oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2019. április 11. 06:30,  A német nyugdíjrendszer dióhéjban 81 komment

2019. április 11. 06:30 Határátkelő

A német nyugdíjrendszer dióhéjban

Ahogyan telik az idő Magyarország uniós csatlakozása óta, egyre több határátkelő számára kérdés, hogy mi lesz majd a nyugdíjával, hogyan less jogosult és mekkora összegre. Ezért örültem meg, amikor jelentkezett Dr. Farkas András szakértő azzal, hogy csinálhatnánk közösen egy sorozatot a témában. Ennek első darabját olvashatjátok ma a német rendszerről, amolyan közszolgálati jelleggel is.

nyugdijas_penz_2_foto_pixabay_com_alexas_fotos.jpg

“Németországban a politika legfontosabb kérdései közé tartozik a nyugdíjrendszer jövője, nem csak a kormányzat, hanem a lakosság megítélése szerint is. 

Nő az aggodalom, hogy a német kötelező nyugdíjrendszer nem lesz képes elegendő ellátást nyújtani időskorban a társadalom gyors demográfiai öregedése miatt. Emiatt a német nyugdíjfilozófiában a kötelező állami nyugdíj mellett kiemelten fontos szerepet szánnak a foglalkoztatói és a privát nyugdíjmegoldásoknak is. 

Ennek jegyében 2001-ben és 2004-ben nagy horderejű nyugdíjreformokat hajtottak végre egyebek között a német nyugdíjrendszer első pillére fenntarthatóságának, valamint második és harmadik pillére jelentős megerősítésének érdekében. 

A német nyugdíjszámítás 

A német nyugdíjszámítás a 2001-ben bevezetett nyugdíjpontok rendszerére épül. A nyugdíj havi összegét a következő képlet alapján állapítják meg: személyes nyugdíjpontok (db) x  bónusz/málusz szorzótényező (%)  x aktuális nyugdíjérték (euró-összeg)  x nyugdíjtípustól függő szorzótényező (%)

Nyugdíjpont (persönliche Entgeltpunkte) 

A biztosított minden biztosítási év után az adott évben  elért relatív kereseti helyzetét tükröző nyugdíjpontot kap.  A nyugdíjpont értékét elsősorban az éves - kötelező járulék alapját képező -  kereset határozza meg, amelyet a német nemzetgazdasági átlagbérhez kell viszonyítani, vagyis a személyes kereset összegét el kell osztani a nemzetgazdasági átlagbér összegével. 

A képletnek megfelelően pontosan egy pontot ér a járulékfizetők átlagos kereseti szintjének megfelelő kereset. Ha ennél magasabb a kereset, 1-nél nagyobb értékű, ha kisebb a kereset, 1-nél kisebb értékű nyugdíjpontot kap az adott évben a biztosított. 

A kereset alapján meghatározott nyugdíjponthoz hozzá kell adni a járulékfizetéssel nem járó, de biztosítási időnek minősülő tartamok alapján járó pontokat is. 

A kisgyermek nevelése alapján például a gyermek hároméves koráig a szülők évente 1 pontot, összesen egy gyermek után 3 pontot kapnak. A szülők meg is oszthatják egymás között e pontokat. 

Ez a rendelkezés két gyermek esetében már önmagában megalapozhatja egy szülő nyugdíjjogosultságát: ha valaki legalább 5 évig él Németországban és ezalatt felnevel legalább két kisgyermeket legalább 3 éves korukig, akkor anélkül is nyugdíjjogosultságot szerez, hogy keresőtevékenységet folytatott volna, miután ezt a gyermeknevelési időtartamot a német nemzetgazdasági átlagbér alapján veszik figyelembe minden évben – ezt jelenti az évi 1 pont gyermekenként. 

Az évi egy pontra a kisgyermekes szülő attól függetlenül jogosult, hogy folytat-e keresőtevékenységet. 

Bónusz/málusz szorzótényező (Zugangsfaktor) 

Alapesetben a szorzó értéke 1,00 (ha nincs sem levonás, sem bónusz a nyugdíj kapcsán). A korhatár előtti nyugdíjak esetében a szorzótényező havi 0,3%-nak, de összesen legfeljebb 14,4%-nak megfelelő mértékben csökken. A rokkantsági nyugdíj esetében a szorzótényező szintén havi 0,3%-nak, de legfeljebb 10,8%-nak megfelelő mértékben csökkenhet. 

A szorzó értéke havi 0,5%-nak megfelelő mértékben nő, ha az érintett személy a nyugdíjkorhatára bertöltését követően a nyugdíj igénylése nélkül tovább dolgozik. 

Aktuális nyugdíjérték (aktueller Rentenwert) 

A nyugdíj összegét az aktuális nyugdíjérték mint szorzótényező révén befolyásolja a német gazdasági fejlődés éves alakulása. Az aktuális nyugdíjérték megegyezik annak a havi nyugdíjnak az összegével, ami egy átlagkeresőt illetne meg a tárgyévben. (A keletnémet területekre 2025-ig más aktuális nyugdíjérték érvényes, mint a fejlettebb nyugati területekre.) 

Az átlagkeresetet a német Nemzeti Számlák alapján határozzák meg. A számítás nem egyszerű, de az elve talán igen:  az előző évi aktuális nyugdíjértéket megszorozzák 

- az előző évi nemzetgazdasági bruttó átlagkereset változásának mértékével, majd

- az előző évi nyugdíjjárulék  változásának százalékos mértékével, majd

- az előző évi fenntarthatósági szorzótényezővel,

így kapják meg a tárgyévi aktuális nyugdíjértéket. 

Az aktuális nyugdíjérték 2019. június 30-áig a nyugati tartományokban pontonként 32,032 euró, a keleti tartományokban (volt NDK) 30,69 euró. 

A törvény garantálja, hogy a tárgyévet követő évi aktuális nyugdíjérték semmilyen esetben sem lehet kisebb, mint a tárgyévi aktuális nyugdíjérték. 

A fenntarthatósági szorzótényező (Nachhaltigkeitsfaktor) a nyugdíjrendszer függőségi rátájának a változását méri. Vagyis azt, hogyan változik a járulékfizetők száma a rendszer által fizetett ellátásokban részesülő nyugdíjasok számához képest. 

A képlet alkalmazása hosszú távon a bruttó helyettesítési ráta csökkenéséhez vezet, mivel az aktuális nyugdíjérték növekedése elmaradhat a bruttó nemzetgazdasági átlagbér növekedésétől. 

A helyettesítési ráta 2030-ig nem lehet alacsonyabb, mint 43%, 2030 után viszont szükség szerint bármilyen irányban változhat, a demográfiai folyamatok miatt természetesen nem kizárt a további csökkentés. 

A jelenlegi politikai szándék arra irányul, hogy 2025-ig legalább 48%-on tartsák a bruttó helyettesítési rátát. Ez is tanúsítja, hogy a német állami nyugdíj csak az egyik összetevő az időskori megélhetés biztosításában, a másik két összetevőnek – foglalkoztatói nyugdíj, magánnyugdíj – is kiemelt szerepet kell játszania. 

Nyugdíjtípustól függő szorzótényező (Rentenartfaktor) 

Az egyes nyugdíjtípusokhoz más szorzótényező tartozik, így például öregségi nyugdíj esetén a szorzótényező 1, az ideiglenes özvegyi nyugdíj esetén 0,25, a végleges özvegyi nyugdíj esetén 0,55 és így tovább. 

A fentiek alapján meghatározott összetevőket helyettesítik a nyugdíjképletbe, így számítják ki a nyugdíj induló havi összegét. 

A fenntarthatósági alap 

A munkavállalók és a munkáltatók által fizetendő éves nyugdíjjárulék-mértéket a rendszerbe épített fenntarthatósági alap (a járulékfizetők számának a nyugdíjasok számához viszonyított arányától függő biztonsági alap) befolyásolhatja. 

Ez az alap az egy havi német nyugdíjkiadás 20-150%-a között fluktuálhat. Ha az előrejelzések szerint a következő évi járulékbevételek nem biztosítják, hogy az alap e keretek között maradjon, akkor ennek megfelelően növelhetik vagy csökkenthetik a nyugdíjjárulék mértékét. 

Az öregségi nyugdíjhoz minimálisan szükséges biztosítási időtartam 

A német öregségi nyugdíjhoz minimálisan szükséges biztosítási időtartam 5 év (60 hónap). 

Rugalmas korhatár előtti öregségi nyugdíj 

Németországban a munkából a nyugdíjba való átmenet rugalmasabbá tétele érdekében Flexirentengesetz címmel 2016-ban új törvényt fogadtak el. 

Ennek alapján 2017. júliusától a korábbinál rugalmasabb módon lehet a korhatár előtti nyugdíj mellett kiegészítő tevékenységet folytatni. A korhatár előtti nyugdíj mellett szerzett keresetet a nyugdíjak éves kiigazítása (nyugdíjnövelés) során figyelembe veszik. 

Emellett a korhatár előtti nyugdíjakat terhelő málusz (levonás) ellensúlyozására lehetőség nyílik arra, hogy az ilyen korhatár előtti nyugdíjba vonulást tervező munkavállalók 50 éves koruk betöltését követően önkéntes kiegészítő járulékot fizessenek. 

További rendelkezés, hogy 2017. januárjától a korhatár előtti nyugdíjban részesülő személy is köteles nyugdíjjárulékot fizetni a nyugdíj melletti  keresőtevékenységgel szerzett keresete után mindaddig, amíg be nem tölti a rá irányadó nyugdíjkorhatárát, viszont ennek révén nyugdíjnövelésre lesz jogosult a korhatára betöltését követően. 

Új lehetőség, hogy a nyugdíjkorhatára betöltését követően tovább dolgozó öregségi nyugdíjas lemondhat a nyugdíj mellett szerzett keresetének járulékmentességéről, így további nyugdíjpontokat, ezáltal szerves nyugdíjnövelési jogosultságot szerezhet. 

A német nyugdíjnövelés 

A német nyugdíjrendszerben minden évben július 1-jén az aktuális nyugdíjérték (aktueller Rentenwert) szerint szabályozzák a nyugdíjak összegét. 

Vagyis nem csak az adott évben megállapítandó, új nyugdíjak összegére, hanem a korábban megállapított összes nyugdíj összegére is hat az aktuális nyugdíjérték. Ha az aktuális nyugdíjérték nő, akkor az összes nyugdíj összege ennek megfelelően nő. 

A törvényi garanciánál fogva az aktuális nyugdíjérték nem csökkenhet, ezért legrosszabb esetben a nyugdíjak összege nem változik a következő évben. 2018. július 1-jével a nyugdíjemelés mértéke 3,2% volt Némtországban nyugati tartományaiban és 3,4% volt Németország keleti tartományaiban. 

Az önkéntes járulékfizetés 

Minden 16. életévét betöltött németországi lakos állampolgárságától függetlenül jogosult arra, hogy önkéntes járulékfizetéssel

- növelje (vagy a minimális 60 havi biztosítási időből hiányzó időtartamok ilymódon történő megszerzésével megalapozza) nyugdíjjogosultságát, vagy

- egyéb jogcím hiányában nyugdíjjogosultságot alapozzon meg, vagy

- két biztosítási időtartam közötti hiányzó időtartamot megszerezzen. 

Ha valaki korhatár előtti nyugdíj igénybevételére jogosult, akkor a korhatár előtti nyugdíj összegét csökkentő málusz (levonás) ellensúlyozására előzetesen vállalhat önkéntes többletjárulék-fizetést. 

Önkéntes járulékfizetést akkor is teljesíthető, ha az EU valamelyik tagállamának állampolgára nem él Németországban, de legalább egy alkalommal fizetett már német járulékot. 

A Riester-nyugdíj 

A volt szövetségi munkaügyi és szociális miniszterről, Walter Riester-ről elnevezett rendszernek – amely a magánbiztosítási, vagyis a harmadik pillér legfontosabb összetevője - nyújtott állami támogatás évi 3 milliárd euró nagyságrendű.

Az ilyen nyugdíjbiztosítási konstrukció révén biztosítottak  száma meghaladja a 16 és fél millió főt. (A Riester-nyugdíjat éppen azért vezették be 2002-ben, hogy részben ellensúlyozzák az állami nyugdíj kényszerű csökkenését.) 

A Riester-nyugdíjelőtakarékosság lényege: a biztosított az éves bruttó keresete legalább 4%-át fizeti be, amelyet az állam évi legfeljebb 2100 euró támogatásban részesít. 

A rendszer ötféle befektetési lehetőséget kínál, szoros szabályozás alatt áll. A nyugdíjszolgáltatás (a Riester-Rente) teljes mértékben adóköteles. 

Összefoglalva 

Sokszor lehet az az érzésünk Németország kötelező nyugdíjrendszere kapcsán, hogy egy német luxusautót jellemző precizitással kidolgozott karosszériában a most még Mercedes-motort egy mozdulattal Trabant-motorra is lehet cserélni, ha a szükség úgy kívánná… 

További részletek a német nyugdíjrendszerről a szerző blogján.

(Fotó: pixabay.com/Alexas_Fotos)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: sorozat nyugdíj Németország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr5614757375

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Din Serpahis 2019.04.11. 07:00:57

Úgy ahogy van az egész nyugdíjrendszert meg kellene szüntetni, a nyugati civilizáció legnagyobb sírásója ez az egész.

2019.04.11. 08:24:40

@Din Serpahis: És gondolom vissza kellene térni az öngondoskodáshoz, amit már Kína is igyekszik maga mögött hagyni.
A nyugati világ sírásója nem a nyugdíjrendszer.

Arthamyr 2019.04.11. 09:39:04

@Din Serpahis: Azért valamiféle nyugdíjrendszer csak jó, ha van, pl. egy olyannal, amiben nem kötelező a részvétel és nem az adófizetők pénzével töltik fel benne a lyukakat, teljesen jó lenne. A "felosztó-kirovó" rendszer a sírásó.

Buchhalter 2019.04.11. 09:42:12

@Din Serpahis: anti szociális hozzászólás magas fokon.Az USA tárt karokkal vár! Vagy mégse? Fejtsd már ki bővebben ,hogy miért is baj a nyugdíj ? Tudod minél kevesebb egy adott országban a szociális ellátás annál nagyobb mértékű a bűnözés.Lásd Afrika vagy elég sok Dél-Amerikai állam.Persze ez az én meglátásom .Illetve túl szaporodnak az emberek mint Ázsiában,hogy a minél több kölök eltartsa öreg korában.Ez se jó megoldás.

Arthamyr 2019.04.11. 09:57:48

"Sokszor lehet az az érzésünk Németország kötelező nyugdíjrendszere kapcsán, hogy egy német luxusautót jellemző precizitással kidolgozott karosszériában a most még Mercedes-motort egy mozdulattal Trabant-motorra is lehet cserélni, ha a szükség úgy kívánná… " - Ezt majd lehet tesztelni a gyakorlatban is, mert a karosszéria nehezebb lett, az autóban többet utaznak, és a motor már nem is német precizitással lesz megalkotva és akadnak benne mindenféle idegen alkatrészek. :)

Din Serpahis 2019.04.11. 10:27:39

@Buchhalter: Hát te. Én Svájcban élek, itt a feki rendszerből származó pénz az egy-két ezer CHF, amiből kb éhenhalni lehet, az egész az öngondoskodásra és a második illetve harmadik pillérre épül.

Ennek ellenére valahogy nem látom, hogy a svájci nyugdíjasok tömegesen bűnöznének.

És hát hogy miért is baj a nyugdíj... A tradicionális társadalmakban az öregeket a fiatalok tartották el, ergo mindenki kénytelen volt gyerekeket vállalni, vállaltak is, nőtt a népesség. Bismarck ennek adott egy óriási pofont azzal, hogy bevezetett egy olyan rendszert, ami nem hogy nem segíti, hanem egyenesen bünteti a gyerekvállalást, az eredmény látható.

takarék-láng 2019.04.11. 10:30:53

"Nő az aggodalom, hogy a német kötelező nyugdíjrendszer nem lesz képes elegendő ellátást nyújtani időskorban a társadalom gyors demográfiai öregedése miatt."

- jonnek a bevandorlok, majd megtermelik. Wilkommenskultur, nincs felso hatar.
Vagy a robotok termelik meg? Valaki biztos.

takarék-láng 2019.04.11. 10:30:58

@Din Serpahis: a tiedet elsorban, amugy nem 100% hulyeseg amit irsz, csak 99.
A problema tobb mint 100 eves, nem lesz ra megoldas egyhamar.

Buchhalter 2019.04.11. 10:39:34

@Din Serpahis: így is túl van népesedve a Föld,tehát ergo az ötleted rossz ! Lassan felzabálunk és szétszennyezünk mindent.Bár ez gondolom téged nem érdekel.Szerintem Bismarck jól csinálta.Bár a kirovó -elosztó rendszerrel nem feltétlen értek egyet. Több pilléres modell aminek egy része az öngondoskodás lenne és mindenhol átlátható nyugdíj számla ,hogy mennyi is van rajta adott évben azt üdvözölném. Ész nélkül szaporodni az buta ötlet. Már Egyiptomban is a kormány kampányol a kevesebb gyerek vállalásért.

Horthy Miklós cselédje · hamisgulyas.wordpress.com 2019.04.11. 11:56:50

@Buchhalter:

A nyugati országokban sehol nincs meg a kellő születésszám (2,10), pont emiatt nyomatják a bevándorlást.

A túlnépesedés a 2.3. világ gondja.
Nálunk pont az a gond hogy nincs elég gyerek.

Vagy szerinted ez úgy megy hogy megnézzük globálisan a népesedést aztán majd ide oda tologatjuk az embereket ahová kell majd ember?

Ha normális születésszám lett volna eddigis a nyugati országokban, bevándorlás se kellett volna...

Sorceress777 2019.04.11. 11:57:07

@Din Serpahis: Az AHV se túl régi intézmény, mégis nagy haladás volt anno a nullához képest. Képzeld Svájcban is vannak olyan idősek, aki kénytelenek abból megélni. Van persze segély, de nem jellemző rájuk, hogy segélyér szaladgálnának. Legjobb tudomásom szerint az AHV kasszát a szerencsejátékból töltik fel, részben legalább is. A megélhetést jobban biztosító 2. Säule csak valamikor 1980 körül lett kötelezö. A 3.Säule máig önkéntes.
Nekem személy szerint bármilyen nyugdíjbiztosítás jobb, mint a gyerekek kegyére szorulni és öregkorban eltartatni magam. De te még fiatal vagy, 4-5 gyerek belefér bőven az életedbe, csak rajta rajta!:-)

Buchhalter 2019.04.11. 12:24:29

@Horthy Miklós cselédje: na akkor hajrá és nyomjál ki 5-6 lurkót.Azért szülni,hogy a nyugdíj kassza meglegyen,baromság. Te pont csak élvezni akarod a nyugdíjt ha megéred,mert szaporodni pont te nem akarsz annyira,igaz?

Shaktee 2019.04.11. 12:36:52

Költészet napja

www.facebook.com/560525343980775/posts/2517865891580034?sfns=mo

Határátkelő facebook:

"Szívverésünk titkos beszéd, álmunk zsiványoké
A gyereknek T o l d i - t olvasod és azt feleli, o k é
A pap már spanyolul morogja koporsónk felett:
„ A halál gyötrelmei körülvettek engemet ”
Az ohioi bányában megbicsaklik kezed
A csákány koppan és lehull nevedről az ékezet"

(Márai Sándor: Halotti beszéd)

Költészet napja alkalmából mindannyiunknak.

sfkornyek.szabadsagharcos.org/marai_halotti_beszed.html

Horthy Miklós cselédje · hamisgulyas.wordpress.com 2019.04.11. 13:27:43

@Buchhalter:

Te írogattad hogy rossz ötlet amit írt, holott nem az. Ebben a régióban nincs túlnépesedés.
Semmilyen társadalomban nem normális dolog ha a fajfenntartáshoz szükséges születésszám sincsen meg.

Arthamyr 2019.04.11. 13:42:19

@feketeeper: Szomorú... A gyerek önmagában nem "hasznos", egyáltalán nem mindegy, hogy a gyerek felnőve orvos lesz, saját magának céget alapító és a piacon megélő (vagy piacot teremtő) vállalkozó, vagy kivándorló, még rosszabb esetben közmunkás, ami csak teher, és csak ront a nyugdíjhelyzeten.
Ezzel csak az amúgy is magas újraelosztást növelik.

Be kéne szántani a felosztó-kirovó rendszert, kár, hogy a populizmus fénykorában ez esélytelen, hogy bekövetkezzen.

Arthamyr 2019.04.11. 13:49:16

@Szóra kész Szókratész: Ebben valamennyire igazad van, de nem azért, mert nyugdíjrendszer számára probléma, hanem azért, mert a társadalom számára probléma lesz akkor is, legalábbis a jelenlegi gazdasági/társadalmi berendezkedés szerint.
Viszont így az egyéneknek nagyobb kontrollja lenne, hogy hogyan kezelik ezen problémájukat, és nehezebb lenne rájuk lócsölni mások problémáit.

Dikusz 2019.04.11. 14:11:25

@Arthamyr: Írtál példát, de az hogy is lenne működőképes szerinted? Tényleg érdekelne.

Buchhalter 2019.04.11. 14:28:16

@Horthy Miklós cselédje: a születésszám és a leendő nyugdíj összege nem feltétlen egyenlő egymással.Főleg ha a sok kis éhenkórász felnőve bűnözésből akar élni . Ahol nincs jó oktatás és felvilágosítás ott ép ez a tendencia.Plusz teher a dolgozó rétegnek.De arra a kérdésemre hogy hány gyereket vállalsz nagyon sunyin lapítasz. Egyet se ?

Arthamyr 2019.04.11. 14:40:02

@Dikusz: Ha a nyugdíj csak lehetőség, akkor pl. ha sokat keresel, eldöntheted, hogy 15 év után nyugdíjba vonulsz. Ez egyébként a német rendszerben is lehetséges lehet, de annyira nem olvastam figyelmesen, hogy pl. az átlag 4-szeresét keresve 4x annyi pontot kap az ember, és mondjuk 15-20 év után több pontja lesz, így a korai nyugdíj miatti csökkentés után kb. olyasmi nyugdíjra számíthat, mint a többség 40-45 év után? Vagy akár azt is mondhatod, hogy szarsz az egészre, és majd megoldod magadnak, mert te most hatékonyabban fel tudod használni a pénzt, mint amit majd nyugdíjaskorodban kapnál.
Ha meg keveset keresel, akkor lehet, hogy életed végéig dolgozni kényszerülsz, vagy legalábbis nagyon hitvány nyugdíjad lesz. Persze ehhez kell a törvények szigorú betartatása, hogy az emberek elfogadják a sorsukat, amit kovácsoltak maguknak, a kétségbeesett, kevesebb vesztenivalóval rendelkező emberek szabálykövetési hajlandósága jelentősen lecsökkenhet.

A nyugdíj lehetne egyszerű, egy befektetés, gyakorlatilag most fizetsz, hogy később azt visszakapd. Csak a mostani rendszer, elmaszatolja ezt, bele van építve kockázatkezelés is, újraelosztás is, a finanszírozása sem tiszta, ráadásul generációkon átívelő szolidaritáson alapszik. Gyakorlatilag a mostani generációt kiszolgáltatja a következőnek (még jobban, mert ez sajnos elkerülhetetlen valamilyen szinten). Ezen felül nem veszi figyelembe azt sem, hogy ki mennyit él. Ha valaki nyugdíj után pár évvel feldobja a bakancsot (vagy akár előtte), az gyakorlatilag tök feleslegesen fizetett nyugdíjjárulékot.

Shaktee 2019.04.11. 14:42:19

@Horthy Miklós cselédje: Minden hatodik magyar gyerek kulfoldon szuletik.

Na neked sehunse.

London2009 2019.04.11. 14:45:59

@Arthamyr: ha lehetne szimplan opt outolni a nyugdij es az egeszsegugyi rendszerbol en mar holnap megtennem. Ezek a rendszerek csak azoknak jok, akik keveset tesznek bele es sokat vesznek ki belole. De ugye nincs igazsag a Foldon, ahogy oregszem ez egyre vilagosabb a szamomra. : )

London2009 2019.04.11. 14:47:14

@Shaktee: @Buchhalter: hagyjatok mar! Jobb ez igy. A termeszetes szelekcio resze.

Arthamyr 2019.04.11. 14:52:04

@London2009: Én kvázi opt outoltam, de jobban örülnék, ha nem kellett volna így tennem, vagy legalább nem kellett volna eddig ennyit belefizetnem. Egyébként ki tudja, lehet, hogy te is opt outoltál, már a kedvezményezetti részéből. :D
Olyan azért nagyon kevés van, aki keveset tesz bele, és sokat vesz ki belőle. Nagy számban ez azoknak jók, akik képtelenek felelősségteljesen kezelni a pénzüket és/vagy nagyon szerény bevétellel rendelkeznek, és szolidaritási alapon kapnak valami alamizsnát.

London2009 2019.04.11. 15:01:42

@Arthamyr: te emlitetted a kozmunkast. O szerinted mennyit tesz bele? Ugyanazt a korhazi ellatast kapja, mint barki mas.
Kedves toled, hogy korai elhalalozasomat vizionalod. :D
Nem tudunk opt outolni, mi csak ilyen csoringer alkalmazottak vagyunk. : )

Din Serpahis 2019.04.11. 15:13:21

@Arthamyr: Aha, és az a töménytelen magyar álrokkantnyugdíjas az smafu? A rendszerváltás után csodálatos kormányaink százezerszámra gyártották az ilyeneket.

London2009 2019.04.11. 15:16:19

@Din Serpahis: lehetne egy atmeneti idoszak, ket parhuzamosan mukodo rendszerrel. Elobb utobb pedig kihalna a meg a regi rendszerben megoregedett nyugdijas.

Arthamyr 2019.04.11. 15:31:27

@Din Serpahis: Nincsen "töménytelen", meg olyan hihetetlenül jól ők sem járnak.

Arthamyr 2019.04.11. 15:33:59

@London2009: Ne keverjük az egészségügyet és a nyugdíjrendszert.
Nem vizionáltam a korai elhalálozásod, egyszerűen csak a nyugdíjrendszer fenntarthatatlanságát. :)
És a nyilván az opt-out feltétele, hogy az ember ne legyen alkalmazott.

Din Serpahis 2019.04.11. 15:37:53

@London2009: Aha, na megmondom, hogy ez hogy nézne ki a valóságban. Úgy nézne ki, hogy te fizess be szépen két rendszerbe párhuzamosan (a fekibe meg a magánba ugye) nyugdíjat meg csak a magánból fogsz kapni.

Most ahogy ezt végiggondoltam, rájöttem, hogy pont ez az amit az Orbánmaffia kitalált, amikor ellopták a magánnyugdíjpénztárakat.

Din Serpahis 2019.04.11. 15:40:10

@Arthamyr: Több százezer van. Hidd el. Nem emlékszem pontosan az adatokra, de valamikor a kétezres években volt egy felmérés, hogy Magyarországon 800.000 rokkantnyugdíja van, azaz a társadalom 8%-a rokkant, érdekes módon ugyanez az arány más régiós országokban leragadt 3-4% körül, na most ebből szerintem egyenesen következik, hogy kb 400.000 ember ebből a bandából csaló.

Csak azért nem vágnám sittre az összeset, mert nincs annyi hely a börtönben, és ott is az adófizetőknek kéne eltartani őket. A rokkantosító orvosokkal viszont érdemes lenne elbeszélgetni, szerintem kaptak ők zsebbe tisztességesen ezért.

Buchhalter 2019.04.11. 15:44:00

@Din Serpahis: ebből 50-60 ezer ki lett vágva a rendszerből és fél tucat orvost le is sitteltek az elmúlt pár évben.Legalább ennyi elhalálozott és az elmúlt években szó szerint az mehetett el rokkantságira akinek keze -lába hiányzik vagy tényleg lebénult.

London2009 2019.04.11. 15:53:24

@Arthamyr: de en az egeszsegugyet is emlitettem es en abbol is ki szeretnek optolni. Most csak fizetem, de nem hasznalom.

London2009 2019.04.11. 15:54:54

@Buchhalter: igen, ez tenyleg jo iranyban valtozott.

Arthamyr 2019.04.11. 16:00:36

@Din Serpahis: Soknak tűnik a 800k. KSH, nem tudom, ez mennyire pontos, de ez alapján nincsen annyi:
www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/regiok/orsz/nyugdij/nyugdij17.pdf => 8. oldal
A másik, hogy attól, hogy valaki "rokkant" (nem tudom, pontosan melyik kategóriát érted alatta, gondolom a megváltozott munkaképességűeket, ők vannak legtöbben), egyáltalán nem törvényszerű, és még az sem biztos, hogy jellemző, hogy jobb helyettesítési rátája lenne, mint egy öregségi nyugdíjasnak, mivel nem ugyanabban az ellátásban részesülnek. Biztos van sok csaló, aki tényleg jól jött ki ebből (megérte neki, az opt outhoz képest, nem a normál nyugdíjhoz képest!), de nem többszázezer.

Arthamyr 2019.04.11. 16:02:48

@London2009: Megértem, én is így tennék. :)

Arthamyr 2019.04.11. 16:04:04

@Din Serpahis: Persze írtad, hogy a kétezres években (akármikor is volt), de gondoltam, hogy a frissebb adat relevánsabb most.

Horthy Miklós cselédje · hamisgulyas.wordpress.com 2019.04.11. 16:41:36

@Buchhalter:

Honnan tudnám erre a választ? Nekem barátnőm sincs, nem hogy egy olyan nő, akivel gyerekeznék is.
De ha az érdekel hogy szeretnék e purdékat, igen, szeretnék.
Csak ahhoz kellene egy normális nő is.

2019.04.11. 17:24:12

@Arthamyr: @Din Serpahis:

"kb 400.000 ember ebből a bandából csaló"

Már a rokkantnyugdíjasok.

Én nem vagyok ráfeszülve, hogy minden mo-i történésre meg a magyarázatára emlékezzek, úh biztos van itt, aki ezt jobban tudja, de amennyire emlékszem, a 90-es évek elején elég nagy volt az ijedtség gazdaságilag: magas volt a munkanélküliség, az infláció, a gdp viszont csökkent meg ilyenek (és mindenkinek szar haja volt, színes öltönyben járt, acetonszagú vodkát ivott, és rohadtak a fogai, ha csak rágondolok, elfog a nosztalgia), és a kormányzat azt találta ki, hogy a munkanélküliségi számokat lehet kicsit cicomázni, ha abból valamennyi embert átültetünk rokkantnyudíjasnak.

Ugyanez a trükk volt a kilencvenes években az egyetemistákkal (hogy menjenek, bohóckodjanak csak az egyetemen 5-8-10 évekig, addig sem munkanélküliek, mindenki csak nyer vele), most meg a közmunkásokkal. (Nagy mázlija van egyébként a mostani kormánynak a sok expatriálttal, mert ha az a sok százezer londoni mosogató nem ment volna sehova, most otthon lenne munkanélküli. Nem jó, nem jó.)

Szóval ez egy trükk volt, és nem a kisember, meg nem is az orvosa találta ki. És nem is került sokba, és annak a pár tízezer embernek a konkrét megélhetése múlott rajta.

Néhány évente van az úgy, hogy néhány százezer emberbe bele kell tenni egy kis pénzt okosba, hogy ne legyen nagy error (például a lerokkantottakkal, vagy a közmunkásokkal vagy akár a kimentett devizahitelesekkel). Előfordul, ez van.

Nem hiszem, hogy egy rokkantnyugdíjas nagyobb csaló, mint a közmunkás, a hatékonytalan egyetemista vagy a devizahiteles.

peter3374 2019.04.11. 18:24:01

@Din Serpahis: par eve felulvizsgaltak az osszeset, volt is belole botrany es a csaloknak megvontak a rokkant ellatasat.

kék madár 2019.04.11. 18:56:57

@Horthy Miklós cselédje:
"Csak ahhoz kellene egy normális nő is"
Szerintem jobb harom-neggyel kezdeni, ha valamelyik belazasodik, vagy elteved, akkor is maradjon meg valaki akibol kigyurmazol egy jo feleseget

Sorceress777 2019.04.11. 19:27:37

@Din Serpahis: Ismeretségi körömben, itthon, kb. 10 éve rengeteg panasz volt ,hogy vissza százalékolták őket a rokkantságból. Nem mondom, hogy mindegyiket igazságtalanúl, de ismertem igen kemény esetet is. Jellemzően a rendszerváltás idején volt igen egyszerű rokkant nyugdíjba menni.

gabors 2019.04.11. 19:48:39

@Buchhalter: "@Din Serpahis: anti szociális hozzászólás magas fokon.Az USA tárt karokkal vár!"

Az USA viszonylatban, csak szolok, hogy a nyugdij szempontjabol mindenki aki fizetest kap annak KOTELEZO nyugdijjarulekot fizetni sot az onfoglalkoztatoknak (vallalkozok)-nak is (self-employed) szoval minden munkajovedelem nyugdijjarulek koteles...

nem erdemes keverni mondjuk eu biztositassal (ami amugy a fenti fizetessevel 65 ev felett mint Medicare megint jar bar nem ingyen mert biztositas !!) ...

Amivel ugyeskednek (foleg a "vallalkozok") hogy mi munkajovedelem es mi osztalek/egyebb befektetesbol szarmazo jovedelem (pl haz kiadas stb) ....

Most nem akarok reszeleteket irni de az USA-ban is alapbol egy pont rendszer van es a teljes jovedelem ami alapjan nyugdijjarulekot fizetett a polgar szamit a vegen hasonloan mint a posztban vannak +/- szazalekok korabbi/kesobbi nyugdijba vonulas eseten... es szinten van magannyugdij munkaltatoi stb..

vagyis nem nagy a kulonbseg a nemet es az usa nyugdij szempontjabol (itt sincs minimum pl)

Shaktee 2019.04.11. 20:27:36

@gabors: Beszamitjatok vajh hogy Julian 7 evet ult londonban a kovetsegen? :-)

gabors 2019.04.11. 20:47:46

@Arthamyr: "Be kéne szántani a felosztó-kirovó rendszert, "

a nyugdijjarulak az egyfajta t a felelosseg biztositas (lasd auto) ezert kotelezo es kirovo ... ugyanis tarsadalmi felelosseg keletkezik abbol hogy valaki csak odaszuletik ... ezt sokhelyen meg az alap egeszsegugyi ellatassal is osszekotik ..

az hogy kirovo KELL nyilvan abbol adodik hogy senki nem hiszi el hogy beteg lesz oreg lesz stb ...

Mar senki nem akad fenn pl azon hogy akinek van autoja annak kell hogy legyen kotelezo biztositasa hiszen felelos azert amit okozhat az autoval ... ha nem lenne kotelezo a balkani Laudak donto tobbsege NEM kotne semmilyen biztositast mert hiszen o Lauda aki balesetet soha nem okoz.

Ez hasonlo a tarsadalom biztositassal is (mint ado) valamihez kotni kell jovedelem egyelore eleg igazsagosnak tunik es amig nem sokan tudnak kibujni a kirovo rendszerbol addig mukodik is. Csakhogy egyre "okosabbak" az emberek es a konyveloik igy egyre minnel gazdagabbak annal jobban ki tudnak bujni a kirovas alol ... na itt kezd felborulni a rendszer. (Meg ott hogy valoban kevesebb amit be lehet szedni es rendszer egyre dragabb) ...

Erre az itt is nyomott gyerekvallalas mint megoldas sem mukodik mert voltak/vannak/lesznek gyermektelenek egy csomo okbol veluk mi lesz ?

Bismarck elott is volt egyfajta tarsadalom biztositas lasd arvahazak oregotthonok szegenyhazak stb amiket akkoriban a kulonbozo vallasi klubbok tartottak fenn CSAKHOGY ott is volt a kirott KOTELEZO klubbtagsag (tized) tobb fejlett nyugati allamban meg mindig el ez a kozepkori "populista" hulyeseg ... (eppen a mai cikk alapjat kepezo preciz orszagban is)

gabors 2019.04.11. 21:05:11

@Arthamyr: "Ha valaki nyugdíj után pár évvel feldobja a bakancsot (vagy akár előtte), az gyakorlatilag tHa valaki nyugdíj után pár évvel feldobja a bakancsot (vagy akár előtte), az gyakorlatilag tök feleslegesen fizetett nyugdíjjárulékot."

Teljesen rossz a megkozelitesed (szerintem) a nyugdijjarulek az a tarsadalomBIZTOSITAS resze ... Gondolom van mindenfele biztositasod is talan meg nyugdijbiztositasod (nem minde az aminek hivjak) de gondolom nem leszel tulsagosan rosszkedvu ha nem eg le a hazad nem lopjak el a kocsidat vagyis "tök feleslegesen fizetted" az adott biztositast ...

Maskeppen, a nyugdijjarulek NEM befektetes a jovodre, soha egy allam (azt hiszem) nem is hirdette ezt ....

Viszont van sokfele befektetes amit "nyugdij"-ra is lehet majd hasznalni legtobbszor az allamok is tamogatjak az ilyeneket kulonbozo modszerekkel ... ez onkentes (altalaban)

Arthamyr 2019.04.11. 22:19:37

"a nyugdijjarulak az egyfajta t a felelosseg biztositas (lasd auto) ezert kotelezo es kirovo ... ugyanis tarsadalmi felelosseg keletkezik abbol hogy valaki csak odaszuletik ... ezt sokhelyen meg az alap egeszsegugyi ellatassal is osszekotik .." - Rossz analógia. A felelősségbiztosítás azért van, hogy az általad potenciálisan másnak okozott kárt meg tudjad téríteni. Megpróbálom kijavítani: a felosztó-kirovó valami olyasmi, mintha a casco is kötelező lenne, és még az is fizetné, akinek nincs autója. :D Bár ez sem jó, mert az öregedés biztos (csak a korai halál véd ellene), míg autó nélkül simán le lehet élni egy életet (annak ellenére, hogy nem szoktak).

"az hogy kirovo KELL nyilvan abbol adodik hogy senki nem hiszi el hogy beteg lesz oreg lesz stb ..." - Ez bullshit, én nemhogy elhiszem, hanem egyenesen tudom, hogy beteg is meg öreg is leszek. Sőt, vagy egészségügyi, vagy öregségi ellátásra fogok szorulni, ha nem mindkettőre. És nem hinném, hogy ezzel egyedül vagyok, ehhez azért nem kell 140-es iq és phd... Viszont nem szeretnék azért fizetni, mert valaki más mondjuk nem hiszi el, és nem készül rá megfelelően, oldja meg magának.
Az öregségi ellátás elvárása és a nyugdíjba vonulás nem egy kis esélyű, nagy hatású kockázat, hanem egy nagy valószínűséggel bekövetkező esemény, és ekként is kellene kezelni, nem pedig biztosításként. Az egészségügy más, de pl. ott is be lehet vezetni azt, ami a felelősségbiztosításban van: csak az olyan betegségek kezelésére kötelező biztosítást kötni, amivel másnak is kárt okozhatsz (pl. fertőző), ami csak téged érint, legyen meg jogod felvállalni a kockázatát, és semmiképp se kényszerítsenek kockázatközösségbe másokkal.

"Mar senki nem akad fenn pl azon hogy akinek van autoja annak kell hogy legyen kotelezo biztositasa hiszen felelos azert amit okozhat az autoval ... ha nem lenne kotelezo a balkani Laudak donto tobbsege NEM kotne semmilyen biztositast mert hiszen o Lauda aki balesetet soha nem okoz." - Lásd fenn, itt a te általad más számára okozott potenciális kár fedezésére fizetsz. Az is lehetne megoldás, hogy ha van autód, akkor szépen letétbe kell helyezned x összeget, és ebből térítik a kárt, de tök mindegy, ez egy másik dolog.

"Ez hasonlo a tarsadalom biztositassal is (mint ado) valamihez kotni kell jovedelem egyelore eleg igazsagosnak tunik es amig nem sokan tudnak kibujni a kirovo rendszerbol addig mukodik is. Csakhogy egyre "okosabbak" az emberek es a konyveloik igy egyre minnel gazdagabbak annal jobban ki tudnak bujni a kirovas alol ... na itt kezd felborulni a rendszer. (Meg ott hogy valoban kevesebb amit be lehet szedni es rendszer egyre dragabb) ..." - A jövedelem nekem nem tűnik igazságosnak, és egyébként is olyan rendszer kellene ami lehetetlenné teszi a potyautazást, és a jövedelemtől függetlenül. Pl. egyéni, transzparens, számlák, esetleg valami minimális kötelező összeg, hogy a felelőtlenséget kezeljék, bár nem tudom, miért nem lehet felnőtt embereket felnőttként kezelni.

Ez az egész fos rendszer az újraelosztásról szól. :(

Arthamyr 2019.04.11. 22:21:05

@gabors: A nyugdíj nem biztosítás (még akkor is, ha ma úgy tekintenek rá sok helyen). Milyen kockázatot kezel?

Arthamyr 2019.04.11. 22:24:49

@Nagy kámpics: Legyen nagy error. Menjen a rendfenntartásba az a pénz, hogy az szükség esetén kezeljék az errort (lásd amit Dikusznak írtam a kétségbeesett emberek szabálykövetési hajlandóságáról), úgy is alulfizetettek a magyar rendőrök. :)

Egyébként nem én prüszköltem a rokikra, szerintem nem miattuk szar a rendszer, ha 0 lenne belőlük, akkor is szar lenne.

gabors 2019.04.11. 22:27:32

@Arthamyr: "Nagy számban ez azoknak jók, akik képtelenek felelősségteljesen kezelni a pénzüket és/vagy nagyon szerény bevétellel rendelkeznek, és szolidaritási alapon kapnak valami alamizsnát."

vagy pl akibe belecsap a villam es tuleli 20 evvel de mondjuk 2 laba bena marad ... es lehet hogy csak 18.5 eves volt es epp egy hete allt munkaba ... (direkt nem irtam masfajta balesetet hogy ne lehessan mast perelni ) most ilyen esetben mi lenne ? opt-out-oloktol is kerdezem pereled istent ?? vagy Taygetosz/Taugetosz ??? ez is megoldas persze vagy hogy nem menjenek karba bele csirketapba ?

es azert van nem keves ilyesmi ... persze a tarsadalombiztositas mindig csak lehuzas ameddig valaki vagy a gyereke eppen nemkerul a szopo oldalra ...

Arthamyr 2019.04.11. 22:27:54

@feketeeper: Hát passz, én fiatal már nem vagyok, az egészségességem végülis lehet, hogy jobb, mint az átlagos, a szekerem meg szintén elég döcögősen halad.

Mindig is ezt fogom mondani, és sosem fogom megszeretni a felosztó-kirovó rendszert. Szilárdan meggyőzhetetlen vagyok a jóságáról, persze ez nem számít, aki számít, az meg van győzve róla...

Arthamyr 2019.04.11. 22:31:51

@gabors: Ez egészségügybiztosítási probléma, ne keverjük a kettőt.
Ha valakinek nincsen biztosítása, sem elég pénze a káresemény kezelésére, akkor meg logikusan Mt. Taygetus, vagy reménykedhet, hogy valaki megsajnálja.

gabors 2019.04.11. 22:33:30

@London2009: "@Arthamyr: de en az egeszsegugyet is emlitettem es en abbol is ki szeretnek optolni. Most csak fizetem, de nem hasznalom."

ennek CSAK orulj ... nem kivanom szemelyes peldammal bemutatni hogy miert is nem sajnalom hogy fizettem es eddig nem hasznaltam ... nalatok mennyi egy MRI ha eppen kellene neked ? mert nem tudjak megallapitani hogy miert is faj a bokad mar honapok ota ... (pl)

Arthamyr 2019.04.11. 22:34:08

@gabors: Egyébként már mint eleinte írtam Din Seraphisnak, szerintem jó, ha van valamilyen nyugdíjrendszer, csak ne felosztó-kirovó legyen.

Ugyanígy gondolom, hogy tök jó, hogy van egészségügyi biztosítás, de ne legyen bele újraelosztás is építve. Egyszerű: amennyit fizetsz, olyan szintű fedezetet ad. Mindenkinek.

gabors 2019.04.11. 22:38:34

@Arthamyr: ", akkor meg logikusan Mt. Taygetus, vagy reménykedhet, hogy valaki megsajnálja."

csakhogy ez nem igy van ott sem ahol te elsz, de meg itt sem ...

Nem hiszem hogy szivesen koltoznel ilyen helyre foleg ha valamiert eppen megvaltozna a gazdasagi helyzeted ...

Ja es a valaki ott nalatok is eppen "mindenki" pont ezert hivjak helyesen tarsadalom biztositasnak ezt is meg a nyugdijat is ... az hogy nem mindenhol mukodik ez rendesen vagy az igenyek meghaladjak a forrasokat ... az mas kerdes de ez leginkabb a free-rider-ek (opt-out-olok) okosban utazokon szokott mulni legyen ez egyeni "vallakozo" vagy a multi ...

gabors 2019.04.11. 22:46:03

@Shaktee: "@gabors: Beszamitjatok vajh hogy Julian 7 evet ult londonban a kovetsegen? :-)"

persze mar hogyne szamitanak bele .... a hulyesegebe most amivel vadolja max 5 ev mar ha London-ek kiadjak mert amivel eddig vadoljak (egyelore) az lehet nem lesz eleg ...

Most eliteltek mert nem met becsszora vissza a sved kiadatasi perre, ezert ott (London gondolom) fog ulni par honapot (max 12) ...

Ha lesz olyan "okos" akkor vegsokig harcolni fog az USA kiadatasa ellen es UK bortonben fog ucsorogni akar tobb evig is az ottani adofizetok penzen ... (beleertve a HA-sokat is) mert nem hiszem hogy megegyszer kiengedik hogy becsszora visszajovok a kovetkezo targyalasra ... az a vonat elment 7 evre :-)))))

Arthamyr 2019.04.11. 22:52:21

@gabors: Nem fogunk egyetérteni, de nem is baj, elmondtam mit gondolok, tisztában vagyok vele, hogy le van szarva, így saját magamnak kell kezelni ezt az általam igazságtalannak tartott, tűrhetetlen rendszert. Ezt amennyire tehetem - szabálykövető magatartással - meg is fogom tenni, ez van, ezt kell (ki)használni, ilyen egyszerű. De jobb lenne, ha csak lehetne békésen, passzívan sodródni, és élvezni az életet. :)

Ha neked tetszik a rendszer, örülj neki, végülis én is örülök, hogy legalább te meg sokan mások elégedettek vele, nem akarok én rosszat másnak (pár kivételt leszámítva), csak lehetőleg ne az én extra terhelésemmel legyen jó nekik.

gabors 2019.04.11. 22:56:54

@Zsákos Ember: "@gabors: melyik tetelt nevezed nyugdij hozzajarulasnak? Social Security?"

azert latom megtalaltad .... veletlenul szoszerint Tarsadalom Biztositas ....

mar bocs ennyire nem erdekelt hogy mi a fasz lehet az 15.3% (nekem mert en SE-t adozok) neked lehet csak fele %7 akarmennyi ... a jovedelm adon felul szovetsegi es az allamod adoja amit income-tax rovatba irtak ...

igen a 401k az egy nyugdij befektetes amihez ha jobb helyen dolgozol a ceged is ad valamit .. megjobb helyeken van ceges nyugdij

De mivel nem hiszel semmiben jobban jarsz a 401k-vel es ha tudod maxold mert az adomentes sot ha van meg eldughato penzed nyugdijra akkor nezz utan IRA-nak arrol is biztos van valami a Wikipedian

gabors 2019.04.11. 23:02:56

@Arthamyr: "Milyen kockázatot kezel?"

azt hogy tuleled a munkakepes korodat ... pont erre talaltak ki amikor kitalaltak ... akkoriban nem sokan eltek tovabb mint dolgozni tudtak de voltak na ezt a kockazatot kezelik a nyugdijjal

az hogy jelentosen megnott az atlageletkor az lehet hogy jo de ez is okozza a gondot a hagyomanyos biztositasi alapu nyugdijjal nem veletlenul az egyik megoldas amivel legtobb helyen probalkoznak hogy emelik a korhatart (ennek azert ellene hat hogy legtobb helyen munkanelkuliseg is van vagyis nem egyertelmu mennyire hatekony modszer tarsadalmi szinten....)

Shaktee 2019.04.11. 23:08:42

@gabors: secperc alatt ki fogják adni a britek, gondolom én.

Groper az nyilatkozta két éve hogy szereti a wikilíkszt.

Arthamyr 2019.04.11. 23:11:25

@gabors: Ez ma már nem "kockázat", főleg nem nők esetében. Egy ilyen nagy valószínűséggel bekövetkező eseményre tökéletesen megfelelő egyénileg készülni.
Ez nem olyan, hogy 0.01% eséllyel következik be, de akkor 10 élet erőforrásai kellenek a mitigálására.

És mint mondtam, nincs gondom az intézménnyel, tök jó dolog, még így is, csak a hozzá kapcsolt újraelosztás és a kötelezősége zavar.

gabors 2019.04.11. 23:14:51

@Arthamyr: "@gabors: Nem fogunk egyetérteni, de nem is baj, elmondtam mit gondolok, tisztában vagyok vele, hogy le van szarva,"

Tudom hogy nem ertunk egyet en is csak a sajat gondolataimat irtam nem is szemelyesen neked csak mivel te irtad eppen ezeket az erveket amikkel en ertek egyet...

ettol miert is lenne leszarva ???

pont az a lenyeg hogy addig jo ameddig nem kotelezo egyeterteni (foleg nem a hivatalos allasponttal ami amugy konnyen valtozhat) ...

es ki tudja idovel sokminden valtozik

30 eve kb en is ugy gondoltam hogy de fasza ez az USA mert nem kell EU-t fizetni nem huz le az allam, de azert a cegnel csak beleptem az eu biztositasba (egyebkent nem kotelezo) akkor meg nem volt allami (un Obama care) opcio. Viszont eletbiztositast nem kotottem pedig azt is lehetett volna mivel a vegen nem lett gyerek nem is gond :-( igy legalabb a felesegemnek sem eri meg hogy meghalljak :-)))

Arthamyr 2019.04.11. 23:22:41

"ettol miert is lenne leszarva ???" - Mert demokrácia (-szerűség) van a legtöbb helyen, így a sokaság véleménye számít, ráadásul a demokratikus többség akaratának végrehajtásának (eladott hatalomgyakorlásnak) korlátait buzgón bontogatják a legtöbb helyen, szóval még inkább így lesz.
Máshol meg a fontos embereké, de oda inkább nem megyek, mivel én magam nem vagyok az.

gabors 2019.04.11. 23:32:33

@Shaktee: "@gabors: secperc alatt ki fogják adni a britek, gondolom én."

Azert remelem a par honapot amit a bailjumpingert adnak azert kitolti :-)

Amugy fogalmam sincs ez meddig tarthat a UK-ban. Itt valamelyik kabel csatornan mondta valaki aki talan tudja, hogy ha Asange minden fellebbezest vegigcsinal akkor akar tobb evig is huzodhat a dolog... de csak a TV-bol tudom ha valaki jartas ebben irja meg..

"Groper az nyilatkozta két éve hogy szereti a wikilíkszt."

Azt mar regen elfelejtette (vagy szeretne) ahogy sok mas igeretet is. Majd lesz mibol memeket csinalni meg politikai hirdetest.

2019.04.11. 23:38:16

@Arthamyr:

"Egyébként nem én prüszköltem a rokikra"

Világos. Csak beszélgetünk. :)

@Shaktee:

Csodabogi néni el van tűnve. Asszem, te ismered, ugye? Minden rendben vele?

Arthamyr 2019.04.11. 23:43:44

@Nagy kámpics: Gondoltam, hogy csak lusta voltál egyesével válaszolni. :)
Egyébként a napokban volt valami cikk az indexen, hogy milyen jól járt egy négygyermekes családanya, amikor megrokkant (elvesztette a látását a jó egészségügyi ellátásnak köszönhetően).

Herr Géza 2019.04.12. 00:19:23

@Nagy kámpics: Látod, látod, így jár, aki eltűnik (mármint te), mert Csodabogi néni köszöni, de jól megvan. Für mehr Infos wenden Sie sich bitte an die Information. :))

London2009 2019.04.12. 18:11:08

@gabors: maganbiztositasom van. Nincs szuksegem az allami ellatasra, de ugye kotelezo fizetnem.

London2009 2019.04.12. 18:11:58

@Herr Géza: nekem is feltunt, hogy hol van Csodabogi neni? Remelem jon meg!

Herr Géza 2019.04.12. 19:13:58

@London2009: Kiskezedet csókoltatva jelzem, hogy Boginéni Sorceress777 álnéven “folytatja a jelenlétét”, aggodalomra semmi ok. :))))

Doktor Láncfűrész Csabi jogtanácsos 2019.04.13. 07:15:20

Azt gondolnánk, annál nagyobb baj nem érhet valakit, hogy egy figyelmetlen sofőr hibája miatt egy életre mozgássérültté válik. De, érhet. Ha az állam a csőd felé lavírozza magát, és eldönti: onnan szerez pénzt, ahol a legvédtelenebb emberek vannak. A rokkantaktól.

...több mint tíz évébe került, mire számtalan peren, vizsgálaton keresztül megkapta az ellátást. Az alig 50 ezer forintot. A férfi korábban mérnök-közgazdászként csaknem egymillió forint havi jövedelem után fizetett járulékot, de mire kiharcolta az igazát, a járadékát már nem a korábbi tényleges keresete, hanem a minimálbér alapján állapították meg.

az állam hosszú éveken át úgy spórolt a rokkantnyugdíjakon, hogy a betegek csak papíron lettek egészségesebbek. Az Alkotmánybíróság nemrég két határozatban is úgy találta, hogy a 2012-es rokkantszabályozás alapjogokat sért

2008 és 2012 nyara közötti időszakban 43 ezer embert minősítettek a korábbi rokkantak közül a munkaerőpiacra visszavezethetőnek.

ha valaki Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor szentté avatását kezdeményezné, ahhoz a csodás gyógyulásokról szóló dokumentumok ezreit lehetne benyújtani.
Például asztmásokét, mert ennek a betegségnek a közepesen súlyos formájára korábban 59 százalékos egészségkárosodást állapítottak meg, de a az orvosszakértőknek előírták, hogy azután csak 40 százalékot adhattak.

... (Aranka) Rokkantnyugdíjas lett, a kétezres évek elején 60 ezer forint körüli összegeket kapott havonta. 2006-ban azután nála is megkezdődött a „csodálatos” gyógyulási folyamat. Előbb 67 százalék helyett 50 százalékos lett egészségkárosodásának a foka, majd ez csökkent 40 százalékra. Miközben a májgyulladása miatt májzsugorodás alakult ki nála, a gyógyszerektől zöld hályog alakult ki a szemén, ujjai pedig eltorzultak az ízületi gyulladástól.

Egyre nőtt a lista, miközben a rokkantsági felülvizsgálatok egyre egészségesebbnek mutatták.

Ahogy láttuk a nővér esetében, a betegsége és az őt életben tartó gyógyszeres kezelések következtében újabb és újabb szervei betegednek meg, fizikai állapota egyre rosszabb, miközben a jogi állapota egyre javul.

A „jogi” állapotjavulás kategóriáját emellett leginkább azzal lehet érzékeltetni, ha valakinek hiányzik az egyik lába. Őt 20 éve 67 százalékos vagy még magasabb arányú rokkantnak minősítették, vagyis jogosult volt rokkantnyugdíjra, majd az újabb felülvizsgálatokon közölték vele, hogy már nem rokkant. Nem, nem nőtt ki a lába, és a tb által támogatott műlábak is ugyanolyan otromba darabok, mint amikor még nem futottak olimpiai döntőt amputált lábú emberek, de abba a jogi táblázatba, amely alapján meg kell határozni az egészségkárosodása mértékét, most a hiányzó lábak sorában egy alacsonyabb szám van: nem 67 vagy 70, hanem 40 százalék. Vagyis az állapota jogilag javult, egyébként ugyanúgy van azóta is.

www.valaszonline.hu/2019/03/18/az-evtized-politikai-kuruzslasa-a-nagy-rokkantbotrany/

kicsitibi 2020.01.19. 09:47:17

Biztosan igy van de vadászkutya legyek ha ezek alapján én a sajátomat ki fogom tudni számolni.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása