Ha a világ legnagyobb autómúzeuma és egy csodálatosan szép, az olaszországi Velencére hajazó település egy környéken található, akkor az egy elég jó régió lehet. A franciaországi Elzászról van szó, ahonnan Hari Seldon küldött részletes beszámolót sok fotóval.
Colmar, La Petite Venise városrész. A folyó itt kisebb, mint Strasbourgban, ezért tényleg kis fahajókkal lehet „gondolázni”
„Korábban már írtam néhány posztot Lotaringiáról, most úgy gondoltam, hogy vele történelmileg összeforrt régióval, Alsace-al (Elszász) folytatom. A régió most már hivatalosan is egyesült a mi vidékünkkel, és most Grand Est néven alakultak újjá. (Hozzájuk csapódott még nyugat felől Champagne-Ardenne, bár ők már valóban nagyon különböznek a két keleti résztől.)
Alsace azért is speciális ebben a nagy keleti régióban, mert noha ez a legkisebb, egyben a legsűrűbben lakott terület, és itt van a régió fővárosa, Strasbourg. A térség legjelentősebb repülőtere Mulhouse-ban van, ami egyben Baselt is kiszolgálja (Mulhouse-Basel-Freibourg repülőtér), az Easyjet repül ide Budapestről is.
Alsace azért is népszerű, mert sok látnivalót kínál viszonylag kis területen, ezért egy rövid utazás alkalmával is sok szépet és érdekeset lehet látni. Persze, aki mind meg akarja nézni, amit most az alsace-i posztjaimban írok, ahhoz kell 5-6 nap.
Belfort, a kakukktojás
De először is kezem egy „kakukktojással”, Belforttal, mert ez a kisváros jelenleg nem Alsace-hoz, hanem Franche-Comté-hoz tartozik, viszont a XIX. század előtt Alsace része volt.
Először a 30 éves háború idején került Franciaországhoz. A következő időszakban XIV. Lajos megbízta Vaubant, hogy a városban alakítson ki egy erődrendszert.
Vauban hadmérnökként és hadiépítészként felelt az ország védelméért. Olyan szorgalmas volt, hogy jutott még néhány erődje a mai Baden-Würtenberg területére is, például Freiburg erődjét is ő építette. A Vauban-jellegű erődök később elterjedtek Közép-Európában is.
Ez annyira jól sikerült, hogy még az 1870-71-es francia-porosz háború idején is kiállt egy nagy porosz ostromot. A védők 107 napig védték a várat, és csak a fegyverszünet idején vonultak el a csapatok a városból.
Ennek emléke a város jelképe a Lion de Belfort (belforti oroszlán), Auguste Bartholdi-nak a munkája, aki a New York-i Szabadság-szobrot is készítette. Ez a munkája is elég nagyszabású: az oroszlán 22 méter hosszú és a 11 méter magas.
Az oroszlán az erőd falában
Turisták jönnek lefelé az erődből, kicsit érzékelteti a méretet
A legenda szerint ez az oroszlán inspirálta a Peugeot márka egyik jelvényének ötletét. Az alapító család egyébként a közelben, Sochaux-ban alapította az első gyárát.
Belfort az első világháborúban is felkészült az ostromra, de valójában gyorsan elültek a harcok a környéken, a francia csapatok betörtek Mulhouse irányába, az akkor Német császársághoz tartozó vidékre, de kis területnyereség után a front hamar stabilizálódott.
Gyorsan bebizonyosott, hogy az erősen szabdalt Vogézek térségében, a nagy csapatokkal nehezen járható völgyeken keresztül nem lehet jelentős támadást végrehajtani.
Mi csak 6 év után, 2019 nyarán mentünk el megnézni ezt az oroszlánt. Szerencsére most már elég önállóak a lányok, így gyorsan összekészülnek, ha elindulunk valahova.
Egy dolog alig változik, a család 10 év alatti tagjai továbbra is személyenként 5 kiló plüssel indulnának útnak. Ennek persze az a hátránya, hogy ha valaki elvisz egy szállásra 8-9 plüsst, nem biztos, hogy emlékszik mindre.
Ha akárcsak egy éjszakát töltöttünk ott, és másnap össze kell szedni mindet, nem biztos, hogy mind meglesz. Pedig átnézünk mindent. Sajnos ez alkalommal is így történt.
Amikor felhívtuk a tulajdonost, mondta, hogy igen, megvan a plüsstigris, és elrakja. Mondtuk, hogy jó, mert várhatóan idén is megyünk oda. Annál is inkább, mert pont azon a hétvégén volt lezárva az oroszlán előtti nagy terasz karbantartása miatt, ahonnan a legjobb kilátás a szoborra.
Persze azért csináltunk képeket különböző szögekből, meg a citadelláról, de mindenképpen szeretnénk visszamenni ide.
Belfort, az erőd bejáratrendszere. Több ilyen kapun kellett áthaladni a támadóknak.
Mulhouse, a múzeumok városa
Követve az A36-os autópályát a következő város, Mulhouse (nevének kiejtése: mülúz) már valóban Alsace-ban van. Pár szó a város történetéről: Mulhouse protestáns város lett a XVI. században és ezután sokat harcolt a függetlenségéért.
Először a Habsburgokkal, akiknek nagy birtokaik voltak a Rajnától keletre, majd a 30 éves háború után, amikor a terület jó része Franciaországhoz került, a francia királyokkal szemben kellett megvédeni magukat. Mulhouse mint enklávé csatlakozott a svájci szövetséghez. Majd csak 1798-ban szűnt meg a függetlensége.
A város híres volt a textiliparáról, sok nagy ipari üzem volt a térségében. A városban született Alfred Dreyfus is, akinek a pere nagy visszhangot váltott ki az országban.
Az első világháború elején rövid időre kétszer is elfoglalták a franciák, majd ahogy a térségben máshol is, hamar elültek a harcok. 1918-ban került vissza a város Franciaországhoz, majd a második világháborúban újabb négy éves német megszállás következett.
Nagyságra Strasbourg után a második város a régióban, nekem az egyik kedvencem a rengeteg gyerekbarát múzeuma miatt is.
Sajnos a városnézésre itt egyelőre nem nagyon volt időnk, eltekintve az autómúzeum és vonatmúzeum közötti úttól. Gyors benyomásom szerint Metz vagy Nancy azért szebb, de ez nem meglepő, mert a város tényleg egy XIX. századi ipari település. Egyébként is, ide az ember tényleg a kiállított autók és vonatok miatt jön.
A világ legnagyobb autómúzeuma
Elsőnek kezdem a Cité de l'Automobile-lal, ami a világ legnagyobb autómúzeuma (de legalábbis bemutatott autók számát tekintve biztosan). https://www.citedelautomobile.com/fr/home
A múzeum egy régi textilipari üzemben van, és valóban kell egy teljes nap, hogy az ember mindent végignézzen. Itt van a világ legnagyobb Bugatti gyűjteménye is.
Bugatti Veyron
Az autómúzeumról az ember azt gondolná, hogy inkább a fiúkat érdekli, de mi a három lánnyal el tudtunk itt tölteni egy teljes napot. A nagycsarnok egyik része időrendi sorrendben van.
Így a legkorábbi szinte bicikliszerű járművektől a híres marne-i taxikon keresztül, rengeteg ikonikus autón át egészen a mai Bugatti Veyronig.
A lányok itt rábukkantak a kis elektromos autós pályára, és ameddig volt zsetonjuk, autóztak. Furcsa módon egy júniusi hétvégén délelőtt elég kevés gyerek volt, így sokat tudtak autózni.
A másik szórakozás a múzeumban körbejáró elektromos kisvonat-szerelvény, ez minden órában tesz egy kört.
Autómúzeum, beszálltunk a lila kocsiba
A lányok ezt is ki akarták próbálni, és izgultak (feleslegesen) hogy felférünk-e. Így már 15 perccel előbb lefoglalták az egyik fülkét. Egyébként érdemes felszállni rá, mert ha az ember elfárad a gyaloglásban, akkor tud kicsit pihenni, és esetleg olyan zeg-zugba is elkanyarodik, ami a gyerekek követése közben kimarad.
Mercedes 1925-ből
Bugatti-sor (az egyik)
A Renault AG típusa, 1905-től gyártották. Ezek voltak 1914-ben a „marne-i taxik”
A vasútmúzeum
Másik látnivaló a városban a Cité du train, a francia nemzeti vasútmúzeum, Európában a legnagyobb ilyen jellegű intézmény. Évi 200 000 látogatója van. https://www.citedutrain.com/parcours-spectacle
Az első csarnokban időrendben mutatják be a vasút fejlődését. A kezdetektől, a világháborús vasúti eseményeken keresztül, az Orient- és más expresszeken át a mai TGV-ig.
Vasútmúzeum, III. Napóleon császár vasúti kocsija. A bábu kicsit hasonlít a korabeli képekre
Vannak olyan kiállított darabok, ahol a gépház működését lehet megnézni
Az első TGV egy darabja
Ez még az 1980-as évek elején készült egyik példány darabja, de a paraván mögött egy újabb TGV darab is van. Ott meg lehet nézni a 2007-es 574,8 km/h sebességrekorodot, ami éppen a mi pályánkon volt TGV-Est szakaszán. Gyakorlatban jóval lassabban mennek, a rekorddal csak azt bizonyították, hogy a pálya is és a vonat is elbírná ezt a sebességet.
Rengeteg híres járat bemutatása szintén része a kiállításnak. A többi csarnokban lehet látni mára kevésbé ismert járműveket. Például van Renault és Bugatti gyártmányú vaskerekű is.
A lányok persze a kerti kisvasutat szeretik a legjobban
Az elektromosság múzeuma
És még nincs vége a programoknak a városban, noha mindkét előző múzeumban el lehet tölteni egy-egy napot, a Cité du Train mellett található a Musée Electropolis és lehet kombinált jegyet venni a két múzeumra. Ezt is érdemes megnézni!
Bemutatják a villamosság történetét, sőt előre szólnak, hogy mikor lesz bemutató, ami leginkább a gyerekek számára szórakoztató. Persze Marianna is jelentkezett önkéntesnek az egyik kísérletnél. Le is fényképeztem, ahogy a statikus elektromosság bemutatásánál szerte-széjjel áll a haja.
Marianna, mint önkéntes a kísérletnél
Egy másik alkalommal csak fél napunk volt itt, és a gyerekek azon vitatkoztak, hogy ki hova menjen, mert van, aki a Cité du traint, és van, aki Electropolist szereti inkább, aztán végül úgy oldottuk meg, hogy kettő ment Mme Seldonnal az egyik helyre, én meg a harmadikkal a másik helyre. Szerencsére itt könnyen megoldható, mert a két múzeum az utca két oldalán van.
A Kisherceg parkja
Mulhouse környékén is sok programot találnak a gyerekes családok. Tőle északra 8 km-re van a Le Parc du Petit Prince. Ez egy kis tematikus vidámpark, legalábbis kisebb, mint a nálunk a Walygator vagy a Rajna másik oldalán levő, inkább kamaszoknak szóló Europa-park, de 10-12 éves korig biztos siker.
Vannak benne báránysimogatók, két léghajó, amit ki lehet próbálni és még pár jópofa attrakció. Itt is el lehet tölteni egy napot.
Nekünk lassan születésnapi hagyomány lesz a Petit Prince park, mert az utóbbi időben minden ősszel Johanna szülinapján oda megyünk.
Parc Petit Prince - szülinapi léghajózás, lent látható egy postarepülő, és egy csónak-csúszda pályája
Kilátás a léggömbből. Látható, hogy két helyen is ki lehet próbálni. Ezen kívül még van egy másik „tériszony-tesztelő” lehetőség, a képen látható spirális építmény, ahol felemelnek egy székben a magasba.
A közelben van az Ecomusée d’Alsace, ami egy kézműves múzeum, háziállat-bemutató, és szálloda. Össze van kötve a Parc Petit Prince-szel. Elég elfogadható szállás-árai vannak, és lehet kombinált jegyet venni a két helyre.
Colmar és a „kis Velence”
Tovább haladva észak felé következő város Colmar. Noha Mulhouse nagyobb nála, de Strasbourg mellett Colmar a legjelentősebb turistaközpont a régióban. A város fagerendás házairól, és hajózható csatornáiról híres.
A város népszerű része a „kis Velence” nevű negyed. Ahogy elkezdtem írni a posztot, vettem észre, hogy hiányzik pár hónap képe 2016-ból meg 2017-ből.
Azonnal arra gondoltam, na amilyen szerencsém van, pont azok a hónapok hiányoznak, amikor Colmarban voltunk. És valóban így volt. Ezért most csak internetről levett képeket tudok mutatni a városról. De nagyon ajánlom mindenkinek, aki erre jár, hogy ne hagyja ki ezt a várost.
Az Ancienne Douane épületében ülésezett a Décapole tanácsa. Ez a XIV. századi elszászi városszövetség ellenállt a feudális uraknak, és hasonlított a svájci kantonok szövetségéhez. Ebből a szövetségből kivált Mulhouse-i köztársaság, és éppen a svájci kantonokhoz csatlakozott a XVI. században.
Colmar városközpontja, a katedrális térnél
Colmar, La Petite Venise városrész
Nagyon jelentős a Musée Unterlinden gyűjteménye, évente 200 000 látogató keresi fel a múzeumot, nem csak a kiállított tárgyak különlegesek, hanem maga az épületegyüttes is látványos.
A város a nijmegeni béke (1678) rendelkezése alapján került Franciaországhoz. Ha valaki észak felől jön be a városba, egy meglepő szobor várja: a New York-i Szabadságszobor másolata, ennek az az oka, hogy a városban született Auguste Bartholdi, aki az USA talán legismertebb jelképét készítette. A szobrásznak múzeuma is van a városban.
Híres az adventi vásáráról, ezért sok a turista decemberben is. Colmar központja a route des vins (elszászi borút) egyik állomása.
Colmar karácsonyi vására hasonlóan híres, mint a strasbourgi. Sok turista felkeresi mind a két várost ebben az időszakban.
Kayersberg, a francia Tokaj
A Vogézek keleti oldalán futó borutat követve a következő helyiség Kaysersberg. Egy magyar vontakozása is van a Kaysersbergnek, egy Lazare de Schwendi nevű hadvezér a XVI században császári zsoldban harcolt, és egy alkalommal Tokaj környékéről vitt magával szőlőültetvényeket, ennek a városnak ez egy jellegzetes fajtája lett.
A város a 30 éves háború végével került Franciaországhoz. Itt született Albert Schweitzer, múzeuma a város főutcájának végén található.
Albert Schweitzer szobra, közelben található a város híres szülöttjének a múzeuma és szülőháza
„Il est minuit, docteur Schweitzer” mára szállóige lett Gilbert Cesbron darabjának kezdő- s zárómondata, arra hívja fel a figyelmet, hogy ideje van a megérdemelt pihenésnek. Hát ezen a túrán nem pihentünk. A nap folyamán végigjártuk a város összes hídját.
Itt nincsenek nagyobb csatornák, helyette két gyorsfolyású patak határolja a belső részeket
A belváros egyik kőhídja
Az egyik patak időnként a házak alól tör elő
A városka nekem jobban tetszik, mint a sokkal ismertebb szomszéd Riquewihr. Az egész óváros két bővízű és gyorsfolyású patak közé épült, a város két oldalán meg egészen meredek lejtők vannak.
Riquewihr, a borok városa
A következő város a borúton észak felé, a már említett Riquewihr, mi sajnos csak délután értünk oda a „majomhegyről” (erről majd később), de szerencsére sikerült elkapni az utolsó városnéző kisvonatot, mert addigra kifáradtunk. A kisvonat sokáig bent tekergőzik a városkában.
Riquewihr, a város főutcája meredeken kapaszkodik fel a szőlőhegy felé
Riquewihr, rengeteg borszaküzlet van a városban
Riquewihr, minket persze legjobban a halakkal teli nagy közkút érdekelt
Ez a város, ahogy sok másik is Alsace-ban, szintén híres a borászatáról, egy idő után ki is megy a vonat a szőlőhegyre. Ott meg is áll pár percre, a lányok ilyenkor mindig elkérik a fényképezőgépet, most is így volt.
Persze egyikük pont ott a megállóban ejtette ki a gépet a kezéből. Nekem kellett kiugranom a vonatból, és megkeresni a szőlőlejtőn. Szerencsére pont ott hosszabban állt a kisvonat, így volt időm utána rohanni a lejtőn. Visszafelé csináltam még egy gyors képet a domboldalból.
Riquewihr-től északra az első faluban van a Jardin des Papillons, a pillangók kertje, erre is érdemes rászánni egy órát. Trópusi pillangókat lehet megfigyelni élőben, és sok képen bemutatják a bebábozódási-átváltozási folyamatot.
Haut-Kœnigsbourg avagy német vár Franciaországban
A következő elszászi megálló szintén lehet egy teljes napos kirándulás. Haut-Kœnigsbourg talán egész Alsace leglátogatottabb látványossága, évente félmillió látogató jön el ide.
Noha Franciaország tényleg bővelkedik építészeti emlékben, ez a vár úgy lett ezek közül az egyik legismertebb, hogy lényegében ez egy német (újjá)építésű vár.
Haut-Kœnigsbourg, a bejárat
A vár a 30 éves háborúban pusztult el, svéd csapatok ostromolták a várban menedéket kereső Habsburg katonákat, de 52 nap ostrom után a vár teljesen leromlott.
Sokáig csak rom volt, majd az 1870-es harcok után, 1900 és 1908 között II. Vilmos császár építette meg úgy, hogy hasonlítson a középkori állapotára. A kastély berendezését még nem fejezték be 1918-ra, így a császár nem is nagyon látta mai állapotában.”
A sztorinak itt még nincs vége, folytatás a jövő héten.
Kövesd a Határátkelőt az Instagrammon is!
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek