Franciaország három részre szakadt, ám ennek a szakadásnak semmi köze a politikához, annál inkább a járványhoz. A korlátozások feloldása ugyanis nem ugyanolyan tempóban megy. A Nizzában élő Francis is részben távmunkában dolgozik még és átesett egy koronavírus-teszten is, ami nem volt kellemes élmény. Viszont már megvan az is, hova vezet a következő útja. (A fotókat köszönöm szépen!)
„Májusban három részre szakadt Franciaország: a vörös-, a narancs-, és a zöld zónára. Dél-Franciaország szerencsére zöld utat kapott, így május 11-től a szigorú kijárási korlátozásokat és egyéb intézkedéseket felváltották a kevésbé szigorúak: a lakhelyet 100 km-es körön belül el lehetett hagyni, de a bárok, éttermek csak június 3-tól nyitottak ki.
A hétköznapjaink megváltoztak, aminek nyomait ott találtam minden buszmegállóban, ahová lábnyomokat festettek, ezzel is érzékeltessék a minimum 1 méteres biztonsági távolságot. A buszon az ülések felét tilos elfoglalni, azaz csak az ablak melletti helyekre ülhetünk le. A maszk kötelező: a sofőröknek és az utasoknak egyaránt.
A legjobb, hogy felszereltek fertőtlenítő gélt is a buszokra. Először csak úgy odaeszkábálták a fogantyúhoz, később dizájnos külsőt kapott. Maga a gél kék színű, illatos és ragad.
Egy jól működő rendszer
A munkahelyemen kikötötték, hogy az irodában igyekezzünk egyszerre csak egyedül tartózkodni. Próbáltak volna rábeszélni bennünket a további távmunkára, de mi a kollégámmal úgy döntöttünk, hogy megfelezzük a teendőket.
Ez azt jelenti, hogy délelőtt én vagyok bent és ő távmunkázik, délután viszont ő jön be az irodába és én megyek haza távmunkázni. Ez a rendszer remekül működik, a főnökeink legnagyobb megelégedésére.
Ami az óvatosságot illeti, május 11-én még nem kaptunk se fertőtlentő gélt, se maszkot. Viszont a második héten mindenkit beiskoláztak egy rövidke tanfolyamra: mire kell figyelnünk, hogyan mossunk kezet, stb. Az előadás után mindenki kapott két mosható textil maszkot.
Már egészen megszoktam, hogy a bal fülemen lóg egy maszk, amit hol felveszek, hol leveszek. Kaptunk egy 3 decis gélt és a fénymásoló-nyomtató mellé egy literes fertőtlenítő folyadékot, amivel az első napon elúsztattam néhány iratot.
Túl erélyesen nyomtam meg az adagolót, így egy jókora mennyiség fertőtlenítő kispriccelt, egyenesen a bejövő levelekre. Azóta megtanultam finoman és érzékenyen bánni ezzel a flakonnal.
Koronavírus-teszten
A képzés után egy héttel kaptam egy telefonhívást az társadalombiztosítástól, hogy mennem kell koronavírus-tesztre, mert kapcsolatba kerültem egy pozitívval.
Mint később kiderült, az az oktató lett koronavírusos, aki tanfolyamot tartotta, hogyan kerüljük el a fertőzést. Paradox, de ez van. A lényeg, hogy így mindenkit kötelezően leteszteltek, aki részt vett az oktatáson.
A kollégám, aki jóval idősebb nálam, nem volt túl boldog ettől a ténytől, de amit el kell ismernem: nagyon profin bonyolították a tesztelést.
Fel kellett hívnom egy telefonszámot, ahol a megadták a lakhelyemhez legközelebb eső laboratórium címét és telefonszámát. Felhívtam őket és másnapra – ami egy szombati nap volt – adtak is időpontot.
Szombaton reggel tehát megjelentem a laboratórium előtt, ahonnan kijött egy „szkafanderes” csaj, megkérdezve a nevemet. Majd visszasietett a laborba, amíg én kint vártam az utcán. Jöhettem volna autóval is, volt kijelölt parkolósáv is, de gyalog érkeztem.
Miután visszajött a szkafanderes csak egy kis üvegcsével, ami már fel volt címkézve a nevemmel, leültetett az utcán egy hokedlire és elővett egy hosszú pálcikát, ami olyan volt, mint a fülpiszka, csak hosszabb.
Majd közölte, hogy nem lesz kellemes élmény, és feldugta a pálcikát a bal orrlyukamon át egészen a kisagyamig. És még meg is forgatta, amitől csendesen sírni kezdtem. Szóval valóban nem volt egy kellemes élmény.
Majd kaptam egy cédulán egy kódot, jelszót, amivel a laboratórium honlapján megnézhetem majd az eredményt, ha telefonálnak. Addig meg maradjak otthon – kaptam meg az utasítást.
Hétfőn reggel tehát nem mentem be a munkahelyemre, hanem vártam a telefonhívást, de semmi. Délután megnéztem a laboratórium honlapján a vizsgálat eredményt. Negatív. Nem tagadom, kicsit megkönnyebbültem.
A munkahelyemen amúgy csöndes minden. A többség továbbra is távmunkában dolgozik, legfeljebb hetente egyszer-kétszer néznek be. A szívfájdalmam csak annyi, hogy az üzemi étkezde, a kantin még mindig zárva. Így délben, amikor lelépek, egyenesen rohanok haza kajálni, majd bekapcsolom az otthoni számítógépemet és ránézek időnként a levelezésre.
Az első kirándulás
Amúgy a „nyitás” a fagyosszentek idejére esett, amikor is országszerte, így itt Délen is cudar idő volt, sok esővel és széllel. De május 21-én úgy döntöttem, hogy kirándulok egyet az egyik kedvenc helyemre: Sain-Jean-Cap-Ferrat-ba.
Májusban még tilos volt a tengerparton héderezni, így amikor megláttam, hogy a kedvenc öblömben két fickó is strandol, már készültem arra, hogy én is csatlakozom… de jött egy rendőrautó és a hangszóróval a rend helyi őre leordította, azaz kiordította őket a tengerpartról. A két ürge iszkolt is onnan.
Nem úgy, ahogy Nizzában, ahol három nappal később, május 24-én – ha tisztes távolságot tartva is – de ott strandoltak a nizzaiak. Amúgy nagyon furcsa volt a belvárosban, óvárosban sétálni.
Minden üres és kihalt volt. Ilyenkor már a város teli van turistákkal. A boltok nyitva, belépés ott is csak maszkban és a bejáratnál mindenhol ott van a fertőtlenítő.
Az igazi áttörést az jelentette, amikor kinyitottak az bárok, éttermek június 3-tól, Pünkösd után. És végre megihattam a tengerparton az első koktélomat és megehettem az első fritto-mixtomat.
A következő kaland? Egy párizsi esküvő
A következő kalandom Párizsba vezet július első hétvégéjén. A barátaim esküvőjére leszek hivatalos, akiknek most júniusban volt kitűzve a nagy nap, de a polgármesteri hivatal még márciusban lefújta az eseményt. A barátaim viszont kisírták, hogy júliusban összeeskessék őket.
Úgy döntöttem, hogy repülővel megyek, de az Air France-szal nem egyszerű. Már megváltoztatták az oda- és a visszautat is, az időpontot és a repülőteret is. Az Orly helyett a Charles de Gaulle-ra érkezem és onnan megyek vissza Nizzába.
Szállásom még nincs, mert a szállodák – ha minden jól megy – csak június 22-én nyitnak. Legrosszabb esetben majd besírom magam valamelyik barátomhoz és alszom a kanapén. Szóval az utazós francia élet még nem zökkent vissza a rendes kerékvágásba. De erről majd a következő posztban.
Addig is mossatok kezet rendesen!”
Ha szívesen olvasnál még Francis élményeiről, látogass el az oldalára!
Kövesd a Határátkelőt az Instagrammon is!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon�#Guadeloupe �: Kriszta #caribbean #karib #france #franciaország
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek