Egészen különleges hivatás és történet következik ma, hiszen Krisztina lelkészként dolgozik Svájcban. Hogyan került oda, egyáltalán, mi a feladata egy kórházi lelkésznek és miként képzeli a jövőjét hosszútávon? Mindezekről beszélt a Csillának adott interjúban.
Csilla: Hogyan lesz valaki lelkész Svájcban?
Krisztina: Először nem Svájcba, hanem Németországba költöztünk, amikor a férjem 9 év orvosi munka után úgy döntött, hogy szerencsét szeretne próbálni külföldön is.
Én akkor már 10 éve voltam kórházi lelkész, épp gyesen voltam a két gyermekünkkel, az egyik másfél éves volt, a másik három éves, gondoltam, hogy soha jobbkor, mint most, elmehetünk külföldre, a gyerekek megtanulnak egy új nyelvet és aztán majd visszajövünk.
Két éves munkaszerződést kapott a férjem egy tüdőklinikán, ahogy ez a két év letelt, illetve a végéhez közeledtünk, akkor elkezdett megpályázni Magyarországon 1-2 vezetői állást.
Nagy sajnálatunkra ezek nem sikerültek, úgyhogy nem tudtunk hazamenni, és akkor ő úgy döntött, mivel volt már svájci tapasztalata, hogy próbáljunk Svájcba továbbmenni. Elég hamar kapott is állást, úgyhogy így kötöttünk ki itt.
Csilla: Milyen volt a felvételi a kórházba?
Krisztina: A kórházi pozícióra kétkörös felvételi volt, írnom kellett egy motivációs levelet, nyilván az összes diplomámat el kellett küldeni, ezeket el kellett ismertetni, mert nekem az összes papírom magyarországi.
Ezután volt egy beszélgetés, ahol a speciális lelkigondozás vezetője volt jelen és a közvetlen főnököm, a zürichi városi kórházlelkészek vezetője. Mindenféle kérdéseket kaptam, amikre válaszolni kellett, ezután értesítettek, hogy szívesen dolgoznának velem.
Utána bementünk a kórházba és a kórház igazgatónőjével is volt egy második kör beszélgetés, miután ő is rábólintott, így tudtam a klinikán elhelyezkedni.
Csilla: Hogyan néz ki egy napja?
Krisztina: A klinikán általában érkezéskor (ez egy 40 százalékos munka, tehát egy héten két napot kell dolgoznom), akkor felveszem a beteglistát a bejáratnál, ahol a betegeket fogadják.
Ezen a listán rajta van, hogy ki milyen vallású. Nekem mint református kórházlelkésznek a református betegeket szabad meglátogatnom az adatvédelem miatt.
Természetesen ha valakinek szüksége van lelkigondozásra és a nővéreknek szól, akkor értesítenek engem és bárkit meglátogatok. Ezenkívül nagy hangsúlyt helyezek arra is, ha egy magyar nevet látok, akármilyen vallású vagy vallás nélküli, én akkor is bekopogok és jelzem, hogy itt vagyok és magyar vagyok, ha szüksége van fordításra vagy bármire, itt vagyok.
Ezt a listát végignézem az irodámban, utána felmegyek az osztályokra és bekopogtatok a szobákba, elmondom, ki vagyok, miért vagyok itt, mi a lelki gondozás és itt akinek erre szüksége van, azzal beszélgetek.
Amikor Magyarországon kórházlelkész voltam, ott 100 százalékban dolgoztam. Ehhez a munkához nagyon hozzátartozott a munkatársak lelki gondozása is, itt erre kevesebb lehetőség és kevesebb idő van.
Természetesen itt is előfordul, hogy a munkatársaim felhívnak, hogy igyunk meg egy kávét és közben elmesélik a gondjukat, bajukat.
Ami még vár rám, mert még csak másfél éve vagyok itt és ebbe most kezdek bekapcsolódni, hogy az ápolószemélyzetet is oktatjuk majd januártól. Információt adunk a lelkigondozásról, beszélgetünk, hogy mindig, amikor újak jönnek, hallják, hogy ez mit jelent és tudják, mikor lehet minket hívni, mikor lehet megszólítani és mit jelent a mi szolgálatunk.
Csilla: Milyen feladatai vannak?
Krisztina: A beteglátogatáson, a betegek lelki gondozásán kívül igazából más nem. Itt nincs istentisztelet a klinikán, itt ortopédiai betegek vannak, akiknek olyan operációjuk volt, hogy nemigen tudnak mozogni.
Ha már tudnának mozogni és le tudnának menni istentiszteletre, akkor rehabilitáción lennének vagy otthon, tehát itt ezért nincs istentisztelet, viszont lehetőség van közös imádságra, közös igeolvasásra vagy egyáltalán csak elcsendesedni egy kicsit, ide mi is szívesen lejövünk és folytatunk beszélgetéseket.
Csilla: Milyen fizetéssel lehet számolni?
Krisztina: Uh, itt nem tudok összegeket mondani, meg nem is tudom, hogy szabad-e. Szerintem a 100 százalékos fizetés az 7000 – 8000 frank bruttó, de ez attól függ, milyen kantonban dolgozik az ember, mert ez mindenhol más. Zürich kanton fizet a legjobban, de pontos összeget nem tudok mondani.
Csilla: Érte negatív diszkrimináció Svájcban amiatt, hogy külföldi?
Krisztina: Elég szerencsés helyzetben vagyok, mert ugyan sok ilyenről hallok, de én nem tapasztaltam. Hacsak azt nem számítom ide, hogy első körben megpályáztam egy állást és nem kaptam meg, azt egy svájci kapta meg.
Nem tudom, hogy ez diszkrimináció-e, én örülnék, ha Magyarországon a magyar embert részesítenék előnyben, főleg egy lelkigondozói állásban, teljesen megértem, ha van egy svájci jelentkező, akkor őt veszik fel. Én ezt nem tekintem diszkriminációnak.
Egy ezer lelkes kis faluban élünk, ahol nagyon jól érezzük magunkat és soha senki nem bántott azért, mert magyarok vagyunk, noha ott kevesebb a külföldi. Van egy rendes kis iskola, óvodától a 6. osztályig, családias, baráti, jó légkörű hely, úgyhogy mi jól érezzük magunkat ott.
Csilla: Mik a hosszútávú tervei?
Krisztina: Mint említettem, van tervünk arra, hogy ha az aktív időszakunkat itt befejeztük, akkor Magyarországon élünk tovább. A férjem budapesti, ő Budára szeretne visszamenni, tehát valószínűleg Budapest környékére költöznénk, ha visszamennénk.
Mindez nyilván attól is függ, hogy a gyerekekkel mi lesz (ugye van egy lányunk meg egy fiunk), hogy az ő életük hogyan alakul, mennyire igénylik a jelenlétünket.
Azt is el tudom képzelni, hogy mint sokan magyarok, mi is kétlakiak leszünk, itt is egy kicsit, ott is egy kicsit - meglátjuk, de szívesen fogok hazamenni Magyarországra.
A teljes beszélgetés megtekinthető az alábbi videóban.
(Fotó: pixabay.com)
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!
Utolsó kommentek