Hatay (a város és a régió is) kicsit olyan, mintha egy Rejtő-regény elevenedne meg. Törökország legkeletibb tartománya kész időutazás, ugyanakkor messze nem annyira elmaradott, mint esetleg első pillantásra gondolnánk. Kalauzunk Mercedes, aki fotókkal is alaposan megtűzdelte az elfelejtett régióról szóló posztját.

„Miért is érzem elfelejtettnek Hatayt, Törökország egyik legkeletibb tartományát? A tartományt, ami a legkésőbb csatlakozott az újdonsült Török Köztársasághoz (1939-ben pontosan), és ami Mustafa Kemal Atatürk „személyes ügyeként” híresült el országszerte, aki ezt a diplomáciai sikert már sajnos nem érhette meg, de újra... miért is lenne elfeledett?

Nekem állandóan ilyen érzésem volt, miközben Hatayban sétálgattunk. A félreértések elkerülése végett, Hatay alatt a tartományt és a várost is értem, viszont térképen sokszor Antakyaként fogjátok majd megtalálni, viszont a köznyelv általában ez utóbbit nem használja törökül.

Az Ulu Camii Hatay belvárosában

Borzasztó érdekes egy város. Picit tényleg mintha ottfelejtették volna. Az utcái mintha csak egy múlt század eleji képeslap megelevenedett verziói lennének. Szűkek, kicsik, néhol már omladoznak (de ha engem kérdeztek, számomra ez mindig csak hozzátesz egy város bájához... szeretem a nem tökéletes dolgokat) a furcsa stílusú házacskák, de ugyanakkor némelyik jó minőségű hotelt vagy éppen eldugott századeleji stílusú lokált rejt, ahol régi török zenéket játszanak egy kis raki kíséretében a táncolóknak.

Egy belvárosi utca

Ahol nincs „ayri-gayri”

Hihetetlen egy kavalkád ez a város. Reggel a müezzin ősinek ható hangja ébreszt pirkadatkor, de miközben reggeliért igyekszel, már a közeli templom harangjátéka kísér.

Erre rendkívül büszkék az itteniek, azt mondják, itt nincs „ayri-gayri” (szójáték a gayrimüslim szóból, ami a nem muszlimokat jelöli törökül), itt mindenki egyforma, senki nem néz a másik vallására, mindenki szabadon élhet, mert pontosan így látták az elődeiktől is.

Mit érdemes itt felfedezni, ha erre vet titeket a sors?

A várost nagyon egyszerű megközelíteni, de mielőtt konkrétan Hatay városába érnénk, hadd ajánljam a figyelmetekbe Iskenderun városát, Nagy Sándor egyik régi Alexandriáját.

Tökéletesen útba esik Hatayba menet, és bár különösebb látnivalói nincsenek, egy teára érdemes beülni a Nihal Atakas dzsámi melletti teraszra közvetlen a tenger mellé. Innen már alig egy óra Hatay autóval.

A Nihal Atakas dzsámi Iskenderun tengerpartján

Hatay bevezető szakasza kifejezetten eseménymentes, lényegében minden történelmileg fontos rész és látnivaló egy helyen van, a belvárosban, szóval odáig kell csak autóznunk, utána rögtön le is mondhatunk erről a kényelemről - teljesen felesleges.

A belvárosig az út az Asi-folyó partján vezet végig, ami arról híres, hogy azon kevés folyók közé tartozik a világon, amelynek folyásiránya ellentétes (tehát délről folyik északra).

A helyiek úgy tartják, hogy akkor kezdett el fordítva folyni, amikor Mózes kettéválasztotta a Vörös-tengert. Mindenki döntse el magának, hogy mennyire hisz ebben, persze, de tény, hogy fordítva folyik.

Az Asi-folyó esti fényekbe öltözve

Hatayban az összes jó hotel lényegében ebben a pici belvárosban van. Csodálatos régi épületeket renováltak megtartva teljesen az eredeti stílusukat, amitől az ember úgy érezheti magát, mintha egy párhuzamos 1920-as évekbeli valóságba került volna. Hatalmas méretű szobákat nem szabad várni, hiszen egyszerűen nincs hely, de a hangulat és a reggeli mindenért kárpótol.

Reggeli Hatayban

Mi a legutóbbi itt tartózkodásunkkor a The Shahut Hotelben szálltunk meg, amivel teljes mértékben meg voltunk elégedve, bátran ajánlom mindenkinek.

A városban lévő látnivalókhoz kettő kivétellel nem kell autó. Sőt, én kifejezetten bátorítok mindenkit a sok sétára. Itt nem találkozunk kéretlen árusokkal, portékát tukmáló jóemberekkel.

Hatayban bár abszolút van élet, és számítanak a főleg belföldi turistákra, de egyáltalán nem alakult ki az a fajta turizmus, amit a Riviérára látogató turista megszokhatott. Itt mindenki nyugodtan éli az életét.

A kis utcákban itt-ott régiségboltok, selyemáru üzlet, kávézók bújnak meg, de egy bátorító „Hos geldiniz”-en kívül, senki nem zavarja a sétálgatót. Nem érnek rá, még a végén kihűlne a tea...

Apropó, kávézó!

Ha Hatayban jártok mindenképp ki kell próbálnotok a „haytali”-t, ami egy klasszikusan rózsavízzel készített édesség, és a belvárosban az Affan Kahvesi készíti a legjobban a helyiek szerint.

Magát a kávézót mintha tényleg egyenesen a múltból húzták volna elő. Ugyanaz a régi dizájn, ugyanazok a bútorok évek óta, történelmi épület... Igazi időutazás. Az édesség pedig isteni.

A haytali

Az Affantól alig pár lépésre lesz Neccar dzsámija, ami bár elsőre nem tűnik különösen fontos helynek, de valójában az első dzsámi a mai Törökország területén, és ma imádsághely funkciója mellett helyet ad János és Pál apostol nyughelyének is.

A kertjében citromfák alatt pihenhetünk meg (a dzsámi környékén nyújtózkodó macskák tökéletes illusztrálják ezt) és gondolhatjuk végig a megszerzett információkat. Élő történelem, hihetetlen.

Bejárat a Neccar dzsámiba

Ezt követően utunk az Uzun Carsiba fog vezetni, ami Törökország egyik történelmi bazárja, és nem véletlenül hívják „uzunnak” vagyis hosszúnak. Tényleg az.

Az egyetlen, amit nem ajánlok, az az, hogy vasárnap látogassatok erre a részre. Egyrészt majdnem minden zárva lesz, másrészt pedig az egész hét szemetét aznap takarítják össze. Szóval hétfőn a legérdemesebb, akkor csillog-villog minden.

Abszolút autentikus, valódi bazár, annak minden szépségével, és fárasztóságával. Tukmáló árusok itt sincsenek, de hatalmas tömeg, választék, zaj az van. De a legjobb értelemben. Személy szerint imádok belegondolni, hogy ez talán több száz éve is így volt. Csodálatos.

Bazári életkép

A bazár után vissza lehet andalogni a folyópartján a hotelünkbe, vagy esetleg be lehet ülni egy jó künefére (Hatay egy másik híres, sajtalapú desszertje). Rengeteg hely van erre az Ulu Camii mellett.

Étlapot ne várjatok, kizárólag künefe van úgyis. Mi mást akarna enni az ember amúgy is? Kevésnek tűnhet így leírva, de valójában ennyi ingertől, sétától eléggé lefárad az ember. Úgyhogy érdemes estig pihenni, mert Hatayban rá kell készülni a vacsorára!

A híres künefe

Az megvan, ugye, hogy világszinten mennyire dicsérik a török konyhát, mennyire imádja rengeteg ember? Na, Hatay konyháját maguk a törökök magasztalják az egekbe, és imádják a végsőkig, szóval itt aztán tényleg a világ legjobb ízorgiáit élheti meg az ember.

Hatay rendkívül híres a „mezéiről”, amiket magyarul leginkább kis előételeknek tudnék jellemezni, de van belőlük több száz fajta, és annyit hoznak ki belőle, hogy gyakran az óvatlan vendég sort sem tud keríteni a főételre, mert egyszerűen teleette magát.

„Pedig a tepsi kebabot még ki sem hoztuk”, csóválhatja ilyenkor a fejét a pincér... Beszéljenek inkább a képek, bár ezeket az ízeket, semmi nem adhatja vissza.

Egy ilyen vacsora megtapasztalására a legjobb hely a Mualla névre hallgató étterem Hatayban. Eldugott kis utcában, egy apró belsőkert közepén, hangulatos fényekkel övezve élvezhetjük a város legfinomabb ételeit, italait, hogy aztán lezárjuk az egészet egy isteni künefével és egy jó forró teával. Igen, 40 fokban is.

Hová mehetünk még Hatay-ban a belváros után?

Két mindenképp fontos látnivaló van még magában a városban, szóval mielőtt eltávolodnánk, mindenképpen ejtsük útba Szent Péter-templomát a város szélén, és a hatay-i régészeti múzeumot.

Kilátás Hatayra

Ez előbbi azért különösen fontos, mert ezt a templomot a történelem jelenlegi állása szerint a világ első keresztény templomaként fogadják el. Magát a templomot egy barlangszerű mélyedésben alakították ki, és ősisége miatt pontosan annyira egyszerű is.

Belül egy oltár található, amire a kifaragott kőablakon át ömlik be a fény. De a kilátás... Konkrétan egész Hatay belátható a templom kertjéből, megmutatva a város érdekes kavalkádját a távolból.

Az egész templomrész gyönyörűen van gondozva, kialakítva, jelenleg 2021-ben 40 líra volt a belépő (írnám, hogy 4 euró, de lehet jövő héten már csak kettő lesz).

A másik csodálatos hely a régészeti múzeum. Hatalmas, modern kialakítású múzeum, ami teljeskörűen bemutatja Hatay régiójának a történelmét. Mindenképp érdemes rá minimum három órát szánni.

A múzeum egy része

Mit érdemes megnézni Hatay tartományában?

Ha eltávolodunk se fogynak el a látnivalók ezen az érdekes országrészen. Mindenképpen érdemes kirándulni egyet a Titusz-átjáróhoz, ami felé szépen kialakított kiránduló út van, amelynek mentén a helyi árusok, termelők árulják a portékáikat, vagy csak egy jó pohár frissen facsart mandarin levet, ilyen kilátással Seleucia Pieria antik romjai mellett:

Maga az átjáró nem különösen érdekes, az egyetlen érdekesség benne, hogy ez a világ első ember által vájt alagútja, amit a rómaiak készítettek. Mindenképpen a legkényelmesebb cipőnket húzzuk fel, ha erre látogatunk.

Visszafelé sétálva Samadag partja terül el előttünk, amely Törökország leghosszabb tengerpartja, és ahol nem nagyon lehet egyébként úszni (felteszem, ezért sem lett annyira híres), mert egyszerűen akkora hullámai vannak, hogy nagyon veszélyes lenne.

Samandag partjai

Ezt követően még két helyre kalauzolnának el Titeket, mielőtt befejeznénk ezt a kirándulást. Az egyik Szent Simeon monostora, a világ tetején, a másik pedig Mózes-fája.

Mózes-fája egy valóban hatalmas, nyilvánvalóan borzasztó idős fát takar, aminek a magját a legenda szerint maga Mózes vetette el, amikor errefelé járt, és mellé még az élet és fiatalság forrása is kifakadt (ez egyébként továbbra is ott folyik, egy kútból lehet elérni, és a biztonság kedvéért mindannyian megmosakodtunk benne – sose lehet tudni).

A legendák nem tudni, mennyire igazak, persze, viszont a forrás patakjában (igen, benne) fantasztikus kis teázó van, ahol a török asszonyok fáradhatatlanul sütik a gözlemét és osztják a teát a megpihenő utazóknak.

Mózes fája

Kirándulásunk utolsó állomása Szent Simeon monostora. A történet szerint Szent Simeon akart a világon a legközelebb lenni istenhez, ezért egy hatalmas hegy tetejére építette monostorát, ahol utána elvonultan élt a világtól.

Ma ugyan mindenfelé szélerőművek töltik be a láthatárt, de még így is nagyon különleges hangulata van a monostor ősi romjainak. Általában nincsenek sokan, sőt, leginkább senki nincs ott, szóval teljesen egyedül sétálgathatunk a több száz éves kövek között, élvezve a kilátást, szó szerint a világra.

Szent Simeon monostorának romjai és a szélerőművek

Lenyűgöző hely. És látjátok, tényleg alig jön ide valaki, ezért tűnik nekem mindig is ez a rész egy elfelejtett régiónak.”

Ha szívesen olvasnátok még Törökországról, látogassatok el Mercedes blogjára!

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.