Azért is jó a Határátkelőt csinálni, mert az ember időről időre olyan témákba fut bele, melyekre nem is gondolt volna. Nekem legalábbis soha eszembe nem jutott volna (Bellával ellentétben), hogy mennyire másként viszonyulnak a világ különböző pontjain a kutyások a kisgyerekekhez. Márpedig az ő tapasztalata szerint így van.

Neked mit jelent a magyarság? Hogyan viszonyulsz Magyarországhoz, miként gondolsz rá, amikor külföldön vagy és milyennek látod, amikor hazalátogatsz? Írd meg a hataratkelo@hotmail.com címre!

„A férjem munkája és saját kedvtelésünk miatt rendkívül sokat utazunk a világban, nem változott ez akkor sem, amikor megszületett a kisfiunk, aki 6 hónaposan ült először repülőn és 3 éves sem volt, amikor először utazott a tengerentúlra. 

Ennek megfelelően imád repülni, buszozni, villamosozni, autózni, taxizni és imádja azt a buszt is, ami kivisz minket a reptérre itt Budapesten. Azt gondolom, hogy eleve nyitott természete van, de a sokféle ember, sokféle tapasztalat rendkívül barátságos valakivé tette őt 3,5 éves korára. 

Most nem a gyerekkel utazás körülményeiről szeretnék írni, hanem egy érdekes megfigyelésünkről. Vagyis arról, hogy mindenhol másként fordulnak a háziállatok gazdái a gyermekünk felé. 

Mi már egészen kicsi korában megtanítottuk neki, hogy nem simogatunk kutyát, cicát, nyuszit, egyéb állatot anélkül, hogy előtte megkérdeznénk a tulajdonosát, hogy szabad-e. 

Az állat ugyanis lehet barátságtalan természetű, aznap éppen rossz passzban, vagy beteg is lehet. Sőt, van olyan gazda is, aki nem szereti, ha simogatják az állatát, akkor sem, ha az állat egyébként vágyna erre (ezt nem egyszer tapasztaltuk Budapesten már). És ezt is tiszteletben kell tartani, viszont egy 3 évesnek ezt mind-mind tanulnia kell a világról. 

Amikor külföldre utazunk, mindig megtanítunk neki az adott nyelven egy-egy megszólítást és a simogatás szót is mellé. Mivel még nem beszél túl jól magyarul sem, így könnyen megy az, hogy ne magyarázza túl a dolgot, és ne keverjen bele magyar szavakat. 

Néhány érdekes tapasztalatot kiemelnék az eddigi kalandjainkból: 

Cambridge, London, Manchester (UK) 

A cambridge-i tulajdonosok nagyon barátságosak voltak, megszólítottak minket a sétáinkon az utcán és a kisfiunkkal csevegve engedték a kutyájukat is simogatni. 

Érdekes módon Manchesterben és Londonban meg valahogy mindenki rohant, kutyákkal csak parkokban találkoztunk, ahol őrületes sebességgel mozogtak, így a kisfiunk nem tudott közel kerülni hozzájuk. 

Manhattan és Princeton (USA) 

Tapasztalatunk szerint Princetonban az élet lassú folyású, az emberek mosolyognak egymásra és előzékenyek. A gyerekesek beszélgetnek egymással a játszótéren, a kutyák gazdái meg leállnak veled dumálni az utcán, és biztatják is közben a gyerekedet, hogy simogassa csak meg az állataikat. Azok pedig jól viselik a simogatást. 

Manhattanben volt mind közül a legizgalmasabb tapasztalatunk. A Central Parkban már távolról integetett sok gazdi, hogy menjünk oda, simogassuk csak meg a kutyusokat. Sokan meg is dicsérték őt, hogy először kérdez, és utána simogat. 

A legkedvesebb élményünk mégis az Upper West Side-on volt az egyik hajnalon, amikor sétálni indultunk. Egy ottani bácsi állított meg minket a kiskutyájával, P.J.-vel, hogy simogassuk meg az ölebet. 

A beszélgetésünk végén arra biztatta a fiunkat, hogy cica helyett inkább tartson kutyust, mert itt az Upper West Side-on nem fogadja majd be őt a kutyás közösség, és akkor nem lakhat majd itt utána. :) 

Sliema (Málta) 

Sliemában a tengerparton sokan futnak kutyával. Ezekhez az állatokhoz nem tudott hozzáférni a kisfiunk. Viszont az éttermekben, kávézókban és a parton ülő, fekvő kutyák gazdái nagyon kedvesek voltak. 

Valószínűleg ezek az emberek turisták voltak maguk is. Nem beszélve azokról a szuper barátságos cicákról, akiket a tengerparton láttunk a cicaparkban! Mivel kóbor cicákról van szó, őket csak néztük a távolból egy padon üldögélve. 

Lipótváros (Magyarország) 

Kisfiunk Lipótvárosban töltötte az eddigi éveit. Itt a legtöbb játszótér mellett kutyafuttató is van, így lehet a kutyusokat mozgás közben figyelni. Nem beszélve arról, hogy mindkét házban volt kutyus, nem is egy. 

Itt nagyon vegyesek a tapasztalataink. Inkább negatívak, mint pozitívak. Amikor a kisfiunk kérdezi, hogy szabad-e simogatni a kutyust vagy csak köszön a gazdinak, hogy feltehesse neki a nagy kérdést, többnyire már húzzák is el a kutyát tőle az emberek. Sokan akkor is, ha csak meglátják, hogy közeledik. 

Persze vannak jó tapasztalatok is, többnyire a fiatalabb gazdiktól. Pedig itthon ugyanolyan barátságos, kedves gyerek, mint ha turistáskodik a világban. :) 

Sokat gondolkodunk rajta, mi lehet ezeknek a különbségeknek az oka. Vajon, ha valahol turista vagy, akkor a kutyáddal kapcsolatban is többet engedsz meg az embereknek? Vagy nyugaton nyitottabbak az emberek? Vagy boldogabbak? 

Esetleg mások a határok? Divatosabb a csevegés? Magányosak az emberek és ezt így kompenzálják? 

Ti mit tapasztaltok, amikor gyerekkel mentek külföldre, aki imádja az állatokat?”

(Fotó: pixabay.com/alainaudet)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.