oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

  • fhdgy: @Arthamyr: Ha valaki, akkor én átlagnál lényegesen többször jártam étterembe, amíg lehetett. Ha m... (2021.04.18. 23:35) A juharszirup titkai
  • fhdgy: @Hari Seldon 2: Amíg Szolnokon éltem, én is főzögettem, de csak hétvégén. Ilyen-olyan pörkölt, pa... (2021.04.18. 23:26) A juharszirup titkai
  • fhdgy: @Arthamyr: Az emberiségnek, úgy összességében lehet, hogy rendelkezésére áll a tudás, de az egyes ... (2021.04.18. 23:19) A juharszirup titkai
  • Montroyal: csaladi barati esemeny tavasszal kb 2 honapig a cabana sucre partyk ... sok es nagy ettermek a va... (2021.04.18. 23:17) A juharszirup titkai
  • Arthamyr: @fhdgy: Nekem biztos nem kell újratanulnom, mert eddig sem tudtam. Ha meg az ember eljár éttermekb... (2021.04.18. 23:00) A juharszirup titkai
  • Utolsó 20

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2020. december 21. 06:30,  Szabadulás a karanténból, irány Tasmania 18 komment

2020. december 21. 06:30 Határátkelő

Szabadulás a karanténból, irány Tasmania

Nemrég olvashattátok Sándor sztoriját, aki egy munka kapcsán Ausztráliába utazott, ahol egy nem túl kellemes karantén várta. Akkor ígértük a folytatást, itt is van. Ebben hősünk kiszabadul a karanténból, kicsit megmártózik Sydney örömeiben, majd belekóstolhatunk kicsit a munkájába is.

cim_317.jpg

„A karanténban az utolsó néhány nap volt a legpocsékabb. A kaja – amellett, hogy rendkívül pocsék volt – még unalmassá is vált, a szobafogsággal együtt. A tizedik napon a nővérek megint beletúrtak az orromba a fültisztító pálcikáikkal – jó szar érzés, de legalább aznap történt valami.

Másnap az egyik szomszédom besokalt, kiabálni kezdett a folyosón, villámgyorsan odasereglettek a biztonságiak, a folytatást nem tudom.

Úgy terveztük, hogy a karantén után rögtön továbbállunk Tasmaniába, de persze – és talán szerencsére – ez nem ment ilyen egyszerűen. A tasmaniai belépéshez ugyanis egy úgynevezett G2G vízumra van szükség, amit csak akkor adnak meg, ha beszkenneljük a karanténból elbocsátó szép üzenetet, a bizonyítékot, hogy nem lehetünk koronásak.

Nyilván a vízumnak is van átfutási ideje, Tasmania a turisták elől le van zárva, így azokat az iratokat is átnyálazzák, hogy dolgozni megyünk oda, speciális engedéllyel.

Rászabadulva Sydney-re

Ez pedig eltart néhány napig, így a továbbutazást eltettük két nappal hátrébb, és ez idő alatt rászabadultunk Sydney-re.

A karanténből reggel kilenckor szabadultunk – szigorúan csak egyvalaki utazhatott egy lifttel, és csekkolták, hogy merre megyünk tovább – a tíz óra már egy kocsmában talált meg minket. Kettőnket, Pjotr-ral, mert a norvégoknak valami más dolguk volt, de sebaj, sört így is tudtunk rendelni magunknak.

Általában betartom a szabályt, hogy délelőtt alkoholt nem iszok, de ezúttal felmentést adtam magamnak. Ja, igen, előzőleg átcsekkoltunk egy másik szállodába, egy utcával arrébb a kínzókamráinktól, de aztán vágtáztunk onnan kifelé, kocsmába befelé.

Lenyűgöző érzés volt az első korsó sör. Az ötödik is. Még jó előre megírtuk a „mit kérünk a télapótól” „mit szeretnénk látni” listánkat, egyeztettük, és már vettük is a hajójegyet a Watsons Bay-re.

A hajó, ahogy kihúzott a kikötőből, elfordult az Opera mellett, hátrahagyta a Harbour hidat, és megnézhettük élőben is azt a panorámát, amit a filmekből már ismertünk.

1_268.jpgSydney, a Harbour híd és az Opera

A Watson Bay

A Watsons Bay-en pedig egyfelől rácsodálkoztunk, hogy itt bizony tavasz van, üvöltenek a madarak és virágillatban úszik a világ szutykos karaténon kívüli része. A Watson part voltaképpen egy félsziget, a belső oldalán Sydney felé lehet ellátni, a sarkán pedig az óceán és a szomszédos hatalmas szirtek adnak látnivalót.

Aztán beültünk egy parti étterembe, és megtapasztuk, hogy hát az ausztrál árak cseppet sem fékezett habzásúak. Plusz azt, hogy a süt a nap. De nem csak úgy, akárhogy, hanem nagyon.

És persze elfelejtettük, hogy mi viszont az európai télből érkezünk, és ezért később rendesen meg is fizettünk, mert ugye a naptej, mint opció, egyikünk agyában sem merült fel.

Csak később, de ugye, akkor már rákvörös nyakkal, arccal és kezekkel tudtuk – mint a kígyók, meg a gyíkok – hogy itt a fájdalmas vedlés ideje.

2_225.jpgA Watson Bay, kilátás az óceánra

Ezzel a keserű felismeréssel aztán visszahajóztunk a kikötőbe. Pjotr megjegyezte, hogy ő azt hitte, az Opera épülete sokkal nagyobb, és gyorsan megegyeztünk, hogy kihagyjuk.

Egy másik bolygón

Inkább belevettük magunkat Cockle Bay esti parti forgatagába. Itt a koronafertőzés alábbhagyott, gyakorlatilag eltűnt, feloldották a korlátozásokat, szabadjára engedték a népet.

Az emberek kitódultak a partra, a szórakozóhelyek előtt hosszú sorok kanyarogtak, a legkülönbözőbb zenei foszlányok tódultak ki az egymás hegyén-hátán álló bárokból és partihajókról.

3_203.jpgSydney este

Valami olyan érzés volt ez az európai korlátozások (meg a karanténból) érkezve, mintha egy másik bolygóra tévedtünk volna. Egy jelentősen élhetőbb bolygóra.

Másnap a listáról a hajózási múzeumot sorsoltuk ki, mert azért mégis az óceán partján járunk egyrészt, másrészt meg nem akartuk a brutális napra vonszolni vörösen izzó és viszkető ábrázatunkat, így inkább itt múlattuk el az időt.

A múzeum nagy része még zárva volt, az ott kiállított tengeralattjárót is csak kívülről lehetett fényképezni, de mi ilyen óvódás rajongással vettük a szabadságunk második napját is. Este pedig – hát igen, ismét találtuk (nem volt nehéz) egy hívogatóan hűs sörözőt.

4_156.jpgTengeralattjáró (HMAS Onslow) a hajózási múzeumban

Irány Tasmania!

Harmadnap reggel – teljesen véletlenül – összefutottunk a csapat két norvég tagjával is, elhúztunk a reptérre és becsekkoltunk a Launcestonba tartó járatra. Ja, igen, menet közben, még a hétvégén megkaptuk a G2G vízumainkat is. Egy applikációt kell hozzá feltelepíteni a telefonunkra, és így már egy QR kóddal lehet mutogatni ezt mindenkinek, akit pont ez érdekel.

Leszállás közben első pillantásra megállapítottam, hogy Launceston, Tasmania fővárosa nem egy világváros. És második pillantásra sem.

5_121.jpgLaunceston, még a repülőgépről

A repülőgép egy bizonytalan kör megtétele után leszállt a feltűnően rövid aszfaltcsíkra, a melósok egy lépcsőt gurítottak kézzel a géphez, és már lehetett is sorakozni a bevándorlási pultnál az meglehetősen kicsi fogadóépületben.

10_45.jpgLaunceston, a fogadóépület

Kisebb zavart okozott az egyenruhásoknak, hogy nemtasmánok is jöttek a géppel, de rövidebb fejvakarás után megállapították, hogy érvényes a g2g-nk, így nem lőttek le minket.

Egy ilyen spánielszerű kutya ráfixálódott a bőröndömre, de amikor elkezdtem magyarázni, hogy szerintem a kokain nem abban a kofferben van, tudatta az egyenruhás, hogy a kutyája a kajára utazik (mondjuk a miénk is otthon, de az gyárilag gyagya).

Jól van, feltúrtuk a bőröndöt, és valóban találtunk benne egy darab árva almát, amit valószínűleg a karanténban felejtettem ott. Szerencsére ezúttal sem lőttek le, bár a feddő pillantásokat azért nem úsztam meg, így kezdő csempészként, de az almát mindenesetre elkobozták.

Kint, a parkolóban már két, a cégtől küldött taxi várt minket. Az egyik kocsi cseh származású sofőrje egész jól beszélt németül (mert korábban ő is ott élt), vele eltrécseltem a 150 kilométeres utat.

Megbeszéltük, hogy mi zujság otthon, Bajorországban, és hogy látta az Eberhofer film-saga legújabb részét is (én is). Aztán ebből idézgettünk. BTW, ez a sorozat valami olyan a bajoroknak, mint a Pogány madonna volt nekünk, Bujtor Csöpivel, de ez a jelenben játszódik, és minden évben újabb résszel bővül.

Olyannyira bajor, hogy állítólag más németek felirattal nézik – már ha nézik. (Lehet, hogy majd erről is fogok írni, már ha érdekel ez bárkit is).

A komp

Hát, ha Launceston nem egy világváros ugye, akkor utazásunk végcélja, Burnie végképp nem az, a húszezer lakójával. Fontosságát az adja Tasmaniában, hogy közel esik Melbourne-höz, ezért innen van napi hajókapcsolat Ausztráliába.

A kapcsolatot két komp adja, amik annyira hasonlítanak egymásra, hogy csak a nevük más. Jókora jószágok ezek, bőven az alacsony parti házak fölé magasodnak, amikor kikötnek a konténer-terminálban.

6_87.jpgA komp rakodórámpája

Az utasforgalmuk meglehetősen csekély ezeknek a monstrumoknak, ellenben kikötésük után kamionok és speciális rakodógépek hada pakolja ki és be a konténereket a hatalmas rakterükbe.

A hajókat üzemeltető társaság néhány éve úgy döntött, hogy egyrészt felesleges a kikötés ideje alatt a hatalmas hajógenerátorokat járatni azért, hogy legyen áram a hajón, és nem mellesleg környezetszennyező is.

A hajókat már átépítették a parti áram fogadására, a cégem által épített, és általam előkészített konténerépület is megérkezett már, be is lett vezetékezve. Most azért jöttünk négyen Európából, hogy elindítsuk ezt a kütyüt.

A munka

Pjotr csinálja a hajó fedélzeti rendszereit (trafót, generátort, ilyesmit), a norvégok, Adrian és Ole a hajó vezérlését bütykölik át, én meg a parti betáp vezérlését rakom össze.

7_72.jpgA komp mellett a kék színű állvány a kábeldaru. Az adja át a vezetéket és a csatlakozót a hajónak.

Itt együtt dolgozok Wisonnal, ő az ausztrál Siemenstől jön, hozzá tartozik az általuk telepített hardver (trafók, védelmi rendszer meg ilyenek).

Én egyébként két éve foglalkozok ezekkel a rendszerekkel a Siemensnél, korábban az ICE4 szuperexpresszek fedélzeti rendszerének egy részét fejlesztettem.

8_63.jpgA csapat

Mondjuk alapvetően mintegy húsz éve ezekkel a vezérlési rendszerekkel foglalkozok (ha mond valamit a név: Simatic), ezalatt erőműveket, gyártósorokat, speciális berendezéseket, vonatokat is programoztam, most meg ezekkel a parti betápokkal ütöm el az időmet.

Alapvetően mindegy, mi van a drót végén, a vezérlés szinte minden esetben ugyanaz, vagy legalábbis nagyon hasonló.

Nehézségek és szépségek

Ebben az esetben a több, meglehetősen komoly nehézség adódott a munkában, de nekünk lehet, hogy ez a stressz adja a munkánk szépségét.

Először is, a Föld másik oldalán vagyunk. Ha innen bármelyik irányba elindulok, már hazafelé megyek. Ráadásul a korona miatt a szállítási idők megnőttek, Európából bármilyen alkatrész 3-4 hét alatt ér ide.

Másrészt egy teljesen újfajta kommunikációs rendszert kell kiépítenünk a hajó és a part között (ha mond valamit, Modbusszal), amit még senki nem próbált a gyakorlatban. Ez lehetővé teszi, hogy a hajó „távvezérelje” a parti oldalt, hogy ott ne legyen szükség plusz személyzetre. Nyilván egy ilyen kockázatos rendszert a Föld túloldalán kell először kipróbálni.

Harmadrészt az ausztrálokkal még soha nem dolgoztunk együtt, és a helyi angolon kívül ez még sok más egyéb félreértésre is lehetőséget teremt.

Negyedrészt annyira új megoldásokat használunk, hogy nincs telefonszám, amit ha felhívunk, segítségre számíthatunk. Ellenben néha a céges supporttól is engem hívnak, hogy hát ugye, nekem már van gyakorlatom ebben a rendszerben, leszek szíves másokon is segíteni.

9_52.jpgGépház a motorral; legalábbis ami látszik belőle

Szóval az első néhány napban úgy tűnt, hogy ez a berendezés soha nem fog magához térni, de aztán lassanként láttunk néhány szikrát a sötétségben. A kommunikáció is böfögött már néhányat, tehát tudjuk, hogy elvben lehetséges a kapcsolat. A gyakorlat persze megint más tészta, nagyon-nagyon más tészta. Ez van, ahogy Hadházi László mondta; küzdeni kell.”

Ha érdekelnek még további sztorik Ausztráliából és a világ minden más tájáról, keresd fel Sándor oldalát.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Ausztrália

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr9316351752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2020.12.21. 07:42:41

Tasmánia szuper lehet,jó poszt, grat!

dikusz. 2020.12.21. 08:11:04

"mert ugye a naptej, mint opció, egyikünk agyában sem merült fel." - Hát persze, hogy nem merült fel... a karantén viszontagságai után Sándorék lehet azt is megitták volna nagy szomjúságukban:)

"A repülőgép egy bizonytalan kör megtétele után leszállt a feltűnően rövid aszfaltcsíkra" - rövidnek rövid, de lehet, hogy széles az az aszfaltcsík.:)

Jó írás, nem unalmas olvasni.

Csodabogár 2020.12.21. 08:45:05

Nagyon jó írás, élveztem. A munka részt majd megmutatom az Embernek, aki szintén hasonló dolgokkal foglalkozott, persze még a múlt a században.

Hari Seldon 2 2020.12.21. 09:08:16

Tök jó írás.
Ellenben:
"Leszállás közben első pillantásra megállapítottam, hogy Launceston, Tasmania fővárosa nem egy világváros."

A főváros Hobart.

Folytonutazok 2020.12.21. 09:38:22

Rövid, tömör, de mégis informatív kis írás volt. Csatlakozok én is: tetszett. Most így fél tízkor én is elmennék egy jó kis kocsmázásra (életemben először ilyen korán)

fhdgy 2020.12.21. 11:44:11

Nekem az tetszett benne, hogy végre benne volt az, hogy valaki miért és hogyan lépte át a határt. Meg mit csinált ott.

Nem igazi határátkelős poszt, mert csak egy rövid projekt erejéig kelt át a határon, de az utóbbi időben mégis ez számomra a leghatárátkelősebb poszt.

nyuszigonosz 2020.12.21. 15:18:17

Ez jó. :-)
Meg az is, hogy az Eberhofert még Taszmániában is nézik :-) na jó, a cseh, aki Bajorországból ment oda, na ez tetszik. :-)

nyuszigonosz 2020.12.21. 15:40:23

@fhdgy:

Szerintem meg nagyon is az, hiszen a poszt írója ezek szerint ha nem éppen Taszmániában dolgozik - a Joe Kaeser impérium mindig a legjobb munkatársakat küldi mindenfelé érdekes munkákat végezni a világ minden részére - akkor Németországban, azon belül meg kb. Bajorországban él.

fhdgy 2020.12.21. 15:47:20

@nyuszigonosz: Én magyar, Alsó-Szászországból mentem Indiába, bár akkor még nem Käser volt a főnök.

Ilyen a világ.

fhdgy 2020.12.21. 15:59:20

@nyuszigonosz: Én csak annyit próbáltam pedzegetni, szerintem mi a klasszikus, itteni értelembe vett határátkelés, kontra határátlépés.

Amikor pl. München éltem, ha leírtam volna az ottani életemet, akkor klasszikus lett volna.

Onnét elmentem többször nyaralni Horvátországba, az már turistáskodás, szerintem nem igazán illene ide.

Ahogy az előbbi hozzászólásomban írtam, amikor másodszor határátkelő voltam Németországban ( bár ez sem igaz teljesen, mert egy magyar cég kiküldöttje voltam, expat? ), onnét még tovább küldtek Indiába, akkor expat négyzet voltam?

Igazi, klasszikus határátkelő először voltam, amikor Bajorországban éltem és dolgoztam.

Kinek mi a klasszikus, mi nem?

Lehet, hogy Csodabobár azt mondaná erre, hogy frászt, a tényleg igazi, tényleg klasszikus az, aki nem tudhatja, hogy valaha is visszajöhet!!!

nyuszigonosz 2020.12.21. 16:00:31

@fhdgy: De akkor perszehogy határátkelös az egész. Sokkal inkább az, mint a kanadai ember kirándulásainak leírása, nem? :-)

nyuszigonosz 2020.12.21. 16:02:06

@fhdgy: :-)
Talán nem is az a legfontosabb, hogy mennyire határátkelös egy poszt, mint az, hogy hogyan van megírva.

fhdgy 2020.12.21. 16:07:05

@nyuszigonosz: a "kanadai ember" posztjai tetszenek, úgy általában, nincs semmi gondom velük, csak az igaz helye "egy kanadai magyar ember utazásai" blogba jobban passzolna.

fhdgy 2020.12.21. 16:14:45

@nyuszigonosz: Nyilván, nem árt, ha egy poszt jól van megírva. Sőt!

Annak idején, az első és legfontosabb, ami a Határátkelőben megfogott: a nyitó oldal alján egy magyar útlevél, egy vancouveri képeslap, de főleg a szöveg.

Az ország átlépte a határt, ezért mi is átlépjük.

Ez nálam mindent vitt!

Én ezt, az akkori hangulatot keresem, de felejtsem el, mint a 3.60-as kenyeret? ( bár már 360-as van )

'it's cool to know nothing' 2020.12.21. 17:30:05

Watsons Bay jó hely, ott abban a parti étteremben ünnepeltem 24. szülinapomat. Jó régen volt.

Cockle Bay-t meg senki nem ismeri, de ha azt mondod Darling Harbour, már mindenki tudja, hogy miről beszélsz.

Tazy-hoz meg nem tudok hozzászólni, ez az egyetlen állam OZ-ban, ahol nem voltam, mert nem érdekelt, így valszeg nem is megyek ezután sem.

Azért én is meginnék most egy jó VB-t, Tooheys-t vagy XXXX-t.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.12.21. 19:18:00

Vegre egy udito iras, gyogyir a CODIV-tol elgyotort es megfaradt lelkunknek! :) koszonjuk!

feri_néni 2020.12.22. 14:19:45

„A kaja – amellett, hogy rendkívül pocsék volt – még unalmassá is vált, a szobafogsággal együtt."

örülj hogy nem rúgtak ki az országból és még kaját is kaptál

Fruka1 2020.12.22. 22:05:08

Jó írás, nekem nagyon tetszett. Nem semmi szakember lehet Sándor, hogy a világ másik feléről hívják oda dolgozni, a jól ismert , és rendkívül nehezített AU vízum ellenére, COVID kellős közepén.
Minden elismerésem neki!

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása