Adott egy mindenféle felmérések szerint a világ élvonalába tartozó társadalom, ami az emberi jogok, a jólét és rengeteg egyéb tényező szempontjából a legjobb helyek közé számít. Mihez kezd egy ilyen ország a bevándorlókkal? A kérdés nyilván nem új, de egy sorozat most egészen érdekes megközelítésben dolgozza fel a problémát.

A minap belefutottam egy nagyon érdekes sorozatba, ami egyszerre kicsit sci-fi, nagyon krimi – de mindenekelőtt görbe tükröt tart a helyszínt adó ország (illetve általában a nyugati társadalmak) és a bevándorlás elé. Így aztán arra gondoltam, írok róla, mert szerintem a határátkelők szempontjából is érdekes.

Az alaphelyzet

A Beforeigners (magyarul Időbevándorlók címen fut, ami nem rossz, de az eredeti talán egy fokkal jobb, így maradnék annál) Norvégiában játszódik napjainkban.

Egészen pontosan Oslóban - 4 hónapos apasági szabadságuk idején férfiak tologatják a központban a babakocsit, lattét szürcsölnek egy, az erőszakot elutasító társadalomban, ahol még az alkoholfogyasztást is az állam kontrollálja.

Aztán egyszer csak történik valami: a kikötő vizében emberek jelennek meg. Nem akármilyen emberek, hanem emberek a múltból: őskoriak, vikingek és XIX. századiak egyaránt.

Emberek, akik életük során kereszteket égettek, kővel vadásztak nyúlra, mézsört ittak koponyából és verekedtek, pogány isteneket imádva. (Az egyik szereplő egy templomba tévedve megjegyzi: hogyan lehet olyan istent tisztelni, aki harc nélkül hagyja, hogy felszögezzék egy keresztre…?)

Szóval megjelennek a múlt emberei (egyébként nem csak Oslóban, hanem világszerte), nem tíz vagy ötven, hanem sok száz, majd sok ezer és hirtelen ott a feladat, befogadni és elviselni őket, hiszen ők is norvégok – csak éppen elmúlt korokból.

A sorozat rögtön az elején ugrik pár évet előre, amikor az elsőre őrületnek tűnő érkezések a mindennapok részeivé válnak. A társadalom felkészül a fogadásukra, karanténok és fogadóállomások nyílnak, majd miután az érkezők már nem jelentenek egészségügyi kockázatot, elengedik őket.

Oslo pedig megváltozik, a különböző korok olvasztótégelyévé válik. A XIX. századból érkezett lovas (mert a legtöbben saját korukra jellemző ruhákban járnak, gyakran úgy is közlekednek) fülhallgatón hallgatja a zenét, bárok nyílnak ősi viking írásjelekkel, középkori piacok az utcákon és még sorolhatnám.

A modern társadalmak szatírája

Miközben az alkotók beleírtak egy gyilkosságos-nyomozós szálat is a történetbe, nem nehéz az egész mögött meglátni egyfajta parabolát, szatirikus szálat: adott egy modern társadalom, ahová egyszer csak megérkezik egy csomó ember, aki más értékeket, más kultúrát vall, más isteneket imád – és meg kell próbálni együtt élni egymással.

Rengeteg olyan dolog lesz hirtelen kérdőjeles, amit a hétköznapokban a nyugati társadalmak normálisnak tartanak: a gluténmentes étkezés mániája (egy jelenetben egy múltból érkezett elfelezi a szendvicsét a modern kori főszereplővel, aki azzal utasítja vissza, hogy abban glutén van, márpedig ő olyat nem eszik, mert allergiás rá. A kérdésre, mi szerint mi is az a glutén, nem tud válaszolni, mire a reakció: félsz a gluténszellemtől? Ami vicces persze, de ha jobban belegondolunk, rengeteg „gluténszellemmel” élünk együtt.)

A sorozat egyik fő kérdése persze a bevándorlás, a befogadó társadalmak egyes tagjainak idegenellenessége, a „nem vehetik el a munkánkat”, az „aki idegen, az menjen haza” – ismerjük ezeket jól.

A sorozat egyik jelenetében egy modern oslói találkozik szembe az utcán egy múltból érkezettel és felkiált: „Norvégia a mostaniaké!”, ami egyszerre vicces és mélyen elgondolkodtató. (Hova menjenek haza az ősök?)

A történet egyik ironikus fordulata éppen itt csíphető nyakon: a bevándorlásellenes pártok gyakran éppen az elődökre hivatkozva zavarnák el az „új” bevándorlókat, itt viszont kiderül, hogy őseink legalább annyira különböznek tőlünk, mint a más országból érkezettek.

„Az általunk kitalált univerzum a menekültválság és a bevándorlás kérdésének allegóriája. Bevándorlóként megvan a saját nyelved és identitásod. Fontosnak éreztük, hogy a sorozatban a régről érkezetteknek saját nyelve legyen. Már a casting előtt tudtuk, hogy a nyelv fontos és kulcskérdés lesz a válogatás során” – nyilatkozta a Variety című magazinnak az egyik társszerző, Anne Bjørnstad.

Amikor beüt a PC

Kap persze nagyokat a politikai korrektség is, például amikor a rendőri vezetés egy rádióinterjúban a vikingekről beszél, mire érkezik a megjegyzés: „nem szeretjük ezt a szót, inkább északi származású embereknek hívjuk őket”.

De vannak itt „korszakfanatikusok” éppúgy, mint „transztemporálisok”, az egyik rendőr főszereplőt pedig az „első multitemporális kollégaként” mutatja be a rendőrség osztályvezetője – szóval kap mindenki rendesen.

A Beforeigners erőssége abban is rejlik, hogy mindezt nagyon finoman adagolva üzeni, nem ítélkezik a jelen társadalma fölött sem, csak éppen szembesít minket az értékeinkkel, társadalmi normáinkkal és kérdőjeleket dobál ránk.

Kivándorlásról és bevándorlásról egyaránt.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.