oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2020. november 11. 07:10,  A genfi minimálbér kőkemény valósága 24 komment

2020. november 11. 07:10 Határátkelő

A genfi minimálbér kőkemény valósága

A svájci Genf egyike a világ leggazdagabb városainak. Bankközpont, nemzetközi szervezetek és a legnevesebb aukciósházak egyik székhelye – és nemrégiben itt szavazták meg a világ legmagasabb minimálbérét. A hétköznapok azonban nem mindenkinek csillogók.

Még szeptember végén rendezték azt a referendumot, melynek az lett a végeredménye, hogy Genfben megszavazták a világ legmagasabb órabérét. Ugyan nem érdemes átszámolgatni (mindjárt kiderül, miért), a 23 svájci frankos órabér körülbelül 7600 forintnak felel meg, így a havi minimálbér 4000 frankra, 1 millió 320 ezer forintra jön ki.

Ami persze forintban brutálisan hangzik, ám a valóság kissé másképp néz ki, nem utolsósorban határátkelő szemmel. A svájci kantonban ugyanis példának okáért több tízezer szállodai alkalmazott, pincér, takarító, fodrász, stb. él, márpedig ők nagyon nehezen jönnek ki a fizetésükből.

Nem csoda, hogy amikor tavasszal bevezették a kijárási korlátozásokat és megborult a turizmus (is), a lapok tele voltak az élelmiszersegélyt osztó helyeknél sorban álló emberek fotóival.

Az ingyenes ételosztás nem a járvánnyal érkezett meg Genfbe, létezett már előtte is és valószínűleg jó ideig marad is.

Charly Hernandez jótékonysági szervezete, a Colis du Coeur hetente több ezer szatyornyi élelmiszert oszt szét a városközpontban. A sorok hosszúak, a legtöbb sorban álló nő, sokan kisgyerekkel.

Sok a havi 4000 frank?

Kétségtelenül annak hangzik, de nem Genfben, magyarázta a BBC-nek nyilatkozó Charly.

„Egy szoba havi bérleti díja 1000 frank, az egészségbiztosítás 550 frank fejenként és havonta, és akinek az élelmiszer havi 500 frankból kijön, az nagyon jól menedzseli a dolgait. Szóval egy kétgyermeke család nagyon nehezen jön ki ennyi pénzből” – mondta.

A minimálbér sokak számára nagy előrelépést jelent majd. Közéjük tartozik Ingrid is, aki mostanság erősen rászorul az ingyen élelmiszerre.

„A hó végére nem marad semmi pénzem. Ez az élelmiszerbank nagyszerű kezdeményezés, egy hétnyi kaját jelent. Egy hét megkönnyebbülést” – mesélte a nő.

A nővérként dolgozó Laura is nehezen él meg Genfben. Fizetéséből alig tud megengedni magának egy saját kis kuckót: „Egy kis szobát ha ki tudnék bérelni belőle, így aztán 26 évesen még mindig a szüleimmel élek”.

Ki fizet?

A dolog úgy áll, hogy a jelenleg 23 frankos órabérnél alacsonyabb fizetést ajánló cégeknek bizony emelniük kell. Méghozzá egy járvány és rémes gazdasági helyzet idején, márpedig ez több kárt okozhat, mint amennyi előnyt jelent a genfi kereskedelmi kamara szerint.

„A szállodák, éttermek néznek szembe leginkább komoly kihívással a járvány idején. A minimálbér emelése ezen szektorok lété fenyegeti” – nyilatkozta Vincent Subilia igazgató.

Az egyik étterem tulajdonos-főszakácsa, Stefano Fanari például azt mondta a svájci televíziónak, hogy ezt az összeget képtelenség lesz kigazdálkodni. Ő például átlagosan 5-6000 frankot keres havonta.

„Hogyan vihetném tovább az üzletet, ha egy tányérmosogatónak havi 4000 frankot kell fizetnem? Dolgozzanak kevesebbet? Félreértés ne essék, nincs ellenemre az, ha valaki havi 4000 frankot keres. De van egy pont, ahol már nem tudom kigazdálkodni. Én is hoztam áldozatot, napi 12 órát dolgozom. Mit tegyek?” – panaszkodott.

Visszatérve a poszt elején megszólaló Charly Hernandezhez, ő pozitívnak tartja a döntést, mert szerinte ez annak a jele, hogy egy jómódú országban az emberek odafigyelnek egymásra: „Úgy látom, a dolgok fejlődnek. OK, lassan, de ez a svájci sebesség”.

Utazd be a világot a Határátkelővel!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

�Minneapolis, Minnesota �: Gabriella #usa #minnesota #minneapolis #us

Határátkelő (@hataratkelo) által megosztott bejegyzés,

(Fotó: pixabay.com/495756)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Svájc

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr1916281584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

arncht 2020.11.11. 12:45:27

a fizetes atszamolt ertekerol mindig teljesen ertelmetlen beszelni - ha az ember levonja az alapveto koltsegeket, a maradekbol tudjuk meg, hogy mennyit er azaz adott orszagban.

a legtobb kivandorlo ezzel az elejen nincs is tisztaban, csak atszamoljak forintra. eloszor koltsegek meghatarozasa, utana kapok e olyan munkat, amibol efole tudok loni. mosogatasbol sehol sem lesz senki jomodu.

SzZoole 2020.11.11. 13:37:34

500 frank a havi bevásárlás egy kétgyermekes családnak és ez nagyon jól van menedzselve? Hm, nekünk a négyheti bevásárlás jóval több mint £500, és ez csak a nagybevásárlás. Az apró dolgokat már nem is számolom......

Csodabogár 2020.11.11. 13:52:15

Huszon évvel ezelőtt a heti bevásárlás nálam kb. SFr. 100.-- volt, 2 személyre. Az árak azóta csak felfele mozognak. De már nem vagyok ott, így nem is szólok semmit.
Spec. Genfben ha dolgozik valaki, akkor nagyon megéri Francia országból ingázni, vagy legalább átjárni vásárolni és akkor már kijöhet a leírt összeg.

Din Serpahis 2020.11.11. 15:11:57

Hát mi ketten a nejemmel legalább 800 frankot elverünk kajára. Régebben kijöttünk 600ból is, de mostanában rászoktunk a grillezésre....

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.11.11. 16:00:06

most hogy gyurcsanyne "megcsinalta" az europai minimalbert, johet a havi 1.3 millio huf mindenkinek. vagy nem? :)

Golf2 2020.11.11. 16:18:48

@SzZoole: Az apró dolgokat már nem is számolom......Hja kérem aki nagymercivel jár.

SzZoole 2020.11.11. 17:15:05

@Golf2: meg fekete is, én meg kopasz-tetovált és napszemüveges vagyok

TDICDITRDITDDIPDTD 2020.11.12. 12:10:23

@SzZoole: "500 frank a havi bevásárlás egy kétgyermekes családnak és ez nagyon jól van menedzselve?" Valamit szerintem elnéztél. Egy embernek 500 frank! "akinek az élelmiszer havi 500 frankból kijön, az nagyon jól menedzseli a dolgait."

TDICDITRDITDDIPDTD 2020.11.12. 12:10:33

"„Egy szoba havi bérleti díja 1000 frank, az egészségbiztosítás 550 frank fejenként és havonta, és akinek az élelmiszer havi 500 frankból kijön, az nagyon jól menedzseli a dolgait. Szóval egy kétgyermeke család nagyon nehezen jön ki ennyi pénzből” – mondta."
Az annyi mint
4000-1000-550-500=1950SFR Ebből még simán kijön 3 magyar teljes netto átlagfizetés. Mindenki a saját szintjén nyomorog :)
Magyarországon ez így néz ki:
200.000-70.000-0-90.000=40.000 Ft
Ami megmarad a (szoba, biztosítás, kaja kifizetése után) az kb. 15X több Svájcban, ezért Charly szája ne sírjon, mert itt annak marad ennyi aki 1.000.000 Ft nettot keres.

Túl sok felhasználó 2020.11.12. 12:10:47

Én simán kijövök normal esetben 200 frank kajapénzből, de én étteremben dolgozom, es meglehetősen sokat, tehát azokon a napokon, amikor dolgozom, akkor alig eszem munkán kívül.

Most a koronás időben azért én is többet költöttem élelmiszerre.

odamondó 2020.11.12. 12:10:55

4000 frank az épp annyi, hogy élsz. Jól. Egyedül. Olyan mint mondjuk Magyarországon egy 500 ezres nettó fizetés egyedül.

Reding Roli 2020.11.12. 12:11:22

Egy kicsit demagógnak, egyoldalúnak èrzem az írást , nem tènyszerűnek
"nővérként dolgozó Laura is nehezen él meg Genfben. Fizetéséből alig tud megengedni magának egy saját kis kuckót: „Egy kis szobát ha ki tudnék bérelni belőle, így aztán 26 évesen még mindig a szüleimmel élek”."
Nehogy elhiggye már valaki , hogy egy szobát nem tud - mèg a genfi árak mellett is bèrleni magának- egy átlag dolgozó! A többsèg ott sem bankár, vagy üzletember , hanem az alapellátásban tevèkenykedik..
Itt vannak a tènyek:
www.salaryexpert.com/salary/job/registered-nurse/switzerland/geneva
A bèrleti díjak pedig itt: www.numbeo.com/cost-of-living/in/Geneva
1500 fr- èrt már bèrelhet egy egy hálószobás lakást, ha nem a központban veszi ki ...Egy szoba bèrlete ,pedig mèg jelentősen alacsonyabb lehet...
A világ polgárainak 99,99 százalèka azonnal felcserèlnè èletèt, a "genfi nyomorra "....Vajon a magyar minimálbér mire elèg? Nagyjából semmire...

232323 2020.11.12. 12:11:39

Zürichben élek, ami drágább mint Genf mindenféle statisztika alapján - de legyünk nagyvonalúak: úgyanaz.

Gyúrok mindennap, dolgozok mellette, egy újépítésű lakásban élek. Boltba járok mindennap, változatosan étkezek (igaz magamnak főzök): 2000 lakbér, 350 biztosítás, 400 kaja/fő (nem egyedül élek), 100 rezsi. Szóval egy 4 fős család simán kijön.. nem lesz belőle iphone meg szarvasgomba, de nem értem a panaszkodást. Igaz én teszek ezekután félre jó sok pénzt (relativ), ők meg nem fognak. De azért munka nélkül ilyen szinvonalon élni az több mint parádés.

A gyerekeiket az ilyennek elvenném, intézetbe vetném, a szülőket meg kényszermunkára.

232323 2020.11.12. 12:11:39

Röviden: mi züricgben ketten kijövünk 600 frankból, amit a kaját illeti. Hús, hal, zöldség.. nyilván nem migrosba kell menni meg coopba - hanem aldiba. Nem a svájci csirkemellfilét megvenni, hanem jó az import/magyar is.

Nem értem a blogger panaszkodását.

masada 2020.11.12. 12:11:45

Genf egy nagyon szar hely, tele lepukkant bevándorlókkal. Egy zürichi magyar.

Robiekin · http://megfizethetetlenegeszseg.blogspot.hu/ 2020.11.12. 16:41:26

Hmm ezeken a helyeken szállás viszi el a legtöbbet. MEgoldás magyar vidéki élet!!

Csak a yamaha 2020.11.12. 16:41:26

Imádom mikor megy a sírás...Mi mennyi és hogyan..Haza kell költözni és akkor ott kell élni..És igen mindenhol nehéz,ha megy a rongy rázás(más téren..) és sokat akar a szarka..;-)

Medgar 2020.11.12. 20:46:06

@SzZoole: Mióta fizetsz Svájvcban fonttal?

odamondó 2020.11.12. 20:51:17

@232323: simán kijön 4000ből? Milyen matekot végeztél? Te magad írod 2000+350+400/fő+100 ami ha gyerekekre csak 50%-ot számolok máris 3650 chf. Úgy, hogy feleség meg 2 gyerek biztosítása az gondolom ingyen van... Kaján rezsin kívül meg semmi más kiadás sincs. Ja oké. :)

Csak a yamaha 2020.11.12. 20:51:26

@odamondó: Azért ha 500.eFt lenne a minimál Magyarban ilyen árak mellett,csak el éldegélnél;-)Persze nem lenne nagy rongy rázás de el/meg élnél..Tegyük hozzá ezt a pénzt 8.óráért kéne adni..

fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2020.11.12. 20:52:14

1. Nagyon érdekes, hogy nem országra, hanem városra vagy (tartományra?) van a minimálbér kialakítva.

2. Óvatosan kell bánni vele, mert kommunizmus lesz belőle, ha túltolják.

Iban7 2020.11.13. 06:44:28

Magyarországon meg minimálbérből kibérelsz egy szobát és éhen halsz.

dati6 2020.11.17. 16:46:04

amugy egy kis tampont tajekozodasnak:
www.budgetberatung.ch/Budgetbeispiele.19.0.html
sztem nem rossz (mar amennyire altalanositani lehet az ilyen dolgokat)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása