Nyilván rengeteg külföldön élő magyar gondolkodik el azon, hogy vajon hazalátogasson-e Magyarországra ezen a nyáron vagy inkább maradjon otthon és várja ki, miként alakul a járványhelyzet.

Mi az az öt-öt pozitív és negatív dolog, ami eszedbe jut a városról, ahol élsz? Írd meg a hataratkelo@hotmail.com címre!

Nincsenek ezzel másként a Németországban élő Editék sem, akik tartanak attól, hogy esetleg újra lezárják a határokat és kútba esik a tervezett hazaút. Mindenesetre addig is elmentek a Heide vidámparkba.

„Jegyeket csak online, természetesen csak előre lehet megvenni, és mivel csak limitált mennyiség léphet be a parkba, így viszonylag hamar kell foglalni a jegyet. Mi a tervezett időpont előtt két héttel vettük meg a jegyeket.

Ennek azért van hátránya, mégpedig az időjárás. Eddig természetesen, ha az ember nem vette meg előre a jegyét, akkor volt esély még reggel eldönteni, hogy elindul-e, vagy sem. Na, most nem, ha esik, ha fúj, menni kell.

Általában több boltban vannak kuponok, melyekkel csak a belépő felét kell kifizetni, most hiába néztem szét, sehol sem találtam kupont. Természetesen a héten már találtam, de mindegy is.

A jegy így fejenként 38 EUR volt. Nagyobbik születésnapja igen közel volt a kiszemelt időpontunkhoz, így mindkét lány elhívhatta magával a barátait, így 5 gyerekkel indulhattunk útnak. (...)

A Heide Parkon kicsit gondolkodtunk azért, mivel mi felnőttek nem élvezzük annyira ezt a programot, mint a lányok. Az azonban megenyhít bennünket, hogy idénre nagyjából le is mondtunk a nyaralásról.

Annak is örülünk, ha nem jön közbe semmi és Magyarországra haza tudunk menni a családhoz. Be kell valljam őszintén, hogy tartunk attól, hogy ismét zárják a határokat, vagy karanténba kényszerítenek bennünket.

Nem csak mi tartunk ilyesmitől, a lányok barátnői is max. belföldön nyaralnak, mindenki mondja le a külföldre tervezett utakat.

Kisebbik szülinapja nyári szünetben van, ami jövő héten kezdődik és eddig még soha, de soha nem volt olyan, hogy az összes meghívott gyerek itthon legyen és el tudjon jönni a buliba. Most ez nem probléma, mindenki itthon lesz.

Két éve ilyenkor Floridában voltunk Key Westen, tavaly Los Angelesben, idén meg nézegetjük a fényképeket. Nem panaszként mondom, tényleg most az a legfontosabb, és mindannyian csak arra vágyunk, hogy hazajussunk, a szüleinkhez, a nővéremékhez, és csak együtt legyünk.

A tervezett indulásunkig van még némi idő, addig, ha lehet, ne történjen semmi. Persze ezzel kapcsolatban is vannak kérdőjelek, nagyobbik valamelyik nap kicsit kiborult, hogy mi van akkor, ha pont mi visszük haza a vírust, és mi fertőzzük le a szeretteinket.

Nem tudom, de bízunk abban, hogy nem vagyunk betegek. Sikerült megnyugtatnom, és meggyőznöm, hogy nem lesz semmi baj. Vigyázunk, amennyire csak lehet.

Nálunk még mindig kötelező a maszk, és a távolságtartás, mondjuk ez utóbbi nem sok embert érdekel. A boltokba még mindig csak bizonyos számú ember mehet be, a legtöbb boltban nemcsak ki van rakva a kézfertőtlenítő, de fel is szólítanak, hogy használd.

Az éttermekben, kávézókban még mindig meg kell adni az adatokat, ha helyet szeretnénk foglalni. Valamint párszor elmondták több fórumon is, hogy töltsük le a Corona Appot, ami nem tárolja a személyes adatainkat, viszont segít egy esetleges megbetegedés esetén felkutatni a kontaktszemélyeket. (...)

A parkolóban már látszott, hogy az eddigiektől némiképp eltérő lesz a beengedés a parkba. Korlátokkal kialakított sorok voltak, a sorokban lehetett eljutni a beengedő kapuig. Volt egy sor, amibe bárki beállhatott, volt egy sor a kisgyerekeseknek, és volt egy sor a még kisebb gyerekeseknek, valamint egy a bérleteseknek. (...)

A Zurammal a Bobbahn felé vettük az irányt, ami igenis egy hullámvasút, senki ne higgye el Frank Antalnak, ha mást mond. Vannak kisebb és nagyobb hullámvasutak, nos, elismerem, hogy ez egy kisebb, de attól még hullámvasút, és fel is ültem rá, habár utálom a hullámvasutakat, pontosabban szólva azt nem szeretem, hogy rosszul vagyok utána, a hullámvasutakkal semmi bajom.

Ilyen sem volt még, nemhogy sor nem volt, de alig volt valaki, egyből fel is ülhettünk és már mehettünk is. Az idő nem volt hozzánk kedves, kicsit elkezdett esni az eső, de mit ér a 16 fok, ha mellé nem is esik. A nap folyamán nem nagyon lett melegebb, de voltak jó időszakok, amikor nem fújt a szél, és nem is esett. (...)

A sorban, ami azért más játékoknál lassan kialakult, mindenki viselt maszkot, de a távolságtartás nagyon nem ment. Azzal nem számoltunk, hogy habár elvileg kevesebb ember mehet be, de a játékokra is kevesebb ember ülhet fel, ott viszont tartani kell a távolságot, valamint az is növeli a várakozási időt, hogy néhány játékot időnként lefertőtlenítettek.

Nem teljesen értettem, hogy milyen időközönként, de ha véletlenül pont akkor álltunk sorba, akkor előre bemondták, hogy hosszabb várakozási idővel kell számolni mivel a játékot fertőtlenítik. Jó.

A fertőtlenítést egyszer végig is néztük, az egyik kisvonatnál, ami körbe megy a parkban. Egy bácsi a vonaton lespriccelte az ajtókon azokat a részeket, amit valószínűleg a legtöbbször megfoghatnak emberek. Egy bácsi fertőtlenített, három nézte.

A Zuram szerint sokkal hatékonyabb lenne, ha mind a hárman nekiestek volna a feladatnak, de én simán el tudom képzelni, hogy ehhez a tevékenységhez továbbképzésen kellett részt venni, és nem minden vidámparki alkalmazott lett erre kiképezve, márpedig ha valakinek nincs arról papírja, hogy fertőtlenítővel lespriccelheti a kisvonat ajtaját, amit aztán papírtörlővel maszatolgat, akkor nem csinálhatja és kész. Nem sok értelme volt, de az előírás az előírás.

Elvileg minden játék előtt adott volt a lehetőség, hogy az ember fertőtlenítse a kezét, gyakorlatilag, ha a játékot kezelő személy nem hívta fel erre a figyelmet, szinte senkinek eszébe sem jutott, hogy fertőtlenítsen. Mindenki ragaszkodna már egy normális élethez.”

A teljes posztot itt találjátok.

Az ország, ami legelő

Írország egy méretes legelő – nem én állítom ezt, hanem az ott élő Liping, aki szerint itt-ott, ahol a domborzat közbeszólt (nem sűrűn tett ilyet), maradt némi erdő, de tényleg egészen minimális. Minden más területet fű borít (gyakran belvízzel), azokon pedig otthon felfoghatatlan mennyiségű marha és birka legel.

„Az itteni marha jó minőségű. Állítólag. Én becsületesen bevallom, nem értek hozzá. Ha a hamburgertől eltekintünk, teljes életpályám alatt talán tucatnyi alkalommal fogyasztottam efféle lábasjószágot, így nem tudok viszonyítani. Mindenesetre a fűvel, természetes körülmények között hízó állatok keresettek, bőven jut exportra, már Kínába is.

Ahol ennyi a szarvasmarha, ott tej is bőven akad, ennek megfelelően az ár is kedvező, 70-75 cent egy liter, a minőség pedig ebben is remek. Fogy is, aminek jele, hogy 2 és 3 literes kiszerelésben is teljesen általános, inkább az egy literesre kell jobban vadászni.

Ez (hacsak nem vegán az ember) idáig nagyon vidám is lehetne, azonban mégsem tölt el boldogság maradéktalanul.

Egyrészt, ideális esetben kéthetente vásárolok, másrészt kevés tejet fogyasztunk, főleg csak a kávéba. Oda viszont kell. A friss tej hajlamos szavatosságát korlátozott ideig megőrizni, így amikor kihoz a Tesco 3-4 litert, elképzelhető, hogy túl közeli ez a dátum.

Jobb esetben nem az, azonban a kávé mellé meglehetősen lassan fogy el a megbontott doboz, a felbontott friss tej ellenben nem szeret sokáig fogyasztható maradni.

Otthon erre legyinthetünk, mert ott az UHT. Ami ugyan vacak, rossz ízű és igazán senki nem szereti, de valóban nehezen árt neki az idő. Írországban azonban nem kapni ilyet...”

Hogy akkor mégis mi a megoldás, az az eredeti posztban olvasható el.

Az istenek zöld szigetén

Nem, nem Írországról van szó, hanem Indonéziáról, ahová Tomiék látogattak el, szokásuk szerint nem utazási irodával, de legalább meglehetősen körvonalas tervekkel.

„Denpasarba, Bali legnagyobb városába érkeztünk, a reptéren már hőkamerával nézték, hogy nem vagyunk-e lázasak, s mindenhol kézfertőtlenítő volt kirakva.

Megkérdezték, honnét jöttünk, mert a Kínából, Dél-Koreából, Iránból, Olaszországból és Spanyolországból érkezőket már nem engedték belépni Indonéziába, mert ebben az időszakban már ezekben az országokban elterjedt a koronavírus. Mi kaptunk egy hivatalos, pecsétes papírkát, hogy nem vagyunk betegek.

Megérkezvén a hostelünkbe, gitározó, rengeteget dohányzó és kávézó helyiekkel, szörföző, láblógató, a következő útjukat tervező európai backpackerekkel és pár orosz, ukrán sráccal találkoztunk, akik itt éltek hónapok óta és orosz vagy ukrán cégeknek dolgoztak online...

A koronavírus itt, és ekkor csak a viccelődések tárgya volt.

Ez volt az az időszak, amikor Ausztráliában már hiánycikk volt a WC-papír, itthon pedig elkezdtek az emberek bespájzolni száraz tésztából, rizsből, lisztből és élesztőből.

Első napunkon igyekeztünk akklimatizálódni a párás hőséghez, a helyi vezetési stílushoz és Tomi még a baloldali közlekedéshez is.

Ekkor még gyalogosan fedeztük fel a szállásunk körüli látnivalókat, ami elsősorban templomokat, szobrokat, tengerpartokat jelentett. Itt realizáltuk, hogy az esős évszak végén érkeztünk és majdnem minden este egy-egy nagy zuhéval búcsúztattuk a napot. (...)

A helyiek vallásossága egyből szemet szúrt, egyrészt a gyakori és nagyon színpompás templomok, másrészt a reggelente mindenhol kirakott kis áldozati „tálak” miatt, amiket füstölőkkel, virágokkal pakolnak tele. A balinézek hinduk, ami azért érdekes, mert Indonéziában él a legtöbb muszlim a világon.

A szigeten jó sok majom él, amik mind európai, mind ausztrál mércével nézve piszok szemtelenek: mennek az emberekhez tarhálni, vagy ha nem figyelünk lopkodni, bár gyanítom ezt a turisták miatt tanulták el, akik egy-egy fotó miatt banánnal, keksszel etetik őket. A banánt a helyiek helyben árulják a turistáknak, igazi win-win szituáció...

Nemcsak nekünk volt szokatlan a minket körülvevő világ, hanem minket is szokatlannak találtak a helyiek néhol, főleg Tomit, aki az európai télből jött a kék szemével a trópusokra, és olyan fehér bőrszínnel érkezett meg, amit sok helyi még nem is látott.

Volt, hogy Tomit tátott szájjal bámulta meg egy eladó, mert ilyet ő még csak a filmekben látott, mi Ágival nem voltunk olyan érdekesek, mert az ausztrál nyárból érkeztünk, így volt egy kis színünk.

Második napunkon béreltünk egy-egy robogót és nekiláttunk felfedezni a szigetet. (...) Csak egy pár órát töltöttünk a motorokon és kilométerben sem tettünk meg sokat, de csodás arcát mutatta meg nekünk a sziget. Láttunk tóban úszó templomot, vízeséseket, dzsungeleket, kávéültetvényeket és kínai ínyencséget is.”

A teljes posztot rengeteg fotóval itt találjátok, érdemes megnézni!

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.