oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2019. március 11. 06:30,  Tényleg hülyék a svédek? 192 komment

2019. március 11. 06:30 Határátkelő

Tényleg hülyék a svédek?

Nyilván mindenki a saját világnézete és vérmérséklete szerint válaszol a címben feltett kérdésre. A skandináv országban élő Bandirepublic azonban ennél kicsit továbbment és egy egészen érdekes megközelítéssel próbálkozott.

svedorszag_pisztoly_foto_pixabay_com_lenalindell.jpg

„Egy érdekes megközelítéssel próbálkozom ebben az írásban, hogy megértsük miért mondják a kelet-európaiak a svédekre, hogy életképtelen mamlaszok; illetve, hogy miért képtelen a svéd társadalom megemészteni a közel-keleti és afrikai bevándorlók által képviselt életfelfogást.

Az történt, hogy egy kisebb megvilágosodásom volt Ken Wilber: integrál meditáció című könyvét olvasva. Nem fogom tudni a teljes filozófiát itt néhány sorban visszaadni, de a lényeg, hogy egyénileg és társadalmilag is különböző fejlődési szinteken megyünk végig az életünk, illetve a történelem során.

Ezeket a fejlődési szinteket a szerző különböző színekkel jelöli. az én elméletem szempontjából a ma ismert nyolc szintből az alábbiak érdekesek:

A negyedik szint a borostyánsárga, a mitikus-abszolutista fejlődési szakasz

Ez i.e. 1000-től kezdődően élte a virágkorát, és meghatározó szemlélet maradt egészen a felvilágosodásig. Egyéni szinten ez a 7 - 12 éves gyerekekre jellemző, akik hisznek a megkérdőjelezhetetlen, egyetlen abszolút igazságban.

A fundamentalista vallások és ideológiák (a marxizmus és a feminizmus fundamentalista irányzata is például) is ezen a szinten működnek, hasonlóan az olyan kormányokhoz, ahol egyetlen mindenható személyre vagy teljhatalmú diktátorra ruházzák a hatalmat.

Mindannyian ismerünk valakit, aki csak a szigorú törvényekben és a rendben hisz, valamint a „családi” vagy „isteni” értékekben. Ezen a fejlődési szinten sokan nacionalisták, aggódnak a bevándorlás és a családi értékek felhígulása miatt; gyakran homofóbok és erősen szexisták.

A következő szakaszban látni fogjuk, hogyan tágul tovább az etnocentrikus „mi” a világcentrikus „mindannyiunk” felé, ahol nem csupán egy bizonyos csoporttal azonosulnak az emberek, hanem az összes létező csoporttal és minden emberrel rassztól, nemi és vallási identitástól függetlenül.

Az ötödik szint a narancssárga, racionális, modern

Ezen a szinten kerültek először előtérbe az egyetemes emberi jogok a történelem során. Az előző szakasz konformista-kollektivista szerepét meghaladva felmerül az önreflexió, és a globális világkép.

Ezt a fejlődési lépcsőt a kiválóságra, jó eredményre, érdemre, teljesítményre és haladásra irányuló késztetés jellemzi. Ennek ikonikus termékei a kapitalizmus és a multinacionális nagyvállalatok.

A szerző szerint az Európai Unió remek példája ennek a világképnek, amelyben az emberek - elvileg - elmozdulnak a „csak én és az én nemzetem szemben mindenki mással” etnocentrikus beállítódás felől a világcentrikus egyesülés felé, amelyben minden nemzet egyetlen integráló esernyő alatt gyűlik össze.

Ez az új korszak a felvilágosodással köszöntött be néhány száz évvel ezelőtt, és elhozta a rabszolgatartás végét, a képviseleti demokráciákat, a polgári jogokat és egyebek mellett a feminizmust.

A hatodik szint a pluralista, zöld, posztmodern

Ez a történelmi korszak a 60-as évek diáklázadásaival jött el és tovább vitte a felvilágosodás alatt elindult kezdeményezéseket. Kibontakozott a feminizmus munkahelyi és személyi szinten, komoly nemzetközi környezetvédő mozgalmak jöttek létre, kialakult a multikulturalizmus.

A zöld szinten lévők hisznek abban, hogy minden ember teljes mértékben egyenlő, és hogy egyik kultúra sem feljebbvaló a másiknál. a legtöbb civil szervezet ebben a fejlődési szakaszban van.

A posztmodern gondolkodás szerint minden hierarchia szigorúan tabu. Partnerségi alapon működő társadalomra van szükség, amiben mindenki egyenlő.

A svédországi tapasztalataim is alátámasztják, hogy az ilyen társadalomban még a kiválóság és a kiemelkedő teljesítmény is gyanús. Azt hiszik, hogy ha valakit jobbnak, magasabb rendűnek vagy sikeresebbnek ítélsz meg másoknál, akkor elnyomóvá válsz ezzel.

A megbeszéléseket nem akkor tekintik sikeresnek, ha bármiféle eredmény születik, hanem amikor mindenki lehetőséget kap arra, hogy megossza a nézeteit a többiekkel. Általában ez megy a végtelenségig és tettekre ritkán kerül sor.

Hogyan lehet szintet lépni?

A wilberi fejlődéselmélet szerint akkor vagyunk képesek a következő szintre lépni, amikor kívülről tudjuk már szemlélni a korábbi értékrendünket, viselkedésmintáinkat. Minden szint teljes egészében magában foglalja az alacsonyabbat.

A legjobb analógia erre a részecske-atom-molekula-sejt felépítése. Tehát minden új fejlődési szakasz meghaladja és magába foglalja az elődjét, ám hozzá is ad valami újat. Így az új szint nagyobb, szélesebb és magasabb lesz.

Ez a „meghaladás és magába foglalás” jellemző tehát az egyének és a társadalmak fejlődésére egyaránt. A folyamatba persze könnyen hiba csúszhat. Ha a meghaladás nem sikerül teljes mértékben, akkor az egyén megreked az előző szinten, fixálódik, függővé válik azzal kapcsolatban.

Amennyiben a magába foglalás lesz sikertelen a fejlődés során, allergia alakul ki az alacsonyabb szint megtagadott és nem kívánt aspektusaival szemben. 

Mi a helyzet a 2010-es évek végén?

Miközben Svédországban a szociáldemokraták 20. századi erőfeszítéseinek köszönhetően egy olyan társadalom alakult ki, ami leginkább a zöld szintnek felel meg; Magyarországon a trianoni tragédia és két világégés után tombolt a kommunista diktatúra, ami a borostyánsárga negyedik szintnek felel meg.

Ahogy a 80-as évektől kezdve megnyíltak a nyugati határok az addig ideológiailag és fizikailag elzárt magyarok előtt, egyre világosabb lett minden honfitársunknak, hogy jó lenne a „nyugat”-hoz tartozni.

Valószínűleg kevesen voltak tudatosak arra, hogy ez egy narancssárga szintre való fellépést jelent; inkább az életszínvonal, a gazdagság, a szabadság volt az, amit megkívántunk a bécsi Gorenje fridzsider és Milka csoki beszerzőtúrák során.

Emlékeim szerint a 90-es évek budapesti (magyar?) eufóriájában - ami engem is magával ragadott - sokan elhittük, hogy nem csupán szintet fog lépni a magyar társadalom, hanem még meg is előzhetjük a nyugatot azáltal, hogy az ő hibáikból tanulva meghaladjuk őket. 

A 2000-es évekre sajnos egyértelművé vált a csalódásunk. A kapitalizmus díszletei felépültek ugyan Magyarországon, de a fixáció a korábbi diktatórikus berendezkedéshez megmaradt a felszín alatt.

Ráadásul a magyar társadalom képtelen volt megszabadulni az uram-bátyám rendszertől, a mutyitól, a protekciótól és a durva mértékű korrupciótól. Soha nem alakult ki igazi verseny az üzleti életben.

A rendszerváltás nyertesei azok az egykori potentátok lettek, akik közel voltak az állami vagyonhoz a privatizáció éveiben, illetve az e csoporthoz közel álló bűnözők, akik elvégezték a piszkos munkát (lásd például az olajszőkítést).

A valódi, globális porondon is elismert teljesítményre allergiásak lettünk, mert sosem sikerült ezt az értékrendet a társadalmunknak magába foglalnia. 

A 2008-as gazdasági válsággal, és a NER 2/3-os győzelmével be is zártuk a kaput a narancssárga, modern társadalom felé vezető úton. Itt lehet vitatkozni azon, hogy vajon visszaléptünk-e a borostyánsárga abszolutista szakaszba, vagy sosem mozdultunk el onnan, de ez most részletkérdés.

A lényeg, hogy ahogyan egy elektron nem érti annak az organizmusnak a mibenlétét, aminek a részét képezi, ugyanúgy a magyarok nagy része sem érti a svéd társadalom pluralista, posztmodern értékrendjét.

A magyar állami propagandagépezet rengeteg erőfeszítéssel sikeresen elérte, hogy állampolgárai rettegjenek az ismeretlen, érthetetlen skandináv berendezkedéstől.

Egyéni szinten sokszor tapasztalom - nem kizárólag magyar, hanem - bármely kelet-európai svédországi bevándorlóval való beszélgetéseim során, hogy nem bírják megemészteni a svédek egyenlőségre való törekvését.

Mi hozzá vagyunk szokva a hatalmi hierarchiákhoz, nem vagyunk képesek úgy látni a világot, hogy minden kultúra vagy társadalmi csoport egyenlő. ráadásul pánikolunk, hogy mi lesz, ha elveszítjük a nemzeti hovatartozásunkat, hiszen a törzshöz való tartozás a legfőbb érték. Mindenki tudja: „itt élned, halnod kell”.

Az már nem fér a fejünkbe, hogy minden létező mutató és szubjektív megítélés szerint a svéd társadalom, az ország valahogy sokkal jobban teljesít a mi kis szeretett, lángoktól ölelt hazánknál.

Erős allergiás reakcióink keletkeznek, vakargatjuk magunkat és svéd nemzethalált vizionálunk, illetve magyar világmegmentést. Akit ez megnyugtat, az csak nyugodtan ringassa magát ebbe az álomba, de a fenti fejlődéselmélet szerint minden bizonnyal fordítva ül a lovon.

Persze a - bezzeg - svédek sem tökéletesek, hiszen a zöld szint magában rejt néhány csapdát. A posztmodern világkép legnagyobb önellentmondása, hogy szerinte „nem létezik egyetemes igazság” és ez a szemlélet egyetemesen igaz.

Kijelentik, hogy az ő nézetük mindegyiknél magasabb rendű, azonban azt is vallják, hogy egyik kultúra sem feljebbvaló egy másiknál.

Svédországban például a harmadik világból érkező menekültek / bevándorlók / migránsok (a számodra szimpatikus megfogalmazás aláhúzandó) által képviselt - jobbára borostyánsárga - kultúra kezelhetetlen.

A posztmodern értékrend szerint ugyanis a svédek abban hisznek, hogy egyetlen kultúra sem magasabb rendű vagy jobb a többinél, miközben a bevándorlókat a svéd társadalomba integráló törekvések során abból a feltételezésből indulnak ki, hogy a saját értékeik valamiképpen jobbak és magasabb rendűek, mint azoké a kultúráké, akiken segíteni igyekeznek.

(Ez a hozzáállás szerintem tökéletesen tetten érhető a magyar népesedést ösztönző új programok elleni svéd kirohanások terén is.)

A megfejtés

A fejlődéselméleti kutatások egyik fontos eredménye, hogy a fejlődési szakaszok/szintek felgyorsíthatók ugyan, de át nem ugorhatók. Nem lehet őket megkerülni, hiába is szeretnénk. 

A másik fontos üzenet a zöld szinten lévő pluralista, posztmodern társadalmaknak és szervezeteknek, hogy két különböző típusú hierarchia létezik.

Az elnyomó és zsarnoki uralkodási hierarchiák jellemzője, hogy minél magasabb szinten állsz, annál több embert uralhatsz és nyomhatsz el. A svédek - hasonlóan más zöldekhez - rettegnek ettől a berendezkedéstől és mélyen megvetik. 

Azt viszont nem látják, hogy van egy úgynevezett növekedési hierarchia is. Ebben a rendszerben minél magasabb szinten állsz, annál befogadóbb, törődőbb, szeretőbb és átölelőbb vagy. Ez tökéletes ellentéte a zsarnoki és elnyomó magatartásnak. 

Jó hír, hogy ha a hatodik szinten állva észrevesszük, és tudatossá válunk erre az önellentmondásra, akkor már szintet is lépünk és elérjük a mai világban ismert legmagasabb fejlődési lépcsőjét, amit türkizkék vagy teal színnel jelölnek.

Korábban készítettem egy podcastot, amelyben a szervezetek hierarchiájáról beszélgetünk. Ebben egy gyakorlati példán keresztül megvizsgáltuk hogyan működik egy teal (türkizkék) szervezet, és végigvettük a különböző színekkel jelölt szintek sajátosságait.

Ha érdekel részletesen Fredric Laloux Reinventing Organizations című 2016-ban megjelent könyve (magyar kiadás: A jövő szervezetei), ami egy Ken Wilber integrál szemléletére rímelő koncepció, akkor itt olvashatsz róla egy összefoglalót.

(Fotó: pixabay.com/lenalindell)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Svédország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr514679358

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Din Serpahis 2019.03.11. 07:10:00

Hát aki szerint az iszlám egyenértékű a nyugat-europai kultúrkörrel, az szimplán elmebeteg, ilyen erővel állíthatná ugyanezt a fasizmusról meg a sztálinizmusról is.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2019.03.11. 08:15:29

Szóval egy liberális filozófus szerint a liberalizmus felsőbbrendű és ennek bizonygatására kitalált egy társadalomfejlődési elméletet.

_Luthien_ 2019.03.11. 08:49:51

Bandirepublic, nagyon jó és elgondolkodtató cikk, csak attól tartok, a kommentelők egy része a saját és Magyarország szintjéről nem lesz túl megértő a gondolataiddal kapcsolatban, magyarul kapni fogsz hideget-meleget.
Szerintem jól leírod a logikát a svédek gondolkodásmódja mögött és azt is, hogy ez milyen előnyöket és veszélyeket jelent rájuk nézve. Valószínűleg ezt a svédek is látják, mégis ezt választják, mert ez az az a társadalom, amiben nekik jó élni. Lehet, hogy lassú a döntéshozatal, mert mindenkit meg kell hallgatni, lehet, hogy hatalmas munka az integráció, de tudják, hogy adott esetben őket is meghallgatják és el/befogadják.

havrilla 2019.03.11. 08:49:51

És mikor romboltak le a bombák, az ágyúk egy svéd házat, korházat, vasutállomást, várost?
Azért csak könnyebb így.

takarék-láng 2019.03.11. 08:49:51

"Igazi demokracia nem letezhet, es nem is letezett soha. Ellentmond ugyanis a dolgok termeszetes rendjenek."
- J J Rousseau.

takarék-láng 2019.03.11. 08:49:51

A fenti filozofia tele van ellentmondasokkal, eleg ha az egyenloseget emlegetjuk a multinacionalis nagyvallalatokkal kapcsolatban. A sokszinuseget propagaljak teleszajjal, tetteikben szamukra egy elitelendo dolog, hiszen sorban nyirjak ki a kisebb vallalatokat, torvenyes, torvenytelen modon, vagy akar torvenyhozasra gyakorolt hatasukkal.

Arra kulon kivancsi lennek hany sved tenne magaeva a fenti filozofiat.

Csodabogár 2019.03.11. 08:59:30

@Din Serpahis: Szerintem az iszlám nem rosszabb vagy jobb mint az európai kultúra, hanem egyszerüen más. Ezt aztán lehet tudomásul venni vagy utálni, lenézni stb.
Amennyit én az iszlámról tudok, mint kultúráról, nagyon sok jó dolog is van benne, európai szemmel nézve is. Persze nem kellene az ISIS politikát és nézeteket, az iszlám kultúrával keverni. Ha úgy nézed, akkor a keresztények is követtek el sok rémséget a történelem folyamán, nem is kell nagyon messzire menni példáért.

tanato 2019.03.11. 09:12:49

@Csodabogár: Csak 20 évre pl.Srebrenica:Ott ortodox keresztények nyírtak ki több ezer muzulmán fegyvertelen civilt.

tanato 2019.03.11. 09:16:31

ha elér egy bizonyos szintet a bevándorló tömeg beilleszkedési nehézsége,nyilván változni fog a hozzá állás.Azért nektek ott valamilyen szinten szerencsétek is van bevándorlásügyben,mivel mondhatom főleg innen nézve hogy NO.szupergazdag jóléti állam,így özönlenek oda nem csak muszlimok hanem kelet-európai keresztények és keresztyének meg ortodox keresztény bolgárok,románok is,azonkívül rengetegen katolikusok dél Amerikából,hinduk dél Ázsiából,Buddhisták szintén abból a régióból,stb.Így azután ha a legrosszabb forgaTÓKÖNYv lépne életbe és harci helyzetv alakulna ki biztos vagyok hogy a második bevándorlótömeg nem a muszlim bevándorlók oldalára állna hanem a németekére.Sőt abban sem vagyok biztos hogy pl. egy oroszországi tatár,kazah vagy bosnyák,albán muzulmán a radikálisabb jemeni vaqgy afgán muzulmánokat pártolná vészhelyzet esetén,sőt a siita /Mondjuk iráni vagy azeri/ bevándorlók sem árulnának egy gyékényen a szunnita arabokkal.Na de ezek csak gondolatok sose jöjjön elő egy ilyen vészforgatókönyv.

Ezt egy másik blogon/egy orvosi blogon írtam egy NO_ban dolgozó magyar orvosnak,aki szintén nagyon fél az iszlamizációtól NO.-ban.
De ide is jjó a kommentem csak NO.-SVédotrszággal kell helyettesíteni.

Din Serpahis 2019.03.11. 09:18:56

@Csodabogár: A különbség a kettő között az, hogy míg a kereszténység alaptanítása, az Újszövetség a "szeresd felebarátodat mint önmagadat" gondolatára épül, addig Mohammed egy szimpla rablóvezér volt, aki a Koránt teleirkálta a szent háborúról meg a hitetlenek alávetéséről szóló szösszenetekkel.

Amit mondasz az kb olyan, mintha valaki azzal jönne, hogy hát barátaim, a nácizmus az se nem rosszabb se nem jobb mint a klasszikus liberalizmus, mert igaz, hogy megöltek sokmillió zsidót, meg a mein Kampfban is az van, ami, de hát liberálisok is öltek már embert.

svédnyugger 2019.03.11. 09:27:28

Az átlag svéd (ha van olyan) konfliktus elkerülô. Eddig egy jól mûködô társadalomban totál bízott a törvényekben, az államapparátusban, nagyrészt az emberekben is. Ellentmondásos a felfogásuk a különbözô kulturákkal, hirdetik hogy egyenlôek, de miután használatuk a mindennapi életben ütközik a törvényekkel most nagy dilemmában vannak. Az egész svéd társadalom, törvényeivel és azok használatával egy demokratikus, liberális felfogásra alapul. Miután az ország lakosságának 10%-a nem ilyen alapon gondolkodik erôsödnek a konfliktusok. Ellentmondásos az is, hogy a PK media szerint mindenki egyenlô, mégis sajátmagukat tartják a legjobbnak a világon (mondjuk nem csak ôk, több ilyen ország van) és csodálkoznak, hogy sokaknak nem ez a véleménye. A legutólsó felmérések szerint már csak 49% bízik az államapparátusokban, a politikusokról ennél rosszabb az eredmény. (www.kantarsifo.se/sites/default/files/reports/documents/resultat_anseende_myndigheter_2018_kantar_sifo.pdf).
Mindenesetre nem mondható, hogy pozitiv irányban fejlôdünk.

Snedronningen 2019.03.11. 09:38:34

Köszi a posztot, nagyon jó és elgondolkodtató, nagyon jól fogtad meg, és dettó ugyanezt látom Dániában is. Az ő zöld szintjükön befogadtak egy csomó borostyánsárgát, és kölcsönösen nem értik meg egymást, ami sok jóhoz nem fog vezetni.

Még egyet tennék hozzá: az is fontos, hogy társadalomnak mekkora hányada lépte át az egyes szinteket. Ha csak kevés, akkor lesznek, akik szemléletükben előreszaladnak, míg mások még gyermeki szinten állnak. Ezt látjuk USA-ban, ezért nem is érti a liberális elit, hogyan szavazhattak emberek Trump-ra. Vagy a Brexitre.

Ha a társadalom jelentős hányada meglépi a szintemelkedést, akkor össztársadalmilag fejlődnek, összetartóbbak, gazdaságilag fejlődnek, egyénileg boldogabbak stb., ezt látjuk az északi országokban, viszont pont a saját toleranciájuk teszi őket vakká a társadalom problémáira.

Amikor valaki egyénileg vagy társadalmilag eljut a tolerancia, szeretet, elfogadás, nevezzük bárhogy, egy magasabb szintjére, ez azonnal kiszolgáltatottá is teszi az agresszióval és az erőszakkal szemben, ugyanis nincs eszköze a nyers erővel szemben. Egy agresszív ember vagy csoport szemében a tolerancia passzívnak, sőt gyávaságnak tűnik, míg a zöld szintet elérő ember vagy csoport meg úgy érzi alantas dolog lenne agresszióval válaszolni az agresszióra. Innen kezdve a két csoport arányain múlik, hogy csak egy felszín alatt lappangó feszültség lesz a mentalitásbeli különbségből, vagy nyílt konfrontációk. Ezért hibás elv a menekültek tömeges befogadása. Dánia sokáig képes volt látszólag integrálni az érkezőket, holott valójában csak a segélyekkel és a jobb életkörülményekkel befogták a szájukat. Évente érkező pár tucat embert többségi elven rá lehet kényszeríteni a normakövetésre. Több százezer embert nem lehet, mert beklikkesednek és zárványokként megtartják a saját normáikat, számaránytól függően láthatóan vagy kevésbé láthatóan a többségi társadalm számára. Ezt látjuk Németországban, Franciaországban, Norvégiában. A dán társadalom alapvetően egészséges, erősebb, mint a norvég, itt ők már felismerték a problémát és kíváncsi vagyok, mit fognak lépni. Elnézve a történelmüket, korábban mindig jó, vagy más európai orszagoknál jobb válaszokat adtak a történelmi kihívásokra. Most is egyfajta történelmi kihívásnak vagyunk szemtanúi, érdekes megfigyelni a különféle válaszreakciókat, aztán az idő majd megmutatja, hogy melyek lesznek ezek közül sikeresek.

takarék-láng 2019.03.11. 09:46:14

Ahogy az elso 3 hozzaszolast elnezem, meg a torzskommentelok (akik altalaban liberalis beallitottsaguak) is elitelik ezt az idiota filozofus agymeneset.

takarék-láng 2019.03.11. 09:46:14

@_Luthien_: nem bandirepublicot kell hibaztatni, o csak ismertetett egy teljesseggel tarthatatlan filozofiat.

En 5 evig dolgoztam egy sved multinal, es pl a meetingekre vonatkozoan semmi sem igaz a fent leirtakbol.
Fentrol lefele iranyulo vezetes van ott is, mert ez a dolgok termeszetes rendje.

bandirepublic · halottnakacoach.hu 2019.03.11. 10:05:47

@Snedronningen: igen, ezt nagyon fontos látni, hogy egy társadalomban nincs minden egyes ember azonos szinten, és nagyon sok múlik az arányokon.

csortu 2019.03.11. 10:46:44

@Snedronningen: Hasonlóan látom Finnországból. Ahogy én látom, a finnek nagyon hasonlóak sok szempontból a svédekhez, de itt azért nyíltabban lehet beszélni a problémákról.
Pl. ma reggeli cikkben olvastam, hogy egy friss közvélemménykutatás szerint a finn választók 41%-a mondja, hogy korlátozni kell a migrációt, és 80% szerint az afrikai illetve közel-keleti migránsok számát csökkenteni kell. (60% szerint az EU migránsok rendben vannak és 47% szerint nem kell korlátozás egyáűltalán.)
Miután itt éppen választási kampány van, ezért szemmel láthatólag a migráció választási kérdéssé lépett elő. (Mint EU migráns, ezt kissé aggódva szemlélem.)

A cikkhez: érdekes ez a szintekre tagolt megközelítés, de nem vagyok meggyőzve, hogy a fentebbi szintek hosszú távon valóban sikeresebbek. Konkrétan ezzel van bajom:
"minden létező mutató és szubjektív megítélés szerint a svéd társadalom, az ország valahogy sokkal jobban teljesít a mi kis szeretett, lángoktól ölelt hazánknál"

Szerintem ezt nem lehet arra általánosítani, hogy a cikkekben taglalt magasabb szinten lévő társadalmak mindig sikeresebbek. Konkrétan, a termékenységi rátára gondolok. Kicsit körbenéztem, és az adatokból inkább azt látom, hogy fordított korreláció (pontosabban asszosziáció) van a fejlettségi szintek és a termékenységi ráták között, márpoedig ez azt jelenti, hogy a fent emlegetett narancssárga és zöld szintek evolúciós zsákutcák, amiket éppen leváltanak az alacsonyabb szinten álló érkező csoportok. (Sorry, eredeti végzettségem evolúcióbiológus, onnan a modell.)

Az a bajom, hogy ez az evolúcióban egy teljesen ismert jelenség, és a történelemben is van rá egy csomó példa: A római birodalmat (borostyán szint) leváltotta a barbár államberendezkedés (piros szint, ami nincs ebben a cikkben), Bizáncot hasonlóan az ottomán berendezkedés, és számos más példa (ahogy persze van egy csomó ellenpélda is).

Nagyon érdekelne, hogy mi ez a türkizkék szint, amit a szerző megoldásnak javasol, mert ezt sem innen, sem a neten talált vonatkozó anyagokból nem sikerült megértenem. Persze simán lehet, hgy csak azért, mert én személyesen valamelyik alacsonyabb szinten leledzem, és intellektusom nem elég fejlett még az ilyen magas szintű ideák befogadásához. Ezzel tudok is élni azt hiszem.

bandirepublic · halottnakacoach.hu 2019.03.11. 11:05:22

@csortu: hahaha. a kommented alapján biztosan magas szinten leledzel szellemileg:)

itt van egy link, ahol van könyvajánló és egy riport egy teal szervezetben dolgozó hölggyel: kocsolom.wordpress.com/2018/12/07/teal/

érdekes, amit mondasz evolúciós szempontból. nem biztos, hogy a legfejletteb szint fiog túlélni, ez talán igaz. viszont amikor a személyes fejlődésről beszélünk, akkor mér nem tudsz viisszamenni egy meghaladott szintre, és szerintem érdemes törekedni az egyre magasabb szintű befogadásra. wilber szerint a legmagasabb szint ma az integrál, ami magában foglalja az összes korábbi szint előnyeit.

A teal-nek köszönhető áttörések:

1. Self-management: önvezetés: megszüntették a hierarchikus, bürokratikus rendszereket és egy képlékeny, a közös intelligenciára támaszkodó szervezetben osztották el az autoritást.
2. Teljesség-kiteljesedés: itt nem próbálják a dolgozók személyiségét a professzionalizmus keretei közé szorítani, hanem mindenki a teljes önmaga lehet. Nincs szükség a maszk további viselésére és a személyiség részek lehasítására a gyárkapuban.
3. Az evolúció a végső cél: ahelyett hogy megpróbálnák megjósolni a jövőt és különböző terveket készíteni a jóslatok alapján – megkísérlik megérteni a jelen helyzetet, hogy mivé lett a szervezet és mely irányba tart.

_Luthien_ 2019.03.11. 12:00:45

@takarék-láng: Egyáltalán nem hibáztattam a szerzőt, sőt pont azt írtam, hogy jól összefoglalta és elgondolkodtató cikket írt, amire esélyesen kap majd negatív kommentet azoktól, akik sárga szemszögből reagálnak rá.
Remélem, a szerző sem érez hibáztatást, én pont dicsérni próbáltam az érdekes megközelítésért.

takarék-láng 2019.03.11. 12:00:46

@Csodabogár: "Persze nem kellene az ISIS politikát és nézeteket, az iszlám kultúrával keverni."
- ezzel teljesen egyetertek, sot azt sem tartom kizartnak, hogy a terrortamadasok nem is iszlam vallasi eredetuek, csak a CIA altal letrehozott es penzelt ISIS fanatikus tagjai kovettek el.
A keresztenyek kozt is vannak szelsosegesek, akik a kulvilag fele mas arcot mutatnak, pl. Jehova tanui. Naluk is lehetetlen elhagyni a vallast, hasonloan az iszlamhoz.

takarék-láng 2019.03.11. 12:00:46

@tanato: a torok hodoltsag idejen, 150 ev alatt pedig 3.5 millio magyart irtottak ki a muszlimok.
Aztan spanyolorszagban mennyit irtottak ki. Kar a szamokkal dobalozni. Lenyeg, hogy mit mond melyik vallas szent konyve es abbol ki milyen kovetkeztetest von le.
A koran nem iteli el az ellenkezo hituek pusztitasat, sot.
A biblia ezzel szemben nem hagyja jova az ellenseg pusztitasat sem.
Fanatikusok pedig akadnak mindenhol, akik felreertelmezik az eredeti tanitast.

O1.G 2019.03.11. 12:00:50

Tényleg hülyék? Tényleg,kár értük.

tanato 2019.03.11. 12:42:03

@takarék-láng: A hódoltság idején viszont az erdélyi fejedelmek együtt harcoltak az osztrákok ellen a török hadsereggel több ízben is.AZért Srebrenica időben közelebb van.Vallásháborúk idején viszont sajnos a keresztény felekezetek az akkori nyugat európában gyakran viseltek egymás ellen eretnekség bűne miatt népírtó háborúkat a BIblia nevében is.Viszont szerencsénkre ugyanezt ugyanezen időkben csinálták akkor a muzulmánok is,pl. a török szunnita szultánok gyakran viseltek szintén népírtó háborúkat az eretnek siita perzsa sahok ellen.PL. 4. Murad szultán amikor elfoglalta Bagdadot a sahtól az 1600-es évek elején aváros siita lakosságát majdnem teljesen kiirtotta.

Shanarey 2019.03.11. 13:19:04

Az iszlám vallás 500 évvel van lemaradva, a mai világhoz képest. Az iszlám egy meg kövesedett vallás, amely nem fejlődik, nem változik a világ változásával együtt. A katolikus vallás változott az idő múlásával, és úgymond meg szelídült. Az iszlám vallással a másik probléma az, hogy a szélsőséges idióta sharia mániások is ugyanazokra a vallási egyetemekre járnak, mint a normálisabb iszlámhívők, s a Szaudi kormány pénzeli ezeket az egyetemeket. Ami viszont jó ebben a vallásban, hogy a különböző vallási csoportok gyűlölik egymást, s amíg ez a gyűlölet létezik addig nem lesz esélyük arra hogy túl nagy bajt csináljanak.

Pesti Kornel 2019.03.11. 13:44:29

@takarék-láng: Ahhoz képest, hogy a Biblia nem hagyja jóvá az ellenség pusztítását sem, a római katolikus egyház/pápa álta szentesített keresztes hadjáratok elég népszerűek voltak a 11-13. században, és bizony nem kímélték a muszlim arabokat - akik ráadásul még csak ellenségnek sem voltak tekinthetők, pusztán annyi volt a bűnük, hogy a Szentföldön éltek, amire európai keresztény körökben akkoriban komoly igény támadt. Magyarul odamentek, és minden ok nélkül nekik támadtak, ez sem túl menő.

takarék-láng 2019.03.11. 13:44:40

@bandirepublic: egyebkent ennek a filozofusnak az elmeletet es a sved modell, a multikulturalizmus sikeresseget erosen cafolja a japan modell.
Erosen hierarchikus tarsadalom, migransokat nem fogadnak be. Tavaly 6 (!!) menekultet engedtek be az orszagba.

takarék-láng 2019.03.11. 13:44:53

@bandirepublic: "érdekes, amit mondasz evolúciós szempontból. nem biztos, hogy a legfejletteb szint fiog túlélni,"
- ez ellentmond az evolucio alapelvenek, miszerint a termeszetes kivalasztodas utjan a legfejlettebb fog tulelni.

En szemely szerint nem hiszek az evolucioban, mert eddig nem talaltak ra megfelelo mennyisegu tudomanyos bizonyitekot.

takarék-láng 2019.03.11. 13:44:58

@tanato: "Vallásháborúk idején viszont sajnos a keresztény felekezetek az akkori nyugat európában gyakran viseltek egymás ellen eretnekség bűne miatt népírtó háborúkat a BIblia nevében is."

- es ennek a dokumentacioja a "felvilagosodas" koraban 1789 utan keletkezett, tehat hitelessege minimum ketsegbevonhato, illetve fenntartasokkal kezelendo.

De az alapallitasomat te sem cafoltad, miszerint a biblia, ill annak keresztenyekre vonatkozo resze, az ujszovetseg, soha sehol nem buzdit oldoklesre. Ellenben a korannal, amelyik nagyon is. Nem akarok idezni.

tanato 2019.03.11. 14:02:44

@takarék-láng: www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1572_augusztus_23_a_szent_bertalan_eji_meszarlas/

10 000 református fegyvertelen civilt mészároltak le katolikus katonai alakulatok és a civil katolikus lakosság is" beszállt "az öldöklésbe
De mondom "szerencsére" a muszlimok is a saját "eretnek" siita testvéreik lemészárlására fordították az energiájuk jó részét,így nem tudták kihasználni a keresztény felekezetek egymás közti leszámolását

Zoltan Hazafi 2019.03.11. 14:03:45

@havrilla: Ehhez kellett valamilyen politika, amely nem biztos, hogy hasonlított arra, amely egy másik országnak volt sajátja, és például eme országot a Trianon nevű szeleteléséig vitte.
Nekem az a gyanúm, utóbbi ország most is olyan - konfrontatív - politikát folytat, hogy nemigen van olyan, aki barátjának nevezné.

takarék-láng 2019.03.11. 14:03:49

@Pesti Kornel: te sem cafolod amit allitok. Pontosan, a Biblia nem hagyja jova meg az ellensegeink gyilkolasat sem.
A Koran viszont kifejezetten erre buzdit.

Zoltan Hazafi 2019.03.11. 14:04:15

@takarék-láng: Rosszabb, ha buzdítás sem volt, mégis embertömegek pusztultak a keresztesháborúk és az inkvizíció áldásos tevékenysége folytán. Akkor a Korán által buzdítottak még jól állnak a mészárlás terén...

Platonica 2019.03.11. 14:14:14

@takarék-láng: erdekes, en mostanaban tobbszor is olvastam arrol, hogy Japan komoly problemakkal kuzd.
Nem tudom, te milyen ertelemben idezted a 'japan modellt', lehet, nem ugyannarra gondolunk.

Hari Seldon 2 2019.03.11. 14:22:02

@Din Serpahis:
Nem ez volta kérdés. (ezzel szerintem nincs vita sehol sem, de most ez félreviszi a témát, szerintem)
Illetve nem erről szólt a cikk. hanem arról ,hoyg különböző civilizációs fejlődési szakaszban vannak a társadalmak, sőt az egyének is különböző szinteken megy keresztül.

Hari Seldon 2 2019.03.11. 14:22:53

@Online Távmunkás:
Ami nem tetszik a fejlődésben lejjebb levőknek. - Van ilyen. És nem is meglepő.

Hari Seldon 2 2019.03.11. 14:24:18

@havrilla:
Ez önfelmentés. - Dánoknál volt háború (ha a másodikra vh gondolsz), és nagyjából ugyanott vannak.

Hari Seldon 2 2019.03.11. 14:28:44

@Csodabogár:
vagy azt mondjuk, hogy minden kultúra EGYENRANGÚ, de akkor azt is el kell ismerni, hogy a nyugati egyenrangú például a pápuák félig emberevő kultúrájával.
VAGY azt mondjuk, hogy a pápua kultúra azért nem olyan szintű, mint az európai. -> ettől kezdve ha ott rangsorolunk.
Milyen alapon állunk meg a rangsorolásnál a európai-pápua viszonyban? -> Akkor tessék továbblépni, az európai hindu, azték, maja, és igen az iszám irányában is.

Hari Seldon 2 2019.03.11. 14:36:52

@csortu:
"Szerintem ezt nem lehet arra általánosítani, hogy a cikkekben taglalt magasabb szinten lévő társadalmak mindig sikeresebbek. Konkrétan, a termékenységi rátára gondolok. Kicsit körbenéztem, és az adatokból inkább azt látom, hogy fordított korreláció (pontosabban asszosziáció) van a fejlettségi szintek és a termékenységi ráták között, márpoedig ez azt jelenti"
Svédországban lényegesen magasabb a termékenység, mint Magyarországon. És nem, nem (csak) a migránsok miatt.
-> Mert akkor Magyarországon is lehetne "olyanolyan szintű", hiszen arányaiban vannak annyian azok a népcsoportok, akik hagyományosan sok gyereket vállalnak.
És érdekes módon Magyaroszágon mégse húzzák fel az átlagot. - Következtetés: a fehér többségi magyarok gyerekvállalása kiugróan alacsony.

fhdgy 2019.03.11. 14:59:52

@Zoltan Hazafi: Nem kell sem jóváhagyni, sem buzdítani, elég ha a papok megáldják a fegyvereket, a halálba menőket!

Nem az a lényeg, hogy mi az írott maszlag, a kialakult gyakorlatot kell nézni.

Biblia: térítették az őslakosokat, hogyan? Hát úgy!

Egy pl. ( vagy igaz vagy nem ) egy francia püspök kiadta a parancsot a zsoldoskapitányának, hogy menjenek ki az egyik faluba és öljék meg az eretnekeket.

A kapitány megkérdezte, de miről ismerik fel az eretnekeket?

Öljétek meg az összes embert, az Úr majd szétválogatja őket!

2019.03.11. 15:04:09

@bandirepublic:

Ha jól látom, a leírásod nem tartalmazza, hogy ez a fejlődés csak időbeli egymásutániságot jelent-e, vagy hogy mitől számít az egyik szint jobbnak, mint a másik. A könyvben benne van?

Shaktee 2019.03.11. 15:15:13

@takarék-láng: Képzeld ha még buzditott is volna a Biblia...ojveh coresz.
:-)

fhdgy 2019.03.11. 15:17:42

@Nagy kámpics: A Kis Korzikai azt mondta, hogy az a legjobb politika, amelyik elhiteti a népekkel, hogy szabadok.

Azóta is volt a történelemben egy-pár olyan dolog, amelyik ezt bizonyítani látszik.

El kell hitetni valamit és késsssssssssssszzzzzzzzzz!

Snedronningen 2019.03.11. 15:18:29

De miért hoztok ezer évvel ezelőtti példákat? Pont arról van szó, hogy a társadalmak és a vallások is fejlődnek. A keresztesháborúk vagy a hódítások vagy a gyarmatosítások idején más volt a társadalom és a vallás, mint ma. Fejlődés történt társadalmilag és az értékrendben is.

Felesleges a kereszténység ezer évvel ezelőtti bűneit és háborúit összehasonlítani a mai értékrenddel, mert mindkettő változott., és még feleslegesebb azzal felmenteni az iszlám mai bűneit, hogy de mert a keresztény lovagok... A kereszténység átment fejlődési és tisztulási szakaszokon az évszázadok alatt, és a nyugati társadalom is fejlődött a felvilágosodás, a modern pszichológia, az oktatás, a filozófia stb révén.

A mai társadalmat, korfelfogást, értékrendet nem lehet az ötszáz, hétszáz, vagy ezer, de akárcsak az ötven évvel ezelőttihez sem hasonlítani. Ami akkor belefért, az ma nem fér bele, ennyire egyszerű. Az iszlám ezeken a fejlődési szakaszokon nem ment keresztül, és nem találja a helyét a modern világban, ez is egy egyszerű képlet. Sajnos...

takarék-láng 2019.03.11. 15:24:27

@Platonica: mindenki komoly problemakkal kuzd, de a hitelpenz alapu kapitalizmus koordinata rendszereben ertelmezve a dolgokat, japan nagyon is sikeres orszag, pl a japan gdp joval meghaladja az eu kibocsatast, japan sulya a vilagban boven nagyobb, mint a merete indokolna.

pkovaks 2019.03.11. 15:26:07

En csak azt mondom hogy a svedek megerdemlik azt a "jot" ami most van es azt a "jot" ami meg rajuk var...A valasztas elött is hasonlo kaosz volt es ennek ellenere sokan megszavaztak a regi / mai kormanyt vagyis azt hogy folytatodjon minden ami volt (4 honapon at civakodtak a kormanyalakitason)....Mar elöttem valaki leirta hogy ök az EU leggyengebb lancszeme es ez igy igaz...Ök az egesz vilag szocialis megmentöi ahol a mindenhonnan jötteknek több joga van mint az öslakosoknak.

fhdgy 2019.03.11. 15:29:01

@Snedronningen: jó, ne hozzunk ötven évnél régebbi példákat.

Dél-Szláv háború?

Ukrajna?

Olyan messze van pl. a II. Vh., hogy már nem félünk tőle, mert régen volt?

Mi a garancia, hogy nem lesz megint túl közeli?

havrilla 2019.03.11. 15:56:18

@Hari Seldon 2:
A dánokat nem bombázták porig. Gyakorlatilag minden városuk, közintézményük sértetlen maradt. És utána a Marshall segély keretében dollármilliók ömlöttek a dán gazdaságba, míg mi a 70-es évekig kárpótlást fizettünk több államnak.
És még van ezer más.

Csodabogár 2019.03.11. 16:10:09

@tanato: Nem kell ilyen messzire menni. Gondoljunk csak az Írekre. Még nincs olyan rég, hogy írtották egymást és ha félre sikerül a brexit lehet, hogy kezdődik elölről minden. A katolikusok a protestánsokat és viszont.

Shanarey 2019.03.11. 16:15:31

@Csodabogár:

Ez a katolikus- protestáns, csak egy címke, amely mögé bebújik az összes gyilkos hajlamú idióta. Ha igazán vallásosak lennének, akkor nem egymás gyilkolása lenne a megoldás.

Csodabogár 2019.03.11. 16:17:26

@Hari Seldon 2: A svédeknél már 40 éve is rendkivüli módon támogatták a gyerekszülést. Járt gyerekpénz, és egy csomó kedvezmény, nem is beszélve a teljesen ingyen iskoláról. Gondolom az ovoda is ingyen volt. Már a 60-as években is a legtöbb nő dolgozott, mert a gyereket kicsi korától berakták a napközibe. Az iskolák is egész naposak voltak, ellátással. Akkoriban a svéd nők nemigen főztek, mert a gyerekek az iskolában a felnőttek meg a munkahelyükön ettek. Nem hinném, hogy ezen a téren visszafejlődtek volna.

Shanarey 2019.03.11. 16:23:23

@fhdgy:

A délszláv háború, csak idő kérdése volt. Tito halála napján, a nagyapám előre megmondta hogy Jugoszlávia szétesik, és hogy háború lesz emiatt. Az más kérdés hogy a Szerbek nagyon jól tudták, ha ők végig erőszakolják a muszlim nőket, azok többsége öngyilkos lesz a szégyen miatt. Amikor a háború még csak a levegőben lógott, ennek kapcsán, egy magyar újságíró azt írta: A Horvátoknak ipara, a Boszniának mezőgazdasága, a Szerbeknek pedig harcolhatnékja van.

Platonica 2019.03.11. 16:33:59

@takarék-láng: No en nem ertek ennyire hozza, megis az a benyomasom, hogy a kep nem annyira rozsas mostanaban. Es nemcsak a gazdasagot tekintve.

A Forbes magazin 1-2 eves cikke szerint: "Japan is in debt and danger", vagy ahogyan az East Asia Forum irja 2018 augusztusaban: The level of government debt in Japan is unprecedented. At two and a half times what the entire economy produces each year, it is by far the largest gross debt-to-GDP ratio in the world.

Es akkor me'g nem is emlitettuk a rendkivul gyorsan oregedo populaciot/ munkaero allomanyt. azt mondjak, Japan bir az egyik legoregebb tarsadalommal a vilagon, es ez kiahatassal van gazdasagra=beszukulesi folyamat (Financial Times).

A masik, amit olvastam, hogy mennyire durva a szinglik aranya, egy nagyon erdekes es talan aggaszto tarsadalmi valtozas van folyamatban, ami ha igy halad, 2035-re egy super-solo tarsadalmat eredmenyez, mintegy fele Japan szinglikent fog elni.

No, ezek es hasonlok miatt nem hoznam sikerpeldanak Japant.

fhdgy 2019.03.11. 16:37:53

@Shanarey: Jó, ezt a harcolhatnékot megjegyeztem.

A volt Jugoszlávia lakosságának majdnem 50 %-a volt szerb. A hadsereg tisztikarának 70 %-a, a tábornoki kar 90 %-a.

Nem részletezem, de Jugoszláviában a szerbek uralkodtak. Még jobban akartak uralkodni, Nagy Szerbiáról ábrándoztak, pl. Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, a Balatonig számukra ősi szerb föld volt.

Koszovó területe tényleg a szerbség bölcsője volt, de az is odalett.

Ennyit a nagyravágyásról!

Shanarey 2019.03.11. 16:45:30

Más téma Magyarisztán, a repülőtéren a helyzet változatlan:

hvg.hu/itthon/20190311_Ferihegyen_a_helyzet_valtozatlan?

tanato 2019.03.11. 17:13:08

@Csodabogár: Így van ezt el is felejtettem,katolikus protestáns ellentét és gyilkoslás meg terror,,pedig egyik oldal sem a Koránra esküdött föl.

Snedronningen 2019.03.11. 17:14:28

@fhdgy: a dél-szláv háború etnikai konfliktus volt, és csak érintőlegesen vallási, a nemzetközi rendszer pedig viszonylag gyorsan véget vetett (ez nem mond ellent annak, hogy sok szenvedéssel járt). Ukrajna hogy jön ide? Oroszország ezpanzív tevékenysége, nem etnikai és nem vallási, a nemzetközi rendszer pedig ismét bevetette a szankciókat, konfliktus és feszültség még van, de aktív háború már nincs, és a nemzetközi fellépés megakadályozta az eszkalálódást.

Én a korábbi hozzászólásomban nem a háborúra általában reagáltam, hanem azokra az észrvételekre, amelyek arról szóltak, hogy de a keresztes háborúk, meg a gyarmatosítás, meg az eretnekek elleni háborúk az hogy fér össze a kersztény szeretettel és a Bibliával stb, és én erre mondtam, hogy az akkori keresztény felfogást és az akkori európai társadalmat ne a mai kereszténységgel es a mai európai társadalommal vessük össze. Nem kérhetjük számon a mai értékrendet, emberimjogokat, genfi egyezményt és egyebeket az ötszáz évvel ezelőtt élt embereken, mert más világban éltek. A mai értékrendet csak a ma élő embereken kérhetjük számon. A kereszténység pedig próbál felzárkózni a modernitással: ott volt a II. Vatikáni Zsinat, amely sok változást hozott, vagy éppen a jelenlegi pápa is erősen próbálkozik, emiatt aztán mind a konzervatív, mind a progresszív keresztények fújnak rá. De ő legalább próbálkozik, nem úgy, mint a megkövült iszlám vezetői, akik viszont egy ötszáz évvel ezelőtti értékrendet (csonkítások, becsületgyilkosságok, korbácsolások, nyilvános kivégzések stb) akarnak ráerőszakolni a modern világra, ami a saját közegükben még hagyján, de teszik ezt Európa fővárosaiban.

Azzal viszont egyetértek, hogy a II. világháború emléke túl messzire került, és nyugaton olyan régóta tart a béke, hogy az emberek fel sem fogják, mennyire sérülékeny a béke és a jólét illúziója és mennyire vékony jégen járunk. Minden modern vívmány és a modern élet minden kényelme végtelenül sérülékeny, gyakorlatilag pár nap áramszünettel a fejlett világot be lehetne dönteni (megszűnnének a közművek, leállna a szállítás, a közlekedés, a hírközlés, kifogyna az élelmiszer és az ivóvíz, leállnának a kórházak, a bankrendszer stb.). Na ez az, amit sokan nem vesznek észre. De a politikai vezetők sem, akik most vadul csörgetik a kardot: nincs hadra fogható fiatal, US nem véletlenül invesztál ezerrel a drónokba és a harci robotokba, nincs haderejük, csak technikájuk. Ez pedig nagy szívás lesz.

fhdgy 2019.03.11. 17:19:27

@Snedronningen: Az orosz-ukrán nem vallási dologhoz: az ukránok függetlenedtek a minden oroszok pátriarkájától. Van is most vallási sárdobálás.

gabors 2019.03.11. 17:31:58

@takarék-láng: "A biblia ezzel szemben nem hagyja jova az ellenseg pusztitasat sem."

na ja ha a katharoknak is elmondhatnad mindezt :-)

gabors 2019.03.11. 17:47:28

@takarék-láng: azert sokat nem tudsza a bibliarol ... pontosan hogy ott vannak benne az ski ellenseg (akik nem hisznek a Jezusi tanitasban) azt meg kell semmisiteni gondolom ezert nem hiszel az evolucioban sem pedig sokat koszonhetnel "neki" tobbet mint a kigyo mese

Na a kedvedert egyet had idezzek a bekes kis bibliadbol ami az ellensegek megsemmisiteset nem engedi ... a tobbit te is megkeresheted ..

Luke 19:27
But as for these enemies of mine, who did not want me to reign over them, bring them here and slaughter them before me

magyarul is csak hogy nem tudd felre magyarazani ...

a regi modi Karoli :

Lukács 19:27 Sőt ennek felette amaz én ellenségeimet is, kik nem akarták, hogy én ő rajtok uralkodjam, hozzátok ide, és öljétek meg előttem!

Es a haladobb mai forditas....

Lukács 19:27 Ellenségeimet pedig, akik nem akarták, hogy királlyá legyek felettük, hozzátok ide, és vágjátok le itt előttem."

gabors 2019.03.11. 18:08:02

@gabors: persze tudom biztos Lukacs felreertette hogy mit is akart modani a fonok mert Jezus senkit nem akart bantani :-)

kardio1 2019.03.11. 18:15:17

@gabors: nem az a baj. Jézus a Közel-Keleten élt és úgy gondolkozott, ahogy az ottaniak: most is rengeteg túlzással élnek a beszédjükben, sokkal sarkosabban fogalmaznak. Másrészt pedig példabeszédekben beszélt legtöbbször, amit a mai nyugati emberek sokkal nehezebben értenek, mint a kortársai: mi sokkal konkrétabb gondolkodásúak vagyunk.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2019.03.11. 18:49:37

@Snedronningen: Az iszlám nagyon is megtalálta a helyét a modern világban, csak a nyugati emberek hajlamosak a nyugati kultúrát a modern világgal keverni. A keleten jól megvannak emberi jogok és liberális demokrácia nélkül is, de az a világ nem mai európai embernek való...

@takarék-láng: Japán nagy siker volt a nyolcvanas években, azóta stagnálnak és Kína beelőzte őket.

trabant 2019.03.11. 19:03:21

@Shanarey:
"Az iszlám vallás 500 évvel van lemaradva, a mai világhoz képest. Az iszlám egy meg kövesedett vallás, amely nem fejlődik, nem változik a világ változásával együtt."

2016-os adatok alapján - vallási szempontok és a kultúrák fejlettsége - a különféle időszámítások némi fejlettségi analógiát mutatnak a felsorolt színekkel:

"Az iszlám világban jelenleg 1438-at írnak. Az év, 2016. október harmadikán kezdődött.
A holdhónapok kezdete minden évben változik, ezért az idei „iszlám szilveszter” 2015-ben október 15-én volt, jövőre pedig szeptember 22-én koccintunk egy girosszal.

Más az időszámítás Iránban, ahol a Nap keringésén alapuló osi perzsa időszámítást veszik alapul.
Iránban az újév mindig március 20-21-én van, a tavaszi napéjegyenlőség napján, a csillagászati tavasz kezdetén. Az „iráni” 365 napos év 12 hónapból áll. Az első 6 hónap 31 napos, majd a következő 5 hónap 30 napos, a 12. pedig 29, illetve a szökőévekben 30. Az időszámítás kezdetei szintén a 622-es esztendő, de március 21-ével indul az év. Jelenleg Iránban 1395-öt írnak." (...)

"A nyugati keresztyén világ a Kr. utáni 2016. év karácsonyának megünneplésén van túl. A karácsony Krisztus születésének ünnepe, és egyúttal ez az az esemény, ami a meghatározta a keresztyénség időszámítását is. A történelmi események időpontját ettől kezdve Kr. előttre, illetve Kr. utánra datáljuk.
Magyarországon a Gergely naptár szerint a keresztyén felekezetek az új év kezdetét január elsején ünneplik."

"A zsidó vallás az 5777. esztendőt ünnepli idén, ami a világ megteremtésének, illetve azon belül is, az ember megformálásának napja."

24.hu/elet-stilus/2016/12/31/biztos-benne-hogy-2017-et-irunk-isten-tudja/

sörm 2019.03.11. 19:41:33

Tyű de elmentetek a vallás irányába. Nagyon érdekes elmélet, ezeknek nem is az a lényegük hogy valami megfoghatatlan igazságra jöjjenek rá, hanem amíg végiggondolod hogy lehet-e benne valami, árnyaltabb képed lesz az egészről.

Nekem itt konkrétan (és a legtöbb fejlődéselmélettel) az a bajom, hogy definiálni kell először mit értünk fejletten. Gazdasági mutatók alapján döntünk? Kultúra, művészet? Hogy a társadalom életképes-e, tudja-e reprodukálni magát? stb. Definíció alapján más és más kultúrák jönnek ki győztesen. A fejlődéselméletek ott többnyire megbuknak hogy nem igazán tudják megmagyarázni a szintlépés, vagy adott esetben a szintesés okát. Talán le tudják írni, de egy modell akkor hihető és életképes, ha valami törvényszerűséget sikerül felfedeznie. Aztán ez csak egy kivonat volt, lehet hogy ha elolvasnám a könyvet benne lenne.

Hogy a svédek mennyivel fejlettebbek vagy alacsonyabb szinten állnak mint a magyarok vagy szírek az már egy konkrétabb kérdés, nyilván ott is az a válasz hogy bizonyos dolgokban ez fejletteb, másban meg a másik. Abszolút tudnám sorolni azokat amik otthon sokkal fejlettebbek mint itt svédben. És persze fordítva is.

Ami szerintem érdekes hogy a svéd közhangulat abszolút változik. Olyan riportokat hoz le a tv ami 2-5 évvel ezelőtt tabu volt és elképzelhetetlen lett volna. Ahogy változik a közbeszéd az ez a modell alapján szintvisszalépés ami az ideológiát illeti. Ugyanakkor ha nem változna, a társadalom saját fejlettségét adná fel és más szempontból lépne vissza. Szóval nem jön össze nekem ez a fejlődéselmélet.

négyzet 2019.03.11. 20:50:18

A svédekre azért nem annyira illik a liberális jelző, mert ez egy individualista szocialista társadalom. A legfontosabb az egyenlőség, és nem a szabadság - ahogy a poszt szerzője is írta, jobb, ha nem lógsz ki -, és individualista, mert az emberek az államtól várják, hogy ezt az egyenlőséget megteremtse (csinálja is tulajdonképp), és nincs szükség szoros emberi kapcsolatokra. Nem jelenti persze azt, hogy nincsenek, de szükség nem viszi rá a népet.
Most, hogy ez fejlettebb szint-e, mint más, mondjuk angolszász liberális társadalmak, azt nem mondanám, inkább más.
Minél távolabbi egy kultúrkör, annál eltérőbb jellemzői lehetnek a berendezkedésnek, és hogy ezek jók-e vagy sem, azt talán a benne élők jól-léte tudná meghatározni. Például sokan boldogok a szingapúri autokráciában, és a maguk módján egy nagyon fejlett államot, társadalmat hoztak létre, ami lehet, hogy egy nyugat-európai embernek mégis fojtogató.

A kultúrák közti különbségek lényeges jellemzője szerintem, hogy a saját tágabb kultúránk tűnik normálisnak. Minél jobban hisz valaki a saját kultúrájában, annál kevésbé tudja elképzelni, hogy a másik kultúra is jó lehet.
Nem értékmérő a történelem, és az úgynevezett haladás sem, mert ki tudja, lehet, hogy kereszténység nélkül sokkal előrébb tartana a világ, vagy egyáltalán a monoteista vallások térnyerése nélkül. Sose tudjuk meg, nincs B-verzió kipróbálásra.

Végülis csak annyit akartam mondani, mielőtt "megcsúszott" volna a billentyűzet a kezem alatt, és kijött ez a többi mondat, hogy szerintem ez a szintezés nagyon fura és félrevihet.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2019.03.11. 21:24:16

@gabors: @kardio1: Az a legszebb, amikor az angol és a magyar szövegeket akarja valaki szó szerint értelmezni, mikor azok többszörös fordítások, ráadásul a legtöbb fordítás nem adja vissza a szókapcsolatok, szólások akkori jelentését.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.03.11. 21:49:58

HELP!:) valami glitch miatt allandoan azt irja ki, tobb, mint 5000 karaktert irtam,es nem engedi at, pedig alatta ott van, hogy meg irhatok 114 karaktert :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.03.11. 21:52:44

Na, akkor most nekilatok a kommentek olvasasanak inkabb :)
Aki nagyon jo jellemzest akar a sved tarsadalomrol, olvassa el Hofstede kulturalis dimenzioit. (errol akartam irni a hosszu kommentemben is :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.03.11. 22:10:32

@gabors: kicsit kiragadtad a szovegkornyezetbol a dolgot...;)

Itt a valasz a kerdesre:
www.gotquestions.org/God-killing.html

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.03.11. 22:16:31

A kommentek olvasasa nelkul - csak par gondolat:
- gyanum, hogy az idezett konyv szerzoje kicsit elfogult a vallas(okk)al szemben, es feltetelezi, hogy mindenki, aki vallasos, egy 7-12 eves gyerek szellemi szintjen van ("7 - 12 éves gyerekekre jellemző, akik hisznek a megkérdőjelezhetetlen, egyetlen abszolút igazságban")
- a sved tarsadalom jellemzoit en inkabb Hofstede kulturalis dimenzioira vezetem vissza. web.archive.org/web/20070319233623/http://www.interkulturalis.hu/pagesMO/Dimenzio_Hofstede.html
www.hofstede-insights.com/country/sweden/
Hatalmi távolság :
"Ez a dimenzió az egyenlőtlenségek kívánatosságával, illetve nemkívánatosságával, valamint az egyirányú függőség kontra kölcsönös függőség kérdéseivel foglalkozik. Értéke arra utal, hogy miként alkalmazkodnak az egyes kultúrák a tagjaik között megnyilvánuló egyenlőtlenségekhez, mennyire elfogadott – és elvárt – az alá-fölérendeltségi viszony a hatékony (vállalati) működéshez, vagy ellenpólusként az egyenrangú kollégák önkéntes együttműködése biztosítja-e a sikerességet. "
A svedek ebben a kategoriaban alacsony pontszamot kaptak, ergo NEM jellemzo az egyenlotlenseg.

Bizonytalanság kerülés:
"Minden kultúra különböző mértékben tolerálja a bizonytalanságot, és különböző módszereket fejlesztett ki annak csökkentésére. A bizonytalanságkerülés egy szubjektív érzés, és nem azonos a kockázatvállalási hajlandósággal, hiszen az egy konkrét dologra, eseményre vonatkozik, amelyben a kockázati tényező mérhető, bekalkulálható. A különböző technológiák a természet okozta bizonytalanság csökkentésére szolgálnak, a törvények az emberek okozta bizonytalanság, míg a vallás és különböző hiedelmek az ember számára megmagyarázhatatlan történések bizonytalanságát hivatott csökkenteni."
Svedek: alacsony pontszam: csak annyi szabalyt akarnak, amennyi szukseges; a versenyhelyzet nem fenyegeto;
Individualizmus – kollektivizmus: milyen a viszony egy csoport és egy hozzá tartozó egyén, valamint egy másik csoport között. Az individualista kultúrák az egyéni jogokat és eredményeket hangsúlyozzák, az egyének közötti verseny teljesen elfogadott és elvárt. A társadalom tagjai természetesnek veszik, hogy az egyén először a saját igényeit igyekszik kielégíteni, valamint, hogy az egyéni döntések “feljebb valók”, mint a csoportosak....Fontos, hogy az individualizmus nem egyenlő a kapzsisággal. Az individualizmus és kollektivizmus közötti különbség inkább abban nyilvánul meg, hogy milyen az egyén és a csoport viszonya egymáshoz képest, melyik az alá- és melyik a fölérendelt, illetve ki hozza a döntéseket.
A svedek ebben a kategoriaban magas pontszamot kaptak.
Férfiasság kontra nőiesség : A férfias kultúrákban a nemek szerepe nagyon élesen elkülönül: a férfiaktól az erős cél- és eredményorientáltságot, hatalomgyakorlást és a versenyben keménységet várnak el. Ennek kulso megjelenési formája a társadalmi elismerés, a vállalati hierarchia és az összegyűjtött vagyon. Ilyen társadalmakban a férfiak egész életükben a karrierre koncentrálnak, céljuk a mindennapi megélhetés és anyagi jólét megteremtése családjuk számára. A nőies kultúrákban a nemek szerepe kevésbé élesen határolódik el, és megközelítőleg ugyanazon munka- és karrierlehetőségek nyitottak mindkét nem képviselői számára. A társadalom domináns értékrendszere inkább a nőies, gyengédebb, értékekhez kötődik, így a sikeresség mértéke is inkább az emberi kapcsolatok száma és minősége, nem pedig a hatalom és vagyon nagysága. Ilyen kultúrákban a verseny kevésbé jellemző.
A svedek egy kifejezetten noies tarsadalom.

Akit erdekel, erdemes Magyarorszagot is megnezni A jellemzok az altalanos magatartasra, es nem a jelenlegi politikai helyzetre vonatkoznak:) (hozzateszem, hogy ez a felmeres mar eleg regi, tehat vizonyos mertekben lehetnek elteresek mar a mai tarsadalomban, hiszen a globalizacio erre is kihat.
www.hofstede-insights.com/country/hungary

morph on deer 2019.03.11. 22:42:06

@pkovaks:
”...ahol a mindenhonnan jötteknek több joga van mint az öslakosoknak.”

Például?
Legalább néhányat, vagy akárcsak egy olyan jogot is megemlíthetnél, ami alátámasztja ezt a faxságot, ha már..!

Azt meg, hogy ki ott az “őslakos” már meg sem merem kérdezni, mert hátha “tudod” a választ arra is.

Nancsibacsi 2019.03.11. 22:42:25

Részemről a svédek úgy nyomorítják meg a SAJÁT társadalmukat, ahogy csak akarják. Most én hányas szintű és milyen színű befogadó liberális f.szom vagyok? :-)
Egyébként meg tök szánalmas ez a színezős, szintezős filozófia - a művelt nyugat óvodásnak néz mindenkit, aki a 10-es számkörből képtelen szabadulni, de csak akkor érzi magát biztonságban ha színeket is teszünk a számok mellé. Nem baj ez: aki elbízza magát, az gyenge - az első (keleti) szél elfújja majd a felfuvalkodott hólyagokat.

morph on deer 2019.03.11. 22:42:33

@Online Távmunkás:
Hát valóban nem midegy, hogy a szóban forgó személyeket lemészárolják, (slaughter,) megölik, vagy levágják-e esetleg, mivel tényleg különböző élményben lehet része az áldozatnak, ja.

Mert ezen túl qrvára zgyanarról van zó, megnyugtatlak.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.03.11. 22:42:50

Én nem olvastam Fredric Laloux Reinventing Organizations című 2016-ban megjelent könyvét, mégis ugyanezeket vallom. Igaz nem osztottam különböző szintekre az elgondolásom, de valami hasonlót gondolok én is. Itt jön még a képbe még a reinkarnáció is. Mivel az emberi lélek újra születik más testben, ezért a lélek is egy fejlődési szakaszon esik át. A többszöri lélekvándorlást átélt lélek már fejlettebb szinten van, mint amelyik még csak kevesebbszer élt. A bűnözők(orbán és bandája)még csak kezdetleges tudattal rendelkeznek, azért lopnak, csalnak, hazudnak és erkölcstelenkednek a lelkükben állandóan. A fejlettebb lelkek már humánusabbak, megértőbbek, emberszeretőbbek(ilyenek a svédek is). Orbán és bandája, valamint azok akiknek tetszik, amit csinál, valahol a középkor szintjén lévő elmaradott emberek tudatával rendelkeznek.

Ad Dio 2019.03.11. 22:42:57

A helyzet az, hogy lassan a posztmodern is véget ér.

A következő szint a józanságé, amiben problémák és hatékony megoldások folyamata szerepel.

Ebben a szakaszban a szabadság nem abszolút, hanem épp ellenkezőleg: a felismert kényszer.

Advanced Flight 2019.03.11. 22:43:28

Gimis koromban több országban töltöttem el 1-2 hetet helyi családoknál. Messze a svédek voltak a legellenszenvesebbek (emberi kapcsolataik tragikusak, ezenkívül totál előítéletesek is), főleg az ultrakedves és ultranormális németekkel összevetve.

rostás 2019.03.11. 22:44:13

Ezt a cikket vélhetően egy ezotéria, new-age rajongó nő írta. Az ezotéria az unatkozó és/vagy félművelt háziasszonyok új vallása. Egy szavát sem érdemes figyelembe venni a cikknek, egy zagyva, ezo-hablaty az elejétől a végéig, a színeivel együtt - még rezgésekről kellett volna kicsit többet írni - semmi köze semmiféle társadalomtudományhoz.

Határátkelő 2019.03.11. 22:45:13

@rostás: Igen, akit Bandinak hívnak. Erős a mai felhozatal, de simán Napkommenttye.

kardio1 2019.03.11. 22:53:30

@Határátkelő: egy nőies társadalomban, ahol nemi egyenlőség van, miért ne lehetne Bandi nő? :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.03.11. 22:57:05

"miért képtelen a svéd társadalom megemészteni a közel-keleti és afrikai bevándorlók által képviselt életfelfogást."

Egyáltalán miért kellene megemészteniük? A kormányuk a saját hazájukba tömegesen idegen kultúrájú embereket telepített be. Svédország miért ne maradhatna a svédeké?

Dikusz 2019.03.11. 23:02:01

@Határátkelő: és mit kap a nyertes?:)
Rögtön látszik, hogy címlapos a poszt.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.03.11. 23:09:23

@takarék-láng: talán nem kell visszamenni az időben oly messze. Észak-Írország, Orange Day?
Katolikus-protestáns derbi, néha halottakkal?

Avagy kissé korábbról:"1913-ban létrejött az Ulsteri Önkéntes Erők (Ulster Volunteer Force), egy rendkívül agresszív katolikusellenes félkatonai szervezet, amely ellen a rendőrség nem tette meg a megfelelő lépéseket, így a katolikusok is megalakították a maguk félkatonai szervezetét, az Ír Önkéntes Erők-et (Irish Volunteer Force)."

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.03.12. 00:30:09

@rostás: ez a cikk egy társadalom-filozófiai megközelítést leíró könyv téziseit próbálja meg pár szóban összefoglalni. Nem neked készült, ne emészd magad.
Ha arra se jöttél rá, hogy Bandirepublic nem Ken Wilber, akkor sajna marad neked a Bors.

2019.03.12. 00:30:59

Nagyon hosszadalmas lenne tételesen cáfolni, számolni is fárasztó volt, mindenesetre már az alapfelvetés is hibás, hogy vannak ezek a szintek amik mind jobb és magasabb szinteket képviselnek.
Csak egy - "Mindannyian ismerünk valakit, aki csak a szigorú törvényekben és a rendben hisz, valamint a „családi” vagy „isteni” értékekben. Ezen a fejlődési szinten sokan nacionalisták, aggódnak a bevándorlás és a családi értékek felhígulása miatt; gyakran homofóbok és erősen szexisták." - én nem ismerek egy ilyen embert sem, pedig gondolkoztam rajta vagy 5 percet. A definíció maga inkább konzervativizmusra emlékeztet, ha a negatív hangnemet levonjuk. Akinek ez 7-12 éves érettségi szintje / értelmi színvonala annak nem tudom, hogy mentális gondjai vannak vagy csak a körülötte lévő társadalomba nem tud beilleszkedni mindenesetre segítséget kellene kérnie mert azt hiszem önmagával sincs békében.

A társadalmi fejlődésnek is vannak zsákutcái, jelenleg talán a pénz ami ezeket a változásokat leginkább hajtja, de ennek a sok vadhajtásnak lesz még böjtje, nem is kicsit.
Kíváncsi lennék ezt tényleg nő írta-e. Remélem igen.

Laciii 2019.03.12. 00:31:13

@takarék-láng: "ez ellentmond az evolucio alapelvenek, miszerint a termeszetes kivalasztodas utjan a legfejlettebb fog tulelni."
Mert nem ez az evolucio alapelve. A valtozo korulmenyekhez legjobban alkalmazkodni tudo fog tulelni. Lasd csotany.

kék madár 2019.03.12. 00:49:16

sokan jottek kommentelni a borostyánsárga szakaszbol, es bizonyitjak, hogy jol meg is rekedtek benne, keptelenek akar a kovetkezo szintet is felfogni. Dehat ezzel is csak azt ertjuk meg jobban, hogy miert nyert a fidesz :)

gabors 2019.03.12. 02:25:45

@Zsuzsi65: "@gabors: kicsit kiragadtad a szovegkornyezetbol a dolgot...;)"

semmi kiragadas nincs arrol volt szo hogy az a kib...ott koran tele van mindefele hitetlenek legyilkolasarol szolo szoszonetekkel ... bezeg jesus semmi ilyet nem csinalt volna

pedig mohamed pont onnan vett szinte mindent az O-Testument meg az uj es hoztam egy peldat ... ahol eleg vilagosan ott van mit kell csinalni a hitetlenekkel (mert ugy megerdemlik) ... direkt nem is az apokalipszis reszben keresgeltem .. de vannak hasonlok a tobbi evangeliumban is ... az a jo megbocsajto isten minden vallasban csak a benne hivoknek bocsajt meg mindenki mas mehet a levesbe ...

es ezt jo sokaig igy is tettek nem csak hirdettek lasd a katharok pl vagy a Knight Templars es hasonlo eretnekek (NEM Jezus is ezt hirdette most valami PC keresztenyseg terjed de 1700 evig szo nem volt errol)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.03.12. 05:49:10

@gabors: azert van, mert tradicionalisan az egyhazak a bunre (sin)es buntetesre fektettek a hangsulyt (az otestamentumi isten kep) es az emberek tobbsege csak a dorgedelmes, felemetes istenrol hallott...ugyanakkor a masik oldalt, vagyis az isteni kegyelmet (grace) "hanyagoltak". Ma ez kerult sok tanitasban eloterbe...

sírjatok 2019.03.12. 06:27:44

Aki a valláson kattog, hogy "jó de ezer évvel ezelőtt voltak kereszteslovagok", az mit akar mondani?

1. hogy akkor ma is teljesen okés, hogy vannak dzsihádisták és öldösnek
2. hogy a mai keresztények is ilyenek
3. hogy a keresztények meg a muszlimok egyformák

stb stb

mert ez így sima terelésnek tűnik. Az inkvizícióval jönni meg pláne nevetséges, pár ezer embert öltek meg 400 év alatt egész európában, ez a szuper ateista szovjetúnióban, vagy a remek jakobinus felvilágosult diktatúrában egy átlagos délután megvolt, pedig ott nem a csúnya vallásosak irányítottak, hanem az okos felvilágosult ateisták

szóval mi a tökömet akartok azzal az "érvvel", hogy "jó de ezer éve a kereszteslovagok", ez hogyan releváns ma? Ezer évvel ezelőtt a magyarok bárkit lenyilaztak, és? Ha ma nyilaznák a magyarokat akkor ez érv lenne, vagy mi?

sírjatok 2019.03.12. 06:27:57

@kék madár: ja viszont nem is mi halunk ki meg dőlünk össze, hanem a csuda fejlett és okos szinteken lévő emberek

ami kicsit kétségbevonja, hogy tényleg olyan brutál okosok-e, mert így innen nézve inkább tök hülyének látszanak.

sírjatok 2019.03.12. 06:28:10

@csortu: "a fent emlegetett narancssárga és zöld szintek evolúciós zsákutcák, amiket éppen leváltanak az alacsonyabb szinten álló érkező csoportok."

Ezt én is így látom. Biztos a dodómadár is meg volt róla győződve, hogy ő egy olyan remek madár akinek már repülnie se kell, mert a repülés barbár narancssárga dolog. Aztán jött a piros ember, és agyonverte az eszméivel együtt.

sírjatok 2019.03.12. 06:28:44

Bocsi, bocsi, kétszer is átolvastam, de tényleg nagyon fájdalmas. Csatlakozom azokhoz, akik szerint a szerző nem nagyon szeretné belátni, hogy totál zsákutca a mai "toleráns" "mindenkiegyenlő" társadalom. Ez annak a mintája, mintha valaki egy játékelméleti játékban mindig kooperatív viselkedést választana, és ezt mindig előre közölné is. Ez totális csőd lesz egy olyan játékossal szemben, aki meg sokat akar nyerni és nem érdekli az ellenfele vesztesége.

Szóval ez nem tetszik a szerzőnek, és összehord mindent a színekről meg szintekről, amik gondosan, önmegmagyarázóan el is mesélik, hogy ha valaki az általa zölddel jelölt világnézettel nem ért egyet, akkor az "alacsonyabb szinten van, és nem is értheti". Ez egy szép, kényelmes gondolat, szerintem erre gondoljon lefekvés előtt, másra meg nem jó, mert egy körkörös érvelés, tehát invalid ("ha nem értesz egyet velem, akkor buta vagy. Abból látszik, hogy buta vagy, hogy nem értesz egyet velem.")

takarék-láng 2019.03.12. 06:29:01

@Csodabogár: "Nem hinném, hogy ezen a téren visszafejlődtek volna."

- amennyiben csak a feherborueket tekintjuk svednek, allampolgari papiroktol fuggetlenul, akkor nem. A muszlim kulturaban az asszony helye a tuzhely mellett van a mai napig.

pet77 2019.03.12. 06:29:08

A hiperzöld legmagasabb szintű nyugat önmaga öleli keblére borostyánsárga majdani leigázóját....sajnos.

kék madár 2019.03.12. 06:53:08

@sírjatok: zavarod a fogalmakat, meg azt se ertem ki hal ki. de tegyuk fel a fejlettebb hal ki: persze egy kulturalisan fejlettebb tarsadalom nem kepes olyan aljassagokra es hazugsagokra mint pl Orban es bandaja, es nem is tud hatekonyan vedekezni, mert nem erti es nem keszul fel a primitivsegek erre a fokara. De ezt neked hiaba magyaraznam, az alapoknal lemaradtal.

midnightcoder2 2019.03.12. 07:17:28

@sírjatok: Pontosan ez van. Amúgy - elvben - lehetne ez egy fejlõdési irány is, ha a Földön ez egyszerre zajlik le. Csakhogy jelenleg a bolygónkon kb. az egész emberi történelem egyszerre megtalálható. Vannak még a dzsungelekben kõkori körülmények között élõ népek, akik ugyanúgy élnek mint 10 000 éve, és vannak a skála másik oldalán a fejlett országok különféle társadalmakkal. ezek közül az egyik a svéd, aki egy háború közepén kimászik a lövészárokból egy nagy táblával a mellkasán amire rá van írva: ide lõjetek! Nos, nem biztos hogy ez annyira nyerõ stratégia. Lehet Orbánt nem szeretni, van is miért, de szerintem 50 év múlva ha nagyjából ez az irányvonal marad itt is és ott is, akkor a magyaroknak még mindig lesz országuk ha olyan is amilyen, a svédeket viszont vagy elzavarják, vagy elnyomják majd.

Alapvetõen az a különbség ebben a tekintetben köztünk és Pl. a svédek között, hogy mi azért megtapasztaltuk a multikultit az elmúlt pár száz év alatt: török, tatár, muszka... És nekünk volt Erdélyünk és Trianonunk, úgy hogy kb. tudjuk hogy hogyan mûködik az, amikor jön egy migri, majd kettõ, majd sok...

midnightcoder2 2019.03.12. 07:17:32

@kék madár: A mamut sem volt felkészülve az õsember aljasságára. És lehet hogy erkölcsileg magasabb szinten állt, de ettõl még kihalt.

kék madár 2019.03.12. 07:58:26

@midnightcoder2: ezzel most ugyanazt probaltad mondani amit en? Mert sikerult, es most az egyszer es valoszinuleg utoljara egyetertettunk

kasu 2019.03.12. 08:09:04

@sírjatok: mindenkinek ajánlom figyelmes elolvasásra, amit írtál, nagyon egyetértek!
Az Orbán és bandája belekeverése, miért is ne? ugye félkegyelmű barátom, a kultúrálisan fejlettebb társadalom (amelyik megtűri az Eu szégyenteljes alkesz vezetőjét pl.) mintha volna itt egy kis zavar.

De mondok mást. Az itt vitatott szintek és szinek, hát a mediterrán világban volna egy ember is, aki egyetértene? És ez még mind Európa.

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2019.03.12. 08:10:33

tehát van a legmagasabb, legfelsőbbrendű szint, akik olyannnyira felvilágosultak, olyannyira fölötte állnak mindenki másnak (értsd: az alsóbb szinteken lévőknek), hogy számukra "minden hierarchia szigorúan tabu". De akkor, hogy a viharban lehetnek ők a legfelsőbb szinten????

Szerintem meg nincsenek szintek. Vannak olyanok, akik képtelenek elfogadni, hogy léteznek más világnézetek. Az ilyenek - függetlenül attól, mely társadalomban is élnek - úgy gondolják, ők fingottáka passzát szelet is, csakis az ő értékrendjük az egyetlen jó és elfogadható. Ilyenek tehát a magukat hatodik szinten lévőknek gondolók.
Valójában eltérő értékrendek vannak az eltérő táradalmakban. És kívülről ráerőszakolni a saját értékrendünket egy másik társadalomra, bizony fafejűséget, gőgöt és tudatlanságot mutat. Nem tudom, hogy a svédek hülyék-e (na jó, nyilván nem gondolom őket en bloc annak), de, ha Ken Wilber ilyeneket írt, akkor ő bizonyára az.
Ja, vagy nem is biztos. Lehet, hogy csak megírt egy olyan könyvet, melyről azt gondolta, hogy sok tudatlan, beszűkült a saját önigaztolását látja és ezért veszik majd azt, mint a cukrot. Hmm, Ken Wilber nem is olyan buta. ;)

különvélemény 2019.03.12. 08:41:33

"A posztmodern gondolkodás szerint minden hierarchia szigorúan tabu. Partnerségi alapon működő társadalomra van szükség, amiben mindenki egyenlő."

Sok sikert egy hierarchia nélküli társadalomhoz.
Ahol nincs csoportvezető, osztályvezető, igazgató, nincs mester és tanítványa, nincs miniszterelnök, miniszterek, titkárok, képviselők, nincsenek katonai rangok, nincs senior, junior alkalmazott, nincs szülő/gyám gyermek hierarchia, stb.

2019.03.12. 08:41:46

Én rosszul vagyok az ilyen mindenki egyenlő mindenkivel ostoba filozófiáktól. Nem vagyunk egyenlőek, sosem voltunk, a kultúráink sem egyenlőek. A svédek pont úgy csinálnak, mint a bárányok, akik egyenlőségi alapon engedik be a karámba a farkasokat. És köpködnek azokra, akik meg nem. Az idő majd eldönti, 20-30 év múlva visszatérhetünk a témára, csak szerintem akkor már késő lesz.

MEDVE1978 2019.03.12. 08:43:51

Egy ideje elég gyanakodva viszonyulok azokhoz, akik társadalmi fejlettséget vagy társadalmi fejlődést vizionálnak és kategorizálnak. Ez érdekes kérdés, hogy van-e fejlődés vagy csak változás van-e.
Az evolúció párhuzamba állításakor mindig lesz, aki a szociáldarwinizmusra asszociál, de messze nem ez a célom. Szóval nézzük meg az evolúciót. Az evolúció lényege, hogy van egy adott külső környezet, ami szelektál. Hiába egyeduralkodó és csúcsragadozó - tehát evolúciós értelemben sikertörténet - Észak-Amerikában a Tyrannosaurus rex, ha egyszercsak becsapódik egy aszteroida, amely megváltoztaja a teljes külső környezetet. Ezután a patkányszerű emlős lesz a "jövő letéteményese". Az ember is azt hiszi, hogy most ő az evolúció csúcsa, de lehet, hogy tízezer év múlva mondjuk a házimacska válik azzá, ha az emberiség elpusztul vagy a baktériumok, ha jön még egy kisbolygó. Ez azt jelenti, hogy nem mindig az összetettebb az életképesebb. Ahogy a természetben, úgy a társadalmak vagy közösségek szintjén is ugyanaz a végén a kérdés, a túlélés, a minták örökítése.

Társadalmi folyamatokra vonatkoztatva a fentieket elég érdekes dolgokat látni. Például volt egy párhuzamos globalizációs kísérlet a XX. században, államszocializmusnak hívták. Egy fokokkal ellátott fejlettségi diagrammba persze ezt is bele lehet erőltetni, kicsit azt érzékeltetve, hogy társadalmilag haladunk a tökéletesség felé - akárcsak mondjuk vallásilag a mennyország felé, ez pedig egy meghatározott szintet képvisel. Mint Dante Isteni színjátéka, minden be van kategorizálva és képvisel egy szintet.

A végső kérdés az lesz, hogy a svéd modell életképes-e. Ez természetesen nem fekete-fehér és nem dönthető el rögtön. A svéd modellnek vannak előnyei és vannak hátrányai is. Hátrány például az említett túltolt egalitariánus felfogás, amelynek nyilván teljesítményvisszafogó hatása van vagy lesz, illetve túlzott toleranciát okoz a devianciák iránt. Előnye a fejlett jóléti állam, ami ráadásul konszenzusos és páratlan életszínvonalat biztosít az állampolgároknak. Hátránya például a gyerekek nem nélkülivé tétele és a lányok pozitív diszkriminációja (ma Svédországban már a férfiak szereznek kevesebb diplomát, vannak többször rossz társadalmi helyzetben, tanulnak kisebb arányban tovább, tehát az általános paternalista társadalmi szituáció megfordult a kiegyenlítődés helyett. A gyerekeknél egyszerűen próbálják a játékokat kiegyenlíteni (kisfiú is játszon babával, lány is autóval), ami nevetséges hiszen többmillió éves biológiai mintákat próbálnak felülírni, úgy, hogy már csimpánzoknál is kimutatták, hogy a fiúmajom inkább autókkal és vonattal, a lányok inkább babákkal játszanak - a megoldás az, hogy a fiúk a mozgás nyomonkövetését fejlesztik a játékkal, míg a lányok az utódgondozást, mint biológiai szerepet. Ezek szerintem túlcsordulások a svédeknél, amelyek egyértelműen károsak.

A vicc az, hogy semmi alapján nem lehet megmondani, hogy mondjuk 500 év múlva a svéd vagy a ghánai közösség lesz a sikeresebb, fejlettebb, melyik kultúra marad fenn. A svéd kultúra bizonyos szempontból ugyanúgy fenntarthatatlan mint a magyar vagy a ghánai (a Föld természetes erőforrásait messze túlhasználó, a nemzetközi folyamatokból jelentős pozitív hasznot húzó társadalom), lutri, hogy melyik lesz hosszú távon az, ami akár az individuumnak, akár az utódoknak, akár a kultúrának több esélyt biztosít a túlélésre, hosszú távú érvényesülésre.

Nem kell tehát annyira isteníteni a svédeket, az ő rendszerük hasonlóan a miénkhez nem állandó és változtatások nélkül nem fenntartható.

John Doe3 2019.03.12. 09:17:02

@gabors: Luk. 19:27 egy példabeszéd része; nem Jézus konkrét utasításai, hanem egy -- a példázatban szereplő -- gazdag ember szavai. Csak a jegyzőkönyv kedvéért.

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2019.03.12. 09:17:32

@Kolompár Magneto: Ők sem gondolják tehát komolyan az egyenlőséget, hiszen a legmagasabb szinten lévőknek tartják magukat. Legalábbis a cikk alapján.

Csizér Márton 2019.03.12. 10:12:26

@gabors: nem Lukács értette félre, hanem te értelmezed rosszul.

Thunder_th 2019.03.12. 10:14:39

Sok igazság van az írásban. Persze sokan nem értik, nyomják itt az önsorsrontó nyugat és a többi baromságot. A helyzet az, hogy a nyugati civilizáció fejlettebb és nincs, illetve nem volt megfelelő védelme a primitív szintekkel szemben. Egy rakétakilövő állomást is tönkre lehet tenni kőbaltával, ha elég időd van és elég közel kerülsz hozzá. De a helyzet az, hogy már évek óta megy az immunizáció és a társadalom szépen lassan megtanulja kezelni a szituációt. Gyakorlatilag felerősösik, olyan mintha védőoltást kapna. Utána a társadalom automatikusan felismeri és megtanul reagálni. Ez egy felfejlődő társadalom. A probléma, hogy ezzel a mentalitással ismét úgy elhúz a nyugat, hogy a keleti végeken csak pislognak néhány év múlva mint hal a szatyorban, hogy már megint mi van. Nem lehet szocializmusra fogni. Gyakorlatilag az egyik társadalom tanul és fejlődik, a másik bezárja magát egy sötét szobába. A tanulási görbe mindig egy visszaeséssel kezdődik. Ezt láttuk az elmúlt években. A lényege a rosszul begyakorolt rutinokat kiírtása. (Undo the damage) Utána van a gyors fejlődés szakasz és a legvégén a görbe besimul. Ez egy sima fejlődési görbe, amely tökéletesen leképzi a társadalmat.

Mester.Tamás 2019.03.12. 10:14:39

Kicsit túl bő lére van eresztve, lehetne ezt rövidebben is: ez a közlegelők tragédiája, csak míg Svédországban nem találkoztak olyannal, aki nem tartja be a szabályokat, vagy ha mégis, akkor perpillanat nincsen eszköz a kezükben, kb. mint a Pusztító című filmben, mert egyszerűen nincsenek arra felkészülve, hogy valaki akarattal nem tartja be a közjóért hozott szabályokat.

Nálunk viszont pont a másik véglet van: még nem találtak olyan embert, aki önszántából, a közjóért tart be szabályokat, vagy ha mégis, akkor az lúzer, életképtelen, aki tálcán kínálja magát oda, hogy átgázoljanak rajta.

Amúgy mindig az jut eszembe: Magyarország már több mint 100 éve várja a nyugat pusztulását, ami eddig valahogy még mindig nem akart bekövetkezni, sőt, szinte állandó az 1-2 lépéshátrány.

Csizér Márton 2019.03.12. 10:14:40

@gabors: éppen a katharokkal szembeni fellépés mutatja jó példaként, hogy még a középkorban is mennyire szelíd volt a katolikus egyház. Évtizedeken keresztül - bő ötven éven át - nem történt jóformán semmi, hitviták és alkudozások folytak, majd egy pápai legátus meggyilkolása szabadította el az erőszakot.

Csizér Márton 2019.03.12. 10:14:40

@John Doe3: még pontosabban: az utolsó ítéletre vonatkozó példabeszéd.

ami szabad 2019.03.12. 10:15:26

Örültem az új megközelítésnek! Én azért még mindig remélem, hogy lesz annyi igényesség itthon is, hogy akarjunk és merjünk szintet lépni! Elsősorban önmagunknál kéne jobbnak lenni, aztán már csak idő kérdése, hogy másoknál is jobbak lehessünk, de itt, mi valahogy megrekedtünk. És igen, ennek részben a történelmünk, a zsellér-létünk, az uram-bátyám rendszerek, a korrupció, és a valódi tehetség/ szorgalom / emberség érvényesülésének HIÁNYA az egyik oka. Most is csak "tehetséges pénztáros lőrincek" meg seggnyalók érvényesülnek, a többinek kuss. Hát még szép, hogy a két világ alig is érti egymást! Lsd. akár egy befenyített MTA, ahol mivel a jogállamunkát már szétbaxta ez a szar, el is hiszik, egy ilyen csőgörény palkónak, hogy viszi erőből, mert úgyis viszi erőből, bármit amit csak akar. Most éppen 500 milliárdocskát, holnap meg a cégedet, házadat, amjd lesz nekünk közig, bíróság, még a látszatra sem kell már ügyelni, hogy egy ma mégy nyomokban függetlenséget is tartalmazó bíróság tárgyalja az ügyedet! Naná, hogy ezt egy svéd, még csak tátott szájjal hallhatva sem érti! Mondjuk, én sem nagyon, hogy hogy a kva életbe hagyjuk még mindig ezt a polipot hízni, de hát van itten a z ősidőkből itt maradt 2,5M zsellér, nekik ez így jó, hisz még csak 100 éve szabadultak az alól, hogy az urasági kocsinak még akkor is kalapot emeljenek, ha üres...

szanalmas 2019.03.12. 10:50:23

@sírjatok:

Menő ez a fajta hurráoptimizmus és sámánjóslás is, ami arra alapoz, hogy majd ha a barbárok legyőzik a 6-700 milliós fejlett nyugati életképtelen társadalmakat, akkor majd 8 millió magyar itt fog röhögni, mert van kerítésünk, és plakáttal állítjuk meg az iszlám világuralmat! :D

sírjatok 2019.03.12. 10:50:23

@Csizér Márton: Vagy pl. az összes kórházat, árvaházat meg nagyon sok egyetemet, iskolát is az egyház tartott fenn. Ezt is gyakran "kifelejtik", akik a csúnya elnyomó fejlődésellenes egyház propagandáját tolják.

Én csak azt nem értem, hogy ha a kereszténység annyira fejlődésellenes volt, akkor hogy lehet, hogy pont a keresztény Európa ment el mindenhova a felfedezések korában, miért nem a - nem keresztény, tehát emiatt nyilván sokkal fejlettebb - afrikaiak vagy indiánok.

bonsalty 2019.03.12. 10:51:11

Ez egy érdekes megközelítés, tulajdonképpen a Maslow piramis kiterjesztése társadalmi lépcsőfokokra, de van egy probléma vele: a társadalmi fejlődést szellemi síkban vizsgálja csak és nem fenntarthatóságban. A filozófia irányzatot követve természetesen ennek nincs értelme, hiszen a nemzet fogalma sem érdekes, azaz érdektelen, h fennmaradunk vagy sem. Tulajdonképpen a teljes önfeladás a legmagasabb szint, hiszen társadalmunk és életünk is csak egy virtuális és jelentéktelen entitás a kozmosz erői között. Ezért ebben a szellemi magaslatban csak a biológia alaptörvénye korcsosúl el (vagy éppen manifesztálódik?): a túlélésért folytatott küzdelem és a gyengébb szelekciója. Igen voltak akik darwinizmusból építettek nemzetszocializmust, nem a felsőrendűség fogalmát vezetem le. Amit állítok, hogy a természetes szelekció egy matematikailag algoritmizálható és a társadalmi fennmaradásra kiterjeszthető modell, melynek szélsőértéke avagy optimuma gyanum szerint nem a Ken Wilber féle gondolkodással egyenlő. Azaz a hetes szint a gyakorlatban kettes és hármas szintű elemeket próbál beintegrálni, de sokszor odajut, hogy két rendőrségi kocsit kell küldeni, hogy a szomáliaiak ne zúzzák szét a másikat, míg helyszinelnek. Én értem, hogy a svéd elefántcsont torony szép, de hajlamos vagyok elhinni, hogy egy mexikói keresztény közösség tovább megmarad, mint a svéd szocializmus.

sírjatok 2019.03.12. 10:51:34

@ericghar: "Ha senki sem hív meg téged legközelebb játszani"

te nem nagyon érted, hogy mi a játékelmélet, ugye?

Itt valójában viselkedési stratégiákról van szó, nincs ilyen hogy "kit hívnak meg", meg ilyesmi, hanem hogy hogyan lehet megjósolni mások viselkedését, felismerni a dilemmákat, stb.

Ha azt gondolja egy falu minden lakosa, hogy nem kell rendőr a faluba, mert egyikük se lopjon (kooperatív stratégia - mindenkinek jó, mert nem kell rendőrt fenntartani), akkor előnybe kerül az, aki mégis lop (kimpetitív stratégia, neki előnyös, a másik hátránya számára irreleváns).

Hiába hatékonyabbak mindkét fél számára a kooperatív megoldások összességében, ha a kompetitív fél azt gondolhatja, hogy szarja ő le magasról a másik érdekeit meg az össz-jót.

Ha pedig a kooperatív olyannal próbál kooperálni, aki kompetitív, akkor a kooperatív megszívja. Ezt látjuk most.

Kataj 2019.03.12. 11:04:35

Magyrország védelmében:
" A valódi, globális porondon is elismert teljesítményre allergiásak lettünk, mert sosem sikerült ezt az értékrendet a társadalmunknak magába foglalnia. "

Ez nem igaz, hogy "sosem"! Hazánk már 100 éve is a Nyugat elismert, egyik legfejlettebb és nyugati értékrenddel jellemezhetö munkakulturájú országa volt. Az már más kérdés, hogy az 1948-ban szovjet fegyverekkel hatalomra juttatott "kommunista" diktatúra hogyan tudott 40 év alatt ekkora pusztítást okozni a gondolkodásban. Akkorát, hogy 30 év alatt se hevertük ki, és talán 100 év se lesz elég rá.

Svédország védelmében:
"Ez a hozzáállás szerintem tökéletesen tetten érhető a magyar népesedést ösztönző új programok elleni svéd kirohanások terén is."

Orbán putyinfasiszta hazugsága az, ami itt visszhangzik. Semmilyen "népesedést ösztönző új program" nincs, csak üres hazugságok puffogtatása történt. Szándékolt fasiszta áthallással, ugyanis Orbán jól tudja, hogy egyetlen nem fasiszta se választ ki "szaporításra alkalmasabb" népcsoportokat. Ami ellen a svédek nem "kirohantak", hanem teljes joggal szóvá tették, hogy egy fasisztoid alak vezette országgal nem szívesen vannak egy unióban.

sírjatok 2019.03.12. 11:04:55

@szanalmas: én ezt nem mondanám hurráoptimizmusnak, és elég nevetséges hogy ezen is neki tudsz állni magyarozni (a többiek meg orbánozni), meg rávilágítani, hogy igen, a magyarok kevesen vannak. Ez mire jó? A témához (svédek, migráció) ugyan kurvára nincs köze, ennyi maradt nektek az örömforrás?

Az okos Németország az utóbbi 100 évben két vesztes világháborút is indított, nekem ez nem tűnik túl okos dolognak. Semmilyen mágikus dolog nincs, ami miatt ne dönthetne rosszul bármelyik nyugati ország. Azt pedig, hogy rosszul döntenek, nem csak a magyarok gondolják, hanem még az érintett országok lakói közül is jó sokan.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.03.12. 11:25:05

@Kolompár Magneto: "Én rosszul vagyok az ilyen mindenki egyenlő mindenkivel ostoba filozófiáktól."
Azért nem tudod elképzelni, mert még valahol az ősember, vagy egy jobbágy szintjén állsz tudatilag. A fejlettebb lélek bizony el tudja képzelni, hogy az emberek lehetnek egyformák. Csak megfelelően kell integrálni a társadalomba azokat, akik látszólag kevesebbek.Tudatilag pont azok állnak alacsonyabb szinten, akik felsőbbrendűnek képzelik magukat. Az a tudati fejlődési szint egy alacsonyabb formája(a középkori ember tudatának megfelelő). Magasabb szinteken ez már nem is kérdés: Minden ember egyenlő, minden ember felelmelhető, integrálható. Erre jó példa Szent István, aki fejlettebb tudattal rendelkezett, mint Koppány, és megfelelően integrálta a nem magyar migránsokat: Jászokat, Kunokat. Most velük együtt létezik a magyar nemzet.

Hari Seldon 2 2019.03.12. 11:57:43

@MEDVE1978:
"Hátránya például a gyerekek nem nélkülivé tétele és a lányok pozitív diszkriminációja (ma Svédországban már a férfiak szereznek kevesebb diplomát, vannak többször rossz társadalmi helyzetben, tanulnak kisebb arányban tovább, tehát az általános paternalista társadalmi szituáció megfordult a kiegyenlítődés helyett."
Most rákérsezek, mert lehet hogy rosszul értem.
Te most azon problémázol, hogy a nőknek ugyanolyan esélyük legyen tanulni?!? - Mert ha ugyanolyan esélyük van, akkor bizony, lehtnek olyan történelmi időszakok, hogy több diplomás nőre van szükség. És/vagy, lehetséges, hogy a nőknek - ha tehetik - inkább van kedük a továbbtanuláshoz. Ezt ne te akard már eldönteni (vagy ne képzeld már, hogy az a normális, hogy több a férfi), hogy az a jó, ha több a diplomás férfi mint nő. Egyenjugúak vagyunk, úgyhogy nem az a jobb, ha több a férfi, és nem az a jobb ha több a nő. Az a "jobb", ha a társadalom és benne a népesség, a maga igényei szerint képzi az embereit. És ígyegyik országban több a férfi diplomás, mésikban a nő.

Hari Seldon 2 2019.03.12. 12:03:39

@szanalmas: Egyébként az a röhely, ha a nyugat veszítene az iszlámmal szemben - NEM fog, de ezt nem értik meg :-) - akkor Magyarország az akkor 8 milliós nyugati iparnak kiszolgáltatott gazdasága "paracsszóra" váltana vallást. - De mondom, ez az eshetőség erősen fikció.

kardio1 2019.03.12. 12:19:08

@Zsuzsi65: hagyd ! Nem érti, és nem is akarja érteni.

BrianZ 2019.03.12. 12:26:11

@takarék-láng: Tipikus magyar duma, csak úgy ömlik a hülyeség, ezért bunkó paraszt minden magyar. Még a tényeknek sem hisztek, hogy milyen buták vagyunk. hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1g_n%C3%A9pess%C3%A9ge
Összesen 3,5 millióan éltek Magyarországon, abból hogy irthatták ki a muszlimok 3,5 milliót? Hm? Még 150 év alatt sem jön össze!

sírjatok 2019.03.12. 12:26:11

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: "Erre jó példa Szent István, aki fejlettebb tudattal rendelkezett, mint Koppány, és megfelelően integrálta a nem magyar migránsokat: Jászokat, Kunokat."

A jászok is meg a kunok is jóval Szent István kora után érkeztek, egyáltalán nem igaz amit írsz, bocs de pont erről beszélek, van egy nektek tetszetős gondolatmenetetek (amiben a toleráncs a magasszintű ember, a nemtoleráncs meg az alacsonyszintű és ezért a gondolatmenet alapján nem tudja érteni a toleráncs embert), és ehhez igazítjátok a tényeket. Bődületes önálltatás.

BrianZ 2019.03.12. 12:26:11

A cikk nagyon jó, én el is képzeltem már egy 8. szinten lévő kultúrát (több kötetes regény lesz belőle), melyben felbukkan egy orbáni szintű idióta és a saját előnyére próbál mindent fordítani.
Pár megjegyzés a cikkhez: szerintem a magyarok nagyon vesztésre állnak, jelenleg is lélegeztető gépen van a gazdaság (negatív GDP változás jön ki, ha levonjuk az EU támogatásokat és a külföldi magyarok által hazautalt pénzeket), szóval lehet itt mantrázni az Orbán marhaságait, alig 30 év és már csak hat-hét millió magyar fog lakni az anyaországban. Ha nem változik a magyarság kultúrája és szintje, akkor bizony száz év múlva csak a történelem könyvekben fogunk létezni, de közben egy EU-hoz hasonló, kicsit átdolgozott szuper állam fogja Európát vezetni. Az iszlám sem egy hosszú távú képződmény, és amint szintet lépnek (a nők ott is egyre hangosabban követelik a jogaikat), már nem fog Európára veszélyt jelenteni - és ránk sem, mivel mi már addigra szétszóródunk a világban.

szanalmas 2019.03.12. 12:26:45

@sírjatok: Aha, vágom már. Összefüggéstelen hülyeségekkel (dodók, játékelmélet, vesztes világháborúk, vallás) póbálod megértetni velünk, hogy milyen sikeres a magyarság gondolodásmódja 1000 éve, és ezért határozzuk meg az emberiség fejlődésének irányvonalát, bár ezt letagadja mindenki. Trükkösen politizálva elterveztük, hogy a tatárok, törökök, labancok, oroszok, stb. behúzódjon kis hazánkba évtizedekre, hogy mindenki tanuljon belőle. Remek módszer, zseniális túlélési stratégia, meg is lett az eredménye, ma már alapvető, hogy a sok hülye nem magyar hallgasson végre ránk, mert mindig igazunk volt! De ha mégsem, akkor most tuti biztos!
Szerintem az a baj veled, hogy meg tudsz jegyezni pár dolgot, és ezeket használod érvként mindenre, de ha az ellenérvek vagy a más szempontok összezavarják a világodat, akkor eljutunk a dodóktól a II. világháborúig, amiknek semmi közük a svéd bevándorláspolitikához, de kurva jól hangzanak, annak igazolására, hogy Jézus is magyar volt! Isten vagy! :D
(A poszt meg eljut a szokásos végeredményhez, hogy minden nyugati gondolkodásmód ki fog pusztulni, mert mi okosabbak vagyunk, hiszen itt idiokrácia van ami a hupikék szint, de ez nincs benne a szintelméletben, viszont a rovásírásos Bibliában láthatatlan tintával igen!) Köszke! :D

sírjatok 2019.03.12. 12:27:05

@Hari Seldon 2: És ebben mi a röhej, (nem LY, bár mostanában látom az ellenzéknek ez sok helyen gond), hogy egy 8 milliós ország ki van szolgáltatva egy egymilliárdos tömegnek?

Már most azon kívül, hogy ez remekül alkalmas a hergelésre, fikázásra, leszólogatásra, mégis mit akartok ezzel kifejezni? Hogy el kéne kussolniuk, nem szólalhatnak meg, úgyse csinálhatnak semmit, akkor mit ugatnak? Ez már a magasszintű toleráns gondolkodás jele, vagy ez még csak ezután jön?

Szánalom. Látjátok ti is, hogy a kocsigyújtogatások Franciaországban, a késes támadások Londonban, a gránátos támadások Svédországban nem épp a sikeres integráció jelei, és mit mond a hozzászólásotok: "HAHA HÜLYE MAGYAROK MIT UGATTOK BELE OLYAN KEVESEN VAGYTOK HOGY ÚGYSE CSINÁLHATTOK SEMMIT HÜLYE CSICSKÁK"

Egyszerűbb a leugatás, mint esetleg annak a belátása, hogy ja, ezt eléggé elbaszták a nyugati országok, és azoknak volt igaza, akik azt mondták, hogy nem kéne. Mert az nem férne bele ebbe a remek kis szintelméletbe.

sírjatok 2019.03.12. 12:27:43

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: hát akkor semmi gond, a svédek majd sikeresen integrálják a muszlimokat meg az afrikaiakat, és így maradnak svédek. Mondjuk az évi 100+ kézigránátos támadás így innen az elmaradott balkánról nézve elég gáznak látszik, de hát ők tudják.

Szóval menni fog ez a magasszintű elfogadás és egyenlőség. Hiszen az indiánok, ausztrálok is remekül integrálták az európai kolonizálókat, és a magyarok is ezen remek eszme mentén hagyták abba a környező népek random lenyilazását, és még véletlenül sem azért, mert szarrá verték őket a páncélos lovagok. Gyakori példa az is, hogy ha egy problémás család beköltözik egy utcába, akkor megjavulnak és integrálódnak, és véletlen se az történik, hogy lerohad az utca és nem szállít ki a TESCO.
.
.
.
Esetleg ebből az önbizonyító állításfolyamból kellene lassan kiemelkednetek, hogy "ha nem értesz velem egyet, akkor alacsonyabb szinten állsz (=buta vagy), és abból látszik, hogy alacsonyabb szinten állsz (=buta vagy), hogy nem értesz velem egyet"

Mert ez a saját lelketek simogatásán kívül nem sokra jó.

Hari Seldon 2 2019.03.12. 12:46:12

@sírjatok:
Ha-ha. Nem vagyok magyarországi ellenzéki.
Most ezen úgy látom te sértődsz meg:
"És ebben mi a röhej, (nem LY, bár mostanában látom az ellenzéknek ez sok helyen gond), hogy egy 8 milliós ország ki van szolgáltatva egy egymilliárdos tömegnek?"
Pedig csak leírtam a tényeket. - Talán cáfolod?
Mit kell megsértődni egy gyakorlati igazságon, hogy 2040-re jó ha 8 millió lesz Magyarország lakossága, abból is 15-20% olyan, akiket problémás népcsoportnak neveznek.

Ezzel a késes szöveg valami mantra.
Ülünk a szobába, bezárva az ajtó... - Nem jön be a késes, nem jön be a késes.
-> Ezt így lehet látni kívülről.
Nem, ja, csak Magyarorstzágon így is több az emberölés 100000 lakosra mint nyugaton. Még így is, hogy bezárva a szoba.
- Ja, és akkor még a felderítésről nem is beszéltünk. Merthogy az még szánalmasabb.
De közben legalább tudjuk, hogy nincs késelés, mert nincs muzulmány... - Ja, csak arányaiban még több a "problámás népcsoport". Némelyik vidék olyan mint India. - De csak mondjuk, hogy nincs késelés. Dehogy nincs. Hány ilyet hallani a kékfényben?
Ja, azok csak egymás közötti családi viták.
Hát a mostani késelések is egymás közötti bandaháborúk. (elsősorban)

tanato 2019.03.12. 13:11:47

@Hari Seldon 2: Pontosan min. 20% de lehet hogy több lesz az arány mint a svédeknél a muzulmán.Azután az az állam lesz a nyerő aki magasabb szinten tudja beintegrálni a problémás népcsoportjait,azaz mennyi tanár rendőr,orvos,mérnök,ügyvéd,villanyszerelő,ápolónő szobafestő ,börtönőr,katonatiszt vasutas stb.lesz a problémás népcsoporton belül és mennyi a beilleszthetetlen segélyes,tanulatlan börtönből ki be személy.
Amely állam nem tudja integrálni őket annak meg vége.

Platonica 2019.03.12. 13:24:40

Nekem egyebkent nem volt uj ez a megkozelites, Rudolf Steiner mar 20. sz. elejen megfogalmazta irasaiban, eloadasaiban ugyanezt (pl. The Evolution of Consciousness). Ken Wilber tulajdonkeppen ugyanoda jutott.
Viszont ilyen leroviditett, zanzasitott formaban nagyon nehez igazabol atjuttatni a valodi mondanivalot. Ezzel nem a nyito posztot szeretnem biralni, mert gondolatebresztonek, vitainditonak abszolut jo, csak sajnos felre- v nehezen ertheto pont a kivonatoltsaga miatt.
Persze nem gondolom, hogyha valaki teljes egeszeben elolvassa akarmelyik vonatkozo konyvet, akkor tuti meg lesz gyozve, csak esetleg teljesebb kepet kap.

szanalmas 2019.03.12. 13:39:35

@Hari Seldon 2: Hát így lettünk keresztények is anno! :D

xtlight 2019.03.12. 13:39:35

A színek hozzárendelése egy kicsit infantilis képet fest a dologról.

Van benne amúgy némi igazság, de alapvetően téves az egész. Bennfoglalás ide vagy oda, bizony hierarchikus ez a rendszer, és a magasabb szint értelemszerűen felsőbbrendű az alacsonyabb szintnél.

Dawkins óta tudjuk, hogy a kulturális mémek pontosan ugyanúgy az evolúció alanyai, mint az élő szervezetek. A svéd társadalom úgy fejlődött, és viselkedik, mint az erszényesek Ausztráliában. Vígan élnek a saját zsákutcának bizonyult fejlődési szintjükön, amíg nem jön egy emlős, ami megeszi őket reggelire.

midnightcoder2 2019.03.12. 13:39:35

@szanalmas: "Menő ez a fajta hurráoptimizmus és sámánjóslás is, ami arra alapoz, hogy majd ha a barbárok legyőzik a 6-700 milliós fejlett nyugati életképtelen társadalmakat, akkor majd 8 millió magyar itt fog röhögni, mert van kerítésünk, és plakáttal állítjuk meg az iszlám világuralmat!"

Afrika lakossága a következõ 30 évben duplázódni fog. Ez úgy 1.3 milliárd ember ott, ahol már a mostani létszám sem tud megélni. És ezt nem az Orbán propaganda hirdeti, hanem a demográfusok. Ha ennek csak a fele megy Nyugat-Európába, akkor nem csak legyõzik az ottani népeket (akiknek jelentõs része nyugdíjas), de meg is eszik õket vacsorára.

És ennyi embert nem fognak integrálni. Az amúgy is egy naiv elképzelés, hogy a migri idejön és eldobja az értékrendjét, vallását, kultúráját és hipp-hopp egyik napról a másikra integrálódik.

A dolog vége az lesz, hogy amikor ott tarthatatlanná kezd válni a helyzet, az istenadta nép menekülni fog. És sok helyre nem tud, csak ide illetve a többi Kelet-Európai országba. Ismét lesz egy vasfüggöny kelet és nyugat között, csak most nem a nyugati oldal lesz a nyerõ. Igen, ez az egész szopás lesz, de a keleti oldalon jóval kevésbé. A tét pedig az, hogy mi melyik oldalán landolunk majd a vasfüggönynek.

midnightcoder2 2019.03.12. 13:39:35

@Platonica: Még jobban kivonatolva: az ember alapvetõen békés élõlény, amíg tele a hasa. És minél inkább teli van, annál békésebb. Egy bizonyos szint felett már ez a békésség átmegy tunyaságba, amikor már az alapvetõ önérdek sem fontos. De a dolog fordítva is mûködik, a németeknek elég volt egy világválság a III. birodalomhoz.

Hari Seldon 2 2019.03.12. 13:41:33

@tanato: És pont így tud az egyenlőségre törekvő társadalom jobban (nem tökéletesen, de lényegesen jobban) integrálni egy különböző identitású népességet.

Hari Seldon 2 2019.03.12. 13:47:56

@szanalmas:
Így van. A "gaz nyugat imádó" István behozta a multinacionális katonákat, és az igaz magyarokat kiirtotta. Most ugyan nincs fegyveres harc, de nem kérdéses, hogy hosszú távon hogy dőlek el a magyarországi folymatok.
- Lehet ez ellen siránkozni, hogy igazságtalan, még azt is elfogadom, hogy az.
De ettől még a valóságra nem kell haragudni. - Az akkor is az marad, ha a zárt szobában mondjuk hangosan magunknak, hogy nem jön a késes...

Hari Seldon 2 2019.03.12. 13:56:27

@midnightcoder2:
Miért menne Európába? Ez merő riogatás.
Egyrészt akinek VAN pénze az útra, az ott is jobban él mint a többi. Nem feltétlenül fog azért elmenni. Most ha belegondolsz azok a magyarok is akik nem jötek nyugatra, azok is jól elvannak a saját rendszerükbe, pedig onnan lényegesen olcsóbb és egyszerűbb ide eljutni. Mégis találnak kifogást. Miért hiszik azt, hogy majd a feketék megindulnak.
Másik dolog, hogy mivel? valaki kiszámolta (elképzelte), hogy ha megindul egymillió ember, az hogy fog az ut közben táplálkozni, dolgozni, pénzt keresni? - Ha valahol talál munkát (amiből hajójegyet vesz), miért menne tovább?
Ekkora embertömeg ellátása nem úgy megy, mint az EU-ban dél van, mindenki ki az út menti pihenőhelyre, bekap valamit, aztán tovább... A köztes területek sem bírnak évente 50-100 ezer embernél sem "átereszteni" többet.
Ahhoz hogy 100 millió (merthogy most ez a rémkép) ideáramlásához, 100 év is kevés lenne. - Már ha jönne ennyi. De nem fog.

Határátkelő 2019.03.12. 14:24:33

@Hari Seldon 2: Tavaly konkrétan 134 ezren érkeztek. De hát a tények nem számítanak, ha lehet tolni a propagandát.

"In all, there were about 134,000 migrant arrivals to Europe in 2018, which is actually a significant decrease from 2017, which saw nearly 180,000 arrivals."

www.undispatch.com/european-union-releases-facts-and-figures-for-migrant-and-refugees-arrivals-in-2018/

tanato 2019.03.12. 14:26:06

@Hari Seldon 2: Ja 100 milla ember csecsemők terhes asszonyok aggastyánok elmennek több 10 ezer km-t,étlen szomjan pénz nélkül gyalog,hogy ide érve fitten erőtől duzadva felfalják a fehér embert.
Szóval vesd össze hogy FR.-ban mennyi orvost,ápolónőt,rendőrt buszsofőrt taXIST katonát,ügyvédet,márnököt szakit különböző szakmákban,tanárt stb. látsz az afrakaiaik és aza arabok között,és hogyan emlékezel mennyit láttál itthon ugyanezen szakokon munkakörökben romát.Ha itthon többet romából mint kint afrikaiból és arab ból akkor mi nyertünk és köpködhetjük gúnyolhatjuk magas lóról nagy mellénnyel a nyugatot hogy mennyire képetelenek integrálni a bejövőket.

Lordmotor 2019.03.12. 14:58:54

Érdekes írás, bár látok némi alapvető önellentmondást. (Bár én sosem gondoltam, hogy a svédek hülyék lennének, max túl jóhiszeműek.)

Namásmost: Kihozod, hogy mi magyarok (meg pár más nép is) nem vagyunk képesek eljutni a svéd szintre, és a megragdt primitív szintünkön kifejezetten ellenezzük, rossznak tartjuk az ő mentalitásukat. Tételezzük fel, hogy így van. De ha globálisan nézzük a világot, tartok tőle, hogy a többség gondolkodása sajnos közelebb áll a magyarhoz, mint a svédhez. És minekután minden esély megvan rá, hogy a gondolkodás módjukból kifolyólag, magukhoz vonzzák a máshogy gondolkodó tömegeket (ha másnem a magasabb életszínvonallal), egyszer csak simán és egyszerűen többen lesznek a "sárga" szinten mint a "zöld" ön. Mi következik ebből? Az, hogy a liberalizmus elpusztítja önmagát.
Szeretnék egy olyan világban élni, ahol mindenki úgy gondolkodik, mint a svédek. De szerintem amíg van akár egy maroknyi csoport is, aki máshogy gondolkodik, addig ez sajnos nagyon veszélyes hosszútávon.

chrisred 2019.03.12. 15:49:54

választja el őket a külvilágtól?

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.03.12. 15:49:55

Azt,hogy Svédországban egyáltalán nincs minden rendben jól mutatja a bevándorlásellenes Svéd demokratapárt megerősödése a választások után..Sikerült végre kormányt alakítani..?

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.03.12. 15:49:55

@Lordmotor: Sok svédé is.Hogyha felszabadulnak a véleménydiktatúra nyomása alól,kifejtik valódi véleményüket.Mint pl.az a svéd rendőrtiszt,aki nyugdíja biztos tudatában már megtehette ezt blogján..

sírjatok 2019.03.12. 15:49:55

@Hari Seldon 2: "Nem, ja, csak Magyarorstzágon így is több az emberölés 100000 lakosra mint nyugaton. "

Bocsibocsi, de eddig nem úgy volt, hogy a nyugat a fejlett szuperség? Ez most a feszítés alapja, hogy egyelőre valamivel kevesebbet (1.0 vs 1.3) ölnek A FEJLETT NYUGATON, mint az elmaradott balkáni Magyarországon?

sírjatok 2019.03.12. 15:49:55

@szanalmas: a.te.ervelesi.hibad.hu/szalmabab

"Eltúloztad, megváltoztattad vagy teljesen egy általad kitalálttal helyettesítetted a másik álláspontját azért, hogy könnyebben megtámadhasd, az övét helytelenebbnek, a sajátodat pedig helyesebbnek állíthasd be.

Miért hibás az érvelésed?

Ha nem a másik valódi, eredeti állításaival vitatkozol, akkor nem tudod azok helytelenségét bizonyítani. Az egyetlen amit be tudsz bizonyítani az, hogy az általad gyártott - a másikéval azonban nem egyező - álláspont vagy állítás nem igaz, ami azonban semmilyen módon és minőségben sem vonja kétségbe vitapartnered eredeti állításait és véleményét."

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.03.12. 15:49:55

@tanato: Kik is gyújtogattak néhány éve Párizs külvárosaiban.A bevándorlók jóval kisebb hányadban dolgoznak,mint a befogadó lakosság,és nagy arányban terhelik a szociális ellátórendszert.Merkek egy bedzédében-még 2015 előtt felhívta a figyelmet szegregálódásukra.„A multikulturalizmus megbukott” mondta. A muszlim családok nagy részénél alap pl.,hogy a nő nem dolgozik..

chrisred 2019.03.12. 15:49:55

@xtlight: Miért pont a svédek az erszényesek, és nem a magyarok, akik csak a saját, más, népekére nem is hasonlitó nyelvükön tudnak kommunikálni és akkor érzik magukat biztonságban, ha kerités,választja

Lordmotor 2019.03.12. 15:49:55

@Határátkelő: Persze, hogy kevesebben jöttek, hát Viktor megállította őket. Ha nincs a kerítésünk, egy bő milla ment volna a svédekhez 2018 ban.. idén meg még plusz 5-6 ;)

xtlight 2019.03.12. 16:41:28

@chrisred: A magyarok az idegesítő kis csivava, amelyik acsarog mindenkire, amíg nyakon nem vágják, ha már állatos hasonlat :D

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.03.12. 16:41:33

@xtlight: Kicsit olyanok,mint az azóta már kihalt dodó,amely kedves érdeklődéssel lözeledett az éhes tengerész felé..De azért vannak bíztató jelek.Pl a bevándorlálsellenes Svéd demokrata párt jó szereplése a választásokon..

Alick 2019.03.12. 16:41:57

Javaslom a szerzőnek, hogy a "wilberi létra" szociális kivetítése helyett inkább az ebből jóval árnyaltabb megközelítéssel származtatott spiráldinamika rendszere szerint vizsgálja meg a kérdést.
Így rögtön kiderülne, hogy ebben Magyarország jórészt a 4-es, kisebb mértékben az 5-ös szintet hozza, ezzel szemben az iszlám országokból érkező nem nyugatosodott menekültek jórészt a 2-es törzsi szinten vannak, vagy ennek öntudatosabb, harciasabb szintjén a 3-as világát képviselik és ebből fakadóan jóval több beilleszkedési problémát okoznak, mint az átlagos kelet-közép-európaiak.
Svédországban hozzánk képest erősebben vannak jelen a 6-os kezdemények, de egyrészt ennek korai problémáit hordozzák magukon (pl. az individualizáció jelentőségének tagadása), másrészt a svéd elit és pártpolitika hasonló 4-es és 5-ös problémákkal küzd, mint nálunk, azzal együtt hogy a korrupciót a hétköznapi szintről szinte kizárólagosan az elit szintjére, ezen belül is a zárt ajtók mögé delegálták.

Alick 2019.03.12. 16:42:00

Ja és az EU tipikusan 4-es képződmény, a "szokásos" nacionalista etatizmust tolja át transznacionális szintre.

midnightcoder2 2019.03.12. 16:42:11

@Határátkelő: Azért 2006-ban még elég szépen jöttek. Az utóbbi két évben valóban kevésbé. Kérdés hogy miért, illetve azok az okok amik visszatartják õket, mennyire fenntarthatók hosszú távon.

midnightcoder2 2019.03.12. 16:42:34

@Lordmotor: Egészen pontosan azok az intézkedések állították meg, amiket azért léptek meg, mert a derék liberós európai politikusok megijedtek annak a "szélsõ" jobbnak az elõretörésétõl amit Orbán fémjelez.

kék madár 2019.03.12. 17:45:10

a hozzaszolasok szinvonala es erzelmi toltete (agresszivitasa) elegge mindent visz ezzel a posttal. De optimista vagyok, hogy ez nem egy reprezentativ minta

desw 2019.03.12. 17:55:10

@Hari Seldon 2:

"Te most azon problémázol, hogy a nőknek ugyanolyan esélyük legyen tanulni?!?"

:DDDDDDDDDDD

Mondjuk a pozitív nemi diszkrimináció elég nehézkesen jelenthet egyenlő esélyt és egyenjogúságot, nem?

Valahogy pl a nyugdíjkorhatár kiegyenlítéséért egy femináci csoport sem küzd.

inteligencs elenzeki 2019.03.12. 17:58:08

"Ezt a fejlődési lépcsőt a kiválóságra, jó eredményre, érdemre, teljesítményre és haladásra irányuló késztetés jellemzi. Ennek ikonikus termékei a kapitalizmus és a multinacionális nagyvállalatok."

Ja, azért csak halkan megkérdezném, hogy egy multi cég vezető menedzsmentjében, vagy a műszaki menedzsmentjében mekkora az afroamerikaiak aránya, a lakosságban reprezentált arányukhoz képest.
És itt nagy összegben lefogadom, bármi is az eredmény, azt alapvetően a "a kiválóságra, jó eredményre, érdemre, teljesítményre és haladásra irányuló késztetés" határozza meg.

szanalmas 2019.03.12. 17:58:13

@xtlight:

Pár napja le is rajzolták a főkutyát, mondjuk nem csivava, de bepisil. Valamiért nem reklámozza az MTI. :D
Karikatúra: The Economist, 2019.03.07:

zsurpubi.hu/cikk/7348--a-vilag-egyik-legismertebb-gazdasagi-lapja-maga-ala-piszkito-kutyakent-abrazolta-orbant/

inteligencs elenzeki 2019.03.12. 17:58:46

"A megbeszéléseket nem akkor tekintik sikeresnek, ha bármiféle eredmény születik, hanem amikor mindenki lehetőséget kap arra, hogy megossza a nézeteit a többiekkel. Általában ez megy a végtelenségig és tettekre ritkán kerül sor."

És ez a legfelsőbb szint. :)))
B.meg, és ezt így leírják.
Ember ! Megbeszéléseket azért tartanak, hogy valamilyen eredménye legyen. Mert ha nincs, akkor a végén, gyakorlati lépéseket senki nem tesz, munkát senki nem végez, csak megbeszél. Ugyanis megbeszéléseket azért tartanak, hogy valamilyen aktuális problémát megoldjanak, vagy annak megoldásához kidolgozzanak egy stratégiát.

Mindenesetre sikerült az unió működéséről egy tömör kis összefoglalót adni.

Platonica 2019.03.12. 18:29:27

@Alick: Erdekes, en nem letrakent ertelmeztem a nyitoban olvasottakat, hanem pont spiralis fejlodeskent.
Kb ahogy egy viszonylag friss videoban 1.56-tol abrazoljak.
www.youtube.com/watch?v=bDjCnFvz11A&t=178s

Az integral spiraldinamika tulajdonkeppen az eredeti teoria modern adaptacioja Beck es Wilber altal.

inteligencs elenzeki 2019.03.12. 18:55:37

"Ez a történelmi korszak a 60-as évek diáklázadásaival jött el és tovább vitte a felvilágosodás alatt elindult kezdeményezéseket. Kibontakozott a feminizmus munkahelyi és személyi szinten, komoly nemzetközi környezetvédő mozgalmak jöttek létre, kialakult a multikulturalizmus.

A zöld szinten lévők hisznek abban, hogy minden ember teljes mértékben egyenlő, és hogy egyik kultúra sem feljebbvaló a másiknál. a legtöbb civil szervezet ebben a fejlődési szakaszban van."

Ja, azok a 60-as évek, meg a multikulti.
Figyu, 2 adag heroin után persze hogy tök mindegy volt, hogy kivel nézed belőve üveges szemmel a plafont.

Szilárd meggyőződésem, hogy az általad 6. szintként jelzett fejlettségi fok, a 4. szint bizonyos elemeinek adaptálása a kor feltételeihez igazítva.
De, talán a legtöbb eleme jelen is van annak.
Kezdve a szinte vallási szintre emelt multikulti, és a minden ember egyenlő (törvény előtt) összekeverése a minden ember egyforma baromsággal.
Mert nem egyforma.
Folytatva azzal, hogy a sajtóban egyszerűen nem lehet bűnügyi híreket népcsoportokhoz társítani, miközben pl. az Olasz maffiáról tonnányi anyag áll rendelkezésre. Nem furcsa ez egy kicsit ?

midnightcoder2 2019.03.12. 19:01:25

@szanalmas: Az index viszont annál inkább. Errõl egy szintén nagyon vicces francia lap jut eszembe, akik történetesen nem Orbánnal viccelõdtek hanem a másik oldallal. De többé már biztosan nem teszik. Ennyit a kultúrák egyenrangúságáról.

tanato 2019.03.12. 19:52:37

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: Nem azt mondtam hogy teljesen beilleszkedtek,hanem azt hogy hasonlítsuk össze a lakosság arányához viszonyÍtott beilleszkedésüket különféle szakmákban a magyar cigányokéval.SZÓval pl. 10000 FR.-ban élő muzulmán vagy fekete afrikai közül mennyi orvos,mennyi ápolónő mennyi rendőr,mennyi hiv. katona,mennyi buszsofőr,mennyi taxis,mennyi jogász,mennyi pincér,mennyi zöldséges mennyi autószerelő mennyi lelkipásztor stb. van.És ezt hasonlítsuk össze mondjuk 10000 itthoni cigány ugyanezen szalkmákban való reprezentációjával.Garantáltan mi buktuk el az integrálási versenyt.

MEDVE1978 2019.03.12. 21:08:57

@Hari Seldon 2: Van különbség az esélyegyenlőség, illetve a tényleges egyenlőség között. Ez egy nagyon fontos dolog. Trump fia és egy amerikai Bronxi néger is esélyegyenlő elvben, mindenesetre nagyon messze vannak egymástól a tényleges lehetőségeik.
Ha elfogadjuk azt az egalitariánus érvet, hogy a sikeres társadalomhoz mondjuk hozzátartozik az egyes nemhez tartozó emberek kb. egyenlő részvétele az egyes foglalkozásokban, akkor azt is el kell fogadni, hogy ez akkor is káros, ha férfiak kárára megy, nem csak akkor, ha a nőkére.

ÉS itt természetesen nem arról van szó, hogy nincs "kedvük" a fiúknak továbbtanulni. Egyszerűen a kialakított rendszer nem olyan, ami támogatná őket megfelelő mértékben. Itt egy cikk, amelyből látszik, hogy ha a fiúkat mentorálták pluszban, akkor mennyivel jobban teljesítettek. www.thelocal.se/20180822/sweden-in-focus-education-inequality-schools

Az oktatási rendszerek egy jelentős része diszkriminálja vagy nem fejleszti eléggé a fiúkat. Itt ismét biológiai és egyben kultúrális (gender) különbségekről van szó, amelyek a fiúkat háttérbe szorítják. Ez mindig is így volt, de a paternalista társadalmak ennek ellenhatottak, így nem billent át az inga, mint mondjuk a svédeknél.

A felsőoktatási trend egyébként Magyarországon is "megfordult" már 2001-ben. www.ksh.hu/nepszamlalas/tablak_iskolazottsag
Tehát több női diplomás volt, mint férfi, 1990-ben még minimálisan több férfi volt. Ha valaki szeretne, akár el is lehet gondolkodni azon, hogy az oktatási rendszer miben és miért diszkriminálja a fiúkat.

Az okot már óvodában látni (két ovis kisfiam van). Az óvónéninél és a tanítónéninél is a nyugodt, problémamentes gyerek a jó gyerek. A lányokat egyrészt erre szocializálják hagyományosan, másrészt teljesen más a tiltakozási formájuk. A gyerekeknek ugye rendkívül nagy a mozgászükségletük, illetve változatos elfoglaltságokat vágynak. Standard a fiúk ezt rosszalkodással, verekedéssel, rohangálással reagálják le. Tendenciaszerűen a lányoknál kevésbé gyakori a konfrontatív magatartás (verekedés),de a mozgásigény ugyanúgy ott van. Iskolában aztán ez abban csúcsosodik ki, hogy Misike rendkívül rossz gyerek, mert nem bír a helyén ülni, feláll órán, szünetben verekszik, míg Pirike ül csendesen a helyén. Persze Pirike szegény ennek megfizeti az árát, mert nála a feszültség egyéb módokon fog kijönni (szorongás, fájdalmak, álmatlanság stb.). Viszont Misikét a tanárnéni (aki nő) jól elkönyveli rossz gyereknek. Nem foglalkozik annyira vele, mint más gyerekekkel, főként nem annyit, mint az angyali lányokkal.

A vége az egésznek az, hogy Misi kevésbé lesz sikeres, kevésbé tanul tovább, rosszabb képzettség miatt kevesebbet fog keresni.

Csodálkoznék, hogy ha ez a fejlett országokban másképpen lenne. Itt az amerikai minta:

www.statista.com/statistics/184272/educational-attainment-of-college-diploma-or-higher-by-gender/

A brit:

www.theguardian.com/education/2017/aug/28/university-gender-gap-at-record-high-as-30000-more-women-accepted

Tehát nem igaz, amit írtál, miszerint ez nemzetközileg kiegyenlítődik nemenként.

Alick 2019.03.12. 21:09:07

@Platonica: Az alábbi modell jobban leírja pl. az individuális (bézs, piros, naracs, sárga) és a kollektív (bíbor, kék, zöld, türkiz) közötti hullámmozgást, amely magasabb szintekre is jellemző:

www.integralintezet.hu/olvasoszoba/spiraldinamika/

midnightcoder2 2019.03.12. 21:09:37

@tanato: Amennyire én tudom, azért eléggé más a két csapat története. A franciáknak volt egy szép nagy gyarmatbirodalmuk észak-afrikában, ahol azért kialakult egy réteg aki beilleszkedett, aztán a gyarmatok felszámolásakor szépen elhúzott a franciákhoz ahelyett hogy odahaza maradt volna. Ez kb. azt jelenti, hogy egy ország elitje jött el a franciákhoz, az átlagpolgár illetve az alatt pedig odahaza maradt.

Ezzel szemben nekünk is volt egy rakás cigányunk, akik Mária-Terézia alatt úgy-ahogy civilizálódtak, majd jött egy újabb csapat a románoktól akik meg nem. És itt nem volt olyan szûrés mint a franciáknál.

midnightcoder2 2019.03.12. 21:09:45

@tanato: Ezzel együtt amúgy nem biztos, hogy buknánk a versenyt. Azért finoman szólva a franciáknál élõ arabok helyzete sem annyira rózsás. Másrészt azért nálunk is vannak elég szépen beilleszkedett romák, pláne mostanság egyrészt a munkaerõhiány, másrészt a segílyke helyett közmunka dolog miatt.

morph on deer 2019.03.12. 21:10:41

@Lordmotor:
”...amíg van akár egy maroknyi csoport is, aki máshogy gondolkodik, addig ez sajnos nagyon veszélyes hosszútávon.”

Ahogy ez történt egy ‘orbán’ nevű maroknyi és az EU találkozásakor, úgy érted?
Amikor az egyik fél nincs felkészülve arra, hogy valaki a már rég meghaladott taplóságokkal fog támadni, és ott áll csodálkozva, hogy “jé, Európában lehet valaki előemberi kultúrával is miniszterelnök?”

Igen, a svédek jóhiszeműek.
Miért lopna valaki, hiszen ez nem helyes, és nincs is szokásban a helyi lakosok között, - például.
Aztán csodálkoznak, ha arra vetődik egy keleteurópai, és visz mindent ami mozdítható, ha kell neki, ha nem, “hiszen ott van”, és “miért nem vigyáznak jobban a dolgaikra”, amúgy meg “hülye lenne, ha nem vinné el” mondja.

Igen, nekem mondta egy honfitársunk, és igen, Svédországban, amikor rákérdeztem, hogy mégis hogy gondolja, hogy fűt-fát hazahord a cégtől ahol dolgozott...
Ezért is lehetett évtizedeken át kihasználni az ottani szociális rendszereket, mivel ott alapból a bizalmi elv működik.
Amíg rá nem kényszerítik őket a keményebb hozzáállásra, addig ez marad is.
Nem véletlen, hogy keleteurópai tolvaj/rablóbandák portyáznak ott rendszeresen, vagy pl karácsony körül százával nyüzsögnek a túristáskodó zsebtolvajok.

Jóhiszeműek, talán naívak is magyar szemmel nézve, - a svéd kifejezés: blåögd, azaz (ártatlan) kékszemű, - de nem rossz emberek, és messzemenően segítőkészek. Azon a szinten is, ami nálunk csak jó barátok vagy családtagok között szokás, vagyis VOLT szokás, ahogy emlékszem.
Igaz, beletelhet akár egy évtized is, mire valaki ott a barátod lesz, de akkor az már úgy is marad ameddig a világ világ.
Szóval nem egy hebehurgya népség...

morph on deer 2019.03.12. 21:10:55

@sírjatok:
“egyelőre valamivel kevesebbet (1.0 vs 1.3) ölnek”

Tudod, hogy az mennyi?
30% úgy nagyjából!

Azt jelenti, hogy ha ott megölnek 300 embert, akkor itt megölnek 400-at!

Nem tudom, hogy te hogy vagy vele, de nálam ez azért minőségi különbség.

A másik szempont pedig az, hogy bizony ott sok egyéb keleti náció is szinesíti a statisztikát, míg nálunk relatíve elenyésző a nyugati gyilkosok száma.

Szóval IGEN, ez ok.

morph on deer 2019.03.12. 21:11:04

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !:
“Azt,hogy Svédországban egyáltalán nincs minden rendben jól mutatja a bevándorlásellenes Svéd demokratapárt megerősödése a választások után.”

Ahogy nálunk a fideszé.
Különbség: ott még mindig nem engedték őket a kormányzás közelébe sem, míg nálunk a xenofóbia lett a mainstream.
Na ja, ott VANNAK menekültek, ott nem csak óriásplakátokon találkozni velük...

Gerardus A. Lodewijk 2019.03.12. 21:45:45

Szerintem egy alapvető tévedés áldozatai vagyunk. Mi itt európában azt hisszük ugyanis a felvilágosodás átal (többé-kevésbé) megérintett agyunkkal, hogy az iszlám az egy vallás. Nos a követőinek elég nagy része szerint az iszlám maga az élet, vagyis általános érvényű, az élet egészét irányító és befolyásoló ideológiaként élik meg. Ezzel talán nem is lenne olyan nagy gond, ha ezek a "kedves" követők ezzel az elképzelésükkel, amely, mint arra több hozzászóló is utalt, rendkívül súlyos ellentétben áll a felvilágosodás eszméivel és gyakorlatával, és egyre nyilvánvalóbban káros az európai békére,) kizárólag egymást boldogítanák (valahol a sivatag közepén).

tanato 2019.03.12. 22:00:41

@midnightcoder2: Persze javul a cigányok beilleszkedési aránya is,de azért sajnos egyelőre a számarányukhoz képest nagyon alulreprezentáltak a képzettséget,főleg a magas képzettséget igénylő munkakörökben.Persze erről nincs statisztika az tilos.Nem tudom a nyugati államokban is tilos e statisztikát készíteni pl. a muzulmánok vagy fekete afrikaiak ilyen jellegű beilleszkedéséről.Én arányaiban azért odakint több arab és afrikai származású boltost,pincért,buszsofőrt,taxisofőrt,lelkészt,orvost ápolónőt katonát észleltem,tapasztaltam mint itthon ugyanezt romában./Igaz én csak röpke 3 hónapot töltöttem egy francia kisváros/persze csak nekik kicsi nekem nagy város volt/ kórházában,meg természetesen munkaidőn túl magában a városban. Az is már 7éve volt.Cigányokat/Romániaiakat/csak koldusként láttam ott,egy kettővel beszéltem is akik a magyar határ mellől mentek oda. Arad megyéből.

Ráhel a saját lábunkon áll 2019.03.12. 22:07:18

Van három svéd ügyfelem,
akik még pár évvel ezelőtt szupertoleráns zöld szinten álltak (WELCOME refugees), és most vissza süllyedtek a borostyánsárga szintre;
van, aki közülük vidékre költözött a menekültek miatt.

A svéd közhangulat átfordult,
az egyéni életösztön felülírja a píszí befogadó társadalom viselkedési normáit.

Billy Hill 2019.03.12. 22:07:22

@Comte de Gippaud: "A meeting az, amikor azokkal, akikkel egy szobában dolgozol, leülsz beszélni egy másik szobában." ;-)

MTA rendes tagja 2019.03.12. 23:56:58

@Hari Seldon 2:
"Magyarorstzágon így is több az emberölés 100000 lakosra mint nyugaton."

Az emberölés túlnyomó része nálunk lakáson-családon belül történik, nem releváns ez a statisztika. Nagy különbség még így sincs.
(Mondjuk az Usában háromszor annyi, mint nálunk, El Salvadorban negyvenszer, azok már nagyságrendnyi különbségek.)

különvélemény 2019.03.12. 23:57:12

@tanato: "tilos e statisztikát készíteni"

Épp most törlik az amcsik egyes államokban mindenhonnan a "rasszista" és egyéb adatokat, mivel folyton megbukott a balos propaganda a statisztikai adatok miatt.
Kíváncsi leszek, ebben a szép, új, progresszív világban mi lesz a dolga egy bűnügyi profilozónak, aki semmilyen "jellemzőt" nem vizsgálhat, mert minden különbség elnyomás, rasszizmus, szexizmus, "életkorizmus" (erre nem tudok magyart), stb....

Golf2 2019.03.13. 06:15:39

@midnightcoder2: elég szépen beilleszkedett romák...caramel,mága,radics(gigi?),kis(grófo?)győzike stb,stb.

tanato 2019.03.13. 07:08:53

@Golf2: ŐK tényleg b eilleszkdtek,ami a gond hogy zömükben művészek.Viszont a cigányságnak/meg az országnak is inkább a mindennapi életben magasabban képzett egyének szükségeltetnének,tanár,szociális munkás,orvos,ügyvéd,bíró,rendőr,katona börtönőr,pincér,boltos mesterember,mérnök,ovonő ,mozipénztáros,informatikus, buszsofőr stb.
SZóval olyan tanult cigányok akik a mindennapi életben látható ak/lennének,nem csak a TV-ben.

tanato 2019.03.13. 07:21:28

@különvélemény: hvg.hu/gazdasag/20190312_A_magyar_anyak_tizede_meg_tizenevesen_szul_eloszor

Azért vannak statisztikák ha nem is direktben,azt nem szabad.De aki Mo.-on főleg vidéken él,tudja értelmezni pl. ezt a cikket is.
Azzal azért aki itthon és azon belül nem egy zárt fővárosi elitnegyedben él,ahonnan max. nyaraláskor megy ki akkor is külföldre,az tisztában van vele hogy nem a nagyvárosi elitgimnáziumokban szülnek a lányok 16 évesen.
Érdekes módon a 20 év alatt szülő nők arányában csaka "románok "és a"bolgárok "előznek meg minket.Megerősítesz ebben BIrka?

Golf2 2019.03.13. 07:50:53

@tanato: zömükben művészek...a felsoroltakból egyedül a mága.A többi csak "életművész" szerintem.

Alick 2019.03.13. 09:42:21

Egyébként a svéd mentalitásra is inkább az itt leírt Borostyánsárga a jellemző, mert a hitrendszer alapján történő kollektív beilleszkedés jól leírja a mentalitást, csak ez náluk nem annyira nacionalista, mint inkább egalitariánus.
A Zöld feltételezi a beilleszkedésen túl a mentalitás egyéni szinten való aktív képviseletét, ennek inkább megfelel a Greenpeace aktivista vagy egy "kulturális kreatív"-nak minősíthető egyén, kisközösség, akik a helyi "birkanyáj" mainstream társadalmi rendszerből saját választásuk alapján valamelyest kilógnak (nem a "csendes többséghez" tartoznak).

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.03.13. 09:50:01

@morph on deer: Ott is az lesz.. Ez egy folyamat. Arról hallottál, hogy AKK már a német határok esetleges lezárásáról beszél, Mutatis mutandis..;)

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.03.13. 10:00:06

@tanato: Szociszadeszék 8 éves uralmuk idején pioritásnak tekintették a romaintegrációt. Szinte semmit nem értek el ezen a téren. szánalmas uralmuk végén meglincseltek egy vétlen tanárembert, és halálra késeltek egy sportolót, mert csúnyán nézett rájuk..

tanato 2019.03.13. 10:37:30

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: Perpill egy roma többségű településen vagy elköltöznek a nem romák onnan,vagy a tanulatlanabbja meg beintegrálódik a romák közé és felveszi a romák életstílusát életfelfogását.Azt már én is megfigyeltem egy roma nem roma vegyes páros esetén 99 %-ban a gyerekek cigányok lesznek saját magukat is odasorolják meg a környezetük is cigánynak tartja őket.

Hari Seldon 2 2019.03.13. 11:22:07

@MTA rendes tagja:
A nagy része családon belüli? - Áh, az mindjárt mááás...
Csak hadd öljék magukat egymás között. - Így érted?
Másrészt meglepne, ha azt mondanám, hogy itt is elég jelentős ez a caládon belüli arány? - Ja itt meg a muzulmányok családjaiban meg az alsóbb népcsoportokban fordul inkább elő. (mint egyébként mindenhol a világon)

Golf2 2019.03.13. 11:49:13

@tanato:+1 Irigylem a jó idegeidet,toleranciádat,lehet összefüggés orvosilag?

tanato 2019.03.13. 12:27:41

@Golf2: Én mindig próbálok nyugiban maradni.Nem volna szerencsés munka közben ha elveszíteném a türelmemet.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása