oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2020. június 20. 06:30,  Dániai munkavállalás – sikertörténetből hanyatlás? 39 komment

2020. június 20. 06:30 Határátkelő

Dániai munkavállalás – sikertörténetből hanyatlás?

Elveszíti népszerűségét Dánia a határátkelők körében – derült ki egy friss felmérésből, mely szerint a tavalyi év utolsó 9 hónapjában megállt az uniós állampolgárok bevándorlása az országba.

dania_zaszlo_szobor_foto_pexels_com_magda-ehlers_1.jpg

Miközben Dániáról jellemzően különböző dicshimnuszok és „legboldogabb ország”-listák kapcsán találkozunk, népszerűsége mintha csökkenőben lenne az Európai Unióból érkező munkavállalók körében.

A Ledernes Hovedorganisation (LH) nevű szakszervezet vezető közgazdásza aggasztónak tartja, hogy 2019 utolsó 9 hónapjában egyáltalán nem volt nettó növekedés az érkezők számában (magyarul amennyien érkeztek, annyian el is mentek).

„Ha ez a trend folytatódik és a gyakorlatban is elveszítünk külföldi munkaerőt, akkor az komoly fejfájást jelent majd a dán gazdaságnak” – hívta fel a figyelmet Niklas Praefke.

A jelenség azért is érdekes, mert az elmúlt években jelentős számú külföldi munkavállaló költözött Dániába. Jelenleg mintegy 290 ezren vannak, ám míg 2018-ban 17 365-en érkeztek, addig tavaly már csak 9476-an, márpedig 2013 óta nem volt példa arra, hogy 10 ezer alá süllyedt volna ez a szám.

Különösen igaz ez akkor, ha az Európai Unióból érkezetteket vesszük górcső alá. Míg 2018-ban 8462 uniós állampolgár ment dolgozni Dániába, addig ez a szám tavaly alig 1416 volt.

Az Aarhus Egyetem közgazdász professzora szerint a lassulás jelentős, különösen a Kelet-Európából érkező munkavállalók maradtak el.

„A külföldi munkaerő azokat a réseket tömi be a munkaerőpiacon, melyeket a dán képtelen. Ha nem tudjuk bevonzani a külföldieket, az erősíti az üvegnyak-hatást és gyengíti a vállalatokat” – mondta Michael Svarer.

A Ledernes Hovedorganisation éppen ezért arra kérte a kormányt, könnyítse meg a cégeknek az EU-n kívüli munkaerő felvételét, vagy vezessen be olyan reformokat, melyek több munka vállalására ösztönzik a dánokat.

Mennyire könnyű munkát találni Dániában?

Első munkát nem biztos, hogy olyan könnyű, ám utána sokkal inkább azzá válik, olyannyira, hogy a hivatalos statisztikai adatok szerint 2008 és 2018 között éves szinten minden ötödik munkavállaló munkahelyet váltott.

„Amikor valaki szeretne szakmailag előrelépni, akkor sokszor elég gyorsan rájön, hogy ezt egy másik munkahelyen, önkormányzatnál, cégnél könnyebben elérheti” – mondta a Djøf nevű tanácsadó cég karrierkonzultánsa, Frederik Iuel.

Érdekes, hogy a magánszektor és a közszolgálat között csekély az átjárás, összesen a vizsgált munkavállalók 2 százaléka váltott így a tíz év alatt. Ennek a szakember szerint elsősorban az lehet az oka, hogy az emberek a biztonságot keresik.

Persze mind a munkaadók, mind a munkavállalók részéről érthető, hogy inkább az ismertet és a biztosat választják, ennek azonban hátrányai is lehetnek, amennyiben az állást keresők ezzel egyszerűen elzárják magukat a lehetőségek egy része elől.

„Úgy vélem, hogy ha a vállalatok többféle munkavállalóval rendelkeznek, akik ráadásul különböző területekről hoznak magukkal tapasztalatot, akkor az a cégeknek is az előnyére válik” – fogalmazott Frederik Iuel.

Mindez persze inkább a helyiekre vonatkozik, de mi a helyzet a határátkelőkkel? Nekik mire érdemes figyelniük?

„Szinte mindenhol elvárás a dán nyelvtudás”

Noha Dániában rengetegen beszélnek (jól) angolul, ez nem jelenti azt, hogy ne lenne szükség a dán elsajátítására – hívták fel a figyelmet azok a határátkelők, akik a helyi Local című lapban meséltek tapasztalataikról.

„Szinte mindenhol elvárás a folyékony dán vagy valamelyik skandináv nyelv ismerete. Még ha megfelelsz is egy állás követelményeinek, az adott cég jellemzően előnyben részesíti azokat, akik beszélik a nyelvet” – mondta a Koppenhágában élő Cathy Chen.

Ami nem is olyan csekély elvárás, sokak szerint a dán nyelv elsajátítása az ottani munkavállalás legnehezebb része. Mások inkább a munkahelyi kapcsolatokat és a beilleszkedést emelték ki.

„Csak azért, mert jól és szorosan működtök együtt, még nem jelenti azt, hogy barátok vagytok. Olyan is előfordul, hogy nem köszönnek a folyosón” – idézte fel a Zealandban élő Aliastair Gough.

„Erre az lehet a megoldás, ha a nevét is kimondva hangosan ráköszönsz. Gyorsan megtanulják, hogy ők is köszönjek, mi több, néha előre köszönnek majd. Ettől még persze mindenki máson átnéznek, de ez egy kis segítség ahhoz, hogy közelebb kerülj hozzájuk” – tette hozzá.

Egyetértett vele a koppenhágai Anjali Manu, aki szerint viszonylag könnyű jó kollegiális kapcsolatokat kiépíteni, de az ezt a barátságtól elválasztó vonalat átlépni rendkívül nehéz.

Aztán akadnak olyanok, akik nem is akarják átlépni ezt a vonalat, sőt, kifejezetten zavarják őket a munkahelyi haverkodások.

„Dániában nem a munka igazán nehéz, engem a munkaidő utáni társasági események idegesítettek. Nem vagyok az a kifejezetten haverkodós típus, így a meghívásokra leginkább udvarias ’tak, men nej tak’ [‘Kösz szépen, de nem’] választ adtam” – vázolt egy (talán nem teljesen szerencsés) stratégiát Brian Dibblee.

A munkán túl is van élet

A legtöbben persze a kifejezetten jó munka-magánélet egyensúlyt emelték ki a pozitívumok között.

„A 37 órás munkahét lehetőséget nyújt arra, hogy a munkán kívül is legyen életünk” – írta valaki, elsősorban a családdal együtt töltött időt, a sétát, az edzéseket és a bringázást emelve ki a szabadidős elfoglaltságok közül.

„Nem kell csak azért az irodában maradni, hogy lenyűgözd a főnököd. Ez valahol bizalmi kérdés is. Én 12 éve dolgozom itt, soha nem láttam senkit, aki kamuból beteget jelentette volna” – emelte ki Aliastair Gough.

Mások a magas fizetést, a kompetens és szerethető dán kollégákat és a munkahelyi nyugis hangulatot emelték ki fontos pozitívumként.

Dolgozz keményen, tanuld meg a nyelvet és ne add fel

Ha pedig munkavállalásról kapcsolatos tanácsról van szó, akkor többen a rövid, átlátható önéletrajzot és a felvételért felelős menedzser közvetlen megszólítását ajánlották.

„Alkalmazkodj és mutass érdeklődést a dán dolgok iránt. Ha bringával mész munkába és a megfelelő rozskenyeret eszed ebédre, akkor a nyelvi hiányosságaid könnyen megbocsátják” – adott egészen gyakorlati tanácsot Aliastair Gough.

Kövesd a Határátkelőt az Instagrammon is!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

�: Ági #chile #esőerdő #rainforest

Határátkelő (@hataratkelo) által megosztott bejegyzés,

(Fotó: pexels.com/magda-ehlers)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Dánia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr3315902870

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szaktanár 2020.06.20. 19:54:25

hát igen, ha a dán nyelv nem lenne olyan borzasztóan nehéz, az időjárás nem lenne olyan borzasztóan depresszív, főleg az őszi-téli hónapokban (szeptembertől májusig), és a dán kaja nem lenne olyan borzasztóan semmilyen, akkor biztos többen mennének oda/maradnának ott. így meg marad ez a trend, mert hiába a jó fizetés, meg a work-life balance, meg a szép északi lányok, ha az egész egy végtelenül unalmas, a versenyt messziről kerülő, jóléti szocializmus benyomását kelti. nem mindenki kultiválja az ilyesmit.

arncht 2020.06.20. 20:27:44

Eleg megnezni az expat insider kimutatasat... egy csomo mindenben sereghajtok, a penz nem minden. Az emberek egyszeruen szarul erzik ott magukat, nem tudnak beilleszkedni. Es ez igaz a legtobb german orszagra, svajc, svedorszag, ausztria, stb. Vkinek ez szamit, vkinek az, de osszesitesben 54/64 orszagbol, a legrosszabb fejlodo orszagokkal egy szinten.

UtazóTódi · utazotodi.blog.hu 2020.06.20. 22:09:05

@Szaktanár: Hú, tényleg a dán kaja de semmilyen! Én csak turistaként jártam Koppenhágában, de pár nap után azt mondtam, én itt egy hónap után kolbászért könyörögnék.

Csodabogár 2020.06.20. 23:14:01

@Szaktanár: Nem tudom, a dán nehezebb-e mint a svéd. Mert svédül megtanulni, átlagos szinten igazán nem nehéz. Nekem pontosan 9 hónapomba került, amig takarítóból irodai alkalmazott lettem. Tanfolyam nem volt, no meg idő és energia se, mert a munkaidő reggel 6-tól este 7. tartott. Persze nem voltam valami csodás svédül, de már tudtam keresni és jelentkezni egyszerű irodai munkára és fel is vettek.
Amit az időről írsz az stimmel. A dán kaja pedig nem igazán rossz a svédhez képest jó.

Söme 2020.06.20. 23:20:41

Szerintem annyira nem nagy a baj. Van kb 600000 bevandorlo es 200000 akinek a szulei bevandorlok voltak, lehet, hogy egy 5,5 millios orszagban nincsen szukseg tobbre. Ahhoz szerencsere eleg sok kulfoldi van, hogy ne legyen muszaj a danokkal szocializalodni.

Population at the first day of the quarter
Unit: number

Immigrants 2019Q3 2019Q4 2020Q1 2020Q2
Western countries 257457 262968 258158 258044
Non-western countries 354019 357201 356195 356791
Descendant
Western countries 31944 32361 32750 33137
Non-western countries 157606 158914 160066 161196

Nana2020 2020.06.20. 23:21:37

Jelenleg a Dánoknál tanulok és mellette fél állásban dolgozok, mint diák. Ugyan csábító a jólét, amiben a Dánok élnek, azonban én személy szerint nem tervezek ott maradni. Ennek oka pedig az a folyamatos lenéző lekezelés, amivel egy kezdő, külföldi diákot kezelnek a munka terén, annak ellenére hogy a gazdaságuk alapjait mi működtetjük, hiszen egy Dán sohasem fog WCt takarítani például. Illetve, ezt a lenézést nem csak a munkában tapasztaltam, hanem az iskolámban is, ahol pedig hivatalosan nemzetközi képzésre járok (nyilván ez azért szerencsén és az iskolákon is múlik). Nyilván ennek a lekezelésnek oka, hogy nem beszélek sajnos Dánul, mert nem engedhetem meg magamnak a nyelvtanfolyamuk horror árát diákként.

Valamint, ami az elmúlt másfél évben jelent meg náluk, az a szabályok olyan mértékű apró betűkkel ellátása, ami majdnem lehetetlenné teszi, hogy a munkámmal jogosan megkeresett pénzt teljes egészében megtartsam (nem csak a bérre gondolok itt, hanem az SUra, ami a diákoknak egyfajta "ösztöndíj", és lényegében enélkül nem lehet megtermelni tanulmányok mellett az ottani diák élet árát)- rengetegszer próbáltak már hitel csapdákba terelni a legkülönfélébb kifogásokkal, amik sokszor reklamálás után jogosságukat is vesztették.

Összességében sajnos tehát, az eddigi személyes tapasztalataim alapján, én ezért nem fogok hosszú távon náluk maradni, ha tehetem.

kolomparlole1114 2020.06.20. 23:21:37

Ma már amikor az angol a világ nyelve, esetleg még a németet hajlandó megtanulni az ember itt a környékünkön, biztos nem akar egy másik kis nyelvvel vesződni, mikor ugyanannyi befektetéssel egy nagyot is megtanulhat, ami az egész világon jó lesz. Ez van, ahogy más se akar magyarul tanulni, mi se másul. Elég az angol. Ha ez nem elég a dán munkahelyhez, hát ott a maradék egész világ válogatni.

DirtyHarry 2020.06.20. 23:21:41

Lehet a híres dán vendégszeretet az oka....

Szaktanár 2020.06.20. 23:30:11

@Csodabogár: igen, nehezebb. a svéd, norvég mindkettő sokkal könnyebb a dánhoz képest, amely sajnos semennyire sem fonetikus, hatalmas különbségek vannak az írott szöveg és annak kiejtése között, ez bonyolítja, mert a nyelvtan maga nem túl összetett.
el sem merem képzelni, mit ehetnek a svédek, ha úgy gondolod, a dán kaja jobb.

Szaktanár 2020.06.20. 23:32:41

@Nana2020: nem tudom, milyen változások vannak az SU-val kapcsolatban, de a bér után mindig is adózni kellett, még diákmunkásként is, legalábbis amikor én dolgoztam suli mellett, akkor is volt levonás.

Szaktanár 2020.06.20. 23:38:30

@kolomparlole1114: a munkahelyhez - ha vagy olyan szerencsés, h kapsz munkát - általában elég. minél kvalifikáltabb munkát végzel, annál vszínűbb, h elég. azt tudni kell az átlagos dánról, legalábbis a fővárosban élőkről, h mindenki gondolkodás nélkül vált át nagyon jó angolra, ha angolul szólítod meg őket. a probléma nem itt van. a probléma ott van, h ha élsz egy helyen, muszáj megtanulnod a nyelvet, mert különben örökké outsider maradsz, az élet ugyanis nem csak a munkahelyen eltöltött időből áll, az egy buborék. és ha csak a nap egyharmadában tudsz kommunikálni, és akkor is csak munkához kapcsolódó témákban, akkor nagyon elmagányosodsz. és igen, pont annyi energiával, vagy talán még kevesebbel is, meg lehet tanulni egy világnyelvet is, szóval egy bő ötmilliós közönség kedvéért tényleg kevesen fognak szenvedni egy torokgyulladáshoz hasonló nyelvvel. főleg h ez még mindig nem garancia arra, h sokkal otthonosabb lesz az ország, sajnos a dán mentalitás nem túl befogadó, ez van.

klenium 2020.06.21. 09:19:10

Ez amúgy legtöbb helyen így van, beleértve nálunk is. Én multis cégnél dolgozom, és hiába szükséges a cégben mindenkinek angolul beszélnie, a hivatalos belső nyelvünk is angol, amikor nincs a közelben külföldi munkatárs, mindenki átvált magyarra. Egyszerűen csak szereti mindenki az anyanyelvét, és szerintem ezzel nincs semmi gond. Tartózkodás mindenhol lesz, ettől még aki akar, fog tudni utat találni magának.

Nana2020 2020.06.21. 09:19:10

@Szaktanár: Nem az adózás a trükk, adót nyilván mindenhol, minden után fizetni kell. A Dánoknál azzal kezdtek el trükközni, hogy próba alapon küldik ki a diákoknak a negyedéves ellenőrzésnél, hogy utaljanak vissza pl 2 hónapnyi SUt. Egy darabig lehet fellebbezni, de azt sem mindig fogadják el. Sajnos én is jártam úgy, hogy óra számok és szerződésem is rendben volt, mégsem fogadták el. Ilyenkor következő lépésnek küldenek egy levelet egy határidővel meg a be fizetendő összeggel egybe. Azonban ha a határidő előtt egy héttel nincs befizetve egybe az (elég nagy) összeg, akkor küldenek még egy levelet: hitelként, havi díjban törlesztheted az adósságot, mondjuk 2 hónap tartozásnal 3 éves fullos-kamatos futamidővel. Tény szerűen nézve, azért nem minden diák szeret/tud spórolni és letétben gondolkodni meg élni az életet, tehát legtöbbször ez a pénz akkor már nincs meg, főleg ha mondjuk éppen munka váltás történt a levél utáni hónapban. Ezzel a koncepcióval azonban rengeteg diákot köteleznek el évekre, sokszor úgyis, hogy kemény, szabalybetarto munka van mögötte, csak éppen akkor az ügyintéző nem volt jókedvében.

A leirt példám személy tapasztalat, plusz hozzá adva, hogy rendszeresen kapok ezekből a "próba" levelekből, csak szerencsére a nagyobb részét el tudom hárítani. Viszont ezek a tapasztalatok számomra kezdik kirajzolni a tényt, hogy az SU nem egy ösztöndíj náluk, hanem ők maguk inkább kölcsönként tekintenek rá, amit bármikor el tudnak venni a diákoktól, ezzel csalva őket hitelbe. Persze, az is benne van, hogy csak én vagyok ennyire balszerencsés, hogy mindig kifogom a "jófej" ügyintézőt, aki "oda van" a külföldiekért.

kolomparlole1114 2020.06.21. 09:19:10

@Szaktanár: Haverkodáshoz mindig is kellett a helyi nyelv, mindenhol. Gondolom Pongo-Pongo szigetén is igénylik. Kérdés hogy az ember hajlandó-e ezt megtanulni, vagy inkább választ egy angol nyelvű területet. Én inkább az utóbbit.

klenium 2020.06.21. 09:19:11

@Nana2020: Diákként a dán nyelvóra ingyenes nem?

Buchhalter 2020.06.21. 09:20:30

@Nana2020: @Szaktanár: nekem 3 ismerősöm ragadt kint Dániában.1 srác és 2 lány .A srác mérnök a lányok egyike programozó a másik közgazdász. Megtanultak dánul is és lás csodát,befogadták őket.Igaz mindhárman helyi őslakos párt választottak.Talán kivétel a srác ,az ő barátnője félig litván félig dán.Mindhárman vidéki kisvárosban élnek és cirka fél évente látogatnak haza pár napra,vagy még az se.

Nana2020 2020.06.21. 11:01:13

@klenium: Sajnos nem. Most próbálták "ingyenessé" tenni megint, de ismét befigyelt a trükkös rész, hogy olyan depositokat kell kifizetni, amiket nagyon nagy eséllyel buksz be és kell újra fizetni minden egyes szinthez, ha Dánul akarsz tanulni. Ez a deposit összeg furcsa módon természetesen megegyezik az eddigi fizetős lehetőség összegével... A teljesen ingyenes opció pedig az iskolai keretén belül tartott dán óra, ami számomra egy vicc volt, maguk az oktatók sem vették komolyan, sőt az volt minden órán a konklúzió, hogy ha akarunk rendesen tanulni Dánul, akkor iratkozzunk be a nyelv sulijukba, pénzért természetesen.

Nana2020 2020.06.21. 11:01:13

@Buchhalter: Igen, nekem egy magyar barátnőmnek van félig Svéd, félig Dán párja. Neki óriási segítség és előny így, hiszen a párja miatt őt kvázi automatikusan elfogadják mindenütt. Plusz, barátnőm könnyen (és ingyen) gyakorol így Dánul a párjával.

Pal Konstantin 2020.06.21. 11:01:13

@Szaktanár: Úgy hallottam a nyár is elég hűvös. Aki fázni szeret annak való. Egyébként jó nagyon a leírás. Annyit még hozzáfűznék, hogy a táj végtelenül unalmas, lehangoló, nagyon nevezetességeik sincsenek épületekben, unalmas lakótelep az egész. Összességében egy nyugdíjas otthon.

cog3981 2020.06.21. 11:01:58

Az hogy kit mennyire fogadnak be a danok attol is fugg hol laksz. Fovaros kornyeke sokkal nemzetkozibb, mikozben attol tavolodva egyre kevesbe.
Igy pl siman elofordul hogy a munkara inkabb a sokkal kesebbet tudo dant veszik fel (aki kesobb hatalmas karokat okoz a cegnek) mint a kulfoldit, akinek nagy tapasztalata van.
Altalanos tapasztalat hogy pont ezert nagyon sokat hibaznak, minden teruleten.

Ez egy ilyen orszag, ahol nem a hatekonysagot nezik, hanem mennyire lehet vele a munkatarssal eldumalni. Evvan. Mas orszagokban pl UK-ban siman azt vettek fel aki tobbet tudott - mert a cegnek ez jo volt - es ezaltal volt rendes karier lehetoseg.

Na itt ezt nehezebben kapod meg. Raadasul siman bearaznak es annal tobb fizetest nem nagyon kapsz. UK-ban nem volt ez igy (meg a Brexit mizeria elott), egyre tobbet es tobbet lehetett kerni az evek mulasaval es munkahelyek valtasaval. Ergo 10 ev melo utan mar komoly fizetest tehetett zsebre az ember.

Szoval valahogy nem annyira welcome a kulfoldi, elet draga, nehez a beilleszkedes, (a videki ingyenes nyelvtanfolyam egy vicc kategoria a fovarosihoz kepest, gyerek SEMMIT nem kapott eveken keresztul, csak miutan nem keves iskolat valtottunk, semilyen programot nem kaptunk, ami jart volna stb).
Persze jofej danokat itt is lehet talalni, nem volt olyan dan szomszedunk aki nem adta volna oda az autojat.

Szoval egy tanacs: inkabb a fovaros es kornyeket kell megcelozni, az meg elhetobb. Tavolabb tulsagosan nacionalistak...

Etniez 2020.06.21. 11:17:29

Dán nyelvet megtanulni... Nem csodálom, hogy csökken a bevándorlás.
Én beszélek angolul és németül, köszi elég volt a tanulásból.

Rolpent 2020.06.21. 11:49:43

@Nana2020: nem véletlenül keresett magának helyit. Így könnyebb minden szempontból. Dániába nagyon sok férfi importál kelet európából és ázsiából társat mert többet adnak mint a nyugati nők, könnyebben kezelhetőek.

Színes Géza 2020.06.21. 11:49:51

Mezőgazdasági dolgozók kiküldésével foglalkozó cégnél dolgoztam. A hatalmas hatalommal rendelkező szakszervezetek ahol tudtak betettek.

CSOKKI MÁLNA 2020.06.21. 11:49:54

@kolomparlole1114: Kivéve, ha nagymellű jó nő vagy. Ez esetben nyelvtudás nélkül is haverkodnak veled...:)

Szaktanár 2020.06.21. 13:00:08

@Nana2020: nem tudom, ez furcsán hangzik. én is majd' egy évig kaptam SU-t, mindig pontosan odafigyeltem az óraszámra, meg a keresett pénzre, soha nem is zaklattak, és másról sem hallottam, h megkeresték volna. biztos, h nem lépted túl az előírt óraszámot, vagy pénzt?

Szaktanár 2020.06.21. 13:00:56

@kolomparlole1114: igen, én is jobban érzem magam londonban, bár ez sem kimondottan angol nyelvű.

Szaktanár 2020.06.21. 13:02:22

@Buchhalter: figyelj, van akinek bejön, nem állítom, h senkinek sem, nem vagyunk egyformák. azért a tendencia azt mutatja, h inkább többeknek nem, mint igen. sok boldogságot nekik.

Szaktanár 2020.06.21. 13:06:23

@Pal Konstantin: 2018-ban még ott voltam, baromi meleg volt a nyár, mindenki csak kapkodta a fejét, állítólag százéves rekordok dőltek. de az átlagos időjárásra tényleg nem a forróság jellemző. volt olyan dán kollegám, aki megkérdezte késő ősszel (októberben), h miért nem jöttem rendes dzsekiben munkába, mert ez olyan nyári dzsekinek tűnik. ez asszem elég sokat elárul :)

Szaktanár 2020.06.21. 13:11:29

@Rolpent: igen, viszont mivel nem nagyon mernek ismerkedni a dán legények, ezért azt játsszák, h szobákat adnak ki, csak fiatal egyetemista lányoknak, ami nem kicsit nehezíti meg a fővárosba érkező, tanulni vágyó fiatalok életét, ha történetesen XY kromoszómával rendelkeznek. konkrétan társkeresőt játszanak az albérlet hirdetésekben.

Buchhalter 2020.06.21. 13:45:15

@Szaktanár: különben nem irigykedek rájuk.A mérnök srác invitált minket egy hosszú hétvégére,de annyira nem törjük össze magunkat a párommal.Dánia momentán nincs a bakancs listámon.Különben bárhová megy az ember az őslakosok nyelvén sokkal jobban boldogulhat.

Szaktanár 2020.06.21. 13:54:09

@Buchhalter: pedig egy dán vidéki kisváros biztos sok élményt nyújthat. láthatsz pl benzinkutat, már persze csak ha van. de biciklisták biztosan lesznek.

Nana2020 2020.06.21. 14:46:20

@Szaktanár: Igen, teljesen biztos. Ezzel a zaklatás szerű új dologgal nem csak én találkoztam, osztályból többen jelezték, hogy próbálkoznak. Mondjuk, az utóbbi pár hónapban ennek nagyban köze lehet most a korona vírushoz is, hiszen a kormánynak minden pénzre szüksége volt hirtelen. (Viszont, hogy előtte miért érkeztek ilyenek, arra a választ sajnos nem tudom, az iskolám SU office-ában sem tudták a választ rá.)

Nana2020 2020.06.21. 14:46:24

@Rolpent: Ez így kimondva nagyon érdekesen hangzik, de sajnos teljesen igaz, én is látom rá a példákat magam körül folyamatosan.

pkovaks 2020.06.21. 14:46:34

@UtazóTódi: Ha a dan kaja semmilyen (szerintem is) akkor ne menjel a svedekhez, norvegokhoz mert azok MEG ROSSZABBAK (hacsak nem vagy nagy hal imado es reggel-delben-este-ejszaka halat akarnal enni, ami persze nem olcso ahhoz kepest hogy tengeri orszagok, a diszno es csirke sokkal de sokkal olcsobb).

Szaktanár 2020.06.21. 15:07:18

@Nana2020: nem tudom, tanácstalan vagyok, sajnálom, h ez történik. harcolj velük :)

Bkkzol 2020.06.21. 19:36:00

"Ha ez a trend folytatódik és a gyakorlatban is elveszítünk külföldi munkaerőt, akkor az komoly fejfájást jelent majd a dán gazdaságnak” – hívta fel a figyelmet Niklas Praefke."
Semmi gond! Ugyan csökken az EU-s külföldi munkavállalók száma, de pótolták afgán, szír, nigériai... diplomásokkal.

Tio987 2020.06.21. 19:36:17

Dania nem tokeletes, megvannak az elonyei es a hatranyai is.
Alapvetoen egy 5+millios orszagrol beszelunk, ami egy zarkozott tarsadalom volt, csak raszakadt egy csomo bevandorlo az elmult mondjuk 40-50 evben. Szoval szerintem meg mindig toleransan allnak a dolgokhoz, kepzeljuk el mi lenne Magyarorszagon, ha hirtelen ennyi bevandorlo lenne, szerintem sokkal rosszabul kezelnek az emberek.
Alapvetoen nem konnyu a dan tarsadalomba a beilleszkedes, ha a nyelvet beszeled nyilvan konnyebb lesz, de ez egy zart tarsadalom, ahol az emberek nem lesznek 5 perc alatt a legjobb haverjaid, hanem tavolsagtartok, (mondjuk az is kerdeses, hogy ezek a gyorsan szovodo baratsagok mennyit ernek Magyarorszagon, mert alltalaban hatso szandek van mogotte)
En sok evet eltem kint, aztan hazakoltoztem, mert nekem sem adatottak meg azok a lehetosegek amit szerettem volna, habar sokminden hianyzik onnan.
Az emberek kedvesek, es tisztelettudoak, egy kulturalt, rendezett orszag.
Az idojaras es a kaja lehet a legnagyobb negativum szerintem, az tenyleg kritikan aluli sokszor. Illetve a taj tenyleg egysiku.
Az SU-val kapcsolatban nekem jok voltak a tapasztalataim, eleg rugalmasak voltak az ugyintezok, plusz egy evben egy honapra elmehetsz szabadsagra, amikor jar az SU-ha nem is dolgozol mellette.
Mindenkinek maganak kell merlegelni mi mennyit er meg neki, de a jolet meg a penz tenyleg nem minden, viszont Danianak nem csak ennyi elonye van, sokmast felehetne sorolni mellette

tatárfejű kutya 2020.06.21. 19:36:19

Hanyatlik a nyugat...itt a bizonyíték:))

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása