Mostanában kezdenek egyre többet beszélni a kulturális intelligencia (CQ) jelentőségéről, ami a határátkelők számára különösen fontos, hiszen arról van szó, mennyire képes alkalmazkodni az ember egy másik kultúrához, mennyire képes beilleszkedni.
„USA – kártevő. Kína – házi kedvenc. Thaiföld – előétel.” Sok repülőtéren (például a Heathrow-n) lehetett egy időben látni ilyen feliratokat egy globális bank reklámján – ami egy szöcskét ábrázolt.
Mindez kiválóan rámutat, milyen hihetetlen ereje van a kultúrának, ha egy ilyen szerény kis állatot ennyire sokféleképpen láttat. Mennyivel bonyolultabb hát az emberi kommunikációt, gesztusokat értelmezni!
Ugyanakkor előfordul, hogy egy kívülálló látszólag a legnagyobb természetességgel képes mások (számára szokatlan) viselkedését dekódolni. Ez a kulturális intelligencia, ami különösen azok számára fontos, akik külföldre mennek dolgozni vagy élni.
Mi a különbség a kulturális és az érzelmi intelligencia között?
A kettő meglehetősen hasonlít egymáshoz, talán úgy a legkönnyebb megfogalmazni, hogy a kulturális intelligencia ott kezdődik, ahol az érzelmi véget ér. A magas kulturális intelligenciájú ember képes egy személy vagy egy csoport viselkedéséből megkülönböztetni, mi az, ami mindenkire és mi az, ami csak az adott emberre érvényes.
OK, ez így egy kicsit lila, úgyhogy inkább hozok egy példát. Egy amerikai menedzser németországi csapatába bekerült két helyi mérnök, akik gyakorlatilag a csoport többi tagjának minden ötletét lehúzták, nem is mindig túl udvariasan. Az amerikai ebből azt a következtetést vonta le, hogy a németek általában véve durvák és agresszívak.
Kicsit magasabb kulturális intelligenciával rájött volna, hogy csupán annyi történt, hogy a német kollégák (ellentétben vele) képesek voltak élesen szétválasztani az adott ötlet megítélését az adott személy minősítésétől. Tehát amikor egy ötletet kritizáltak, annak az ő szemükben semmi köze nem volt az adott személyhez.
Minél inkább a saját kultúrádban élsz, annál nehezebben alkalmazkodsz
Érdekes (de voltaképpen logikus) módon azok értik meg nehezebben a kulturálisan számukra idegeneket, akik a saját környezetükben vagy kultúrájukban kifejezetten sikeresek és nagyon mélyen elmerülnek.
Azok, akiket teljesen beszippant hazájuk szokásrendszere és normái, sokkal nehezebben alkalmazkodnak egy, az övéktől eltérő kulturális közegben. Azok viszont, akik kicsit távolabbról képesek szemlélni a saját kultúrájukat, könnyebben alkalmazkodnak egy másikhoz, talán azért is, mert megszokták a kicsit kívülálló szemlélő pozícióját és tudatosan próbálnak beilleszkedni.
Mindez természetesen akár országon belül is jelenthet kihívást, pláne, ha az az ország akkora, mint az Egyesült Államok. A Harvard Business Review hozta fel egy kaliforniai sales menedzser példáját, akinek cége megvett egy indianapolisi vállalatot.
Az anyacégnél a céges kultúra az állandó versenyhelyzetet helyezte előtérbe, a legjobban teljesítő alkalmazottak akár megduplázhatták a fizetésüket a bónuszokkal. Aki pedig nem teljesített, azt minden erővel hajtották az eladások növelése felé.
Indianapolisban viszont a bónusz a fizetésnek csak nagyon kis hányadát tette ki, a kritika mindig nagyon visszafogott volt, a konfrontációt pedig amennyire lehetett, kerülték.
Ebbe a csapatba érkezett meg Kaliforniából a teljesen más kultúrához szokott vezető, aki gyorsan azon vette észre magát, hogy az, ami délen működött, az az ország túlsó felén, egy eltérő (céges) kulturális közegben nem, az emberek egyszerűen nem reagáltak a Kaliforniában népszerű módszerekre.
A menedzser problémája hármas volt: egyrészt nem vette figyelembe, mennyire eltérő helyre érkezett; másrészt nem tudott viselkedésében a körülötte lévőkhöz alkalmazkodni; harmadrészt amikor rájött, hogy az addig megszokott módszerek nem működnek, elkedvetlenedett, nem tudott megújulni.
Fejleszthető-e a kulturális intelligencia?
OK és akkor mi van? – tehetitek fel a kérdést. Ha valakinek nem kifejezetten erős a kulturális intelligenciája, mit tegyen? Nos, a jó hír az, hogy azért ez a képesség erősíthető, az Internations szerint például az alábbi módokon.
Odahaza
Melyek a legelterjedtebb és leginkább népszerű társadalmi rítusok? Hogyan működnek a legfontosabb intézmények és rendszerek? Melyek azok a normák és viselkedések, melyek meghatározzák ezen intézményeknek a működését? Például ha egy „tipikus” családban elfogadott a gyerekek büntetése, akkor jó eséllyel abban az országban a fiataloknak tisztelni kell az idősebbeket, azaz a hatalom és a hierarchia kifejezetten fontos a kultúrában.
Ezeket a kérdéseket nyilván mindenki meg tudja válaszolni a saját hazájával kapcsolatban. Érdemes feltenni őket azzal az országgal kapcsolatban is, ahová költözni szeretnénk. Van rá esély, hogy elsőre nem feltétlenül tudjuk majd megválaszolni, de ha elkezdünk dolgozni rajta, könnyebben megy majd a beilleszkedés.
Sztereotípiák
Minden valószínűség szerint elsőre majd mindenféle klisék és sztereotípiák jutnak majd eszünkbe az adott országról (tudom is én, „a németek precízek és keményen dolgoznak”). Ez nem feltétlenül baj, a sztereotípiák azért léteznek, mert könnyű őket megérteni és emlékezni rájuk.
Ha a fent említett módon próbáljuk megfejteni a saját kultúránkat és elkezdeni megismerni az új lakhelyünkét, akkor azt is megérthetjük, honnan jönnek ezek az előítéletek, melyeket aztán lassan felválthat majd a valódi kulturális intelligencia.
A befogadó ország
Most nem mennék végig azokon az alapvető dolgokon, hogy merüljünk el a befogadó ország kultúrájában (legyen az gasztronómia, helyi tradíciók vagy akár az éppen aktuális slágerek), vagy hogy nem árt utánanéznünk az alapvető szokásoknak és etikettnek, hogy ne a saját bőrünkön kelljen aztán megtanulni azokat.
Inkább hozok pár példát.
Hollandia
„A hollandok első parancsolata úgy szól, hogy Gij zult niet klagen (Ne panaszkodj!). Ezért van az, hogy az egyszerű „Hogy vagy?” (Hoe gaat het met jou?) kérdésre a válasz: „Nem panaszkodhatom” (Ik mag niet klagen).
A hollandok egészen messzire elmennek, hogy bebizonyítsák, nem hazafiak, de képtelenek elviselni a negatív visszajelzést. Ha akár az országot, akár a viselkedésüket kritizálod, akkor azt kapod, hogy Als je het hier niet leuk vindt, rot dan toch op! (Ha nem tetszik, el lehet húzni.) Magyarul él a „megszoksz vagy megszöksz” törvénye.
Vannak jelentős és kedves kivételek, ám ettől függetlenül úgy látom, a hollandok meglehetősen indvidualisták és egyszerűen gondolkodnak. Aligha vádoltak még meg hollandot túlzott társadalmi érzékenységgel. Ahhoz túlságosan földhözragadtak (nem csoda, milliók élnek közülük a tengerszint alatt…) az ilyen finomságokhoz, amit egyébként is képmutató nonszensznek tartanak” – írta Rob (további érdekességeket is olvashatsz a hollandokról ide kattintva).
Franciaország és Spanyolország
Adrien helyzete azért speciális, mert vegyes kultúrájú családból származik, egyik fele francia, a másik spanyol.
„Ez folyamatos alkalmazkodást kíván meg a mai napig. Például én egy halkszavú ember vagyok, de amikor a spanyol barátaimmal vagy rokonaimmal beszélgetek, muszáj odafigyelnem arra, hogy hangosabb, dinamikusabb legyek, mert ők tényleg hangosabbak, mint a franciák.
Ugyanakkor Franciaországban nem viselkedhetek így, mert ott meg “hangoskodónak” bélyegeznének ugyanezért. De például a mai napig jellemzően később vacsorázok, mint a franciák, ugyanakkor esténként nem járok el annyit, mint a spanyolok.
Megtaláltam a helyem, teljesen egyértelműen francia ÉS spanyol vagyok – sem 100 százalékig francia, sem 100 százalékig spanyol. Talán 70/30 lehet az arány, ha tippelnem kellene.”
Svájc
Végül jöjjön a svájciak jellemzése Zuzzer billentyűzetéből.
„Az emberek alapból udvariasak, ez valahogy a francia anyanyelvű svájciakba bele van programozva.
Sokszor persze ez csak egy alapállás, aztán esetleg előbújik a svájciak istene a zsákból, de itt aránylag kevésszer cseszem fel az agyam például azzal, hogy zsigerből letegez valaki. (...)
Van még olyan dolog, amiben megsvájciasodtam, mégpedig az, hogy a helyi írott és íratlan szabályokat ki nem állhatom, ha áthágják. Itt kérem nincs vasárnapi fűnyírás meg ilyesmi, lehet hamarabb ugrok rá, mint a vérbeli tücsök.
Nyugalom van, a falunkban zéró darab szabadtéren tartott kutya lelhető fel, nincs ugatás, bégetés, mekegés. Eleinte nem is értettem, mi olyan furcsa, utána rájöttem, hogy az, hogy egyszerűen nincsenek ilyen Magyarországon a „tájképbe” szervesen beletartozó zajhatások.
Ami nekem még fontos, itt senkit se kezelnek le bácsinak meg néninek, itt halálodig Monsieur és Madame maradsz, nincs az a lekezelő stílus szerencsére meghonosodva, mint otthon és én ezt rendkívül fontosnak találom. "
Amikor senki sem akar győzni
Végezetül következzen a kulturális intelligencia egyik leggyakrabban emlegetett története egy kelet-ázsiai munkahelyre érkező nyugati menedzserről, aki az otthon megszokott módon próbálta növelni a hatékonyságot: komoly bónuszt ajánlott a legjobban teljesítőnek, függetlenül életkortól vagy státusztól.
Az ötlet borzasztónak bizonyult, a hatékonyság nem hogy javult volna, még romlott is. Amikor magához tért a döbbenetből, rájött, mit csinált rosszul.
Azzal, hogy egy adott csoportból egyetlen embert akart jutalmazni, voltaképpen nem őt emelte ki, hanem (az ázsiai felfogás szerint) a többieket szégyenítette meg. Egymás védelmében a helyi munkatársak önkéntelenül is összehangolták a munkavégzésüket, hogy senki se emelkedjen ki közülük. Gyakorlatilag senki sem akart „győztes” lenni, mert az egyben tiszteletlenség lett volna a kollégákkal szemben.
Becsületére legyen mondva, amikor a menedzser rájött, hogy megsértette a sajátjánál jóval inkább hierarchikus és a kollektíva együttműködésére alapuló helyi kultúrát, képes volt változtatni.
A megoldás az lett, hogy egy bizonyos cél elérése esetén a teljes csapatnak jutalmat ígért, a hatékonyság ettől az egekbe szökött. A csapat kohéziója nem került veszélybe, senkinek sem kellett „arcvesztéstől” tartania és még a vezető is bizonyított.
Nektek milyen tapasztalataitok vannak a kulturális beilleszkedés nehézségeiről és sikereiről?
(Fotó: pixabay.com/3dman_eu)
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek