Egészen csodálatos világba kalauzol P Eliott írása. Egy templom által működtetett közösségi kertbe, ahol egészen nagyszerű figurákkal ismerkedhetünk meg. Igazi élmény a poszt, nem is beszélve a fényképekről!

„A közösségi kertet egy kicsi lutheránus templom működteti, a földterület 5 méter körüli magas, sűrű drótkerítéssel van körülvéve, ami lemegy a föld alá is vagy fél méterre, hogy a mormota nehogy át tudja fúrni magát alatta.

A gyakorlat és belül a néhány mormotacsapda azt mutatja, hogy az állat kitartó és tehetséges. Minden reggel átnézik a csapdákat és ha van benne, akkor elviszik egy kicsit távolabbi természetvédelmi parkba, ahol újra berendezkedhet.

A területet minden ősszel felszántják, tavasszal újra mérik a parcellákat. Ezek valamivel több, mint 3x3 méteresek, egy személy vagy család csak egyet kaphat, hogy mindenkinek jusson. Ha van üresedés, akkor jelentkezési sorrendben adják oda valakinek.

Ára 25 $, locsolóslagok is tartoznak hozzá és vízkorlátozás esetén is bármennyit lehet használni. Aki már előző évben is kertészkedett, annak csak megújítani kell a bérletet.

A területnek van néhány tolókocsis, magasra emelt fadobozos része is, mindig el van foglalva.

A szalma-ügy

A tavasz mindig úgy kezdődik, hogy a vezetőnk, az öreg John összehívja az embereket megbeszélésre (újabban már számítógépen is be lehet kapcsolódni, bár én szeretek személyesen megjelenni azon a templomi gyűlésen).

A megbeszélés szinte mindig arról szól, hogy mit nem lehet, hehehe... Nem lehet szalmával borítani a parcellát a gyomok ellen, mert szétviszi a szél, átsodródik a szomszéd parcellájára, szemetet csinál, meg más efféle bosszúságokat okoz.

Ezt mára megtanulta mindenki, kivéve egy új tagot, aki nekilátott nagy hangon reklamálni, hogy miért nem lehet szalmát használni. Megmagyarázták, megértette, másnap a kertjét vastagon borította a szalma, amitől az öreg John kis híján agyvérzést kapott. Értésére adta, hogy most azonnal viszi a szalmát vagy már adják is vissza a pénzét és mehet.

Azt is a szájába rágják mindenkinek, hogy ez egy biokert, semmiféle permetet, mérget nem használhat, kizárólag bio dolgot. Ha nem tudja, hogy mit, akkor itt a telefonszám, patronálónk, a közeli egyetem agronómusokat képző részlege pontos és részletes felvilágosítást fog adni, de azok egyébként is jönnek néha előadást tartani.

Vannak más szabályok is. Magas növényt nem lehet ültetni, mert árnyékot fog borítani a szomszéd telkére. Ennek dacára mindig van valakinek virágzó napraforgója, szerény személyemnek is volt, úgy nőtt ki magától, hagytam, erre felnőtt a francba, a következő évi megbeszélést a napraforgómmal kezdték.

Összesen 94 parcella van. A kert reggel 7-től este 7-ig van nyitva, vasárnap 12-től, mert reggel mise van és kevés a parkoló.

A kertészkedők legtöbbje amerikai, utána az indiaiak jönnek, a többi vegyes, de mexikóit furcsa mód még sosem láttam. Az emberek különböző korosztály, főleg nyugdíjasok, de szép számmal akad fiatal is.

Én általában reggel megyek ki, fél 8 körül, tőlem 7-8 percre van, már minimum hárman vannak kint, mindig ugyanazok.

A nő, aki kapar

Egy idős nő térdel a földjén és túr.

A franc sem tudja, mit túrhat (pedig szoktam vele beszélgetni is), a puszta földet, de nem úgy, hogy kapálja vagy lazítja – kapar. Még sosem mertem megkérdezni, mit csinál és miért csinálja.

Földje (két parcellája van) még július végén is szinte üres, itt-ott van egy-egy paradicsomtő, néhány salátaféle és főleg virágok. Nemcsak bogárriasztó virágok (büdöske), hanem sokféle, de csak egy-egy szál vagy tő, jókora kihagyásokkal, hogy legyen helye kaparni…

Van egy virága, amit 10 centisként ültetett el, augusztus végére már fává nőtt, ilyet még életemben nem láttam – csuklóvastag a szára és kemény, mint a kő. Mindig nagy közönsége van, aki még nem látta, az döbbenten szemléli, hogy ez micsoda. Ha nem láttam volna, amikor elültette, akkor én is azt hinném, hogy ez igazából egy fa.

A jövő évi megbeszélést teljesen biztos, hogy az ő virágfajával fogják kezdeni.

Szoktam neki adni korai retket, utána céklát. Nagyon örült neki, mert neki a retek sosem kel ki, valószínű, hogy kikaparja véletlenül. Ő meg adott egy mesés virágcsokrot.

Ez az adunk egymásnak valamit eléggé elterjedt, a vezetőnk kreált egy dróthálós dobozt, abba elvárja, hogy mindenki tegyen be valami olyan terményt, amit tud nélkülözni, akár csak egy darabot, amit kétnaponta elvisznek a hajléktalanok konyhájára kiegészítésnek.

Ez lehet cukkini, paradicsom, paprika, uborka, ami van... Nyilván mindenki abból ad, amiből több van, de van olyan, aki sosem ad semmit.

A pilóta és a többiek

A másik kora reggeli kertész egy másik idősebb nő, szép, nagy dupla parcellája van, szép kis fehér kerítéssel körbevéve, jó lazán ültetett sokféle növénnyel. Az egész fel van szórva faforgáccsal, a közepére tett egy asztalkát, rá egy rádiót, egy kempingszéket és szinte ott lakik, legalábbis szinte mindig ott látni. Nagyon szépen le van barnulva.

Odahaza van kertje, csak árnyékos, mint az enyém. Férje is van, de az nem valószínű, hogy sokat számít.

Harmadik a kertszomszédjaim, egy fiatal pár, második éve kertészkednek. Azelőtt sosem csinálták, de a YouTube-ról úgy kitanulták, hogy az összes tag a csodájára jár. Minden olyan szép, annyira precízek, amilyet még sosem láttam. A férfi pilóta…

Még egy középkorú fekete nő szokott korán kijönni, szép kertje van. Amíg gyomlál, addig a telefonján már kora reggel üzleti ügyeket bonyolít, házakat árul. Vele is szoktam cserélgetni.

A férfiak csak később, 9 óra felé jönnek.

Az egyikük Porschéval érkezik, 55 körüli, sportos pasas, John közelebbről ismeri. Kizárólag paradicsomot ültet, de mindenki parcelláját végiglátogatja, feldicséri (főleg a terményt) és kéreget, mert hogy neki nincs – egy tarhás alak. Már régen nem ad neki senki semmit, de azért próbálkozik.

Még egy sportkocsis alak van, az is hasonló korú, az viszont mindig ad, sőt rátukmál palántákat az emberekre, főleg mert, mint nagy büszkén mondja, a magokat Olaszországból küldték a rokonok, szóval ez igazi szicíliai paradicsom. Egyet én is ültettem, valahogy nem vált be, nekem legalábbis.

A hétvégi kertészkedők

Vannak csak hétvégi kertészkedők, a dolgozók. Nem mindenki örül, hogy kijöhet ide, az előttem lévő parcellán egy harmincas fiatal pár dolgozik. Oroszok, de jól beszélnek angolul, a nő ingerülten rángatja a gazokat kifele.

John ráírt, hogy a gazok nagyobbak már, mint a növényei és nagyon nem szeretné látni, hogy magokat hoznak, tessék gyomlálni, benne van a szabályzatban.

A nő tele van panasszal, egész héten dolgoznak, a hétvégét nem így képzelte eltölteni. Hogy hogyan képzelte a kertet, azt nem tudom, talán hogy majd magától nő és csak leszedni kell.

Két kisfia ott játszik a templom játszóterén és ők is unják. Ahelyett, hogy befogta volna őket legalább arra, hogy a komposztos ládába elvigyék a gazokat, pedig most lehetne munkára nevelni őket, amíg kisebbek.

Az új pap

A kertet valójában a papnak kellene vezetni, mert a nagyjából 50 fős templomi tagoktól igazán ráérne. Csak egy éve van itt, az elődje egy rendkívül aktív pasas volt, akin még sosem láttam farmergatyán és pólón kívül más öltözéket és a kezéből ki sem esett a szerszámosládája.

Olyan korán nem lehetett menni, hogy az kint ne lett volna a kertben, fúrt-faragott, mindent megjavított. Gondozott a sajátján kívül még két parcellát, a termést a hajléktalanok konyhájára szállította (azért ott eszembe jutott, mi lett volna, ha kiküld egy-két alakot rendben tartani azt a kertrészt), minden problémánkat megoldotta.

Minden szép rendben ment, a paplakba, ami ott van a kert túlsó felén, is be lehetett kopogtatni, ha valami probléma volt.

Mivel a kertnek nincs WC-je csak akkor lehet bemenni a templomiba, ha a pap ott van, ám mivel mindig ott volt (vagy a kertben, vagy az irodában) ezzel sosem volt probléma. Az új pap sosincs ott, lehet, hogy ki sem nyitna, hiszen nem köteles.

Az öreg Johnnak van kulcsa mindenhez, ha ott van, akkor nincs is probléma, de nincs egész nap ott, így a tagok átjárnak az 5 perc autóútra lévő városi könyvtárba.

Sajnos a pap apja (aki szintén pap) talált egy új, jobb állást a fiának lent, egy déli államban és leköltöztek. Az új pap egy fiatal pasas, most végezhetett, első munkahelye, kicsi, apró emberke, olyan kölyökszerű, furcsa, erős hanggal, meglepő, amikor megszólal.

Tavaly, amikor a kertnyitó megbeszélés volt, John kérdezte tőle, hogy akar-e parcellát, kertészkedni, tiltakozott, hogy nem, nem, nem ért hozza (nem is akart érteni).

Kicsi, apró felesége azt mondta, ő olyan államból jött, ahol mindenkinek van konyhakertje, ő akar. Nyáron láttam is néhányszor, ahogy kijött a paplakból egy papucsban, sortnadrágban (mintája és szabása alapján feltűnően hasonlított egy férfi alsónadrágra), vállára vetett kapával ballagott a kertje felé.

Ezen mulattam, mert soha senkit nem láttam itt vállára vetett kapával menni, valószínű, hogy ott, az ő államában úgy szokás, illetve úgy praktikus. Amúgy egy helyes kis nő.

A kert egyébként nagyon szép, jó, bár agyagos farmföldje van. Júliusig szép volt, utána jött egy hihetetlenül forró időszak, ami még most is tart, eső hozzá, ami hát nem tett jót a növényeknek.

A zárás

Záráskor, október harmadik szakasza körül, ki kell húzni és szabaddá kell tenni a területeket a tagoknak. Gyökér nem maradhat bent, mert a kis traktor tárcsája beleakad. Felszedjük a zsinórokat, jelzőcölöpöket, ásókat, mindent és elrakjuk a fészerbe.

Mivel sok rendetlen ember akad, aki nem jön ki vagy nem tud, kertjében meg ott van minden, önkéntesek segítenek ebben. Én mindig kimegyek és mondhatom, hogy van mit a komposztra cipelni.

Van egy öregember, aki ilyenkor mindig ott van, minden növényt átnéz, hogy maradt-e rajta valami termés és begyűjti. Drága, gyönyörű kocsival jár, olyan Mercedes-féle (meg se néztem, hogy milyen márka), de neki ez spórolás vagy szarevés, hogy erre sem kell pénzt kiadni.

Nincs benne semmi igazából, miért ne vinné haza, tavaly egy fiatal fekete nő, akivel együtt dolgoztam mondta, hogy ő is vinne haza és főzne belőle egy jó zöldséglevest. Őt meg lehetett érteni, be is gyűjtöttünk neki mindent, amit lehet.

Még egy dolgunk van, amikor érik a tök a farmokon, akkor a templom vásárol egy teherautónyit és azt kell lepakolni a kocsiról, ott árulják a templom előtt – egy kis bevétel nekik.

Hát körülbelül ennyi jutott az eszembe. Én nagyon szeretem ezt a helyet, az embereket, azt is, hogy bioterményt ehetek róla.

Az öreg Johnnak volt egy olyan álma, hogy tyúkokat is tartanánk, gyümölcsfát ültetnénk, melegházat építenénk, palántát nevelnénk, de ebből aligha lesz valami, ha ő elmegy.

Maradna még, de a felesége évről évre háborog, hogy azért vettek nyaralót lent egy tónál Észak-Karolinában, hogy élvezzék és begyűjtsék az unokákat nyaranta.

Ha nem válik be, mint mondta, vissza fog jönni.”

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.