Pár év külföldi lét után az ember észrevehet kisebb vagy nagyobb változásokat – az már megint más kérdés, hogy ezek pozitív vagy negatív elmozdulások. Vera megérkezésük óta próbálta keresni a különbségeket és a hasonlóságokat Magyarország és Hollandia között.
(Fotó: pixabay.com/kirkandmimi)
Vera szerint az elmúlt években fokozatosan tűnnek fel a hollandok viselkedésében változások, ezek közül osztott meg pár példát.
„Amikor érkeztünk, felénk, Frízföldön még teljesen nyitottak voltak a vasútállomások- már a forgalmasabb helyeken rég nem, tudom. Azóta fokozatosan mindet amit láttam lezárták és csak menetjeggyel/ OV- chipkártyával lehet bejutni.
Lehet vitatkozni rajta, de itt biztos, hogy a bent „csövező” külföldiek csoportjai miatt volt - egyébként ezt a véleményem több holland erősítette meg.
Többször előfordult, hogy várakozás közben bemenekültünk volna a szél, eső, hideg elől egy-egy váróba a gyerekekkel de az olyan szinten foglalt volt, hogy még a földön is ültek - szemmel láthatóan és a beszélgetésük alapján is külföldiek -, akik köpködtek, kiabálás-szinten beszélgettek és észrevehetően kinéztek bennünket maguk közül.
Magunktól is hamar beláttuk, hogy kint az eső ellenére is jobb, mivel benn erős oroszlánszag terjengett. Két-három ilyen eset után nem is próbálkoztunk többé, aztán hamarosan ez az állapot a peronok lezárásával megszűnt, ezek az emberek eltűntek onnan.
Másik feltűnő változás pár élelmiszerüzletben és hálózatában van. Pár éve a boltba kihelyezett addig teljesen ingyenes kávé- és teaautomatákra vagy táblát tettek ki, miszerint annak használata csakis a valóban vásárlók számára ingyenes, vagy egyszerűen teljesen fizetőssé tették azt.
Részemről nem gond, egy többgyerekes háztartásban szinte sosincs olyan, hogy valamit ne kellene vásárolni, ezen nem akadok fenn. Igazuk van.
Másik, ami már a tv-ben is megjelent, hogy az addig mindennapos kóstoló-falatkákat teljesen megszüntette egy bolthálózat, mert túl sok ingyenélő ment be az üzleteikbe ezeket felenni és kávézgatni, amíg költeni eszük ágában sem volt. Ezzel tehát a boltnak csakis kiadást termeltek a kóstolókkal reklámozott termékek plusz bevételei helyett.
Ennek sem valószínű, hogy az ezzel már évtizedek- századok óta együtt élő hollandok az okai, de akkor mi lehet? (...)
Helyi tanárral beszélgettünk ezekről. Az ő véleménye szerint ezek oka az, hogy itt az ország híres a valóban szabad véleménynyilvánításáról.
Az utóbbi időkben felerősödtek a bevándorlást ellenző politikai vélemények, erről gyakran lehet hallani a tv-ben, egyéb sajtóban, az emberek pedig egyre többen egyet is értenek vele valószínűleg.
Ezzel nincs is gond. Nem jó, ha mindenkinek teljesen ugyanaz a véleménye. Nem vagyunk klónok. Viszont (még mindig a tanár szerint) sokan ezt - mármint a szabad véleménynyilvánítást - elég hangosan és nem túl finom modorban kezdték el hangoztatni, ezekbe lehet mostanában belebotlani.”
A teljes posztot a Frízföld és Hollandia blogon találjátok.
Párhuzamos magyar világok Berlinben
Érdekes kérdés, mennyire különülnek el egymástól akár egy adott városon belül az ott élő magyarok. A hat éve Berlinben élő, pedagógusként, szociális munkásként dolgozó Csaba erről is mesélt a Mindenkilacinak.
„Amikor először találkozunk, Csaba szociálpedagógiai vezető egy nemzetközi elit iskolában, ahová többek között diplomata, illetve olyan szülők (például híres színészek) gyermekei járnak, akik gyakran változtatják lakhelyüket.
Második alkalommal már családsegítő, hátrányos helyzetű, illetve helyi melóscsaládok gyermekeinek fejlesztésével foglalkozik. Amióta Berlinben él, a felső tízezer életébe éppúgy betekintést nyert, mint a legszegényebb nincstelenekébe. (...)
„A kétezres évek közepén fogalmazódott meg bennem először a gondolat, hogy ki kellene menni külföldre egy kicsit körülnézni és tanulni, de akkor még úgy gondoltam, hogy nem megyek Magyarországról sehova, mert egyrészt az a legjobb hely, másrészt meg ott vannak a barátaim. Aztán néhány év múlva azt vettem észre, hogy nem sok barátom maradt odahaza” – mondja Csaba, aki ezek után körbenézett Bécsben, Amszterdamban, közösségszervezést tanult Amerikában.
„Épp Bostonban voltam, amikor robbantottak a maratonon, ami nagyon rányomta a bélyegét az ott tartózkodásomra. Nem hiszem, hogy tudnék Amerikában élni. Nagyon más világ. Minden nagyon nagy. A terek, az épületek, az emberek, az ételadagok. Én meg nagyon európai vagyok. Amikor jöttem vissza és leszálltam a gépről Párizsban, megcsókoltam a földet.”
Közben megpályázott egy másik ösztöndíjat és fel is vették Stockholmba egyetemre, amit aztán nem kezdett el. „Havi ezer euró, vagyis több mint 300 ezer forint volt az ösztöndíj, ebből kellett volna megélnem, és nem dolgozhattam mellette. Ez talán a lakhatásra lett volna elég.” Úgyhogy végül Berlinre esett a választása.
„Amikor először jártam Berlinben, megállapítottam, hogy ez egy punk város, tök jó. Mikor két év múlva visszatértem, akkor már egy sterilizálódó és zombifikálódó hipszterváros lett, de azért még megvoltak a nyomai annak a régi Berlinnek is. Az első néhány hónapban úgy éreztem, mintha el sem költöztem volna, mintha Berlin csak Budapest egyik kerülete lenne. Igaz, kicsit nagyobb, más nyelven beszélnek és többfélék az emberek.” (...)
A menekültválság idején mobil iskolai szociális munkásként a bevándorló gyerekek integrációjának elősegítése volt a feladata, így testközelből figyelhette, hogyan igyekszik a német állam megbirkózni ezzel a problémával.
„Ami nagyon jó érzés volt, hogy megtapasztaltam, micsoda hihetetlen összetartás van ebben a nemzetben, és hogy milyen segítőkészek azzal, aki újonnan érkezik. A vallásos, fejkendős, muszlim asszonytól kezdve, a meleg, amerikai filmproducerig mindenki jött és önkénteskedett. Töméntelen mennyiségű ruhát, ételt szállítottak, tolmácsoltak, ügyeket intéztek, tanítottak fizetség nélkül. De tudom, hogy ez Magyarországon is így ment akkoriban, és nagyon büszke vagyok azokra a barátaimra, akik akár ott, akár itt önzetlenül segítettek.”
Ugyanakkor Csaba Németországban is gyakran szembesült az intézményi rasszizmussal, a külön osztályokban és épületekben elszeparált bevándorló gyerekekkel. A számára elfogadhatatlan szakmaiatlanságok miatt döntött úgy, hogy ismét vált, és egy menekültszállón kezdett el dolgozni.
Csaba szerint Berlin még Németországon belül is egy speciális hely, egy szociális és művészeti projekt, nem is egy város, hanem sok kis város egyben. Az ember reggel felkel a Kücük (vagyis kis) Isztambulnak nevezett Kreuzbergben, felszáll a metróra, és negyed órán belül a helyi rózsadombon, vagy éppen a helyi Havanna lakótelepen találhatja magát.
Egyre kontúrosabb magyar közösség is kezd a városban kialakulni, bár ezek Csaba szerint inkább különálló csoportok, nem sok átjárással.
„Ha megnézed a különböző berlini magyar Facebook-csoportokat, akkor is azt látod, hogy két párhuzamos magyar világ rajzolódik ki, és ez nagyon fura. Nem tudom megmondani, hogy milyen úgy általában a berlini magyar közösség, mert sokfélék az emberek, de itt is megvan az értelmiségi, a művész, a melós réteg, és persze vannak olyanok is, akiknek még nem esett le, hogy itt ők is migránsok.”
A migrációt teljesen természetes dolognak tartja, az viszont szerinte egészen más téma, hogy számára mit jelent, és hogy ő mit érez a saját kivándorlásával kapcsolatban.
„Legjobban talán a Menjek/Maradjak című dokumentumfilmben fogalmazza meg egy Londonban élő táncos lány: mi nem azért nem élünk Magyarországon, mert nem akarunk, hanem mert nem lehet. Ez a lány így érzi, és én is így érzem. Volt, amikor nem így éreztem, és remélem, hogy lesz is még olyan.”
A teljes írást itt találjátok.
Palacsintától a poffertjesig
A végére egy könnyedebb téma, méghozzá a palacsinta, ami Hollandiában is a gyerekek egyik kedvence. Olyannyira, hogy mint a Hollandokk írásából kiderül, a boltok tele vannak palacsintaporokkal, amit külön rázóflakonban is lehet kapni, és már a kisiskolások is palacsintafejeket rajzolgatnak színes tésztából a tepsibe.
„A szóda, a só, a cukor és az étolaj nem tartozik szorosan a palacsinta összetevői közé, a holland változatok egészen minimalista módon is készülhetnek, azaz a tojás-liszt-tej egyveleg pont elég is hozzá.
Ha pedig egy kicsit egészségesebb palacsintát akarunk enni, akkor készíthetjük meergranen lisztből is, ami gabonakeveréket jelent, amit feldobhatjuk őrölt zabpehellyel (havermout) is, ami kávédarálóval vagy turmixgéppel pár perc alatt elkészíthető (havermoutmeel).
A palacsintatésztában a zabpehely sok nedvességet szív magába, így tejből néha kell egy kicsit hozzáönteni, főleg ha egy-két nappal előre gondoskodunk róla.
A palacsinta nem lesz fűrészpor-ízű és cipőtalp-állagú, ha mindig frissen készítjük, zsiradéknak 1-2 csepp folyékony margarint használunk (vloeibare margarine), valamint erős lángon sütjük (annyira, hogy megfordításkor még egy picit nedves a teteje).
Ahogy pár év után változik az ízlés, úgy a bélflóra is elhollandosodik: a vaníliapudingos-mákos, túrós palacsinta, vagy az igazán különleges tejfölös-nutellás palacsinta valahogy kikopott a kívánságlistánkról. Az igazi magyar palacsinta, különösen a Gundel, vagy a palacsintatorta, igaziból úgyis inkább ünnepnapokra való.
Remek inspirációt kaptunk viszont a De Pannenkoekenbakker heusdeni éttermében, ahol a gyömbéres palacsintát próbáltuk ki, így hamarosan az itthoni kísérletezések kiegészültek a gyömbérkompóttal: Chinese stemgember a neve, kis befőttesüvegekben lehet kapni. (...)
Aki nem szeret tésztasütéssel pár percet sem bíbelődni, az vehet kész palacsintákat és poffertjest is az élelmiszerboltokban. A poffertjes igazi holland találmány, valószínűleg tehát egyáltalán nincs ősmagyar megfelelője.
Az íze nagyon hasonlít a palacsintáéra, de a pici poffertjéket másmilyen palacsintasütőben sütik, ennek poffertjespan a neve. A tésztája is sűrűbb, pici élesztőporral meg is kelesztik, hogy mindkét oldalán púpos, összességében lencsealakú legyen.
A turistacsalogató helyeken még árulják a hagyományos változatát is, amit helyben sütnek és porcukorral-vajjal ízesítik, de leggyakrabban inkább nutellával dobják fel.
Ezen kívül a boltokban amerikai palacsinta is kapható, igaz, egyáltalán nem őshonos errefelé. Kicsi, kerek, és vastagabb, mint a mi palacsintánk.
A waffel viszont egész mást jelent, mint otthon. Igaziból csak a belga waffel az, amit nálunk is waffelként ismernek, a holland változat, azaz a stroopwafel azonban egy kerek szirupos ostya, ami a legeslegismertebb holland édességek egyike, de sajnos nincs köze a palacsintához.
Viszont nagyon jó ajándékötlet azoknak, akik hazautazáskor szeretnek ajándékokkal kedveskedni az ismerőseiknek.”
A teljes posztot itt találjátok, már csak a képek miatt is érdemes átkattintani!
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek