oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2021. december 19. 06:30,  Karácsonyvárás Amerikában 178 komment

2021. december 19. 06:30 Határátkelő

Karácsonyvárás Amerikában

Mindannyian nagyon várjuk már a karácsonyt, a találkozást családtagokkal, barátokkal, különösen igaz ez akkor, ha az embernek határátkelőként kevesebb alkalma van minderre év közben (pláne, ha a család több országban szétszórva él). Szóval várjuk a karácsonyt ezekben a Covid sújtotta időkben, de nem csak mi, hanem P. Elliot is, aki egy kis visszaemlékezéssel teremt most ünnepi hangulatot. Ti hogyan készülődtök?

cim_359.jpg

„Hát a tavalyi karácsony olyan volt, mint egy rémálom. Ketrecbe záródtunk. Már tombolt a Covid, oltás még sehol, én legalábbis csak februárban jutottam az elsőhöz.

Házon kívül mindenki maszkot hordott, sokan gumikesztyűt, aki nem, azt legszívesebben megrugdostak volna azok, akik leesett állal bámulták az utcán azt a nagy lapos kamionfélét egy reggel, amire egymásra rakott koporsók voltak feltornyozva (akkor még nem volt ez hiánycikk úgy, mint később) és ami elhúzott a kórház irányába. Ilyet még soha nem látott senki! Teljes volt a pánik!

Karácsonykor mindenki bezárkózott, nem tudom, ki hogyan töltötte, de általában egyedül, a szűk család odahaza lapított. A legnagyobb karácsonyi ajándék a maszk, a fertőtlenítő és a WC-papír volt.

Az év folyamán javult a helyzet, lassan kezdtek enyhülni a szigorítások az oltások megjelenésével, a ketrec kinyílt, bezáródott, megint kinyílt, attól függően, hogy mennyi Covid-eset volt.

fa_kint.jpg

Végre mindenki, aki akart, hozzájutott az oltásokhoz. Mostanra azt lehet mondani, hogy elég biztonságos, vannak, akik meghaltak és meg is fognak még oltás mellett is, mert másféle betegséggel is küszködnek, olyannal, ami Covid nélkül is elvinné őket, az oltás ott már nem ér semmit, olyan, mint halottnak a csók!

Az év közben kiderült, mekkora segítőkészség és összetartás van az emberekben a bajban, nagyon sok ember jelentkezett a kórházakba ingyenes segítőként, vállalva a veszélyt, voltak bizony köztük sokan, akik elkapták és meghaltak. Orvosok, ápolónők, személyzet. Ez valahogy nem rettentette meg a hősies lelkeket, újak és újak vetették be magukat...

Az emberek törték a fejüket, hogy miben és hogyan segítsenek egymáson, alakult rengeteg kis szervezet, amelyek gyűjtöttek a lakosságtól ruhákat, élelmiszert, pénzt, játékokat azoknak, akik szülei elvesztették a munkájukat vagy eleve is szegényebbek voltak és kiosztották. Nem kérdezték, valódi rászoruló-e, adták, amit kért.

Aztán lassan rendeződött minden, most is van fertőzés, de van védőoltás, már vendégekkel ünnepelték a Hálaadást, sőt, sokan el is utaztak a rokonokhoz.

Várjuk a karácsonyt

Aránylag biztonságosan fogjuk tudni megünnepelni, sőt, arra is vetemedtem, hogy egy szerény kis karácsonyi partit is rendezek valamikor december közepe körül, igaz, csak 5-6 embert hívok, akiknek mind a három oltása megvan, hozzánk hasonlóan. Szóval lesz miről beszélgetni, mert hónapok óta nem láttuk egymást, csak telefonáltunk.

A normál, megszokott karácsonytól azért messze vagyunk, de az emberek igyekeznek valamivel feldobni, még a fiatalok, sőt a gyerekek is ötletelnek, hogy mivel kéne megörvendeztetni a másikat.

Egy 8 éves kislány indított egy levelezési programot, illetve ő kezdte el, hogy nem a neten, hanem rendes kézírással leveleket írt a kórházakban, tartósan ott kezelt gyerekeknek, akiknek minden újdonság vagy baráti érdeklődés öröm, ezt átvette egy iskola, egy egész negyedik osztály leveleket írkál és biztos vagyok benne, hogy terjedni fog az ötlet, mint a járvány, igazi leveleket fognak váltani, beszámolókkal és barátokat találni.

Ha igazi, kedves, régi hangulatú ünnep előtti hangulatot akarnék, akkor el kellene menni karácsony előtt Pennsylvaniába, a valahai kedvenc helyünkre, ott évente mindig megszívtam magamat ilyennel.

Falusi, afféle régi-régi környezet, mintha évtizedeket mennénk vissza, a dekorációk, utcák, házak.

Utoljára az ottani kedvenc éttermembe mentünk be ebédelni, egy családi vállalkozás, nagyon régies, bájos hely, óriási kandallóval. A kandalló előtt ült a Télapó, szépen varrt ruhában, a gyerekvendégekre várt, egy nagyon öreg, igazi fehér szakállas bácsi, heherészve nevetgélt. Szerintem a vendéglős család legöregebb tagja lehetett, úgy festett, nem is igazán tudja, miért is van ott.

Néha egy pincérnő odament és kiigazította, ha hülyeségeket beszélt. Rettentő jót szórakoztam rajta, a gyerekeknek nagyon tetszett, bár vendég alig volt, az utolsó szombat karácsony előtt, mindenki az áruházakba vitte a maradék pénzét és otthon evett...

Ilyen szerzőnk kertje, amikor havas. Hátha az idei karácsonykor is az lesz...

Egy különleges sütögetés

Az ünnepi hangulat nekem is efféle kis apró dolgokból tevődik össze, egy jó karácsonyi könyvből vagy elbeszélésből, süteménysütésből. A sütést ki nem hagynám, egyszerűen kell a hangulatomhoz.

A valaha volt legemlékezetesebb sütögetés egy 4 és fél éves kisfiúval volt, akit leadtak barátok hozzám egy hétvégére, már nem is emlékszem, mi volt az indok, talán a szülők vásárolni indultak.

Elég vad, fékezhetetlen kisgyerek volt, félszeg és egyben indulatos, mindig és mindenkivel. Mivel értek a gyerekek nyelvén, úgy döntöttem, megpróbálom lefoglalni valamivel. Addigra már vagy háromszor mászott fel a hűtő tetejére és ugrott le onnan. Megkérdeztem tőle, akar-e segíteni sütit sütni, kis gondolkozás után akart.

Karácsonyi zenét, énekeket nyomtam a lejátszóba, mondtam a gyereknek, mit kell előpakolni. Váratlan lelkesedéssel cipelte az asztalra a lisztet, kereste a vajat, szitálta át a porcukrot, térdelt a konyhaszéken, hogy felérje az asztalt.

Kapott a tésztából egy jó nagy darabot, mutattam neki, hogyan kell kinyújtani. Ő maga kereste ki a formákat, kisülés után dekorálta, csomagolta celofánba, ahogy mutattam neki. Felhívta a szüleit, elmesélte, mit csinál, és hogy visz haza belőle nekik, meg a testvéreinek.

Ilyen csendesnek és lelkesnek ezt a gyereket még nem is láttam, gyúrtuk a tésztát, szaggattuk a formákkal, közben beszélgettünk, nevetgéltünk azon a cukor és vanília illatú délutánon, mögöttünk áradt a karácsonyi zene. Nagyon, de nagyon emlékezetes volt. Azóta is eszembe jut az a délután, ha sütit sütök, bekapcsolom mögé a zenét.

A karácsony estét mindig nagyon megtartjuk, jobban, mint magát a karácsony napját, csak a család. Ezen még a Covid sem változtat, eddig is magunk voltunk.

A másnapot kell csak lenyelni, hogy senki nem jöhet hozzánk és mi sem megyünk senkihez, mert a családunk hisz az oltásban, meg abban is, hogy milyen szépen lehet a fertőzést továbbadni. Idén egyedül ünneplünk akkor is.

Nagyon remélem, hogy jövőre minden visszaáll a rendes kerékvágásba. Egyébként nem olyan tragédia ez a bezártság, többet vagyunk együtt a családdal, több idő jut egymásra, meg magunkra.

vege_17.jpg

Miért ne várnánk a karácsonyt?!

A legnagyobb ünnep, a legnagyobb készülődéssel, ha szerencsénk van, akkor a hó is fog esni, mert az illik hozzá, egy jó kaja, ital, süti, manapság a családtagok, barátok is elérhetők a neten.

Értékeljük csak azt, hogy tető van a fejünk felett és rendben mennek a dolgaink, nagy dolog ez ám, és betegek sem vagyunk. Ha bármiért is magunk alatt vagyunk, azért a zene nekünk is szól, a fenyő nekünk is csillog, szóval várjuk csak olyan lelkesen, mint azelőtt.

Franc a Covidba, olvassunk csak utána egy kicsit, hogy a háború alatt miféle karácsonyok voltak, pláne, hogy bombáztak.

Anyám sokszor mesélte, hogy karácsony napján, amikor feljöttek az óvóhelyről, a lakásuknak csak a helyét találták, meg az összetört bútormaradványokat, szinte semmilyük nem maradt.

Kívánok mindenkinek boldog karácsonyt!

p_elliot.jpgA szerző a hóemberkével kíván mindenkinek boldog karácsonyt

Ideteszem a kedvenc karácsonyi elbeszélésem Truman Capote-tól, érdemes elolvasni, ennél szebbet nem is olvastam a régi időkből, az író saját igazi története.

A hozzá mellékelt fotókat felejtsük el, valami rémes és nem is igaz, az alabamai tél enyhe, hó szinte nem is esik vagy alig, és valahogy a többi sem megy hozzá. A történetet olvasva magunk is el tudjuk képzelni a szereplőket.” 

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Egyesült Államok

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr1116787620

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fhdgy 2021.12.19. 09:12:02

Én is várom már Karácsonyt ..., hogy elmúljon.

Tegnap el kellett mennem a közeli kisvárosba, mert kellett vennem egy akkumulátort. Most már három olyan márkájú van, mert nem csak autóba kell, hanem a villanypásztorhoz. Jónak tartom, és az ára a minőséghez viszonyítva nem is rossz, a többihez képest. A Tecsóban árulják, hát oda mentem.

Kis város, hatalmas parkoló a Tecsó előtt, de dugig volt. Hajaj, mennyien lesznek bent? Nem sok, csak a fél megye! -:)

A bevásárló kocsik roskadásig megpakolva, az emberek mint a mérgezett egerek. Az utak is dugig autókkal. A Lidi, Penny parkolóját nem is néztem, de biztos tele voltak.

Ezek után higgyétek el, nem szeretnék mást, csak egy kis hétköznapi nyugalmat.

Délutánra +7 fokot ígérnek a levelibékák, a nap hétágra süt. Elhatároztam, hogy délután kimegyek a birtokra. 2+ km. lesz oda gyalog, meg annyi vissza is. Remélem nem lesz se csúcsforgalom, se tömeg! -:)

Golf2 2021.12.19. 10:04:59

Jó képek,es poszt. A szerző kb 50-nek néz ki a fotón,pedig idősebb nem?

P.Elliot 2021.12.19. 10:57:10

@fhdgy: Joreggelt!

Tudod nem volt mindig ez hogy dugig tomott bevasarlo kocsik legyenek.
Ennek inkabb orulni kell hogy telik ra. Gyerekkoromban nem volt tomott kocsi, reggelente/ nyaron, mert maskor iskolaba kellett menni/ a 3 szentharomsagert mentunk el a kozeli boltba, kenyer, tej, vaj. Egy halo szatyorral.

Anyank aztan elment az ebedre valohoz vasarolni. Igaz hogy minden friss volt nem tartositott mint manapsag de a fizetesek nem olyanok voltak hogy tele bevasarlo kocsit tologassunk a penztarhoz.

Szerintem ez megis jobb valtozat hogy az embereknek van penze vasarolni.

A karacsonyi ajandekok igencsak ki voltak merve, en haboru utan szuletett gyerek voltam, szinte minden evben egy babat meg konyvet kaptam, igaz hogy ezeket szerettem a legjobban, a tobbi jatek valahogy nem kotott le ugy igazan.
Az sem jo persze hogy a mai gyerek egy nagy halom jatekot kap mert elveszik kozottuk, egyikkel se jatszik igazan.
Tul sok.

Lesz ho a birtokodon karacsonyra?

Itt szep enyha napsuteses ido lesz. Lassan tenyleg illene egy karacsonyi ossznepi grillezest csinalni az ebed helyett...

Egyszeruen nem tudom megmondani hogy mikor esett a ho karacsonykor, 10 eve? 20?

Az a keves ho ami meg esik soha nincs mar karacsonykor.

P.Elliot 2021.12.19. 11:05:44

@Golf2: 72 vagyok, marciusban mar 73.

Nem valoszinu hogy tul sok karacsonyom lenne mar hatra de nem szamit, probalom megunnepelni kedvenc unnepemet amennyire csak lehet.

Ha visszagondolok a regi karacsonyokra hogy mi volt a legemlekezetesebb ajandekom / voltak igazan szepek is/ de a legkedvesebb ami eszembe jut az egy konyv volt amit a testverem vett nekem, az Ezeregy ejszaka mesei, nem tudom hany eves lehetettem, 7 talan, szep lakkozott fedelu konyv, hat en abba teljesen bele tudtam veszni.
A csodas torteneteibe.
Felnott korban olvastam vagy valaki mondta, nem tudom igaz-e hogy annak a konyvnek volt egy mas felnott valtozata ami egeszen mas nyelvezeten megirt konyv volt, "felnott" olvasoknak valo, nem tudom igaz-e? Mintha Karintyt is emlitetrek volna ezzel kapcsolatban, lehet hogy a trefas iro atirta a konyvet?

Tudsz errol valamit?

fhdgy 2021.12.19. 11:32:46

@P.Elliot: Hó abszolút nem várható. 24.-25.-26.-án napi minimum hőmérséklet 5 fok, a napi maximum 12. 24.-én meg 26.-án eső várható.

A tömött bevásárló kocsikról: Azt sem tudom elképzelni, hogy hogyan bírják mind megenni vagy mennyi megy a kukába. Persze, ilyen meg olyan puffadásgátló szerek, meg emésztést segítők, stb. Ettől még lesz jajgatás!

P.Elliot 2021.12.19. 11:50:57

@fhdgy: A melegebb ido viszont jot tesz az afonyaidnak/ fogalmad sincs hogy mennyire erdekel ez az afonya eredmeny noha en nem akarok folyadekban nevelni, nekem foldben van de nekem is kiserleti ev.
8 afonya bokor de nem vegeleges helyukon, igy tesztelem a kertemben a kulonbozo helyeken a fold minoseget.

Nem eredeti hanem hozott, vasarolt gyujtott volt valamennyi, nekem koves, sziklas a kertem, fold alig.

Van merom hogy mennyire savas de nem mukodik mar, majd tavasszal veszek ujat.

Ami a tulfogyasztast illeti, igen, persze, az is rossz de az ehezes, illetve a keves tapanyag a szervezetnek az is karos.
A kukakba valoban sok ennivalo megy, vilagszerte.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2021.12.19. 12:09:42

@P.Elliot: Jó arcot is kötni a névhez. :) Neked is boldog ünnepet! Ami a meséket illeti, az Ezeregy éjszaka nagyon régi mesegyűjtemény. Eredetileg az 1600-1700-as években kezdték el lefordítani franciára, angolra és más nyelvekre és a kor szokásai szerint nem csak fordították, de át is költötték egyben, mert az eredeti túl nyers, barbár és helyenként pornográf volt. Az újabb fordítások az évszázadok során mindig alakították az adott ország és a fordító kulturális, vallási és iskolázottsága szerint.

P.Elliot 2021.12.19. 12:33:33

@ChristineK: Ertem mar!

Hat en csak a gyerekkonyv valtozatat olvastam de el tudom kepzelni hogy a franciak megadtak a szajukize szerinti variaciot a forditasnal, hehehe...

Gyerekkonyvnek csodaszep volt de mar nem igazan emlekszem a mesek cimere nehanyon kivul, a kedvencemre sem ahol valami falon beszelo halak jelentek meg.
Na, annak a regi karacsonynak az emlekere elo fogom keresni a neten a konyvet es atolvasgatom.
Lassuk csak hogy mi es miert tetszett akkoriban.

Megvetted mar az ajandekokat?

fhdgy 2021.12.19. 12:34:33

@P.Elliot: Hát, abban nem vagyok tökéletesen biztos, hogy a meleg jót tesz az áfonyáimnak. Amikor jöttek az első fagyok, beraktam őket egy pajtába, Félek, hogy megbomlik a nyugalmi állapot, mert meleg van. A tavasz majd megadja a választ.

Ha Te az áfonyáiddal nagyjából biztosra akarsz menni, akkor a tőzeg kiskerti körülmények között állítólag nagyon hatásos. 50X50 cm széles és mély gödröt kell ásni. Ez, ahogy mondtad, hogy sziklás a kerted, nem kis munka. Sőt! Ebbe a gödörbe kell rakni jó minőségű földet és kb. 20 liter tőzeget. Elmondani egyszerű, megcsinálni, főleg sziklás kertben elég borzalmas tud lenni.

Ki kellene próbálni, hogy a savas öntözés mennyire hatásos. Én a tápoldat savanyítására foszforsavat használok.

A másik megoldás lehet, hogy konténerben tartod őket. Kisebb, könnyebb munka az ültetés, csak gyakrabban kell öntözni. Magyarországi viszonylatban a 25 literes konténereket javasolják. Ez persze függ az áfonya bokor lehetséges, végső nagyságától. Vannak alacsony növésű, ki bokrok, max. 30-40 cm-es magassággal és vannak, amik valamivel 2 m fölé is nőnek. Az átültetést többé-kevésbé szinte valamennyi növény megsínyli.

Tavasszal majd beszámolok, hogy nekem, milyenre sikeredett a teleltetés. Kíváncsi vagyok a Te eredményeidre is!

P.Elliot 2021.12.19. 12:43:56

@fhdgy: Ugy gondoltam hogy egyet kontenerbe tartok, most is ott van, egyet egy lejtos, koves erdei humuszos reszen ahol sajnos arnyek is van rendesen, 4-et a gyomolcsfak alatt-mellett, a tobbi meg szinten arnyekos-napos reszen magaban fog lenni eleg jo talajban. A talaj melysege sehol nem eri el a fel metert sajnos.

Hat mindegy, kiserlet hogy mit lehet ebbol az arnyekos, fas, erdei kertbol kihozni.
Koszi a tanacsokat.
Alig varom a tavaszt.

Lóváry Lóránt vállalkozó 2021.12.19. 12:50:53

@P.Elliot: 72?? Biztos vagy benne, szerintem nyugodtan mondhatnál 52-öt, és ez nem vicc :-))

P.Elliot 2021.12.19. 12:59:46

@Hazafias hazafi: Majd leestem a szekrol nevettemben...lopotok!

Hogy mennyi humor van a magyarokban!

Lóváry Lóránt vállalkozó 2021.12.19. 13:15:24

@P.Elliot: nyilván ezt a “fiatalságot” a mindennapi úszásnak is köszönheted, szerintem :-)

P.Elliot 2021.12.19. 13:16:31

@Hazafias hazafi:
Mivel festem a hajamat eredeti szinre, most kepzelj el hogy feher, minden szala.
Na?
Maris megvaltozik a kep meg a kor.

Az igaz hogy eppen a naplomat, feljegyzeseimet nezegettem es kiderult hogy 11 eve jarok uszni, hetente 4-5-szor neha kevesebb, most a covid miatt kimaradt kozel egy ev, mindig csak fel orat de azt vegiguszom megallas nelkul, jobban mondva minden fordulonal megallok, rugodzok a medence szelet fogva 9-10-et utana tovabb. Pillango uszasban jobbjara mert azt szeretem.
Nem szabalyos uszomodban hanem ahogy nekem kenyelmes.

Ez az uszas kifeszit rajtad mindent, eppen a multkor mondta a lanyom csodalkozva mert megkertem hogy nezzen meg valamit a hatamon, megkarmolt a macska, hogy olyan a hatam es a vallam mint a bebik feneke, sima, tomor.
Az egesz alakot rendbeteszi.
Mondtam neki hogy nem az en erdemem hanem az uszase dragam ha nem lennel ra lusta mehetnel te is.
Nekem sincs kedvem odamenni de amikor mar ott vagyok akkor jo vidam erzes.
Az igazsag az hogy az uszas feszegeti meg az arcot is ahogy az ember kepe mozog, semmi szukseg holmi kozmetikusra, szepen siman tartja azt is, mar amennyire persze.

Lehet utanozni!

Ennyi az egesz. Itthon is azert eleg aktiv vagyok, mozgekony es furge. EZT MIND AZ USZASNAK KOSZONHETEM. Nem az en erdemem.

Egyszer majd irok posztot a gymrol ahova jarok de most kihalt, alig van valaki. Irto muris alakok jartnak oda, nem lehet unatkozni sem. Mennyi erdekes fura alak!

Lóváry Lóránt vállalkozó 2021.12.19. 13:25:18

@P.Elliot: ez mind igaz amit leírtál, én is rendszeresen járok, van úgy, hogy minden nap, de minimum 5x egy héten. Én szaunával kezdek a legfelső ülés soron, 20-30 perc, és azután jön az úszás.

Én is sokat tudnék írni a gym életről, emberek szokásairól stb. ami sokszor vicces és egyben szánalmas is :-)

Azt tudtad, hogy állítólag a konyak is szépíti az embert? :-)))

kepkuldes.com/images/68904b55d2b5bc8dcfc4048bea9bead8.jpg

P.Elliot 2021.12.19. 13:35:56

@Hazafias hazafi: Na akkor irj posztot a gymrol. En szanalmas alakot nem lattam de egy no szemeben sosem szanalmas alak az aki igyekszik tartani a kondiciojat, illetve probalja nem elhanyagolni magat, mar az igyekves is elismeresre melto.

Mindegy hogy hany eves, akar meg valamit az elettol, ha mas nincs akkor csak azt hogy jobban mozogjon.

Irjatok mar arrol is hogy kinek mit vettetek karacsonyra. En meg mindig az ajandek kartyaknal tartok mert nincsenek otleteim.

Ma sutisutest is tartok, ket szomszednak mert rajonganak a linzerert.
A magunket majd csak a jovo heten.

P.Elliot 2021.12.19. 13:38:52

@Hazafias hazafi: En a szaunat annyira nem birom hogy 2-3 perc utan menekulok, a szivem a torkomban..
Nem birom azt a nedves forrosagot sajnos.

Lóváry Lóránt vállalkozó 2021.12.19. 13:49:06

@P.Elliot: nem, nem azokra értettem a szánalmas szót, akik rendszeresen járnak, hanem némely emberek szokásaira, mint pl. aki fészbúkozik a szaunában és a videókat hangosan hallgatja, például, de van még pár dolog.

A szaunában nem nedves forróság van, hanem száraz, olyan 78-82 fok közt. Oda is bejönnek néha a kigyúrt műmájerek az edzés után, közben pedig a vizet locsolják magukra flakonokból mert nagyon meleg van és 3-4 perc után távoznak.

A nedves forróság az a steamroom/gőzfürdő. Ott csak 50 fok körüli a hőmérséklet, igaz 100% páratartalommal, az egy kicsit keményebb.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2021.12.19. 14:00:42

@P.Elliot: Sajnos a legtöbb kiadás más és más meséket tartalmaz, így ha az adott mese címét nem tudod, akkor nem biztos hogy megtalálod. Esetleg ha emlékszel a könyved borítójára érdemes az alapján keresgélni.

Mi nem szoktunk ajándékozni, mert egyikünk sem szereti a meglepetéseket.

P.Elliot 2021.12.19. 14:19:41

@ChristineK: Majd megnezem este hogy hol talalok ra arra a mesere.

A meglepeteseket en szeretem ha az olyasmi amire regen vagyok csakhogy mar nincs szinte semmi amit szeretnek.

A penz is ajandek, ujabban ugy szoktuk itthon hogy odaadjuk elore a penzt az illeto menjen vegye meg ami a szive vagya es lokje be a fenyo ala, de az unnepig nem csomagolhatja ki. Vagy rendelje meg de a csomag bontatlan lesz az unnepig.
Emellett meg azert veszunk is valami targyi dolgot.

Az igazi ugyis az unnepi vacsora amikor mindenki kedvencet megfozom, a sutik, az osszeules, zenehallgatas, illetve egy film kozos megnezese ami karacsonyi hangulatu vagy nem de illik a hangulathoz.

P.Elliot 2021.12.19. 14:23:13

@Hazafias hazafi: Nem nagyon ismerem hogy melyik a gozfurdo, igazad van, az mas mint a szauna de egyiket sem birja el a szivem.

Felesleges zajongast es nem szabalyos dolgot itt nem turnek el, a masik embert nem szabad semmivel zavarni es ez egeszen jol be van tartva mert maskeppen kizavarjak az illetot.

Lóváry Lóránt vállalkozó 2021.12.19. 14:41:39

@P.Elliot: itt is vannak szabályok jól ki is vannak helyezve, csak néhányan tesznek rá, úgy vannak vele, hogy a pénzükért azt csinálnak amit akarnak…….

Sok megtörtént dolgot írhatnék csak se kedvem se időm, így is több időt töltöttem már itt mint amennyit terveztem.

P.Elliot 2021.12.19. 14:49:24

@Hazafias hazafi: En is megyek megkezdem a suti sutest de majd idonkent visszanezek.

fhdgy 2021.12.19. 15:26:24

@Hazafias hazafi: Veszélyes dolog az ilyet még pluszban szaporítani, szapora az magától is!

Amivel talán érdemes lenne kísérletezni, az nem a lopótök, hanem a visszalopótök.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2021.12.19. 17:02:05

@P.Elliot: Igen, az ünnep nálunk is az együtt töltött időről szól inkább. Az ünnepi ebéd, az együtt mozizás, társasozás, nagy beszélgetések. Bár ez utóbbi nálunk megvan hétköznapokon is. A tárgyi dolgokat megveszi ki-ki magának. Van "karácsonyi pénzünk" amit mindenki megkap novemberben és költse amire csak szeretné.

Csodabogár 2021.12.19. 17:21:57

@fhdgy: Csatlakozom. Mióta nem dolgozom, már elég régóta, én se élvezem a karácsonyt.A hétköznapi bevásárlások is tortúrába fordulnak, mindenki úgy vásárol, mintha egy hónapra bezárna minden. Senki nem dolgozik? Tegnap tele volt a "közért" mama papa kisgyerekek kombóval.

Csodabogár 2021.12.19. 17:39:53

@P.Elliot: Gyerek vagy még!

Mi hetente egyszer járunk tornára egyéni edzővel. Ember utána még egy órát masszíroztatja is magát, de azt én nem szeretem. A legjobb utána beülni a vendéglőbe és megebédelni. A tornán az Ember már mindenkit ismer, mert ő olyan igazi amerikai beszélgetős fajta. Én csak igyekszem túl lenni a dolgon, mert tudom hogy szükséges. Nemrég megszólított valaki, hogy ugye élvezem? Mondtam, hogy otthon a szófán ülni és olvasni, sokkal élvezetesebb, de attól nem leszek fittebb.:-(
Azt hiszem mindenki ismer minket, mert nem láttam még ilyen nagyon öregeket ott soha. Elefántbébiket annál többet. Olyan lassan sétál a futópadon, hogy nem értem miért fizet ezért pénzt. Én az utcán gyorsabban megyek.:-)

Saktele 2021.12.19. 18:03:32

Úgy néz ki hogy idén én sütöm a beiglit, mert őnagysága besokkalt az onokákkal :) Ajándékok megvéve, becsomagolva!

(Bizwax, sak ti voltam)

P.Elliot 2021.12.19. 18:45:56

Na ujra itt vagyok, eddig sutemenyeztem.

Nagyon aprolekos munka ez ha meg disziteni is kell az aprosutemenyt, lassan le is fogom rola szoktatni a jonepet, megkapjak a receptet hogy hogy kell.

Jo lenne azert egy igazi cukrasz keze alatt kicsit eldolgozgatni, figyelni hogy mitol olyan "cukraszati" kinezetu mert azokhoz kepest en barmolok.
Nem is izevel van baj hanem lehetne szebb is.

Mar csak csomagolnom kell de elobb megvarom az ebedet, a gyerekek japan etelt hoznak ami jobbjara nekem is izlik.

Meg karacsony estere egy fatorzset meg a beiglit keszitem a lanyom keresere, majd holnaputan.

P.Elliot 2021.12.19. 18:55:34

@Csodabogár: Az egyeni edzo nagyon jo, amikor meg a tornaterembe jartam meg tudtam figyelni a munkajukat, egesz mas programot ir elo a fiatalnak, mast az idosebbnek es mivel meg tolokocsis is szokott lenni, annak is jol kirazza az izmait.

Majd egyszer en is visszamegyek a tornaterembe, meg nem, majd ha mar faraszt az uszas akkor rabizom magamat en is talan.

A masszirozast en nem szeretem kulonosebben.
Itt nalatok joval idosebbeket is latni, van beloluk boven, egyreszt mert a csalad ha szereti oket akkor nem engedi leepulni es igy van jol.
Itt a tolocsist betoljak, vagy a hozzatartozo foglalkozik vele vagy edzot fizetnek, az beemeli a kivalasztott gepbe es szep ovatosan de hatarozottan tornaztatja, a vegen meg a medencebe is elviszi, szerintem igazan felfrissulve mehet haza.

A mozgas hianya tud olni.
Ha most azt mondanak hogy irjam ala hogy megerhetem a te korodat latatlanban, abban a pillanatban alairnam.

Valahogy azert nem hiszem hogy annyit elnek.

P.Elliot 2021.12.19. 19:00:21

@Saktele: Te tudsz beiglit sutni? Milyen ugyes vagy!

Hany unoka tette probara a felesegedet?

P.Elliot 2021.12.19. 19:01:33

@ChristineK: Na ez az!
Igy sokkal egyszerubb es nem kell valami nem tetszo dolgot venni.

Saktele 2021.12.19. 20:29:26

@Csodabogár: Hol kajáztok ha nem titok? :)

Saktele 2021.12.19. 20:29:55

Off

szabad.ahang.hu/petitions/ugfghh?fbclid=IwAR0CpfavasOaVVtZSaK6ln21l-eb3j1WcG8VLYDPyTSzlRq2WX5FLzGWvME

Nyílt levél a miniszterelnöknek -- hogy az Angliában dolgozó kormánypárti szavazók számára teremtsék meg a szavazás feltételeit. :-)
Te is aláírhatod, elküldheted!!! (1. hsz)
A BENNE LÉVŐ KÉRDÉSEKET PEDIG JAVASLOM, HOGY AZ ELLENZÉKI KOALÍCIÓ (MÁR MOST IS) PARLAMEN TI KÉPVISELŐI TEGYÉK FEL A MINISZTERELNÖKNEK,

P.Elliot 2021.12.19. 20:58:36

@dikusz.: linzer karikakat barack es malnalekvarral toltve meg omlos aprosuti dekoralva.
Eleg idorablo.

Te milyen sutivel varod az unnepet?

fhdgy 2021.12.19. 21:48:19

@Saktele: Sajnos, azt kell mondanom, hogy a kutyaugatás nem hallatszik az égig.

Miért könnyítenék meg a szavazást a külföldön dolgozó magyaroknak? Félnek minden ellenszavazattól, mint ördög a szentelt víztől. Aki nem tud szavazni, mert akadályok tornyosulnak előtte, az legalább nem ellenük szavaz.

fhdgy 2021.12.19. 21:58:19

@Saktele: Neki futottam, többször is elolvastam

Kormánypárti, meg fidesz szavazókról beszélnek, de az is ott van, hogy Angliai magyarok a 2022-es kormányváltásért.

Akkor most ki, kicsoda?

dikusz. 2021.12.19. 22:07:34

@P.Elliot: Mézes zserbó, sajtos(ecetes) rúd, gesztenyepüré.
Régebben somlói galuska volt a karácsonyi süti, az eredeti recept szerint, meglehetősen macerás, a férjem szerette.

A bejgli nem nagyon ment nálunk. Egész jó bejglit lehet kapni az üzletekben, cukrászdákban, ha ennék akkor veszek egy-egy rudat, elég az. A dió meg amúgy is drága, idén nagy kárt csináltak a dióburok-fúrólegyek.

Meg szereztem ismerőstől habrolóformákat (kis farudak) megpróbálok azt is sütni.

Saktele 2021.12.19. 22:35:03

@fhdgy: Alá kell_e_ne írni sok embernek.

fhdgy 2021.12.19. 22:47:22

@Saktele: "- Londonon kívül hány brit nagyvárosban biztosítanak lehetőséget jövőre a Fidesz szavazóinak a kormánypárti szavazatok gördülékeny leadására?"

"- Megérdemlik-e azok a Nagy-Britanniában élő, hazai lakcímmel is rendelkező Fidesz-szavazók, akikre Önök nem terjesztették ki a levélszavazás lehetőségét, hogy ott adják le a kormánypárti voksukat, ahol élnek?"

"- Igazságosnak tartja-e, hogy a NER angliai magyar támogatói csak komoly anyagi ráfordítások és utazások árán adhatják le szavazataikat az Ön kormányára?"

Se fidesz szavazó, se kormánypárti, se ner támogató nem vagyok, és ezekkel nem is vagyok hajlandó egy gyékényen árulni!!!

P.Elliot 2021.12.19. 23:00:06

@dikusz.:
Amiota a ferjem meghalt meg most vendeg sem lesz a covid miatt itt sem kell sok sutemeny mert a vejem nem igazan szereti a sutemenyeket, a lanyomnak viszont fatorzset keszitek , magamnak beiglit.

Le is fagyasztok belole mert ezt mas nem eszi.

Zserbot fogok csinalni de nem magamnak hanem unnepek utan valakinek aki kerte.

P.Elliot 2021.12.19. 23:07:46

Elolvasta valaki is a berakott Truman Capote elbeszelest a karacsonyarol?

Nem emlekszem hogy valaha is olvastam ilyen szep gyerekkori tortenetet egy gyerek es egy idos rokon baratsagarol.
Lattam filmen is ami egeszen jol meg lett rendezve.

fhdgy 2021.12.19. 23:23:14

@P.Elliot: Rákattintottam, hogy elolvasom, de gyorsan feladtam, még mielőtt egy betűt is elolvastam volna belőle.

Fehér alapon halvány szürke betűk nálam kiverik a biztosítékot.

P.Elliot 2021.12.19. 23:25:06

@fhdgy:

Sajnos ez nekem is feltunt de mas forditast nem talaltam csak ezt es igy.

fhdgy 2021.12.19. 23:38:42

@P.Elliot: Ha kéred, elküldöm olvasható formátumban. Most csináltam meg. Csak mondd meg, hogy milyen formátumban küldjem!

Word, pdf, odt?

P.Elliot 2021.12.19. 23:44:39

@fhdgy: Koszonom, nem kerem mert jol ismerem az elbeszelest legfeljebb ha valaki itt el akarna olvasni akkor hozzaszolaskent be lehetne tenni ha HA. megengedi.

fhdgy 2021.12.19. 23:58:15

@P.Elliot: Ezzel csak kettő gond lenne:

Egy: elég nagy file.
Kettő: képeket is tartalmaz.

Inkább legyen az, hogy aki kéri, privátban elküldöm.

P.Elliot 2021.12.20. 00:20:30

@fhdgy: Ugy is jo lesz, koszonom.

Azok a kepek egyaltalan nem mennek a tortenethez sajnos, elkepzelni a szereploket jobb.
En lattam egy fotot az oregasszonyrol, es maga Capotet is lattam egyszer egy talk show-ban ahol az oregasszonyrol beszelt es fotot mutatott rola, egy magas, sovany no volt a kisgyerekkel.

Voltam Capote varosaban es azon a helyen is ahol a fenyot kivaghattak illetve ahol a sarkanyt eregethettek.
Eleg nyavajas kis varoska volt de az eredeti hazak/ nem az oveke, annak csak a helye volt mar/ megvoltak, igazi porfeszek most is, nem allithato hogy sokat fejlodott.

Nagyon szeretem Capoti irasait.
Egyszer ugy utaztunk hogy a terkep tanulmanyozas kozben a ferjem hirtelenul azt mondta hogy talan csak 1 oras jarasra vagyunk a Hidegverrel cimu konyvben szereplo farmerhazhoz ahol azt a csaladot meggyilkoltak.

Kerdezte hogy akarod latni/ megszokta hogy en mindent szoktam akarni latni/, mondtam hogy Isten ments, meg a kozelebe sem. Es te?
Azt mondta hogy jaj, dehogyis.

Megvan a haz es gondolom meg is lehet nezni.
Nehany szal viragot szivesen vittem volna a temetobe a csaladnak de azzal nem ertek volna semmit, szegeny szerencsetlenek.

Saktele 2021.12.20. 06:53:06

@fhdgy: irónia strázsamester elvtárs, i r ó n i a

Saktele 2021.12.20. 06:53:06

@P.Elliot: el hát, a Piroska is nagy kedvenc, Truman is

De fiatal vagy :)

Csodabogár 2021.12.20. 09:23:27

@P.Elliot: Miután anyai ágon mindenki meghalt 60 éves kora körül, anyám pont 60 volt, én az életemet kb. 60 évre terveztem. Ez nem jött be, most már itt vagyok az itt felejtettek közt, egyre jobban egyedűl, mert mindenki kihal körülöttem. Nem vágytam ilyen hosszú életre, mert tudtam, hogy aki sokáig él magára marad.
De nem is panaszkodom, miután semmi okom nincs rá. Majd meglátjuk mit hoz a következő év. Sok jót nem remélek, így aztán csalódni biztos nem fogok.

Csodabogár 2021.12.20. 09:25:54

@Saktele: Van itt a szomszédunkban egy nemrég nyilt olasz vendéglő. A pizzát egy valódi olasz fiu csinálja, nagyon szeretjük. A tornáról haza fele jövet, teljesen útba esik.

ferry999 2021.12.20. 10:16:31

Az ilyen elbénázott szövegformázásnál segít a jobb gomb + minden kijelölése. Kék alapon szürke betűkkel jól olvasható.

P.Elliot 2021.12.20. 12:50:30

@Saktele: "el hát, a Piroska is nagy kedvenc, Truman is"

Az a Piroska kicsoda? Hiaba torom a fejemet....

P.Elliot 2021.12.20. 12:56:23

@Csodabogár:
Nem tudom de szerintem nem is az a fontos hogy olasz legyen aki a pizzat suti hanem hogy milyen erzeke van hozza, ehhez is tehetseg kell.
A tesztahoz, az izesiteshez de meg ahhoz is hogy hogy suti meg, milyen vekonyra vagy vastagra nyujtja, mekkora es milyen kerget kap.
Ezert nem lehet igazan jot sutni itthon mert ahhoz bizony valami nagyon magas homerseklet kell de meg az sem art ha fatuzeleses mert meg az ize is mas.

Altalaban ott jo az ennivalo ahol sorban allnak az etterem, kifozde, barmifele etkezteto elott, az magaert beszel. Utazgatasaink soran ha nagy sort lattunk valahol ott azonnal bealltunk.

Soha nem csalodtunk.

P.Elliot 2021.12.20. 13:07:39

@Csodabogár:
Hat valahogy nalad potlodik ki az osok nem hosszu elete meg valoszinu hogy az is szamit hogy mozgekony eletet elsz.
Az osok leultek a fenekukre, maximum setaltak egy kicsit, olvasgattak, ettek, kaloria szamlalasrol szo sem volt es lehet hogy most egeszsegtelenebb az ennivalo de regen bizony hurka-kolbasz, szalonna, zsiros disznoporkolt meg a tarsai magasan felulmultak a mai egszsegtelennek nyilvanitott ennivalot.

Tegnap este baratnom telefonalt hogy az anyja meghalt hirtelenul, fuldoklott, bevittek a korhazba de szivrohamot is kapott, covidos volt.
Kerdeztem hogy volt oltva?

Valasz, ugy tudtak hogy igen mert a neni mindig ezt mondta, a ferje kezelte a papirjait es hazudtak a rokonsagnak mert az sem volt oltva.
Most teljes a panik a rokonsagban, kerdeztem a baratnomet hogy te oltva vagy?
Azt mondta hogy igen. Mondtam neki hogy a legkozelebbi egyutt setalas elott szed csak elo a papirjaidat mert mar nem hiszek senkinek.

Azt mondja hogy az apja sir es nagyon be van szarva, nincs kedve kovetni a feleseget.

Meg jo hogy az eltervezett mini karacsonyi partit megsem tartottam meg mert bejott kozben az afrikai valtozat es ezert nem, feltem a csaladomat.

Egyszeruen remes hogy mennyien vannak akik laikus letukre felulbiraljak az orvostudomanyt.
Ok jobban tudjak.

Csodabogár 2021.12.20. 16:36:59

@P.Elliot: Sajnos a felmenőknek nemigen volt ideje üldögélni. Két világháború + kommün, teljes vagyonvesztés, nem tette különösebben kellemessé az életüket. Nem is volt nálunk kövér senki. Pedig háború után volt rendszeres disznóvágás, mert másképp nem lett volna mit enni és mivel főzni.
Sokszor mondasz úgy véleményt, hogy nem ismered a körülményeket. Nem pont az én felmenőimét, hanem általában a generációét.

P.Elliot 2021.12.20. 17:41:35

@Csodabogár:

Igaz hogy nem eltem meg akkoriban de olvastam eppen eleget eletemben mind a mai napig mindenfele korokrol es eletformarol, hallottam az osoktol, de mennyire hogy kepben vagyok.

A sovanysag egyaltalan nem mervado mert van aki alkattol fuggoen az peldaul apam aki vilag eleteben szikar madas ferfi volt akire egy extra deka nem ment ra/ sajnos nem orokoltem ezt/ es megis koszoruer elmeszesedesben halt meg 73 evesen.
Szivroham.
Ette mit foztek ami mindennapi etel volt es zsirral fozve es a vajat se vetette meg mint senki akkoriban.
Jobbjara inkabb az epe betegek tartottak be a dietat mert anelkul maris eves utan rosszul lettek volna.

P.Elliot 2021.12.20. 17:53:39

@Saktele:
Nem ismertem ezt a Molnar Piroska nevu szinesznot, 72-ben jottunk el, azota nem tudom hogy kik a nagyok, jobban mondva most a net segitsegevel megnezhetem hogy kik lettek azok.
Oszinten szolva nem vagyok nagyon oda a szinhazakert, sosem voltam, nem mintha nem lattam volna rettento jo alakitasokat nehanyat, szoval ha valaki tud azt elismerem.

Az mai enekeseket sem tudom hogy mit hallgat a mostani generacio, marmint a fiatalok hogy mit tudnak, milyen zenekarok vannak, igaz hogy sokat regen sem tudtam roluk.
Operaenekesekkel talalkoztam mar itt, marmint enekeltek a met operaban, azok valoban nagyok ha idehivtak oket.
A normal enekesek kozul akik hallottam abbol messze magasan kiemelkedik az a Zambo , itt hallgattatta meg valaki a cd-jet velem es el voltam amulva.
Itt megszoktam a vilaghiru jo hangokat es en mondom neked ha ennek a Zambonak jo managere lett volna ez egy vilaghiru enekes lehetett volna, a vilaghirut nagy betukkel kepzeld.

Abszolut gyonyoru hang! Hallottam hogy meghalt, hat nagy kar volt erte!

A gyerekei vajon orokoltek az apjuk hangjat?

SzZoole 2021.12.20. 18:21:57

@P.Elliot: Molnár Piroska kb. veled korabeli (1945). A ‘60-as évek második felében már ismert volt :-)

Zámbó Imre a ‘80-as években az USA-ban élt, onnan van a Jimmy beceneve :-)

P.Elliot 2021.12.20. 18:34:27

@SzZoole: Hat nekem nem volt ismert mivel emlitettem hogy nem vagyok szinhazas ember, majd este utananezek hogy miben szerepelt meg a youtube-on is, kivancsi lettem ra.

Zamborol ezt se tudtam csak valaki megmutatta, egy magyar a CD-jet es leesett az allam!

P.Elliot 2021.12.20. 18:42:00

@fhdgy: Nem ertem ezt a Brit szavazasi problemat. Ha valaki eljon otthonrol mas orszagba dolgozni mivel ez legalis a EU miatt attol meg magyar allampolgar es joga van szavazni es meg kell oldani a normalis szavazasi lehetoseget nekik. Nem csak ott, minden orszagban ahol magyar allampolgar van es szavazni akar.
Akar kompjuteren at de en annak egyaltalan nem hiszek, a level szavazas jobb ha tisztesseges alakok szamlaljak a szavazatokat.

En mar nem vagyok magyar allampolgar de ha az lennek akkor en is igenyelnem hogy az en szavazatom is szamitson...

SzZoole 2021.12.20. 18:44:33

@P.Elliot: nem csak színházi szerepei vannak, sok nagyon jó magyar filmben is játszott, kedvencem az Indul a bakterház :-)

Jimmy hangja jó volt valóban, 4-5 oktávot tudott ki énekelni, az életben falta a nőket és nemkicsit agresszív volt velük!

P.Elliot 2021.12.20. 18:57:41

@SzZoole: Meg fogom este nezni a youtube-on ezt a szinesznot, most karacsonyi dolgokkal vagyok elfoglalva.

Arthamyr 2021.12.20. 18:59:59

@P.Elliot: "regen bizony hurka-kolbasz, szalonna, zsiros disznoporkolt meg a tarsai magasan felulmultak a mai egszsegtelennek nyilvanitott ennivalot" - Ez nem biztos, hogy így van...

SzZoole 2021.12.20. 19:07:35

@Arthamyr: “ Ez nem biztos, hogy így van...”

Így van, égetjük a zsírt…… :-))

kepkuldes.com/images/553c86084584a0ba59ca6af47b7791ef.jpg

fhdgy 2021.12.20. 19:08:20

@SzZoole: Hol jártál, ahol a madár sem járt?

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.12.20. 19:14:56

@P.Elliot: "En mar nem vagyok magyar allampolgar de ha az lennek akkor en is igenyelnem hogy az en szavazatom is szamitson.."

magyar allampolgar vagy mindaddig, amig le nem mondasz rola. USA es Mo kozott lehetseges a kettos allampolgarsag, tehat csak azert mert amerikai allampolgar lettel, nem veszitetted el a magyart.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.12.20. 19:16:40

@Zsuzsi65: en pl ma fogok kapni OV-tol levelet (csak a bescannelt valtozatat lattam az itteni posta altal kuldott emailben, ahol jelzik, hogy milyen levelek varhatok ma).
Sejtem, hogy mi a level tartalma :)

Csodabogár 2021.12.20. 19:21:03

@Arthamyr: Más volt az élet akkor. Az viszont biztos, hogy olvasmányokból nemigen lehet megismerni a háborús és háború utáni életet. Soha nem merném állítani, hogy ismerek valamilyen életmódot, mert elolvastam a korról ezer könyvet.

Engem sajnos az itt emlegetett művészekkel ki lehetne kergetni a világból, egyszerüen azért, mert amikor én jártam szinházba, akkor igazi nagyságok játszottak még. Nem is megyek ma már szinházba, mert csak csalódom. Mikor látom, hogy olyan szerepet amit Tolnai Klári játszott, most Molnár Piroska adja elő, kiütést kapok. De biztos jó lenne, ha Fónagy Márta valamikori szerepét játszaná el.

fhdgy 2021.12.20. 19:21:51

@P.Elliot: Elmondok egy verziót, ami sokaknak nem fog tetszeni, de szerintem igaz.

Azok között a magyar állampolgárok között, akik nem Magyarországon élnek ( életvitel szerűen ), kettő nagy kategória van.

1. A határon túli magyarok, akik magyar állampolgárságot kaptak, jellemzően 2010-től.

2. A külföldön dolgozó magyar állampolgárok.

Mind a kettő kategóriába tartozóknak van szavazati joga.

Csak nem annyit ér a kettő, nem darabszámra, hanem más szempontból.

A határon túli magyarok nagy része orbán szavazó, nekik természetesen lehet levélben szavazni, mert Áron bácsitól mégsem lehet elvárni, hogy messzire kelljen neki utazni, hogy szavazhasson orbánra.

Az idegenben dolgozók egy másik kategória. Ők a hazaárulók, akik nem is rendes magyarok. Különben is, közülük a többség kalandor. ( Ezeket nem én mondom, hanem a regnáló hatalom ).

Közülük sokan nem szavaznának orbánra, hanem valaki másra. Nehogy már megkönnyítsük nekik, hogy orbán ellen szavazhassanak!

Szerintem, a lényeget tekintve, ennyire egyszerű.

fhdgy 2021.12.20. 19:25:11

@SzZoole: Jó, ezt a képet itt már korábban is megkaptam, de a Te esetedben, hogy kell érteni? Csak nem beteg voltál?

SzZoole 2021.12.20. 19:31:55

@fhdgy: hallod, egy kedves ismerősömtől kaptam egy lityi pályinkát, na az úgy megütött, hogy még csak most tértem magamhoz, úgy hidd el, hogy nem győztem elesni meg felállni tőle meg ott is ugráltam ahol nem volt árokpart :-))

dikusz. 2021.12.20. 21:09:05

@P.Elliot: Molnár Piroska az egyik legtisztább hangú színésznő, akit ismerek. Azt hiszem tanít is valamelyik egyetemen beszédtechnikát.
Amikor eljöttetek itthonról, még nem volt annyira ismert, vidéki színházakban játszott.
Ha hallom rögtön felismerem a hangját, kellemes, tiszta, jó hallgatni, akár beszél, akár énekel.

Zámbó Jimmyről annyit: elismerem, hogy sokan szeretik, de én mégis kimegyek a szobából, ha énekel. Nem szeretem, bármennyire jó hangja is van. Nem tudta jól kezelni a sikert, a népszerűségét, nem lehetett vele könnyű együtt élni, két végéről égette a gyertyát.
Az egész családja, a testvérei, a gyerekei az ő sikereiből élnek, celebkednek, "énekelnek", a tehetségét senki nem örökölte.

Azért Máté Péterre csak emlékszel, ugye? Na őbelőle igazán lehetett volna világsztár, meg is lett volna a lehetősége, hogy külföldön azzá legyen, nem élt vele, itthon maradt.
Ebből a számából pedig Sylvie Vartan világsikert csinált:

www.youtube.com/watch?v=7Jwc9-qibG4

De szerintem nem ez a legjobb száma. Nála nagyobb tehetségű énekes ebben a műfajban nem volt, és nem is lesz egyhamar.
Ő is fiatalon, 37 évesen ment el, ő is két végén égette a gyertyát, mindketten az éjszakában éltek.

dikusz. 2021.12.20. 21:24:16

@SzZoole: Bendegúz anyját játszotta, és szerintem igen csinos is volt. Most is az, olyan szeretnivaló nagymamás.

Jimmy valóban öntörvényű volt, nem tudta jól kezelni a sztárságot, szinte törvényszerű is volt, hogy ilyen szomorú vége lett az életének. Én csak 4 oktávra emlékszem.
5 oktávon szerintem Máté Péter tudott énekelni.

dikusz. 2021.12.20. 21:27:06

@fhdgy: Teljes mértékben egyetértek veled!

FutureFry 2021.12.20. 22:12:36

@P.Elliot: “… "En mar nem vagyok magyar allampolgar de ha az lennek akkor en is igenyelnem hogy az en szavazatom is szamitson.. …”
@Zsuzsi65:
“… magyar allampolgar vagy mindaddig, amig le nem mondasz rola. …”
Ez így igaz, de ha már minden hivatalos papír (útlevél, személyi, stb.) lejárt már egy jó ideje akkor (ahogy ezt nemrég it említettem már) igencsak körülményes és hosszan tartó lehet azt “vissza”szerezni (pl. szavazati joghoz) egy “állampolgárság igazolása” iránti kérelemmel (ami akkor is kell ha a magyar állampolgársága elvileg mindig is megvolt a kérelmezőnek), pl:
washington.mfa.gov.hu/page/verification-of-hungarian-citizenship

Ráadásul (idézet a fent linkelt oldalról): “… Magyarországon törvényi előírás, hogy a magyar állampolgár külföldi anyakönyvi eseményeit (születés, házasság, házasság felbontása, halál) Magyarországon anyakönyveztetni kell. Enélkül a magyar állampolgárság megállapítására, magyar útlevél kiállítására sincs lehetőség. …” (!)

Egyébként Amerikában pár városban egyes helyi (pl. “municipal” (kb. önkormányzati?)) választásoknál már nem feltétlenül kell az állampolgárság a szavazáshoz (persze legális bevándorló jellegű tartózkodási engedély (pl. zöldkártya) kell). Lehet New York-ban is így lesz:
www.reuters.com/world/us/new-york-set-become-largest-us-city-enable-non-citizen-voting-2021-12-09/

fhdgy 2021.12.20. 22:24:05

@FutureFry: Nem esküszöm, de valami olyan rémlik, hogy abban az időben, amikor még dübörgött a szocializmus, akkor megfosztottak embereket állampolgárságtól.

Így lehet, hogy a kérdés, hogy magyar állampolgár-e az illető, függ attól is, hogy mikor és hogyan hagyta el az országot.

Tudtommal, ha valaki magyar állampolgár volt, de már nem az, ma már kérvényezheti a magyar állampolgárságot és jellemzően meg is kapja.

Aki tudja pontosabban, ossza meg az infót!

FutureFry 2021.12.20. 23:04:44

@fhdgy: Tudtommal az ilyen “disszidálás miatt” állampolgárságától megfosztott személy “csak” plusz egy papírral többet kell, hogy beadjon, pl. :
konzuliszolgalat.kormany.hu/download/f/77/60000/1993_LVtrvmagyar_allampolgarsagrol.pdf

“5/A. … A köztársasági elnökhöz címzett írásbeli nyilatkozatával - a nyilatkozattétel napjától - megszerzi a magyar állampolgárságot az a személy: a) akit a külföldön tartózkodó egyes személyeknek magyar állampolgárságuktól való megfosztásáról szóló … 1947..48..57 … törvény alapján a magyar állampolgárságától megfosztottak, továbbá az, aki a … 1946..47 … Korm. rendelet alapján veszítette el magyar állampolgárságát, valamint az, akinek magyar állampolgársága 1947. szeptember 15. és 1990. május 2. napja között elbocsátással szűnt meg ….”

fhdgy 2021.12.20. 23:18:44

@FutureFry: Akkor ez azt jelenti, hogy volt időszak, amikor a disszidálás az állampolgárság elvesztésével járt?

Ha igen, akkor @Zsuzsi65: hozzászólását ki kellene annyival egészíteni, hogy ideje, esete válogatja.

Congeria 2021.12.20. 23:57:24

@P.Elliot:

Elődeink életmódjához hozzá tartozott, hogy kemény munkát végeztek, fizikailag mást, mint manapság. Gyalogoltak, nem csak sétálgattak egy kicsit. Természetes , egészséges ételeket ettek, nem agyonfinomított, vegyszerekkel felpumpált szemetet. Nem a zsír vagy a vaj tette tönkre az emberek egészségét a későbbiekben és manapság is, hanem a cukor és szénhidrát mértéktelen fogyasztása, a készen kapott gyors étkezdék és az ülő, mozgásszegény életmód.

P.Elliot 2021.12.21. 01:07:06

@Congeria: Na vegre visszaertem a net ele, a karacsonyi keszulodes/ mar megint felhivott valaki hogy nem-e adnek neki nehany, legalabb 10 darab linzert mert igerte a munkahelyen hogy visz be magyar sutit a partira. Kis iroda, meg jo hogy nem kell tobb de megmondtam az illetonek hogy jovore senkinek nem tudok adni csak a receptet, nincs mar idom es idegem ilyesmire.

Most komolyan....

Meg a magunk sutijehez is hianyzik a beigli meg a fatorzs, holnaptol nem veszek fel telefont, hehehe....
Lassuk csak mire kell valaszolnom gyorsan.

Igen, igazad van hogy a sok cukor meg az uditok sutemenyek teszik tonkre az embert, a regiek ebbol azert nem ettek ennyit de regen sem dolgozott mindenki a foldeken illetve megerolteto munkat ami le is vitte volna a kaloriat. Akik uzletben, iskolakban irodakban, azert azokbol is volt boven eleg azok nem egettek el a kaloriakat ugy.
Mondjuk volt egy reteg akinek penze sem volt ra hogy jokat egyen de akkor evett olcso eteleket de az is sok kalorias volt. Ha megnezed az eletkorokat hogy ki meddig elt regen hat nem volt magas.
Falun talan a jo levegon jobban de varoson!

Ez akkor tunt fel egyszer hogy volt egy magyar novellas kotetem, ne kerdezd az irokat, nagyjabol a 60-70-es evek iroi es minden novella elott egy foto, rajta szuletesi es halalozasi ev.
Dobbenetes hogy 70 korul alig, mind szinte alatta, jo, regen ittak is az irok es muvesz emberek rendesen meg dohanyoztak is, erdekes lenne megnezni hogy a kozemberek vajon meddig elhettek ugy a nagy atlagban falun es varoson.
Nem kolaztak de ittak, nem ettek cukros vackokat de zsirosakat igen.
Ha visszagondolok a csaladi etlapra odahaza hat nem volt keves kalorias az biztos, most sokkal egeszsegesebb eteleket fozunk.

Egyebkent itt a magyar etelekre meg a mesterszakacsok is at mondtak a tevebe hogy telire valo etelek/ mind az ossz/...

P.Elliot 2021.12.21. 01:08:12

@Congeria: Egyebkent hogy allsz az elokeszuletekkel? Viszel a fiadekhoz valami sutit vagy magyar kajat? A fiad ahhoz szokott, nem?

Az unokak szeretik?

blackhairlady 2021.12.21. 01:11:46

@fhdgy: Aki lemondott az otthoni lakcimerol, az szavazhat levelben, de csak a partokra.
Akinek meg mindig van otthon lakcime, annak szemelyesen kell leadni a szavazatat, viszont ok szavazhatnak a lakcimuk szerinti kepviselo jeloltre is.

P.Elliot 2021.12.21. 01:22:39

@FutureFry: Okos vagy hogy ezekhez is ertesz.
Oszinten szolva egyszeruen nem emlekszem hogy nekunk mifele buntetes volt, a masfel ev borton az igen ahogy a testverem irta, oket rancigaltak be a birosagra de hogy az allampolgarsag elvesztese, nem tudom. Igazabol remlik valami mert kuldtek ide a testveremek valami papirokat a hatarozatrol de a ferjem intezett nalunk minden hivatalos dolgot, engem nem erdekelt.

Nem tudom hogy hogy volt. Mivel nincsenek mar elo rokonok igy utana se tudok nezni, haza egyebkent nem akarok koltozni, nekem itt a csalad meg kozel 50 ev utan nem hiszem hogy ujra beleszoknek meg minek. Itt vagyok otthon. Tul fiatalon jottem el, teljesen beleszoktam az orszagba de az nem jelenti azt hogy elfelejtettem hogy honnan jottem es en meg rosszat Magyarorszagra soha, sehol nem mondtam, itt a posztokban sem...
Szulohazam, de ez mar az orszagom ahol elek.

Hogy mikor kaptuk meg az allampolgarsagot, nem tudom az evet de rettento regen, van rola papirunk, bennt van a szefben, azert most nem nyitogatom, nem tudom, lehet hogy ott vannak ilyen lemondasos papirok ha ugyan volt ilyen a tobbi fontos irat kozott.

Majd egyszer valoban utananezek, a ferjem halala utan csak affele gyors szelektalast csinaltunk a papirok kozott mert az felhalmozott mindent, megorzott mindent, meg rank var talan majd telen hogy dobozrol-dobozra menjunk.

Meg villany es gazszamlakat is talaltunk vagy 30 evvel ezelottrol, eveken at.

P.Elliot 2021.12.21. 01:27:15

@fhdgy: Varjal, en nem akarok szavazni, eszembe sincs. Nem lakok Magyarorszagon, azt sem tudom hogy melyik jelolt kicsoda, meghagyom azoknak akik tudjak, ok laknak ott, rajtuk all hogy kit vesznek a nyakukba a kovetkezo 4 evre.

4 ev ugye?
Szerintem a mostani marad mert aki egyszer magahoz kaparintotta a kormanypalcat az meg is tudja tartani, nem fogja engedni hogy elvegyek tole, legyen az akarmelyik jelolt.

P.Elliot 2021.12.21. 01:32:49

@dikusz.: Mivel a suti sutes elvette az estemet, ma nem nezem meg azt a szinesznot mert elfaradtam de majd holnap, kivancsi vagyok ra most hogy tobben irtatok rola, nagyon.
Meg gyorsan lebonyolitok nehany telefont ami fontos es nyomas aludni, holnap is foglalt napom lesz....

élhetetlen 2021.12.21. 03:30:39

@fhdgy: Jelöld ki, mintha vágni akarnád. Sötétkék alapon fehér betűk?

élhetetlen 2021.12.21. 04:12:54

@P.Elliot: „aprolekos munka ez”. Ha van kedved, nézz bele a kutyatlanul.blog.hu –ba, nem hosszú, és lefele görgetve találsz egy asztalt, karácsonyi mézesekkel. Néha még a mellette levő heverő is tele volt. Tizenéveken keresztül csináltam, minden baráti családnak, ahol gyerekek voltak, pár éve feladtam. Most csak annak a kb. 150 db. 2 cm átmérőjű sajtkrémmel töltött poginak ugrottam neki, amit várnak a barátok, de tavaly már elküldtem a receptet az érintetteknek, mert ki tudja, mi lesz.

Congeria 2021.12.21. 04:32:39

@P.Elliot:

Én nemzetközi, mindenféle ételeket főzök, kedvencünk az ázsiai, thai, de magyarosat is csinálok, persze. A túrós csusza örök kedvenc, a lecsó, paprikás csirke, stb. Húsleves, gombaleves. A magyaros főzelékeket nem szeretik, de mi ketten nagyon.

Karácsonyi menünk bor leves, rántott sole file, mayonézes krumplisaláta, franciasaláta, töltött tojás. Gesztenye püre, sült alma piros és kék áfonya szószban vanillia fagyival, kevert csoki torta(az unokának), leszavazták a fatörzs tortát, beiglit, és az összes aprósüteményt, amit évtizedeken keresztül sütögettem. Hókifli, linzer, non-plusz-ultra, biscotti. Már nem is kivánjuk, teljesen leszoktunk a süteményezésről, édességről.

élhetetlen 2021.12.21. 04:54:26

@fhdgy: Bonyolult kérdés ez a bevásárlás. Hosszú leszek. A barátnőm unokájának a szülinapját ünnepelték. A barátnőm, és a férje, két felnőtt gyerek, a menye, és három unoka, a veje és két unoka, a menye testvére a feleségével, és a szóló testvére, és a menye szülei (az ő gyerekeiket már beleszámoltam), és a náluk lakó amerikai unokaöcs. Ha nem számoltam el, ez 17 ember, akkor is, ha az unokák még kevesebbet esznek. És ez a szűk család, még nincsenek ott barátok, baráti családok. Ott a három csülök, csak választékbővítés.
Egyedül más. Pár hete vettem két édesköményt, lesütöttem, vár a fagyóban, ahogy pár szelet lazac is, csinálok egy petrezselymes dinsztelt krumplit, és kész a karácsonyi menü. Főzök nem töltött, hanem gombócos káposztát, 1,5 kg káposzta, fél kiló darált hús, egy kis füstölt bőrke, és két literes doboznyi megy a fagyóba, mert a maradékot is egy hétig eszem. Kocsonyát is egy évben egyszer főzök, mert abból sem lehet keveset, két tányérral kint hagyok, a többi dobozolva megy a fagyóba, és májusig kieszegetem. Érthető, hogy teljesen mások a bevásárlási szokásaim, mint a barátnőmé.

SzZoole 2021.12.21. 08:30:41

@dikusz.: persze tudom, Javulj meg fiam Bendegúz, mert előbb utóbb elvisz az ördög! Javulnék én ídesanyám, de nem az olyan könnyen faluhelyen :-))

Csodabogár 2021.12.21. 08:35:31

@fhdgy: Az első pontban szereplők csupa hálából szavaznak oda. Sokuknak remekül jött az akkor már EU állampolgárság. Azt meg amit akkor mondtak, hogy szavazni csak az szavazhat, aki életvitel szerüen itt lakik, gyorsan elfelejtették. :-(

A csak kint dolgozókban se lennék holt biztos, hogy ellenzékre szavaznak, mert sokan kizárólag a Duna tv-ből jólértesültek. Él még egy barátnőm Stockholmban és rémisztő dolgokat mond nekem időnként telefonon. Ha kérdezem, hogy ezt meg honnan vetted, akkor jön a Duna tv.:-( Biztos nem ő az egyetlen ebben a kategóriában.

Csodabogár 2021.12.21. 08:42:32

@dikusz.: Na látod, én meg Máté Péterről nem hallottam soha. Jimit már akkor ölték meg, mikor itthon voltam, így volt szerencsém hallani, de nekem borzalmas volt. Igaz a műfaj se érdekelt különösebben soha.
Nem ismerem Molnár Piroskát. Lehet, hogy gyönyörűen beszél, de alkatilag nem mindig alkalmas a szerepekre. Irtóra sztárolják, mert az igazi nagyok már kihaltak.:-(

Csodabogár 2021.12.21. 08:47:47

@FutureFry: Az ilyesmi csak akarat kérdése. Ha van egy magyar születési anyakönyvi kivonata, akkor simán megkapja az állampolgárságot.
Ismertem olyanokat, aki 56-ban mentek el és egész életükben "ápolták" a magyar állampolgárságukat. Így aztán mikor kb. 40 év után haza költöztek semmi nehézségük nem volt.
Akit meg nem érdekelt az se veszítette el, csak ha mégis akarná, akkor járni kell utána.

Csodabogár 2021.12.21. 08:50:25

@fhdgy: A sima disszidenseket nem fosztották meg, másról se hallottam, de lehet.
Nekem pl. a svédek miatt le kellett mondanom, aztán vissza is kértem és meg is kaptam.

Csodabogár 2021.12.21. 09:04:19

@Congeria: Mi ugyan ketten vagyunk, de hasonló a főzési mennyiség. Sajnos bevásárolni így is kell, most is van egy hosszú listám, csupa apróság. Szenteste kivételével, még elképzelésem sincs mit csinálok, de van hús több féle a mélyhűtőben, vannak mirelit zöldségek és rendes krumpli. Éhezni biztos nem fogunk.
A bevásárló tömegek miatt, már alig várom, hogy túl legyünk az ünnepeken és vissza térjen a normális élet.

fhdgy 2021.12.21. 11:09:20

A disszidálás és állampolgárság elvesztése témához:

Ugye volt a hazatérés megtagadása. Ez volt a legenyhébb fokozat.

Volt az illegális határátlépés.

Illegális, fegyveres határátlépés. Ennek a csúcsa az volt, amikor MIG-gel. Általában a delikvens "közlekedési baleset" áldozata lett. Vagy valami hasonló.

Aztán a katonákról, rendőrökről se feledkezzük meg! Elég volt sportolónak lenni a Honvédban, Dózsában.

Golf2 2021.12.21. 12:08:46

@fhdgy: Azt hittem nincs lejjebb...Novák katalin lesz a köztársasági elnök...

fhdgy 2021.12.21. 12:14:03

@Golf2: Nem szabad pesszimistának lenni!

Csodabogár 2021.12.21. 12:43:34

@fhdgy: Az tény, hogy nem jöhettem haza, hiába volt már svéd és svájci állampolgárságom. De ez már a legvidámabb barakk idejében volt. A konzulátuson elmondták, hogy még érvényben van a másfél éves börötnbüntetésem. Ezért inkább nem adnak vízumot, mert kerülik a konfliktusokat.
A másfél éves büntetésemet tiszta véletlenül tudtuk meg. Apám egyik barátja, aki mint ügyvéd sokat járt a Markó utcában. Ott látta a táblára kifüggesztve az itéleteket, többek közt az én nevemet is. Soha semmilyen papírt erről nem kaptam se én se a szüleim.

fhdgy 2021.12.21. 12:56:05

@Csodabogár: Az eseted azt bizonyítja, hogy semmi sem számított.

Még a látszat sem.

Volt olyan is, hogy valakit tiltott határátlépés KÍSÉRLETÉÉRT is halálra ítéltek és az ítéletet végre is hajtották.

sportmuzeum.hu/2021/11/23/szaz-eve-szuletett-szucs-sandor/

Saktele 2021.12.21. 13:46:31

@Csodabogár: Mi is csak akkor tudtuk meg amikor amnesztiát kaptunk.

Saktele 2021.12.21. 14:03:51

@Csodabogár: Jimi öngyilkos lett, egy rettenetes giccsbazár volt a figura.

Piroskát mi nem láttuk szinpadon, de azt gondolom hogz semmivel sem kevesebb mint a régi nagyok, tolnaik, ruttkaik, psotàk…

Golf2 2021.12.21. 15:08:15

@fhdgy: azt bizonyítja, hogy semmi sem számított.

Még a látszat sem....Éppúgy mint most. Pegazus,stb.

Csodabogár 2021.12.21. 16:14:33

@Saktele: Én még azt se kaptam, de miután a svédek megkövetelték, hogy lemondjak a magyar állampolgárságról, mikor arról megjött a papír már jöhettem haza. 9 év után.
Aztán rendszerváltás után jött Zürichbe egy delgáció vagy mi és tartottak előadást mindenről ami akkor új volt. Utána szerényen megkérdeztem, hogy akkor most én pl. visszakaphatom az állampolgárságom. A válasz: természetesen. Már nem emlékszem miket kellett beadnom, azt hiszem csak a születési anyakönyvi kivonatomat és egy idő után jött a papír.
De nekem a legviccesebb, hogy mikor itthon kellett a jogosítvány, a régi, 1961-ből származó jogosítványomba bepecsételt az orvos és vezethettem. Nem is lett itthon új jogosítványom.

Csodabogár 2021.12.21. 16:16:26

@Saktele: Hát bizony kilóra sokkal többet nyom. Azért mondtam, hogy Fonay Márta szerepei lennének neki valók.:-)

P.Elliot 2021.12.21. 16:27:34

@fhdgy: Hat ezt meg olvasni is borzaszto volt. Szegeny ember, hiaba, ez volt a politika. Mindig es mindenutt!

Mi jelentektelen, egyszeru emberkek voltunk, velunk nem torodtek bar volt ott amikor a lagerben voltunk egy eset hogy kinnt a busznal elkaptak valakit, bevagtak egy autoba es elvittek.
Valoszinu hogy fontosabb szemely lehetett.

Ha ezeket elore tudom en biztosan nem mertem volna kimenni.
Egyebkent volt ott egy 20 ev koruli fiu, az apja erte jott es hazavitte, mondta hogy megfenyegettek hogy elveszik a karpitos muhelyet es nem engedik hogy munkat kapjon ha nem hozza haza a fiat.
A fiu sirva bucsuzott el mindenkitol, ugy sajnaltuk.

fhdgy 2021.12.21. 16:30:50

@P.Elliot: Az eset, amit leírtam, elég szélsőséges, remélem nem sok hasonló volt, de mutatja, hogy ahogy a szürkének is, a disszidálásnak is sok árnyalata van.

P.Elliot 2021.12.21. 16:32:53

@dikusz.: Megneztem egy pillanatra a youtubeon ezt a Molnar Piroskat de jobban atnezni azt mar latom hogy karacsonyig nem fogom tudni.
Nagyon kellemes hangja van, tenyleg!

Ami meglepett hogy az anyosomnak teljesen ilyen arca volt csak vekonyabb illetve a szemei meg a szaja egy az egyben hasonmas.

A hangja az nem.

P.Elliot 2021.12.21. 16:36:22

@fhdgy: Azert ez hatborzongato!
Szegeny ember...

Nem, mi nem tudtuk hogy ilyenek is voltak mert biztosan nem mertunk volna kimenni. Nem voltunk Kisz tagok plane nem parttagok.

Raadasul volt a csaladban rendor is bar csak egyszeru kis mezei alak. 72-ben talan mar nem neztek ezt annyira.
Mondom, talan!

Nem volt semmi kellemetlensege, nem is voltunk verrokonok.

dikusz. 2021.12.21. 17:02:21

@Csodabogár: Azt, hogy most idősen mennyit nyom, egy dolog.
De keress rá egy fiatalkori fotójára. Kifejezetten -szerintem!- szép nő volt.
Fónay Márta, és Lorán Lenke is mindig telt volt, Molnár Piroska nem.

Csodabogár 2021.12.21. 18:15:59

@dikusz.: Lehet, de akkoriban az igazi nagyok árnyékába labdába se rugott. Tudtommal nagyon sokáig vidéken volt. Mi a 73-tól minden karácsonykor 10-12 napot Pesten voltunk és minden este szinházban, sőt volt, hogy délután és este is. Mielőtt elmentem is szorgosan jártam, mert szerettem.
Biztos a fiatalabbak nem nem látták az általam igazi nagyoknak titulált szinészeket, tehát azért rajonganak ami ma van. Ha én is csak most kezdtem volna járni, talán és is oda lennék bárkiért.
Örülök, hogy annyi jó előadást láthattam szinészóriásokkal és csak sajnálom a mai fiatalokat, hogy miket löknek eléjük. rendezésileg is meg úgy általában.

FutureFry 2021.12.21. 20:20:58

@Csodabogár: “… Ha van egy magyar születési anyakönyvi kivonata, akkor simán megkapja az állampolgárságot. …”
Mondjuk szerintem ez nem feltétlenül elég, mert Magyarországon (mint tudtommal a világ legtöbb országában) “Jus sanguinis” alapján jár az állampolgárság nem pedig “Jus soli” alapján (mint pl. az Újvilág legtöbb országában).
Lásd még: newyork.mfa.gov.hu/page/magyar-allampolgarsag-fennallasanak-vizsgalata
“ … A magyar születési anyakönyvi kivonat NEM bizonyítja a magyar állampolgárság fennállását! …”

dikusz. 2021.12.21. 20:47:14

@Csodabogár: Tolnay Klári nekem is nagy kedvencem volt. Szép volt ő fiatalon, és a szépsége megmaradt idős korára is, és nem utolsó sorban a legnagyobb színésznők egyike volt.
Molnár Piroska pedig idősebb korára teljesedett ki, fiatalon nem volt akkora sztár, mint Tolnay klári, Kiss Manyi, Mezey Mária, nem is egy korosztályba tartozott velük.

Saktele 2021.12.21. 20:54:05

@Csodabogár: sznobulsz, s bezzeg a te idődben :)))

Én láttam darvast az őrült naplójában, pistit a vérzivatarban, Házmestersiratót, s főleg a Popfesztivált az eredeti előadásban, beeee ;) Bezzeg!

Saktele 2021.12.21. 20:54:06

@P.Elliot: nagyon szép volt fiatalon, a szeme most is gyönyörű..

Saktele 2021.12.21. 20:54:06

@Csodabogár: Nem komika a Piroska, alapból mint a Márta volt.

Csodásan szaval, énekel..

P.Elliot 2021.12.21. 22:47:35

@Saktele: Milyen szep kis no volt!
A fiatalkori kepen is hasonlit az anyosomhoz nagyonis.
Erdekes lenne ha kiderulne hogy volt valami rokoni kapcsolatuk.

Sajnos mar nincs kitol megkerdezni.

P.Elliot 2021.12.21. 22:53:10

Kesz a dios, makos beigli, a mar be is vacsoraztam belole. Nem repedt ki, ize is nagyon jo de mintha meg egy kicsivel tobb cukrot elbirt volna a tesztaja holott a szokasos recept szerint keszitettem.

Valoszinu hogy meg lefekves elott tovabbi kostolgatas lesz.

Meg a fatorzset kell megcsinalnom csutortokon es kesz is vagyok mindennel.

Vendeg nem lesz, ez mar a masodik covidos karacsonyom, mar csak nevetni lehet rajta...

P.Elliot 2021.12.21. 23:10:39

@Congeria: Nalatok meg arulnak sole halat? Itt mar regen nem lattam pedig a kedvencunk ezert floundert fogok rantani.
Karacsony este megfozom a csaladnak ki mit akar. Mivel mar csak harman vagyunk a lanyomnak a rantott hal, vejemnek fuszeres sutoben sult birkacomb, nekem hortobagyi szelet marhahusbol nokedlivel es toltott kaposzta. Koretnek krumplipure, kelbimbo almapure, afonyaszosz , mandarin kompot, meg meg majd ahogy gondolom. Gyumolcsos tal feltetlenul bar ilyenkor arra nemigazan kerul mar sor.
Desszertnek a beiglik, a fatorzs, aprosutik, linzer, a vejem a csokis aprosutit szereti, mast nem, torta csak masnap van, a fagylalttal ilyenkor nem foglalkozunk, inni buborekos szolo es almalet mert a csalad nem szereti az alkoholt, en viszont fogok inni, valami borfelet ugy gondolom.
Aztan vacsora utan leulunk a lejatszoba leszunk egy filmet, mellettunk talca, csemegevel, edessegek, fuge, halva, csokik, cukorkak, fogronto es sulyt emelo kis vackok amit maskor nemigen szoktunk de most igen.
A gesztenye is megsul addigra.

Masnap itt megint csak csaladi ebed lesz, vendeg nelkul, / azelott soha olyan nem volt hogy magunk legyunk illetve mi is mentunk mashova.

Nem tudom milyen lesz a jovo, lehet hogy ezentul mindig igy lesz?
Egyik covid a masik utan? Bezart csaladok?

P.Elliot 2021.12.21. 23:17:26

@Congeria: Egyebkent en is nemzetkozi konyhat tartok, nem sok magyart talasz benne mert annyi finom mas is van.

Amit nagyon szeretunk az a lecso, toltott parika, gulyas.
A gulyast itt mindenki ismeri, az amerikaiak, szeretik es azt is tudjak rogton hogy ez magyar etel.

Mas magyar etelt nem is ismernek szinte de ezt igen...

blackhairlady 2021.12.22. 04:32:19

@Csodabogár: Annak idejen a kaposvari szinhaz hiresebb volt mint sok budapesti, lejartak a hires emberek eloadasokra. Molnar Piroska is ott jatszott, aztan kesobb ismet visszaszerzodott.
Nekem volt szerencsem a legnagyobbakat latni, 1980-tol berletem volt.
Dikusznak igaza van, mar idosebb korara hizott meg jobban, nagyon csinos szineszno volt, jol alltak neki a szerepek amiket raosztottak.

Csodabogár 2021.12.22. 09:05:45

@blackhairlady: Elhiszem.Kaposvárra soha nem jártam szinházba. Ai akkor jól állt neki, az ma már nem áll jól.
Fiatalon mindenki szép és csinos. Láttam már az egyik pa dödö lány fényképét, abból az időből, mikor ő i a kaposvári szinházban szerepelt. Nem hinnéd el milyen csinos volt. :-)
Tudni kellene tisztességgel megöregedni. Egy szinésznő vagy tartja a formáját vagy szerepkört vált. Szerintem!

dikusz. 2021.12.22. 10:12:34

@Csodabogár: Ha Falusi Mariannra gondolsz, akkor ő még énekelni is nagyon tud. Egyszer azt nyilatkozta, hogy a hangi adottságai megvoltak ahhoz, hogy operaénekes lehessen, és nagyon tud énekelni.

Arthamyr 2021.12.22. 10:27:01

@Csodabogár: Nem kell sajnálni a "mai fiatalokat", sokkal jobb nekik, mint neked volt (amit te magad is megerősítettél itt is indirekt módon), vagy mint pl. nekem (aki kb. unokád lehetnék) volt.
Fogadjuk el az állításod, hogy nem láthatnak az általad látott "óriásokhoz" hasonló kaliberű színészeket, helyette a többségüknél van pl. meleg víz, szigetelés, internet meg netflix, nincs háború és sorkatonaság, ha úgy hozza kedvük, olyan éttermek közül válogathatnak, amik még 20 évvel ezelőtt is (Magyarországon biztos) ismeretlen technológiával dolgoznak, az országhatárt szinte bármerre szabadon átléphetik stb.
Ha megkérdeznék őket, a "fiatalok" 90+%-a nem a színházi előadások alacsony színvonalát rakná az első 5 hely egyikére a problémái közül, és nem sokuk akarna visszarepülni az időben, hogy a jelen helyett inkább az 1950-es években legyen fiatal és a világháború alatt gyerek. Azt meg főleg nem szeretnék, hogy egy 4-5 éves szovjet túlélőtáborozásba is bevonják őket, mint pl. tették a nagyapáimmal.

P.Elliot 2021.12.22. 13:05:48

@Arthamyr:

Ugyan mar, Csodabogar elfelejtette hogy az operaenekesek kozul mennyi a rettento kover, azokat nem szolja le.

Pavarotti,Debora Voight, Montserrat Caballe, csak ugy hirtelenul a legnagyokkak kozul es szinte az osszes Wagner oparaenekes ijeszoen vastag, Azokkal mi van? Azoknak szerepkort kellett volna valtaniuk?

Cabballe hangja az egyik leggyonyorubb az egesz vilagon, az eloadasaira omlottek az emberek es nem a sulya miatt!

Kit erdekelt hogy kover? Pavarotti eloadasainak a jegyeiert szinte verekedtek az emberek.

Mar hogy csak az operanal nezzuk.

Nem, szo sincs rola hogy a kinezet legyen az elso, nem szepsegkiralyno valasztas ez.

Egyebkent annal sem az szamit hogy o a legszebb hanem miben tehetseges meg!

dikusz. 2021.12.22. 17:03:52

@P.Elliot: Nekünk is van egy csodálatos hangú operaénekesnőnk, aki szintén teltebb testalkatú. Ráadásul énekelt is Pavarottival:

www.youtube.com/watch?v=05k7L7Cryt0

SzZoole 2021.12.22. 17:31:27

@dikusz.: így van, milliók sírtak rajta :-))

youtu.be/u4JIQhNAYqM

P.Elliot 2021.12.22. 18:19:46

@dikusz.: Igen, ismerem az enekesnot, marmint a hangjat.

Majd telen mikor tobb idom lesz utananezek hogy ki a mai friss nemzedek.
A Bohemelet egyebkent a legkedvesebb operam.
Egyszeruen felul mulhatatlan pedig van jopar amit nagyon szeretek.

P.Elliot 2021.12.22. 18:24:20

@SzZoole: Az biztos hogy nagyon jo hangja volt de nem volt egy Adonisz, attol fuggetlenul ha jo ember volt/ mint hallom nem volt az sajnos/ akkor a josagaert is lehet szeretni valakit barhogyis nez ki.

Ez a haj valahogy nem megy neki, tul sztar utanzo, valami szakerto jobban megcsinalhatta volna.

Nagyon foglalt vagyok most, majd kesobb jovok beszelgetni, most jottem az uszodabol es tengernyi hazi teendom van ahhoz hogy holnap mar ne igazan csinaljak barmit is.

A negyede mar el is fogyott a beiglinek, mire unnep lesz kiurul a tal holott csak en eszem, hehehe....

P.Elliot 2021.12.22. 18:26:45

@Arthamyr: majd ird le hogy mi az a tulelo szovjet taborozas, nem valoszinu hogy tudom.

Csodabogár 2021.12.22. 18:27:40

@dikusz.: Nem ő hanem a másik. Falus Mariannról nem láttam fiatalkori képet, bár elképzelhető, hogy csinos arca volt.

Csodabogár 2021.12.22. 18:34:02

@Arthamyr: Ebben teljesen igazad van, de azért manapság kultúrában elég nagy hiányok vannak, legalább is én így érzem, amit nem jelent semmit. Egy pillanatig nem sírom vissza azokat az éveket, de a magas művészi színvonal kicsi gyógyír volt akkoriban a lelkünknek. Plusz nem volt tv meg internet. Ennél fogva rengeteget olvastunk, sokat voltunk társaságban. Gondolatainkat kicseréltük, vitatkoztunk stb. Elképzelésem szerint ez nyugatabbra is így működött és a technika fejlődésével ezek a foglalkozások erősen háttérbe kerültek.
Persze aki nem élt ilyen életformában, annak nem is hiányzik, tehát az egész csak öregasszonyos nyafogás a részemről.:-)

dikusz. 2021.12.22. 21:55:25

@Csodabogár: Mind a ketten nagyon csinosak voltak fiatalon.
Egyszer láttam élőben az utcán Mariannt, nagyon picike, biztos, hogy nincs 160 cm magas. Kedves, mosolygós arca van.

Györgyi pedig tolószékben ül, szklerózis multiplexben szenved.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.12.23. 00:35:09

@blackhairlady: En ma kaptam meg OV-tol a levelet :) meg a fenykepet is beletette iden, hogy ha esetleg nem emlekeznek ra :)

blackhairlady 2021.12.23. 02:55:03

@Zsuzsi65: En is megkaptam.
Mondjuk nem olvastam el mit irt :D
A regisztraciot mar visszkuldtem par hete :)

kék madár 2021.12.23. 07:35:34

en is megkaptam, a lelki beke irranti vagyam erosebb volt mint a kivancsisagom, kidobtam kapasbol a patás levelet

Golf2 2021.12.23. 09:36:58

Az se normális aki amerikából orbáncra szavaz...Zavarnám haza egyből.

Csodabogár 2021.12.23. 10:38:29

@P.Elliot: Ne a rég meghaltakat nézd. Manapság valahogy a teljesen normál sulyú, sőt kifejezetten sovány énekeseknek is kiváló hangjuk van. Magam is csodálkozom, mikor látom.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2021.12.23. 15:04:52

@P.Elliot: +1

S tegyuk hozza, ha szukseg van ra, elmehetnek a fiatalok kulfoldre szinhazat/operat nezni. Szabad az utazas lehetosege.

18. szuletesnapomra kaptam egy kaposvari eloadast ajandekba, Mester es Margarita. Reg volt, sokra nem emlekszem, csak hogy tetszett, de alig akartak beengedni, mert 18 even felulieknek volt csak engedelyezve s apam bizonygatta, h hamarosan 18 leszek :-)

80-as evek. Talan blackhairlady is latta?

daddio 2021.12.23. 20:23:04

@Csodabogár: Jobban szól, rezonál egy nagy test, melegebb a hangja. Nekem Bocelli - bár csodás - hideg egy picit. Luciano HOT.

Saktele Gyuri :)

daddio 2021.12.23. 20:23:29

@Golf2: Ötvenhatos nemzedék, partiumi magyarok.

P.Elliot 2021.12.23. 20:52:35

@daddio: Krumpli az ajandek, hihihi, meg ugy az egesz, koszi hogy megnevettetel, Neked is Boldog Unnepeket kivanok.

P.Elliot 2021.12.23. 21:02:57

Egesz delelott a toltott kaposztaval es a fatorzssel vacakoltam de mind a ketto kitunoen sikerult/ nem mindig szokott/. Ugy nagyjabol kesz is vagyok az unnepi elokeszuletekkel.

Hogy hova kevertem el a robotgepem habverojet arrol halvany sejtelmem sincs de eddig nem talaltam meg holott nagyon kellett volna, emlekeztem hogy van kezi elektromos habverom is de az vajon hol lapul?

Nem arulta el magat igy nekilattam egy egyszeru kezi habverovel/ amit szivesen elvesztettem volna/ mukodni es egeszen jol felverte a tojasfeherjet de meg most is erzem a csuklomat.

Hat akkor varjuk a holnapot.

A zuros napba az is belefert hogy az uj kismacska megszokott, meg jo hogy idoben lefuleltuk mielott eltunt volna az utcan.
Aki macskat tart az nem panaszkodhat unalomrol.

Ki hogy all az elokeszuletekkel?

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2021.12.23. 22:08:44

@P.Elliot: az utolsókat rúgom munka terén, a magunk ünnepére még nem volt időm. Ja de, megjött a sok finom zöldség és kiraktam egy cserép cikláment az ajtó elé, hogy ne a miénk legyen a legkopárabb, haha. Holnap majd azért dekorálok belül is, ne legyen szürke az ünnep.

P.Elliot 2021.12.23. 22:19:20

@kisrumpf: Vagyis ma is dolgoztal.

Dekoralni akarmivel lehet, a hangulat ugyis megjon.
Magatoknak mit sutottel?

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2021.12.23. 22:47:54

@P.Elliot: hajtas volt, de hat ugye, en vallaltam.

A szokasos angolszasz gyumolcstortat, s egy rendelesbol maradt choc chip cookiest. Iden meg beigli sincs, nem hoztam a pektol (magyar).

Majd irok!

P.Elliot 2021.12.23. 22:53:56

@kisrumpf:
Ne faraszt magadat most, pihenj inkabb, unnepelj.

Congeria 2021.12.23. 23:48:27

@P.Elliot:

A fa mostanáig vízben állt a kertben, gyönyörű noble fir, 6". Tegnap amíg fodrásznál voltunk, a fiam kitakarította az egész házat, már csak az ajándékokat kell oda tenni. Nekünk csak jelképes, az unoka a fő esemény. Saláták befejezve, a torta sütés egyszerű, lehet pihenni, olvasni, tv-t ki sem nyitjuk karácsonykor. Szép idő van, napsütés, ki tudja meddig? Állítólag jön a deep freeze. Magyar és ausztrál pezsgőt szoktunk venni, majd csak áthúzzuk az év végéig.

Kellemes Karácsonyt!

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.12.24. 00:53:37

Nem kifejezetten karacsonyi tema, de akinek van kedve/ideje, es tud angolul, erdemes meghallgatni ezt az interjut Elon Musk-kal.
Szamomra E.Musk az a fajta zseni, akinek az eszjarasa az atlagember szamara lehet szokatlan, furcsa, de megis valahol szimpatikus szamomra a vilaghoz valo hozzaallasa...

www.youtube.com/watch?v=jvGnw1sHh9M

P.Elliot 2021.12.24. 00:56:28

@Congeria: Koszonom, neked is kivanom.

Nalunk is rendben van a haz, fenyo mar regen all, igazabol csak meg kell teriteni az ebedloben, / ott is van fa csak kisebb, a regi fenyonk.
Amikor az ujat vettuk egyszeruen nem volt szivem kidobni, pusztan szentimentalis okokbol, vagy 20 eve szolgal de mar megkopott, oda viszont meg jo, illetve hangulatos.

Mivel este 6-kor nyitjuk az unnepet, a birka 2-kor indul a sutobe, a hortobagyi eleg 3 korul, a hal az frissen, elotte mar bepanirozom es amig a gyerekek az ajandekokat vizsgalgatjak addig gyorsan ki is rantom.

Vacsora utan meg osszeulunk egy filmnezesre, utana beszelgetsre, zenehallgatasra, ez mar evek ota igy van.
Mivel kifogytunk a jo karacsonyi filmekbol/ van sok a teveben de csupa erzelgos, nyalas, lehetetlen filmek, nem erdekelnek/, most mast fogunk megnezni, meg nincs eldontve hogy mit.
Nincs gyerek a hazban hogy inkabb annak az oromen oruljunk...

Inni csak en fogok, bort kepzelek el..., a pezsgot majd szilveszterkor.

Hogy unnepronto legyek, az elobb volt valami a hirekben hogy valami uj jarvany utotte fel a fejet valahol/ nem tudom melyik orszag mert csak a vegere figyeltem fel., laz, hanyas, hasmenes, izomfajdalom meg meg vagy 5-6 fajta tunet es veszelyesnek tunik mert egyelore nem tudjak hogy ez micsoda, uj dolog.

Jol kinezunk jovore is.

P.Elliot 2021.12.24. 01:00:45

@Zsuzsi65:
Meg fogom hallgatni az unnepek alatt, kivancsi vagyok ra.
Nincs koze ennek az alaknak a Teslahoz?
Mintha remlene valami hogy azzal kapcsolatosan hallottam a nevet...

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.12.24. 01:04:43

@P.Elliot: Annyi a koze, hogy o a CEO-ja :)) emellett a SpaceX-nek is :)

P.Elliot 2021.12.24. 01:06:22

@Zsuzsi65: Ertem. A neve remlett...

P.Elliot 2021.12.24. 01:11:09

Amennyiben uj jarvanyt akasztanak a nyakunkba jovore es bezarnak megint akkor meglepem magamat egy uveghazzal, jobban mondva az itthoni hazi 3x3 meteres kis zoldseges kertemet "bura " ala huzatom es telen is kerteszkedni fogok.

Valami szorakozas nekem is kell a telen ha bezarodunk es akkor lesz mandarin es citromfam is benne....

P.Elliot 2021.12.24. 01:30:08

@Zsuzsi65: Rakattintottam, gondoltam megis megnezem, kozel 2 oras duma, hat ez most nem megy....

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.12.24. 02:46:42

@P.Elliot: persze, nem kell egyben megnezni az egeszet :) en pl podcast-eket is (azok is eleg hosszuak szoktak lenni), idonkent rovidebb szakaszokban nezem meg :)

blackhairlady 2021.12.24. 05:43:29

@kisrumpf: Bizony, az az egyik legnagyobb visszhangot kelto eloadas volt, Ascher Tamas rendezte, Babarczi csinalta a szoveget, Koltai, Mate Gabor, Jordan Tamas, Garas Dezso voltak a fobb szereplok.
1984-ben volt a bemutato, emlekezetes az idopont :)
A Margaritat jatszo Kari Gyorgyi mesztelenkedese miatt volt 18 even feluli az eloadas.

daddio 2021.12.24. 09:08:21

@P.Elliot: a bezoshoz képest egy angyal.

Csodabogár 2021.12.24. 09:16:19

@daddio: Ajánlom figyelmedbe Jonas Kaufmannt, a nők közül a mát már távozóban lévő Nebretkot, aki fénykorában karcsú volt és gyönyörűen énekelt.
De jönnek fel az újak, akiknek még nem tudom megjegyezni a nevét, de szépek és remek a hangjuk.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2021.12.24. 10:24:15

@blackhairlady: én már Igó Évával láttam, decemberben.

Hazafelé a buszunk megpördült a jeges úton, Balaton előtt, alaposan összetört az eleje, de senkinek nem lett baja. Úgyhogy duplán szülinapi ajandék volt az az este, és még a másnap délelőtti matekdogát is elmulasztottam, mert valamikor délben értünk haza hajnal helyett :-)

blackhairlady 2021.12.24. 18:34:03

@kisrumpf: Akkor neked is emlekezetes maradt :D
Meg olvasni is rossz volt, hat meg atelni az egeszet! :(
Nekem az irasbeli matek erettsegim estejen volt az eloadas, agyilag kifaradva mentem, de aztan magamhoz tertem pillanatok alatt, annyira jo volt az egesz szinpadra allitva. Asher es Babarczy voltak a legjobbak ha szinhazrol volt szo :)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása