A Nagy-korallzátony a maga nemében a legnagyobb a Földön, több mint 34 millió hektár kiterjedésű. Hatalmas azért is, mert mintegy 3000 korallzátonyból és körülbelül 900 kisebb-nagyobb szigetből áll. Ide látogattak el Steve-ék, következzen az ő élménybeszámolója.

„A Great Barrier Reef, ahogy angolul hívják, Ausztrália északkeleti partjánál található, a Korall-tengerben, kb. 100 km-re a parttól, É-D irányban. Hossza körülbelül 2000 km. A Budapest-London távolság légvonalban csupán 1500 km. Állítólag az űrből is látható.

Az ausztrál túráknak egy lényeges eleme ide ellátogatni. Ausztráliában jártunkban kisebbik fiunkat látogatandó, mi is megnéztük, dacára annak, hogy se én, se nejem nem vagyunk különösebben vízi lények.

Ahhoz, hogy láthasd a korallokat, snorkellezni kell, azt se csináltuk még. Fiammal azonban, aki ekkoriban itt élt, nem lehetett vitatkozni. Ezt muszáj volt megnézni.

Már az odaút is kaland

Elmentünk egy hétre. Sydneyben repülőre szálltunk és elrepültünk Cairns városába északra. Ez vagy két óra repülés. Itt már bőven „korallzátony” közelben vagy, de mi itt autót béreltünk, és még északabbra mentünk. Két óra vezetés után egy kis helyre, Port Douglasba értünk.

Mondanom sem kell, hogy a korallzátony messzebb levő részénél voltunk. Nem sokkal távolabb, Port Douglastól északra az országút meg is szűnik és tovább északra csak kalandos földutakon tudsz menni. Terepjáró kell, dzsungelen és lakatlan helyeken keresztül hajthatsz, amik tele vannak krokodilokkal és különleges állatokkal.

Port Douglasban elmentünk a hotelunkba, majd kisétáltunk a főutcára vacsorázni. Kis balatoni hely benyomását keltette bennem, ha eltekintesz a pálmafáktól és a piacon árult kókuszdióktól.

A főutcán volt sok utazási iroda, ahol a zátony megnézését az ember elintézhette. Másnapra lefoglaltunk egyet. Nem olcsó, fejenként száz dollár. Egész napos út. Az árban minden benne van, büfés ebéd a tengeren, stb. Reggel korán indulsz. Mivel Port Douglas kis hely, aránylag kis hajóval fogsz menni.

Egy gyomorforgató hajóút

A mi hajónk, egy katamarán, kb. 20 embert volt képes vinni. Három fő: a tulaj a kapitány, öccse és egy hölgy (valószínűleg az egyikük felesége) volt a személyzet.

Az utasok, nejem, fiam és akkoriban a menyasszonya, (ma már felesége), plusz vagy tíz más, főleg európai turista. Szóval reggel 8-kor a kapitány beindította a motort, és mint egy őrült neki a tengernek, vagy 60 km/ó sebességgel.

A tenger sosem nyugodt. A kis hajó úgy rázkódott, hogy még olyat nem tapasztaltam. Lett is ennek eredménye. Az utasok nagy része tengeribeteg lett. Én középmagasan ültem, a hajónak három szintje volt.

Pillanatok alatt mintha másnapos lennék, gondoltam is, hogy már látom, miért ajánlanak büfé ebédet… alig fog valaki is enni. Megmozdulni nem mertem, mert úgy éreztem rögvest okádni fogok.

Lenéztem a hajó aljába, ott többen már hánytak, fiamat is beleértve. A nőket nem láttam, de keresni se erőm, se merszem nem volt. Csak egy helyben gubbasztottam, halál betegen. Végül is, istennek legyen hála, megérkeztünk.

Mint egy álomban lebegve

Nyílt tengert láttam, se sziget, se semmi. A tengeribetegség mintegy varázsütésre mindenkinél elmúlt. Kis kioktatásban részesültünk, ha medúzát látsz, ne fogd meg. Ne állj le, ha úgy érzed, tudnál is.

Azoknak, akik tudtak könnyűbúvárkodni, extra pénzért lehetett felszerelést bérelni. Mi meg kaptunk szemüveget, pipát, a lábra uszonyt és isten áldjon, gyertek vissza két óra múlva. Ebéd akármikor, a büféasztalon.

Említettem, hogy szkeptikus voltam. Szóval beugrottam az aránylag meleg vízbe, és kis idő alatt elsajátítottam, hogyan kell ezzel a pipával lélegezni, stb. Na, lássuk, mi van itt!

És csoda történt. Mint egy álomban, egy virágoskert felett lebegtem. Még annál is jobb, mert itt-ott trópusi halak iskolái voltak, akik százával, mintha valami láthatatlan kéz irányította volna őket, egyszerre úsztak, fordultak.

Voltak magányos nagyobb halak is, akik egész a közeledbe jöttek… egy mesevilág. Nem lehet vele betelni! Néha éreztem, olyan közel lebegek, hogy hasamat érintik a sokszínű korállok. Nem bántam meg egy percre se, hogy ide messze eljöttünk.

Az üvegfenekű hajó

Később visszafelé jövet Cairns városába is elmentünk a korallokat megint megnézni. Ott nagy hajóval, több száz japán turistával mentünk. Itt a célnál egy másik, üvegfenekű hajóra szálltunk át, és egy hasonló élményen megint átmentünk.

Mivel a hajó nagy volt, nem lettem tengeribeteg. De a több száz turista, az állandó fényképezés és japán karattyolás sokat elvett az élményből.”

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!