oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2020. október 24. 06:30,  Miért éri meg Dániában maradni? 28 komment

2020. október 24. 06:30 Határátkelő

Miért éri meg Dániában maradni?

Biztonságos utcák, munkalehetőségek, nagyszerű életminőség – ez csak három dolog azok közül, melyekért diploma után egy külföldi fiatalnak érdemes Dániában maradni.

egyetem_diak_foto_pixabay_com_engin_akyurt.jpg

A 2018-2019-es tanévben 16 800 külföldi tanult valamelyik dániai egyetemen, ami nem kis szám. A dán sajtó ugyanakkor meglehetősen sokat és részletesen írt arról, hogy a külföldi fiatalok többsége a diplomázás után elhagyja az országot. Igaz, több mint felük (55 százalék) marad.

A dán Local magazin négy külföldi fiatalt kérdezett meg arról, miért döntöttek úgy, hogy Dániában próbálnak meg karriert kezdeni és milyenek a tapasztalataik az első évek után.

Elitsa (bolgár, 30 éves)

Elitsa 2009-ben érkezett Dániába, ahol marketinget tanult, majd Aarhusban szerezte meg a BA fokozatot nemzetközi sales és marketing management szakirányon, hogy ugyanott végül MA-t is szerezzen.

„Nem mindig könnyű Dániában munkát találni. A BA után két teljes évig munka nélkül voltam és a hazaköltözés határán álltam” – mesélte, hozzátéve, hogy a munkaközvetítőben egyenesen neki szegezték a kérdést: miért nem megy haza, Dániában nincs munka a számára.

Ekkor jött rá, hogy muszáj lesz MA-t is végeznie, ha boldogulni akar. Hiába önkénteskedett, tanult dánul és találkozott rendszeresen emberekkel kapcsolati hálója erősítése érdekében („mindent úgy csináltam, ahogy a nagykönyvben meg van írva”), nem járt sikerrel.

Nem kevesebb, mint 800 állásra jelentkezett, míg végül egy szoftvercégénél sikerrel járt, felvették asszisztensnek, miközben elkezdte az MA-t.

Mostanra jutott el oda, hogy a saját bőrén tapasztalhatja meg mindazt, amiről évek óta álmodott, a dán munkahelyi egyenlőséget és a jó lehetőségeket.

Maria (kolumbiai, 29 éves)

A kolumbiai Maria négy éve érkezett Dániába egy Erasmus Mundus Master’s ösztöndíjjal, fő területe a nagyvárások és a fenntarthatóság. Az aalborgi egyetemen tanult, majd két évvel ezelőtt Koppenhágába költözött. Első benyomásaira a kultúrsokk kifejezést használta.

Neki sem ment könnyen az elhelyezkedés, bár mostanra sikerült saját szakterületén belül állást találnia. Mint mondta, nagyon szeretett volna Dániában maradni, mert megszerette az országot, a kultúrát, annak ellenére, hogy akadtak gondjai a bevándorlással.

Maria leginkább a biztonság, a szabadság és az emberek egymásba vetett bizalma miatt szereti Dániát.

„Kolumbiában nőként sose szállnék be egyedül egy taxiba, nem beszélve a sétáról vagy a kerékpározásról. Itt szinte hihetetlen, hogy nőként teljesen szabad lehetsz. Ezt nagyra értékelem” – mondta.

Nem csoda, hogy nem akar elköltözni Dániából: „Addig szeretnék maradni, ameddig lehet. Ha hat éven belül megkapnám az állandó letelepedési engedélyt, az nagyszerű lenne”.

Adarsh (indiai, 23 éves)

Adarsh két éve érkezett az országba, a koppenhágai üzleti egyetemen diplomázott. Már az egyetem alatt is dolgozott tanulóként, végzés után immár teljes munkaidőben sikerült megtartania állását a Lyngby nevű biotechnológiai cégnél.

Közeljövőre vonatkozó tervei között nem szerepel, hogy visszatérne Indiába, elsősorban azért, mert szerinte sok tanulni- és látnivalója van még Dániába, különös tekintettel a szakterületére.

Hannah (brit, 28 éves)

Hannah 2016-ban költözött Dániába, hogy ott a klímaváltozásról tanuljon a Koppenhágai Egyetemen. Két évvel később diplomázott, neki sem volt egyszerű munkát találnia, olyannyira, hogy jelenleg egy uniós gyakornoki programban dolgozik.

Noha tanult és le is vizsgázott dán nyelvből, aggasztja, hogy soha nem lesz képes folyékonyan beszélni a nyelvet és így mindig kívülálló marad.

A nyelvi korlátok és a munkakeresés nehézségei ellenére állítja, nagyon szeret egy jól működő városban élni, ahol kerékpárral tíz perc alatt eljut a munkahelyére vagy egy baráti találkozóra. Arról nem beszélve, hogy a dánok munkához való hozzáállása sokkal egészségesebb, mint a briteké szerinte. Összességében Hannah szívesen maradna Dániában, ha sikerül munkát találnia.

Mit mond a kormány?

A dán kormány szeretné, ha a külföldi diplomások maradnának az országban, ennek érdekében ingyenes dán nyelvtanfolyamokat és egyetemekkel együttműködve programokat indított.

„Fontos, hogy az itt végzett külföldiek maradjanak és a dán munakerőpiacon találjanak munkát. Remélhetőleg ezek a projektek ebben segíteni fognak” – fogalmazott a felsőoktatási és tudományos minisztérium szóvivője, Kathrine Kellermann.

Utazd be a világot a Határátkelővel!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

�Niagara vízesés, Kanada �:@viktoriagy #kanada #niagara #canada #vizeses #niagarafalls

Határátkelő (@hataratkelo) által megosztott bejegyzés,

(Fotó: pixabay.com/engin_akyurt)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Dánia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr6316255772

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

desw 2020.10.24. 14:26:16

Mondjuk a példákban említett diplomákkal máshol nem nagyon tudnának elhelyezkedni, szóval érthető, ha maradnak és csüngnek még tovább a rendszeren.

Din Serpahis 2020.10.24. 16:45:25

Menne a hóhér a komcsi skandinávokhoz, eszem ágában se lenne a fizum felét leadózni.

Csodabogár 2020.10.24. 19:00:25

@Din Serpahis: Megláttad a lényeget, bár a dánoknál kicsit szerényebb az adózás mint a svédeknél. De hasonló meggondolásból léptem tovább anno... no meg a téli sötétség és a nemlétező nyár is belejátszott persze.
Munkakerülőknek földi paradicsom Skandinávia.

fhdgy 2020.10.24. 19:36:40

@Din Serpahis: @Csodabogár: Ha a kevés pénz 100 %-át is megkapom nettóba, az meg mindig lehet sokkal kevesebb mint a sok pénz fele!

Din Serpahis 2020.10.24. 19:40:11

@fhdgy: Mivel Csodabogár is élt Svájcban, azt hiszem a kettőnk nevében mondhatom, hogy ha a még több pénznek megkapod a 80%-át, az meg a sok pénz felénél is jobb.

masada 2020.10.24. 20:14:55

Jesszusom nincs unalmasabb a dánoknál

fhdgy 2020.10.24. 21:37:45

@Din Serpahis: Én csak annyit szerettem volna mondani, hogy nem az lényeg, hogy hány százalék az adó, hanem a nettóból hogyan lehet élni.

Csodabogár 2020.10.25. 00:08:59

@fhdgy: A magam részéről elég szűkösen éltem. Persze nehezített eset volt, csak úgy oda toppanni, gyakorlatilag semmi szakmám nem volt és kellett egy év mire rendesen beszéltem a nyelvet.
Azt azért meg kell mondanom, hgy ha valaki nagyon sokáig él, akkor talán kifizetődik az adó fizetés. Az egyetlen még élő barátnőm 88 éves. Egyedül él a lakásában, de a szociális szerv minden nap megy hozzá reggelente, fehúzni a gumiharisnyát, naponta viszik neki a kaját, hetente kétszer sétálni viszik és bevásárolnak és hetente egyszer kitakarítanak. Ezért valami igen kevés pénzt fizet havonta. Ha egyszer nem tudja ellátni magát, akkor kap helyet valami otthonban. A férje is ott halt meg.
Az már más kérdés, hogy én nem szeretnék így élni, de ő nem panaszkodik az ellátásra soha.

fhdgy 2020.10.25. 00:40:39

@Csodabogár: Én 49 évesen mentem Németországba dolgozni, Münchenbe. Ott is elég magas volt az adó, Németország egyik legdrágább területe, ennek megfelelően a bérek is magasabbak voltak. Ami maradt az adólevonás, meg egyéb elvonások után, az még mindig jó pénz volt. Nemcsak külföldiként, hanem Észak-Németországban elő, született német ismerősöm szerint is.

Szóval, a piac beáraz mindent. Lehetnek apró defektusok, de a végeredmény kb. jó.

Ha most fiatal lennék, drága helyre mennék dolgozni, ha pénzt akarnék gyűjteni. Sok pénzből sokat lehet spórolni, ha az ember azt akar. Szóval, mindennek ár van.

Hórukk 2020.10.25. 06:00:46

@Din Serpahis: Tényleg sokkal jobb ha az illib komcsik ellopják.

Örömhernyó 2020.10.25. 06:01:14

Ezekkel a diplomákkal kb. mindenhol munkanélküliek lennének a posztban szereplő fiatalok. Dániában nyilván nem azért mentek és maradnak, mert annyira érdekli őket a szakterületük. A recept egyszerű: a harmadik világból származó fiatalok egy nagyon gazdag országban akarnak élni. Első lépés az ingyenes dán diploma. Bármilyen szakon. Tökmindegy, csak kapun belülre kerüljenek. Aztán majdcsak lesz valami. Hazamenni Indiába vagy Bulgáriában a jólétből? Azt már nem!
Ha valóban dolgozni akarnának, akkor nem himi-humi fenntarthatóság meg hasonló szakokra járnának, hanem programozónak, orvosnak, villamosmérnöknek tanulnának.
Én megértem, hogy a dánoknak szüksége van képzett diplomásokra, de talán észszerűbb lenne kizárólag olyan szakokon férőhelyet biztosítani nekik, amivel azonnal munkát is találnának.

tpl 2020.10.25. 06:01:23

"... Klimaváltozásról tanuljon...", már ebből is szerezhetsz felsőfokú diplomát?! És mégis, hol tudsz elhelyezkedni "klímakutatóként"?! What a BS.

Örömhernyó 2020.10.25. 06:01:38

A posztban szereplő Elitsa két évig volt munka nélkül Dániában diplomázás után. Ezért maradt ő ott, mert Bolgáriában azonnal dolgozni kellett volna. Bármit. Dániában meg el lehet lébecolni két évig külföldiként, ingyen dán diplomával a zsebedben munkanélküliként.

Ha a dán állam azt akarná, hogy a külföldi egyetemisták Dániában maradjanak és valóban dolgozzanak diplomzás után, akkor értelmes szakokon adna nekik helyeket.

Dániában két dolog miatt mennek tanulni a fiatalok mindenhonnan:
1. Ingyen kapnak diplomát. Ami a világ nagy részén elképzelhetetlen.
2. Ez az ugródeszka a kényelmes dán élethez. Ahol nem kell hajtani, nem kell megfeszülni a munkában.

Szaktanár 2020.10.25. 11:15:12

OP, Lyngby nem egy cég neve, hanem egy városrészé tágabb CPH-ban. kicsit gyanús volt ez nekem, ezért megnéztem a forrást, de ők világosan fogalmaznak: "He now works at a Biotech company in Lyngby."

ami a témát magát illeti: én magam is diplomáztam dániában, és én is elhagytam az országot utána, bár nem a papír kézhezvételét követő pillanatban, de nem sokra rá. pedig én nem a posztban említett himi-humi "fenntarthatóság" vagy egyéb büfé-ruhatár szakon végeztem, hanem computer science-t, azóta is programozóként dolgozok (már a dánoknál is eltöltöttem pár évet a suli mellett, illetve utána a szakmában, és azóta is ugyanezt csinálom az angoloknál). annak, h eljöttem, jó pár oka volt, igen, pénzügyi is - kezdő programozóként nem voltam túl jól fizetve, bár a magas adók kevésbé vészesek, mint amennyire itt pár kedves kommenttárs hiszi, mert tényleg rengeteget keresnek, no persze csak egy idő után, nem kezdőként (bármilyen szakmában). engem inkább az zavart, h kicsit túltolták ezt az egyenlősdit, így kb mindenki egy jól behatárolható sávban keres, függetlenül attól, h mit csinál. kissé elvesztegetett időnek éreztem a tanulásba fektetett éveket és energiát úgy, h alig kerestem egy szállodai takarító bére felett. ez van, én hiszek a versenyben :) volt viszont 3 dolog, ami a pénznél is sokkal jobban zavart, mégpedig 1) az unalom - komolyan mondom, a dánok a földkerekség legunalmasabb népe, olyan szinten nem történik semmi még a fővárosban sem, 2) a nyelv - ami nem anyanyelvi beszélő számára nagyrészt elsajátíthatatlan, és még ha sikerül is vmilyen szinten megtanulni, folyton falakba fogsz ütközni munkakeresés közben, hacsak nem informatikusként, vagy orvosként próbálsz meg elhelyezkedni (bizony, a híres skandináv tolerancia vékony máza azonnal elolvad, ha a kedves delikvens életvitelszerűen kíván az országban tartózkodni, és nem csak egy rövid vakációra érkezett), és végül, de nem utolsósorban 3) az időjárás, ami az év nagy részében sötét, hűvös és depresszív - bár tény, h 2018 nyarán valódi nyár volt, egyes dánok elmondása szerint még sosem volt ilyen meleg az ő életük folyamán arrafelé.

szóval nem, nekem dánia kösz, de nem. elég volt az a pár év ott, és azóta sem érzem úgy, h visszatérnék hosszabb időre, maximum meglátogatni azt a maréknyi embert, akikkel sikerült barátságot kialakítanom, amíg ott voltam (egyetlen dán sincs köztük).

desw 2020.10.25. 12:54:50

@Szaktanár:

Mondjuk Anglia sem az a kifejezett trópusi ország még Dániához képest sem, de azért itt legalább vannak kocsmai bunyók! :DD

Egyébként elképesztően negatív hatással van rám (is) a depis, felhős, esős időjárás, ezért is léptem le Angliából.

Visceroid 2020.10.25. 12:54:50

"villamosmérnöknek tanulnának"

Mondja már meg nekem valaki, hogy mit csinál egy villamosmérnök?

pkovaks 2020.10.25. 12:54:59

@Din Serpahis: Nem a fizetesed felet hanem 70-80% fizeted be adoba ilyen vagy olyan cimen...

Kedélyes Paraszt 2020.10.25. 12:55:26

4-5 alkalommal lehettem koppenhagaban kulonbozo tanfolyamokon. egyik elso alkalommal, olyan augusztus magassagaban ulunk a tanteremben, iszonyu hoseg van. kerdezzuk az eloadot, hogy miert nincs itt klima? valasz: kb 2 hetig van jo ido (ertsd nyar), a tobbi idoszakra meg felesleges. kifogtuk a ket hetet.

Szaktanár 2020.10.25. 13:18:47

@desw: kezdjük ott, h itt legalább vannak kocsmák, meg pubkultúra hozzá, ez dániából teljesen hiányzik (meg minden más, általam eddig látott országból is). ez az angol hygge :D amúgy az időjárás összehasonlíthatatlanul jobb londonban, mint cph-ban. még ez a szar angol idő is. na most képzeld el, mi megy a dánoknál...

pkovaks 2020.10.25. 14:33:10

@fhdgy: "Ha most fiatal lennék, drága helyre mennék dolgozni, ha pénzt akarnék gyűjteni. Sok pénzből sokat lehet spórolni, ha az ember azt akar."

Norvegiaban BAROMI SOKAT LEHET KERESNI...de...az ottani elet is baromi draga...
Akkor OK ha meg tudod csinalni hogy egyik orszagban megkeresed a penzt es a masik orszagban (seta tavolsagnyira) tudod elkölteni, bevasarolni...pl.Ausztria-Magyarorszag vagy Svajc-Nemetorszag, Norvegia-Svedorszag....vagyis szarazföldi hatar közeleben laksz...

padlogaz 2020.10.25. 14:33:44

a poszt felvezetőjében pont azt emelik ki, hogy - többek között - a munkalehetőség miatt érdemes dániában maradni, ehhez képest a 4 interjúalanyból az egyik két évig nem talált munkát, pedig 800 helyen próbálkozott (!), a másik szerint "nem ment könnyen az elhelyezkedés", a harmadik, a brit nő nem is tudott dán cégnél elhelyezkedni, csak egy uniós programban gyakornokoskodik 28 évesen. csak az indiai gyereknek jött be rögtön a dán munkaerőpiac.

desw 2020.10.25. 17:19:38

@padlogaz:

Egyszerű ez: píszí vs. valóság.

Nem szóljunk a gyerekeknek, hogy pl. gender, klíma, . . . egyéb bűfészakos diploma még seggtörlésre se lesz jó, mer' akkor sérül az ici-pici hópihe lelkük, csak ettől még a valóság, azaz a munkaerőpiaci igények nem igazodnak hozzájuk.

desw 2020.10.25. 17:19:43

@Szaktanár:

Nekem az angol időjárás is annyira depis volt, hogy menekültem a végén. Brrrr, sosem jutott eszembe, hogy Skandináviában éljek!

teéjesenmindegy 2020.10.25. 17:20:03

@padlogaz: Ja, az nekiállt és dolgozott. A többi meg pont ellébecol, eltartja valahogy a rendszer, de biztos isten, hogy nagyon tudják osztani az eszet a saját blogjaikon.

AJeges 2020.10.25. 19:23:23

"a külföldi fiatalok többsége a diplomázás után elhagyja az országot. Igaz, több mint felük (55 százalék) marad."
Ott is illiberális a demokrácia, ha a 45% a többség. :)

Egy cimborám több mint 10 éve dolgozik Dániában sörfőző mesterként. Három alapvetést osztott meg velem:
- Teljes emancipáció, a kutya nem segít egy nőnek, ha a munkaköréhez tartozik 50kg-os zsákok pakolása. Azonos bér, azonos elvárások.
- Szó szerint közölték vele, hogy bár jó szakember, ha leépítésre kerülne sor, első nekifutásra a külföldieket rúgják ki, függetlenül a teljesítményüktől.
- Egyetlen dán barátja sincs.

élhetetlen 2020.10.25. 20:09:37

@Örömhernyó: „nemzetközi sales és marketing management”, „nagyvárások és a fenntarthatóság”, ezek nem himi-humi ágazatok, fontosak. Az unokahúgom Londonban végzett grafikus szakon, ő se talált állást egy évig, de rátett egy lapáttal 6 millát a mester szakra, nem tudom a pontos nevét, valami felhasználó barát rendszer tervezése grafikailag, tehát kezdve az igény felmérésétől a használhatóságig, és van jó munkahelye. És ez hülyeség, Menjen orvosnak az, aki, ha vért lát, elájul? Programozónak az, akinek a logikai készsége hiányos? Megélhet egy nagy vállalatnál, ahol, ha két hónap alatt nem tudott megírni egy nem sürgős programot, legfeljebb, mikor sürgőssé válik, odaadják másnak, aki két nap alatt átírja, vagy újat ír helyette. Ő meg, lébecolhat tovább, ha a vezetést ez nem zavarja. Ha már zavarja, akkor leépítik, de a komoly multinál töltött évei miatt kap megint állást, ott is ellehet egy darabig, mire rájönnek, hogy nem teljesítő képes. Ennél sokkal többet ér egy elhivatott városfejlesztő, akkor is, ha nem kap egy éven belül állást.

Örömhernyó 2020.10.26. 12:18:07

@élhetetlen: Dániának nincs szüksége sok száz dánul nem beszélő külföldi városfejlesztőre és maketingesre. Ha lenne rájuk szükség, akkor nem lennének diplomázás után 2 évig munka nélkül, aminek egy uniós gyakornoki program vagy egy újabb mesterszakra való beiratkozás vagy egy képzettségükkel nem egyező munkahelyre szerencsével bekerülés vethet vég.
A dán amúgy a legnehezebb nyelv a norvég-svéd-dán skandi hármasból. Miért oda mennek a külföldiek a legszegényebb országokból? Mert ingyenes a diploma és ettől várják, hogy ott maradhassanak majd. Valahogy. Akárhogy. Csak haza ne kelljen térniük.
Dániának szüksége van képzett munkaerőre, ezeket simán fel is tudják fogadni, le tudják szerződtetni már diplomásan.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása