oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2019. július 15. 06:30,  A honvágynak nem szabad bedőlni 181 komment

2019. július 15. 06:30 Határátkelő

A honvágynak nem szabad bedőlni

A határátkelők közül sokan a leginkább a honvágytól tartanak. Persze érdemes figyelembe venni, hogy az emberre rátör majd az érzés (elvégre a kultúrsokk egyik fázisa), ám azt is érdemes tudni, hogy az érzés egy idő után elmúlik, sokaknak pedig éppen a hazalátogatások segítenek… Négy történet.

Neked mit jelent a magyarság? Hogyan viszonyulsz Magyarországhoz, miként gondolsz rá, amikor külföldön vagy és milyennek látod, amikor hazalátogatsz? Írd meg a hataratkelo@hotmail.com címre!

honvagy.jpg

Eleinte rettegtünk a honvágytól

„Két éve költöztünk Budapestről Hollandiába. Eleinte rettegtünk a honvágytól, mert már sokfelől hallottuk, hogy előbb-utóbb ránk törhet. A lakásunkat megtartottuk, hogy bármikor vissza tudjunk menni. 

Beterveztük a hazautazást 3 hónappal a kiköltözést követve, egy hetet szántunk rá. Az első 2-3 napban jó volt összefutni barátokkal, ismerősökkel, aztán kezdett elmúlni a varázsa. 

Szennyezett levegő, koszos utcák, autók mindenhol, frusztrált emberek. Alig vártam, hogy vége legyen. A szülővárosomba el sem mentünk. Nem hiányzott a hangulata, ahogy az emberekből dől a panasz és a keserűség, vagy a rágódás az apró-cseprő problémák felett. 

A Balatont továbbra is szeretem, megyek, ha tudok. Ott van egy összeszokott társaság, ami egy üde színfolt a magyar valóságban. 

Budapesten egyébként nem volt rossz dolgunk, nem voltak anyagi problémáink. Szuper helyen laktunk. A kiköltözés után 1-1,5 évig szinte minden nap eszembe jutott a környék, ahol laktunk, a hazaérkezés a hegyre. 

Ez okozott némi honvágyat, de már tudtam, hogy ennek nem szabad bedőlni. Kellenek a látogatások néha. Azok után mindig belátom, hogy jó döntés volt eljönni. 

Nem tudom miért, de én abszolút nem tudom ezt a magyarság dolgot átérezni. Magyarországra születtem, de ezt nem én választottam. Nem panaszkodom, de eljöttünk máshova, ami hozzánk jobban passzol. 

Azt nézem, hogy a környezetem mit ad, hogy be tudok illeszkedni, kevesebb a stressz, boldogabbak az emberek körülöttünk.” (Endre) 

Nekem a magyarság semmit sem jelent 

„Nekem a magyarság semmit sem jelent. Pedig egy csomót gondolkoztam rajta, tényleg. Én Magyarországot szegény, koszos, málladozó helynek látom sok ízléstelenséggel. 

Amikor külföldön vagyok, nem nagyon gondolok rá, de amikor leszáll itthon a gép, könnybe lábad a szemem. Aztán megcsap a bűz – értsd: a légszennyezettség.” (Judit) 

Kicsit minden magyar idegen 

„Pont kint ültem egy hotel teraszán, amikor olvastam a cikket. Éppen azon filóztam, hogy egy éve nem voltam Magyarországon, most is csak az anyukám temetése miatt. 

Milyen érzés? 

Fura, kicsit minden magyar idegen, az idegenek pedig mintha közelebb állnának hozzám. Néha gondolkoznom kell azon, hogy egy bizonyos dolgot biztosan így mondanak-e magyarul, amíg az angolon nem is gondolkodom. 

Nagyon furcsa... a legfurább az, hogy ugyan magyarul szólal meg a pincér, de mégis idegen. Olyan mintha erőltetné, hogy magyarul beszeljen, pedig hát nem. 

Hozzá kell tennem, hogy otthon magyarul beszélünk, szóval ez még érdekesebbé teszi a dolgot. 

Budapest szép, sokkal szebb minden évben. Az emberek hajszoltak és furán egyszerűen öltöznek. Nálunk tegnap még 14 fok volt, itt meg mindenki rövidben nyomja. Én meg itt baktatok az öltönyben, haha…” (Sándor) 

Tanulni kell együtt élni a honvággyal 

„Sok éven át tanultam az elindulásokat, az indulás melletti döntés felvállalását, azt a semmivel össze nem hasonlítható érzést, amikor az ember búcsúzik és továbblép, azt az utolsó pillanatot ott a kapuban, az ajtóban, az állomáson, a repülőtéren, az autó mellett, még egy ölelés, még egy utolsó mondat, még egy csók, még egy hátrapillantás, még egy integetés, és az a különös, mindenféle színekből és hangulatokból gyúrt érzés, ami ilyenkor áthatja az embert, a szívében, vagy inkább gyomortájon. 

Tanulni kellett együtt élni vele, tanulni kellett elengedni a kezet, a helyet, a pillanatot, a megszokottat, az ismertet, hogy beengedjem az újat, az ismeretlent, a következő tapasztalattal érkező lehetőséget. 

Sokszor vágytam haza. A magyarban vágyakozunk az otthon iránt, a németben megjelenik a Weh, a fájdalom. 

Amikor tanítványok, külföldre költözők, új életet kezdők kérdezik, hogyan készüljenek a rájuk váró új tapasztalatra, mindig elmondom, legyenek tudatában annak, hogy ezeken az érzéseken, nehézségeken át kell majd égniük, kinél rövidebb, kinél hosszabb ideig tart, van, akinél rendszeresen visszatér, és van, aki olyannyira elviselhetetlennek érzi, hogy visszajön. 

Van, hogy a Heimweh egyenesen egy másik arcát mutatja, ami talán az angolhoz áll közelebb: homesickness. 

Ebben a kifejezésben már egy egészen más jelentésárnyalat is megjelenik, a betegség, a sickness minősége. Sokakkal találkoztam, akiknél a honvágy valóban lelki betegséget okozott, belebetegedtek az otthontalanságba, szeretteik távollétébe, hiányába, a maró magányba, amely nem tudott építő és gyümölcsöző egyedüllétté lenni, és így új kapcsolódásokhoz vezetni.” (Ferenc, aki a blogján írt róla) 

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: honvágy Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr3314942934

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bandirepublic · halottnakacoach.hu 2019.07.15. 08:23:13

nagyon fontos téma. a halottnak a coach podcastban is sokat foglalkoztunk ezzel. itt van néhány adás a hazaköltözésről:

halottnakacoach.blog/2019/05/22/017-hac/

halottnakacoach.blog/2019/04/11/mirjam/

halottnakacoach.blog/2019/03/08/sthlm-bp/

hallgassátok meg!

2019.07.15. 09:16:32

Néha, mikor van időm beleolvasok néhány blogba, kommentekbe, és mindig az jut az eszembe, mint most, a poszt olvasásakor. Vajon miért van az, hogy a Budapestiek gyűlölik legjobban Magyarországot?

Csodabogár 2019.07.15. 09:29:00

"Szennyezett levegő, koszos utcák, autók mindenhol, frusztrált emberek." ez a klisé lassan a "Londonban Mindenki mosogat" kijelentéssel vetekszik.

Nekem attól kezdve lett honvágyam, mikor először haza jöhettem. Előtte 9 évig eszembe se jutott, mert tudtam, hogy nem jöhetek haza.

Arthamyr 2019.07.15. 09:52:42

@Csodabogár: A honvágy téma különböző feldolgozása sem túl friss. Miért jó századszorra is elővenni? Tényleg nincsen ennél érdekesebb? :/

Mindegy, kereslet és kínálat, biztos van olyan is, aki ezt szereti, és elolvasni sem kötelező, ha valaki nem...

Bredpitt Monika 2019.07.15. 11:03:55

"Amikor külföldön vagyok, nem nagyon gondolok rá, de amikor leszáll itthon a gép, könnybe lábad a szemem. Aztán megcsap a bűz – értsd: a légszennyezettség.”

Engem meglep, hogy Százhalombatta nincs benne és hogy Esztergom benne van.

Magyarország legszennyezettebb városai, sorrendben, AQI értékkel:

Sajószentpéter 25
Miskolc 24,4
Kazincbarcika 21,9
Nyíregyháza 20,2
Dunaújváros 18,8
Kecskemét 18,7
Veszprém 17,5
Szeged 17,3
Debrecen 17
Esztergom 16,9

Bredpitt Monika 2019.07.15. 11:09:55

Ez érdekes, a 10 legtisztább levegőjű város között van Dunaújváros is e cikk szerint (igaz 2011 es).

femina.hu/egeszseg/ime_a_10_legtisztabb_levegoju_magyar_varos_2011_ben/

Muscari 2019.07.15. 11:50:39

@feketeeper: hogy lehet egy orszagot gyulolni? Attol fugg persze, hogy mi az orszag, mint fogalom. Az emberek, a politikusok, a kormany, vagy a termeszeti tajak?

@Bredpitt Monika: a tajolas miatt. A finomitot ugy epitettek, hogy az uralkodo szelirany miatt nem jutnak el arra a szagok. En Ercsiban nottem fel, magaban a faluban sose lehetett erezni. ha azonban mesz a hatos uton Ercsi es Szazhalombatta kozott, ott van egy pont, ahol mindig a levegoben terjeng az olajszag. Dunaujvaroson en is csodalkozom, uzemel meg az a vasmu egyaltalan?

@Arthamyr: en mar nem is olvasom el a honvagyas cikkeket. Alapmu a temaban a kulturskokkrol szolo os-Hataratkelo bejegyzes, azon tul szerintem nincs mit ragozni.

@Csodabogár: mi nemreg jottunk vissza szabadsagrol. Ismetelten osszeneztunk a ferjemmel, es megbeszeltuk, hogy barhova is koltozunk innen, ha majd eljon az ido, az nem Magyarorszag lesz. Nyolc eve vagyunk kint.

Dikusz 2019.07.15. 12:12:03

@Arthamyr: Tényleg akárhanyadszor van elővéve. De komolyan kérdezem tőled, miről kéne szerinted ezen a blogon írni?

Arthamyr 2019.07.15. 12:12:34

@Bredpitt Monika: @Muscari: Azért érdekes az is, hogy ezt hogyan mérik. Igaz, 30+ éve voltam rendszeres látogató Dunaújvárosban, de emlékeim szerint a Vasmű út (?) elég forgalmas volt, és nem kellett messzire menni egy kis zaj-/légszennyezésért (ettől még lehet, hogy zöld AQI sávba esett?). Viszont pl. folyóparton egész más volt érzetre. A Dunaferr (vasmű) hatása közvetlenül a városban nem érződött, mert a városon kívül volt Ezek gyerekkori, szubjektív emlékek persze. Ennek ellenére fontos lenne tudni, hogyan/hol mérték ezeket az adatokat, ahhoz, hogy értelmezni lehessen. Átlagos adat sok mérőállomás után? Mit mérnek?

Bredpitt Monika 2019.07.15. 12:24:35

@Arthamyr: @Muscari: sokat jarunk a rackevei strandra, tiz napja a heven ultunk, meg nem ertunk be Szigethalomra, a bal oldalunkon az olajfinomitok a Duna masik oldalan , es ott, akkor pl nagyon budos volt...

Arthamyr 2019.07.15. 12:24:47

@Dikusz: Szerintem pl.:
hataratkelo.blog.hu/2019/07/11/bazi_nagy_gorog_motorozas
Ilyenből szívesen olvasok részletesebbeket is. Vagy nemrég írt egy hölgy a dél-amerikai kirándulásáról, de az már kb. egy hónapja volt, viszont annyira kiemelkedett a sok "mi van ha hazamész x év után?"/"kultúrsok/honvágy vol.220?"/"random ország vélt/szubjektíven megélt társadalmi berendezkedésének összehasonlítása a magyarral kevés konkrétummal" poszt közül (és az egyébként érdekes témájú, de kisebb terjedelműek közül), hogy még mindig emlékszem rá. A Máltás sorozat sem volt rossz mostanában.

Most végiglapoztam kb. 15 napnyit, és ennyit találtam csak. :(

Bredpitt Monika 2019.07.15. 12:26:15

@Muscari: kicsi a vilag, kamaszkorom legszebb pillanatai Ercsihez kotodnek....baratnom csaladja lakik ott..

Arthamyr 2019.07.15. 12:27:14

@Bredpitt Monika: Igen, de ezért lenne érdekes a mérés, simán lehet, hogy ettől még az ilyen statisztikák szerint az ottani levegő teljesen jó. Nem úgy van, hogy akkor valakit megkérnek, hogy szagoljon bele a levegőbe, azt írja le egy skálán, hogy szerinte mennyire jó/rossz a levegő. :)

Bredpitt Monika 2019.07.15. 12:40:09

@Arthamyr: en azt sem tudom mi az a AQI ertek, kerestem egy cikket, ezt talaltam. ..

Nekem annyi eleg a sajat lakhelyemmel kapcsolatban, hogy erzem a budos ifa szagat, meg latom a lerakodo porreteg szinet az ablak kereten.....

Arthamyr 2019.07.15. 12:44:43

@Bredpitt Monika: "Nekem annyi eleg a sajat lakhelyemmel kapcsolatban, hogy erzem a budos ifa szagat, meg latom a lerakodo porreteg szinet az ablak kereten..... " - Igazad van, ezért fontos kérdés, hogy ezzel kapcsolatban mennyire releváns pl. az adott helyhez kötött AQI.

Muscari 2019.07.15. 12:51:44

@Bredpitt Monika: azert ott van budos, mert arra fuj a szel. En meg sosem szerettem Ercsit :-D

@Arthamyr: en nagyon sokat jartam a Vasmu uton, ott van az SZTK meg a korhaz. Nem emlekszem ra, hogy nagyon rossz lett volna a levego, de hat ez is szubjektiv, es en se tudom, hogy hol merik. Gejza bacsi lehet, hogy tobbet tud, hatha jar erre ma.

Bredpitt Monika 2019.07.15. 13:02:15

Meg annyit fontosnak erzek hozzafuzni a honvagy temahoz, hogy akinek gyereke lesz egyszer es azt fogja mondani neki, hogy engem nem erdekel Magyarorszag, annak lehet hogy majd a gyerekevel gyulik meg a baja egyszer, amikor szamon keri rajta, hogy miert vetted el a lehetoseget tolem......es hogy mitol is...kerdezze ezt onmagatol az, akinek semmit nem jelent a szulofold......

Dikusz 2019.07.15. 13:15:59

@Arthamyr: Ez mind igaz, amit írsz. De bármennyire is jó posztok voltak ezek, az utazós posztok hozzák a legkevesebb hozzászólást. A máltai sorozatnál írta valaki, hogy sok volt, bármennyire is érdekeseket írt a posztoló.
Ennél a blognál a bloggazda témákat tud felvetni - itthonról. Az igazi határátkelős posztokat ti tudjátok írni szerintem.

2019.07.15. 13:22:08

@Muscari: A kérdés jogos, de nem nekem kellene föltenni. Egyébként korántsem a városok levegője a legszennyezettebb. Viszont csak ott mérik, és csak néhány városban.

Dikusz 2019.07.15. 13:37:47

@feketeeper: Ugye te nem budapesti vagy?

Platonica 2019.07.15. 14:29:13

@feketeeper: "Vajon miért van az, hogy a Budapestiek gyűlölik legjobban Magyarországot?"
Ez vajon igy igaz?

@Bredpitt Monika: A forditottjara van peldam. A gyerek kifejezetten halas erte, hogy ketnyelvukent nott fol, hogy egyenranguan olvas irodalmat/szakirodalmat ket nyelven, hogy 2 orszagban van otthon nemcsak fizikailag, de kulturajaban, tortenelmeben, stb. Mindenkeppen ugy erzi, ez gazdagitja ot. Nem is tudom elkepzelni, milyen nyomos erv, indok, ok lehetett volna, ami miatt megfosztottuk volna ettol.

London2009 2019.07.15. 14:42:35

Tavaly telen a Matra aljaban egy kisebb varosban olyan meglepoen budos es rossz volt a levego, hogy nem is ertettem. Szinte fuldokoltam. Aztan felvilagositottak, hogy sokan futenek meg szennel, faval illetve akinek nincs tuzeloanyagra penze, az meg azt tuzeli el, amit tud. E mellett rengeteg a regi, rossza auto, ami szinten ontja magabol a kipufogogazt. Ugyhogy csodas volt ez a matrai, tiszta levego...

London2009 2019.07.15. 14:46:47

@Platonica: szerintem Monika is ezt irja, hogy ez igy van rendjen. Szokas szerint megjegyzem, hogy egy tiszta magyar parosnal ez konnyu, felemasnal mar nehezkesebb, de azert megoldhato talan. Sok mulik a szulokon, de a nagyszulokon, unokatestvereken is legalabb annyi, az en megitelesen szerint.

Dikusz 2019.07.15. 14:47:00

@Platonica: "Ez vajon igy igaz?" - szerintem nem igaz. Az a gyanúm, hogy @feketeeper nem budapesti.

Platonica 2019.07.15. 15:03:11

@London2009: Igen, en is igy ertettem Monikat, csak a masik oldalrol hoztam egy peldat, nem a szamonkeresrol, hanem arrol, hogy mekkora pluszkent elheti meg, akinek megadatott. Me'g csak nem is 'taken for granted'.
@Dikusz: Szerintem sem igaz, vagyis nem fugg a 'budapestisegtol' a viszonyulas.

Arthamyr 2019.07.15. 15:29:09

@Dikusz: A cél a sok hozzászólás volna? Ha igen, akkor meg lehet szüntetni az előmoderációt, és garantáltan sokkal több hozzászólás lesz. Trollmágnes témát feldobva ez tovább fokozható, hogy valami enyhe "határátkelő jellege" is legyen, erre kiválóak az olyan negatív témák, mint pl. az, hogy valami nem túl racionális embert mekkora megrázkodtatás (bullshit bingohoz: "fordított kultúrsokk") ért 10 év kintlét után, hogy Magyarország (számára meglepő módon :S) nem lett olyan, mint az ország, ahol lehúzott tíz évet, és még mindig szar ez és az (számára meglepő módon :S).
Naná, hogy az olyan témák, amik tök általánosak, több hozzászólást, beszélgetést, vitát eredményeznek, mint azok, amik a világ egy kevésbé ismert és különlegesebb részéről szólnak, ahol jó eséllyel a posztolón kívül csak pár ember (vagy annyi sem) járt/élt a blogot olvasók közül, és ahhoz nehéz hozzászólni érdemben, de ettől függetlenül az utóbbi értékesebb tartalom, és jobb olvasni (számomra biztos).
Nem feltétlenül lenne gond az általános téma sem, de akkor azokról meg ennél sokkal komolyabb poszt kellene, hogy legyen esélye, hogy mond valami újat, érdekeset.

Arthamyr 2019.07.15. 15:39:17

@Dikusz: Először azt kellene tisztázni, hogy mit jelent gyűlölni az országot. Szerintem elhanyagolhatóan kevés budapesti (magyar?) gyűlöli Magyarországot, sőt igazából senki sem. Elhanyagolhatóan kevés ember tud róla érdemben. :)

Tegnap az étteremben uruguayi pincér tök fel volt villanyozva, hogy megy majd Budapestre. Magyarországot és Budapestet szerintem szeretik az emberek, én legalábbis ezt tapasztaltam. :)

négyzet 2019.07.15. 15:53:19

Nem tudom, lehet, hogy már én vagyok túl a rózsaszín szemüveges szakaszon, de én nem látom külföldön sem az embereket jobbnak, csak több a pénzük, és tény, hogy ez sok mindenen segít. Vannak barátaink itt, de az átlagember itt is nagyon hasonló.
Magyarország szegény ország, de nem ez a baj vele, hanem... tudjuk jól.

Nekem Magyarország a családon és barátokon kívül a kultúrát jelenti. Napi kultúrafogyasztóként a könyvek, színház, zene - nagyon tud fájni, hogy nem férek hozzá úgy, ahogy korábban. Na meg a nyelv. Az új országom kultúráját pedig még nem ismerem eléggé, az elmélyüléshez idő kell és sok-sok energia, de amit látok, az nem is tetszik olyan nagyon, mondhatom, hogy nem motivál eléggé. Valahogy a szegénység mélyebb kultúrát termel ki.
Aztán nekem azt is jelenti Magyarország, hogy széllel szemben is annyi civil kezdeményezés van, és az emberek próbálnak tenni a környezetért. Sokkal többet, mint a gazdag új országomban, ahol megtehetnék, de leszarják a műanyagkérdést, a túlcsomagolás kérdését, a pazarlást.

Szegény az ország, objektív persze sokkal jobb egy gazdagabb országban élni, naná. De valahogy sok esetben több ebben a szegényben a tartalom...

Shaktee 2019.07.15. 16:13:15

@feketeeper: Mi tartja vissza a vidékieket hogy reprezentálják magukat a blogokon( ha igaz amit gondolsz..)

Platonica 2019.07.15. 16:15:47

@feketeeper: Most ez egy masik felvetes vagy felreertelek?
Eloszor irtad, h a bp-iek utaljak Mo-ot, most meg hogy a bp-iek a videket, videkieket minositik (le).

Bevallom, en az elsot ugy ertelmeztem, h a kf-re szakadt magyarok kozul a bp-iek azok, akik negativan neznek vissza. De most elbizonytalanodtam.

Az a felvetes, amit most irtal, egyebkent jogos. En is sokszor erzem, hogy fals/teves a videki elet, videkiek megitelese azok reszerol, akik sohasem eltek ott.

London2009 2019.07.15. 16:18:17

@Arthamyr: egyre inkabb erzem azt, hogy igen, a sok komment a cel. Ezert is van az, hogy white listre kerultek/maradtak olyanok, akik a spamelesen kivul semmit nem adnak hozza az adott poszthoz, csak offolnak, de irnak otven kommentet es igy maradhatnak.
Az tunt fel nekem es ezt mar irtam, hogy a FB-on szazszor jobb hozzaszolasok vannak es az emberek erdemben szolnak hozza a poszthoz.

London2009 2019.07.15. 16:19:41

@négyzet: rossz helyen elsz akkor, ugy tunik. : )

Horthy Miklós cselédje · hamisgulyas.wordpress.com 2019.07.15. 16:32:19

Én meg "bedőltem" a honvágynak,s hazajöttem. Semmiféle karrierem nincs, nincs egzisztenciám, nincs jó szakmám mégis szeretek itthon élni.
Ilyenkor mi van? :)
Vannak dolgok amik sokkal fontosabbak annál mennyit keresünk, meg milyen lakásban élünk meg hol nyaralunk.
Majd rájön erre idővel sok kitántorgó is. Vagy nem.

London2009 2019.07.15. 16:41:28

@Horthy Miklós cselédje: vagy te jossz ra, hogy mennyire elcseszted az eleted. Fiatalon meg oke ez a semmim sincs es boldog vagyok, nem ez szamit. De majd leszel meg 40, 50, 60, aztan rajossz, hogy elpazaroltad az egesz eletedet a semmire.

Arthamyr 2019.07.15. 16:44:00

@London2009: Sajnos nem vagyok FB használó, így akármilyen jó is az ottani kommentfolyam, nem fogom látni. Bár így látatlanban a százszor jobbat kétségbe vonom, az azt jelentené, hogy megérné FB-oznem, ami kizárt. :D

London2009 2019.07.15. 16:54:19

@Arthamyr: mondjuk ugy, hogy ott vannak erdemi hozzaszolasok. Nem csak par ugyeletes troll, meg szemelyeskedesek es offolasok sorozata. Azert emiatt ne nyiss FB fiokot. : )

Arthamyr 2019.07.15. 16:54:33

@Horthy Miklós cselédje: Ki mit szeretne az élettől? Te mit szeretnél? Mert amint láttam itt, azt többször is leírtad, hogy mit szarsz le magasról (és általában ez kényelmesen egybe is esik azzal, amihez valamiért nem jutsz hozzá). Szóval a kérdés az, hogy amit szeretnél, annak eléréséhez jó-e Magyarország, és a leglényegesebb, hogy eléred-e a céljaid, jól érzed-e magad. Nyilván átállítva (vagy letekerve) az igényeket és a célokat elég könnyen el lehet lenni bárhol a világon, Magyarországnál sokkal "rosszabb" helyeken is, és van, akinek valamiért valahol Magyarországon található meg az optimális élőhelye. Ezt is le lehet írni értelmesen, érdekesen.

Arthamyr 2019.07.15. 16:56:20

@London2009: Van FB fiókom, de csak privát kommunikációra használom, olyanokkal, akivel valamiért más csatornán nem szoktam.

négyzet 2019.07.15. 17:05:51

@Horthy Miklós cselédje: Fiatalon, egyedül mindez teljesen oké. Az ember gyerekvállalós éveiben felerősödnek az objektív érvek a hol lakjunk kérdésre.

Shaktee 2019.07.15. 17:08:44

@Horthy Miklós cselédje: Te vagy a fény a hontalanságban Bazsikám, már csomagolunk is..

:-)

Arthamyr 2019.07.15. 17:13:22

@négyzet: A gyerekvállalós évek érvei miért lennének objektívebbek? Nem azok, csak mások, a megváltozott szükségleteknek köszönhetően.

Csodabogár 2019.07.15. 17:15:58

@Muscari: Természetesen sok helyet lehet választani és én senkit soha nem beszélnék rá, hogy ide vagy oda költözzön. Olyan ez mint a házasság, nem mindig minden gyönyörű, de mégis szeretjük egymást. Egy ideig lehet sok helyet sok mindenért szeretni. Aztán eljön az idő, mikor letelepszik az ember végleg nekem itthon lett a jó. Az én mozgás (utazás) és kulturigényeimnek nagyon megfelel Budapest. Esetleg Bécs jöhetett volna még szóba, de ott nem ismertem senkit és 60+ egyedül nem könnyű egy infrastrukturát felépíteni. Tengeren túlra soha semmilyen körülmények közt nem mentem volna.

Csodabogár 2019.07.15. 17:23:44

@Bredpitt Monika: Ez így van, olvastam már erre konkrét példát egy svédországi, magyar, rákkutató professzor könyvében.

Csodabogár 2019.07.15. 17:32:03

@London2009: Olyanokat ismertem, ahol az apa volt magyar és nagyon következetes. A gyerekek tudták, hogy a papával csak magyarul lehet beszélni és ha otthon van, akkor magyarul kell beszélni. Igaz az egyiknek angol felesége volt, aki remekül megtanult magyarul, a másik svéd volt és ő is törte a magyart.
Az angol magyar párnál a gyerekek 3 nyelvüen nőttek fel svájcban, de mire érettségiztek 6 nyelvet tudtak. Nem ártott meg nekik a soknyelvüség. Persze nehéz konzekvensnek lenni.

Csodabogár 2019.07.15. 17:39:23

@London2009: FB-t csak akkor nézem,ha direkt keresek valamit, vagy szól valaki, hogy nézzek ott meg valamit. Nekem valamiért az egész FB kifejezetten vissza taszító.

négyzet 2019.07.15. 17:54:04

@Arthamyr: Hát hogyne, az átlagkeresetből hol és milyen lakás érhető el, egészségügy, oktatás. Sorba lehet rendezni az országokat, csak az ember dönthet úgy, hogy neki nem fontos ez az objektív szempont annyira, mert nincs gyerek (oktatás, de egészségügy is, meg a lakás is).

négyzet 2019.07.15. 18:01:28

@London2009: Mire gondolsz? Esetleg egy már (vagy soha) nem létező Magyarországon...

Különben az első hozzászólásban belinkelt podcastok elég jól elmondják. Eljöhet ez a honvágy akkor is, amikor az ember elvileg már be kellett volna, hogy ágyazódjon az új ország társadalmába. Vagy elvileg meg is történt. Aztán-aztán... mégis valamiért ott az idegesség (ismeretlen eredetű depresszió) és az idegenség.

London2009 2019.07.15. 18:09:38

@Csodabogár:@Arthamyr: a FB szerintem mar lejart lemez. Anno en meg 2008-ban regisztraltam. Teljesen leepitettem mar. 80 korul van az ismeroseim szama, ami kizarolag mar csak csalad es kozeli baratok. Meg is szuntethetnem, de sajnalom a sok kepet. Tudom, le lehetne menteni, de jo ez. Nem igazan foglalkozom vele. A messenger meg jo, de azt hiszem lehetne hasznalni a fiok nelkul is? Bar ebben nem vagyok biztos.

London2009 2019.07.15. 18:12:22

@négyzet: ugy ertettem, hogy kulfoldon vagy rossz helyen ha nem erzed a kulonbseget.
Nem hiszek ebben a honvagy dologban egyaltalan. Soha nem ereztem. De persze meg eljohet oreg koromban is. Szeretnek mindig olyan helyzetben lenni az eletem soran, hogy ha valahol vagy valamivel nem vagyok boldog, akkor fogjak tudni valtoztatni rajta.

Arthamyr 2019.07.15. 18:15:20

@négyzet: Pontosan. Egy gyerektelen, rugalmas embernek aztán rohadtul nem számít, hogy milyen az oktatás, sőt, az a legjobb, ha gyerek és hozzá tartozó infrastruktúra se nagyon van a környéken. Aki fiatal és egészséges, nem annyira érdekli, hogy milyen az eü. Aki nem átlagkeresetből él, leszarja, hol és mi érhető el belőle. Akinek stabil helyfüggetlen jövedelme van, nem érdekli, milyen lehetőségek vannak helyi munkaerőpiacon.
Helyette más "objektív" szempontokat néz: pl. hogy az ő munkájából mennyire tud megélni, hogy legyen lehetősége számára minőségi módon eltöltenie a szabadidejét.
Ezek a szempontok ugyanannyira objektívek, semmivel sem "kisebbek", annyi a különbség, hogy kinek-kinek melyik releváns.

Arthamyr 2019.07.15. 18:22:01

@London2009: Lejárt lemez? Ne viccelj. Azért van több milliárd felhasználója, meg azért piszkít bele mindenbe. :)
Teljesen jó kommunikációs platform, bár nekem ezekkel kapcsolatban nincsenek nagy elvárásaim, lehet, hogy ezért nincs gondom a FB-kal sem, nincs értelme lecserélnem másikra, csak mert "lejárt lemez" (már amennyit használom). A célnak ugyanúgy megfelel, mint amikor csinálták, sőt, mint előtte sok másik is, az is csak a véletlen műve, hogy valakivel épp ott vettük fel a kapcsolatot valamiért, és ez lett az elsődleges kommunikációs csatorna köztünk.

Shaktee 2019.07.15. 18:32:04

@Csodabogár:

Nem tudom hogy hogyan másként találtam volna meg a volt iskolatársaimat, barátokat akikkel 40-50 evig nem voltam kontaktusban, olyan rokonokat akirol nem is tudtam, amerikában..a nagyanyám kivandorolt tesverenek az uonkáit..sokat nem beszelgetunk, de jo ranezni a kepeikre, latni az ismeros vonasokat az arcokon.

London2009 2019.07.15. 18:42:14

@Arthamyr: szerintem igen. Legalabbis ami engem illet es az ismeroseimet. Kb. anyam baratnoi azok, akik csak par eve kezdtek el felfedezni es meg posztolgatnak. Masok mar tenyleg szinte semmit, csak a messengert hasznaljak. Engem rohadtul idegesit a sok reklam rajta, ugyhogy sosem nezem, csak uzenetet olvasok.

Shaktee 2019.07.15. 18:42:48

@feketeeper: Talán mert a vidékieket tul sokat agymossa a kormánymédia?

Arthamyr 2019.07.15. 18:45:38

@London2009: Igen, mint írtam, én sosem erre használtam, csak mint kommunikációs platformot, így arra nekem változatlanul megfelelő. Nyilván jó lenne a sok platform helyett egyet használni, de úgysem fog az összes ember átmenni arra (talán emailje van mindenkinek, de ez sem biztos).

2019.07.15. 18:49:53

@London2009: vajon kire gondolhattál...:-)

Arthamyr 2019.07.15. 18:57:35

@feketeeper: Itt elég ritkán láthatsz embert, posztírót, aki utálja _Magyarországot_. Olyat igen, aki bizonyos jellemzőit utálja/megveti (van, amikor jogosan és indokoltan, van amikor nem annyira), de ez a két dolog nem összemosandó.

Csodabogár 2019.07.15. 19:40:17

@London2009: A messengert se használtam soha. Viszont volt egy tengerentúli bank, akikkel az egyetlen módon tudtam értekezni, a FB-n! Normál papir levélre nem reagáltak, e-mail címük nem volt, telefonos call centerük nem ért semmit.
Én is ezer éve regisztráltam, kb. mikor divatba jött, de az első perctől kezdve idegenkedtem tőle. Nagyon kevés barátom van náluk, de nem baj. Képeket soha nem tettem fel. Utazásokról régebben egy extra helyre raktam, ahol a meghívottak megnézhették.

Csodabogár 2019.07.15. 19:42:41

@Shaktee: Aki megvolt az jó, senkit nem akartam megtalálni. Iskolatársakat pláne nem. Találkozókra se mentem soha. Biztos nagyon antiszociális vagyok. Aki nem hiányzott 10-20 évig, anélkül már jól megvoltam/vagyok.

Shaktee 2019.07.15. 20:03:00

@Csodabogár: :) azért ránk csak volt pár órád :)

Shaktee 2019.07.15. 20:03:12

@Csodabogár: :) azért ránk csak volt pár órád :)

Dikusz 2019.07.15. 20:06:36

@feketeeper: Én Budapesten élek, és ahogy te, én is sokat járom itthon a vidéket, igaz már nem a munkámból kifolyólag, hanem kedvtelésből.
Az országjárásaim során majdnem mindenhol azt tapasztaltam, a vidéken élők azt hiszik, a fővárosiak lenézik őket. Volt olyan, amikor rá is kérdeztem, miért haragszanak rájuk.

"...ezt elsősorban a budapesti kommentelők teszik, akik jelentősen túl vannak reprezentálva a blogokon." - hadd kérdezzem meg, honnan tudod melyik hozzászóló él Budapesten, és hogy túl vannak reprezentálva a blogokon? Nem általánosítasz kicsit?

Shaktee 2019.07.15. 20:07:41

@Csodabogár: azért ránk csak jutott 1-2 orád a csudaszép városunkban :-)

Dikusz 2019.07.15. 20:23:37

@Arthamyr: Lehet, nem jól gondolom, de a legtöbb blognál azt tapasztaltam, egy idő után a poszt eredeti témájához az első pár tíz kommentelő szólt hozzá.
A többi -sokszor több száz- komment már beszélgetés volt egymás között. Ez szerintem nem baj addig, amíg kulturált keretek közt folyik. Ide is azért jöttem, mert a posztok mellett kedveltem ezeket a cseteléseket(vagy hogy is hívják).
Ez nem jelenti azt, hogy kontroll nélkül hagyni kell a trollkodást, egy másik, általam kedvelt blogot éppen ezzel sikerült szétverni, nagyrészt a törzsgárda egymás iránti gyűlölködésével. A baj ott az volt, hogy a bloggazda későn kapcsolt.

blackhairlady 2019.07.15. 21:07:51

@Zsémbes csoroszlya: dehogy vagy te antiszocialis, a feleségedet hasznalod:))

Arthamyr 2019.07.15. 21:39:38

@Zsémbes csoroszlya: Vidámságot okozott amit felvetettél... :)

Arthamyr 2019.07.15. 21:50:27

@Dikusz: Ok, és akkor most mi van? Mindegy, mi a poszt, mert úgyis beszélgetés lesz? Én nem tettem szóvá a hozzászólások minőségét/mennyiségét/milyenségét, mert az nem igazán kontrollálható, csak kifejeztem azon véleményem, hogy szívesebben látnék "olyan" posztokat, és kevésbé szívesen látnám pl. a mai következő iterációját. Még akkor is, ha a "jó" posztot pikk-pakk szétoffoljuk, mert nem tudunk hozzászólni érdemben. :) Persze ezen segíthet, ha esetleg a poszter is megjelenik, mindig szokott lenni pár on-topic kérdés, gondolat, ha a poszter megjelenik, és ezekre válaszol, még akár folytatás is lehet, és kis on-topic beszélgetés (bár ez szerintem nem elvárható egyetlen posztertől sem, már aki egy minőségi posztot beküld, az megtette a magáét, sőt...).

Bredpitt Monika 2019.07.15. 21:58:12

Jelentem levego ugyben, kozben Balatonbereny ben vagyok. Na, itt aztan fantasztikus a levego. Mintha egy masik vilagban lennek dzsumbuj Pesterzsebet utan. A strandon tobbszor elmondtam a tarsasagomnak, hogy ez mindent ver, mar a Comoi tora sem vagyok kivancsi. Gyonyoru ez a Balaton, mindorokke a kedvencem.

Bredpitt Monika 2019.07.15. 22:03:00

Amugy van egy sorozat az rtl klubbon , hetfon estenkent, Isten veled Magyarorszag cimmel, hataratkelo magyarokrol....

Bredpitt Monika 2019.07.15. 22:07:47

@Shaktee: oriasi elmeny, es meg repulore sem kellett szallni, szegeny ferjem meg sziv a 100 fokban nj ben, itt kb 24 fok van, a viz kb 20 fok, a fiuk most mind osszemennenek.......hihi

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.07.15. 22:08:29

@Bredpitt Monika: ez egy eleg jo sorozat, megneztem mindegyik epizodjat.

Shaktee 2019.07.15. 22:11:51

@Bredpitt Monika: hiányzik a balcsi illat ezerrel..jer közelebb :)

Bredpitt Monika 2019.07.15. 22:13:41

@Zsuzsi65: en meg nem lattam egyet sem, ajanlotta valaki, mindjart kezdodik, de en be fogok aludni....
ez a levego kiutott...

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.07.15. 22:15:11

@négyzet: "Valahogy a szegénység mélyebb kultúrát termel ki."

? Mit ertesz ez alatt? Lehet azt, hogy aki szegeny, az jobban "szenved", es a "szenvedes" mint olyan altalaban nagyobb inspiralo ero a muvesz(et)nek?

Arthamyr 2019.07.15. 22:29:37

@Bredpitt Monika: Hogy áll a levegő 1 köbméterre jutó szúnyogokban? :)

négyzet 2019.07.15. 22:33:28

@Zsuzsi65: Lehet, hogy ez is igaz, de én nem erre gondoltam, amikor írtam. Inkább arra, hogy milyen szintű művészek milyen finanszírozást tudnak elnyerni. Persze itt is az érvényesül, hogy nagyobb büdzséből többeknek jut, ami amúgy nem baj, csak lehet, hogy nagyobb a középszerű massza.
Az is igaz lehet, hogy jobban rezonálok a k-kelet-európai művészek gondolkodására, mondjuk jobban megértem a Pintér Béla-i gondolkodást, mert ehhez vannak kulturális referenciáim.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.07.15. 22:33:50

@Bredpitt Monika: eddig az 1. evad epizodjait neztem...kicsit koncepciozus, de azert jopofa :) Engem az az epizod erdekelt, ami LA-rol volt:) Novak Heni itt el, es ingatlan ugynok lett belole:) (egyebkent nagyon szimpatikus lany, lattam vele tobb interjut - pl. Vujitic Trvto-val - es nem szallt el magatol, nem vette fel a sztar alluroket. Itt a semmibol kezdte ujra...

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.07.15. 22:39:40

@Arthamyr: FB valoban a mi (40-50-tol felfele) korosztalyunk platformja, a tolunk fiatalabbak mar nem ezt hasznaljak :) Instagram, Snapchat meg a tobbiek az o vilaguk :)

Bredpitt Monika 2019.07.15. 22:45:01

@Arthamyr: a szobaban egy sincs, illetve az egesz haz mentes a dogoktol, a kertben hallottam egyet, de en vedve vagyok, engem szo szerint utalnak..
szerintem tul vagyunk a szunyog invazion, lanyom junius kozepen Siofokrok jott haza, veresre volt vakarva a laba

Bredpitt Monika 2019.07.15. 22:51:30

@Zsuzsi65: erdekes hogy pont en, aki annyira szenvedett a honvagytol, ha kint voltam nem neztem semmit, ami magyarul ment, az itthoni hirekre sem voltam kivancsi.....

Csodabogár 2019.07.15. 22:53:24

@Shaktee: Persze, hogy volt másokra is lenne ha volna érdeklődés és van is a már meglévő készletből, de iskolatársakra, rokonokra nem vágyom. Hogy úgy mondjam, szeretem magam megkeresni azt akivel találkozni akarok.

Arthamyr 2019.07.15. 23:16:00

@Zsuzsi65: Nem zárják ki egymást. És mi sem csak a saját korosztályunkkal kommunikálunk (bár nekem még pár hónapig várnom kell, mire a megfelelő intervallumba kerülök). Meg az Instagram is a FB-é ugye. A FB már rég túlnőtt a facebookon. :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.07.15. 23:17:20

@Bredpitt Monika: lehet, hogy pont azert mert magyar vonatkozasu dolgok meg jobban elohoztak/felnagyitottak volna a honvagyad?

En meg pont forditva vagyok:) Honvagyam abszolut nincs, de idonkent bele-beleolvasok magyar hirekbe, csak kivancsisagkeppen :) Bar az is igaz, hogy foleg azokba a hirekbe, amelyek valamilyen szinten rolunk (USA) szolnak :))

Arthamyr 2019.07.15. 23:23:53

@Bredpitt Monika: Azért kérdeztem, mert két éve volt szerencsém Sajkodon nyaralni pár napot, ahol nem irtották őket, kint nem lehetett pl. megvacsorázni sem, annyian voltak.

Ez mondjuk jó, hogy itt nincs egy darab sem, kár, hogy 15 fokos a tenger. :)

Shaktee 2019.07.15. 23:24:31

@Csodabogár:

Épp most kavar Niagara felé egy gimis osztálytársam, Seattleben élnek, meghívtam őket...facebook nélkül ez nem ment volna..

gabors 2019.07.15. 23:51:35

@Csodabogár: "" ez a klisé lassan a "Londonban Mindenki mosogat" kijelentéssel vetekszik. "

dehogy mindenki csak a magyar hataretkelo diplomasok ... (azok is akik itt azt hazudjak hogy nem)

gabors 2019.07.15. 23:57:16

@Bredpitt Monika: a multko eppen kerdezted hol mernek ... na a valasz megint ugyanaz nezd meg azt a linket amit akkor kuldtem vannak orarol orara is adatok es mint akkor is irtam GPS koordinatakkal megvan hol a meropont.... NA ettol azert nagyon fugg hogy pl Dunaujvaros vagy Miskolc vagy eppen BP hogy es milyen szamokkal kerul fel.... egy ilyen listara

Shaktee 2019.07.15. 23:59:51

@Bredpitt Monika: az amerikai honvágyad ellen: (trump tegnapi mocskos rasszista tweetjére a válasz:

The Quad

www.facebook.com/abc7chicago/videos/599067917286298?s=782229542&v=e&sfns=mo

gabors 2019.07.16. 00:17:37

@Horthy Miklós cselédje: "Én meg "bedőltem" a honvágynak,s hazajöttem." Aha .... szoval nem segijke fogyott el ?

gabors 2019.07.16. 00:20:19

@Arthamyr: "@London2009: Van FB fiókom, de csak privát kommunikációra használom,"

ez ugye vicc FB es privat kommunikacio egy mondatban .... (persze nem tudom hogy a privat itt most az angol privacy-nek ertendo vagy csak az hogy szemelyes ... mert FB minden csak nem "private" )

gabors 2019.07.16. 00:34:26

@Shaktee: na ja visszament od ahonnan jott

Trump-nak igaza van akinek nem tetszik az menjen haza :-)))))

Shaktee 2019.07.16. 00:38:20

@gabors: jaja, szánalmas amerikás magyarok is szivesen pakiznak, fekáznak stb..

Űket kéne hazapaterolni, orbánba, oda bele :)

kardio1 2019.07.16. 01:00:18

@Bredpitt Monika: @Muscari:
Dunaújvárosban az volt az alapvető probléma, hogy a város tervezésekor, amikor a gyárhoz képest elhelyezték a várost és a kettő közé ültettek egy erdősávot, aka Kiserdő, akkor a Mezőföldön uralkodó általános szélirányt vették figyelembe. De helyben más az uralkodó szélirány...Így a közismert Vasmű-por akadálytalanul eljutott a házakig, főleg a belvárosban. Hatékony szűrőket elég későn tettek fel a kéményekre.
Mindennek ellenére a kerek sztk előtt vígan élt a nyolcvanas években egy ginkgo-fa, ami elég érzékeny a levegő tisztaságára...

gabors 2019.07.16. 01:07:42

@Taxomükke (UK): "@gabors: Vicces vagy."

miert ott nalatok az UK-ben a sok hozongo mohamedannal mit kellene csinalni ... hazakuldeni oket a sajat vagy szuleik hazajaba , mondjuk minimum fel vegy egy evre hogy lassak ott mi van ha ott jobb mert a noik mogottuk mennek 3 lepesre tetotol talpig pongyolaban lehet megszeretik jobban mint London-t es ott is maradnak ... de ha megsem akkor lehet kevesebbet fognak hozongeni mert tudjak mennyivel is lenne rosszabb mashol

ja ez nem vicc amugy ...

gabors 2019.07.16. 01:15:11

@Shaktee: "amerikás magyarok" a szanalmast meg ertem de ez mi amerikas ... olyan mint a paprikas csirke ??? vagy almas pite ??

lehet magyar-amerikai-krol akarsz mondani valamit mint a mexican/italian/irish/african-american ? valamikor volt jo sok (aranyaiban talan szamaban nem annyira) a mult szazd fordulo idejen foleg PA-ban del NJ-ben (nem 2000 hanem 1900) kornyeken akkor talan volt is erteleme egy ilyen be/ki-sorolasnak

Arthamyr 2019.07.16. 01:17:51

@gabors: Személyes, magán. Az angol private szó 20 jelentését szerintem nem használják magyarul (tudtommal ilyen jelentése is van amúgy).
Egyébként meg teljesen korrekt a FB, ha az ember ésszel használja, ha meg valamiről nem akarsz "paper trailt" hagyni, legjobb, ha be sem gépeled egy (internetre kötött) számítógépbe, mert az már jó eséllyel előszedhető, ha valakinek tényleg kell. Az kicsit olyan, mint amikor valaki házi pornót tárol az okostelefonján, amiben ő a főszereplő, aztán elégedetlenkedik, hogy kikerül a netre. :)

Azt, hogy a FB használja, amit kommunikálok random ismerőssel, nem veszem zokon, egészségére, kb. minden (tech)cég teszi, ez az ára az ingyenes szolgáltatásoknak, ebből nekem semmi bajom nem lesz. Sőt, adott esetben hasznos is lehet, pl. a szolgáltatások testreszabásánál.

gabors 2019.07.16. 05:30:15

@Arthamyr: Hmmm ugy tunik te meg a Zuckeberger fiunal is jobban meg vagy elegedve ezzel a FB-al pedig o azert egy kicsit talan nem is kicsit elfogult.

Az igaz azt kapod amiert fizettel :-) (semmit)

Taxomükke (UK) 2019.07.16. 08:32:19

@gabors: A Londonban minden diplomas mosogat cimu baromsagra reagaltam.

Platonica 2019.07.16. 09:07:44

@Taxomükke (UK): O szivesen hasznalja es ert egyet a mondattal abszolut kivulallokent, viszont ha valaki "le-amerikas magyarozza", akkor ugrik...

Arthamyr 2019.07.16. 09:22:41

@gabors: "Hmmm ugy tunik te meg a Zuckeberger fiunal is jobban meg vagy elegedve ezzel a FB-al pedig o azert egy kicsit talan nem is kicsit elfogult." - Hmmm, úgy tűnik nem ment át a lényeg. :)

"Az igaz azt kapod amiert fizettel :-) (semmit) " - Meg itt sem. De talán nem is baj.

négyzet 2019.07.16. 09:30:44

@Arthamyr: Hát igen, pontosan ezt írtam, hogy amíg nincs család, gyerek, az embert könnyebben nem érdeklik olyan _objektív_ dolgok, hogy a legtisztább/legszennyezettebb levegőjű város (de amikor a gyerekem rendszeresen 6 héten át köhög, akkor elgondolkodom, hogy lehet, ez így mégse lesz jó, és láss csodát, külföldön nem köhög a gyerek...), vagy hogy GDP-arányosan mekkora összeget fordít az oktatásra az adott ország, és milyen az oktatás színvonala, összemérhetően, az sem annyira érdekelne már annyira, de a gyerekemnek meg még abban kell felnőni, ahol élünk. És nem hiszek a buborékokban, az is számít, ami körülvesz.

négyzet 2019.07.16. 09:33:12

@kardio1: Tényleg érzékeny a gingko? Akkor lehet, hogy ezért kellett a Millenárison botra vágni őket tavaly nyáron. Elég szomorú látvány volt, de lehet, hogy nem bírták a minisztérium + Ganz-gyár bontását + a teátrum táncszínházzá alakítását.

HuGSz 2019.07.16. 09:50:43

Lehetne arról is posztot írni,hogy mennyire látják szívesen az ember ha hazamegy. Voltak furcsa tapasztalataim. Nem tudtam eldönteni,hogy véletlen vagy simán nekem szól, mint külföldön élő magyarnak.
Volt valakinek furcsa vagy negatív tapasztalata?

Határátkelő 2019.07.16. 09:51:56

@HuGSz: Írd meg vitaindítónak egy posztban! A hataratkelo@hotmail.com címre el is küldhetnéd. Biztosan érdekes beszélgetés lenne!

Arthamyr 2019.07.16. 09:53:31

@négyzet: Én meg írtam, hogy helyette más _objektív_ dolgok érdeklik.
"Az ember gyerekvállalós éveiben felerősödnek az objektív érvek a hol lakjunk kérdésre." - Csak azt vitattam, hogy ez előtt/után kevésbé objektív (vagy bármilyen módon "kisebb") érvek lennének a hol lakjunk kérdésre.

enrikokaruszo 2019.07.16. 10:33:58

semmi baj azzal, ha valaki nem érti ezt a "magyarságdolgot" és lelép, ez nekik is jó, meg a maradóknak is

HuGSz 2019.07.16. 10:58:58

@Határátkelő:
Még várok vele picit.
Lehet ,csak képzelődtem.
Elég ritkán megyek Magyarországra. Külföldi rendszámmal és nem, nem arcoskodva.
Legközelebb Augusztus közepén.
Már elgondolkodtam, hogy hazaérve leteszem az autót és tömegközlekedésre váltok.
Bár azért is megszóltak, hogy, mint megtudtam az akkor épp a legdrágább cigit vettem meg...

Arthamyr 2019.07.16. 11:38:48

@HuGSz: Honnan tudják, milyen cigid van? Megszól a nemzeti dohánbótos, hogy ne azt vegyed? Valaki bement veled amikor vetted, esetleg amikor rágyújtottál, látták? Komolyan vannak, akik ezt figyelik?

Dikusz 2019.07.16. 12:15:15

@Arthamyr: Bizonyára vannak olyan ismerősei @HuGSz:-nek, akik ezt figyelik. Akkor viszont ellenségekre már nincs is szüksége.:)
Ti nem tapasztaltatok olyat, hogy a környezetetekben élők irigyek rátok?

Azt viszont nem tudom melyik cigi lehet az, amelyik a legdrágább.

Az apokalipszis lovasa 2019.07.16. 12:24:33

@HuGSz: nem a határátkelőknek szól, engem is megszólnak néhányan hogy túl sokat taxizom ("hejj de jó annak akinek fussa rá" meg ilyenek), csak ilyenek az emberek oszt kész.

nemecsekerno_007 2019.07.16. 12:24:37

@HuGSz: Nem haragszunk. Már megszoktuk, hogy helyettetek fizetjük a nyugdíjakat (is).

moloy 2019.07.16. 12:24:42

@London2009: Ellenben tilos a dohányzás a tanácsháza előtt...

Arthamyr 2019.07.16. 12:37:15

@Dikusz: "Ti nem tapasztaltatok olyat, hogy a környezetetekben élők irigyek rátok?" - Nem emlékszem ilyesmire.

"Azt viszont nem tudom melyik cigi lehet az, amelyik a legdrágább." - Én sem, de már többször is vettem szivart magyarországi tartózkodásom alatt (aminek darabja nagyságrendileg annyiba kerül, mint egy karton átlagos cigi), és azért sem szólt meg senki. A dohányboltos sem nézett rám ufóként, vidéken sem.

2019.07.16. 12:43:02

@Arthamyr:

"Nem emlékszem ilyesmire."

Csak kíváncsiságból: szerinted észrevennéd, ha megtörténne? Mennyire figyeled más emberek reakcióit/érzelmi állapotait, illetve mennyire ismered meg őket?

Arthamyr 2019.07.16. 12:51:48

@Nagy kámpics: Nem biztos és az is lehet, hogy előfordult, csak én nem emlékszem rá, ezért fogalmaztam így. Nem volt feltűnő és/vagy gyakori, az biztos, nem volt meghatározó/zavaró negatív élmény a látogatások során.

Shaktee 2019.07.16. 13:12:54

@Nagy kámpics: Egy lengyel származásu fickóval beszélgettem tegnap munkában, meg volt róla győződve hogy a lengyel nép a legirígyebb, legpanaszkodósabb fajta
:)

Go figure

HuGSz 2019.07.16. 14:14:37

@Arthamyr:
Az unokaöcsém csaja a trafikos nyárimelón. Megkérdezte tudom-e ,hogy a legdrágább cigit szívom.

HuGSz 2019.07.16. 14:14:41

@Dikusz:
100-as dunhill-t vettem. Hónapok óta nem szívtam. Errefelé ilyen nincs....marad az ezüst pallmall még draágábban...

HuGSz 2019.07.16. 14:14:47

@Arthamyr:
Volt még egy-két apróság, bár sanszos,hogy túlreagálom...

Dikusz 2019.07.16. 14:27:45

@HuGSz: Azért kérdeztem csak, mert fiatal koromban, sok-sok évvel ezelőtt dohányboltban dolgoztam.
Ugyan én nem dohányoztam sosem, de az akkoriban kapható cigarettafajtáknak a töredékét se lehet kapni manapság. Talán nem is ismerik azokat a márkákat, amiket akkoriban árultak. A menő márkák akkoriban a kék Rothmans (arany szegélyes), JPS, StMoritz voltak. A készlet egy részét kamionosoktól lehetett beszerezni, a cégtől csak a belvárosi boltok kaptak...

Amúgy tényleg megírhatnád azt a posztót a saját tapasztalataidról.:)

Golf2 2019.07.16. 14:36:00

@Dikusz: Elég volt a Románc is 3.60ért,szálra is adták 20 fillérért 1970 körül.

Arthamyr 2019.07.16. 14:58:32

@HuGSz: Kérdés, hogy mennyire volt "megszólós íze", amikor kérdezte. És az is lehet, hogy csak én nem veszem észre ezeket a jelzéseket, és csak emiatt csodálkozom az ilyen történeteken. :)

@Dikusz: Akkoriban nem volt ócsóért Partagás, Romeo y Julieta, Montecristo meg hasonlók (a kubai szivar már akkoriban sem számított rossznak)? A kubaiakkal nem voltunk jóban, mint a szocialista blokk oszlopos tagjai?

Shaktee 2019.07.16. 14:59:08

@Dikusz: Vittuk nektek a kartonokat mi is :-) (malév)

Dikusz 2019.07.16. 15:22:33

@Shaktee: A Corvin mozinál, az Üllői út-József krt sarkán volt a bolt, az Édességbolt, és a Virágbolt között, az árkádok alatt. Nem voltak arrafelé Malévosok, azokkal akkor találkoztam, amikor skárpit vettek a pilótáik a Bartók Béla úti cipőboltban, jó vevők voltak...:)))

Clamesa 2019.07.16. 15:26:51

Mi nemsokára családostól Németországba költözünk. Így most nagyon időszerű volt ez a cikk nekem.:) Persze nekünk nagyon "könnyű", mert ha bármikor honvágyunk lesz, majd felsorolunk néhány dolgot magunknak fejben: elment a CEU, be van szántva a Corvinus, az MTA, az alternatív oktatás, a magyar kultúra, már lassan mindent bojkottálni kell, mert minden az övéké, és a barátaink mind elmentek valahová már és boldogan élnek. Vagyis ránk már nem vár itt semmi, sem a gyerekünkre. De még a macskánkra sem. Ez elkeserítő dolog, de egyben meg is könnyíti azt, hogy küzdjünk, mert nincs hová visszamenni.

Dikusz 2019.07.16. 15:27:58

@Golf2: A Románcot '70-ben kezdték el gyártani a gugli szerint. Baromi erős volt, mindkét változata. Akkortájt próbálkoztam én is igen rövid ideig a bagózással (nem sikerült rászoktatni), de én a Savaria, Fecske, Porti cigiket vettem szintén darabra.

Shaktee 2019.07.16. 15:31:03

@Dikusz: Portival szoktam rá, basszus

Dikusz 2019.07.16. 15:38:37

@Arthamyr: Nemigen volt akkoriban fizetőképes igény azokra a szivarokra. Nem is emlékszem, hogy rendelés nélkül küldtek-e a boltba valaha is. Ezeket a szivarokat Konzum-boltokban, vagy a Felszab tér környékén a trafikokban lehetett kapni.
Holland pipadohány (Amphora, Borkum Riff) jött nagy ritkán, de azokra megvoltak a törzsvevőink.

Dikusz 2019.07.16. 15:41:59

@Shaktee: Pedig azt gyenge ciginek tartották, de egy idő után túl büdi (édeskés lett).
A magyar cigikben pedig az egri gyárban készülteket jobban szerették a pécsinél a vevők. Többszöröse fogyott -volna- az egrinek.

Shaktee 2019.07.16. 15:43:20

@Dikusz: errefelé már szinte senki sem pipázik...arra?

Amphorát szivtam én is egy darabig..mi is volt a másik kedvenc...aaaaa, Clan!

Dikusz 2019.07.16. 15:48:07

@Arthamyr: Most jutott eszembe, hogy itthon punnyad már jó tíz éve egy szál Cohiba szivar (nem tudom milyen misőség). Attól tartok, ha kibontanám a nejlonból szétporladna. Fénypostázzam?:)))

Dikusz 2019.07.16. 15:52:15

@Shaktee:
Clan-ra nem emlékszem, a Borkum Riff volt népszerű, ezen a kettőn kívül nemigen lehetett mást kapni. A József körúton, a Rákóczi tér környékén volt (ma is megvan mint nemzeti dohánybolt) volt egy pipaszaküzlet. Azért a pipázás sosem volt túl elterjedt, meg szerintem drága is.

Shaktee 2019.07.16. 15:52:51

@Dikusz: Cohiba a legjobb, legdrágább kubai szivar, ha nem hamisitvány..

Kuggyed! :-)

Shaktee 2019.07.16. 15:54:03

@Dikusz: gimibe sokan pipáltunk, azt hittunk hogy idosebbeknek látszunk :-)

Arthamyr 2019.07.16. 15:56:18

@Dikusz: Egy Cohiba biztos, hogy kiváló minőségű (már ha szivar, de szerintem még a cigarilloik is rendben vannak). Ennek ellenére tartsd meg emlékbe/dísznek vagy dobd ki, sajnos ha nem megfelelő körülmények közt tároltad, már nem lesz jó. Ha meg igen, inkább valami kedves ismerősödnek add oda. :) Én támogatom a helyi boltot, mostanában ott szerzem be azt az alkalmankénti egy-egy szivart.

Shaktee 2019.07.16. 16:06:56

@Dikusz: sharrowmills.com/product/clan-original-tobacco-5

Akkor még a Héven is pipáztunk Szentendrére jove- menve :-)

élhetetlen 2019.07.16. 17:00:51

@Arthamyr: “Lejárt lemez? Ne viccelj.“. Mielőtt letorkolnál, az IWIW is megfelelő volt a céljának, mégis eltűnt. A kommunikációs platform is divat kérdése. Mikor FB-ra váltottam, okulva az IWIW-es “ismerősök” számából, (mindenkit visszajelöltem, mert nem tudtam, hogy csak nem emlékszem-e, és nehogy megsértődjön), a FB-n csak három ismerősöm volt. Három tyúkocska, az egyik a Himaláján éppen alaptábor vezető, a másik Ausztráliában, a harmadik Angliában, csak, hogy lássam, mi van velük. (A többieknek írtam, hogy bocs, nincs visszajelölés, mert akkor a másik hetven megsértődik). Nem nagy merítés, de a háromból kettő már nincs a FB-on, a harmadik nem tesz oda semmit, csak a messengert használja, bár még nem látom, hogy ez menyivel kényelmesebb, mint egy e-mail. “nincs értelme lecserélnem másikra”. Így van, kivéve, ha a partnerek váltanak. Igaz, ők huszonévesek, én meg 66 vagyok, ők váltanak.

Shaktee 2019.07.16. 17:03:48

@élhetetlen: "IWIW is megfelelő volt a céljának,"

Kedveltem én is, de félmillio juzer nem tudta tamogatni, plane magyar volt kizarolag.

Ergo a facebook sokkal nehezebben fog eltunni, hacsak egy jobb appot nem ir valaki..

Platonica 2019.07.16. 17:51:16

@élhetetlen: Pont ezt mondja a fiam korosztalya. Hogy a fb mar snassz. Meg lehet nezni, ha fent is vannak, a legfrissebb dolgaik 2-3 evesek, ill. nagyon sporadikusak. Az o generaciojuk mar mashol aktiv.

Shaktee 2019.07.16. 18:48:52

@Platonica: ugyanigy, tumbleren, snapchattten nyomulnak ..

élhetetlen 2019.07.16. 19:06:16

@Shaktee: “a facebook sokkal nehezebben fog eltunni”. Nem kell eltűnnie. És nem kell jobb app sem, elég a most ez a menőbb, és a fiatalok mozdulnak. Ilyen egyszerű.

élhetetlen 2019.07.16. 19:06:24

@Csodabogár: “A messengert se használtam soha.”. Majd fogod, ha úgy jársz, mint én, hogy a kedvenc unokahúgod esküvőjéről csak ott látsz leírást, képeket. Még küzdök, mert kapok egy levelet, hogy üzenetem jött, aztán percekig keresem, hogy hol van, de bele kell jönnöm.

Shaktee 2019.07.16. 19:13:39

@élhetetlen: nem irtam hogy el kell tunnie.

De a dolgok mindig valtoznak..

Dikusz 2019.07.16. 19:55:13

@Zsémbes csoroszlya: Akik mezítlábas Tervet, Symphoniát, Kossuthot (volt mezítlábas Románc is) szívtak, azok az idősebb korosztályhoz tartoznak.

Arthamyr 2019.07.16. 19:57:53

@élhetetlen: Az, hogy valami lejárt lemez, meg megfelelő kommunikációs platform, két, egymástól teljesen független dolog.

Azért nem lejárt lemez, mert a világ egyik legnagyobb, legtőkeerősebb cége, csillió felhasználóval, a belőlük kinyert adatokkal, és még most is dinamikusan növekszik. Ha ez lejárt lemez, mi a többi? :S Ettől még akár lehetne nem megfelelő eszköz a kommunikációra, ahogy egy kis jelentéktelen cég terméke is lehetne megfelelő. Igazából amire én használom, az a funkcionalitásának töredéke, legalább egy hónapja be sem léptem.
Abban igazad van, hogy azért vagyok ott, mert pár ismerősöm ott van, amíg ott vannak, én is maradni fogok, ha mind elmegy akkor én is el fogok menni, vagy megszakítom velük a kapcsolatot (egyébként sincs nagyon intenzív kommunikáció). Abban is igazad van, hogy minimálisan ér többet (számomra), mint egy email, de valamiért FB lett. Már nem emlékszem, miért regisztráltam, de miután már regisztráltam, nem mondtam senkinek, hogy ne facebookozzunk, adjál email címet...

Arthamyr 2019.07.16. 20:02:16

@élhetetlen: Hagy mozduljanak! Még keresik a helyüket, meg van energiájuk is összevissza ugrálni. :) Jó részük majd előbb-utóbb túljut azon, hogy azért csináljon, fogyasszon valamit, mert épp az a menő.

élhetetlen 2019.07.16. 20:07:36

@Shaktee: “nem irtam hogy el kell tunnie”. Nem írtad, én sem. De a dolgok mindig valtoznak, írtad.El fog tűnni, mint, a Windows 98, ahol még telepítettük a programokat, high memory, low memoryi, ahogy elfért, és működött. Nem vitatkozok, csak így látom. Lesz/van másik.

Shaktee 2019.07.16. 20:17:30

@élhetetlen: hehe..himem.sys s tsai :-)

Shaktee 2019.07.16. 21:26:23

@élhetetlen: figyu..félorat toprengtem amig az autoexec.bat neve az eszembe jutott :-))

Golf2 2019.07.16. 21:42:35

@Shaktee: Ma 50 éve volt a holdraszállás! Grat USA!

Shaktee 2019.07.16. 22:25:52

@Golf2: Jobb idők voltak.

Besunnyogtunk a amcsi követségre a holdraszállós filmet megnézni..

élhetetlen 2019.07.16. 22:27:24

@Shaktee: Biztosan igazad van, de, sajnos nem értem...

élhetetlen 2019.07.16. 22:27:28

@Arthamyr: " Jó részük majd előbb-utóbb túljut azon, hogy azért csináljon, fogyasszon valamit, mert épp az a menő. ". Persze, mire ők is megöregszenek, mint én.

Dikusz 2019.07.16. 22:37:54

@Zsémbes csoroszlya: Nem enni kell, hanem szívni! :)))

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.07.17. 00:43:04

@Golf2: Latta valaki a First man c. filmet? Szerintem nagyon jo volt! Nekunk azert is allt kozel a szivunkohoz, mert anyos/apos a NASA-nal dolgozott a 60-70-es evekben (anyos szemelyzeti osztalyon, apos a raketak hoszigetelo "csempeinek" (csak ezt a laikus kifejezest talaltam ra) felrakasa/teszteleseert volt felelos tobbekkel egyutt)

www.youtube.com/watch?v=TVowQ4LgwLk

Shaktee 2019.07.17. 01:06:48

@Zsuzsi65: Láttuk, kedveltük..kb 20 percet lehetett volna vágni belőle..de így is begyütt..

Biztos nagy sztorikat mesélnek a rokonok :)

Shaktee 2019.07.17. 01:09:26

@Zsuzsi65: ebben a témában ezek a kedvencek:

The Right Stuff (könyv is kitűnő)
Apollo 11
First Man

Kb ebben a sorrendben..

Horthy Miklós cselédje · hamisgulyas.wordpress.com 2019.07.17. 11:53:08

@London2009:

Tehát aki szegény az elpazarolja az életét? Érdekes gondolkodásmód! Csak az nem pazarolja el az életét aki meggazdagszik? Annyira anyagiasak vagytok hogy döbbenetes...

@Arthamyr:

Nekem nincsenek céljaim, vágyaim. Felszabadultam. Mióta nem vágyom semmire, boldognak érzem magam. Elengedtem a dolgokat.

élhetetlen 2019.07.17. 11:53:14

@Shaktee: Ott a pont. Igaz, hogy előtte írtam a high memoryról, ettől függetlenül még a .sys sem volt gyanús, és a “s tsai” -ról sem ugrott be, hogy és társai. Egyszerűen egy egzotikus nyelven írt mondatnak néztem. Brrrr…

Shaktee 2019.07.17. 11:55:35

@élhetetlen: ilyen egzotikus canuck vagyok ;)

Arthamyr 2019.07.17. 20:15:51

@Horthy Miklós cselédje: Hát akkor meg mindegy hol vagy, ha nem vágysz semmire... Élni azért szeretnél még pár évig, vagy már erre sem vágysz, mert minek? Csak azért, mert az automatikusan pár szükséges dologgal jár (pl. kaja, megfelelő hőmérsékletű hely, ahol meghúzhatod magad), amit máshol esetleg könnyebben megteremthetsz (pl. valami mediterrán országban nagyobb eséllyel éled túl a telet fűtetlen ólban vagy csövezve, Magyarországon csibészes hideg tud lenni néha).

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása