oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2021. július 22. 06:30,  „Amit szívből szeretek” – egy magyar DJ Svájcban 38 komment

2021. július 22. 06:30 Határátkelő

„Amit szívből szeretek” – egy magyar DJ Svájcban

DJ-ként dolgozni sokkal inkább szerelem, mint komoly megélhetés a Svájcban élő András számára, aki azonban nem adta fel azt az álmát, hogy egyszer eljöhet az a nap, amikor a munkája is az lesz, amit szívből szeret csinálni.

dj.jpg

Csilla: Hogyan kerültél Svájcba?

András: Nem Magyarországról jöttem ki, hanem Németországban kezdtem el dolgozni, ott kezdtem némi tapasztalatot, nyelvtudást gyűjteni, ha lehet így nevezni. Csupán pénzügyi megfontolásból, a könnyebb élet reményében költöztünk át ide Svájcba.

Csilla: Mi egy felkérés menete?

András: Nyilván egy megkereséssel kezdődik, leginkább visszhang alapján, tehát ha valahol tartottam egy partit korábban magyaroknak, legfőképp Svájcban, annak van visszhangja.

Eddig szerencsére jó visszajelzéseket lehetett hallani ezekről a partikról, ennek köszönhető a legtöbb megkeresés mind rendezvényszervezőktől, mind kisebb magánbulikra.

Csilla: Milyen összeget kell befektetni az elinduláshoz?

András: Ha már számokra vagyunk kíváncsiak, akkor legyünk konkrétak. Én sajnos beleestem abba a hibába, hogy elkezdtem egyszerűbb dolgokat megvásárolni, hogy ha majd megy a dolog rendesen, akkor fejlesztek és vásárolok mást, addig gyakorlásnak jó ez is. Be kellett látnom, ez felesleges pénzkidobás volt.

Én azt ajánlom mindenkinek, aki ebbe az irányba szeretne elindulni, ha megvan a megfelelő elhatározás, akkor érdemes rögtön úgy befektetni anyagilag, hogy tartósan tovább is tudjon menni rendezvényekre, fellépésekre.

Rájön az ember, hogy jó, megvettem az olcsó felszerelést, de azt kinövöm. Az ember előbb-utóbb olyan technikai fejlődésen megy keresztül, hogy vágyni fog a sokkal jobbra.

Csak így lehet feljebb jutni a képzeletbeli ranglétrán, ráadásul a kollégák elismerését is akkor tudom kivívni, ha profi technikán zenélek, nem a laptop vagy a számítógép csinálja meg helyettem a munkát, hanem én állítom a zenéket össze.

Álló technikán játszok, mindent mixelek, kevergetek és igazából a DJ-k ezt ismerik el.

A hangfalak, kitelepülő eszközök, a keverőpult, a lejátszók – mindez a technikai háttér nagyjából 3 millió forint, ami körülbelül 10 ezer frank. Hogyha valaki azzal a komoly elhatározással indul neki, hogy ezt a szakmát profi módon szeretné űzni, ezt be kell fektetni.

Csilla: Mik a hosszútávú terveid?

András: Nincsenek igazából komoly terveim, nem látom reálisnak, hogy a DJ-munkákból fenn tudjam tartani magam, meg tudjak élni belőle. Persze nem vetettem el az ötletet, még akármi lehet belőle, én megteszek mindent annak érdekében, hogy ez így legyen, aztán meglátjuk, hogy a sors mit akar.

Ha arra kellene választ adnom neked, hogy 5 év múlva hol látom magam, akkor azt mondanám, hogy minden héten, ha nem is péntek-szombaton, de minden hét szombatján legyen egy fellépési lehetőségem és aztán hátha úgy alakul, hogy teljesen le tudom cserélni a mostani megélhetésem arra, amit szívből szeretek és szívből csinálom is.

A teljes beszélgetés megtekinthető az alábbi videóban.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével! 

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Svájc

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr9816634814

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2021.07.22. 07:53:20

Van még disco? 30-40 éve volt menő.

Csodabogár 2021.07.22. 09:25:40

Vajon mi a mostani megélhetése a möchtegern DJ.-nek?
És még egy kérdés: Létezik nyugdíjas DJ? Avagy mit csinál egy DJ ötvenen túl?

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2021.07.22. 09:46:05

@Csodabogár: "mit csinál egy DJ ötvenen túl?" Megmondom én. Poptarisznyát. :))

Golf2 2021.07.22. 10:04:42

@ChristineK: A TóthB már 74, ennyit a színvonalról.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2021.07.22. 10:15:20

@Golf2: Az is 50 fölött van. Amúgy meg legtöbbször a '80-as évek zenéit nyomja ami nekem pont bejön.

Golf2 2021.07.22. 10:26:28

@ChristineK: A zene jó,de be nem áll a szája,senkit nem engedett a mikrofonhoz, kirúghatatlan volt 20 évig.

gabors 2021.07.22. 10:31:12

A video borzalmas ... ami a hatterben megy teljesen nezhetetlenne teszi a dolgot valami 70-es evek LSD-s latomasai ... mar nem is tudom mirol beszeltek.

nyuszigonosz 2021.07.22. 12:06:03

@gabors: Sajnos csak hallgatva sem jobb. :-(

dikusz. 2021.07.22. 16:49:35

@gabors: @nyuszigonosz: Már épp néztem volna, de ezek szerint nem sokat vesztek, ha a dolgom után nézek...

SzZoole 2021.07.22. 18:20:45

Nem lenne baj azzal a háttérrel, ha az ember felhúz egy csíkot vagy bedob a spurit :-))

Remélem, hogy a kurvanénivel készített interjú alatt valami témához hasonló háttérképek lesznek prezentálva :-)))

Arthamyr 2021.07.22. 20:04:22

@SzZoole: Inkább gomba kellene hozzá, nem spuri. :)

SzZoole 2021.07.22. 20:18:18

@Arthamyr: az nem jó, a gomba nempörget, attól csak befordulsz, meg repülni tucc tucc tucc, szárnyak nélkül :-)))

Team Vincent 2021.07.22. 22:49:41

@SzZoole: meg repülni tucc tucc tucc, szárnyak nélkül :-)))

Ugye a red bull-rol beszélünk?:-)))

Team Vincent 2021.07.23. 06:44:27

Úgy kb 5 perc után feladtam, egyrészt a háttér borzasztó másrészt a riport olyan mint egy hogyan reklámozzam önmagam szeminárium

Örömhernyó 2021.07.23. 06:44:50

@Arthamyr: Gombától megvilagosodsz és szembenézel a személyiséged hibáival, megéled az egód teljes feloldódását. Nem az a kifejezett partidrog.

@SzZoole: Ebben van valami, a Svájcban dolgozó magyaroknak szerintem kb. fele prostituált. Tessék a khurvákat is megszólaltatni!
Mellesleg a kurvanénik valószínűleg sokkal stabilabb egzisztenciával rendelkeznek, mint egy önjelölt DJ. És nem csak szombatonként dolgoznak.

Team Vincent 2021.07.23. 06:44:52

@SzZoole: Remélem, hogy a kurvanénivel készített interjú alatt valami témához hasonló háttérképek lesznek prezentálva :-)))

Almodj tovább

Arthamyr 2021.07.23. 09:14:51

@SzZoole: @Örömhernyó: Nem azt mondtam, hogy pörget, vagy partidrog, csak azt, hogy a háttérhez az jobb. :)

SzZoole 2021.07.23. 13:30:52

@Arthamyr: mondjuk ehhez a zenéhez jó a medzsikmasrúm :-)))

youtu.be/09vAAk2PzcY

SzZoole 2021.07.23. 13:34:03

@Team Vincent: szerintem a kissCsillag lesz olyan jó hozzánk és azért is kurvanénis hátteret fog berakni az interjú alá, szerintem :-))

Amúgy meg aszongyák, hogy a vén kecske is megnyalná a sót, igaz ez Vince? :-)))

SzZoole 2021.07.23. 13:35:42

@Örömhernyó: “ Mellesleg a kurvanénik valószínűleg sokkal stabilabb egzisztenciával rendelkeznek, mint egy önjelölt DJ”

Ez így igaz, mert egy kurva elbaszhatja a becsületét, de a szerencséjét soha…….:-)))

Team Vincent 2021.07.23. 15:51:18

@SzZoole: Amúgy meg aszongyák, hogy a vén kecske is megnyalná a sót, igaz ez Vince? :-)))

Mindenem romlik csak az erkölcsös javul:-)))

SzZoole 2021.07.23. 15:54:59

@Team Vincent: te Vince, ha idézni akarsz valakinek a kommentjéből használj idéző jelet, kb. így;

“ Mindenem romlik csak az erkölcsös javul“

Mondom én, hogy lassan beleszoksz te ebbe, mint az íze az ízébe :-))

SzZoole 2021.07.23. 17:03:18

@Team Vincent: good :-)

Amúgy tényleg Vince a neved?

Team Vincent 2021.07.23. 21:40:52

@SzZoole: idezojel kinyit, Amúgy tényleg Vince a neved? Idézőjel bezár.

Nem, de jól hangzik (a tünemény unokám Vincent, mi pedig a team vagyunk)

taga20 2021.07.23. 22:27:59

@Team Vincent: "Nem, de jól hangzik (a tünemény unokám Vincent, mi pedig a team vagyunk)"

béla, ez annyira gáz!:)) egy nyugger a kis kézenguzzal takarózik!

Team Vincent 2021.07.24. 12:39:36

@taga20: “ béla, ez annyira gáz!:)) egy nyugger a kis kézenguzzal takarózik!”

Olvasva az eddigi kommenteket tőled, megállapítottam, hogy stílusod nem igazán az enyém, alapvetően hiányzik belőled az emberek iránti tisztelet.

szeretnélek tisztelettel megkérni hogy a jövőben kímélj meg minden nekem címzett kommentártól.

Team Vincent 2021.07.24. 12:45:02

@taga20: meg a képed is idegen tulajdon,, ez Ryland Peter „Ry“ Cooder a fiával a buena Vista club forgatásán Havannában

SzZoole 2021.07.24. 13:41:15

@taga20: én nem gondolom, hogy az lenne :-)

SzZoole 2021.07.24. 13:46:10

@Team Vincent: “ meg a képed is idegen tulajdon”

Azt úgy hívjuk, hogy avatar :-))

Az enyém nem lopott, az az avatar amit látsz az a legutóbbi tetováláson, a belemnek a púpjától kezdődik és az egész mejjkaskámon felmegy a mejjem két bimbajának közéje :-))

Amúgy én egy tanult/olvasott értelmiségnek tartalak, velem akkor hogyhogy szóba állsz? :-)

Team Vincent 2021.07.25. 07:21:30

@SzZoole: “ Azt úgy hívjuk, hogy avatar :-))”

Ohhh kérlek mester tanits engem :-)))

“ Amúgy én egy tanult/olvasott értelmiségnek tartalak, velem akkor hogyhogy szóba állsz? :-)”

Egyszerű a válasz: ha nem is mindig értünk mindenben egyet, de a stílusodból egy jó ember jön számomra át. Mellesleg jó a világképed:-)))

SzZoole 2021.07.25. 10:33:06

@Team Vincent: jaj Vincebácsi, elolvadok a válaszodtól…….:-))

Most őszintén, mit akarsz te tőlem, hogy ilyen kedves szavakba öntöd a rólam kialakított véleményed, gyanakvásra ad okot és én egy kicsit (nagyon) paranoid vagyok a Mo-on eltöltött évtizedek alatt kialakult életvitelem miatt :-)))

Team Vincent 2021.07.25. 12:58:54

@SzZoole: amennyiben ha a statisztikáknak lehet hinni ( winston Churchill) akkor az emberiség 2.5 százaléka valamilyen formában paranoid.

Siegmundot Freud után lehet hogy a gyerekkorban átéltek hozza járulnak a Kognitív lelki serulesekhez.
Én meg mindig szenvedek alatta hogy Pistike elvette a homokozó lapátot tőlem.:-))))
Utálom hozzad hasonlóan, ha dicsérnek vagy udvarolnak az egészséges mértéket meghaladóan.
Akkor üdvözöllek a klubban

SzZoole 2021.07.25. 13:41:54

@Team Vincent: akkor én is beleesek a 2.5 százalékba :-))

Nekem jó gyerek korom volt, tehetős értelmiségi családban nőttem fel, kiváló neveltetést kapva, csak valami félresiklott a későbbiek folyamán, ugyanis én voltam a lázadó fekete bárány a családban.

Már egész fiatal koromban elkezdtem kriminál pshiologia írásokat olvasni és a régmúlt híres uralkodók/hadvezérek filozófia gondolkodását.

Freudról annyit, rajtam a pshioanalizis nem igazán akar működni :-)))

Team Vincent 2021.07.25. 14:28:14

@SzZoole: “Már egész fiatal koromban elkezdtem kriminál pshiologia írásokat olvasni és a régmúlt híres uralkodók/hadvezérek filozófia gondolkodását.”

Lehetne példát venni, a történelem szolgáltatott elég anyagot hozza.
Freud szerintem betegebb volt mint a páciensei.

SzZoole 2021.07.25. 15:31:29

@Team Vincent: igen, csak mint tudod ez is kétoldalú dolog, ugyanis a történelmet a győztesek írják, szokták volt mondani :-))

Freud-ról nem igazán tudok sokat, viszont Stephen Fry egy kiváló psychologist-nak tartom, mindazok ellenére is, hogy buzi és öngyilkosságot is elkövetett önmagán :-)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása