oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2020. május 13. 06:30,  Németországi határátkelők veszélyben 65 komment

2020. május 13. 06:30 Határátkelő

Németországi határátkelők veszélyben

Vágóhídon dolgozni önmagában is nagyon nehéz, embert próbáló munka. A Németországban dolgozó közép-kelet-európaiak (köztük magyarok) helyzete különösen nehéz, hiszen sokan közülük rossz körülmények között laknak. Amire most rájött az új koronavírus.

vagohid_foto_wikimedia_thomas_bjorkan.jpg

A Spiegel információi szerint több mint 600 pozitív esetet mutattak ki a német húsiparban dolgozók között, ami elég magas számnak tűnik. Nem csak nekem, hanem a jelek szerint Észak-Rajna-Vesztfália vezetésének is, hiszen a tartományban minden vágóhídi dolgozót letesztelnek.

A 600 fertőzött többsége román vendégmunkás, akik esetében nem csak a munkahely jelent veszélyforrást, de (vagy elsősorban) a lakhatási körülmények, sokan közülük ugyanis zsúfolt szállásokon élnek. A Pforzheim közeli Müller húsgyárban az elmúlt hetekben mintegy 300 ember fertőződött meg.

Más piacvezető gyárak is érintettek. A Westfleisch két üzemében (Oer-Erkenschwickban és Coesfeldben) több mint kétszázan betegedtek meg – jegyezte meg a Spiegel.

Bezárt gyárak

Észak-Rajna-Vesztfália tartományi vezetése éppen ezért minden egyes alkalmazottat leteszteltet – jelentette be Christian Wiermer kormányszóvivő. A munka ugyanakkor egyelőre folytatódik a vágóhidakon, mert a hatóságok úgy vélik, a helyzetet képesek kordában tartani.

Legalábbis ez volt a helyzet péntek délelőtt, hogy alig pár órával később a tartomány egészségügyi minisztere, Karl-Josef Laumann bejelentse, hogy a Westfleisch coesfeldi üzemét a fertőzések miatt időlegesen bezárják.

Szintén bezárt a Vion (egy másik hasonló cég) vágóhídja a schleswig-holsteini Bad Bramstedtben. Ott több mint 100 ember fertőződött meg a szerződéssel dolgozó (jellemzően vendég)munkások közül.

A vírust elkapók többsége korábban barakkoknak használt szálláshelyeken él kétágyas szobákban, munkába pedig busszal szállítják őket, lássuk be, egyik sem tűnik nagyon hatékony megoldásnak karantén idején.

A vágóhidak az alvállalkozókra mutogatnak

A karantén előírásai megkövetelik, hogy két- vagy többágyas szobában vagy házastársak, családtagok lakhatnak együtt, a szállásnak pedig rendelkeznie kell mosogató- és mosógéppel vagy mosószolgálattal.

A Spiegel szerint a valóság ennél jóval kiábrándítóbb. A Müller Fleisch munkavállalói például egy lepukkant lakásban éltek, 117 négyzetméteren 16-an (!).

Míg Alsó-Szászországban legalább elvárás az egy főre eső minimum négyzetméter, más tartományokban ilyen előírás nem létezik.

A vágóhidakat üzemeltető cégek azt állítják, a gyárakban megszigorították a higiéniai előírásokat, a Vion pedig azt mondta, hogy a szállásokon is vizsgálják, betartják-e a szabályokat. Azt azért nem felejtették el hozzátenni, hogy a szállásért az alvállalkozók felelősek.

„Véget kell vetni a kelet-európaiak kiszolgáltatottságának”

Természetesen megszólalt az ügyben a politika is. A Szociáldemokrata Párt (SPD) szövetségi parlamenti frakciójának helyettes vezetője szerint a Munkaügyi Minisztérium április 16 óta érvényben lévő előírásait a szállásokon szinte soha nem ellenőrizték.

Katja Mast szerint ez tarthatatlan, a határátkelőket foglalkoztató cégeknek a jövőben igenis felelősséget kell vállalniuk azért, milyen körülmények között élnek a munkavállalóik.

„Véget kell vetni a kelet-európai munkások kiszolgáltatottságára alapuló üzleti modellnek” – hangsúlyozta a politikus.

A posztkommunista univerzális katona

Nem a húsiparban dolgozók persze az egyetlenek, akik kiszolgáltatott körülmények között kénytelenek dolgozni: a mezőgazdasági munkások, az ápolók és társaik szintén rémes helyzetben vannak.

Egy korábbi posztban már én is idéztem Costi Rogozanu román újságírót és Daniela Gabor, az UWE Bristol közgazdász professzorát, akik szerint a vendégmunkások Európa leghatékonyabb munkaereje: olcsók, rendkívül termelékenyek és adó szempontjából sem kerülnek sokba.

„Európa politikai gazdasága megteremtette a posztkommunista univerzális katonát, aki az idény változásával képes átalakulni mezőgazdasági munkásból építőiparivá vagy ápolóvá. A szabad mozgás a túlélés migrációjává vált és még ez a privilégium is a jó fizikai állapotban lévőknek jár” – fogalmazták meg a szerzők a brit Guardianben.

Szerintük ideje lenne másfajta Európát követelni, újratárgyalva a társadalmi szerződést. Garantálni kellene a határátlépők biztonságát és emberi méltóságát.

„Hiába vagy magabiztos, életerős ember, ha lelkileg hazavág ez a helyzet”

Visszatérve a húsiparra, talán emlékeztek még arra a beszélgetésre, amit nemrég adtam közre a blogon és melynek főhőse, Ferenc a nyomor elől ment Németországba dolgozni.

A húsiparban helyezkedett el, kőkemény munkával kapaszkodott feljebb minden szakképesítés nélkül, pusztán a jól végzett munka erejével.

„Rengetegen, rengetegen hazamentek. Nem mindenki bírja a húsipart, a hideget, a távollétet. Hiába vagy erős, magabiztos, életerős ember, ha lelkileg hazavág ez a helyzet. Ha hiányzik a családod, a gyerekeid – nem egyszerű” – mondta Ferenc.

Olyannyira nem, hogy ő hat másik emberrel érkezett ki Németországba, másnap már egyedül volt, mert a többiek meglátva a körülményeket és az elvégzendő munkát, elmentek.

Ferenc családja Magyarországon maradt, csak három évvel ezelőtt jutott el arra a szintre, hogy meg tudta teremteni az ő kiköltözésük lehetőségét is.

(Fotó: Wikimedia/Thomas Bjorkan)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével. 

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: járvány Németország koronavírus

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr3415686614

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2020.05.13. 08:10:02

Különvonattal! Magyarországon keresztül szállítják Bécsbe a román munkavállalókat.És a magyarokat ki szállítja? A rászorultakat,nem a dzsudzsákot.

Herr Géza 2020.05.13. 16:16:16

Végre ismét podcast... Alig két hete volt ugyanez, éppen ideje volt ismételni :D.
Akkor holnap a spárgaszedők nehéz élete jön megint?
:))))

Csodabogár 2020.05.13. 16:21:37

@Herr Géza: Ne morogj! Nem mindenki hallgatja a német híreket, ahol alaposan kitárgyalták a vágóhidi melósok sorsát. Ahogy én hallottam nyolcan voltak egy szobában.

Horthy Miklós cselédje · hamisgulyas.wordpress.com 2020.05.13. 16:51:45

@Csodabogár:

Ennyire tartják a gyarmatokról érkező munkaerőt a németek. Még itthon sincs ilyesmi, hogy 8 melós egy szobában.

Herr Géza 2020.05.13. 18:14:55

@Horthy Miklós cselédje: Megint/még mindig hülyeségeket beszélsz. Ezek a legények biza leginkább magyar munkaközvetítők által kerültek ki, így ők biztosítják a szállást (is).
A húsipar katonái ritkán vannak közvetlenül a német cég alkalmazásában, többek között pont azért, mert
a, nem igazán tudnak németül
b, nincs jogosítványuk és/vagy autójuk, így még ha tudnának is önállóan lakást bérelni, akkor sem tudnának eljutni a munkahelyre
c, jellemzően nem is akarnak a munkajogi kötöttségek miatt német jog szerint alkalmazottak lenni, hisz a munkaközvetítővel megtehetik (?), hogy ha éppen nincs kedvük, akkor másnap már nem mennek dolgozni, mert csak...
d, ld. “a” pont következményeképpen: nem tudják a saját ügyeiket intézni (adózás, bejelentkezés, biztosítás, stb.)

Még mielőtt belegyalogolnék valakinek a lelkébe: tisztelet a kivételnek.
A magyar munkaközvetítők között aztán a fenti helyzetet kihasználva sok a “rabszolgakereskedő”. De ők meg arról is tudnának sokat beszélni, hogy a jómagyar jómunkásembereknek nem feltétlenül érdemes helyre kis egyágyas apartmenteket biztosítani, mert havonta kéne azokat generálozni.
Amúgy erre te is jó példa vagy? Behajtották rajtad kiköltözéskor a csontrészegen elvesztett konyhaajtód árát, vagy csak amolyan lazán leléptél? :D

DFK 2020.05.13. 18:20:28

Pedig eddig úgy tudtuk, a Lajtától nyugatra minden szép és jó.

tatárfejű kutya 2020.05.13. 18:20:29

@Herr Géza: Na ja...sokkal életszerűbb a külföldön próbálkozó startupok és orvosok, meg fiatal vállalkozók életét olvasni/hallgatni, mint az átlagember külföldi életét;)

tatárfejű kutya 2020.05.13. 18:20:29

Szerintem nagyon jó téma, ezt nem lehet eléggé kitárgyalni.

Ez a valóság, ez az átlag magyar, aki kimegy melózni külföldre!

Nyilván sok orvos, baristából kikupálódott angol étteremvezető történetét is jó hallgatni, de nem ők az átlag...

Az átlag magyar vagy kelet-európai munkás, bizony a húsiparhoz hasonló szektorokba megy ki külföldre, ahol gyakorlatilag semmi jog nem védi őket. Naponta 10-12 órákat lenyomnak és utána a szálláson 2-3-4 ágyas szobákba érkeznek, heti 6 nap meló után!
A szobatársak között általában alkoholisták, és különböző mentális beteg emberek vannak, akiktől nem lehet normálisan pihenni.
És ez megy a vendéglátásban, építőiparban és az élelmiszeriparban...európai niggerekként kezelik ezeket az embereket a nyugati munkáltatók!

A nyugati pc politika és közélet pedig félrefordítja a fejét és eltűri, hogy embertelen körülmények között dolgozzanak a külföldiek!

tatárfejű kutya 2020.05.13. 18:20:29

@Horthy Miklós cselédje: "Még itthon sincs ilyesmi, hogy 8 melós egy szobában."

Itt csak 4 embert zsúfolnak össze 12-14 négyzetméteren:) (tapasztaltam)

Herr Géza 2020.05.13. 18:40:19

@tatárfejű kutya: “ Ez a valóság, ez az átlag magyar, aki kimegy melózni külföldre!”
Nem, nem ez az átlag. Ez az alsó széle a merítésnek.
De nézzük: mi köze a német/angol/stb. cégnek, hogy az alvállalkozója milyen szakadt helyre szállásolja el a dolgozóit? Hogy mennyit fizet nekik? Stb....
Egy tisztességes szakmával ÉS (!) némi nyelvtudással saját magad is bárhol elboldogulsz. Csak akkor ne csodálkozz, hogy magadnak kell intézned a lakhatásodat, a munkába járásodat, a napi ügyes-bajos dolgaidat és nem igazán fog működni az, hogy minden x hét után 1 hétre hazamenj a családodhoz, mert az neked “jár”.
Ha ezeket másra bízod, akkor kiszolgáltatod magad jellemzően a saját földieidnek, akik (tisztelet a kivételnek megintcsak) úgy húznak le, ahogy tudnak.

Golf2 2020.05.13. 18:42:40

"európai niggerekként kezelik ezeket az embereket a nyugati munkáltatók"!Nem a nyugatiak,hanem a saját fajtájuk,akik alvállalkozónak hívják magukat,és általában unterste Schublade...

tatárfejű kutya 2020.05.13. 19:21:11

@Herr Géza: "Ez az alsó széle a merítésnek."

Szerintem legalább a fele, de mivel nincs adatunk, talán hagyjuk a számháborút.

Sajnos még a szakma és a némi nyelvtudás se biztosíték, hogy ne használják ki a külföldön dolgozót!

A küldöldi cégvezető is pontosan tisztában van vele, hogy az alvállalkozói mennyit dolgoztatják a melósokat, csak nem törődik vele, hanem elfordítja álszenten a fejét.

nemhüje 2020.05.13. 19:21:12

Néhányan szokták mondogatni, hogy Magyarországon szólásszabadság van, hiszen demokratikus ország. Mit szólunk az alábbi hírekhez? Szabad véleményt mondani ma Magyarországon? Szabad kritizálni a miniszterelnököt? Vagy aki erre vetemedik, az számoljon a rendőri vegzálással, házkutatással?

veszpresszo.hu/remhirterjesztesert-bevittek-rendorok-gyulai-ellenzeki-kor-helyi-vezetojet

444.hu/2020/05/13/van-egy-remhirunk-elvittek-a-rendorok-az-otthonabol-egy-embert-a-velemenyeert

tatárfejű kutya 2020.05.13. 19:21:12

@Golf2:

"a saját fajtájuk,akik alvállalkozónak hívják magukat"

Szerinted a helyi(angol, némez, osztrák) főnökség nem tudja/látja, hogy milyen körülmények között melóznak az alvállalkozóik emberei? Hogy hány órát dolgoznak naponta vagy hogy egy lakásba hány melóst szállásolnak el?

Dehogy nem tudják...csak azt is tudják, hogy semmi sem fog történni ezekben a szektorokban ez ellen, mert nincs érdekérvényesítési képességük és miután kifacsarták őket, mehetne haza kelet-európába és nem fogják verni az asztalt!

Csodabogár 2020.05.13. 19:48:36

@tatárfejű kutya: Meg kellene tanulni egy nyelvet és utána menni ki a célországba. Akkor lehetne keresni direkt német munkaadót, aki úgy bánna a munkással, ahogy a német törvények előírják. Ez lenne az alap. A kukán neki indulunk a világnak tipusu munkavállalók meg vagy csinálják, vagy haza jönnek.

bontottcsirke 2020.05.13. 20:04:13

@Herr Géza: ők rabszolgák, nem legények. Ez a nép ennyit tud és kész, a többi meg duma.

Horthy Miklós cselédje · hamisgulyas.wordpress.com 2020.05.13. 20:04:32

@Herr Géza:

Ja, nyilván kizárólag magyar közvetítőkre jellemző ez, a németek hímestojásként bánnak a vendégmunkásokkal...
Nekem volt egy olyan esetem kint, vitába keveredtem a pincérrel, a főnök pedig beszólt a pincérnek (előttem!) hogy miért engedi hogy vitatkozzak vele, hiszen külföldi vagyok.
Na abban a percben döntöttem el hogy én ide többet nem jövök dolgozni.

Horthy Miklós cselédje · hamisgulyas.wordpress.com 2020.05.13. 20:04:39

@Herr Géza:

S ez a kaland úgy történt meg hogy egy ilyen integrációs program keretében kapott engem az a vendéglátós egy cégtől, gyakorlatilag ingyen. S annyira tartott hogy szerinte én nem vitatkozhatok semmiről a másik alkalmazottal mert külföldi vagyok.

Herr Géza 2020.05.13. 20:06:29

@tatárfejű kutya: Milyen számháború? Csak az átlag szó jelentését próbáltam tisztázni. Ha a kint dolgozók fele élne így (nem...), akkor sem lenne ez az átlag.
Hogy mit tud a helyi főnökség, az irreleváns. Ő szerződött az alvállalkozóval, a munkaerőkölcsönzővel egy tevékenység elvégzésére, az alvállalkozó felelőssége a dolgozói jogszerű alkalmazása, a munkaügyi, balesetvédelmi szabályok, stb. betartása, a többihez mi köze van?
Nem mondom, hogy ez így fasza, de a világ már csak így működik, sajnos.
A kelet-európai dolgozó meg azért vállalja be ezeket a feltételeket, mert (sok) pénzt keresni megy külföldre. Németországban az embereink a német megbízó határozott tiltása ellenére nem hogy szombaton, de még vasárnap is dolgozni akartak. És köpködtek a német cégre, aki nem engedte a belvárosi építkezésen a reggel 7 előtti munkakezdést, mert az építési engedélyben nekik is elő volt írva, hogy a környékbeli lakók miatt tilos este 8 és reggel 7 között bárminemű tevékenység. Havi 220-240 óra alatt nem akartak megállni, cserében 4 hetente haza akartak menni egy hétre. Csak azt sem értették meg, hogy a német fővállalkozó meg nem tudja eladni a beruházónak, hogy egy hétig nincs senki az építkezésen, mert a fiúk már másfélszer ledolgozták a komplett hónapot 3-4 hét alatt.
A másik oldal szemszögéből is látni kell a dolgokat...
Én is tudnék sztorizni órákat a jómunkásemberek viselt dolgairól, elvárásairól.

Herr Géza 2020.05.13. 20:11:21

@Horthy Miklós cselédje: Mi van? A Mekiben pincér is van? Mióta?

Herr Géza 2020.05.13. 20:16:03

@Horthy Miklós cselédje: Ki mondta, hogy ott nincs bunkó főnök? Semmivel nincs több, mint bármely más országban. Arról meg, hogy speciel a magyarok hogy kezelik a keletebbről érkező külföldieket, inkább ne beszéljünk.

Csak a yamaha 2020.05.13. 20:34:46

@tatárfejű kutya: Szia/sztok.Hát nem tudom,lehet hogy nem "átlag"vagyok(de az..)+nem a németeknél(Osztrák húsipar)de én itt nem tapasztaltam ezt.Ja és nem magyar közvetítős munka,nem munkás szállás és kapom ami jár a törvény szerint+emberség is van.

Horthy Miklós cselédje · hamisgulyas.wordpress.com 2020.05.13. 20:34:56

@Herr Géza:

Ez egy kis étterem volt, mosogató/kisegítő voltam ott. Grazi karrierem vége felé 2 éve. Maga a munka nem volt rossz, de a főnök egy alkoholista tróger volt.

Nyilván ezt senki nem állította. De az is marhaság hogy minden nem emberi körülmény csak szintén külföldiek műve lehet...

Maradjunk annyiban hogy a nyugatiak elsősorban olcsó munkaerőként tekintenek a vendégmunkásokra, erről szól a deal.

Shanarey 2020.05.13. 21:13:44

@nemhüje:

Állítólag én is fel vagyok jelentve. De én messze lakom, így Magyarisztán keze nem érhet el. :-) Vannak azok az ötvenes évekbeli "házmester" jellemű emberek akik ezzel foglalkoznak.

Shanarey 2020.05.13. 21:27:43

@Horthy Miklós cselédje:

S azért lettél alkoholista tróger, mert a volt főnököd is az volt?

nyuszigonosz 2020.05.13. 21:38:27

@Horthy Miklós cselédje: Na akkor te is elökerültél hazudozni megint.
Ja, te aki saját állításod szerint alkoholista is voltál és vagy, te aki nem is akart sehová sem dolgozni menni, ja mert nem volt vasalód, nem mentél munkába sem.
Lógtál a szocisegélyen Ausztriában, míg ki nem vágtak onnan.

Most mit is csinálsz?

Herr Géza 2020.05.13. 23:05:50

@Csak a yamaha: Üdv! Hát kb. erről beszéltem én is. Kösz a megerősítést.

Herr Géza 2020.05.13. 23:11:11

@Horthy Miklós cselédje: “ Ez egy kis étterem volt, mosogató/kisegítő voltam ott.” Meddig? Egy napig, vagy kettőig?

“ Grazi karrierem...” You made my day. :))))

“ Na abban a percben döntöttem el hogy én ide többet nem jövök dolgozni.” Fordítok: kirúgtak, mint macskát sz@rni. Pont mint a Mekitől. Mert ott is nagy volt a pofád.

@Shanarey: :D Nem, miatta lett alkoholista a főnök... :)))

Herr Géza 2020.05.13. 23:14:16

@nyuszigonosz: Most azon gondolkozik, hogy mivel magyarázza, hogy otthon is kirúgják, fel sem veszik, mivel ott azért nehéz elsütni, hogy “külföldi vagyok, ezért nem szeret senki”.

Benikuty 2020.05.13. 23:24:31

@nyuszigonosz: "Most mit is csinálsz? " Vedel.

tatárfejű kutya 2020.05.14. 01:02:23

@Herr Géza:

"speciel a magyarok hogy kezelik a keletebbről érkező külföldieket, inkább ne beszéljünk."

Ok, de itt most a nyugati főnökségről volt szó, hogy miért hagyják az általa kiadott munkát így elvégeztetni a húsiparban vagy a vendéglátásban? A törvény vonatkozik a román /magyar alvállalkozóra is németországban. Mert az ott a nyugat vagy mi...

Csak azt akarjuk ezzel érzékeltetni, hogy ha a nyugati főnöknek nem tettszene a napi 10-12 órás dolgoztatás és az embertelen szállás, akkor nyilván nem hagyná! De beleszarik, mert minimálbér körüli összegért szarrá lehet dolgoztatni a kelet-európait.

Antal Jozsa 2020.05.14. 01:02:30

@Csodabogár: Tehát ha egy külföldi Magyarországon dolgozik (Pesten van bőven belőlük) és nem beszél magyarul akkor azt szabad átvágni mivel beszéli a nyelvünket.

Alp7a 2020.05.14. 01:02:37

Jól értem, hogy ha valaki kimegy németo-ba dolgozni és egy magyar alvállalkozó cég beosztottja, akkor őt nem védik a német törvények, állatként is lehet tartani?

tatárfejű kutya 2020.05.14. 01:02:59

@Herr Géza:

"Ő szerződött az alvállalkozóval, a munkaerőkölcsönzővel egy tevékenység elvégzésére, az alvállalkozó felelőssége a dolgozói jogszerű alkalmazása, a munkaügyi, balesetvédelmi szabályok, stb. betartása, a többihez mi köze van?"

Most ezt komolyan kérdezed, hogy mi köze a fővállalkozónak, ha szabálytalanul csinálja meg az alvállalkozója a kiadott munkát?

"Csak azt sem értették meg, hogy a német fővállalkozó meg nem tudja eladni a beruházónak, hogy egy hétig nincs senki az építkezésen"

Hát akkor csak tudja, hogy mi folyik a kiadott munkával a fővállalkozó:)) Akkor csak kint van a fővállalkozó és ellenőrzi, hogy mi van az építkezésén és láthatja, hogy hány órát dolgoztatják a n.ggereket?!:)))

Hidd el, tökéletesen tisztában vannak a tulajdonosok a húsipari cégeknél is, hogy mennyit dolgoztatja a gyárukban az alvállalkozó
a melósokat!

És hidd el, hogy a legtöbb magyarnak és kelet-európainak nem "embereik" vannak hanem ők az emberek, akik a kiszolgáltatott fizikai melót csinálják, csekély nyelvtudással és érdekérvényesítő képességgel!

nemhüje 2020.05.14. 01:03:07

@Shanarey: a feljelentés egy dolog, csupán a feljelentőt jellemzi. De ha egy FBon megjelent vélemény alapján házkutatás indul az nagyságrendileg komolyabb, mert az valóban a magyarországi rendszert, a közâllapotokat jellemzi.

Horthy Miklós cselédje · hamisgulyas.wordpress.com 2020.05.14. 01:03:18

@nyuszigonosz:

Majd a posztomban írok róla (lesz még).Életem legjobb döntése volt hazajönni, lett egy új családom.

@Herr Géza:

Én mondtam fel, 3 hónap után, mert költöztem haza Magyarországra. Mondjuk amúgy is ott hagytam volna.

A posztomban le fogom írni hogy miért ez az ország a világ legjobb helye egy magyarnak :)

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.05.14. 08:35:34

velemenye barkinek lehet, azt kozzetenni azonban mar buncselekmeny is lehet attol fuggoen, hogy mi az a velemeny. nem magyarorszagon, hanem a fejlett liberalis nyugaton is.

444.hu/2018/10/26/strasbourgi-itelet-nem-sertette-egy-osztrak-no-szolasszabadsagat-hogy-eliteltek-amiert-pedofilnak-nevezte-mohamed-profetat

en.wikipedia.org/wiki/Ernst_Z%C3%BCndel

stb

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2020.05.14. 09:22:11

rájottetek hogy szolgának kelletek?
joreggelt

Der Piefke 2020.05.14. 10:17:49

@Horthy Miklós cselédje: Olvasgatom ezt a "külföldi nem vitatkozhat"-sztoridat... Több dolog nem stimmel ezzel, hallod!

1.) Graz nem Németországban van, hanem Ausztriában, ezért ebből arra extrapolálni, hogy "a németek" hogyan bánnak a külföldi munkavállalókkal kissé sajátos.:)
2.) Nem tudom, miféle "integrációs programba" kerülhettél volna bele eu-s állampolgárként? Legfeljebb azt tudnám elképzelni, hogy sitten voltál és a feltételes szabadláb alatt kellett minkába állnod... Ha így van, kérlek, ne takargasd előttünk ezt a kis szeplődet!:)
3.) Az egész kommentközegbeli vislekedésed egy alulképzett, sikertelen, nagyon frusztrált emberre enged következtetnem - talán erre való tekintettel őrizkedned kellene/illenék attól, hogy társadalmi kérdésekben megpórbálj "objektív és kompetens" véleményt közölni - az ui. neked úgysem fog menni... Isten őrizze Európát az olyan szintű megmondóemberektől, akik egy éttermi kisegítő funkcióban is csődöt mondtak!

Der Piefke 2020.05.14. 10:21:04

@FILTOL: A feleségem speciel klinikai főorvosnak kellett - rólam nem is beszélve...:)

négyzet 2020.05.14. 10:42:10

@tatárfejű kutya: Ez azért lehetséges, mert emberek nyelvtudás nélkül, és így közvetítőkkel mennek külföldre. Valóban van egy ilyen réteg, de azért nem ez az általános. Sokan keresnek így munkát, tele vannak a külföldi facebook csoportok ezekkel, keresett szakma nincs, nyelvtudás nincs, de munkát keres (bármit). Sajnos jó alap a kiszolgáltatottságra. Ha az emberek arra fordítanának időt, hogy megtanuljanak legalább egy idegen nyelvet, akkor máris sokkal jobb helyzetbe kerülnének. Nyilván az nem lesz egyik hétről a másikra, de nem is szabad lebecsülni, mire juthat az ember akár néhány hónap alatt, ha kicsit előrelátóbb.

Herr Géza 2020.05.14. 11:54:07

@tatárfejű kutya: Alapvetően nem vagy tisztában az alkalmazotti munkavállalói kontra alvállalkozói szerződés közötti különbségekkel. A “nyugati főnök” alapvetően leszarja (fogalmazzunk nyugodtan durván), hogy a vele szerződött alvállalkozó a saját (!) embereit milyen feltételek mellett foglalkoztatja (minimálbér?), hogy oldja meg azt, hogy a munkát elvégzők reggel x órakor hogyan jelennek meg a munkahelyen, milyen szállásról, mivel jönnek meg pontosan a munkakezdésre.
Ő köt egy szerződést x munka elvégzésére, y idő alatt, z összegért. Pont. Minden egyéb az alvállalkozó felelőssége. Ez utóbbit az alvállalkozói szerződésben ki is köti.
Lehet persze gondolkodóan humánus, meghallhatja a dolgozók panaszait, kiköthet még az alvállalkozó felé ezer feltételt, átvállalhatja pl. a négycsillagos szállodai elhelyezés költségeit, de őszintén, miért is foglalkozna ezzel?
Btw.: a saját “tisztafajú árja” dolgozói lakáskérdését és egyéni szociális problémáit ő hivatott megoldani? A Günther/Hans adóbevallását ő fogja intézni? Intéz nekik óccsóért szállást?

Herr Géza 2020.05.14. 11:56:50

@Antal Jozsa: Ezt a mondatot gondold át még egyszer...

Herr Géza 2020.05.14. 11:58:38

@Horthy Miklós cselédje: Jaja, azt a posztot már egy éve minimum igéred, de gondolom a sok meló mellett nem jut rá időd. Kivárjuk.

Herr Géza 2020.05.14. 12:06:15

@tatárfejű kutya: “ És hidd el, hogy a legtöbb magyarnak és kelet-európainak nem "embereik" vannak hanem ők az emberek, akik a kiszolgáltatott fizikai melót csinálják, csekély nyelvtudással és érdekérvényesítő képességgel!”
Bár a mondat eleje egy kicsit zavaros, de bocsáss meg: tartott valaki pisztolyt a fejükhöz, hogy “kiszolgáltatva, csekély (nulla) nyelvtudással és érdekérvényesítő képességgel” külföldre menjenek dolgozni?
Vazze, eszembe nem jutna mondjuk Japánba menni “nem tudok semmilyen külföldi nyelven, nincs szakmám, de bármit elvállalok” alapon. Még akkor sem, ha egy magyar munkaközvetítő a csillagokat leígéri nekem az égből.

Herr Géza 2020.05.14. 12:08:15

@Alp7a: Alapvetően jól érted. Őt a magyar munkajogi törvények (?) védik ezerrel... :)

Herr Géza 2020.05.14. 12:56:45

@tatárfejű kutya: A “hidd el” kezdetű dumákkal nem hatsz meg. Dolgoztam épp eleget a magyar alvállalkozói oldalon is, meg a német fővállalkozóén is (oké, nem a húsiparban...). Az előbbit nem véletlenül hagytam ott egyszer és mindenkorra, de elmondhatom, hogy eme döntésem oka 60/40 % arányban inkább a magyar “valóság” eredménye.

Herr Géza 2020.05.14. 13:01:29

@Horthy Miklós cselédje: “ Én mondtam fel, 3 hónap után, mert költöztem haza Magyarországra. Mondjuk amúgy is ott hagytam volna.”
Vagy akkor (is) hazudtál, vagy most teszed azt.
A kérdésemre persze nem válaszoltál. Mi lett a konyhaajtóval? Azóta is feszítő kérdés... :)

Alp7a 2020.05.14. 16:31:27

@Herr Géza: Tehát a világvégére kivándorolt magyart, a magyar törvények védik, annak kell megfelelnie a kinti ország foglalkoztattójának, bár valószinűleg azt se tudja hol van magyarország?

Ugye csak viccelsz...

Természetesen szó sincs ilyenről. Annak az országnak a törvényei vonatkoznak mindenkire amelyik országban dolgozik az illető, igy a németországba kivándorolt magyart a német foglalkoztatási törvények védik.
Még akkor is, ha a huszadik alvállalkozóval szerződött, teljesen mindegy hogy milyen szar(?) törvények vannak itthon, a német törvények szerint lehet dolgoztatni.

Laciii 2020.05.14. 16:31:28

@Herr Géza: Ethical Sourcing, nezz utana.

Herr Géza 2020.05.14. 17:14:15

@Alp7a: Nem, a kivándorolt magyar a helyi törvények szerint dolgozik, amennyiben egy helyi munkáltatónál áll alkalmazásban. Itt egy speciális esetről van szó (“kiküldött munkavállaló”), amikor is a dolgozó
a, nem kivándorló
b, ideiglenes kiküldött egy magyar cég alkalmazottjaként, akit “kivezényelnek” egy külföldi munkára, elvileg határozott időre
c, az őt alkalmazó magyar cégre biza a magyar munkajogi szabályok az irányadók
Ha még ilyet nem láttál, akkor talán nézz először utána, mielőtt engem okosítasz.

Herr Géza 2020.05.14. 17:23:50

@Alp7a: “ teljesen mindegy hogy milyen szar(?) törvények vannak itthon, a német törvények szerint lehet dolgoztatni.”
Ez önmagában igaz, azonban a német törvények betartása a (magyar) alvállalkozó felelőssége. És itt aztán beindul az ungarische “kreativitás” . A minimálbért akármiből is ki lehet hozni, hisz fizetünk a Józsinak x euró nettót, plusz kap szállást y (?) euró értékben, fizetjük a havi-évi hazautazásait a céges lepusztult mikróbusszal (8 ülésen 9 polgár) papíron z euró értékben, stb.
Érted, ugye?

Herr Géza 2020.05.14. 17:27:22

@Laciii: Yes, Sir. És mennyivel lettem okosabb? Ld. feljebb.
Én sem azt mondom, hogy ez így, ahogy működik oké. De van egy régi igazság, miszerint ahol lószar van, ott veréb is van.
Vagy valami ilyesmi.

Herr Géza 2020.05.14. 17:51:16

A praxisomból a legszebb példa: volt egy építőipari cégünk, magyar bejegyzéssel, német kirendeltséggel. A magyar dolgozókkal írásban is úgy egyeztünk meg, hogy az itteni ledolgozott óráikra x euró nettó órabért kapnak, az összes itteni bérterhet (adó, tb-, nyugdíjjárulék, stb.) a cégünk fizeti (meg is tettük!), fizetjük a szállásukat, a munkába járást biztosítjuk, plusz évi négyszeri hazautazást. Ezenkívül otthon megkapták az akkor szabványos minimálbért is.
Fizettük cégként a helyi SZJA előleget utánuk minden hónapban, majd év végén jött az adóbevallás, amit szintén mi csináltunk meg és ugye legtöbbször adóvisszatérítés volt a vége. És itt jött az “okoselvtárs”, miszerint a visszatérítés őt illeti meg. Nem tudták felfogni, hogy ha egyszer mi fizettük az előleget, akkor a visszatérítés is a miénk. Felhergelték egymást, majd berongyoltak a falu rendőrőrsére feljelentést tenni, ami nyelvtudás hiányában kb. úgy nézett ki, hogy “Firma Izé zahlt nix, lóvé ide, de hama’-hama’”
És miután együttérző mosollyal elküldték őket a búsba, még jobban megsértődtek és Magyarországon is feljelentettek minket. Meg köpködtek, hogy a mocsok “nácik” leszarják a szerencsétlen ungarische melósokat.
Na ezért is mondom, hogy talán hallgattassék meg a másik oldal is.

FutureFry 2020.05.14. 17:52:39

@droid_: Amerikában (ami gondolom a te definíciód szerint a “fejlett liberális nyugat” része) szerencsére nem büntetendő az ilyen vélemény sem, pl.:

“from the standpoint of freedom of speech and the press, it is enough to point out that the state has no legitimate interest in protecting any or all religions from views distasteful to them which is sufficient to justify prior restraints upon the expression of those views. It is not the business of government in our nation to suppress real or imagined attacks upon a particular religious doctrine, whether they appear in publications, speeches, or motion pictures.” Joseph Burstyn, Inc. v. Wilson, 343 U.S. 495, 505 (1952).

Antal Jozsa 2020.05.14. 18:56:41

@Herr Géza: + "....akkor azt szabad átvágni mivel NEM beszéli a nyelvünket.."

Biztosra megek hogy te is megértsed. Írj ha van még valami :-)

Herr Géza 2020.05.14. 19:06:50

@Antal Jozsa: Így stimmel a mondat... :)
Mondjuk egy szóval nem állítottam, hogy “szabad átvágni”, csak annyit, hogy aki nem beszéli az adott ország nyelvét (vagy adott esetben egy “köztes” nyelvet), az bizony sanszosan a rosszabbik oldalán ál a szopórollernek.

Herr Géza 2020.05.14. 19:07:32

@Herr Géza: jajjaj: “ál”= áll :))

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.05.14. 20:27:41

@FutureFry: kanada is amerikaban van, az egyik pelda onnan valo. az usabol nem keresgelek peldakat, ott gondolom neg... ize, afroamerikai temaban erdemes keresgelni. a lenyeg, hogy nem balkani magyar talalmany ez sem, hanem leteznek korlatok a fejlett liberalis nyugaton is. remelem igy pontosabb.

FutureFry 2020.05.14. 21:50:23

@droid_: Én úgy fogalmaznék, hogy Amerikában (aka USA) sokkal kevesebb törvényi korlátba ütközik az ilyesmi, mint a legtöbb országban (pl. nem törvénybe ütköző a holokauszttagadás vagy a “gyűlöletbeszéd” (pl. vallás/népcsoport/stb. megsértése)). Nem tudom mi az ami a _szólásszabadság_ kapcsán törvénybe ütköző lenne itt, ha feketékről van szó?

M. Péter 2020.05.15. 01:26:50

Az USA-ban is volt hasonló, pl. a Smithfield Foods cégnek a dél-dakotai Sioux Fallsban levő sertésfeldolgozó üzeme többször volt a hírekben, eddig 1100 fertőzött van, április közepén ott volt a dél-dakotai fertőzöttek fele. Most Dél-Dakotában 3800 fertőzött van, ebből 3050 Minnehaha megyében, ahol Sioux Falls is található. Az okok hasonlóak, közel vannak egymáshoz a munkások, keveset keresnek, ezért zsúfoltan élnek. Sok köztük a bevándorló, gyakran minimális angoltudással.
Betegszabadság, táppénz, orvoshoz való hozzáférés lehetősége rosszabb, mint Németországban. A cég vezetőségének volt még néhány remek ötlete, pl. 500 dollár jutalmat ajánlottak fel azoknak, akik áprilisban minden nap bemennek dolgozni, hogy az is inkább bemenjen, aki betegnek érzi magát, és azon gondolkodik, hogy jobb lenne, ha otthon maradna.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.05.15. 13:53:32

@FutureFry: ha konretan az usa helyzeterol akarsz beszelgetni, akkor arrol nem tudok konkretumot, bar nem is kerestem. ha megtennem, akkor az emlitett temaban keresgelnek, es lehet hogy nem talalnek semmit.

visszakanyarodva az eredeti offtopik temahoz, egy jarvannyal kapcsolatos remhirterjesztes is lehet hogy teljesen rendben van ott, vagy legalabbis nem uldozendo bun. ha jol emlekszem a contagion c. film vegen se volt nagyon elkeseredve a jude law karakter, aki a jarvany soran a hazugsagai terjesztesevel gazdagodott meg. hogy ez jo vagy nem, dontse el mindenki maga.

2020.05.15. 17:28:47

Jajj, már megint ez a szarság ... 10 éve is az volt a mondás, hogy ne menj addig külföldre, amíg legalább angolul nem makogsz és értesz. Ha mégis, akkor ne csodálkozz, hogy átbasznak a palánkon ... a saját honfitársaid, akik kiközvetítenek, cselédnek.
@tatárfejű kutya: A húsiparról csak egy volt kollégám (echte német) elbeszélései alapján vannak fogalmaim, aki hentesként dolgozott a hotelban, ahol akkor én is. Viszont a vendéglátás kapcsán engedd meg, hogy körberöhögjelek, tekintve, hogy évek óta benne dolgozom, Németországban. Ha egy helyen 10-12 óra a napi átlag a 9 helyett, akkor ott mindenkinek annyi, az executive cheftől az F&B manageren át a fekete mosogatóig. Nem társadalmi szolidaritásból, hanem mert egyetlen vállalkozás sem fizet szívesen túlórát, sehol a világon. A "lecsúsztatás", plusz szabadnap sem játszik ilyen helyeken, mert eleve azért van a túlóra, mert nincs elég ember. Persze, az ember eldöntheti, hogy ezt vállalja-e, vagy keres egy nyugisabb helyet, napi 8 óra munka-1 szünet normál felállással. A német törvények eléggé egyértelműek a túldolgoztatás esetén, és az ellenőrzések ténylegesek, nem kiválthatók 2 kiló bélszínnel. Volt egy munkahelyem, amelyet az előző évben összesen 3 millió euróra daszott meg az itteni Munkaügyi Felügyelet éppen a túldolgoztatás miatti kavarások kapcsán. Amikor én oda kerültem, már átkozottul odafigyeltek, persze, némi ráhagyással. Velem például egyszer csinálták meg, hogy esti műszak után, amit éjfél körül fejeztem be, másnap reggel 8-kor kezdhettem. Csak annyit jegyeztem meg az executive chefnek, amikor zombiként betántorogtam, hogy ez így kurvára illegális, és nagyon nem szeretnék még egy ilyet. Soha többé nem fordult elő, kínosan ügyeltek arra, hogy meglegyen a 11 óra a két műszak között.
Na, csak annyit akartam ebből kihozni, hogy ad1 Ismerd a nyelvet (de legalább az angolt), ad2 Ismerd a jogaid (és persze a kötelezettségeid is), ad3 Nyisd ki a pofád. Soha nem leszel rabszolga.

2020.05.15. 17:52:47

@Herr Géza: És tényleg nem értik, mondjuk, nemcsak a magyarok. Amikor voltam olyan őrült, hogy Ausztriába szezon-melót vállaltam, akkor én kialkudtam magamnak egy x nettó-euró összeget. Én jelentkeztem, egyénileg, én tárgyaltam a tulajjal a feltételekről, a fizetésről ésatöbbi. A 2. szezonját ott töltő horvát kolléga meg mélyen besértődött, hogy én újként pár százassal többet keresek nála. Ja, őt még a 2. szezonra is közvetíteni kellett, ugyanerre a helyre, mert annyi önállóság nem volt benne, hogy a saját lábára álljon. Mégis, mi a faszt várt? Hogy majd a tulaj megsimítja a kis fejecskéjét, hogy jól-van-Mladi-akkor-neked-is-többet-fizetek-mint-amiről-az-általad-aláírt-szerződés-szól? Hátb+! :DDD

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása