oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2019. május 03. 06:30,  Fair play kanadai módra 70 komment

2019. május 03. 06:30 Határátkelő

Fair play kanadai módra

Birdie és családja tavaly júliusban költözött ki Kanadába. Pontosabban az akkor már jó negyedéve kint dolgozó férjét követték Vancouverbe, ahol most két gyermekükkel, egy 9 éves kislánnyal és egy 11 éves fiúval élnek. A két gyerek természetesen iskolába jár, ahonnan most jöjjön egy kiragadott, de nagyon jellemző pillanatkép.

fiu_fut_foto_pixabay_com_jp26jp.jpg

„Az elmúlt 2 hétben az iskolában a 4.-7. évfolyam tanulóinak (itt az ált. iskola 7-ig tart) heti 2 alkalommal atlétikai „edzést”, felmérést tartottak. Egy-egy óra volt alkalmanként, tanítási időben 14-15 óráig. 

A gyerekek kipróbálhatták magukat a rövid- és hosszútávfutásban, súlylökésben, távolugrásban, magasugrásban. Ezután a gyerekekkel hazaküldtek egy 6 oldalas nyomtatványt, amiben magáról a programról írnak, különböző egészségügyi űrlap és más hozzájárulási nyilatkozat volt az edzésterv mellett. 

Ábel jó volt rövidtávon és magasugrásban, ezekben szeretne jelentkezni. Ha jól értelmeztem, ezt a tankerület szervezi és igazából iskolák közötti versenynek nevezném, ha az otthoni „hivatalos terminusokat” kellene használnom. 

Ebben a tankerületben 25 általános iskola van, ezek fognak versenyezni. Ha a gyerek választott és bevállalja versenyszámonként a heti 1 edzést, ami a mi esetünkben egyik 8:10-8:40-ig tart, a másik a leghosszabb szünetükben, ebéd után (?) 12:20-12:50, akkor egy kisebb területi verseny lesz, majd utána, ha bejut, akkor június 4-én lesz a végső, tankerületi döntő. 

Tudatosítani a szülőkben a tisztességes versenyt 

Már a folyamat is érdekes a magyar szemünknek, de ami ennél sokkal jobban megfogott, az a fair play code, ami a 6 oldal egyike volt.

fair_play_kodex_angol.jpg

Annyira fantasztikus, hogy lefordítottam és mellékelem. Nem tudok mit hozzátenni, önmagáért beszél. 

Mernek és szükségesnek tartják ilyen szinten, ha azt írom, „nevelni” megköveznek sokan, szóval inkább tudatosítani a szülőkben az ezzel kapcsolatos feladatukat.

Magyar példák

Amikor olvastam, jöttek a képek a magyar suliból, ahol tanítottam, hogy a matekból 4-es kislány azt mondta, hogy inkább eljön 7. órában matek korrepetálásra, mert akkor nem kell mennie edzésre. 

Hogy hány gyereket láttam nyúzottan és fáradtan, kifacsarva. Persze ez ezzel jár, tudom. Látom a másik oldalt is, van példa a barátaim között is, nem is egy, akiknek erre a kódexre nincs szüksége, mert ezen elvek alapján segítik és tényleg segítik a gyermeküket a gyermek által választott kőkemény versenysportban. 

Nem róluk beszélek és nem nekik szól ez. Ez nekik csak megerősítés, hogy ők szuperül csinálják. A többire gondolok ilyenkor, amikor nem a saját álmát kergeti ezzel a gyermek. Mert ilyen is van… sajnos. 

A tízpontos fair play kódex 

#1 Nem fogom erőltetni a gyermekem, hogy sportoljon / versenyezzen. 

#2 Emlékezni fogok arra, hogy gyermekem a saját öröméért és nem az enyémért sportol. 

#3 Bátorítani fogom a gyermekem, hogy a szabályok szerint játsszon és a konfliktusokat gyűlölködés és erőszak alkalmazása nélkül oldja meg. 

#4 Megtanítom gyermekem, hogy a győzelem mellett legalább annyira fontos, hogy megtegyen minden tőle telhetőt, így sosem fogja vesztesnek érezni magát egy mérkőzés / versenyszám után, bármi legyen is a végeredmény. 

#5 Minden alkalommal, amikor gyermekem sportszerűen és minden erejét összeszedve versenyzett, dicsérettel éreztetem vele, hogy győztes. 

#6 Soha nem gúnyolom vagy szidom gyermekemet, amikor hibázik vagy veszít egy versenyen. 

#7 Emlékezni fogok rá, hogy a gyerekek példából tanulnak igazán. Meg fogom tapsolni a jó játékosokat / teljesítményt, függetlenül attól, hogy azok a gyermekem, vagy az ellenfél csapatának tagjai. 

#8 Soha nem fogom nyilvánosan megkérdőjelezni a játékvezető döntését vagy tisztességes eljárását. 

#9 Minden erőmmel távol tartom a szóbeli és fizikai bántalmazást a gyerekek versenyeiről. 

#10 Kifejezem megbecsülésem és tiszteletem az önkéntes edzők felé, akik idejüket áldozzák arra, hogy gyermekemnek sportolási lehetőséget biztosítsanak.” 

(Nyitókép: pixabay.com/jp26jp)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Kanada

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr4514798872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HakapesziM 2019.05.03. 08:02:50

Ez egy vicc, jót röhögtem. Felnőtt embereknek ilyen listát adni.

"Minden alkalommal, amikor gyermekem sportszerűen és minden erejét összeszedve versenyzett, dicsérettel éreztetem vele, hogy győztes"

Hát először is a győztes az, aki győzött. Aki először ért a célba, a legmesszebbre dobott, aki a legnehezebbet emelte stb. Aki nem, az nem győzött. Nem fogok hazudni a gyereknek. Ha teszem azt szegény az utolsó volt, akkor nem győzött. Attól még természetesen megdicsérem, ha mindent megtett, de ha esetleg kicsit lustára vette a dolgot - mert ilyenek vagyunk gyerekek, felnőttek, néha nem vagyunk motiváltak eléggé - és nem tett meg mindent, azt is jelzem neki szeretettel, inspirálom, rámutatok, hogy ha sokat gyakorol, azt siker koronázza majd. Veszíteni is tudni kell, hibákból tanulunk.

Tudom, hogy nem érhetek fel a kanadai értékekhez, de azt hiszem nekem nem kell ilyen checklist, hogy milyen szülő legyek. Pl. az ötéves kislányom pár napja tanult meg biciklizni. Eleinte párszor elesett, ez ilyen. Most álltam volna neki dicsérni: Oh, Honey, amazing! Nem. Aki elesik, az még nem tud biciklizni. Az tud biciklizni, aki többé - kevésbé elesés nélkül, segéd - kerék nélkül, hosszabb távon tud tekerni. Épp attól édes a siker, hogy kudarcokon, mélypontokon keresztül érjük azt el.

Platonica 2019.05.03. 08:11:09

A Searching for Bobby Fischer c. film ugrott be a kodexrol:-D Amikor a teruleti gyermek-sakkverseny foszervezoje hasonlo utasitasokat ad a kisero szuloknek a verseny elott, aztan me'gis kitor a botrany, szoszerint osszeverekednek, ezert bezaratja az alagsorba az osszes szulot a verseny idotartamara...
Szoval ugy tunik, ha me'g mindig igy kell nevelgetni a szuloket, nem sok valtozott azota:-D

Hari Seldon 2 2019.05.03. 08:14:41

Teljesen korrekt dolog. A mi általános iskolánkban úgy megy ez, hogy minden 6 hétben más sportot próbálnak ki. A lányok voltak már karatéznizni, röplabdázni, úszni, most éppen a lovaglást tanulják.
Kétszer voltam eddig szülői kisérő (épp ma megyek harmadszor) és azt kell hogy mondjam, tök komoly dolgokat tanulnak, a ló biológiájáról és szokásairól közben. A képzés egész délelőtt folyik. Megmutatják a lovak gondozásának eszközeit, ellátását, felszerelését, és kis biológiát (csontváz, külső megkülönböztető jegyek, stb...)

Platonica 2019.05.03. 08:19:24

Kulonben sokszor fajdalmas latni, mennyire elrontja a gyerekek oromet pl sportesemenyeken a szulok kompetitivsege:-(

_Luthien_ 2019.05.03. 08:40:23

Nekem tetszik, mert rámutat a lényegre: ezekből a gyerekekből nem profi versenyzőt akarnak faragni az edzések alatt, hanem csak megszerettetni velük a sportot, sikerélményt adni, közösséget építeni.
És ha valaki gyerekként ráérez a mozgás ízére, pozitív megerősítéseket kap, akkor talán felnőttként is örömmel mozog.

Sajnálom, hogy nálunk a tornatanárok soha nem a fenti célokat képviselték.

Platonica 2019.05.03. 09:44:27

@HakapesziM: Gyoztes, gyozott... Hm, nemcsak akkor gyoztes valaki, ha masokat legyozott. Szerintem magunkat legyozni, a sajat korlatainkat feszegetni, kepesnek lenni a magunk eredmenyeit/hozzaallasat javitani sokkal nagyobb eredmeny. Ezert is jar elismeres, sot. Honnan tudod, hogy egy adott kisgyerek nem tett meg MINDENT, amit o konktreten tudott, csak azert mert masodik, harmadik vagy hatodik lett?
Ugy tunik, tenyleg erdemes ezt sulykolni a szuloknel, mert me'g mindig nem ertik:-x

@_Luthien_: Ebbol a szpontbol jo, marmint hogy mi az iskola celja, de sokszor nem ott van a gond... Gyakran a gyereket a sajat nyomatos szulojetol kell megvedeni:-( En egyebkent anno nem tapasztaltam halistennek sem tornataroktol, sem edzoktol, sem szuleimtol a folosleges presszurat. Itt viszont (a gyerekem reven) mar talalkoztam vele masok reszerol.

arncht 2019.05.03. 10:09:08

a testneveles orak rendszeret sose ertettem. az egesznek arrol kellene szolnia, hogy kicsit atmozgassa a gyereket, es hogy kedvet kapjon a testmozgashoz, es hogy olyan testmozgast vegezzenek, amit szeretnek.

pl en mindig utaltam a gyurut, a szertornat, de szerettem a labdajatekokat. miert nem volt jo ez utobbi, mi a rossebbnek kell nekem tornaszosdit jatsztani? ezzel igy volt a diakok 90%a. nem lett volna nekik jobb, ha a gyerek orommel kirohangalja magat, azzal, amit szeret, es mindenki boldog?

labirintus1 2019.05.03. 10:27:59

Nekem meg inkább ijesztő ez a lista.

Milyen korábbi tapasztalataik lehettek, ha ezeket le kell írni?

Szerintem, egyébként ez nem annyira annak szól, aki Kanadában szocializálódott, hanem valószínűleg az ázsiai bevándorlóknak, akik nagyon mást várnak el a gyerektől.

Pl. az ilyen szülőkre gondoltam: en.wikipedia.org/wiki/Jennifer_Pan

Egyébként azt sem tartom jónak, ha azt mondom, hogy ő győzött (ő a legjobb), ha ez baromira nincs így. Ez így hazugság és én nem tanítanám hazugségra a gyerekem.

Azt lehet mondani, hogy ügyes volt, de eléggé pofán csaphatja az élet azt, akivel elhitetik, hogy ő a legjobb, közben meg egyáltalán nem.

Platonica 2019.05.03. 10:35:43

@labirintus1: Nos, sztem egyaltalan nem (csak) azsiai szuloknek szol. Ahogy irtam korabban, en itt a UK-ben is talalkoztam ezzel sajnos. A gyerekemnek egy re'gi baratsaga ment ra pl ilyesmire:-( De tanuja voltam olyannak is, ahol halistennek nem voltunk erintve, viszont igy is rossz volt latni. Echte angol, middle class szulok...
Ja, es amerikai filmekben is gyakran latni a partvonal mellett orjongo baseball egyeb szuloket:-/ Nagyon is letezo jelenseg, ezert szuletnek ilyen irasok...

Arthamyr 2019.05.03. 10:58:36

@Platonica: A nem nyomasztom a gyereket és az azt illúziót keltem benne, hogy neki megy valami, ami pedig nem megy közt van pár árnyalat. Mindig lesznek jobbak, sikeresebbek, és a kudarc is az élet része (legalábbis amíg az ember ambiciózus célokat tűz maga elé), ezzel nem árt szembesülni.

Ahogy az sem igaz, hogy aki mindent megtett, az jól cselekedett. Simán lehet, hogy csak az energiáját/idejét pazarolta önmaga sanyargatásával, helyette számára sokkal kellemesebb tevékenységet is végezhetett volna.

Platonica 2019.05.03. 11:20:35

@Arthamyr: 1. bekezdes-> ?? En teljesen masrol irtam, nekem szol a valaszod?
2. bekezdes: detto.

Arthamyr 2019.05.03. 11:38:11

@Platonica:
"Szerintem magunkat legyozni, a sajat korlatainkat feszegetni, kepesnek lenni a magunk eredmenyeit/hozzaallasat javitani sokkal nagyobb eredmeny." - Nem, attól, hogy én szorgosan tanulgatok, meg képzem magam, még nem lesz nagyobb eredmény, mint ha valamit kitalálnék, amiért Nobel-díjat kapok, csak azért, mert a szükségesnél szerényebben vagyok ellátva tehetséggel, de mégis beleadtam "mindent". Ha két eredményt összahasonlítunk, akkor nem aszerint tesszük, hogy melyikért mennyit kellett tenni, ha egyéb módon is összehasonlítható.

"Honnan tudod, hogy egy adott kisgyerek nem tett meg MINDENT, amit o konktreten tudott, csak azert mert masodik, harmadik vagy hatodik lett?" - Erre reflektáltam a második bekezdéssel. Az első bekezdés általános reakció, és szerintem teljesen igaza van @HakapesziM: -nek, és a hozzáállása is emberséges, te meg egy ilyet reagáltál rá: "Ugy tunik, tenyleg erdemes ezt sulykolni a szuloknel, mert me'g mindig nem ertik:-x" - amikor ő nagyon helytállóan leírta, hogy nincsen szüksége ilyen "checklist-re". Mert hát tényleg nincsen, a minimális információból ítélve bőven benne van a megfelelő tartományban (nem nyomasztja a gyerekét, de közben hagyja, hogy a valóság is elérjen hozzá).

Lehet, hogy valamely szülőnél érdemes lenne, de ott meg úgysem lesz foganatja. :)

O1.G 2019.05.03. 11:39:18

Eurócunami Magyarországnak.Konkrétan 2004 és 2020 között 55,2 milliárd euró (ez nagyjából 18 ezer milliárd forint!) értékű beruházást toltak be Magyarországra...kecskére káposztát.

Platonica 2019.05.03. 12:56:32

@Arthamyr: Hm. Lehet, hogy te nem ugy latod, nagyobb es fontosabb dolog legyozni a sajat korlatainkat, es magunkhoz kepest egyre elorebb jutni, nem akarlak ettol elteriteni. Amirol en irtam, az a szuloi magatartas, es hogy mennyire ka'ros szulokent azt a fajta nyomast tenni a gyerekre, amirol pl a fenti kodex szol, es amitol probalja megvedeni a gyereket.

Es nem, nem gond, ha masnak mas fer bele az elfogadhatoba. En pl szivesen megerositem a gyerekem botladozo probalkozasait is biciklizes, egyeb kozben, mert szeretnem, ha tudna, ez oke, es hogy a hibak a tanulas legfontosabb alapkovei. Ha arra nevelem a gyerekem, hogy csak a vegeredmeny (v epp gyozelem) fontos, addig/anelkul egy pozitiv szo el nem hagyja a szamat, akkor megtanitom fe'lni a hibaktol. Na ennek messzemeno kovetkezmenyei vannak.
Ugyanakkor az is teny, hogy a tuldicseres is kerulendo, talan itt volt felreertheto, amit mondani probalok. Azt sem tartom jonak, az is meglehetosen kontraproduktiv, es negativ hatassal van az onbecsulesre.

Csodabogár 2019.05.03. 13:02:38

@arncht: Teljesen egyetértek. Engem a kötélmászással riasztottak el a tornától. Fel is voltam mentve a végén.:-)

Shaktee 2019.05.03. 14:06:45

Igy tipikus, s jol van ez igy - itt.

Dikusz 2019.05.03. 14:56:53

A 9. pontban leírt "minden erőmmel" mit jelenthet? Jól megveri az erőszakoskodót?

Bármennyire is így kellene lenni a valóságban, nemigen tudom elképzelni, hogy működik a valóságban, bárhol is legyen a világon.

Dikusz 2019.05.03. 14:58:05

@Shaktee: Abban biztos vagy, ha leírták ott/itt/bárhol, így is működik?

Shaktee 2019.05.03. 14:59:22

@Dikusz: lásd pont 3.

Rosszul, felreerthetoen forditotta a poszter.

Shaktee 2019.05.03. 15:00:15

@Dikusz: Ket fiam nott fel ebben az iskolarendszerben.

Golf2 2019.05.03. 15:10:11

@Shaktee: A magyarnál még ez is jobb.

Arthamyr 2019.05.03. 15:11:37

@Platonica:
" Ha arra nevelem a gyerekem, hogy csak a vegeredmeny (v epp gyozelem) fontos, addig/anelkul egy pozitiv szo el nem hagyja a szamat, akkor megtanitom fe'lni a hibaktol." - De ez a skála rossz része, nem erről szólt a hozzászólása. Senki sem beszélt arról, hogy csak a végeredmény fontos.

"Ugyanakkor az is teny, hogy a tuldicseres is kerulendo, talan itt volt felreertheto, amit mondani probalok." - Ahogy ez is a skála rossz része...

Amúgy én valóban nem akarom legyőzni a saját korlátaimat, és magamhoz képest előre jutni, jó helyem van. Nyugi van, béke van, nem kell teperni, hajtani. :)

Platonica 2019.05.03. 15:16:41

@Dikusz: En csak az eredetit futottam at reggel, de valoban nem pontos a forditotta's.
Az angol szovegre'sz jelentese: 'Minden erofeszitest tamogatok, mely arra iranyul, hogy a verbalis v fizikai agressziot tavoltartsa a gyerekek sportesemenyeitol'.

Platonica 2019.05.03. 15:20:53

@Platonica: Bocsi, 'fordita's', nem pedig az a hulyeseg, ami fontebb sikerult...

Dikusz 2019.05.03. 15:24:10

@Shaktee: Nem vitatom, hogy ismered a kanadai iskolarendszert, a lista létezését sem vonom kétségbe.
De egyszerűen nem hiszem el, hogy a valóságban működik. Egyik országban sem.

Shaktee 2019.05.03. 15:26:55

@Dikusz: Ezek irányelvek, nem NER parancsok.

Dikusz 2019.05.03. 15:37:11

@Platonica: @Shaktee: Így azért már más.
Viszont én nem kritizálhatok senkit, aki félreérthetően fordít, mivel nem beszélek idegen nyelvet (remélem ez a mondat nem volt félreérthető...). Nem vagyok erre büszke.

De csak a lista egyes pontjai (7., 8.) egyszerűen nem működnek szerintem a valóságban.
Azt mondani egy gyereknek, hogy egy vesztes meccs után te tulajdonképpen te győztes vagy, nem is tudom megérteni.

Most hallottam a levélszavazásról, ti olvastatok róla valamit?

Platonica 2019.05.03. 15:41:29

@Arthamyr: 'Amúgy én valóban nem akarom legyőzni a saját korlátaimat, és magamhoz képest előre jutni, jó helyem van. Nyugi van, béke van, nem kell teperni, hajtani. :)'
Hjaj, annyira nem erted a le'nyeget! Feladom, mint ma'r tobbszor is veled kapcsolatban, sorry...

Azt is hagyjuk, hogy magyarazgatod egy harmadik ember hsz-a't, mirol ir, mirol nem. Majd megbesze'lem vele, ha volt esetleg felreertes, oke?:-))

Arthamyr 2019.05.03. 15:43:05

@Platonica: Szerintem meg te nem érted a lényeget, de ezen nem fogunk összeveszni. :)

Dikusz 2019.05.03. 15:52:02

@Shaktee: Az már igaz!
A gyerekek iskolai versenyéhez nem tudok hozzászólni. Nagyon szeretem a sportot (magam is több sportágat kipróbáltam). Szerettem volna, ha a fiam is sportol, de egyszerűen nem volt hajlandó rá, kényszeríteni meg nem akartam.

De hadd kérdezzem meg, ha a fiaid mondjuk fociztak, kézilabdáztak, akkor ha az ellenfél egyik játékosa gólt lő, akkor megtapsolod? Vagy egy vesztes meccs után el tudod magyarázni, hogy tulajdonképpen ti győztesek vagytok?

Platonica 2019.05.03. 15:53:03

@Dikusz: Mi a gond a 7-es/8-assal?
Amit ideztel, az inkabb az otos. Aminek az ertelme/mondanivaloja nem az, hogy ha vesztett a gyerek, akkor is gyoztesnek mondjuk, hanem az, hogy ilyenkor is kiemelheti a szulo, amiben igenis gyoztesnek erezheti magat a gyerek, pl a sportszeru versenyzes es a kemeny erobedobas.

Platonica 2019.05.03. 15:55:13

@Dikusz: Wow, miert ne tapsolna' meg az ember a masik csapat goljat?? En mar a kerdest se ertem...

Shaktee 2019.05.03. 15:56:12

@Dikusz: Ja.

A tobbirol..ha egy kanadai labara ralepsz o ker bocsanatot toled..

Arthamyr 2019.05.03. 15:56:47

@Dikusz: "Vagy egy vesztes meccs után el tudod magyarázni, hogy tulajdonképpen ti győztesek vagytok?" - Klopp majdnem megtette, pedig a kelleténél kb. 3 számmal nagyobb zakót kaptak. :D

Shaktee 2019.05.03. 16:00:16

@Platonica: Tipikushhh magyar gondolkozás.

Shaktee 2019.05.03. 16:16:13

@Dikusz: A gyoztes nem dorgoli a vesztes orra alá hogy nyert, s igy eselyt ad arra hogy legkozelebb mas is nyerhessen - ha igy jobban megerted..

Dikusz 2019.05.03. 16:22:09

@Platonica: @Shaktee: komolyan aggódom magam miatt, hogy ennyire félreértelmezhető amit írok.

Mégegyszer belekezdek, és megpróbálom akkor saját magam példának venni:
A 10 éves fiam bajnoki kosárlabdameccset játszik az egyesületével. Ott csápolok a csapatért a lelátón, a többi
szülővel együtt, a saját szektorunkban. Egyszer csak gyönyörű hárompontost dob a másik csapat játékosa, és ezzel meg is nyerik a meccset.
Életszerű az, hogy én fölpattanok a padról és elkezdek tapsolni az ellenfél valóban parádés hárompontosnak?
Vagy az elképzelhető, hogy Fradi-drukkerként a B-középben felpattanok, és hurrázok az ellenfél góljának?

Nem arról akartam írni, hogy nem kell megtapsolni a szép teljesítményt, de az ellenfél góljának nemigen tudok őszintén örülni.

Dikusz 2019.05.03. 16:27:06

@Shaktee: Régi mondás: értem uram, értem, csak ésszel fel nem foghatom! :)))

Most már csak egyet kérdeznék: Egyáltalán kiderül az előző kommententjeimből, hogy mit akartam írni? :)

Platonica 2019.05.03. 16:31:35

@Dikusz: Nem kell aggodnod, nyilvan azert felreertheto, mert az elobb rovidebben, es nem pont ugyanugy irtad.
Nem kell felpattanni, nem kell eszeveszetten unnepelni a masik csapat gyozelme't a gyerekede'vel szemben. De ez nem is ugyanaz, minthogy szulokent megtapsolod a masik csapat egy-egy sze'p teljesitmenyet, vagy a dobogo legfelso fokan allo gyereket akkor is, ha a tied csak a masodikon all, vagy me'g ott se.

Shaktee 2019.05.03. 17:04:31

@Dikusz: sajnos ilyen oszintetlen szintarsulat vagyunk itten :P

Mrs. Clayton 2019.05.03. 18:48:03

@Platonica: altgr e szerintem van a te klaviaturadon is, szivesen

kék madár 2019.05.03. 18:48:50

azt hittem Kanadaban mindent ket nyelven kell posztolni, nekem ez a Code List gyanus

kék madár 2019.05.03. 18:56:38

@HakapesziM: segitek (ha tudok)
Itt a gyerek sportja kozossegi esemeny, a szocialis elet resze. A legtobb iskolaban a sportolo gyerekek szama eleri a 60%-ot, a szulok szabadidejuk jo reszet a gyerek sportesemenyen toltik.
Ezert a szulok a meccsen/versenyen elik ki magukat. Nem mindenki szuletett 14-es IQ-val. Van aki annyire felhergelni magat, hogy gyozzon a gyereke, es annyira szetuvolti a fejet, hogy ha a gyerek megse nyer, senki sem tudja mar jol megelni a "nem baj Beluska, mindent beleadtal es neked kulonben is nagyobbak a fuleid" moment-et. foleg a gyerek, nagyon vesztesnek fogja magat erezni. Ezert kell elore figyelmeztetni a szulot, hogy ne hype-oljak tul a gyozelmet.

Shaktee 2019.05.03. 19:06:52

@kék madár: BC, arrafelé mar inkabb a kinai a masodik nyelv :-)

Arthamyr 2019.05.03. 19:11:25

@Dikusz: Ronaldo-t (a régi kövéret) is állva tapsolták amikor Manchesterben mesterhármast rúgott.
Ronaldinho-t is, amikor a Bernabeuban oktatott, pedig ott van egy pár évtizedes rivalizálás a két csapat közt.
Kobe Bryant-ot is megtapsolták idegenben az utolsó szezonjában.
Svájcban is szólt a Come on Rafa, amikor Federer ellen játszott.
Lehetne sorolni, ez megesik, az értő közönség azért el szokta ismerni a teljesítményt. Nem biztos, hogy kitörő örömmel teszik, de meg szokták adni a tiszteletet, amikor jár.

Szülőként, a gyereked meccsén ez még inkább magától érthetődő kellene, hogy legyen, ott nem vérre megy.

Shaktee 2019.05.03. 19:53:21

@kék madár: nem.

Kinaiaknak vallo kanadai pogarok szama:

Ontario 713,245 5.6%
British Columbia 464,800 10.7%

Arthamyr 2019.05.03. 20:02:31

@Shaktee: Messit nyilván isteníteni fogják a Camp Nouban, akkor is ha bottal megy ki a pályára, elég sokat köszönhetnek neki. Most is miatta került Messi a továbbjutástól a 'pool.

gabors 2019.05.03. 21:32:05

@HakapesziM: ""Minden alkalommal, amikor gyermekem sportszerűen és minden erejét összeszedve versenyzett, dicsérettel éreztetem vele, hogy győztes"

Hát először is a győztes az, aki győzött. Aki először ért a célba, a legmesszebbre dobott, aki a legnehezebbet emelte stb."

itt inkabb a forditasban van a hiba illetve van egy kis kulturalis kulonbseg is

az eredeti "feel like a winner" az nem gyoztes valami olyasmit akar kifjezni talan "hogy valamit az is nyer aki eppen nem a gyoztes "

persze belekotni jo :-)

gabors 2019.05.03. 21:41:29

@Dikusz: "A 9. pontban leírt "minden erőmmel" mit jelenthet? Jól megveri az erőszakoskodót?"

sajnos megint nem jott att rendesen az eredeti gondolat a magyar forditasban, az eredeti nem beszel ero/eroszakrol (bar effort

kb jobb lett volna a "mindent megteszek" vagy "mindig azon leszek" "tamogatok minden erofeszitest" ez utobbi talan a legkozelebbi es ebbol maradt meg a posztolonal az "erommel"

ebbe akar fizikai eroszakot is bele lehet erteni pl. akkor amikor egy verekedest akar gyerekek akar szulok kozott "fizikai eroszakkal" kell megallitani (van/volt/lesz ilyen is)

gabors 2019.05.03. 21:45:39

@Dikusz: "De hadd kérdezzem meg, ha a fiaid mondjuk fociztak, kézilabdáztak, akkor ha az ellenfél egyik játékosa gólt lő, akkor megtapsolod?"

persze!! mert itt 9-10 eves gyerekekrol van szo es a cel hogy megszeressenek valamit nem pedig hogy agyagba dongoljek az ellenfelet arra raernek majd kozepiskolaban :-)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.05.03. 22:20:05

@Platonica: igy van, megeloztel a forditassal, koszi:)

Herr Géza 2019.05.03. 22:58:51

@Arthamyr: Kijaza a “pool”? Valami felcsúti ifibrigád?

Dikusz 2019.05.04. 07:11:20

@Arthamyr: Ronaldo aktív korában nem is volt kövér, a teniszben pedig nincs B-közép:)
Az általad említett mérkőzéseken az ellenfél drukkerei is állva tapsoltak? Nem a szavaidat vonom kétségbe, csak számomra fura lenne.

Fiatalkoromban, ha nem is túl sűrűn, de jártam focimeccsekre szurkolni. A Dózsa, Honvéd győzelmének csak akkor tudtam őszintén örülni, amikor nemzetközi meccset játszott, akkor nem, ha bajnokin lőtték a csapatomnak a gólt.

Szülőként addig nem jutottam el, hogy s fiam meccsét lássam. Az az egyetlen sport, ami érdekelte, nem volt megfizethető számunkra. Magától értetődőnek kellene, hogy legyen, de nem biztos hogy az.

Arthamyr 2019.05.04. 09:33:55

@Herr Géza: Ha ott tartana a felcsúti ifibrigád, hogy BL elődöntőznek, és Messi kell a leveréséhez, még lehetne is érveket felhozni a Felcsútra öntött tízmilliárdok mellett. :)

Arthamyr 2019.05.04. 09:37:47

@Dikusz: Igen, őket állva megtapsolták az ellenfél szurkolói, az ellenfél pályáján.
www.youtube.com/watch?v=KoPIUSG-vcg

Jakab.gipsz 2019.05.04. 10:12:19

Mi ez a szájba rágósdi,?

Ezek egy normális erkölcsös viselkedési módok, egy gyermekkel szemben. ugyanis egy gyermek nem törpe felnőtt.

Dikusz 2019.05.04. 10:14:55

@Arthamyr: Jaaa...! Erre -amikor a focistát lecserélik- nem gondoltam. Kérlek nézd el nekem, ennyi idősen már kiesnek bizonyos dolgok az emlékezetemből.
Igazad van, ebben az esetben teljesen természetes, hogy tapsolnak az ellenfél szurkolói, én is ezt tenném.

Arthamyr 2019.05.04. 10:22:22

@Dikusz: Alapból nem tapsolják meg az ellenfél (főleg a rivális) játékosát felállva, amikor elhagyja a pályát, ezt azért igencsak ki kell érdemelni. :)
De akkor itt egy magyar vonatkozású is, ahol a gólt tapsolták meg: Dárdai is így járt a távoli lövése után.

Persze ez mind civilizált környezetben jellemző, nem hinném, hogy egy Galatasaray-Fenerbahce meccsen előfordulna (ott inkább a banánlengetés meg a késelés megy). :D Persze lehet, hogy tévedek, tény, hogy nem követem aprólékosan a török bajnokságot...

Dikusz 2019.05.04. 11:09:12

@Arthamyr: "Alapból nem tapsolják meg az ellenfél (főleg a rivális) játékosát felállva, amikor elhagyja a pályát, ezt azért igencsak ki kell érdemelni. :)" - ne kötözködj.:)))

Én már nem követem a magyar(se), direktbe nem ülök le a tv elé meccset nézni. Ez a foci már nem az a foci, és hidd el, ezt nem azért írom, mert már nem vagyok fiatal. Az én érdeklődésem Nyilasiékkal, a Császárral(a miénkkel) befejeződött.
Rossz példáért meg nem kell Törökországig (ha nem is késeléses) menni...

Arthamyr 2019.05.04. 11:19:38

@Dikusz: Nem, ez a foci jobb foci. :D Bár kérdés, ki mit szeretne. Szerintem a sporttudomány fejlődése itt is jó hatással van.

Egyébként én sem követem már annyira (ok, a Real Madrid meccseket, meg a BL-t azért gyakran megnézem, esetleg érdekesebb egyéb meccseket is megnézek néha), azért hoztam ilyen nem túl aktuális példákat. :)

GépBalta 2019.05.04. 12:27:23

Látom a legtöbben már elfelejtették, hogy gyerekként milyen is volt a versenysport, ha egyáltalán volt benne részük. Ott tényleg az a fontos, hogy a gyerekkel folyamatosan éreztessék, hogy bármit is ért el, ha beletette a megfelelő erőfeszítést az siker, mert ott a születés ideje meg a pillanatnyi fejlettség többnyire sokkal nagyobb szerepet játszik a győzelemben, mint bármi más. Amikor olyan korosztályban vagy, hogy az ellenfeleid egy részének már mindene szőrösödik, és majd kidurrannak a tesztoszterontól, te meg majd csak kicsit később éred utól őket, mert mondjuk decemberi születésű vagy, meg egy kicsit későn is érsz, akkor azért kell egy támogató szülő aki elmagyarázza, hogy az is győzelem, hogy kitartóbban, szebb, jobb tecnikával csináltad amit csináltál. Mert ezek a hátrányok 20 éves korra úgyis elolvadnak, addigra már a kitartás és a befektetett munka hozza meg a gyümölcsét.

Platonica 2019.05.04. 12:36:48

@GépBalta: Sajnos, igen, elfelejtette'k v sose tapasztalta'k. Ezert kell magyarazni, kodexbe irni. Bar igy se jon at mindenkinek.

gabors 2019.05.04. 14:40:04

@GépBalta: "Látom a legtöbben már elfelejtették, hogy gyerekként milyen is volt a versenysport, "

pont arrol van szo az egeszben hogy attol hogy versenyeznek es valaki elso is lesz mondjuk ez NEM A VERSENYSPORT ... ezert nem erti pl Dikusz egy NBI foci mecsekkel jon hogy a B kozep nem tapsolja meg az ellenfelet ...

Na mindegy....

az hogy miert van leirva ? azert hogy pl idiota apukat el lehessen hajtani mikor lehulyezi/lekurvazza a birot vagy az edzot ... (van am ilyen ... youtube tele van olyan videokka amikor az szulok szo szerint osszeverekszenek a partvonalon, leorditjak a biro fejet stb)

Dan da Man 2019.05.05. 12:45:42

@HakapesziM: Apám! És te még szaporodsz is...

Tegyél meg 1 szívességet: a szövegértelmezést ne te tanítsd a gyereknek, mert az itt leírtak lényege és célja láthatóan nem jött át.

(A soraidat átható enyhe nárcizmust pedig semmiképp se örökítsd a gyerekre, mert nem lesz érte hálás.)

Sics68 2019.05.24. 15:45:29

@HakapesziM:

Van igazság a hozzászólásodban, de ... abban is van igazság, ahogy a kanadaiak (meg mások) viszonyulnak a versengéshez sőt a tantárgyi értékeléshez is.

Olvastam olyan iskolai értékelési szisztémáról, ahol nem is a tantárgyi tudást értékelik, hanem azt, hogy önmagához ( előképzettségéhez, képességeihez) képest hogy teljesített az adott tanuló.

Itt ezeken a "versenyeken" nem az eredményesség a cél. Sőt igazából tök mindegy milyen eredményt ér el !!! Ami fontos: a "verseny" motiválni fogja a gyerkőcöket a sportolásra. Addig is mozognak míg "edzenek" a versenyre, meg ezalatt hátha megkedvelik annyira a dolgot, hogy utána se hagyják abba a sportolást.

Azaz itt a iskolák szemszögéből nem a versengés megnyerése az elérendő cél ... hanem csak az, hogy sportoljanak a gyerekek. Ennyi.

A teljesítmény a kutyát se érdekli :)

... Ami miatt én nem tudám aláírni ezt a lapot, az a nyolcas pont. Ha valamit igazságtalannak látok... arra harpok, akárkivel történjék is

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása