Közel négy hónap. Hét szerelő személyes látogatása. Megszámlálhatatlan telefonhívás és email... egy pokoli tortúra története. Nem, nem valamelyik kelet-európai országról szól Zita írása, hiszen Németországban él, ott tapasztalta meg mindezt.
„Azt már megszoktam, hogy barátokkal, ismerősökkel Németországban inkább vonalas telefonon érintkezünk, mert a lakás(aink)ban szórványosan tapasztalható térerő.
Azzal is kibékültem már, hogy ha vonattal utazom vissza Münchenbe, akkor még Salzburg előtt értesítsem a férjem az érkezésemről, mert utána csak a „nincs szolgáltatás” mondattal szemezhetek a telefonomon.
A „szemem sem rebbent”, amikor a közeli Herrschingbe jártam iskolába, és órán, ha nagyon unatkoztam, esélyem sem volt kicsit a világhálón szörfözni, mert az iskola területén hiányzott a lefedettség.
(Az intézmény már hónapok óta fizette a Vodafone-nak a wifiszolgáltatásért járó számlát, mégsem működött az internet.) Azt viszont nem fogadom el, ha a lakásban megszűnik a „civilizáció”...
Májusban kezdődött
Május 26-án írtam először arról, hogy szakadozik az internet a lakásban. Nem egyedi eset. A kiépített hálózat (országszerte) bőven megérett már a felújításra. Csakhogy nálunk eddig viszonylag megbízhatóan működött.
Ha lassabban is, mint pl. egy mórahalmi szállodában (megtörtént eset), de emailezni, Skype-olni, filmet nézni tudtunk. Most viszont itt a Covid. Az online edzőtanfolyam. A home office. Az internet meg eltűnt.
Felhívom a szolgáltatónkat. Egy ideig még szórakozunk a „húzza ki a kábelt, várjon 12 mp-et” csodarecepttel, majd elhangzik a bűvös mondat: küldünk Önökhöz egy szerelőt. Hátradőlhetnék, és jó érzéssel várhatnám a jóembert, aki egy kantáros nadrágban, - természetesen maszkban - besétál az ajtón, és egy varázsütésre megjavítja az internetet.
Én inkább gyomorgörcsöt érzek. Mert túl régóta élek Németországban ahhoz, hogy tudjam: ez hosszú menet lesz. Ráadásul még „atyai intelemként” megkaptam az illetékes telefonos ügyintézőtől, hogy jól vigyázzak, mert, ha utólag kiderül, hogy a mi hibánkból nem működik az internet (pl. nem jól illeszkedik a kábel), akkor bizony 45,00 EUR-t kell fizetnünk.
Meg fogjuk oldani…
Aki ismer, tudja, hogy (többek között) a mértékegységekkel hadilábon állok, de szervezéshez, logisztikához értek, és kellő akaratosság is van bennem ahhoz, hogy addig megyek, amíg meg nem oldódik a probléma. Az elmúlt hónapokban viszont már én is elvesztettem minden reményemet.
A történet hátteréhez annyit: van egy internet szolgáltatónk (M-Net), akinek fizetjük a havidíjat. Ezen kívül létezik a Telekom, akik az országos kábelezésért felelnek. Szuper kombináció: mindig van kire tolni a felelősséget.
Így történt ez nálunk is. Igaz, egyben megegyeztek mindkét tábor szerelői: maszkot hordtak, de mindegyiknek külön kellett szólni, hogy legyen szíves levenni a cipőjét. Nem, nálunk nem szokás utcai bakancsban végigtrappolni a szőnyegen. Köszi.
Vagy mégsem…
M-Net szerelővel kezdtünk. Sóhajtozott. Méricskélt. Majd megállapította, hogy a Telekomnál van a baj. Telekom szerelő jön. Méricskél. Sóhajtozik. Ő nem lát semmi rendelleneset: az M-Netnél van a baj.
Nem untatlak benneteket a további részletekkel: az eltelt hónapok alatt addig jutottunk, hogy mindig meg lett állapítva, hogy a másik a hibás. Emellett természetesen hatan tízféle okot soroltak fel. Ja, és időközben kaptunk egy új routert is, mert azt gyanították, hogy azzal előrébb leszünk. Tévedtek.
Augusztus végén férjem várta éppen a telekomos szerelőket. (Köszi Covid, és a főnök által elrendelt ötnapos karantén + teszt azoknak, akik külföldön nyaraltak.)
Telefonon újságolja a legfrissebb híreket: ezúttal két magyar szerelő látogatott el hozzánk. Meg vagyunk mentve! Gondoltam. Reméltem. Mert tudom, hogy magyar emberben bízhatok. Ő nem alibimunkát fog végezni, hanem tényleg megoldást keres. (Orvoshoz is szívesebben járok magyarhoz, mint némethez, de erről majd egy másik bejegyzésben.)
Lelkiismeretesen megvizsgálnak mindent. Számunkra is érthető módon elmagyarázzák, hogy a szolgáltatónk mit kutyult össze a rendszerben, és hogyan kell orvosolniuk.
Nyugtatni próbálnak: ne aggódjunk, több ügyfélnél is akadozik a szolgáltatás. Jártak már olyan helyen, ahol ők voltak a tizedik szerelő. Oké, akkor tényleg szerencsések vagyunk. Ja, nem.
Reménytelen
A mi M-netünk ugyanis nem javít ki semmit. Hiába hívjuk őket. Hiába írok cizelláltan fogalmazott, ámde egyértelműen melegebb éghajlatra küldő emaileket.
Hiába könyörgök, hogy jöjjön már ki egyszer mindkét tábor szerelője egyszerre, és tartsanak egy röpke személyes konzultációt nálunk. Mert ebből az „ide-oda tologatjuk a dolgot” felállásból elegünk lett.
Vagy mégsem?
Már-már tényleg ott tartok, hogy feladom, amikor megcsörren a telefonom..., és egy flegma férfihang szól bele. Pénteken teljesítik a kívánságom: mindkét szolgáltató egyszerre küld ki hozzánk egy-egy szerelőt, hogy megvitassák a probléma okát.
Nos, nem találták meg a szerelők a hiba okát. Megoldás: szolgáltatót váltottunk. A Telekomnak köszönhetően, immáron 50 MBit/s sebességgel „száguld” az internet a lakásban, és működik a vonalas telefon is.”
Ha szívesen olvasnátok még Zitától, látogassatok el az oldalára!
Utazd be a világot a Határátkelővel!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek