oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2021. június 29. 06:30,  Lezártuk életünk egyik meghatározó szakaszát 2 komment

2021. június 29. 06:30 Határátkelő

Lezártuk életünk egyik meghatározó szakaszát

Az elmúlt hónapokban végigkövethettétek Nikiék amerikai kalandozásait. Mint mindennek, így ennek a szuper, 8 hónapos útnak is vége lett, szóval most jöjjön az utolsó rész – nem akármilyen helyekre látogatunk el!

utazas_18_resz_cim.jpg

„Hosszú utat tettünk meg a grizzlyktől a híres vörös sziklákig, de végül egy átszállással megérkeztünk az utolsó nagy falatunkhoz, Dél-Utah-hoz, azon belül is Moabhoz, az első állomásunkhoz.

A 30 C fokon izzó sivatagi boondock helyünk mindössze néhány mérföldre volt az Arches, valamint a Canyonland Nemzeti Parkoktól. Megkezdtük hát a vízspórolós másfél hetünket ezen a csodás, tágas, roppant homokos és kaktuszos és nem utolsó sorban teljesen ingyenes BLM területen.

Arches

Érkezésünk utáni pár napban az Archest fedeztük fel. WOW, azok az ívek mindenütt, amerre csak a szem ellát... Kisebb, nagyobb, rövidebb, hosszabb, dupla, szimpla szikla ívek... you name it!

Az én kedvencem a Delicate Arch volt. Klassz kis túraútvonal vezetett fel, kicsit sétálós, sokat hegymászós, pont, ahogy szeretjük. Kellemesen elfáradva értünk fel és bamm, ott magaslott előttünk a hegy tetején az ív, ami abszolút hű volt a nevéhez.

A sziklaív egy ponton nagyon el volt már vékonyodva, olyannyira, hogy ha nem tudná az ember, hogy ezen képződmények kialakulásához több kell néhány napnál, azt hihetné, hogy most fog ketté törni. Nem tört! :)

Canyonland

Arches után Canyonlandet fedeztük fel. Rögtön a park bejáratától néhány méterre vettünk egy balos kanyart, ami konkrétan levitt a kanyon aljába. Hát az valami besz***ás volt.

Egy majdnem totál egyenes földutat alakítottak ki a sziklaperem mentén, amit simán megcsináltunk az autóval. Lent kicsit bóklásztunk, kilátásban gyönyörködtünk és magyarokkal ismerkedtünk, azaz pontosan eggyel.

Vicces volt, mikor kiszálltunk a kocsiból, kölkökkel épp nekikezdtem a szokásos harcnak, hogy márpedig be kell kennem őket naptejjel, mivel sivatagban vagyunk, déli tizenkettő, kb. 88 C estébé, estébé, mire megszólal a srác: „Helló! Ezek szerint Ti is magyarok vagytok?!”.

Miután megállapítottuk, hogy bazi kicsi a világ, dumáltunk is egy kicsit. Tamás fiatal gépészmérnökként jött ki 5 évvel ezelőtt Denverbe, és saját elmondása szerint nem is igen tervez visszaköltözni Európába.

Gyereknap jeeppel

Vasárnap gyereknap volt, ugye! Mondjuk melyik nap nem az?! Nos, nálunk minden gyermek meg lett ünnepelve, kiskorú nagykorú egyaránt. Béreltünk 1-1 jeep-et és nekivágtunk minden olyan földútnak, ahol legalább egy méteres bukkanók és kátyúk tarkították azokat. Mondanom sem kell, gondolom, hogy az Apukák fülig érő szájjal kenték neki (ahogy ők nevezik). De hát ha a gyermek boldog, az Anya is az.

Egyik kedvenc útvonal természetesen a „creek crossing” volt. Mindkét „fun car” alaposan le lett mosva minden létező oldalról. Árpi és Miki, miután felidézte a bérautós tanácsait (kérését??), miszerint „A patakon csak szép lassan érdemes keresztülhajtani, hogy ne csapódjon fel a kocsira a víz”, nos, a mi férjeink, ahogy kell, kövér gázt adtak és „kenték neki”. Lássuk be, nem sok az élvezet az óvatoskodásban!

Mielőtt visszavittük a kocsit természetesen lemosattuk, kiporszívóztuk, megtankoltuk, megveregettük a vállat, ahogy illik!

Másnap munka után Goblin Valley következett. Nagyon érdekes hely ez is. Kimondott puha homok sziklaképződmények mindenfelé. Én homokgombának nevezem őket és imádtam barangolni közöttük.

Bluff

Ezzel ki is merítettük Moabot és egy időre a boondockot. Teljes mértékben készen álltunk egy full hookupra! Szerdai napon bontottunk sátrat és munka után egyből indultunk is a következő célponthoz, Bluff városába.

A kempingtől nem igen voltunk elájulva, a site-unktól meg konkrétan dobtunk egy hátast. Telefonban a néni elfelejtette mondani, hogy a mobil WC-től nem messzebb, mint 2 mm-re lesz a trailerünk. Mindegy, túléltük, csak azé’ na...!

Innen néztük meg először a Natural Bridges National Monumentet. Amennyiben az archokból még nem lett volna elég, akkor jöhetnek a természetes sziklahidak!

Ha Moab-nál sokalltam esetleg a 30 fokot, hát itt megkaptuk a nettó negyvenet! És ha ez nem elég, mellé lágyan simogatott a minimum 100 fokos szellő... Ez, kérem, a sivatagi nyár.

Hozzáteszem, mi lenni pöttyet perverzek és élvezzük, ezt mondjuk a gyermekeink nevében NEM mondhatom el! „Anya, én MEGDÖGLÖK, azonnal kérek hideg levegőt!” - hangzik el a kicsi szájából úgy rutinszerűen 5 percenként.

utazas_18_resz_cikk.jpgSzombaton sűrű napunk volt. Először benéztünk a Bluff városában lévő klassz skanzenbe. Itt láthattunk eredeti, 1800-as évekből való rönkházat, reprodukált sulit, templomot, katonai szállásokat, működő kutat. A fiúk fogtak lasszóval, mostak aranyat, ültek szekeren, ettek egrest a bokorról és epret a zeperfáról, sőt, még gépi fagyiztak is. Szerintem mindenki elégedett volt.

Forrest Gump

Utána „elszaladtunk” egy igen híres film méltán híres jelenetének helyszínéhez. Csak annyit mondok: „Fuss, Forrest, fuss!”.

Döbbenetes volt ott lenni, ott futni (mert naná, hogy....Igaz az autós forgalom néha közbe-közbeszólt, de mi mindent is megoldunk...ugye!), ahol sok sok sok éve Tom Hanks...

Forgalomnak megköszöntük az együttműködést és indultunk is a következő célponthoz, Goosenecks State Park. Million Dollar Views, így emlegetik ezt a parkot és nem véletlenül. A San Juan folyó valami elképesztő ívet jár meg a kanyonok között.

Az ember csak áll és azon filózik, hogy ez hogy??!! Felfoghatatlan szépség az, amit ajándékba ad a természet! Kár, hogy nem becsüljük meg eléggé, pedig nagyon kellene... na, de ne kanyarodjunk el!

Utolsó helyszín aznapra a Valley of The Gods volt. Itt elfogytak a szavak. Frappánsabb nevet kitalálni nem lehetett volna e völgynek. Égigérő vörös sziklatornyok egymás után.

Ahogy bolyongasz közöttük, elszédülsz, és nem csak a perzselő nap sugaraitól. Szinte hallottam az indiánokat imádkozni az Istenek lábánál! Mesélt a táj.

Kanab

Véget ért a szombat is, jött hát a vasárnap, s azzal együtt a hurcolkodás. Ezúttal Kanab az úticél.

Itt is full hookuppal kényeztettük magunkat. Vasárnap kora délután érkeztünk a kempinghez. Gyors sátorállítás és már gurultunk is délre, Arizonába a Grand Canyon északi pereméhez.

Néhány hónapja a déli részt fedeztük fel, de akkor még az északi teljesen le volt zárva a hó miatt. Így pont jól jött ki, hogy júniusra értünk Kanabba, mert onnan csak másfél óra autókázásra volt.

Hát bevallom, nekem csalódás volt a North Rim a South-hoz képest. Nyilván nem csináltuk meg a 40 km-es North Kaibab trailt, de egy órácska erejéig azért lebandukoltunk tájat nézni. És hát az a déli túra útvonal közelébe sem ért látványra. Persze, ha az ember az egész túrát megcsinálja (mint télen mi a délit), akkor biztos lát csodát.

Na de a lényeg, hogy ezt is kipipálhattuk.

Buckskin Gulch

Másnap, azaz hétfőn korán indultunk, mert egy izgalmas túrát terveztünk be. Ún. slot canyonba mentünk kirándulni, becsületes nevén Buckskin Gulch. Hát ez valami elképesztő élmény volt, tényleg, még így 8 hónap után is felvillanyozott mindannyiunkat!

Néhol olyan keskeny réseken kellett átpréselődnünk, hogy rendesen hasbehúzás, minden, ami kell. Hihetetlen, mire képes a csapadék/vízsodrás. Volt olyan rész, ahol több tíz méter magasan láttuk a víz hordalékot. Igen! Ez azt jelenti, ha itt esik, akkor nagyon nem akarsz itt sétafikálni, mert az nagy eséllyel az uccsó sétád lesz.

Mielőtt felelőtlen ősöknek lennénk kikiáltva, gyorsan mondom, napokkal előre követtük a csapadékjelentést, (nem a Gálvölgyi félét) mondhatni biztosra mentünk és minden rendben is volt!

Kedden úgy döntöttünk, „csak” poolozunk és alaposan megünnepeljük Ivánka szülnapját! Azért este még ráijesztettünk a kiskorúakra, hogy csak el kéne menni egy hike-ra gyorsan, mielőtt lemegy a nap. Srácok felháborodással vegyített döbbent arca mindent megért.

Klassz nap volt, ilyen is kell!

A legeslegeslegeslegutolsó

Szerdán reggel indultunk 8 hónapos túránk legeslegeslegeslegutolsó boondock helyére a Bryce Canyon melletti nemzeti erdőbe!

Meglepő módon éjjelente fűteni kellett, a nappali 38 C után ugyanis egészen pontosan a 0 kötőjel 5 C következett! Hozzáteszem boondock lévén ezt nem is bántuk, mert pöttyet egyszerűbb s gyorsabb felfűteni a lakókocsit, mint lehűteni azt.

Ahogy terveztük, megtekintettük a Bryce Canyon Nemzeti Parkot, legalább is egy részt belőle. De egyre nehezebb a srácokat meggyőzni arról, hogy milyen klassz dolog is a kirándulás, amikor tombol a perzselő sivatagi nap kinn.

Volt egy szuper nem betervezett esténk is! Elmentünk egy rodeóra! Életünkben nem jártunk még ilyen „előadáson”, így ez mindannyiunknak szuper érdekes volt! Végre valami, ami a kölköket is lázba hozta.

Azért utólag kicsit szarul éreztem magam, amikor megtudtam, hogy a rodeós pacákok (amerikaiul cowboy) nem vadlovakon mutatják be jobb esetben pár másodperces tudásukat, hanem mezei szelídített pacikon, akiket férfiasságuk tájékán irritálnak ( konkrétan összekötik a töküket) épp csak annyira, hogy kurva idegesen ugráljanak. A rodeót se támogatjuk a jövőben!

Másnap Bryce Canyontól is búcsút vettünk és beírtuk a GPS-be a legeslegeslegleglegleges utolsó célállomásunkat, ami nem más volt, mint Zion, avagy mi esetünkben St. George Utah a maga 46 azaz negyvenhat Celsius fokával!

Itt hadd jegyezzem meg gyorsan, hogy a sivatagi nyár elsőre könyörtelennek tűnhet, DE abban a 46 C fokban sem tudok úgy izzadni (in fact sehogy), mint a richmondi 35-ben... Ennyit számít a páratartalom, ami St. George-ban kb. nem volt... (na, jó 6%).

Még valami, de tényleg nem védeni akarom a sivatagot, hogy 46 C lévén kb. éjjel-nappal, a vízmelegítőt teljesen mellőzni tudtuk. Szó szerint forró víz jött a hideg csapból.

Mondjuk az is igaz, hogy ennyi Celsius mellé inkább egy jéghideg limonádét szürcsölgetnél, mintsem a forró kamillateát - jeget mindenesetre sűrűn gyártottunk ezekben a napokban.

Mivel Árpinak következett az egyhetes ügyelete, így bő másfél hétre foglaltuk a végső rv parki tartózkodásunkat. Mikor ügyeletes, akkor 24/7 elérhetőnek kell lennie, tehát ilyenkor a poolozáson kívül nem sok semmit tudunk csinálni. Ezt a gyermekek nem bánták túlságosan.

Azért a környéken lévő állami parkokat csak nem hagyhattuk ki. Nem bírunk a vérünkkel... Quail Lake is és másnap a Sand Hollow is nagyon tetszett. Utóbbi különösen nagy sikernek örvendett, mert fiúkat megleptük egy 6 személyes paddle boarddal (mármint annak bérlésével!) és két felfújható fánkkal! Szuper napunk volt a homokos tó partján!

Ügyelet végezte után kettő perccel már zötyögtünk is a „final destination” = Zion National Park felé, méghozzá kettesben!! Barátaink felajánlották, hogy akár túrázhatnánk gyerekek nélkül is, amely ajánlatot hálálkodva azonnal elfogadtunk, és már kanyarodtunk is ki a parkból azonnal, mielőtt meggondolnák magukat!

Mit jelentett ez? Nincs „Anyaaa, éhes vagyok, anyaaa, megdöglök a melegtől, apaa, pontosan mennyit kell hikeolni?, Iván hagyjál már béken! Anyaaa, Ájon basztat!”, van helyette „WOW, ez gyönyörű!, szerintem csináljuk meg a Narrows után az Emerald Pool-t is nem? De abszolút!” ! Szumma szummárum volt egy nyugodt, csodás élményekkel teli kirándulós napunk, amelyben egyszer se kellett üvöltözni. :)

Másnap nagy nap volt! Elérkeztünk az utolsó túránkhoz, Observation Point. Fiúkkal együtt vágtunk neki ennek a 8 mérföldes kalandnak. Azt mondják, ez a túra ugyan hosszabb, de kevésbé veszélyes, mint a világhírű Angels Landing, és a végeredmény szempontjából ugyanaz.

Áron maga volt a hős, szó nélkül vitte végig a vízzel teli hátizsákot, na a kicsiről már ugyanezt nem lehetett elmondani, de hát nem alakulhat minden mindig tökéletesen. Azért végigcsinálta Iván is a túrát!

A látvány pedig megint pazar volt! Szinte láttuk az alászálló angyalokat.

Szerdán pedig elérkezett a búcsú ideje, aminek azt gondolom méltóképp megadtuk a módját!

A 4 fiú egész nap együtt őrültködhetett a poolban, közben ezerrel ment a csajozás. Este a 4 felnőtt is megkapta jutalmát. Hosszú-hosszú idő után más főzött ránk...

Kiültünk Zion egyik leghangulatosabb teraszára, az Ahi Tuna steakemet azóta is emlegetem, ugyanúgy, mint Árpád a báránysültjét! Isteni volt minden!

Lezártuk életünk egyik legmeghatározóbb szakaszát!

Indulás haza! VIRGINIA HERE WE COME!”

Ha érdekelnek a kaland előző részei is, látogass el Niki blogjára!

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Egyesült Államok

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr4016607544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kék madár 2021.06.30. 01:47:03

jo nagy elmeny lehetett!

J.W. Booth 2021.06.30. 11:18:46

Nem olvastam el a posztot, de szolok, hogy javitsatok ki a "Forest"-et "Forrest"-re, mert kicsit ciki es mielött sokan szova tennek

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása