Nem vet ránk jó fényt, de őszintén szólva valamiért kimaradt az, hogy a perui fővárosban közel annyian élnek, mint Magyarországon. Ez ráadásul az ország lakosságának egyharmada – egyszóval egy klasszikus dél-amerikai nagyvárosról van szó, ennek megfelelő szélsőségekkel. Steve-ék azért inkább a kellemes oldalát tapasztalták meg.
„Limát háromhetes perui utunk utolsó állomásának hagytuk. Négy éjszakát (három napot) töltöttünk itt.
Fapados perui gépünk szombat este indult az Amazonas-vidék (perui) fővárosából, Iquitosból, és másfél órás repülés után (lényegében az Andok hegyvonulatot kellett átrepülnie), este 11-kor szállt le.
Mentünk a taxikioszkhoz, ott a Green Taxi vállalathoz, amit már kinéztem az interneten, mint ajánlottat, mert megbízható és nem túl drága. Megmondtam hova akarunk menni, kifizettem, és már jött is a sofőrünk.
Nem raboltak el
Lima Dél-Amerika második legnagyobb városa, Sao Paulo után. Közel 10 millió ember él itt. Dél amerikai városokhoz tipikusan, itt is az utak nincsenek a legjobb karban, alig vannak „gyors” utak, hogy a tömegközlekedés hiányát meg se említsem, mert az csak azoknak való, akik tudnak spanyolul. Nemigen vannak számozott buszok, van állítólag egy épülőben levő földalatti, villamos nyista.
Hotelunk egy argentin cég itteni jobb új létesítménye, a patinás Miraflores negyedben volt. Sofőrünk az éjszakában, a nekünk ismeretlen városban, jobbra-balra fordult, kis utcákon evickélt. Már vagy negyven perce voltunk úton és feleségem félig viccesen mondta is… reméli, nem leszünk elrabolva… mire nagy végre megérkeztünk.
Luxusnegyed és óceánpart
Másnap lementünk reggelizni, majd beszéltem a portással, ajánljon egy délelőtt megtehető sétát. Nosza, kihúzott egy kis térképet és ceruzával bejelölte az ajánlott körsétát. Mondta kb. 3 óra lesz, kivisz a Csendes-óceánhoz, majd amellett egy jobb bevásárlóközponthoz, utána egy sugárúton egy piachoz és vissza.
Vasárnap reggel volt, el is indultunk. Kis utcákon, láthatóan tehetős zöld negyedben jártunk. A házak, és a módos bérházak kerítésein az elektromos riasztó drót volt a divat. Itt-ott privát biztonsági őrök, persze minket nem maceráltak. Emberek kutyáikat sétáltatták, kellemes hétvégi volt a hangulat.
Nemsokára az óceánparthoz értünk, jobban mondva mivel a város egy fennsíkon épült, annak a végéhez. Egy parkos részhez. Innen nagyszerű volt a kilátás. Vagy 50 méter mély a szakadék és lent látsz egy nagy utat, majd az óceánt.
Ide lépcsőkön le lehet menni. Végtelen homokos a part, sok strandot látsz. Ködös volt az óceán, a vízben egypár koránkelő már szörfölt, sőt siklóejtőernyősök is bravúroskodtak. És (nyugatra) a nyitott végtelenbe nézel, Indonézia lenne az első nagyobb ország, gondolom 12 órányira repülővel. Jó hely bámészkodni.
A Szerelem Parkja
Innen követtük a térképünket. Az egyik parkot a Szerelem Parkjának hívják. Az út mellett Lima legdrágább bérházai sorakoznak. Sokan sétáltak, mint mi és számosan kocogtak, bicikliztek.
Elértünk a bevásárlóközponthoz, ami nem nagy, de luxuskategória, több étteremmel, kávézóval, cukrászdával. Beültünk az egyikbe egy kapucsínóra a szakadék szélére. Nagy üvegfal óvta a kemény óceán szelétől.
Dacára annak, hogy nincs messze az Egyenlítőtől, Lima nem túl meleg - valószínűleg az óceánnak köszönhetően. A Humboldt hideg áramlat pont itt halad, ez mérsékeli a város hőmérsékletét.
A cukrászdából kijővén, kicsi a világ, magyar beszédet hallottunk! Kiderült, egy magyar turistacsoport járt erre, Erdélyből. Elbeszélgettünk velük, a vezetőjük egy itt élő magyar fiatalember volt, akivel később jobban is megismerkedtünk.
Az üzletek közül az ismert perui alpaka gyapjú hálózat, neve KUNA, itteni boltját néztük meg. Nagyon ismert luxusmárka, gyönyörű sálak, szvetterek, ruhák, ízléses perui mintákkal. Mindezeket máshol is kaphatod, olcsóbban, például a kis turista piacon körsétánk utolsó állomásánál, de nem ilyen minőségben.
A La Mar
Egy szó, mint száz, már volt délután 2 óra, mire a hotelunkhoz visszaértünk. Megéheztünk. Gondoltam elmegyünk az egyik jobb itteni étterembe. A híres La Mar-ba.
Nem volt messze, csak kb. 20 perc sétányira. Ugyan nem volt foglalásunk, gondoltam ilyen későn csak beférünk. Az étterem vasárnap csak fél hatig nyitva.
Már előző perui írásaimban is említettem, hogy a perui konyha nagyon ismert lett. Ez az étterem, ahova mi most tartottunk, az egyik oka, hogy miért. A La Mar (Tenger) étterem a perui szuperséf Gastón Acurio első tulajdona és a kiindulópontja volt a későbbi La Mar éttermeinek a világ nagyvárosaiban.
Gastón Acurio és német számazású felesége, Astrid Gutsche világszerte számtalan étterem, (nemcsak a La Mar-ok) tulajdonosa. Gastón eredetileg Limában végzett jogot, majd a konyha titkait Párizsban tanulta a Cordon Bleu-n, és tudását ottani éttermekben tökéletesítette.
1994-ben hazatért Limába, és a perui konyhát rövid idő alatt csúcsnívóra emelte és világszerte ismerté tette. Gastónt és egypár más perui séfet, Peruban nemzeti kincsnek tekintik.
Az étterem előtt, még ebben a késői órában is sokan voltak, belül asztalra egy órát kellett volna várni, de mondták, ha a bárnál ülünk, tudnak két helyet szorítani. Elfogadtuk. Felkapaszkodtunk székünkbe, rendeltem egy korsó perui sört nejem meg egy itteni ismert koktélt, egy pisco sour-t.
A perui konyha egyik nevezetessége a cebiche, ami citrusgyümölcsök levében marinírozott nyers halak és tengeri herkentyűk, apróra vágott hagymák és illatos füvek keveréke. Isteni, könnyű…. a japán konyhára emlékeztet. Ezt rendeltünk.
A bárpult teteje zúzott jéggel volt beborítva, ahol az aznapi friss halak, kagylók és rákok hűsöltek. Itt ülni, figyelni a bártendereket, akik a koktélok és az előételek készítésével voltak megbízva, másrészt így magasról az éttermi forgalmat nézni, külön élmény volt.”
Kalandozz velünk az egész világon
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek