Külföldről hazaköltözni sokszor semmivel sem könnyebb, mint kiköltözni (lásd még: a már többször megénekelt fordított kultúrsokk, ám felnőttként annyiban talán mégis más, hogy legalább a saját döntésünk. Azok a már külföldön szocializálódott (vagy egyenesen ott született) gyerekek, akik a szülőkkel együtt hazatérnek, néha egészen komoly problémákkal szembesülnek.
Hazaköltöztél Magyarországra? Neked is nehézségeid vannak vagy épp ellenkezőleg, minden simán ment? Írd meg a történeted a hataratkelo@hotmail.com címre!
A mai napig élénken emlékszem arra, amikor Fenyő Miklós egy interjúban arról mesélt, hogy a családjával 1956-ban (akkor ő 9 éves volt) emigráltak az Egyesült Államokba.
Ő New Yorkban járt általános iskolába (életre szóló élménye volt, hogy látta Elvis Presley-t élőben fellépni a Madison Square Gardenben), majd pár év múlva hazaköltöztek – nekem pedig az jutott az eszembe, mekkora sokk lehetett egy tinédzser gyereknek az Egyesült Államokból visszatérni Magyarországra.
Ugyan a világ azóta szerencsére rengeteget változott és már messze nincs akkora kulturális különbség egy nyugat-európai és egy volt szocialista ország között, mint egykoron, de a hazaköltözés még így is nehéz lehet egy tinédzsernek.
Mindez onnan jutott az eszembe, hogy a Szabad Európa oldalán belefutottam egy cikkbe, melyben hazatért bolgár határátkelők mesélnek gyermekeik tapasztalatairól. Mit mondjak, elgondolkodtató.
A legfőbb probléma, hogy ugyan a gyerekek többsége szinte tökéletesen beszél bolgárul (nyilván, hiszen a legtöbb családban mindkét szülő az, így otthon is ezen a nyelven beszélnek), az írás-olvasással azért már meggyűlik a bajuk.
Nem csoda: míg a beszéd természetesen adja magát, olvasni (és főleg helyesen írni) megtanítani egy gyereket, ahhoz már elszántság és tudás kell, hiszen pedagógusnak lenni szakma.
Még ha lenne is ideje a szülőknek (ami általában nincs), otthon írni megtanítani egy kisgyereket nem reális elvárás. Persze olyan helyeken, ahol nagyobb magyar közösségek élnek vannak vasárnapi iskolák, de ott is inkább csak minimális alaptudást tudnak átadni a gyerekeknek.
„Durvának találja a gyerekeket”
A probléma Bulgáriában egész komoly méreteket kezd ölteni. A 11 éves Maria például már az Egyesült Államokban lévő Wisconsinban született és ugyan szülei bolgárok, neki sokkal inkább az angol a természetes közege, mintsem a bolgár – noha otthon természetesen úgy beszéltek.
A család két éve költözött vissza Bulgáriába, a kislányt a szülők kénytelenek voltak magániskolába íratni, abban a reményben, hogy ott könnyebben megbirkózik majd a nyelvi átállással. Maria helyzete azonban nagyon nehéz.
„Csak ott áll és sír az iskolából hazaérkezve. Kicsit egyszerűbb lesz az átmenet egy magániskolában. Felajánlották, hogy maradhatunk az iskola angol oktatási rendjében, de mi a bolgárt választottuk” – mesélte az édesanyja.
Noha Maria tökéletesen, akcentus nélkül beszél bolgárul, az írással és a szövegértéssel is akadnak gondjai, amiből az következik, hogy sokszor nehezen követi az óra menetét. Ráadásul van más baj is.
„Azt mondja, a kifejezések miatt. Nehéz neki, nagy a kulturális sokk is, durvának találja a gyerekeket. Mindig mondjuk neki, hogy itt nem játsszák meg magukat az emberek, mint az Egyesült Államokban. De azt mondja, hogy ő jobban szereti a megjátszást” – mondta az édesanyja (én pedig egyetértek vele – inkább játssza meg magát valaki és mosolyogjon rám, mint őszintén bunkó legyen).
Rendszerhiba
A gond részben a rendszerben van. Míg ugyanis a jellemzően sok bevándorlót fogadó országokban (legyen az a már említett Egyesült Államok, vagy az Egyesült Királyság, Ausztria, esetleg Németország) az oktatási rendszer felkészült a nem anyanyelvi gyerekek fogadására és felzárkóztatására, addig azokban az országokban, ahonnan eddig jellemzően inkább elmentek a családok, az iskolák nem nagyon tudnak mit kezdeni a helyzettel.
A bolgár oktatási minisztérium a Szabad Európának azt mondta, az iskolákban van lehetőség a különórákra az egyes tárgyakból lemaradóknak, ám a probléma az ilyen esetekben nem a lemaradás, hanem az, hogy sokan egyszerűen nem beszélik megfelelő színvonalon az oktatás nyelvét, vagy nem tudnak bolgárul írni.
Stratégiák
A megoldás vagy a magántanár vagy a magániskola lehet, egyik drágább, mint a másik.
Olcsóbb, de bonyolultabb és nem feltétlenül járható út (legalábbis Bulgáriában) a vidéki iskola, legalábbis a 2016-ban szintén az Egyesült Államokból visszatért Diana Dimitrova szerint, aki három gyermek édesanyjaként úgy látja, a kisebb városokban könnyebb dolga van az embernek, mivel a tanároknak több ideje van az egyes diákokra.
Akadnak olyanok is, akik az évismétlés mellett döntenek, plusz időt biztosítva a gyereknek arra, hogy felszedje a szükséges tudást – más kérdés, hogy ezt a gyerek hogyan éli meg.
Mi a helyzet Magyarországon?
Az alaphelyzet ebben az esetben is bonyolult: azt sem tudni, mennyien mentek el, azt pláne nem, hogy hányan tértek vissza, márpedig így nehéz. Ismerve a magyar közoktatási rendszer nehézségeit, nem könnyű elképzelni, hogy túl sok erejük lenne odafigyelni a hazatérő határátkelők gyermekeire, de hátha nincs igazam.
Mindenesetre örömmel várjuk a történeteket, tapasztalatokat, mert fontos és meglehetősen elhallgatott témáról van szó.
Utazd be a világot a Határátkelővel!
(Fotó: pexels.com)
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek