Határátkelő

Ha valaki gyerekkorától a külföldi életre vágyik, ráadásul össze is jön neki, és „csak ide, a szomszédba” Bécsbe költözik, akkor az ember azt gondolná, különösebb probléma nem adódhat. Pedig bizonyos szempontból, szinte mindegy, hogy 200 vagy 20 ezer km-re költözöl, a határátkelés attól még az marad, annak minden kihívásával együtt.

Lassan a végéhez közelednek Ági amazonasi kalandozásai, amit én a magam részéről nagyon sajnálok, mert rengeteg érdekességet tudtam meg egy általam eddig kevéssé ismert részéről a világnak. Arról nem is beszélve, hogy a mai posztból (túl azon, hogy olyan városba visz, amiről még életemben nem hallottam) az is kiderül, hogy a kesudió nem is az, aminek gondoltuk. A rengeteg szuper képről már nem is beszélve, amit most is köszönök Áginak!

Meglehetősen változatos lesz az eheti blogajánló, hiszen egyrészt ellátogatunk egy németországi integrációs tanfolyamra (ezt a részt csak felnőtteknek ajánlanám…), aztán félünk és reszketünk kicsit Amszterdamban (hogy gyorsan kiderüljön, semmi szükség rá), végül az is kiderül, milyen végtelen a japánok zöldtea-imádata.

(Fotó: bundeskanzlerin.de)

Aki rendszeresen olvassa a blogot, annak nem kell bemutatni Mónit, aki pedig nem, annak csak annyit, hogy az Egyesült Államokból költözött haza a lányával, most nyáron pedig amerikai férje is velük töltött némi időt Magyarországon. Némi hányattatás után Móni iskolában kezdett el dolgozni, így aztán teljes erővel szembesült a magyar valósággal, és megtapasztalhatta, milyen is nyaralni Magyarországon – iskolai fizetésből.

Rengeteg poszt volt már arról, milyen munkavállalóként külföldre menni, ennél jóval kevesebben választják a vállalkozói utat. Nos, Gábor a kivételek közé tartozik. Írásából kiderül, miért éppen Nagy-Britanniát választotta, és még arra is fény derül, hogy jönnek ehhez a csehek. Nem akármilyen kanyarok következnek!