Eszter London és Indonézia után tért vissza Magyarországra, hogy megpróbálja megvalósítani álmait. Történetét olvasva szerintem elég jó úton halad efelé. Egy olyan történet fonalát vesszük most fel, amit hat éve ejtettünk el, lássuk tehát, mi minden történt vele azóta! (Eszter hat évvel ezelőtti posztját itt olvashatod el.)

„Meglepett a Határátkelő blog megkeresése, de egyben nagyon örültem is neki, szívesen beszélek az országról, amiben élek. Két írást küldtem, még 2013-ban, mikor Indonéziából hazaköltöztem, ahová két év London után csöppentem.

Az eltelt bő hét évben sokat fordult körülöttem a világ, de pár dolog nem változott: szeretek utazni, szeretek Budapesten élni, hiányzik London, és úgy érzem, jó helyen vagyok.

Ambivalens érzések ezek, de igazak. Akkor valahol ott tettem le a fonalat a Londonról szóló írás végén, hogy jó is volt, küzdeni is kellett, de szerettem (szeretem most is, többször voltam látogatni), és belekezdtem egy projektbe, ami miatt úgy érzem, megéri itt maradni, amivel hatni tudok az országra, ahol élek.

Életem egyik legjobb döntése

Ennek a mondatnak köszönhetően, a blogon keresztül megkeresett Koós Gábor, aki azán éveken keresztül, ha nem is sok pénzzel, de támogatta a projektet, amit ez úton is őszintén és újra köszönök neki, mert az a pici is nagy segítség volt, arról nem is beszélve, hogy nagyon hitt a projektben, ami viszont felbecsülhetetlen támogatás.

Ez a projekt volt a NOWmagazin, egy online kulturális platform, amit Zsiga Pál barátommal indítottunk el 2012. nov. 1-én azzal a céllal, hogy támogassuk a feltörekvő, pályájuk elején lévő zenészeket, művészeket, a fiatal kortárs kultúrát.

Életem egyik legjobb döntése volt, hogy ebbe belekezdtem, sokat köszönhetek a magazinnak érzelmileg is, munkatapasztalat és kapcsolati tőke szempontjából is, és hiába volt gyakran szélmalomharc, semmire le nem cserélném.

A multis munka nehézségei

Az elején naivak voltunk, de lelkesek, szívvel csináltuk, és rengeteg szuper embert ismertünk meg. Közben egy multinál dolgoztam IT supportként, ami arra volt jó, hogy eltartson és megadja a szabadságot, hogy mellette a magazinnal foglalkozzak, építsem, egyengessem az útját. Ezt muszáj volt fejben így leszögezni, különben bedarált volna.

Nagyon hamar rájöttem, hogy egy multicéges környezetben sem a céges felépítés, sem a munkamorál, sem a nexusok nem nekem valók, arról nem is beszélve, hogy nagyon nehezen ülök meg napi nyolc órát egy irodában, főleg, ha azt érzem, hogy a munkám nincs megbecsülve, mert egy betanított majom is meg tudná csinálni.

Behúzott az irodalom

2012 őszén jelent meg a könyvem, amit az Indonéziában töltött hónapokról írtam. Szuperboldog voltam tőle, a maga módján sikeres volt, és adott egy nagy lökést, hogy komolyabban vegyem az írást és az irodalmat, így kerültem el a Fiatal Írók Szövetségének egy prózaműhelyére, majd hamarosan rendezvényeket kezdtem nekik szervezni, jelentek meg novelláim folyóiratokban és később, közel két évig vezettem is a prózaműhelyt.

Nagyon behúzott az irodalom, a könyvem kiadójánál is dolgoztam egy darabig heti egy napban, így a multitól kissé el tudtam szakadni, de még nem egészen.

2015-ben aztán egy reggel arra ébredtem, hogy kiadót akarok alapítani. Bár könyvkiadást végeztem a Szegedi Egyetemen, de nem ez, hanem inkább az pattintotta ki az ötletet, hogy a három itt töltött év alatt egyre jobban beleláttam a könyves szakma és a zenei színtér bugyraiba, és észrevettem, hogy vannak erősségei, gyengeségei, és jót tenne nekik egy új modell.

Amióta az eszemet tudom, imádok olvasni és zenét hallgatni, így azzal keltem, hogy elindítok egy irodalmi-zenei valamit, ahol, ha nem is jobban, de máshogy akarom csinálni, mint mindenki más. Ez lett a NOW Books & Music.

A zenei menedzsment

A semmiből indult, önerőből, zsebpénzből, ahogy a magazin is, és meglepően hamar meglepően jó nevet szerzett. Ennek égisze alatt másztam bele a zenei menedzsmentbe.

Közös barátokon keresztül, még korábban ismertem meg Balázst és Ábrist, miután hazaköltöztek Londonból, és itthon újra összerántották a The Royal Freak Out nevű zenekarukat, velük együtt indultunk el ezen az úton, akkor még itt is naivan, de iszonyú nagy lelkesedéssel, hiszen mi lehet menőbb, mint a rock’n’roll?

Második, már itthon megjelent kislemezüket már én egyengettem, és azóta is őszintén hiszem, hogy lesz még ebből Wembley, de ha egyelőre még az nem is, jövőére egy újabb szerbiai turné, 2021-ben meg remélhetőleg görög turné.

2016-ban megjelent egy novellatrilógiám is, amit a String Theory zenekarral zenei albummá dolgoztunk át Ördöggerinc címmel, ennyire menő dologhoz még sosem volt közöm, a mai napig leakadok ezen. Amikor először láttam meg az Írók boltja kirakatában, tényleg könnybe lábadt a szemem.

Nem könnyű terep, sem a zenei élet, sem az irodalmi, ha az ember meg akar élni belőle. Nem is igazán lehet, főleg azoknál a rétegzenei műfajoknál és kortárs irodalomnál, amiben én mozgok.

Itt tudok tenni a közösségért

Ellenben nagyon hálás dolog, sokat kap vissza az ember érzelmileg. Feltölt, pörget, éltet, ahogy Budapest is, aminek egyre több rejtett részét ismertem meg, egyre több embert, egyre izgalmasabb helyeket.

Többször visszamentem Londonba látogatóba, de egyre inkább azt éreztem, s érzem most is, hogy itt a helyem, itt tudok valamit tenni a közösségért. Minden nap biciklivel járok már bő hat éve, és csodálom, hogy nem ütött még el autó, mert rendre azon kapom magam, hogy csak bámulom a körút gyönyörű homlokzatait, a Dunát, a várat, a Szabadság-hidat. Elképesztően szép ez a város.

Közben kisebb-nagyobb utazások mellett bejártam a Dél-afrikai Köztársaság egy részét is, hatalmas élmény volt, és beleszerettem a Balkánba, ahova gyakran visszajárok az utóbbi pár évben. Ezekről néha-néha írok is ezt-azt.

Ugrás egy bizonytalanabb világba

A nagy fordulópont 2017-ben jött, amikor egy barátom felajánlott egy munkát, hogy segítsek be a vállalkozásába. Otthonról, adminisztratív dolog, és úgy osztom be a munkaidőmet, ahogy szeretném, ellenben bizonytalan, mennyire lesz ez hosszútávú vállalkozás. Egy pillanatig nem gondolkoztam, beadtam a felmondásomat a multinál.

Ezt a pillanatot a mai napig életem top 3 legjobb döntéseinek egyikének gondolom, még ha ezzel az egyéni vállalkozók sokkal bizonytalanabb világába is léptem be: nincs fix szabadnap, nincs havi garantált fix fizu, nincs felmondási idő, nincs betegszabi.

Mégis, ez szükséges volt, hogy tovább tudjak menni azon az úton, amin elindultam, hogy felépítsek valami stabilat a NOWmagazinból és a NOW Books & Musicból, amikkel eddigre már annyi munkám lett, hogy nem is bírtam az irodai meló mellett/alatt csinálni.

Elvégeztem egy egyéves zenei menedzsment sulit, még mélyebbre másztam a dologba, mert szerettem volna kilépni a naiv lelkes amatőr státuszból a profizmus felé. Tudom, hosszú még ez az út.

Közben Palival más irányba indult az életünk, neki nagyon beindult a fotózás, nem is volt kedve, de már ideje sem annyit foglalkozni a magazinnal, és emiatt egyre több lett közöttünk a konfliktus.

Nehéz időszak volt az utolsó néhány hónap, akkor a bevételeim is drasztikusan csökkentek, magánéletileg is sok volt a zűr, elég nagy pánikban voltam. Végül, hosszas szenvedés után úgy döntöttem, többet ér a barátságunk, így 2019. február 11-én lehúztuk a rolót a NOWmagazin „szerkesztőségében”.

Aznap utaztam Kubába, hogy kipihenjem az elmúlt éveket és új terveket kreáljak a jövőre, az út pedig nagyon feltöltött, és mire hazajöttem, még munkám is lett, egy civil projekt kommunikációsaként, amin keresztül egy új világba csöppentem.

Nagyon sokat tanultam általuk, de szeptemberben elköszöntünk egymástól, mert az én természetes közegem azért mégis csak a zenei-irodalmi élet.

Befektetés a jövőbe

Beiratkoztam egy zenei export és zenei branding képzésre, jelenleg négy zenekarral dolgozom aktívan és egy újabb könyv születésén ügyködök.

Remélem, hamarosan találok olyan zeneipari munkát ezek mellé, ami azért el is tart, de most nem aggódom emiatt, most ezt az időszakot befektetem a jövőbe, most arra fókuszálok, hogy minél többet tanuljak, fejlődjek, hogy még inkább beérjenek a dolgok.

Azt érzem, hogy a legjobb helyen vagyok és az életem a lehető legjobb irányba halad, még, ha tudom is, hogy Londonban sok minden könnyebb lenne vagy jobban keresnék.

A világ egyik legmenőbb munkája

Itt sok a kihívás, naponta felbosszant az aktuálpolitika, egyre jobban érzem a bőrömön az újabb és újabb korlátozásokat, de ahelyett, hogy erre fókuszálnék, inkább berakom a fülesem, felpattanok a cangámra és végig tekerek a világ egyik legszebb városának utcáin, találkozom a barátaimmal, akik mind olyan emberek, hogy a két kezemet összetehetem miattuk.

Bevetjük magunkat a budapesti éjszakába, ami színes, élő, lüktető, néha értelmetlen és reggelig tartó, de mindig valami egyedit tartogató.

Aztán ezt másnaposan ébredve, persze, kevésbé látja színesnek az ember, de akkor meg egy nagy bögre kávé után leülök dolgozni a fotelbe, a macskám az ölembe kucorodik, és azt érzem, hogy a világ egyik legmenőbb munkájába fogok bele: koncerteket szervezek a zenekaraimnak, agyalok a jövőjükön, hova tovább, kivel kéne közös buli, kéne-e egy jó klip, hogyan lesz ebből fesztiválnagyszínpad, hogyan fog összeállni 2021-re a görögországi turné és amúgy megjött-e már az árajánlat az új könyvhöz a nyomdától.

Ötletem sincs, mit fog hozni a jövő, de, ami nem változott 2012 óta: szeretek utazni, szeretek Budapesten élni, hiányzik London, úgy érzem, jó helyen vagyok és jó irányba tart az életem.”

(Fotó: pexels.com/musicfactory-lehmannsound)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.