Ma ismét egy (nagyon) régi történet folytatását ismerhetitek meg. Anno, 2012-ben jelent meg drk első posztja, amiben elmesélte, miként jutott ki Írországba és hogyan vetkőzte le az előítéleteit. Rákövetkező évben Amerika, méghozzá a Szilícium-völgy következett. Talán nem spoilerezem el a történetet, ha annyit elárulok, a helyszín az elmúlt hat évben is maradt, ám ezen kívül rengeteg minden történt vele. (A képeket külön köszönöm a szerzőnek.)

Az öböl, ahol lakunk

„Először is elnézést szeretnék kérni a helyesírási, nyelvtani hibákért. A költözés egyik mellékhatása, hogy a magyar nyelvtanom és szókincsem megrekedt azon a szinten, ahol akkor volt, amikor kiköltöztem. Remélem, ezektől függetlenül is érdekes lesz olvasni.

Volt már korábban két írásom is a blogon, ezért azzal kezdeném, hogy mi történt azóta. Ott fejeződött be a történet, hogy elköltöztem Írországba, miután állást kaptam a Facebooknál, onnan pedig kb. két évvel később Kalifornia következett.

Természetesen oda meg vissza voltam, hogy mennyire csodálatos minden. Utána kezdődtek a bajok…

Beilleszkedési gondok

Alig pár hónappal azután, hogy arról áradoztam, mennyire nagyszerű Kalifornia, elkezdődtek a gondok. Elsőként a házasságom ment teljesen tönkre. Öröm az ürömben, hogy mindez villámgyorsan történt, ettől függetlenül egedül találtam magam az USA-ban, se barátok, se ismerősök egy teljesen idegen világban.

Akkor nem ismertem fel, de teljesen depressziós is lettem egy időre. Ennek következményképp a munkahelyi teljesítményem rengeteget zuhant és borzalmas csapattárs lettem.

Folyton mérges, ingerült és kötözködő voltam, ennek pedig kb. két évvel a kaliforniai kezdés után az lett a vége, hogy elbocsájtottak. De mire erre került a sor, már minden sínen volt.

Mire behívott a főnököm a megbeszélésre, amin arról volt szó, hogy ezentúl nem kell jönnöm, már volt ajánlatom másik cégektől és magamtól is készen álltam tovább állni.

Nem akarom tagadni, hogy ettől függetlenül teljes csődként éltem meg és borzalmasan fájt a lelkemnek, hogy életemben először nem sikerült teljesíteni a munkahelyemen.

Új élet, új kapcsolat

Körülbelül egy évvel a Kaliforniába érkezés után, szinte egyből a válást követően egy reggel teljesen véletlenül belementem a mostani feleségem autójába.

Ekkor már annyira nem szerettem itt, hogy azon gondolkodtam, mikor költözöm vissza Európába. Éreztem, hogy a munka sem megy jól és nem is szeretek itt lenni.

Amikor viszont a kis koccanásunk után odasétáltam az előttem álló autóhoz, benéztem az ablakon, hogy minden rendben van-e és ez a tündér visszamosolygott rám… minden megváltozott.

Gondoltam, megéri itt maradni, megpróbálni rendbe rakni a munkahelyi dolgokat és meglátni, mi lesz a kapcsolatból.

A (most már) feleségem Tajvanon született és tizenévesen költözött az Egyesült Államokba. A hozzá hasonlókat egymás közt „banánnak” nevezik, azaz kívül sárga, belül fehér. :) Vagyis ázsiai külső, de fehér (amerikai) gondolkodás.

Ettől függetlenül az égvilágon semmi közös sincs bennünk, néhány kivétellel: angolul beszélünk, társat kerestünk, korai harmincasok és karrierorientáltak vagyunk. Minden másban, amit csak el tudsz képzelni, teljesen különbözünk.

A mai napig kétfajta fogás készül minden étkezéshez, mert amit ő eszik, én nem eszem meg, amit én eszek, azt ő nem akarja enni. Ő teázik, én kávézom. Egy king size ágyban alszunk, amihez két egyszemélyes matracot vettünk, az övé a kapható legpuhább, az enyém a legkeményebb. Az én autóm nagy, az övé kicsi és így tovább.

Szinte teljesen külön baráti körünk van és a szokásos párok számára szervezett dolgokon túl nem is nagyon vegyülünk egymás barátaival. Rengeteg időt töltünk kettesben. Heti 6-10 órát legalább egymásra szánunk, ilyenkor kettesben, telefonok és minden nélkül csak beszélgetünk.

Elmentünk AMTRAK-kel Portlandből Chicagóba, a kétnapos út nagy élmény volt

Ez főleg kutyasétáltatást, túrázást jelent, illetve amikor az üzletünkön dolgozunk, akkor néha heti 8-20 órát töltünk csak az autóban. Nincsenek kínos csendek, nincsenek viták és mindössze két veszekedésünk volt, az egyik azért, mert itt szokás az esküvőre tortavágó szettet venni. Hiába volt mindössze $75, addig vitatkoztam rajta, ameddig lehetett, hogy márpedig ezt nem vagyok hajlandó kifizetni.

Persze végül csak megvettük, de azzal a feltétellel, hogy erről külön képet kell csináltatni a fényképésszel és a falon fog lógni. Azóta is a falon a szokásos képek mellett ott a fotó a tortavágó szettről…

Ettől függetlenül nagyszerűen működik a kapcsolatunk, mert imádjuk és támogatjuk egymást a végtelenségig.

Teljesen új életet építettünk fel a semmiből, egymás igényeit figyelembe véve. Nem vagyunk kötve sem tradíciókhoz, sem szokásokhoz, sem családhoz, sem barátokhoz.

Legalábbis nem nagyon, így a mostani életünk pontosan olyan, amilyennek szerettük volna, hogy legyen. És ha valami mégsem működik? Változtatunk rajta.

Azt hiszem, pontosan ez az, ami anno hajtott, hogy megismerjem és megtapasztaljam az életet másképp is. Tervezzük a családot és már most azon gondolkozunk, hogyan fogjuk mind az ázsiai, mind a magyar kulturális örökségeket átadni.

Az egyetlen érdekesség talán az, hogy Hawaii-on volt az esküvőnk! Annak ellenére, hogy embereket kellett reptetni, (sokkal) olcsóbban jött ki, mintha helyben lett volna.

Kaliforniában a fényképész, akit eredetileg fel akartunk bérelni, csak fényképeket készített volna (nem viccelek) kb. $4000-ért. Az esküvőre én mindig felesleges pénzköltésként tekintettem, egy olyan bulira, aminek semmi értelme.

Viszont ez annyira tetszett, hogy a mai napig alig tudom elhinni, hogy panelgyerekként ilyet is megértem. :)

Fekete homokos part Hawaii-on

Élet külföldön

Érdekes dolog ez, mert soha sem lesz senki, aki egyszerre tapasztalja meg, milyen otthon és külföldön is élni. :) Úgyhogy azt nem tudom megmondani, hogy jobb-e vagy sem. Viszont itt egy rövid lista arról, amiről azt hittem anno, hogy számít és arról, amire én nem számítottam.

Dolgok, amikről azt hittem, fontosak:

Kaja

Azt hittem, a magyar ételek hiányozni fognak. Így is volt pár hónapig, de akkora a választék a nemzetközi ételekből, hogy ha lenne is magyar étterem, évente néhány alkalomnál gyakrabban nem mennénk.

Phily cheestake a feleségemmel

Hazaszeretet/utálat

Ezen a téren sok a vegyes érzelem. Emlékeim szerint sosem éreztem magam nagyon hazafinak, de azt tudom, hogy nem szerettem otthon élni. A külföldön töltött 10. évhez közeledve, nincs már semmi harag, utálat, szeretet. Minden erős érzelem elmúlt.

Magyar vagyok, ott születtem, de ez ennél több érzelmet már nem vált ki belőlem, megbékéltem a dolgokkal és tisztelettel tekintek az örökségemre és a kultúrámra.

Autók, nagy házak és az esztelen vásárlás

Az égvilágon mindenhez hozzá lehet szokni. Mindabból, ami elsőre érdekes volt, már nem igazán érdekel semmi vagy látom a negatív oldalát. Például jó lenne egy nagy amerikai ház, de akkor a kertvárosba kellene költözni, ahonnan a legközelebbi bolt is csak autóval érhető el.

Képtelenség rendesen barátkozni és a munkába járás szépen lassan kiszívja az emberből az életörömet.

Van egy pályaautóm, amit vontatni kell és imádom csinálni

Szilícium-völgy

Sajnos nekem személy szerint ez a legnagyobb csalódás. Hol kezdjem a listát?

Nem elég, hogy erdőtüzek vannak és szárazság (néha évekig szinte egyáltalán nem esik az eső), ha esetleg ez nem próbál megölni, akkor 70 százalék esély van arra, hogy egy 7-esnél erősebb földrengés történik a következő 30 évben.

Ami persze a legtöbb helyen annyira nem nagy gond, mindenki fel van rá készülve, mi is. Ellenben az öböl jelentős része vagy szó szerint törésvonalra épült, vagy olyan talajon van, ami folyadék módjára viselkedik, ha megrázod (liquification).

Ezen kívül minden túl van népesedve és árazva, miközben a legtöbb dolog minősége borzalmas. Az emberek nagyon okosak, de mivel olyan cégeknek dolgoznak, amelyek folyamatosan azt erősítik bennük, hogy ők a legjobbak, legokosabbak, borzalmasan arrogánsak, elkényeztetettek és elitisták.

Jobb, ha felkészülsz arra, hogy a legjobb éttermek, sörözők, sörfőzdék, partszakaszok, motoros, vagy autós útszakaszok mind itt vannak – legalábbis a helyiek szerint.

Nem csak simán a legjobbak egyike, nem. A LEGJOBB és kész. Minden más ebből adódóan abszolút másodrendű és nem is érdemes vele foglalkozni. Ez borzalmasan bosszantó.

Dolgok, amikről azt hittem, nem fontosak:

Barátok

Ezt becsültem a leginkább alá. Harminc fölött már nehéz barátkozni, így jelenleg szerintem van talán egy-két új barátom és a távolság ellenére a mai napig az otthoniakkal értem meg magam a legjobban.

Orvosok és egészségügy

Sosem hittem, hogy annyira jó is lehet, mint itt. Még semmire sem kellett várnom, mindenki mindig mosolyog és mindent megtesznek, hogy tökéletes legyen a szolgáltatás.

A harmincas éveim közepén járok, de már rutinszerűen vagyok ellenőrizve, tippeket kapok arra mit és hogyan változtassak, hogy ne legyenek problémák a következő 20 évben. Sokan szidják, de az itteni egészségügy minősége szerintem páratlan.

Évszakok

Ez a mindig 20-25 C időjárás szerintem a világon a legunalmasabb dolog. Annyira hiányoznak az évszakok, hogy sosem hittem volna, hogy egyszer visszasírom az esős őszi időjárást.

Na de, akkor milyen is az élet végül is? Nem könnyű megválaszolni a kérdést, azt hiszem, a legjobb, amit mondani tudok: normális. Kevés igazi barátunk van, viszont a feleségemmel együtt az első generációs bevándorlók életét éljük, vagy a gyerekeinknek építjük a jövőt. Ez ad egyfajta küldetéstudatot, amitől értelmet nyer a robotolás.

Az élet Kaliforniában

Ugye, nem tudom, milyen ennyi idősnek lenni bárhol máshol a világon. De itt egy lista. (Szeretem a listákat… :))

Itt jelenleg mindketten nagyjából heti 40-60 órát dolgozunk. Erre jönnek rá a saját cégek, ami időnként plusz 5-20 órát is hozzá tud adni egy héthez, de nem érezzük úgy, hogy kilátástalanul elsöpör minket a munka és mindig van tisztán látható eredménye.

Közel lakunk a munkahelyhez, olyan szép helyen, ahol jól érezzük magunkat. A ház, melyben egy lakást bérelünk, egy kikötő köré épült. Emiatt folyamatosan van egy kis szellő az öböl irányából és a hőmérséklet is mindig megfelelő.

Sehova sem kell sokat autózni, a legrosszabb időpontokban is mindössze 30 perc mindent étterem, amit szeretünk.

A fizetésünk kb. fele megy el a lakhatásra és a költségekre, a másik felét el tudjuk tenni, és erre jönnek rá az itt rendkívül népszerű részvényopciók.

Normális autókkal járunk, normális (bár az otthoninál kicsit nagyobb) lakásban lakunk. Az említett felelősségtudat és küldetés, hogy a gyermekeinknek építjük a jövőt, segít abban, hogy ne vegyünk túl drága autókat és inkább spóroljunk.

Évente 2-3 alkalommal utazunk ide-oda, szinte mindig valami indokkal, például valakinek az esküvőjére, beteglátogatóba vagy hasonlók. Olyankor kicsit turistáskodunk, de klasszikus nyaralásra nem volt példa már évek óta.

Igazából nem is hiányzik, mindketten borzalmasan élvezzük az életünk és a cégeink építését és nem bírjuk jól a semmittevést. Ez alól a régi álmom, New York volt a kivétel és a Japánban töltött nászutunk.

Steak Japánban – egy levélen kellett megsütni

A munkahelyek szerintem rendkívül kellemesek. Minél magasabb a pozíció, annál több a vállalati politika, de a Völgyben szerintem aki nem akar komolyan beleszólni a dolgokba, rendkívül jó helyzetben van.

Annyira sok az álláslehetőség, hogy a munkaadóknak muszáj mindent megtenni, hogy jól érezd magad, mert gondolkodás nélkül mész máshová több pénzért.

Sajnos olyan házat vagy lakást, amit szeretnénk, nem igazán tudunk és nem is igazán akarunk venni, inkább befektetjük a pénzt. Szerencsére a bérlés rendkívül megbízható, cégektől bérlünk, akik ebből élnek. Kicsit drágább, de a befektetésekért szerintünk megéri.

Amikor eljön majd az ideje, terveink szerint elköltözünk innen egy olyan helyre, ahol tudunk házat venni és feladjuk néhány olyan részét az öbölnek, amiért megéri itt élni például a magas fizetéseket, a részvényopciókat és a hihetetlenül jó munkahelyeket.

Gyerekekről egyelőre nem tudok nyilatkozni, de az ismerősök jelentései alapján irdatlan költségekkel jár. Vagy a lakásbérlés lesz brutálisan drága, esetleg a házvásárlás, vagy a magániskolák.

Az egyetlen dolog, amitől teljes mértékben elönt a pánik, azok az amerikai kertvárosok. Úgy tekintek rájuk, mint egy börtönre. Eszem ágában sincs odaköltözni, de még nem tudom, hogyan fogom ezt kialkudni a feleségemből, aki nagyon szeretne egy klasszikus szép kertvárosi házat. :)

Amerika, ahol bármi lehetséges

Azzal szeretnem zárni, hogy mennyire elvarázsolt az, hogy itt az ember szinte mindenre képes, amit csak szeretne. A legjobb példa az olyan emberek, mint Elon Musk, aki bevándorlóként lett az, aki. De nem is kell ennyire szélsőséges távlatokig menni.

Panelgyerekként, elvált anyukától, úgy, hogy néha nem volt mit enni, oda jutottam, hogy van egy jól működő ingatlanbefektetési cégünk, ami lassan növekedik. Főállásban most már „director” magasságában van a beosztásom és most indítjuk a második cégünket.

Belőlem biztosan nem lesz milliárdos, ha már megélünk a saját cégeinkből, akkor szerintem minden létező célomat elértnek tekintem a karrier terén. Ami fontos, hogy ezt el lehet érni politizálás, adóelkerülés és trükközés nélkül, tiszta lelkiismerettel egy közel biztos gazdaságra építve – ez nekem otthon nagyon hiányzott. A kisvállalkozásoknak itt megteremtett légkör szerintem páratlan.

Viszont ez mind semmi a feleségemhez képest. Megérkezett középiskola után, alig tudott angolul, Starbucksban dolgozva tanult meg, az egyetem előtt először community college-be járt, hajszolta a karriert, és pont aznap, amikor ezt írom, ment a New York Stock Exchange-re vendégként, mert a cég, ahol már lassan 10 éve dolgozik, tőzsdére ment. Végtelenül büszke vagyok rá, ahogy a trading flooron készült képeket nézegetem.

Ezzel együtt a saját cégeink építése mellett gyerekeken dolgozunk és továbbra is üldözzük a nagyon is elérhető amerikai álmot. Azt hiszem, megtaláltam azt, amiért elhagytam Magyarországot. Megérte-e? Azt nem tudom, és nem is hiszem, hogy bárki valaha meg tudja mondani, de az biztos, hogy semmi pénzért nem adnám fel azt, amit építettünk.”

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.