Az ember sorsa néha nagyon kevésen múlik. Tibor például több mint 40 éve él Svájcban, de hogy oda került és nem mondjuk Nyugat-Németországba, az voltaképpen egy szemrevaló autónak köszönhető. Csilla sorozatának első részének (Miből élnek a magyarok Svájcban?) főszereplője tehát Tibor, aki autókereskedéssel foglalkozik. (A bevezető részt itt találod.)

A kép illusztráció

„Mielőtt egy interjúra sor kerül, ki szoktam tenni egy kérdésmatricát a Külföldiként Külföldön insta oldalon, hogy aki szeretne kérdezni valamit az alanyoktól, az megtehesse.

Ez a témakör sokakat érdekelt, hiszen sok Svájcban élő magyar szívesebben szerzi be az autóját Németországban például, de nincs tisztában azzal, hogy milyen lejelentenivalója lesz, ha az autót már Svájcban használja.

Szűkösnek érezte Magyarországot

Tibor több mint 40 éve él Svájcban, szűkösnek érezte Magyarországot, de voltaképpen kalandvágyból költözött ki a hetvenes évek közepén, azóta rengeteg tapasztalatra tett szert a vállalkozói szférában.

Hogy miért pont Svájcot választotta? Mert összefutott egy 1956-ban disszidált magyarral, aki éppen az édesanyját látogatta meg Magyarországon.

„Ő egy nagyon jó kis Passattal járkált abban az időben, nekem nagyon tetszett az autó, megszólított, miközben nézegettem. Szóba elegyedtünk egymással. Megütötte a fülem, hogy Svájcból jött, úgy voltam vele, hogy egyszer szeretném én is megnézni, milyen ott az élet” – mesélte Tibor.

Akkoriban mindenki Nyugat-Németországba szeretett volna disszidálni, Tibor sem volt kivétel, mégis Svájc lett belőle.

A legrosszabb élmény

Tibor mesélt arról is, hogy milyen dokumentumokra van szükség, ha valaki Svájcban szeretne vállalkozni, milyen autó eladási praktikákat alkalmaz, mik a lízing feltételei, stb.

Beszélgettünk arról, hogy milyen jövedelemre számíthat egy kezdő a szakmában, a lízinges vagy a készpénzes autóvásárlást javasolja-e inkább, milyen nemzetiségű az ügyfélkör túlnyomórészt és megosztotta a legkellemesebb illetve legkellemetlenebb ügyfél élményeit is.

A legrosszabb élménye egy olyan kuncsaft volt, aki autót szeretett volna lízingelni, minden rendben is ment, a bank is rábólintott, Tibor elintézte neki a biztosítást is.

„Már csak a papírok aláírása és az autó átvétele volt hátra, amikor előző este közölte velem, hogy találtak egy olcsóbb megoldást, ezért ő az egészet visszamondja, én meg adjam el az autót annak, akinek akarom.

Ezzel persze alapvetően nincs gond, de ebben az esetben komoly munkaórákat tettem az ajánlatok beszerzésébe. Közöltem vele, hogy ez mennyibe kerül majd neki. Ebből hatalmas balhé lett, hogy mit képzelek én, ügyvéddel fenyegetett. Mondtam, hogy egészen nyugodtan menjen ügyvédhez. Voltaképpen ez volt a legidegesítőbb eset, de még ez is ritka” – mesélte Tibor.

Nem érezte, hogy kevesebbet érne

Az interjúk végén van egy állandó szegmense a beszélgetéseknek, mindig megkérdezem a partnereimet, hogy érte-e őket bármiféle diszkrimináció amiatt, hogy külföldiek, mióta Svájcban élnek. Tiborral a 40 év alatt sosem éreztették, hogy kevesebbet érne, mint egy helyi lakos.

„Lehet, hogy ha alkalmazott vagyok, esetleg más nemzetiségű munkatársakkal vagyok egy irodában, műhelyben, akkor előfordult volna ilyesmi. Még abból az időből sem emlékszem ilyenre, amikor az első 7 évben alkalmazottként dolgoztam” – mondta.

Az elején a nyelv okozott némi problémát Tibornak („az elején elég sűrűn kellett mondani, hogy bitte, hochdeutsch”), de 3-4 év elteltével ráragadt a svájci német.

Én a magam részéről azon a véleményen vagyok, hogy aki megpróbál beilleszkedni, elsajátítja a nyelvet, mindent megtesz a sikeres integráció érdekében, azon látszik az igyekezet és az emberek is úgy állnak hozza. Ez nem csak Svájcra vonatkozik, bármelyik országra, természetesen.

Az interjúk alatt megtalálhatóak rögzített kommentként a kérdések és hogy pontosan hol miről esik szó.

Az interjú 2020 júliusában készült.”

(Fotó: pixabay.com)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.