oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2020. június 11. 06:30,  A világ legdrágább városai határátkelőknek 17 komment

2020. június 11. 06:30 Határátkelő

A világ legdrágább városai határátkelőknek

Hongkong, Tokió vagy éppen a svájci nagyvárosok kapcsán az ember nem nagyon lepődik meg, ha kiderül, hogy azok a legdrágábbak között vannak, tehát ilyen helyekre csak akkor költözik az ember, ha van ehhez mérten megfelelő bevétele is. A Mercer most megjelent szokásos éves listáján azonban akadnak meglepetések is.

hongkong_2_foto_pixabay_com_fnzy.jpg

Kezdjünk egy igazán könnyű találós kérdéssel: vajon Hongkong, Zürich, Szingapúr és Asgabat közül melyik a kakukktojás?

Nos, nyilván Türkmenisztán fővárosa és nem csak azért, mert aligha jut sok határátkelőknek (vagy ha úgy jobban tetszik: expatnak) eszébe, hogy oda költözzön, de azért is, mert jelenleg ez a világ második legdrágább városa a külföldieknek.

Sok örömük a helyieknek sincs benne, lévén mindez nem a csodálatos gazdagságnak, sokkal inkább a gazdasági válságnak, élelmiszerhiánynak és az ebből következő hiperinflációnak köszönhető.

Na ne mintha a továbbra is (kérdés meddig…) a lista élén álló Hongkong olyan nagyon vonzó hely lenne manapság, a tüntetések, a fokozódó kínai politikai nyomás miatt szerintem erősen csökkenhet a vonzereje a külföldiek körében.

Az, hogy mégis a lista élére kerülhetett, elsősorban a borzalmasan magas ingatlanáraknak köszönhető, ám kérdés, hogy erre hosszabb távon milyen hatással lesz a bizonytalanság.

Idén különösen fontos megjegyezni, hogy az adatfelvétel márciusban zajlott, azaz még nem tükrözi a koronavírus-járvány hatását. Ám mivel például az élelmiszerárak már most is emelkednek például az Egyesült Államokban (és máshol, így Magyarországon is), így aligha tévedünk nagyot, ha azt gondoljuk, a drága nagyvárosok csak még drágábbak lesznek.

A Mercer szerint a lista összeállításánál olyan tényezőket vettek figyelembe, mint a javakat és szolgáltatásokat érintő infláció, a lakhatás. Összesen 200 összetevőt vizsgáltak meg, a listát az expatok legjellemzőbb kiadásait figyelembe véve állították össze, a cél pedig elsősorban az volt, hogy a kormányokat és az expatokat foglalkoztató multikat segítsék.

Európa nem is drága?

A TOP10-ben hat ázsiai város található, a dobogósok (Hongkong, Asgabat, Tokió) kivétel nélkül azok, mellettük Szingapúr (5.), Sanghaj (7.) és Peking (10.) fért még be.

Európa ezek szerint nem is olyan drága, az egyetlen kivétel Svájc, ahonnan három város (a 4. Zürich, a 8. Bern és a 9. Genf) is bekerült. Máshonnan csak New York fért be és már össze is állt a tízes lista.

Ha már Európánál tartunk, az elemzők szerint noha a kontinensen lassú drágulás tapasztalható, több helyi valuta gyengült a dollárhoz képest, ezért sok város lejjebb csúszott a rangsorban.

A francia és az olasz gazdaság sem teljesít túl jól, így az eurózóna növekedése szinte megállt (érdemes nem elfelejteni, hogy a felmérés még a világjárvány előtt készült). A fentiekből következik, hogy Párizs (50.), Milánó (47.) és Frankfurt (76.) is visszaesett a listán.

Egy rövid mondat erejéig térjünk ki a Brexitre, már csak azért is, mert az Egyesült Királyság kilépése ellenére a font erős maradt. Londonról mindjárt esik szó, a főváros javított a helyezésén, csakúgy, mint Birmingham (129.) és Belfast (149.). A szigetről még Aberdeen (134.) és Glasgow (141.) szerepel a listán.

Ami Londont illeti, az általában kifejezetten drágának tartott (mondjuk annyira nem is olcsó) metropolisz 19. a listán, ami érdekes, hogy a nigériai Lagos (ami egyre markánsabban Afrika üzleti központja) egy hellyel még meg is előzi a brit fővárost.

Bécs és Budapest

Nézzünk még kicsit szét azon városok között, melyek nekünk, magyaroknak érdekesek lehetnek!

Bécs például négy helyet rontva az 54., Amszterdam a 64. (éppen Rómát megelőzve), München a 72., maradva Németországban Frankfurt a 76., Berlin a 82., Düsseldorf kereken a 100., Hamburg a 106., míg Stuttgart csak a 130. helyen található.

Brüsszel a 78., Luxembourg érdekes módon csal a 83. helyen áll, míg Madrid a 87. (Barcelona a 102.), Prága maradt a 97. helyen, Pozsony pedig a 139. Ha már itt tartunk, Varsó a 169. mögötte egy hellyel találjuk Budapestet. (Bukarest a 174.)

Észak felé tekintve Helsinki a 74., két hellyel előzve meg Oslót, az viszont engem kifejezetten meglepett, hogy Stockholm csak a 133.

A lista hátsó végén nem meglepő módon pakisztáni, kirgiz és üzbég városok szerepelnek, az utolsó kettő pedig a namíbiai Windhoek és a tunéziai Tunisz. Namíbia azért is érdekes, mert mint a CNN megjegyzi, a modern nagyváros jó útjaival és kifejezett olcsóságával akár egy látogatást is megér.

Emlékeztetőül akkor a TOP10 (és pár nekünk fontos város) immár sorrendben!

1. Hongkong (Kína)
2. Asgabat (Türkmenisztán)
3. Tokió (Japán)
4. Zürich (Svájc)
5. Szingapúr
6. New York (USA)
7. Sanghaj (Kína)
8. Bern (Svájc)
9. Genf (Svájc)
10. Peking (Kína)

19. London (UK)
54. Bécs (Ausztria)
64. Amszterdam (Hollandia)
72. München (Németország)
76. Frankfurt (Németország)
78. Brüsszel (Belgium)
82. Berlin (Németország)
97. Prága (Csehország)
130. Stuttgart (Németország)
139. Pozsony (Szlovákia)
169. Varsó (Lengyelország)
170. Budapest (Magyarország)
174. Bukarest (Románia)

Kövesd a Határátkelőt az Instagrammon is!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

�� �: András #kenya #oroszlán #lion

Határátkelő (@hataratkelo) által megosztott bejegyzés,

(Fotó: pixabay.com/fnzy)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: megélhetés Hongkong Kína Svájc Mercer

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr7315783158

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fhdgy 2020.06.11. 08:53:11

Kicsit off:

Kb. 08:45-ig nem jelent meg a mai poszt a határátkelőn, aztán amikor megjelent, az vagyon írva, hogy 06:30-kor lett felrakva?

Magyarázat?

Határátkelő 2020.06.11. 09:02:14

@fhdgy: A blog.hu-t kellene kérdezni... be volt időzítve a szokásos időpontra, de valamiért nem jelent meg. Akkor levettem vázlatba és újraélesítettem. Valószínűleg a rendszer vacakolt valamit.

fhdgy 2020.06.11. 09:08:58

@Határátkelő: Jó, akkor már nyugodtabban alszom.

Az időzítés a szokásos időpontra arra magyarázatot ad, hogy miért csodálkoztam, hogy mindig, milyen pontosan rakod fel, pedig korábban azért voltak időeltérések. Ez az időzítés, akkor újabb keletű módi. Mondjuk, azt nem néztem árgus szemekkel, hogy ez mióta van így.

fhdgy 2020.06.11. 09:26:24

@Határátkelő: Hát, látod? Mennyi ideig nem tűnik fel az embernek valami, egyszer meg csak felhívja magára a figyelmet.

Jó, nem valami eget verően fontos dolog volt számomra.

Aztán meg elgondolkodtam: Ez az öt év nekem milyen gyorsan elszállt! Érthető is, hogy nem vettem észre eddig, hisz ez az öt év mintha tegnapelőtt lett volna! -:)

javított állomány 2020.06.11. 13:41:52

Ajaj. Már egy hete várom hogy egy idegenbe szakadt (volt) honfitársam beszámol hogy mi a fene történik ott a világ boldogabbik felén? De úgy látszik ez senkinek nem éri el az ingerküszöbét. Mondjuk akkor marad a sajtó ami mindkét oldalról úgy hazudik hogy a hetvenes évekbeli Pravda is megirigyelhetné.

Wilhelmus80 2020.06.11. 14:01:36

Nekem semmi bajom az ilyen listákkal, korábban is megjelentek itt a Határátkelőn, elférnek ezután is. De ezek alapvetően expatoknak készülnek, illetve az ő fogyasztó kosaraikat veszik alapul a kutatáshoz. Utóbbit egyébként nagyjából egyformának is tekintik a különböző országokban. További édekesség a metodológiában, hogy New Yorkot veszik alapnak a kutatásban, és mindent dollárra átszámolva vetnek össze (vagyis a dollár árfolyama árfolyamtól függően torzíthatja az eredményeket, mondjuk az persze igaz, hogy mindet).
Nem expat határátkelőként nem biztos, hogy pont ez a százvalahány nagyváros az igazán érdekes. És persze minden összehasonlítás jó lehet egyfajta kiindulási alapnak, én is a kiköltözés előtti fogyasztó kosarunkat vettem alapnak, és annak alapján próbáltam összevetést készíteni a választott országgal. Nyilván belekalkuláltam, hogy a lakhatást másképp kell megoldani, meg hogy mi nagyvárosból gyakorlatilag faluba költöztünk. De ezzel együtt is meglepetésként ért, hogy mekkora eltolódások voltak már a kezdet kezdetén is abban, hogy mit és mire költöttünk Magyarországon, és mennyit és mire a kiköltözés után.

Taxomükke (UK) 2020.06.11. 17:23:23

@javított állomány: Ez a "Pravda" is kb. pont annyira hozzáillő cím, mint a "Tények".

Occam beretvája 2020.06.11. 17:55:17

@Taxomükke (UK): Irhattam volna BBC-t agy CNN -t vagy Foxot. :-))

arncht 2020.06.11. 19:01:11

Es fizetesaranyosan? Zurichben tobb penzt kereshetnek aranyaiban becshez kepest, mint becsben pesthez kepest.

Színes Géza 2020.06.11. 19:42:59

Koppenhágát hiányoltam a lista első részéből.

sebesbal 2020.06.11. 19:43:01

Luxemburggal valami nagyon nem stimmel. Olcsóbb volna mint Berlin? A numbeo szerint majdnem másfélszer drágább.

Szaktanár 2020.06.12. 01:29:34

@Színes Géza: én is, mindenképp toplistás kéne, h legyen.

oblint 2020.06.12. 08:44:39

azt felejtik el mindig az emberek, hogy általában a fizetések is igazodnak az árakhoz. gond nélkül megélek zürichben, egyedül bérlek egy 2 szobás lakást és nem járok némtországba vásárolni. az élelmiszer meg a lakás max 2,5-szerese a budapesti áraknak, a fizetésem viszont minimum 5-ször annyi, mint magyarországon lenne.

somlobodog 2020.06.15. 08:16:52

@Pink Petsch: tokio mint segglyuk.... Hát ma jobb lett volna csendben maradni. Menj oda, nézd meg. Kulturált, tiszta, rend van. Szuper minőség az átlag kaja és szolgáltatás is pl. Gondolom a lakások nem a top quality a tömegnek (ha jól tudom az kifejezetten szar tokióban) de az sehol nem az.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.