oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2019. február 15. 06:30,  A hollandok és a szörny 54 komment

2019. február 15. 06:30 Határátkelő

A hollandok és a szörny

A hollandokról sokszor lehet hallani, hogy nem tartják sokra az udvariaskodást, pontosabban kissé sajátosan értelmezik. Mindez egy hír kapcsán jutott az eszembe, úgyhogy arra gondoltam, ma körüljárhatnánk kicsit ezt a témát, kibővítve azzal, hogy abban az országban, ahol éltek, mennyire udvariasak az emberek és ezt ti hogyan élitek meg.

cim_208.jpg

Elég nagyot megy a holland oldalakon és a közösségi médiában egy kék, Muppet-szerű szörny, ami a legfurcsább helyeken tűnik fel, íróasztalra fekszik, az ember ölébe ül… 

Az üzenet, amit (a nyitóképen is látható) Stef Blok külügyminiszter is tweetelt, a következő: „ne hagyd, hogy a Brexit az utadba álljon, vagy feküdjön!”, majd jön egy link egy hivatalos oldalra, ahol a holland cégek megnézhetik, milyen hatással lehet rájuk a britek uniós kilépése. 

(Nem mintha a mai poszt erről szólna, de zárójelben annyit jegyezzünk meg, hogy nem kis hatással, hiszen az Egyesült Királyság Hollandia egyik legfontosabb kereskedelmi partnere.) 

Hogy jön ide a hollandok nyers őszintesége? 

Nos, a BBC amszterdami tudósítója, Anna Holligan szerint a Brexit-népszavazás óta eltelt két évben a hollandok csendben és lelkiismeretesen próbáltak alkalmazkodni a helyzethez. 

A két ország között egyébként kereskedelmi, politikai és kulturális értelemben is erősek a kötelékek (és nem ritkán a hasonlóságok), olyannyira, hogy a hollandok talán éppen ezért érzik úgy, hogy markáns véleményt mondhatnak a kilépésről. 

Az őszinteség egyébként is a nemzeti büszkeség egyik forrása és meglehetősen mélyen gyökerezik a hollandok gondolkodásában. 

„Hollandiában mindig biztos lehetsz abban, hogy lesz egy vadidegen, aki emlékeztet a szabályok betartásának fontosságára. Az elmúlt 24 órában figyelmeztettek arra, hogy kapcsoljam le a biciklim lámpáit (reggel fél 9 volt, jócskán napkelte után), vegyem le a kávézóban a kabátom (éppen csak beléptem) és a kerékpáromat a kijelölt helyen állítsam le, ne egy lámpaoszlopnak döntsem” - írta Anna Holligan. 

„Nemrég valaki azt mondta, ez a tolakodó viselkedés arra az időre vezethető vissza, amikor nem volt állami infrastruktúra, így az emberek egymás irányításától függtek. Ha bárkinek eszébe jutna azt mondani a hollandoknak a Brexittel kapcsolatban, hogy foglalkozzanak a saját dolgukkal, rájönne, hogy pontosan ezt teszik. 

A Brexit hatalmas kék Muppetként való bemutatása nem csak a netes forgalmat pörgeti fel, hanem egyben emlékeztető az Európai Unióval üzletelni kívánók számára, hogy az ország nyitott az üzletre. Az üzenet nem más: erős, stabil ország vagyunk a szomszédban, ahol sokan beszélnek angolul” - fogalmazott a BBC tudósítója

cikk_8.jpg

„Képtelenek elviselni a negatív visszajelzést” 

Ez rendben is lenne, de milyen külföldiként szembesülni a hollandok hozzáállásával és kendőzetlen véleménynyilvánításával? Az alábbiakban következzen négy vélemény (innen), közte hollandoké is.

Az első, aki leírta véleményét, Rob, egy angol, aki immár 38 éve él Hollandiában, tehát nem lehet azt mondani, hogy ne ismerné a helyieket. 

„Terapeutaként sok olyan határátkelő expattal dolgoztam a világ minden részéből, akik (hozzám hasonlóan) szenvedtek a beilleszkedéssel és nagyrészt nem is jártak sikerrel, nem sikerült tartós, mély barátságot kialakítaniuk hollandokkal. 

Alig találkoztam olyan expattal itt, aki lelkes lett volna attól, ahogyan fogadták és kezelték ebben az egyedi és sajátságos országban, dat niet door God maar door de Nederlanders zelf is geschapen (amit nem Isten, hanem maguk a hollandok teremtettek). 

A történelmi érv az, hogy mivel a saját verejtékükből teremtették az országot, azt csinálnak a saját földjükön, amit akarnak, amibe beletartozik az is, hogy a buitenlanderek a szemükben alacsonyabb rendűek. 

Mivel a hollandok teremtették a saját országukat, így ők írták a saját imádott törvényeiket és íratlan parancsolataikat. Úgy tűnik, mintha semmit nem szeretnének jobban, mint mindenkit utasítgatni. 

A hollandok első parancsolata úgy szól, hogy Gij zult niet klagen (Ne panaszkodj!). Ezért van az, hogy az egyszerű Hogy vagy? (Hoe gaat het met jou?) kérdésre a válasz: Nem panaszkodhatom (Ik mag niet klagen). 

A hollandok egészen messzire elmennek, hogy bebizonyítsák, nem hazafiak, de képtelenek elviselni a negatív visszajelzést. Ha akár az országot, akár a viselkedésüket kritizálod, akkor azt kapod, hogy Als je het hier niet leuk vindt, rot dan toch op! (Ha nem tetszik, el lehet húzni.) Magyarul él a „megszoksz vagy megszöksz” törvénye. 

Én megtettem minden tőlem telhetőt. Az első pillanattól (ez 1980-ban volt) kezdve rengeteg erőfeszítést öltem a holland nyelv elsajátításába, és inkább a hollandok között mozogtam, mint a többi expattal. 

Gyorsabban és jobban megtanultam hollandul, mint a többi külföldi, hamarosan már olyan munkahelyeim voltak, ahol folyékonyan kellett írni és beszélni hollandul. De nem számított mennyire keményen próbálkozol, mindig buitenlander (kívülálló) maradsz. 

Például gyakran mondták: „Nou, je spreekt een aardig woordje Nederlands, maar ik hoor wél een accent.” (Nos, elég jól beszélsz hollandul, bár hallok egy kis akcentust.) Nagyon örültek maguknak, hogy rájöttek, nem vagyok holland. 

Persze nem szabad (túlságosan) általánosítani. Vannak jelentős és kedves kivételek, ám ettől függetlenül úgy látom, a hollandok meglehetősen indvidualisták és egyszerűen gondolkodnak. Aligha vádoltak még meg hollandot túlzott társadalmi érzékenységgel. Ahhoz túlságosan földhözragadtak (nem csoda, milliók élnek közülük a tengerszint alatt…) az ilyen finomságokhoz, amit egyébként is képmutató nonszensznek tartanak” – írta Rob. 

„Nem félünk kritikát adni és kapni” 

Másként látja született hollandként a helyzetet Wijnand, aki angol nyelvi környezetben élve és dolgozva a brit, az amerikai és a holland hozzáállás közötti különbségekkel kezdte. 

„Mindig meglep, mennyire indirektek az angolok és az amerikaiak közül is sokan. Például mi, hollandok, úgy véljük, valami lehet jó és rossz is. Az angolszászok sosem mondanák valamire, hogy rossz, talán mert az angol kultúra része a negatív dolgok kerülése, míg az amerikainak a pozitív iránti igény. Mindkettőben van egyfajta hajlam a „rossz” kerülésére. Ráadásul ezt tovább erősíti az angol nyelvben meglévő irónia, aminél a „nem rossz” például azt jelenti, hogy jó. 

Szóval szerintem két dolog van itt jelen párhuzamosan. Egyrészt a holland kultúra sokkal közvetlenebb, ami annyit tesz, hogy kevésbé félünk a negatív kritikától, akár kapjuk, akár adjuk. 

Mivel az angol tanult nyelvünk, sokkal inkább a szavak konkrét értelmére támaszkodva használjuk és nem kulturálisan - azaz nálunk a rossz az rossz, a jó pedig jó. Ennek alapja a helyes kulturális használat helyett inkább az idiómára és a nyelvtanra összpontosító középiskolai nyelvtanítás. 

Mindebből az következik, hogy ugyan technikai értelemben helyesen beszélünk angolul, de kulturálisan nem. Ezt lehet nyersnek, de akár frissnek is érezni” – adott egy lehetséges magyarázatot Wijnand. 

A hollandok és a szexuális forradalom 

A szintén Hollandiában született és nevelkedett Laura egészen érdekes szempontot dobott be a beszélgetésbe, méghozzá a hatvanas évek szexuális forradalmát. 

„A hatvanas évek nagyon mély hatást tett Hollandiára, részben ezért lett ennyire az egyenlőségen alapuló ország. Édesanyám egy nagyon formális társadalomban nőtt fel (Laura 1966-ban született - HÁ). 

Amikor viszont én munkába álltam, egyetlen ember sem volt, akit uramnak vagy hölgyemnek kellett volna szólítani. Mindenki tegeződött, a vezérigazgatót is beleértve. 

Amikor én felnőttem, a középiskolai tanárokat gyakran a keresztnevükön szólították és ez még inkább így volt, amikor a gyerekeim iskolások lettek. Amikor viszont általános iskolás voltam, akkor még mindenki megszólítása tanárnő vagy tanár úr volt, a vezetéknevüket használva. 

Mi, hollandok, nagyon nem vagyunk tekintélyelvűek. Ha az orvos azt mondja, ezt a gyógyszert kell bevenni, akkor mi hazamegyünk és utánajárunk. Ha pedig nem értünk vele egyet, visszamegyünk és megmondjuk neki. Ez teljesen normális Hollandiában. 

Tehát nem vagyunk elájulva a tekintélytől, mint más országokban (például az Egyesült Államokban). Ez lehet, hogy nyerseségként csapódik le, mintha nem tisztelnénk a másikat. 

Pedig igenis tiszteljük, de nem állítjuk piedesztálra. Nem attól lesz valakinek tekintélye, hogy magasabb pozíciót tölt be, az ilyen tiszteletet ki kell érdemelni” – írta Laura. 

A gyorsaság hatékonyság, a hatékonyság pénz 

Az olasz Tristano 2012 óta él Hollandiában és úgy látja, a hollandok nyers őszintesége mögött egészen praktikus okok húzódnak meg. 

„Az egyenesség gyors. A gyorsaság hatékonyság. A hatékonyság pénz. 

A gyors visszajelzés a probléma gyorsabb megoldását jelenti. Nem áll jól a ruhád? Nem hát, és jobb lenne, ha nem hordanád, mert kövérít. Elég, ha annyit megteszel, hogy a mondatot azzal kezded, hogy „adhatok egy tanácsot?”, amire persze igennel kell felelni, mert ettől függetlenül elmondod – és aztán már azt mondasz, amit akarsz. 

De lássuk ennek a pozitív oldalát is: nem fogom a szemedbe mondani, hogy „milyen fantasztikusan nézel ki!”, hogy utána a hátad mögött utálkozzak. Azt kapod, amit látsz. 

Nem vagyok holland, de elég gyorsan megtanultam értékelni az egyenességüket. 

A másik, hogy itt nem tartják elfogadhatónak a passzív agresszív viselkedést. Olaszországban szinte minden kritikára az a válasz, hogy „azt hiszed, te jobb vagy? nézz a tükörbe, mielőtt engem kritizálsz!”. Itt a negatív visszajelzést csendben és jórészt tényekre alapozva, érvelve fogalmazzák meg. Más kérdés, ha ezt antiszociálisnak tartod – akkor maradj távol tőlük” – így Tristano. 

És akkor a már a poszt elején is feltett kérdés: abban az országban, ahol éltek, mennyire udvariasak az emberek és ezt ti hogyan élitek meg?

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Hollandia Brexit

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr9114627930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2019.02.15. 07:49:00

hollandok és a szexuális forradalom...Sylvia Kristel:)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2019.02.15. 08:12:33

A hollandok őszintesége nagyon jó az üzleti életben is, gyorsan lehet tárgyalni velük és nincsenek felesleges időhúzó körök.

tanato 2019.02.15. 08:19:38

@Golf2: Egy alkalommal én is jártam Amszterdamban,meg is döbbentett a nyíltan kapható kábszer és a nyiltan magukat mutagató kurvák utcájájának is/köztük magyarok is/ látványa is.
Ugyanakkor Európa egyik legnagyobb bigott református állama, a magyar ref lelkészhallgatók oda járna posztgraduális képzésre nagy számban.
Érdekes ez a kettős hozzáállás a világ dolgaijoz.

meatclone 2019.02.15. 08:26:30

" Tehát nem vagyunk elájulva a tekintélytől, mint más országokban (például az Egyesült Államokban)"
Ezt nem tudom hogy honnan szedte a lany, de szerintem soha sem elt az USA-ban. (Hollandiaban szuletett es nevelkedett)
Az egeszsegugyben dolgozva elmondhatom hogy nincsenek elajulva a tekintelytol, sot sokszok mindent jobban tudnak .
A rendoroktol sincsenek meghatodva, lasd a sok rendor civil konfliktust. Mar maga a tegezodesi nyelv is tekintely ellenes es alltalaban a tarsadalom is eleg individualista.
Ez persze az en velemenyem es 33 ev tapasztalata.

Golf2 2019.02.15. 12:10:33

@tanato: Fél Nyíregyháza ott van,a kissebbség...

2019.02.15. 13:06:10

@Golf2:

“Fél Nyíregyháza ott van,a kissebbség...”

Ezt honnan tudod, voltál ott?

Shaktee 2019.02.15. 15:01:46

@Golf2: gyorsan elobujt erre a zolee vajda :-))

2019.02.15. 16:04:40

@Shaktee:

Ki bujkál?

Dolgozok, nekem nincs idom egesznap itt qurni a legyet &===)))}

Shaktee 2019.02.15. 16:07:56

@CyberTroll: pedal to the metal, már az is bulcsa? :P

juletræ 2019.02.15. 16:22:50

"Aligha vádoltak még meg hollandot túlzott társadalmi érzékenységgel." - Ez (sajnos) nem igaz, lásd még a "sterke schouders dragen de zwaarste lasten" meg az "eerlijk delen" mondásokat. Amely mondások a gyakorlatban az 52% os marginális SzJA-ban manifesztálódnak. ( Amely nyivlán az osztalék adóztatására nem érvényes ;) )

"Mi, hollandok, nagyon nem vagyunk tekintélyelvűek." - Ez így igaz. P.l. amit a fönök mond, azt mindog alávetjük kritikának - ha van értelme, akkor megcsináljuk ;) . Egyébként meg a beoordelingsgesprek-en ( éves értékelés) felrója a fönököd, ha nem gondolkodsz kritikusan a cég folyamaiatról és nem alakítod ki a saját véleményedet arról hogy mit is kéne csinálni ( persze indolkással alátámasztva).

Iemand wordt op zijn/haar gedrag aangesproken - mindenkit megkritizálnak/megrónak a viselkedéséert. Ez megint helyes: ha valakit zavar a másik, ugyan mondhassa már el neki, hogy mi a probléma. A kritikát valóban nem mindig bírjuk, de szeretünk kritizálni ;) . Ellenszer: ha egy holland megkritizál, nyugodtan visszakritizálhatod, akár irónikus stílusban is ;) . Ezzel kivivod a tiszteletünket / tiszteletüket ;)

A szabályszeretet külön becsülendö - föleg az eszkargók és egyéb levanteiek között, akik a közlekedési szabályokat nem tartják be. NL-ben betartják - de kicsit "tegen de zin in ", a szájaizük ellenére. Ebben az óriási büntetések is segítenek. ( P.l. ha a körforgalomban a kocsikereket csikorogtatod, azért 95 eur büntetést ronak ki ;) , Egy km túllépés 10 eur, és nem, nem úgy mérnek, mint a magyarok, ahol a 130 helyett 150 is megengedett. ).

És valóban nem fogadják be az idegent - akit ez zavar, az tényleg menjen haza. [ engem annyira nem, szerintem pont annyira kedvesek, amennyire az nem terhes. A több kevesebb lenne]. Nyilván az is segít, ha úgy nézel ki mint ók ( magas, szöke, esetleg kékszemü - ezt tapasztalatból tudom ), és ha jól beszélsz hollandul. [ Nyilván ha allochtoon vagy, olyan szakmát kell válsztanod, ahol keveset kell beszélned, inkább írnod kell - ott is inkább programot ;) ].

Egyébként viszont tényleg közvetlenek - a buurtben a szomszédok üdvözlik egymást [ nem úgy mint az eszkárgóknál], tiszták, és ismerik és alkalmazzák is a szemétgyüjtö használatát [ nem úgy mint a francia szomszédom, akit el is neveztem kukaterroristának emiatt], és kooperálnak az emberrel ( persze inkább a Winex- wijkekben, és az annál jobb helyeken, ahol azért a középsztály lakik, aki tud viselkedni.). A gyerekek kifejezetten barátságosak ( a többiek szüleivel is ) .

összefoglalva: annak ellenére, hogy valóban allochtoon maradsz ( söt: a gyerekeid is :) ) de ez nem akadályoz meg abban, hogy boldogulj, hogy jobb állásokat csípj meg, mint az autochoon lakosság úgy 90%-a, és hogy elöléptessenek. Annak ellenére, hogy nem vagy haveri kutya.

Két gond van csak:
1. Magas az SzJA ( inkomstenbelasting)
2. Nincs családi adózás.
Ezek viszont igen-igen nagy gondok, sajnos.

Shaktee 2019.02.15. 16:27:23

@juletræ: " söt: a gyerekeid is "

Miért?

Golf2 2019.02.15. 17:27:14

@CyberTroll: Te is említetted régebben.

juletræ 2019.02.15. 17:27:37

@Shaktee:
Az allochtoon definicioja szerint ha valakinek a szülei allochtoon-ok,akkor a gyerek is az lesz, még akkor is ha NL-ben született. Az unoka már autochtoon.
Ezt a GVB (gemeentelijke basisadministratie) is nyilvántartja.

Allochtoon pedig az, aki nem NL-ben született.
nl.wikipedia.org/wiki/Allochtoon_(persoon)

Shaktee 2019.02.15. 17:35:26

@juletræ: Nem a definiciora voltam kivancsi, hanem a megkuloboztetesre, ha egy ott szuletett magyar vagy mas bevandorlt gyerek 100% holland tudassal miert kivulallo..

juletræ 2019.02.15. 19:07:58

@Shaktee: En nem igazán érzem: itt nincs olyan mint az eszkargóknál.
Az a lényeg, hogy "meedraaien met de samenleving" és hogy "doe het gewoon", vagyis lássák rajtad, hogy a társadalom tagja vagy.

Nyilván valamekkora megkülönböztetés van, _nade_ ez magyarországon is van, ha nem vagy haveri kutya. NL-ben a jó állások sokkal inkább értékelvü módon töltödnek be, mint máshol ( p.l. Levantében vagy a posztkomcsi országokban).

Az arabokkal az a baj, hogy kvázi fogni kell a kezüket, nem képesek asszertíven létezni a társadalomban, holott szerintem ez minden világok legjobbika. Mivel erre nem képesek, nem lesznek ( a szó anyagi értelmében) sikeresek, és robbantgatni
kezdenek.Van a groene amsterdammeren egy cikk ( elég friss),

www.groene.nl/artikel/wat-ik-van-is-vind-wat-denk-je-zelf

www.groene.nl/artikel/bidden-in-pak

Szerintem semmi gond ( ha látják hogy szöke & kékszemü vagy, több adót fizetsz mint ök és tudsz hollandul.)

Platonica 2019.02.15. 19:34:42

@Shaktee: szerintem ez mindenutt igy van. A No-ban szuletett/felnott, total nemet ajkunak atjovo unokahugomeknal is, v a sajat gyereknel is, aki anyanyelvieket megszegyenito angolsaggal beszel, elit iskolakba jar, stb...Eleg ha raneznek a nevere, amit kiejteni se tudnak. (Bar enyem me'g szineiben is egzotikus kategoria:-)

Ettol fuggetlenul en ugy vagyok, mint @juletræ: nekem pont eleg az a fajta befogadas, amit kapunk, asszimilalodni amugy sem szeretne'k.

Shaktee 2019.02.15. 20:11:05

@Platonica: Nálunk nincs, aki itt szuletett arra nem nyomhatnak rá semmilyen stemplit.

juletræ 2019.02.15. 21:05:10

És igen, az hogy a nyelvet jól tudjad, az alapvetö.
P.l. amikor franciaórára köteleztek, akkor a francia kifejezéseket mindig dánul írtam ki és megpróbáltam szinkronban lefordítani a francia dolgokat ( nyilván az írottat) hollandra, hogy ezzel is edzzem a memóriámat. Pluszban minden héten elolvasom az NRC 7 végi számát ( + az érdekesebb kifejezéseket kiírom), hogy ezzel is tökéletesítsem a nyelvtudást. Sajnos itt eszkárgóniában a Berlingske csak neten elérhetö :(.

[ Sajnos egy helytöl eltekintrve a holland fizetések elég gyengék, ha nem vagy vezetö. Ahhoz hogy vezetö légy, a nyelvtudás egy kellék. Pluszba, ha van valahonnan egy útleveled, akkor kutya kötelességed az adott ország nyelvét minél jobban beszélni.
Drukkoltam, mint a fene, hogy az EBA északi országba költözzön - erre, puff, csak a Patkányok Városa lett a befutó :( ]

juletræ 2019.02.15. 21:05:11

@Platonica: Megpróbálok hasonulni hozzájuk, igen sok dologban megy is, egyben nem.
Egyenesen megdöbbentö, hogy a nem várt, kellemetlen meglepetéseket milyen halálos nyugalommal reagálják le.

Például emberunket az autópályán hátulról megforgatta egy kamion, majdnem meghalt, és erre lakonikusan megjegyzi: "Zo. Dat vrachtwagen ... ".

A dánokra is igaz ugyanez. P.l. a dán rendörség már 20 percen kerget valakit, földutakon 150 km/h-val, emberünk majdnem árokba fordul, mirefel a mellette ülö rendörnö fahangon megjegyzi: Hans, most nagyon megijedtem.

Ugyanaz az eszkargóknál ( egy férfi & egy nöi rendör): mint a baromfiudvar, a férfi rikoltozik, fejhangon, a nö meg kotkodácsol.

Meg p.l. ott bünteti szénné a rendör, valami 520 eurora, errefel emberünk megjegyzi, hogy "Zo, het wordt een beetje duur, toch?".

A gyerekekkel mindig haláli türelmesek, nyugodtak ( mondjuk én is, akkor is, ha nyilvánosan ütlegel, vagy pofoz - szépen nyugisan elmagyarázom neki, hogy ez miért nem jó, amit most csinál ;) )

Egyszerüen csodálatos, szerintem a civilizáció csúcsa, próbálom gyakorolni, már megy is, de még nem olyan mesteri szinten, mint az autochtoon nederlandereknek és a nem-nydanskerne-knek ;)

juletræ 2019.02.15. 21:08:11

Ja a névadás: a kisfiunk nevét direkt holland módra anyakönyveztettük ( bár a magyar konzul, ahol csak udvariasságból jártunk, mindenáron a magyar írásmódra akart rábeszélni).
A második névnek egy dán nevet ( Thorbjørn - dán módra írva) szerettem volna, de a feleségemnek nem tetszett, így a második név egy echte német név lett ( ami DK-ban és NL-ben is gyakori).

Ami jó Ény-Eu-ban, az a bizalom magas szintje. NL-ben is, de DK-ban meg hihetetlen. Néhányan naivságnak veszik, de nem: egyszerüen kellemesebb élni gyanakvás nélkül, a másikban megbízva.
Viszont amig DK-ban éltem, igyekeztem tenni, hogy ez így is maradjon: a triviális dolgokon ( azaz ami rajtam múlik) kívül p.l. ha bolti tolvajt láttam ( kivétel nélkül menekült vagy nydansk), aktívan résztvettem a feltartóztatásukban ( amig a rendör ki nem jött). És p.l. a közlekedésben abszolut a skandináv mentalitást követem ( a 80 az 80 és nem 83, pláne nem 90 - és nem azért mert jön a rendör :). A töküres úton, az éjszaka kellös közepén is várok -mint gyalogos!- a piros lámpánál, satöbbi. ). Rá is ragasztottam a kocsira egy NLes matricát meg egy Dannebrog-ot, hogy vételtenül se nézzenek eszkárgónak.

Ami meglep, az az, hogy a dánoknál is van korrupció. P.l. amikor az igen jó állaptban lévö andelsboligomat el kellett adnom ( a meghatározott áron), többen is kívántak ( nem nydansker-ek) csúszópénzt adni ( penge under bordet), hogy a 63 jelentkezöböl öket válasszam. Na ja, a lakásinség.

Itt az eszkergóknál meg hülyének néz a nyanya, amikor fél óra mulva visszmegyek a kasszához hogy bics, ezt-és-ezt nem blokkolta be nekem, ugyan már, hadd fizessem ki :)

M. Péter 2019.02.15. 21:08:37

A jelenlegi király is allochtoon, az apja német, az anyai nagyapja is. A holland uralkodók hosszú idő óta mindig külföldiekkel, főleg németekkel házasodnak.

gabors 2019.02.15. 21:25:32

Na vegre egy brexit-es cikk ! Soha semmit nem lehet errol hallani :-)

gabors 2019.02.15. 21:29:36

@gabors: "Na vegre egy brexit-es cikk !"

Na semmi erdemi a BREXIT-rol csak click-bait ... basza meg ...

Nem lehetne valami brexites cikket betenni mar ?

gabors 2019.02.15. 21:32:37

@meatclone: "Ez persze az en velemenyem es 33 ev tapasztalata."

en is kb igy latom igaz meg csak 28.5 eves tapasztalat lehet legnagyobb resze NYC szoval lehet idovel megvaltozik vagy vannak mas helyek is ahol felneznek pl a kiraly-ra ...

gabors 2019.02.15. 21:40:26

@Shaktee: "@Platonica: Nálunk nincs, aki itt szuletett arra nem nyomhatnak rá semmilyen stemplit."

ez azert nem egeszen tunik valosnak (talan feher europaiknal igen) de van munktarsam Kanadabol es mivel kinai volt az anyja o is kinai hiaba persze Kanadai allampolgar de attol meg chinki...

(persze egy amerikai-kinaival csinaltak kanadai/amerikai-kinai gyerekeket itt NYC-ben) .... nyaron meg kuldi a kanadai ethnic taborba a kicsiket

Shaktee 2019.02.15. 21:45:23

@gabors: Parirokra nem irjak ra, europaban igen - ha olvasod is az elozmenyeket.

De nalatok sincs maskent, ha a deli ketfoguakat nem szamitjuk bele - tokmindegy hogy mi a neve aki mar amerikaban szuletett.

gabors 2019.02.15. 22:04:52

@Shaktee: "@gabors: Parirokra nem irjak ra, europaban igen "

ezt nem vettem eszre persze tele volt mindefele kulfoldi nyelvu kifejezessel mintha tok alapbol "dutch"-ul illene tudnom

most megkerestem ez lenne az ???

'Ezt a GVB (gemeentelijke basisadministratie) is nyilvántartja."

sokat gondolkoztam meg azon is hogy mi a fasz lehet "eszkergókná" most mar "sejtem" de nem "tudom"

ez sem rossz "a deli ketfoguakat " meg nem hallottam es tukorforditas sem segit ....

Platonica 2019.02.15. 22:39:54

@Shaktee: ki mondta, hogy ra'nyomnak? Nem a hivatalos verziorol beszeltem. Csak ami atjon meta-szinten;-)

@juletræ: hehe, pont par perce fejeztunk be egy dan filmet (Jagten), nos hat egy nagyon oszinte, nagyon hiteles bemutatasa egy szenzitiv temanak. Videki kornyezet, hetkoznapi, egyszeru emberek, szoval nem valosagtol erugaszkodott..., es bizony megmutatta az erzelmi amplitudokat rendesen.

A gyanakvasmentes, kolcsonos bizalmon alapulo elet meg valoban egy ajandek, egyetertek. Nekunk is bejon itt.

morph on deer 2019.02.16. 07:50:40

Én cirka harminc plusz évet leéltem külföldön, többnyire Svédországban, de a holland életszemlélet onnan nézve is nyerő. A svédekkel sincs érdemi problémám, de Hollandia, azaz Amszterdam ahhoz képest is más.
Volt szerencsém megismerni, mivel a cég akiknek dolgoztam ott is nyitott irodát.

Nekem bármikor Amsterdam jön be, még Stockholmhoz vagy Göteborghoz képest is, pedig egyik sem egy zárkózott város.
Amsterdam úgy illett hozzám, “mint kesztyű a kézhez”, ahogy az amerikaiak fejezik ki. Pedig nem vagyok narkós, ha arra gondolnál. (Azzal együtt, hogy egy francia srácnak én sodortam meg a jointját, - mert nem bírtam nézni, hogy mennyire ügyetlen, - holott nem is dogányzom )

Érdekes módon ott éjjel kettőkor is biztonságban éreztem magam, a kurvák, stricik és kábszerárusok között, ki tudja, miért!
Az igaz, hogy csökött agyú fideszesek nem voltak a kőrnyéken, bár bőven voltak egyéb magyarul is értő faxxszopoók....

Már akkor is “jonban” teljesítettünk, ezt mind tudom.
De már akkor sem voltam büszke arra, hogy a legtöbb qrvávsl az anyanyelvén is tudnék egyezkedni, byilcán bennem van a hiba!

Mindenesetre az országimázson sokat lendített a lámyok szorgalma, ehhez kétség sem fér..!

sebi77 2019.02.16. 07:50:57

Érdekes amit a holland mond arról, hogy nem anyanyelvi beszélő nyilván egyenesebben és nyersebben beszél angolul. Ezt lehet tapasztalni olyan külföldinél is aki magyarul beszél. Szóval ez egy létező dolog, és én is pont ezt hoztam fel minap a hollandok védelmében. Azóta beszéltem még 1-2 hollanddal, ill. végiggondoltam milyen tapasztalataim voltak velük, és kezdem azt hinni hogy tényleg bunkók. Mármint nem mindegyik, hanem ahogyan elmozdultak össznépileg az egyenesség irányába, gyakrabban fordul elő köztük olyan aki objektíve bunkónak tekinthető.

sebi77 2019.02.16. 07:51:02

@juletræ: Nagyon érdekes amiket írsz, de lehetséges hogy akik a fórumot olvassák nem tudnak se hollandul se dánul, valamint hogy merre van eszkargónia.

hhh. 2019.02.16. 07:51:13

Kár szépíteni, a hollandok simán csak bunkók. Főleg, ha esetleg külföldre szabadulnak.
2 forintért a saját anyjukat is eladnák, de vadidegent már 20 centért hátbaszúrnak.
(Tenger)szint alatti népség.

juletræ 2019.02.16. 08:51:15

@sebi77: Eszkárgónia Athusnál kezdödik éz Perpignan-ig tart ;)
A zidegennyelvü kifejezésekért elnézést ;)

Egyébként a hollandok nem bunkók, csak éppen a felesleges köröket nem szeretik/szeretjük. Itt nincs ánsántézás, bonzsúrozás, es-sze-ku-vule-vú zás, itt minden a hatékonyságért van.
A hollandok nagyon barátságosak, és segítökészek, ha segítségre van szükséged. Na ja, véleményük az van, és ezt közlik is veled.

( P.l. a franciák lépten-nyomon ánsántéznak, de rendkívül arrogánsan elhajtanak, ügyfélközpontúságuk koszinusz pifél és konkrétan úgy vezetnek mint az állatok. Pedig ök a politessze-t igen fontosnak tartják. Képzelem, mi lenne ha nem tartanák annak :) )

juletræ 2019.02.16. 08:56:44

@sebi77:

Ja igen: pont két napja egy értekezleten szép körmondatokban (egészen pontosan 4 ben) küldem el az inkompetens ICT-st a freaking @@@@-ba, mert ugye, a cultural awareness ezt igényli és nem akarom, hogy még egyszer diversity course-ra küldjenek.

Erre a francia kollegám megdicsérte a szemantikai és szintaktikai teljesítményemet :D.

Mirefel nem bírtam ki, hogy hozzá ne tegyem: ezt NL-ben 5 szóban össze foglaltam volna, de ugye, tudom, hogy a cultural awareness milyen fontos. :)

theman 2019.02.16. 09:10:42

@sebi77: Igen, megmondom őszintén ugyanez a véleményem.
Olvasom, mert érdekes, de a helyesírás, a felcserélt és kihagyott betűk, ékezetek hiánya borzasztóan megnehezíti. Nem vagyok nyelvtannáci de így értelmetlen.

Willkommenskultur 2019.02.16. 10:43:31

A magyarok kivetelesen nyiltak, oszintek, akar durvak izles szerint. A hollandokat nem birom kulonosebben.

geeeteee 2019.02.16. 12:56:54

@gabors: Pont az eszkargón nem akadtam fent, bár lehet bántó is, mint a szőröstalpúzás. Magyarul is hallani azt, hogy csigazabálók.
A holland meg német-angol-pidzsin, két sör-két feles után írod, olvasod. :D

martineden 2019.02.16. 14:49:30

@hhh.: Nem igaz.Valoszinu magadbol indulsz ki,es masra vetited ki.Nagy tobbseguk nyilt es segitokesz,a gyerekeket pedig imadjak,de sokkal korrabban onnalosagra nevelik,mint M-orszagon.

juletræ 2019.02.16. 17:37:42

@martineden: igen, meglepöen türelmesek a saját és a mások kiskölykeivel.
nem büntetik a gyereket hanem megmagyarázzák neki hogy mit csinált rosszul és hogy legközelebb mit csináljon.
ami a holland utilitárius szemléletböl ered: az a cél, hogy a viselkedés a megfelelö irányba terelödjön. És azt nézik, hogy erre mi a legmegfelelöbb eszköz. Nyilván nem a pofon meg a retorzió: akkor a gyerek félelmböl fog engedelmeskedni, de nem érti hogy miért is kell így csinálnia.

Archie525 2019.02.16. 19:08:39

Off
Nem tudom, hogy általában milyenek a hollandok.
Azt viszont elmondhatom, hogy életem első, sőt legnagyobb szerelme egy holland lány volt.
Sajna, a sors úgy hozta, hogy Ö "nyugaton" élt (remélem még most is él), Én meg a "keleti blokkban".
Remélem a kis mondókámmal nem vontam el senkinek a figyelmét az indító témáról.

ételizésítő 2019.02.16. 20:10:16

@meatclone:
Az angolban nincs tegeződés, a tegező forma (ye, thee, thy, thine) kiveszett.
Az angolban csak magázódás van.
Ciki, hogy 33 év alatt ennyi sem esett le.

@Platonica:
"aki anyanyelvieket megszegyenito angolsaggal beszel"
Kamu.
Vagy úgy értetted, német anyanyelvűeket megszégyenítő angolsággal? Mert az esetleg elképzelhető.

Shaktee 2019.02.16. 20:45:07

@ételizésítő: Magáznám az unokáimat?

Na majd még 35 év s vágom itt a dolgokat :DDD

Platonica 2019.02.16. 22:14:57

@Shaktee: Vagy esetleg kommentelo nem tudja pontosan;-)
Nem arrol van szo, h csak magazodas lenne az angolban, hanem arrol, hogy a regebben parhuzamosan letezo tegezo-magazo formakbol az egyik elkopott, es csak egy alakvaltozat maradt fonn ma'ra, ami dupla funkciot lat el: mind formalis, mind informalis kontextusban ugyanazt a nevmast hasznaljuk, (ami RE'GEN a magazo alak volt.)
Ettol me'g nem kell azt gondolni (pont ahogy te is irod), hogy pl egy szulo/nagyszulo magazna a gyereke't/unokajat:-))
Szokta'k az angolt 'tegezo' v 'magazo' nyelvnek is hivni, de ez egy egyik sem helytallo igy onmagaban.

Shaktee 2019.02.17. 01:26:17

@Platonica: Szó sincs a tegezésre/magazásra angolul, sose volt, s nem is kopott el.

juletræ 2019.02.17. 10:15:29

@Archie525:
Szerintem a holland nök az egyik legszebbek a világon. ( A másodikok a skandinávok.).
Gyönyörü arc, szöke/szökesbarna haj, kék/zöld szem, magas, jó alak.
Az egész ország tele van Doutzen Kroes-okkal ;)

Platonica 2019.02.17. 13:56:06

@Shaktee: Igy van, ilyen szavak konkretan nincsenek. (Viszont maga a formalis v informalis YOU alakvaltozatai leteztek, de a nyelv egyszerusodesevel csak az egyik maradt fonn.)

Shaktee 2019.02.17. 14:29:50

@Platonica: Ha nem érted hát nem érted :)

You.

Platonica 2019.02.17. 14:52:06

@Shaktee: Hm, mar az elobb is volt egy erzesem, hogy felreertetted a tegnap esti kommentemet (veled ertettem egyet az elozo hozzaszoloval szemben, sajnalom, ha nem jott at).

Az viszont teny, hogy nem ertem, hogy mit nem ertek:-D

Te ugy gondolod, hogy nem letezik a nyelvtorte'neti szpontbol elveszitett masik alak? Nem baj, ha nem akarod tovabb feszegetni, nekem ez tanult szakmam, de egyetertek, hogy folosleges ezen ra'godni:-)
High five:-D

Shaktee 2019.02.17. 15:01:41

@Platonica: Olvasd el megint hogy az eredeti válaszom milyen marhaságra volt válasz :)

Platonica 2019.02.17. 15:14:44

Mar akkor is elolvastam, es akkor is egyetertettem veled, ahogy irtam is:-)
Ez tovabbra is fennall.

(Etelizesitonek is igaza van reszlegesen, de a konkluzioja...? A stilust nem is emlitem:-(.)

Shaktee 2019.02.17. 15:21:48

@Platonica: good, lapozzunk, csomagolok...vár Roatan.

ételizésítő 2019.02.20. 07:13:41

@Shaktee:
Magázod bizony, mivel az angolban nincs tegezés.
Ahol magázás nincs, az a svéd. De ott is csak pár évtizede, egy rendelettel törölték a (gondolom, egyébként sem nagyon használt) magázást/önözést.

"Szó sincs a tegezésre/magazásra angolul, sose volt, s nem is kopott el."
Hogyne lett volna, te szerencsétlen, olvass 200 évvel ezelőtti angol irodalmat, vagy mondjuk Bibliát.
Nem te vagy az a magyar, aki 35 éve kint él, de elvárja, hogy a szomszédság tanuljon meg magyarul, mert ő angolul képtelen?

A you/you/your/yours a magázás.
A tegezés a thou/thee/thy/thine volt (már ha felfogod, mi ez a négy alak), csak kikopott, maradt a magázás, tegezés nincs az angolban.
Sőt, ha hiszed, ha nem, az angol 200 éve még ragozó nyelv volt. Kb. mint a mai német.

@Platonica:
Talán tanulj meg angolul, és majd rájössz.
A kamut meg elég egyértelműen az idézett sorra.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása