oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2020. március 20. 06:30,  Athéni életkép 40 komment

2020. március 20. 06:30 Határátkelő

Athéni életkép

Görögországról kevesebb szó esik ezekben a hetekben, márpedig a legutolsó adatok szerint több mint 400 ember betegedett meg és már áldozatai is vannak a járványnak. A régiók székvárosaiban a kormány csütörtöki döntése nyomán vasárnaptól várhatóan április végéig csak egy-egy, Athénban és Szalonikiben pedig három-három hotel működhet. A helyzet napról napra változik, Arte athéni beszámolója pedig egy-két nappal ezelőtti állapotot mutat be, de a hangulatot és a hozzáállást szerintem elég jól tükrözi.

cim_foto_pixabay_com_sman_5.jpg

Éttermek és tömegközlekedés

Athéni tapasztalatok: az éttermek már csak félig nyitnak ki, ami azt jelenti, hogy beülni nem tudsz, csak elvitelre rendelni, legalábbis azokon a helyeken, ahova én járok. (Szombaton viszont még beülve vacsoráztunk.)

A buszokon az első ajtót nem nyitják ki, valamint a sofőrök gyakran el is választják magukat az utasoktól jobbnál jobb megoldásokkal. A narancssárga műanyag gyerekrács és a ragasztószalag az eddigi top kedvenc, amit láttam - azt gondolva, hogy akkor így ők már biztonságosan tudják végezni a munkájukat. Legalább az érzet megvan. Utóbbiról képet küldök, annyira abszurd.

busz_7.jpg

Most különösen hátrány a nyelvtudás hiánya

Változások vannak a tömegközlekedésben, erre szokásos módon csak görögül hívták fel napokig a figyelmet a menetrend kijelzőtábláin, már amelyik megállóban van ilyen.

Aki nem beszéli a nyelvet, vagy nem érti a jeleiket, így járt. Én is az utóbbiak közé tartozom. Busz mindenesetre jár, pontosan ugyanazzal indultam munkába, amelyik szokott jönni.

A múzeumok, iskolák zárva, sok munkahely szintén, viszont nagy cégek, például az is, ahol én dolgozom, jelenleg még megy, járunk be dolgozni ugyanúgy, mint korábban.

Nincs világvége hangulat

Nálunk cégen belül azt tapasztalni, hogy senki nem tud semmit, a fejesek még vasárnap is bent futkároznak az emeleteken, ami igen szokatlan látvány, hisz gyakran hétköznap sem kerülnek elő, nem hogy a szent vasárnap, mikor isten is, plusz a görögök is megpihennek (már aki nem 7/7 típusú call centeres).

Nálunk protokoll, hogy aki külföldre megy, fel kell hívnia egy erre kijelölt számot, és két hétig letiltják a kapunál a belépőkártyáját. Ami viszont pozitív: az emberek nem pánikolnak, nem leszegett fejjel barangolnak világvége van kifejezéssel az utcákon, totálisan magukba roskadva, nem látszik rajtuk a félelem meg pánik, a boltok nincsenek kifosztva (itt értem a szupermarketeket, mint AB, Lidl). WC-papír van!! �

Szombat este, zárás előtt 20 perccel a Lidlbe betérve még kényelmesen mindent meg lehetett találni, a húspult volt szegényes egyedül, ami azt jelenti, hogy enyém lett az utolsó csirkemell, de ez az én tapasztalataim szerint szombat este normális, hiszen a vasárnapi zárva tartás örömére nem töltik már a húspultot ennyi idővel zárás előtt.

Korábbi napszakban nem jártam ott mostanság, így kollégák elmondására hagyatkozva van annyi infóm, hogy csirke mindig van szinte, de azért a görögök által kedveltebb és többet fogyasztott disznó, marha kelendőbb mostanság.

A „mindenmentesek” többsége

Tíz emberből kb. egy az, aki elvetemült, kesztyű-maszk kombót visel, további egy-kettő, aki maszkot, egy minimum minden buszon, aki a nyakára tekert sálat felhúzza a szeméig, a többiek viszont „mindenmentesek”.

Azoknak, akiknek a telefonja fogad veszélyhelyzet esetén üzenetet, kapott most is (ugyanúgy, ahogy a tűzeseteknél az előző nyáron, valamint földrengések esetén), ezt is mellékelem.

uzenet.jpg

Az üzenet másnapján, szombaton lehetett először azt tapasztalni, hogy az AB minden kasszája működött, és mindegyiknél minimum 15 perc volt a sorbanállás, és kb. mindenkinél volt egy teli gurulós kosár (ami nem csak konzervekkel, liszttel és cukorral volt megtömve, hanem rengeteg zöldséggel és gyümölccsel). Direkt megnéztem, cukor, liszt van!

Pénteken és szombaton, mikor mentem és jöttem munkából, még láttam nyitva boltokat, ami nem csak élelmiszert árult.”

UPDATE: Arte péntek hajnali kiegészítése a poszthoz: "A boltok egyébként valóban bezártak, a kávézó, ahol reggelente kezdtem eddig, reggel kinyit, de mire érek haza a munkából, már lehúzta a rolót . Az éttermek csak elvitelre vállalnak, ha nyitva vannak."

(Nyitókép: pixabay.com/sman_5)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Görögország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr7815537174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sZulamith 2020.03.20. 11:01:11

Vajon az őrségváltásnál most is tömeg van? Vagy az ókori látványok - Akropolisz - látogathatók?

Csodabogár 2020.03.20. 18:26:03

Csalódott vagyok. Reméltem, hogy majd felbuzdulnak a népek és írják arra ahol élnek mi újság vírus ügyben.

Minden esetre úgy tűnik, hogy a görög egy okos nép ha nem harácsolják össze a wc papírt, ami járvány szerü lett mostanában. Mármint a harácsolás.

SzZoole 2020.03.20. 18:48:29

@Csodabogár: azért mert már senkit nem érdekel :-(

Én is próbáltam írni a londoni és a vidéki (Oxfordshire, Buckinghamshire ) viszonyokról, bevásárlóközpontok/forgalomról, de senkit nem érdekelt :-(

dikusz. 2020.03.20. 19:12:08

@SzZoole: Ide írtál a Határátkelőre? Komolyan kérdezem, és ha igen akkor nem értem, hogy miért nem érdekelt senkit. Engem biztos érdekelt volna.

SzZoole 2020.03.20. 19:12:23

@Csodabogár: most nézem a híradót.
Ma estétől pub-ok éttermek, bárok, leisure/gym-ek lezárva kb egy hónapra.

SzZoole 2020.03.20. 19:14:31

Szerintem jövő héttől légtér és vízi utak is le lesznek zárva.

2020.03.20. 19:20:01

@Csodabogár: Szerintem mindenhol kábé hasonló a helyzet.
Mondjuk, Németország annyival "másabb" kicsit, hogy a tartományok egy sor kérdésben maguk dönthetnek, persze nem a Bundesland felett. Így pl. a bajoroknál már kijárási tilalom van, a sváboknál még nem, de láthatóan több a rendőrjárőr gyalogosan és autóban az utcákon, már itt Freiburgban. És nagyon rámennek a Corona-partykra.
Ja, a budipapírt és a száraztésztát itt is veszik, mint valami idegbeteg majmok ...

@SzZoole: Engem érdekel, mesélj! :)
Különben a napokban költöztem, képzelheted! Olyan a lakás, mint egy szájbavert camping: matrac, kempingszék, papírtányérok és poharak, műanyag evőeszközök (szerencsére, késeim vannak :D). De azért tök fasza, és jó, hogy a Real nemcsak kaját árul, különben ez sem lenne ;)

dikusz. 2020.03.20. 19:25:50

@Csodabogár: Mi se írunk semmit arról -legalábbis ide a blogra-, hogy mi újság itthon vírus ügyben.

Pedig én gondolkodtam azon, hogy megírom, mit tapasztalok a városban nézelődve. Szeretem magam megtapasztalni, nem a médiából tájékozódom.
De jól néznék ki, ha nyakamba venném a várost, mert mindenhol azt olvasni, hogy a nyugdíjasokkal van tele Budapest.

Platonica 2020.03.20. 19:30:46

@SzZoole: Szerintem en reagaltam is rad:)
Itt ma oskori stilusban adtuk elo. Elkuldtem csalad ifjabbik ferfitagjat vadaszni, hatha nagyobb sikerrel jar, mint en. 4 boltban tudta osszeszedni a listan megjelenteket (nem mindent!), pedig ez mind mennyisegben mind minosegben pusztan a heti normal szuksegletunk volt, semmi felhalmozas. Nagyon buszke volt magara, en is ra:-D

dikusz. 2020.03.20. 19:38:43

@SzZoole: @Platonica: Vessetek a tüsszögő mókusok elé, de én istenbizony nem vettem észre. Pedig nem szoktam átgörgetni a hozzászólásaitokat.
De tényleg érdekelne bővebben is -nem egy mondatban-, hogy mi történik most felétek.

Én például azt hallottam -az érintettől még nem kérdeztem rá-, hogy a 70 éven felüli nyugdíjasok 12 hétig nem utazhatnak ki Angliából. Mennyire valós ez a hír?

SzZoole 2020.03.20. 19:42:27

A zero-hours contract-al rendelkezők sem lesznek nagy bajban, mert a goverment 80%-at állja a fizetésüknek, maximum £2600-ig.

SzZoole 2020.03.20. 19:46:06

65000 nyugdíjba vonult egészségügyi dolgozót kértek fel, hogy álljanak újra munkába.

SzZoole 2020.03.20. 20:07:31

@Pink Petsch: gratula :-)
Ki fog az alakulni, előbb-utóbb belakod :-)

Vettem egy jó kést, Shan-zu, damascus blade 67 times leyer és hammerd, £137 fizettem érte, éri az árát?

SzZoole 2020.03.20. 20:11:59

@Platonica: hehehe, same here :-)

A lányom elment a off license-be( pakibolt) mert nekem derogalt :-)

Egyébként a nagy üzletláncok Sainsbury’s/ Morrison/Tesco le vannak rabolva a pakiboltokban meg mindent lehet venni :-)

Simon Hasonmasa (TW) 2020.03.20. 20:13:52

@vándor madár:

Szerintem is teljesen jo a tajekoztatas otthon.

SzZoole 2020.03.20. 20:28:14

@dikusz.: hoax, miért ne utazhatnának?

A government csak azt kérte az emberektől, hogy ha nem szükséges akkor ne utazzanak, de nincs megtiltva.

2020.03.20. 20:33:47

@SzZoole: Hát rohadt szerencsés vagyok, az biztos. Remélem, kitart még jó sokáig, a tavalyi év után, igazán rám férne.
Persze, majd kialakul, egy szóval sem panaszkodom, sőt! Plánehogy, még netem is van, mert a szomszéd volt oly kedves, és megosztotta velem a jelszavát.

Ha séfkés, azaz min. 20-22 cm hosszú, és nem egy zöldséghámozó, akkor mindenképp. :)

SzZoole 2020.03.20. 20:41:19

@Pink Petsch: látod, csak szóba kellet állnod velem és rögtön szerencséd lett :)))

Olyan is volt, hogy valaki a helyemre ült és pár hónap múlva teherbe esett, most meg egy gyönyörű kis lánya született :-)))

34 centi hosszú a kés a penge hosszúsága 21 centi

Platonica 2020.03.20. 21:20:47

@dikusz.: En nem hallottam ilyen tilalomrol.

@SzZoole: Pakibolt, az errefele nincsen. Vagy lehet en nem tudok rola(?)...

SzZoole 2020.03.20. 21:26:53

@Platonica: errefelé az off licence-eket többnyire indiai származású emberek üzemeltetik, innen a pakishop/üzlet elnevezés :-)

Platonica 2020.03.20. 21:32:46

@SzZoole: Szerintem en me'g off licence-ben sem voltam;-) Hirtelen azt se tudom, hol ke'ne keresni:-) Mit mond ez rolam??

SzZoole 2020.03.20. 21:35:23

@Platonica: felétek nincs?
A legtöbb kis városban van

Platonica 2020.03.20. 21:39:56

@SzZoole: Azt nem mondtam, h nincs..., en nem jartam me'g ilyenben;-)

Most beirtam a keresobe, h off licence near me, es persze, h van a hozzank kozel eso ket-harom varoskaban (mindenfele nevek alatt), de tenyleg egyikben sem jartam me'g.

SzZoole 2020.03.20. 21:44:13

@Platonica: milyen üzletek vannak felétek?

2020.03.20. 22:11:34

@SzZoole: Ha csak úgy nem ... ;)

A pengére gondoltam, hátpersze, teeee! Szóval, szerintem, jó vétel volt. Megmondom őszintén, hogy nekem nincs 137 font értékű késem, euróba átszámolva sem.

dikusz. 2020.03.20. 22:11:37

@SzZoole: @Platonica: A hétvégén rákérdezek. Nem voltam biztos benne, hogy ezt tényleg ilyen szigorúan veszik-e, ezért kérdeztem tőletek.

Csodabogár 2020.03.20. 22:55:41

@Pink Petsch: A németekről nagyjából tudok, egyrészt állandóan az ottani tv-t nézem, másrészt barátokkal telefon kontaktban vagyok, vírus nélkül is, mindig.
De keveset hallok az angolokról és a franciákról is, nem bezsélve a hollandokról és a skandinávokról. Szóval elég tudatlan vagyok. Nézek is mindjárt valami svéd hírpotált.
Gratula a lakásodhoz. Elég gyorsan sikerült szerezned, nem?

Csodabogár 2020.03.20. 23:00:11

@dikusz.: Én se voltam a városban napok óta. Ez a hol ez nincs az üzletben hol az, elvesz tőlem egy csomó időt. Itt van minden a szomszédban, de hiába töltik a polcokat folyamatosan, elhordják az emberek percek alatt. Emlékezetem szerint az 50-es években volt ilyen körülményes a bevásárlás.
Arról már nem beszélek, hogy a patikában folyamatosan sorba állnak én pedig csak a szokásos multivitaminomat akarnám megvenni. Nem hinném, hogy mindenkinek pont most fogyott el a vitaminja.:-)

Csodabogár 2020.03.20. 23:08:15

@dikusz.: Végül is a határok az únióban le vannak zárva, de hogy az angolok mit csinálnak ki tudja? Únión belül csak a határon pendlizők járhatnak át, valamint az állampolgárok haza térhetnek. Más utazásnál meg kell indokolni ha el akarod hagyni az országot. Az áruszállítás viszont zavartalan, állítólag.

dikusz. 2020.03.20. 23:11:04

@Csodabogár: "Nem hinném, hogy mindenkinek pont most fogyott el a vitaminja.:-) "
Vagy a multivitaminja.:)))

A héten kétszer voltam üzletben, itt a helyi Sparban, a ház háta mögött kb 50 m-re. Nem töltöttem órákat a boltban, tejet, kenyeret vettem, és apróságokat.
De mindkét alkalommal volt minden. Nem széles választék, de volt, az olcsóbbak fogytak hamarabb. Nem emlékszem az ötvenes évekre, de az másabb lehetett valamivel...

Exploiter 2020.03.20. 23:37:53

Hát nemrég az olaszokról meg a spanyolokról is ez jött, nem pánikolnak, nyugisak.
Ez van.

gabors 2020.03.21. 00:34:14

@Csodabogár: "Minden esetre úgy tűnik, hogy a görög egy okos nép ha nem harácsolják össze a wc papírt, ami járvány szerü lett mostanában. Mármint a harácsolás."

Muszaj mert se pravda se nepszabadsag nincs mar (ja te idodben szabadnep )....

Amugy is dragabb lenne itt pl New York Times $2.50 hetkoznapokon es $5 a vasarnapi .... 20 eve meg elofizettem minden reggel ott volt az ajto elott... utanna mar csak hetvegi szamra mikor kikoltoztunk "videkre"

vagyis muszaj a wc-papirt venni most meg plane mert mivel otthon kell meradni nem lehet a melohelyen "szarni" es onnan hazavinni a wc-papirt ... ez van

2020.03.21. 00:36:07

@Csodabogár: Köszi szépen. Igen, meglehetősen hamar, kábé 1,5 hónap alatt, pláne freiburgi mércével mérve (egyetemi város, és ahhoz meg "kicsi" -200 ezres-, hogy hatalmas legyen az ingatlankínálat). A kollégák szerint ugyanis olyan 3-4 hónap átlagban, ha az ember nem enged az igényeiből, ami az önálló (pláne 1 szobás, balkonos) lakást illeti, és mondjuk nem költözik össze valakikkel egy WG-be. (Bár nekem, persze, hosszúnak tűnt ...)
Rohadt nagy malacom volt, mindenesetre, a központhoz (és a melóhelyhez) közel vagyok, villamossal és némi sétával olyan negyed óra.

gabors 2020.03.21. 00:38:06

@SzZoole: "£137 fizettem érte, éri az árát?"

persze a kereskedonek nagyon ...

Hari Seldon 2 2020.03.21. 07:38:26

@Csodabogár:
Akkor kis "helyzetjelentés" innen:

A tegnapi adatok kicsit jobbak mint az előző nap. És határozottan jobbak, mint az olaszoknál spanyoloknál, de a németeknél is.
Tegnap 1617 új regisztrált eset volt. (a spanyoknál 3500 körül, a németeknél meg 4500) Ráadásul már nem exponenciális a növekedés, és ezek szerint vannak már korrekciók.

Macron múlt csütörtökön beszélt a néphez, akkor jelentette be az iskola bezárást. Járványügyi szakértők szerint ez 30-40%-al is csökkentheti a fertőzés valószínűségét. (plusz a hatása kitart hetekig, még az iskolák újra nyitása után is)

Hétfőn este újra beszélt, többször hangsúlyozta, hogy az ország háborúban áll, utalt 1914-i harcokra, amiből mindenkinek, a maga módján ki kell venni a részét. Ezért kijárási tilalmat vezetett be. A házat (lakást) nem lehet elhagyni, csak egy előre kitöltött papírral, amit az utcán járöröző rendőrök ellenőriznek.
Csak a munkahelyre (ha létfontosságú) vagy orvoshoz, vagy vásárolni (vagy a környékbeli utcákba kutyasétáltatás ilyesmi) mehetünk ki. És csak célirányosan. Tehát azt nem lehet, hogy elugrok a Metz-i Auchan-ba, amikor van nálunk is Carrefour (pl). csak a legközelbbi élelmiszerboltba lehet menni.
Engem eddig kétszer ellenőriztek, megnézték a papírt, megkérdezték, hogy melyik boltba megyek. Ettől eltekintve nem kellemetlenkedtek.
A kijárási tilalom hatása legkorábban pár nap után lesz látható az adatokban, mert az átlag lappangási idő 4-6 nap.
A lányok egész jól viselik a bezártságot. Igaz a kertben futattják a tengeri malacokat délidőben. Olyankor kiviszik a kis állatkákat, és etetik őket fűvel. Lehet, hogy nekik is újdonság, ezért szívesen falják. (a kertben kint lenet lenni)
Igyekszem meghatározott időkben tanítani őket. Beállítom a telefont, mint "iskolai csöngőt" és amikor becsönget, elkezdjük, és amikor kicsönget, befejezzük. Nyilván nem lehet iskolai hatékonysággal tanulni, de azért valamennyire haladunk. Esténként meg "családi mozit" csinálunk, popcorn, meg üdítő, ahogy a moziban...

SzZoole 2020.03.21. 11:10:44

@Platonica: ok, konkrét leszek, nagyobb üzletláncokra gondoltam mint; Tesco, Morrison, Sainsbury’s stb.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása