Venezueláról az elmúlt években gyakorlatilag semmi jót sem lehetett hallani és nem véletlenül. Zavargások, teljes gazdasági és politikai csőd, szinte teljesen értéktelen pénz, munkanélküliség... a másik oldalon viszont csodás természeti szépségek és a világ talán legjobb kakaója. Utóbbi miatt utazott oda Gábor is, az ő (rengeteg képpel dúsított) beszámolója következik.
„Lassan két évtizede foglalkozom csokoládéval, s nagyjából ez idő óta vágytam Venezuelába, ahol Chuao, egy nehezen megközelíthető, elszigetelt falu ad otthont a világ egyik legjobb kakaófajtájának.
Csokoládét már többször kóstoltam chuao-i babból, de eljutni ide, részt venni egy igazi kakaószüreten, valamint testközelből szemlélni a kakaóbabok fermentációját, szárítását, szortírozását, minőség-ellenőrzését és szállításra előkészítését – na ez már egy teljesen más történet!
A chocoMe csokoládámanufaktúra jóvoltából – Nicaragua után - immár másodízben volt szerencsém kakaóültetvényen járni. Kakaófákkal eddig Trinidad és Tobagón, az indonéz Balin és Martinique szigetén találkoztam.
Venezuela, „az utazásra egyáltalán nem javasolt ország”Egyáltalán nem voltunk meglepve, amikor a Külügyminisztérium honlapján Venezuelát az utazásra nem javasolt országok és térségek kategóriájában találtuk meg. Mi is hallottunk-láttunk ezt-azt az országról az elmúlt pár évben, és ezek nagy része bizony rossz hír volt.
No de minket sem könnyű fából faragtak, és mivel nagyon éreztük a késztetést, hogy eljussunk végre ide, ezért belevágtunk. (Amikor legutóbb hasonló eszmefuttatásokat folytattunk négy éve Nicaraguában – na ott akkor épp fegyveres felkelés tört ki, és éppen csak el tudtunk onnan menekülni, át Costa-Ricába...)
Gyorsan előre leszögezem, itt sem menekülnünk, sem fegyverekkel szembenéznünk nem kellett, azonban itt is adódott pár kellemetlen szituáció. Aki ismeri az írásaimat, az tudhatja, hogy én mindig a ténylegesen megélt történést adom át, függetlenül attól, hogy az jó volt-e, vagy sem. És Venezuelában kaptunk hideget, meleget: van több dolog, ami remek itt, és legalább ugyanennyi, ami nem. Ez a kettősség lengi át teljesen az országot.
A rossz dolgok közé tartozik példának okáért a közbiztonság hiánya. Rögtön szembetűnik, hogy mindenhol szögesdrót, villanypásztor és rácsok fogadják az embert, de ami a legmegdöbbentőbb, hogy a húszemeletes ház összes ablaka is be van rácsozva! Ugyanis mindenhova bejutnak a tolvajok – függetlenül attól, hogy Caracas, a főváros közepén vannak, vagy a város környéki illegálisan épített nyomornegyedekben (a leghírhedtebb ezek közül a Petares).
Nem szabad drága telefont villantani, vagy ékszert, vagy pénzt, és nem árt, ha beszél az ember valamit spanyolul, mert szinte senki nem beszél angolul. Többször beszéltek hozzánk idegenek, de rendőrök is megállítottak (figyelem! A rendőrök is veszélyesek lehetnek!), és csak a hanglejtésből gondolhattunk rá, hogy valami nem volt kerek.
Aztán jöttek a technikai komplikációk. Szinte semmilyen bankkártyánk nem akart működni, tán kétszer-háromszor tudtunk kisebb összegeket fizetni, de az ötcsillagos szállodában például nem. (Az idegenvezetőnk fizette ki a szállásunkat helyi kártyával, ráadásul hogy benne van-e a reggeli az árban, azt napi szinten kellett újratárgyalnunk, de a reggelizőasztalnál is körbeálltak minket, hogy „most azonnal fizessünk”.)
Minden USD-ben megy, de visszaadni nem nagyon tudnak, sokszor át is vernek, a helyi pénz, a bolivár meg, ha jól emlékszem, 750%-os inflációt tudhat magáénak. Mindent kiírnak egyébként kétfajta pénzben, naponta két alkalommal korrigálják az SD-Bolivár árfolyamot. Egy utcai fánk belekerül vagy tizenkétmillió bolivárba.
USD-t beváltanak bolivárra, de csak bizonyos helyeken, és amikor elhagyod az országot, akkor korlátlanul lehet USD-t bolivárra váltani. Igen, jól hallották: akkor, amikor már nincs értelme a tranzakciónak!
A boltban egy üveg víz megvásárlásához útlevelet kértek, rögzítették a nevet, honnan jöttünk és mit vásároltunk, a bonyolultabb tranzakciókhoz - így a SIM-kártya vásárlához – ezen felül vettek tőlem kétszer ujjlenyomatot, lefényképezték a fejemet, és az így kinyert adatokat elküldték valahova Whatsappon. A művelet nem kevesebb, mint egy órán át tartott.
A boltban a vásárlás azzal kezdődik, hogy bemondod a kasszásnak a személyigazolvány számodat (ez lehet amúgy kamu is), és (figyelem!) - a bankkártyád PIN kódját is, amit az eladó pötyög be a terminálba! Ez nagyon abszurd érzés volt.
Ezek fura dolgok nekünk, de ha azt nézzük, hogy pár éve még hiányoztak itt az államiság alapvető elemei, akkor már nem is annyira. Az ország államcsődöt jelentett, a boltok üresek voltak, a pénzed semmit nem ért, mindenkit mindenben korlátoztak, munka alig volt, az ország mindenhol szankciós listán állt és folyamatosan mentek a halálos áldozatokat is követelő tömegmegmozdulások.
A szocializmusban prosperáló, utána viszont teljesen behanyatló ország most kezd magához térni, nyiladozni, és ha a rossz mentalitáson tudnak változtatni, a jelenlegi árakon csökkenteni (mert a magyarnál is magasabbak az árak!), akkor jöhetnek majd a turisták...…mert amúgy meg Venezuela a Föld egyik legszebb országa!
A gazdasági problémák és az emberi hülyeség sem tudják elcsúfítani az ország természeti szépségeit, hiszen itt található többek közt a világ legmagasabb vízesése, a majd ezer méteres Angel, rengeteg nemzeti park, érintetlen dzsungelek, esőerdők, hófehér homokos-pálmafás strandok, kristálytiszta-türkizkék tenger és rengeteg egyéb lélegzetelállító látnivaló.
Az ország északi részén található Margarita üdülősziget lehet még ismerős az olvasóknak, vagy netán a Topotepui nemzeti park és arborétum Caracasban. (Nicolas Maduro elnök is ismerős lehet talán).
Mi ezekből a természeti kincsekből most főleg a kakaót helyeztük előtérbe és nyomába eredtünk a világ egyik legjobb kakaójának, ami Chuaóban található. Ide elég macerás út vezet: két óra autóút Caracasból egy Maracay nevű városig, majd onnan két óra egy szerpentines úton a Henri Pittier nemzeti parkon keresztül egy Choroni nevű faluig, onnan ötméteres csónakokkal (!) fél órán át a tengeren a part mentén Chuaóig, a kikötőből meg dzsippekkel a faluig. Nagyon kalandos, vadregényes az egész út.
Minden, ami az elmúlt 500 évben kiment Chuaóba, az csónakkal ment, a legnagyobb tétel egy busz volt. Utóbbit négy ilyen csónak szállította egyszerre. A település nem véletlenül ennyire eldugott: a helyiek szökevény rabszolgák leszármazottai, és szinte senkit nem fogadnak be maguk közé. Tehát miközben elmenekültek rabszolgatartóiktól, véletlenül ráleltek a világ legjobb kakaójára, s ha már így alakult, akkor ott is ragadtak, és elkezdtek a kakaóval foglalkozni. A falu elég magas hegyek és a tenger közt egy völgyben helyezkedik el, ami nagyon különleges mikroklímát biztosít a kakaónak. Az itt fellelhető (főleg Criollo típusú, vagy a Criollo és Trinitario kakaóajták keverékéből származó típusú) kakaóbabok meglehetősen különlegesek, mert nagyon gazdag, főleg pirosgyümölcsös és kakaógyümölcsös ízjegyekkel rendelkeznek, ízük tiszta, lecsengésük hosszú. Az ezekből a kakaóbab-fajtából készülő csokoládé igazi kuriózumnak számít.A helyszínen mindenekelőtt volt szerencsénk megtekinteni egy kakaószüretet. Ez azzal kezdődött, hogy egy platós teherautóra felszálltunk vagy húszan (főleg nők, a férfiak halászattal foglalkoznak) és kivittek minket az ültetvényekre.
Itt egy hosszú bottal, melynek a vége egy sarlóra emlékeztet elkezdték lenyesni a kakaógyömölcsöket. Volt ezek közt zöld, lila, pirosas, sárga, narancs, de még fehér színű is!A kakaófa gyümölcse virágból keletkezik, és nagyjából nyolc-kilenc hónapig tart az érése. Betakarítani egész évben lehet. Miután a gyümölcsöt levágják a fáról, azt felnyitják egy machetével, de vigyáznak, nehogy megsértsék benne a babokat. A babok nagyjából úgy helyezkednek el a rögbilabdára vagy kistökre emlékeztető gyümölcsben, mint a szőlőszemek egy fürtön, amiket kézzel vesznek ki és tesznek bele egy vödörbe.
Nyersen nem lehet elfogyasztani a kakaóbabokat, csak a gyümölcsben meglévő nedvet, amelynek citrusos-ananászos íze van. Ebből készítenek frissítő italt, de akár likőrt is. A fürtből lekvárszerű anyagot főznek néha, megkóstoltuk azt is, de az nekem annyira nem jött be.A szüret után felpakolják a vödröket a teherautóra, és viszik a fermentálóba, ahol mintegy hat-nyolc nap alatt történik a fermentálás. Ez egy érdekes kémiai folyamat, gyakorlatilag erjesztve-rothasztást jelent, ami erőteljesen felerősíti a kakaóbabok íz- és zamatvilágát.
A folyamat során alkohol keletkezik, ami később ecetsavvá alakul át és beivódik a babokba. A fermentálást általában az apamate nevű keményfából készült kalodákban végzik, banánlevelek alatt. Ez a folyamat mindenhol kicsit máshogy történik, de a csokoládékészítési folyamat kötelező elemének lényege mindenhol ugyanaz.Eztán jön a kakaóbabok napon való szárítása, ahol naponta kétszer kiviszik őket a főtéri templom előtti betonplaccra, és átforgatják. Általában reggel és este, amikor még nem éget a nap. Ezután jön a minőségellenőrzés, a rossz babok kiválogatása, illetve bizonyos esetekben a szemek nagyság alapján történő kiszortírozása. (A kisebb szemeknek kevesebb pörkölési idő kell, mint a nagyoknak).
A helyi feldolgozás itt nagyjából véget is ér, a babokat eztán zsákokba teszik, és irány a nagyvilág! Illetve hozzá kell tenni, hogy a helyiek is készítenek a babból csokoládét, ami nagyon kezdetleges, ámde még így is nagyon különleges.
A fermentált és kiszárított babokat melangeur-ban (őrlőkövek közt) folyékony masszává változtatják, amihez (sajnos) aztán rengeteg cukrot adnak. S ez igaz az étkezésekre is, ami szerintem nem a legjobban van kitalálva. Itt Chuaóban alap a rizs-feketebab-plantán trió, amihez általában halat fogyasztanak.
Minden nagyon édes és kalóriadús, ugyanakkor gyümölccsel viszonylag ritkán találkoztunk (papayával, dinnyével, bannánnal, soursoppal, kókuszdióval és maracujával főleg). Teljesen érthetetlen mindez, hisz ezerféle trópusi gyümölcs megterem itt, a helyiek mégis a cukros csokit, és az édes kenyeret preferálják, ráadásul édes forró csokival párosítva!
Mindemellett nagyon felemelő volt a legjobb kakaó földjén járni, ezekkel az emberekkel kapcsolatba lépni. Több farmon is jártunk egyébként Venezuelában, a másik lenyűgöző ültetvény a La Sabaneta névre hallgatott Choroni falu mellett, ahol kicsit másképpen, mondhatni szakszerűbben, sokkal tudományosabban végezték a chuaói metódushoz képest a kakaóbabok feldolgozását.Az ország gyönyörű, kiemelném még egyszer. Remélem, a gazdasági, politikai és turisztikai folyamatok is helyreállnak hamarosan, és szélesebb körben is látogatható lesz!”
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek