Az elmúlt másfél év sok szempontból állított komoly kihívás elé szinte mindenkit. Azok, akik tudtak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, akár még jól is kijöhettek a nem könnyű helyzetből. Szerintünk közéjük tartozik Kisrumpf is, aki Írországban élve tudott felülkerekedni a járvány jelentette nehézségeken.

„Abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy a szigetre betörő pandémia felfutása előtt egy perccel lettünk állampolgárok, s még ezredmagunkkal tudtuk felesküdni az ír nemzet és az állam iránti hűségre, egy konferenciaközpont hatalmas termében, hárfaszó és beszédek kísérete mellett.

De már az azt megelőző napokban tudtuk, hogy nem fogjuk megúszni lezárások, és lockdown-ok nélkül. A piac (amiről itt írtam) és a kávézók, amelyeknek beszállítottam, nagyhirtelen bezártak, s ott álltam tennivaló nélkül. A piac tagsága nagyrészt 70 évesnél idősebből áll, nekik nem kellett különösebb biztatás, hogy a bezártságot válasszák.

Az állampolgársági ceremónia után még lelkesen készültem volna a Szt. Patrik-napra, ehelyett jött a lockdown, a legdepressziósabb Szt. Patrik-nap, ott álltam a lisztjeimmel, vaj- és tojáshalommal a semmittevés és a céltalanság határán.

Ugyan abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy férjem tudott továbbra is itthonról dolgozni, s azóta sem kellett visszamennie az irodába, de nekem teljesen megszűnt a munkám s ezzel a bevételem is.

Éhezni nem éheztünk ugyan, de valahogy nem éreztem jól magam ettől, s nem a lakáscsinosítás vagy a kertészkedés, esetleges nyelvtanulás jutott eszembe, amivel eltölthettem az időmet, hanem valami olyasmire vágytam, ami pénzt is hoz a házhoz.

Abban az időben a segíteni akarás még igencsak buzgott az emberekben, mentünk egymásnak bevásárolni, mindenki megosztotta azt, amilye volt. Ment a jelentés a WhatsApp csoportban, ki hol látott WC-papírt, lisztet, pelenkát, tojást, fertőtlenítőt, hol nem rabolták még le a polcokat a megriadt városlakók.

(A madárszart mostam le a kocsimról, amikor a kezemben lévő fertőtlenítős palackért félig viccesen, félig komolyan tíz eurót kínált egy arra járó.)

Az ötlet: kenyérsütés

Az itteni kovásszal sütő profi pékek csoportjának amatőr tagjaként sikerült kapcsolatokat kialakítanom, és amikor már nem volt liszt a boltokban, vagy limitálták, ki hány kilót vehet, akkor is sikerült hozzájutnom kenyérliszthez. Ez adta még az ötletet, hogy a pandémia elején kenyeret süssek a telepieknek.

Már addig is sütöttem egy szomszédomnak, a piacon kívül, ő aztán kedvesen megadta a csoportban a visszajelzést a kenyereimről, hízelgő jelzőkkel, így hamarosan tucatnyi érdeklődőre tettem szert.

Szépen beosztottam, s heti három alkalommal kezdtem sütni nekik, kinek kovászost, a gyerekes családoknak fehér szendvicskenyeret, de volt, aki sajtosat kívánt, más magos kenyérre volt kíváncsi.

Ebben az időben a legtöbb nagybani meglátta a lehetőséget, s megnyitotta online boltját magánembereknek is, nem kellett többet regisztrálni, bankszámlán keresztüli utalást biztosítani, ÁFA-számot megadni (nekem nincs, ahhoz túl kicsi kisvállalkozó vagyok).

Így már elég volt egy kreditkártya, s lehetett rendelni liszteket, csak figyelni kellett, hogy időben tegyem, mert gyorsan elfogytak a 15-25 kilós zsákok. Máshol is lehetett rendelni gyümölcsöt, olcsó tojást, ezeket pl. a közelben egy sportpályán vehettük át, kellő távolságtartással. Az olcsó tojást aztán a telepiek közt osztottam szét, mielőtt valaki rákérdez, ugyanannyiért, amennyiért vettem.

Egy rossz címre szállított zsák lisztnek köszönhettem az első, telepen kívüli vevőt, aki aztán rendszeres vevőm maradt, sőt, pár hét után a saját lisztkészletét is odaadta nekem, cserébe kenyérért.

Azóta is rendel minden héten. Igaz ugyan, hogy egy idő után a lisztellátás normalizálódott (csak Brexit idején akadt meg kicsit), de az időt nem akarták kenyérsütésre szánni az emberek, a munkát meghagyták nekem. De jött vele a pénz is.

Maszkos mézes emberkék

Az első hónap döbbenete után a kávézó is hamar erőre kapott, s házhozszállítással élte túl a pandémiát, a szigorú lezárások idejét. Az egyikben ötórai teához szállítottak ki süteményt, lekvárt, kis üveg proseccót, a másikból bolt lett, ahol kis ablakon át adták át a termékeket a vásárlóknak.

Nem voltak ezzel egyedül, sok kis hely élte így túl a nehéz hónapokat, aki megtehette, házhozszállítást vállalt, de pl. egy élelmes kocsmáros pint söröket is mért az utcán egy kis teherautó hátuljáról, műanyag pintes poharakba.

A maszkokkal szembeni ellenérzés adta az ötletet, hogy maszkos mézes emberkéket csináljak, amiket aztán a kávézó az ötórai tea csomagjaiba rakott.

Egyre nőtt a népszerűségük, a végén már sokszorosát csináltam a korábban rendelt heti, maszktalan emberke-mennyiségnek. Később injekciós tű is került a kezükbe, vakcina felvételére bíztatva a népet.

Sok-sok hónapon át ezek, és a kenyerek adták a bevételemet, s csak idén tavasszal kérte egy szülő, hogy legyen már maszktalan az emberke, mert a gyerekeit nyomasztja, hogy mindenhol maszkokat látnak.

Ahogy tudom, a kávézó remek bevételre tett szert az ötórai teák kiszállításából, nemhogy túlélték a nehéz hónapokat, de legtöbbször nem bírták teljesíteni a megrendeléseket, limitálni kellett őket.

Azóta már újra kinyithattak, s ezzel vissza is esett a mézesek rendelt száma, hiába dekoráltam őket fürdőruhával, a népszerűségük megcsappant. A legtöbb alkalmazott pandémiás segély mellett otthon maradhatott. Ezt a munkanélküliségük ideje alatt végig kapták. Elvileg én is folyamodhattam volna érte, de inkább a sütést választottam.

Szigorú szabályok

Tavaly nyár közepén, amikor biztonságosnak tűnt, kinyitott a piac, karácsonyig nyitva is volt: a nyitáshoz a helyi önkormányzat adott segítséget, anyagiak formájában, többezer eurót lehetett vissza nem fizetendő támogatásként felvenni.

Ebből lett átalakítva a piac, mely most kissé rideg boltként működik, a csak lassan enyhülő megkötések mellett: sokáig csak elvitelre adtam ki kávét, most lehetett csak újra kirakni az asztalokat az épület előtti gyepre, pedig a kávézás, leülős csevegés hiányát nagyon keserülték a vevők.

Kézfertőtlenítés után bevásárlókosarakat adunk a vevők kezébe, akiket szám szerint szólítunk be az épületbe, ahol az asztalokon minden csomagolva várja őket, a fertőzés lehetőségét elkerülendő.

Nincsenek mosolygós tagok a pultok mögött, nincs fölös csevegés, kerülünk minden közeli érintkezést. Plexi mögött állnak a pénztárosok is. A vásárlás végeztével megint következik a kosarak fertőtlenítése. Az első időkben kevesen jöttek, főleg a rendszeres vevők közül, az idősebbek féltek bevásárolni.

Szerencsére több új telep is megnyílt a közelben, így most már sok új vevőnk van, fiatal családok kisgyerekekkel, így a piac tavaly még kétséges fennmaradása most már biztosított.

Tavaly nagyon rezgett a léc, tényleg a végleges bezárást emlegették a pesszimistábbak, főleg, hogy Karácsony után újra a bezárás következett.

Akiknek jót tett a járvány

A kenyérszállítás lett a legnépszerűbb szolgáltatás, ami megmaradt a pandémiának köszönhetően: itteni magyar pék ismerősöm is nagy népszerűségre tett szert ezzel, friss kenyeret, hajnalok hajnalán kisütött friss péksüteményeket szállítottak ki kora reggel.

Hogyan csinálták ketten a feleségével, s egy-két alkalmazott birtokában, nem tudom, de eszméletlenül kemény munkájuk fekszik benne, s ahogy azóta látom, szépen fejlődnek, visszanézve nekik jót tett a pandémia: szélesebb vevőkör, nagyobb ismertség, túlélés...

De hasonló sztorit mesélt a fodrászom, akihez sok-sok hónap pandémiás frizura viselése után nemrég jutottam el: ő a szalonja melletti halasbolt példáját emlegette: amikor nem lehetett bemenni a boltba, s a kiszolgálás az ajtónyíláson át folyt, többen csak azért álltak be a sorba, mert meglátták a sorállást a kocsiból, s kíváncsiak lettek, mi megy ott... Aztán a jó termékekért maradtak, és azóta visszajártak.

Kenyérsiker

Arra számítottam, hogy a lezárások, s a bolti ellátások normalizálódásával elhal az érdeklődés a kenyereim iránt, de nem így történt. Folyamatosan dolgoztam, egy igazi pékséghez képest nevetséges számú, de nekem a fennmaradásomat biztosító 14 család (s a piac) számít a kenyereimre, minden héten.

Csak most nyáron lett kevesebb a munka, amikor újra elindultak nyaralni a családok, így volt egy-két hét, amikor ritkábban kellett feltölteni a lisztes dobozt a kamrában.

Az addig használt receptet némileg leváltotta egy másik, kevesebb gyúrással járó, kezet és karokat jobban kímélő, így a bingo wing-jeim még megvannak, de az öröm, hogy a kenyereimet veszik és szeretik, segít ezt elfelejtetni.

Ahogy készülök az idei adóbevallásra (november elejéig adja le a könyvelő), úgy látom, jól jöttem ki ebből a mások által elvesztett hónapoknak titulált időszakból. Nemcsak hogy túléltem, üzletként fennmaradtam, sikerrel alakítottam át a kis házi sütödém profilját.

Lassan újra beindul a sütibiznisz, még nem a régi szinten ugyan, de elfoglalt vagyok e téren is. De egy percre sem felejtem el, hogy milyen szerencsés helyzetben voltam, s vagyok: nem lettünk betegek, megkaptuk az oltásokat, férj továbbra is dolgozhat itthonról, s sikerült talpon maradnom egy kilátástalannak tűnő helyzetben.

Húsz nemzet fiai és lányai

Apropó, hogy egy egészen kicsit a határátkelés témájához is passzoljon az írás: a minap összeírtuk, hányféle nemzet fiai élnek a telepen: az írekkel együtt pontosan húsz.

S tudomásunk szerint eddig (kopp-kopp) csak egyetlen itt lakót, egy kissé mufurc természetű félig ír-félig pakisztáni kiscsajt ért csak támadás (néhány unott kiskamasz részéről) a származása miatt.

De amióta barátságosabb lett, nyitottabb, s játszik a többi kislánnyal, megszűnt a gúnyolása, zaklatása. Így elmondható, hogy ez a telep a sokféle emberrel békében él. Ha van is morgolódás, azt nem valakinek a származása okozza.”

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.