oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2020. június 23. 06:30,  Oroszországot nem érteni, érezni kell 64 komment

2020. június 23. 06:30 Határátkelő

Oroszországot nem érteni, érezni kell

A Moszkvában élő, csokoládévállalat-vezető Gábor következő írását egy nemrég a Határátkelőn az orosz üzleti etikettről megjelent írás inspirálta.

cim_290.jpg

„Alapvetően lehet, hogy sosem szülöm meg a következő posztomat, Zsolt írása (ami tök oké egyébként) azonban kedvet csinált most ehhez. Volt már olyan, hogy készítettem egy öninterjút az orosz piacra lépésünkről, itteni munkavállalásról, azonban az híján volt a személyes és konkrét üzleti élményeimnek. Most akkor megpróbálom pótolni ezeket, részben reflektálva a Zsolt írásában foglaltakra, részben a saját meglátásaimat megosztva.

Mindenekelőtt teljesen egyetértek az orosz piac vonzerejével, és hogy nem könnyű piacra lépni itt. Zsolt említette az Eurázsiai Piaci Uniót is, ami szintén jó dolog.

Ennek lényege, hogy aki Oroszországba akar bármit is exportálni, az ugyanazzal a termékcímkével másik 4 országba is tud egyből exportálni. Az Eurázsiai Unió (EAC) Oroszországból, Kazahsztánból, Belaruszból, Örményországból és Kirgizisztánból áll, és nemrég még Vietnammal is folytak tárgyalások az esetleges csatlakozásról. Ez így együtt egy mintegy 200,000 milliós piacot jelent, amit ha valaki leignorál, az szerintem egy komplett hülye.

matrjoska.jpg

A Zsolt által említett „közelkülföld” ebben az aspektusban szerintem viszont nem játszik: Azerbajdzsánba például kábé olyan sikerrel lehet „Oroszországon keresztül” valamilyen exporttevékenységet folytatni, mint Mozambikba, tehát szinte semmilyet.

Az EAC országokon kívül (ahol egyébként szintén vannak nehézségek, de áthidalhatók) kínkeservesen szenvedtünk meg eddig például Ukrajnával, Azerbajdzsánnal, Moldáviával, Tadzsikisztánnal, Üzbekisztánnal - és ezeket a helyeket elsőre és másodikra sem sikerült „meghódítanunk”.

Kis kultúrkalamajka

Oroszország valóban sokszínű, Zsolt szerint 185 féle nemzet lakja. Nos, én emelem a tétet - a valódi szám ennek szerintem legalább a tízszerese. Abból indulok ki, hogy például csak Dagesztánban, ahol jártam nemrég - minimum 60 féle nemzet él, de lehet akár 100 is, ha az olyan kultúrákat is idevesszük, amelyek képviselőiből már csak egy néni és egy bácsi él. És ez nem vicc.

Csak az orosz Kaukázus áll legalább 10 területből, és a Kaukázus bizony az egyik legnagyobb olvasztótégely itt. A kultúrák egyébként szinte naponta haldokolnak kifele: lépten-nyomon kapom a meghívókat Szibériába, Tajmirra, az orosz Távol-Keletre, ahol még mindig nomádok, rénszarvastenyésztők, sámánok élnek, a kultúrájuk utolsó képviselői.

aruhaz.jpg

Furcsa volt olvasnom azt a részt, hogy „Moszkva vagy Szentpétervár olyan, mint bármely világváros, multikulturális, az üzleti élet az angolszász szokásokkal jól befogható. A nők kezet nyújtanak bemutatkozáskor”.

Az első mondattal egyetértek, a másikkal abszolúte nem. Hét éve élek itt ügyvezetőként (összesen már 20 éve), az ügyfeleink 90%-a nő, és nekem még soha nem nyújtott kezet egy nő sem előre!

Inkább azt tapasztalom, hogy zavartan állnak-toporognak, és ha én nem nyújtok kezet, akkor bezony elmarad az üdvözlés! Nyilván ez főleg az üzleti életre érvényes, a magánéletben kevésbé feszélyezettek.

Az eszem-iszom résszel az a tapasztalatom, hogy változó, de inkább van, mint nincs.

vacsora_1.jpg

A Kaukázusban saját magukhoz hívnak el általában, Moszkvában-Péterváron az étterembe, de volt már részem birkasütésben a chocoMe bolt előtt „raklapon sütve”, borzvadászat utáni borzevésre a lezárt étteremben, „alkoholizáló ember partneremmé transzformálása a nem alkoholizáló, vaskalapos muzulmán Ingusföldön”, háztetőn mászkálásra vagy termálvizes fürdőzésre, meztelen szaunázásra (csak férfiakkal, ez a „bánya”).

rak.jpg
A vodka 50 árnyalata

A vodka valóban hasznos találmány, nyílnak tőle rendesen az üzleti lehetőségek. Ezt a részt annyira nem fejteném ki: legyen annyi elég, hogy a vodka 50 árnyalatát jópárszor sikerült benyalnom (egy felnőtt férfi simán megiszik egy liter vodkát megfelelő kísérőzabálászattal), a többit meg fedje jótékony homály.

Na jó, röviden mégis. Az egyik legextrémebb alkoholos kalandom az volt, hogy Karacsáj-és Cserkeszföldi házigazdám pár éve egy kiadós italozás közben egyszer csak oly mértékben bekarmolva érezte magát, hogy nem a poharamba töltötte a következő vodkát, hanem a mellette heverő útlevelemre, én meg olyan szinten voltam ugyancsak bekarmolva, hogy csak mintegy egy óra után vettem mindezt észre. Konzekvencia: semmilyen magyar útlevél nem bír ki egy egyórás alkoholfürdőt!

vodka_1.jpg

A másik az volt, amikor Arhangelszkben leültem egy házaspárral „business lunchot” enni, a férfi maga elé és a feleség elé is berendelt egy-egy fél liter kancsó vodkát, és szépen el is „szopogatták” ebéd közben. Ez nekem így még délben kicsit korai volt - tán ha egy féldecit megittam akkor, akkor sokat mondok.

Az alkohol egyébként jól alkalmazható a bányával együtt. Ide általában szigorúan csak férfiak jöhetnek be, ahol iszonyú nagy eszem-iszom dínom-dánom kerekedik.

A bánya keveréke a finn szaunának és a török gőzfürdőnek. Úgy jellemezném, hogy van egy zárt kemence, amelynek belsejébe egy kis ajtón keresztül vizet töltögetnek be néha, a forróság szintje a bedobott kanálmennyiségétől függ. „Adj neki egy hármacskát vagy ötöcskét" - szokott elhangozni itt az ukáz.

Aztán jön a legyezőember, aki egy péklapáttal tereli a gőzt ez emberek közt odabent, a forróság után jéghideg fürdő jön, majd a vesszőzés. Ez abból áll, hogy az egyik ember jól megcsapkodja a másikat, egy bizonyos fából készült vesszővel. Egy másik bizonyos fából készült vessző pedig addig a fejeden pihen.

Bent kötelező elem a nemezsapka, odakint a garnéla-sör kombó. Esetleg a kvász, azaz a kedvenc erjesztett feketekenyér italom.

Figyelj a nyelvtudásra és a lóvédra!

Egyetértek a nyelvtudás fontosságával: Oroszországban nem boldogulsz az orosz nélkül, és ezen még a vodka sem segít. A nagy autó szerintem nem oszt-nem szoroz: nekem nincs autóm, és tökéletesen jól elvagyok nélküle Moszkva közepén.

A taxi vagy a metró tökéletesen elvisz A-ból B-be, nem hiszem, hogy egy nagy autótól sikeresebb üzletember lennék. A csillogó ékszerekben sem hiszek.

Amire viszont nagyon vigyázni kell, az a pénzügyi elszámolás. Szigorúan előreutalást kell kérned, Oroszországban tényleg mindig a rámenősebb nyer.

Vodkázás-bányázás ide vagy oda, az oroszok általában minden égitestet lehazudnak majd neked az égről, csak hogy add oda a csokit „csúszóra”, de kedvenceim közé tartozik az az érvelés is, hogy „higyje el, Turóczi úr, hogy az az 5 millió forint már az Ön számláján van, de a csokit elvinnénk most azonnal, ugye odaadja?”.

Volt, hogy megfenyegettek telefonon:

- Ha nem ad csokit, akkor az egész biztonsági szolgálatunkat készenlétbe helyezem.
- Uram, maga most fenyeget?
- Nem, dehogy fenyegetem. Ha fenyegetném, az emberünk már ott állna Ön mellett.

(Ez a bolt egy hatemeletes luxusáruház Moszkva közepén, a telefonbeszélgetés idejében úgy egymillió forint volt a tartozása. Arra játszott, hogy becsapja a beszállítóit, aztán háromévente csődbe menjen. Sikeresen kikeveredtünk belőle végül veszteség nélkül.)

.. de volt olyan is, hogy egy boltból a szó szoros értelmében a grabancomnál fogva kihajított az utcára a díjbirkózó kinézetű tulaj, mert sérelmezni mertem, hogy 3 hónapos lejárt tartozása van kb. 100 000 forint értékben, a csokoládés mini displayünkben meg már egy konkurens termékünk figyelt.

Hívtam a rendőrséget, bemondtam a bolt nevét, erre azt mondták, hogy „oda nem tudunk most kimenni. Rendezzék kérem egymás közt a problémáikat”.

korona.jpg

Nem lehet elmenni az „exkluzív kedvezmény kérése” mellett, de örökre a fülemben maradnak a legtöbbször itt használt kereskedői szavak, szófordulatok is, úgymint: „retro bónusz” (a bolt megjutalmazza magát bizonyos fokú eladás után; tehát megbeszélitek előre, hogy a bolt például minden eladott 100 tábla csoki után kap még 10%-15% jutalmat), a „disztribútor” (ezt ugye nem kell magyarázni, bár itt, oroszban általában kicsit mindenki disztribútor), „Gazprom” (itt mindenki Gazprom beszállító), „Azbuka Vkusa” (luxusélelmiszer boltlánc, ide mindenki beszállító).

Általában a 100%-os haszonkulcs a jellemző, és amikor megpróbálom elmagyarázni, hogy az 50-60 is elég lesz, az is teljesen jó, akkor jön az az érvelés, hogy „tudod te, mekkora itt a bérleti díj?”...

Ajándék lónak… hal a neve!

Oroszországban az üzletet valóban jól elősegíthetik a kenőpénzek és üzleti ajándékok. Én viszont nem élek velük, mert egyszerűen nem hiszek bennük. Ha van egy jó terméked, márpedig nekünk szuperjó a termékünk, akkor az úgy jó, ahogy van, nyilván szoktam csokoládét ajándékba vinni a partnereinknek.

Ültem már olyan tárgyaláson, ahol az ember nyíltan bemondta, hogy neki itt most juttassak úgy egymillió forintnyi rubelt, és akkor biztosan bekerül a 10 borboltjába a csokoládénk, de én azt mondtam neki válaszul, hogy „Uram, ajánlatát fontolóra vesszük”. Mondom, egyszerűen nem hiszek az effélében: 100%-osan bízom a termék márkaerejében.

Apropó, végül, de utolsósorban egyszerűen nem mehetek el a nekem szánt üzleti ajándékok sokasága mellett, és mivel imádok rangsorolni, ezért ebből egy tizes listát állítottam össze.

Az elmúlt 7 évben rengeteg mindent kaptam, talán ezek voltak a legérdekesebbek:

10. Félméteres füstölt hal Szentpétervárról
9. Meggybefőtt és óvszer egy csomagban (!)

hal_2.jpg

8. Újságpapírba csomagolt asztrahányi vobla (hal)
7. A Sógun árnyéka (könyv)
6. Egy üveg Zsiguli sör
5. Csokoládédrazsé (nekem!)
4. Ótestamentum (könyv)
3. Takaró
2. Datolya
1. Hűtőmágnes

februar_23.jpg

Nem tartozik szorosan ide, de Oroszországban ne lepődj meg olyan „ajándékokon” sem, hogy az egyik viszonteladód például fotót küld neked éjfél felé a félkész WC-jéről („most épp itt járok” – „de ki a f.szt érdekel?”, vagy felköszöntenek május 9-én, a Győzelem napján („jó, köszi, de én pont a másik oldalon álltam abban a háborúban”) vagy február 23-án, ami az orosz hadseregben szolgáló férfiak ünnepe...

A lényeg: Oroszországot érezni kell, nem érteni!”

Kövesd a Határátkelőt az Instagrammon is!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

�Luxemburg �: Ferenc #luxemburg #europe

Határátkelő (@hataratkelo) által megosztott bejegyzés,

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Oroszország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr1315907836

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dikusz. 2020.06.23. 11:26:02

Jó kis poszt volt. De nem irigylem az igázgató urat.

Azért lenne kérdésem hozzá: milyen márkájú csokikat, édességeket forgalmaz, hogy annyira biztos a minőségében? Biztos nem itthoniakat...
A másik kérdésem az lenne, hogy tudja-e, hová tűnt itthonról az a csokiforgalmazó cég, ami ukrán(orosz?) volt? Ugyan forgalmaztak retro magyar édességeket, de többségében olyan finomságokat árultak (igen jó minőségben), amit itthon sosem láttam.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2020.06.23. 13:30:47

@Taxomükke (UK): ugyanolyan az üzleti világ mint bárhol máshol. Személyesen meg kedvesek, befogadóak, érdeklődőek, nem úgy mint pl a hollandok, akikről csak az tartják.

malenykij polgar · http://mbybk.blog.hu 2020.06.23. 13:31:07

Én nem élek ott, de az elmúlt 6 évben kb. hússzor megfordultam arrafelé, továbbá az üzbégeknél, kirgizeknél, kazahoknál, a Kaukázuson.
Egyrészt rákényszerített, hogy felfrissítsem az iskolai oroszt, másrészt fantasztikus világ, egy blogposzt kevés is lenne leírni, hogy mi a közös a volt Szovjetúnió országaiban és mennyire sokszínü.
Csak a moszkvai közlekedés ne lenne...

vg123 2020.06.23. 13:31:18

Sokan azt mondják, hogy a maffia "védelme" nélkül Oroszországban még kis üzletet se lehet intézni és a kalasnyikov a bevált tárgyalási érv, nem az ajándék. Ez már eltűnt?
Sokszor látni közlekedési balesetet kalasnyikovval intézve az internetes orosz vidókon. Önnek van kalasnyikov/uzi az aktatáskában?
(Említette hogy nem kocsival jár.)

eMJe 2020.06.23. 13:31:22

Érdekes volt, de néha nehezen szenvedtem magam végig a mondatokon. Láthatóan az üzleti élet jobban megy a magyar nyelvnél :)
Ezt az egyet nem értem: "Oroszországban az üzletet valóban jól elősegíthetik a kenőpénzek és üzleti ajándékok. Én viszont nem élek velük, mert egyszerűen nem hiszek bennük."
Ezt most így hogy? :D :D :D

_Neville 2020.06.23. 13:31:35

@dikusz.: Ott a posztban a válasz. És tudom, itt az a divat, hogy minden szar ami magyar, de pont azt árul: www.chocome.hu/

geeeteee 2020.06.23. 13:31:41

Huszonsokéve osztrákoktól hordtam csokipapírt Trostanyecbe, Szumi, Harkov között. Nézem, már másik ország, beszéled a nyelvet, hátha jó tipp bővülni. Vagy az már meg van?

bontottcsirke 2020.06.23. 13:31:45

Kábé soha nem mennék el abba a putriba

wendriner úr 2020.06.23. 15:17:29

@geeeteee: Trosztanyec masik ceg, megvan, jol megy.

dr.oid 2020.06.23. 15:17:31

nu szmátri szudá pázsálsztá.. a halakat már megkaptad.. aztán megérkezik majd szergej három névreszóló tokarevtölténnyel.. business as usual mit sowjetische method :⫐

veteran2107 2020.06.23. 15:17:31

Ez is, meg a Zsolt által írt, hivatkozott poszt is nagyon tetszett. A szovjet időkben kamionoztam ott, nagyon érdekes, furcsa világ, de szerethető volt. A Hungarocamionnál 250 rubelt kaptunk egy útra, amikor 180 rubel volt egy orvos ottani keresete. Plusz a Sovinteravto könyvre szállodáztunk, tankoltunk stb. Habzsi-dőzsi volt.
Rettenetesen szar utak, korrupt vámosok, rendőrök, kemény telek voltak, sok kínlódással. De az egyszerű orosz emberek nagyon jó fejek, segítőkészek voltak. Soha nem mondanék rájuk rosszat.
Sok-sok pia, pár tucat nejlon harisnya, AMO szappan és gömbrágó segítségével bármi elintézhető volt.
Ennek már negyven éve, a mostani időket nem tudom. Érdekes lenne megnézni, csak sajnos már nem lesz rá lehetőségem. A jó posztokat viszont szívesen olvasgatom. További sok sikert az írójuknak.

SzZoole 2020.06.23. 15:35:32

Jaj, Oroszország az új tüncikert, tudja valaki hogy lehet oda díszidálni? :-))

Bambano 2020.06.23. 15:55:07

"felköszöntenek május 9-én, a Győzelem napján": mondd nekik, hogy lekéstek, az tegnap volt.

solar flare 2020.06.23. 16:44:10

"200,000 milliós" ???

tehát 200 milliárdos? miben? rubelben? dollárban? mert emberből kicsit sok lenne, ott még nem tart a bolygó :)

"leignorál"

ez meg milyen szó már??? :-D

lucullus 2020.06.23. 16:59:20

@dikusz.: 1) chocoMe 2) nem tudom sajnos

lucullus 2020.06.23. 17:00:43

@vg123: a békés megoldésok híve vagyok, tehát nincs Kalasnyikovom.

lucullus 2020.06.23. 17:02:10

@eMJe: szerintem elég jó a "magyarom", nem kötelezi Önt senki arra, hogy "végigszenvedje" az ilyen írásokat.

lucullus 2020.06.23. 17:03:16

@eMJe: attól, hogy nem élek kenőpénzekkel, még máködhet az üzletünk, nem? Sőt, még jól is működik!

lucullus 2020.06.23. 17:05:16

@solar flare: 1) 200 millió fős. 2) olyan szó, mint az "elmüllercecíliásodott" (tehát új, jó)

Pierr Kardán 2020.06.23. 17:38:33

Hinnye, nem tudtam, hogy a ChocoMe ekkora truváj. Minden nap elmegyek a boltjuk mellett a XIII. kerületben (ami ugye az ősi csokoládémesterek évszázados megtelepedési helye). Ez olyan, mintha a borvidéken lévő Etyeki Sörmanufaktúra kikiáltaná magát sör világmárkának.

Azt hittem, hogy a poszter minimum a Ferrero Rochert képviseli oroszhonban :-)

lucullus 2020.06.23. 18:37:26

@Pierr Kardán: mondtam már, hogy jujj de szeretem ezeket a Pierr Kardán pszeudonevű, arctalan, faszságokat írógató, idetrollkodó pöcsfejeket? Én nem is tudom hogy minek, de mégis lereagálom a faszságaidat, talán azért, hogy legyen egy jó estéd. Akkor:
1) tanuld meg kérlek először jól leírni a márkánk és a vállalatunk nevét
2) Igen, truváj. Üsd be a pici ujjacskáddal a kulcsszót a Gugel-ba, és meglátod. Lehetőleg több nyelven írd be, hátha még több találat jön elő!
3) nem mi kiáltjuk ki magunkat világmárkának, nézz már utána a dolognak, könyörgök, tényleg
4) vállalatunk székhelyéről tett megjegyzésedre egyszerűen nem tudok mit reagálni! Próbálok, próbálok, de csak vinnyogok a röhögéstől!
5) ha felkínálná a FR, hogy képviseljem őket oroszhonban, akkor visszautasítanám. Ahogyan már visszautasítottam pár más csokis ajánlatot is. És tudod miért? Mert a FR az NEM csokoládé, te barom.

Golf2 2020.06.23. 18:51:24

@dikusz.: MA ÖTVEN ÉVE HUNYT EL FEKETE ISTVÁN, TUTAJOS IGAZI APJA...

SzZoole 2020.06.23. 19:08:27

@lucullus: kár volt ezt a kommentet megírnod :-((

Csodabogár 2020.06.23. 19:12:12

@Pierr Kardán: Ki mit szeret.Én pl. a Ferrero Rochert kifejezetten utálom. Igaz a magyart se ismerem. Részemről leragadtam a svájcinál, mert Belgiumba nemigen járok. Nyithatna már valaki egy valódi belga csokiboltot Pesten. A régi sajnos már vagy 10 éve eltünt.:-(

muv 2020.06.23. 19:35:23

@Bambano: csak az a baj, hogy a majus 8 es a majus 9 az ket tok masik haborunak a vege.. ;-)

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.06.23. 19:35:29

@lucullus: ez a komment pont olyan mintha valaki le akarna jaratni a markat.

muv 2020.06.23. 19:35:30

@lucullus: ha a nevedre raklikkelsz a poszt elejen, odavisz.

SzZoole 2020.06.23. 19:37:29

@lucullus: amit @Pierr Kardán: -nak írtál.

Nem kell lesüllyedned arra a szintre, egyszerűen csak “leignorálod” és kész :-)

lucullus 2020.06.23. 20:05:47

@SzZoole: jópár hasonló kommentet leignoráltam már, na erre most épp kedvem szottyant válaszolni. És igen, alpári stílusban, mert alpári stílusban jött a komment is.

vg123 2020.06.23. 21:25:24

@eMJe: Szerintem a cikk nyelvezete teljesen rendben van. De nyílván nem kell egy klasszikus regényírót elvárni. Akinek nem tetszik,.... nem kell belőle vizsgázni.
Tovább kell lépni. Nekem tetszik. Nem vagyunk egyformák.

cservonec 2020.06.23. 21:25:33

@lucullus: Igazad van , hogy ilyen stílusban válaszoltál. Sok pöcs
nem tud érdemben semmihez hozzászólni csak fikázza a szerzőt ,
ebben éli ki magát. Írjál még a mai ottani dolgokról. Privet sztarik.

Vén motoros 2020.06.23. 22:04:58

@veteran2107: Én a Gorbacsovi időkben, meg némileg előtte jártam ott (sajtgyárak villamos művezetése tárgyában.) Mivel nem én üzleteltem velük, ézért csak az emberi részét ismerem. Az a lehető legpozítívabb. Barátságosak, fantasztikus vendéglátók, degeszre kajáltatnak és itatnak. Az "őserdő" mélyén lévő boronaépület "partizántanyán" alapos elhajlásban volt részünk. Lehetséges, hogy egy orvos 180 rubelt keresett, a sajtgyár vezérigazgatója viszont 220 rubelt, egy kolhozparaszt 48 rubelt. De ugyanekkor egy (!) SZALAGOS (!) videomagnó az ottani luxus bizományiban 2000 rubel volt. nekem nem volt velük semmi bajom, SŐT! De az igaz, hogy egymás között az "erősebb kutya b@szik" elvet követték, és csak az erőből értettek. De ezt egymással szemben gyakorolták, velünk végtelen barátságosak voltak. (Így utánagondolva: ezek ukrán oroszol voltak...) De akkor nekem, bevallom, Ukrajna, Oroszország, Szovjetunió: seszko jedno volt. (Lehettem vagy 27 éves... Az észt csajok érdekeltek, nem a politika. Észt csaj: vékony, szőke, kékszemű, modell alkatú, kultúrált. Orosz csaj: hááát. Mint a birodalmi lépegető. Egy szép orosz csajt láttam, az az 5 csillagos szálló bártündére és egyben kurvája volt, hadnagyi rangban. Azt találjátok ki, milyen szervnél volt hadnagy.)
Más: a legkedvesebb italom a KVASZ, meg a KVASZ meg a KVASZ. HIDEGEN!! De az még igazi erjesztett KVASZ volt. 3 éve hoztak nekem egy 1,5 literes PET palackban árult gyári mű-kvaszt, volt abban aroma, karamell meg sok vegyszer, csak a kvaszt nem találtam meg...
És a kvasz automaták, a préselt "mustáros üvegpoharakkal", meg a lefelé fordított poharat elöblítő beépített pohármosóval...

György Attila Révai 2020.06.23. 23:17:09

Szeretem az ilyen gyakorlatias és egyben érdekes írásokat. Moszkvában egyszer én is megittam egy fél liter vodkát valamilyen hallal. Azt mondták a bor nagyon drága. (vendég voltam) Semmi bajom nem lett. Azóta sem értem. Nem szeretem a vodkát.
Oroszország földrajzilag Európa, de mégis egy más világ. nagyon elüt a többi szlávoktól.

muv 2020.06.23. 23:17:14

@droid_: ugy gondolja, hogy olyan eros a marka, hogy ezt is siman kibirja. sot, a negativ reklam a jo reklam! :-D

dikusz. 2020.06.23. 23:31:35

@Golf2: Ez most hogy jön ide?

Important roll 2020.06.23. 23:36:58

Habár nem az üzleti életből, hanem az ipari oldalról, de van némi tapasztalatom nekem is a közelmúlt Oroszországáról, és meg kell mondjam, sok minden összevág. Bizarr ajándékok, értelmezhetetlen barátságok, a 150 millió üzletember országa, vagy úgy egyáltalán az a mindent átható elborult abszurd, amit úgy imádok benne.

dikusz. 2020.06.23. 23:39:42

@lucullus: Hát, ha rákerestem volna előbb a márkára, nyilván nem teszem fel a felettébb tájékozott kérdéseimet...

swfla 2020.06.24. 06:49:58

@vg123: egyetertek. vegre valaki, aki egy olyan vilagrol tajekoztat, ami kivulesik a mainstream-en, es erre belekotnek olyan reszletekbe, ami teljesen lenyegtelen. Csak hogy menjen a kotozkodes.

En se hallottam meg a csokolade markat, na es akkor mi van? Rossz lesz attol nekem? Engem az orosz vilag erdekel, mert sose jartam ott, az, hogy mivel kereskedik az iro, ebbol a szempontbol tok mellekes.

somlobodog 2020.06.24. 06:50:30

@lucullus: ne szívd mellre a kommenteket. Szted jó a termék. Oké. Én ettem joparat belőle, nekem nem ízlett annyira. Szubjektív a dolog. Pedig nagy csokizabalo vagyok. Évekkel ezelőtt rendeltünk kB 100-150 (nem emlékszem pontosan mennyi) táblát céges karácsonyra. Ehető volt, dizájn szuper, el is fogyott, de nem extra jó. Nekem. Viszont ceges pr kapcsán ez a stílus amit nyomsz egy paraszt kommnetre, nem túl nyerő. És emeszd meg sztem hogy (még) nem vilagmárka. A Nutella az. Akkor is ha szted szar a FR. Ne legyél olyan mint azok akik szt a magyar bor meg pálinka világhírű. Ja az. A magyar határokon belül:). Sok sikert egyebkent, ti legalább saját erőből egy magyar termékkel boldogultok külföldön ami nagyon ritka és ezt nagyon becsülöm! Ha látom itt az usaban majd valahol fogok venni belőle parat és ujra kóstolom, az nem fog ártani:)

SzZoole 2020.06.24. 07:30:02

@somlobodog: az Amazonon lehet rendelni, itt legalább is (UK) :-)

Hari Seldon 2 2020.06.24. 09:11:14

@Pierr Kardán:
Szerintem a Ferrero inkàbb egy jo màrka, de nem igazàn kulonlegesség. Hiszen bàrmelyik nagy boltban megveheted.
Mondjuk a speciàlis csoki minimum a Jeff de Bruges-nél kezdodik, és hatàr a csillagos ég.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2020.06.24. 09:55:01

@Vén motoros: mármint akkor az ukrán csajokról beszélsz. Orosz csajok nem birodalmi lépegetők, elég sokat ismerek, és jól körbenéztem Moszkvában is :)

muv 2020.06.24. 09:55:07

@somlobodog: azert a tokaji, mint bor, az vilaghiru. ne allitsuk mar az ellenkezojet! a feltetelednek, hogy az USA-ban legyen kaphato is boven megfelel.

muv 2020.06.24. 09:55:10

@Hari Seldon 2: ha "barmelyik boltban megvehetem", az nem eppen egy "vilagmarka" ismerve..???

0dzsud0 2020.06.24. 09:55:18

@somlobodog: Ezt a chocoMe-t véletlenül épp ismerem. A Bazilikánál az adventi vásáron volt standjuk, ahol forró csokit árultak. A klasszikus cukros szarra számítottam, ehhez képest az egyik legfinomabb, valódi csokoládéízű csokoládé volt (ez sajnos nem annyira evidens, mint kellene lennie), amit valaha kóstoltam, ezért jegyeztem meg a nevüket is. Szóval én - legalábbis ezt a terméküket - tudom ajánlani.

0dzsud0 2020.06.24. 09:55:31

@lucullus: Ez a komment viszont annyira amatőr hatást kelt, hogy tényleg kellemetlen olvasni (pedig a post jó volt). Javaslom, tudjuk ezt be a kemény orosz tárgyalásokból eredő rossz beidegződéseknek. Nagy igazság, hogy az ilyen helyzetek megfelelő kezelése és úgy általában a jó marketing közel annyira fontos, mint maga a termék.

dikusz. 2020.06.24. 10:35:14

@Golf2: De miért nekem írtad, ráadásul kiabálva?

Golf2 2020.06.24. 11:27:50

@dikusz.: Dehogy kiabáltam,csak bemásoltam ahogy volt a cikkben,azt hittem érdekel,bocs a zavarásért!

Hari Seldon 2 2020.06.24. 12:15:19

@muv:
Igaz. De nem mint viàgmàrkàra hivatkozott, ha jol értettem, hanem egy kuloneges minoségre.
A FR mondjuk egy elérheto jo termék, de nem exkluziv (igy irjàk?), és semmiképpen nem speciàlis.

tomfree 2020.06.24. 15:57:47

@enpera: azért az ukrán csajok nagyon ott vannak ember.

somlobodog 2020.06.24. 19:48:49

@muv: inkább az 50 feletti borhoz értő pénzesebb és többet utazó rétegből joparan ismerik illetve néhány liqueur storeban néha kapható. Szvsz a vilaghirtol azért sajnos messze van. Egy atlagember sztem nem hallott róla. Ellenben mondjuk a Bordeaux-i borokról. Persze nem fair az összehasonlítás sem méret sem marketingkoltes alapján, de most nem az okokat firtatjuk. Mindenesetre bármelyik másik magyar borfajtanal ismertebb, ez tény.

Vén motoros 2020.06.24. 21:00:43

@tomfree: Tudod, ez úgy van, hogy ha elmész az Ötkertbe, vagy anno a Zöldpardon-ba, akkor first klassz csajokat találsz. De messze nem azért, mert a magyar lányok mind szépek, hanem ilyen helyekre "előválogatott", szűrt lányok járnak. A rondák, a tramplik, a kövérek, a piszkafák, a bányarémek ritkásan mennek ilyen szórakozóhelyekre, mert minek áruljanak petrezselymet, vagy minek legyenek elfántok a dögös barátnéjuk mellett? De ha a lányokat nem az Ötkertben nézed, hanem a hatos villamoson vagy a hetes buszon, vagy az InterSpar-ban, akkor rájössz, hogy az átlag nagyon távol esik az ötkert átlagától.
Így van ez az orosz csajokkal is. Legtöbbjuk alkatilag (csintozat) olyan, hogy eleve nem lehet szép. Szülőképes, széles szülőcsatornájú csípőcsontozattal rendelkező jövendőbeli anya igen, de szép az nem.
Nekem a rémálmom volt, amikor (téli hidegben) elvittek a Bolsojba, és láttam a nők tömegét: Anyák, molyirtós szőrmebundában, Krasznaja Moszkva felhőben (ami alapjában véve nem is kellemetlen szag, de rendkívűl erőteljes, és az orosz nők fél üveggel), "kommunista vörosre" rúzsozott szájjal, vörös karmokkal, kilós arany smukkal, kövérek, rondák, hangosak. És velük a lányaik, dettó mint az anyjuk, a "nézd meg az anyját, és szaladj jó messzire a lányától" kiadásban.
Igazán szép lányok az észtek. A másik két balti államból származó lányokkal nem találkozatm, de észttel - ki tudj amiért - többel is. Még a csúnyábbik is szép volt. Legalábbis az 'oroszlányokhoz' képest.
Azt én is elimerem, hogy az oroszok között is akad szép, említettem is, hogy az 5 csillagos szállodánk bártündére egyben a valutás boltot is vezető csaj. aki "nemhivatalosan" a szálloda dolláros prostija is volt, és a gyizsúrnaja elbeszélése szerint a megfelelő államvédelmi szervek hadnagya, az bizony nagyon szép volt. Ő volt a legszebb KGB-s hadnagy, akit valaha láttam. De ő kivétel volt.

kolomparlole1114 2020.06.24. 21:00:45

@Golf2: És Luke igazi apja, Darth Vader? Az még csak 40 körül, nem?

kolomparlole1114 2020.06.24. 21:00:49

@lucullus: Látod, ha tartanál AK-t, ahogy fentebb kérdezték, most lerendezhetnéd Pier Kardánnal a nézeteltérést. :)

kolomparlole1114 2020.06.24. 21:00:55

@muv: Nem. A németek 8-án adták meg magukat az amcsiknak, csak a ruszkik hisztispicsáskodtak hogy előttük is meg kell, ezért kiköveteltek egy színjátékot 9-ére. És most ezt a kirakatpert ünneplik.

kolomparlole1114 2020.06.24. 21:06:19

@Hari Seldon 2: "hatàr a csillagos ég"

Ezek szerint a Starry Sky a legjobb márka...

kolomparlole1114 2020.06.24. 21:06:22

@Vén motoros: A KVASZos uborkát én is hidegen szoktam kivenni a hűtőből, és szeletelve felugrik a melegszendvics tetejére.

Shazy 2020.06.25. 14:58:13

@lucullus: Kalappal a kinti működéshez, a barmokat meg ignoráld, felesleges az energiát rájuk vesztegetni.

muv 2020.07.20. 18:55:30

@kolomparlole1114: pedig de. az egyik a masodik vilaghaboru, a masik a nagy honvedo. az egyik 1939-ben kezdodott, a maisk 1941-ben...

ket tok masik haboru veget unnepelik "nyugaton", es oroszorszagban!

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása