggel egy olyan szakterületen, ahol ugye hatalmas az emberhiány. Lássuk, mire jutott!
Te is fontolgatod a visszaköltözést? Esetleg vissza is költöztél már? Ha elmesélnéd tapasztalataid, történeted, küldj egy levelet a hataratkeloKUKAChotmail.com címre!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com
2016. október 06. 06:39
Három munka sem volt elég Magyarországon
Sokan vannak Magyarországon olyanok, akik egyszerre több munkát is vállalva próbálnak boldogulni, hol több, hol kevesebb sikerrel. Ez persze nem újdonság, régebben is így volt, miként ez a mai posztból is kiderül. Szerzője, Little Pearl több mint tíz éve döntött úgy, hogy elég volt az egyik napról másikra élésből, és nekivágott. Ma Amerikában él, és csak egy dolgot sajnál… (A fotókat köszönöm szépen!)
Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com
2016. október 05. 06:43
A „megfőtt béka” esete Magyarországgal
Mellbevágó volt szembesülni a magyarországi helyzettel – írja Eve, aki egy év Németország után látogatott a nyár végén haza. Hogy mindehhez miként kapcsolódik a megfőtt béka esete, az rögtön az írás elején kiderül.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com
2016. október 04. 06:40
Veszélyérzetből lehetőség, avagy újrainduló vándorévek
Gyakorlatilag véget ér a Magyarország 2.0 pályázat (remélem, senkinek az írása nem maradt ki, ha esetleg mégis, feltétlenül jelezzétek!), a mai poszt már félig ki is lóg belőle, annál is inkább, mert Péternek már jelent meg írása a sorozaton belül. Mégis, részben még ide tartozik, és érdekes kezdeményezés is. A végén m is lehet szavazni, de már versenyen kívül, inkább az érdekesség kedvéért.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com


Utolsó kommentek