oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2018. november 02. 06:30,  Magyarnak lenni állapot 194 komment

2018. november 02. 06:30 Határátkelő

Magyarnak lenni állapot

Inkább érdekes vitaindítónak nevezném a mai írást. Beküldője (nevezzük Bélának) véleményével sok ponton lehet vitatkozni, én sem értek vele egyet sok mindenben, de éljen a sokszínűség – lássuk tehát, miként látja ő a dolgokat!

Magyarország kívülről – új sorozat a Határátkelőn! Milyennek látod Magyarországot egy másik országban élve, mennyit változott az elmúlt években és miben? Írd meg a véleményed a hataratkelo@hotmail.com címre!

budapest_5.jpg

„Nem szeretnék hangzatos közmondásokba bocsátkozni. „Szívet cseréljen, aki hazát cserél!" - és még vagy ötven ilyen.

Minden ember neveltetésének, körülményeinek, szocializálódásának köszönthetően alakította ki felnőtt korára az igényeit. Mind anyagi, tárgyi, és ember kapcsolati irányban.

Lamborghini, 1000 négyzetméteres úszómedencés palota, külföldi utak, öltözködés, VAGY mint a Kunhalmi geológus, aki egy nagyon értelmes, tanult intelligens ember, remeteként él nagyon boldogan egy erdőben petróleumlámpa mellett és BOLDOG! 

Én személy szerint soha nem voltam becsvágyó, nagyratörő, stb. Diplomás, művelt, intelligens a világ dolgaiban tájékozott kultúrember vagyok. 1986-tól 1996-ig szakmából kifolyólag 42 országban éltem és dolgoztam. 

Előtte rockzenekarokban doboltam, festettem, verseket és novellákat írtam, amelyek az ÉS-ben meg is jelentek, sőt a rádiókabaréban is 2 „művem” szerepelt. Tahi Tóth László felolvasásában. 

Sehol, soha, de soha nem éreztem magam úgy (a világ bármely pontján, bárkivel, a legkedvesebb és barátságosabb emberek között sem), mint itthon. Mongólia, U.S.A, ázsiai országok, Észak-Afrika, stb. 

Magyarnak lenni egyszerűen állapot. ÉS ENNYI. Az Egyesült Államokban 4000 dollárt kerestem havonta, amikor az átlag amerikaiak 1700-at. Nem pénz, csakis közérzet kérdése. 

Egy viccet elmesélni sehol nem lehet úgy, mint magyarul. Szarkazmus, cinizmus, irónia sehol sem olyan, mint itthon. 

Gasztronómia. Végigettem 42 ország ételeit. Háztartásokban, éttermekben, szállodákban. Töltött káposztához hasonló, gulyásleveshez hasonló, mákos gubához hasonló, de minek soroljam? 

Itt, itthon, mindig minden más. MINDEN. Alig vártam néha, hogy hazaérjek. Direkt elmentem a tömegközlekedési eszközökre (pedig mindig volt autóm), hogy lökdössenek, büdös legyen, és utáljanak, és lenézzenek, és tahó módon ellenőrizzék a jegyemet 8 általánossal. 

A nyugati világ, főleg a legfejlettebb országokban, túlságosan steril. Őszintétlen mosolyok, bájgúnáros How are you?-k, Kák gyelá? Vi géc? direkt írtam fonetikusan. miközben magasan tesznek rá, hogy tényleg hogy vagy. 

Itt, ha leköpnek, az egyenes, ha szeretnek, az biztosan így van. 

Menjenek csak ki, éljenek, élvezzék a kapitalista világ minden „áldását”, technikalizációban elveszett emberi kapcsolatait, méregdrága orvosi számláit, és valóban lenyűgöző építészetét, múzeumait, operaelőadásait. 

DE itthon lesznek itthon. Senkit nem érdekel a kocsijuk, ruhájuk, ékszerük, magasan tesznek rá. Dicsekedni csak itthon lehet. 

Utóirat: most voltam Kínában kétszer is. Egyszer egy hónapot, másodszor 6 hónapot. Sok minden csodálatos, és érthetetlen is. Az ételek mások, az itteni kínai kaja sem olyan. 

Rohamléptekkel a technika világában, de a lakosság abszolúte nem készült fel erre még. Rosszul vezetnek, rosszul használnak mindent. Nevetséges. 

Voltam Tibetben, Nepálban egy-két napot. Ott természeti népek élnek a maguk természetességében. Az igen. Itt a Nagy Fal, a Tiltott Város, porcelán, agyagkatonák, és ennyi.”

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr1914338765

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Burgermeister 2018.11.02. 07:35:19

Összesen mennyit éltél "kinn" és itthon?

Burgermeister 2018.11.02. 07:35:22

Az a 10 év folyamatosan kinn volt?

Bicikliző medve 2018.11.02. 07:36:29

Mit lehet erre irni? Kinek mi jon be az eletben. Nekem pl herotom van mindentol, amit itt megirt a posztolo, de en nem is magyarnak tartom magam, hanem europainak. Nekem europa a hazam, es itt szeretek mindent, ami europai, es kulturalt keretek kozott zajlik. Igy szep az elet, hogy sokfelek vagyunk.

Antal Jozsa 2018.11.02. 08:04:34

@Bicikliző medve: ha a gyerekeimnek azt mondanam hogy mi europaiak vagyunk akkor mit mondjak milyen nyelvet beszelunk? Es miert? Az mas hogy az oviban majd a suliban kinevetnek az "europaisagert" . Meg jo sok viznek le kell folynia a Dunan hogy ezt lehessen mindani batran hogy en elsosorban europai vagyok masodorban magyar nemet stb..Felnottkent mar

Antal Jozsa 2018.11.02. 08:04:52

Marmint ugy ertem higy felnottkent konyebb europainak lenni hogy sokan eltek mar sok orszagban es megszakad a kotodesuk az hazajukhoz.europai nemzet sokaig nem lesz, tegyuk fel a kerdest van pl brit nemzet? Igazabol angolok skotok wales-iek vannak ha nem tevedek pedig mindenki beszel angolul. Akkor egy skot mondhatja magarol hogy en elsosorban europai vagyok utana brit aztan skot....na mindegy a magyar nepszamlalas megenged tobbfele nemzetisegi megjelolest ugyanannak a szemelynek,de ebbe még az europai bem tartozik bele. De remelhetoleg ez majd valtozik de ma meg ez nekem fura.

IT Knight 2018.11.02. 08:38:33

@Antal Jozsa: ilyet még a legelvakultabb ballibek sem mondanak nyilvánosan.

A világban épp egy nemzeti, jobboldali fordulat megy végbe (Putyin, Trump, Brexit, Erdogan, Orbán, Bolsonaro), tehát ezt a nagy EU összeborulást annyira ne várd.

IT Knight 2018.11.02. 08:38:33

A posztot egyébként nem nagyon értem. Vannak, akik bölcsebbek lesznek a sok utazástól és vannak akik egy kicsit beleőrülnek.

Poszt toló nekem sajna az utóbbinak tűnik.

IT Knight 2018.11.02. 08:38:33

"Egy viccet elmesélni sehol nem lehet úgy, mint magyarul. Szarkazmus, cinizmus, irónia sehol sem olyan, mint itthon. "

látod mégis a Monty Python a világhírű, nem az Irigy Hónaljmirigy meg a Sas József.

Zoltan Hazafi 2018.11.02. 08:38:33

"Menjenek csak ki, éljenek, élvezzék a kapitalista világ minden „áldását”..."
- Kapitalizmus? Már azt hittem, hogy ide is begyűrűzött.
Ha pedig nem, akkor ez micsoda?

Platonica 2018.11.02. 08:50:37

Egy picit ugy erzem, a sajat optikajat ve'li objektivnek. Mintha csak az lenne a tuti, es mindenki mas "tevkepzetekben" szenvedne, ha nem ugy latja, mint o... A sajat velemenyehez es nezopontjahoz minden szive-joga megvan, es megkerdojelezni sem erdemes, plane nem negalni vagy megmagyarazni, miert nincs igaza. Talan egyszer eljut oda o is, hogy igy kezelje a masoket...

kék madár 2018.11.02. 08:51:39

en marhara szeretnek itthon itthon lenni, de hanyingerem van ettol a szemelyi kultusztol ami a csapbol is folyik, es a latvanyosan az elet minden elemere kiterjedeo diktataturatol.

Ha a posztolonak a makos guba meg a toltott kaposzta, akkor kb annyira egyszeru mint a faek es eleteben nem evett meg kulfoldon jot. Ritka csodamadar az olyan aki bejarja a vilagot de ennyire beszukult marad.

A ropke bemutatkozas es az ES es Tahi-Toth beolvasta, hat eleg ciki

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2018.11.02. 08:52:09

Ránk azt mondják: hazaköpködünk. A poszter úgy nézem az egész világra köpköd. Csak azt nem értem, ha ilyen rossz mindenhol máshol, akkor minek utazik még mindig, miért nem marad otthon?

tikk 2018.11.02. 09:04:27

Nevezzük "Bélának " kultúrember , jó munkásember "oszt jónapot."
Minden nemzet hülye , minden nemzet felületes és nevetséges nyilván.
Haladjunk, nincs itt semmi látnivaló.
Ps: Magyart más nemzetről csak pejorativ hallottam én még nyilatkozni, kb mióta élek.
Még talán a magyar lengyel két jó barát , az egyetlen ami pozitiv jelentéstartalmú.
A francia : csigazabáló
A német :preciz és smucig
Az amerikai :felületes, őszintétlen
A román : barbár
és igy tovább

Antal Jozsa 2018.11.02. 09:04:29

@IT Knight: :-) europai nemzet nem lesz egyhamar...csak egy-ket fecske probal nyarat csinalni azzal hogy elsosorban europainak tartja magat.
Egy szorosabb rendszer azert eloremutato lenne a mai vilagban Kinat USA-t Oroszorszagot ellensulyozando.

kék madár 2018.11.02. 09:05:26

azt vagy 20 eve nem lattam leirva, hogy "diplomas", ez meg tenyleg szokas???

kék madár 2018.11.02. 09:07:18

beugrott, hazassaghirdetesben az Expresszben irtak le ezt mert az emberek 2/3-anak nem volt, es akkoriban meg felvagtak erre,

olvaso.nl 2018.11.02. 09:34:24

ez egy nagyon szomoru iras. a postolo elkepesztoen boldogtalan lehet hogyha ennyit kell utaznia ilyen regota, mikozben leginkabb csak otthon enne a toltottpaprikat viccelodve

Szuttty 2018.11.02. 09:34:31

Mondjuk szerintem az otthon ott van, ahol az ember OTTHON érzi magát. Nem ott, ahova született, amibe belenevelték, hanem amit MAGA alakított otthonná, ahol a környezetével megtalálta azt az egyensúlyt, amitől számára az OTTHON lesz. Na, Mo. pont ez ellen harcol.

Din Serpahis 2018.11.02. 09:39:03

Hát őszintén. Nekem a hazám az Pécs + pár kivételes hely az országban ahova szép emlékek kötnek. Mint pl a Mátra vagy a Balatonpart.

Magát Magyarországot viszont kifejezetten megvetem.

Dragonlady (Bp, Hun) 2018.11.02. 09:39:28

@kék madár: :-)))))

Most úgy felbasztam az agyam h végig csináltam az elfelejtett jelszavas pár kattintast végre.

Erezzen amit akar írja le e/1 de ne magyarázza már h mi több tízezer ha még van annyi olvasó mit érzünk így T /2 ben hozzánk vágva.

Az h magyar vagyok mellesleg egy véletlen és ennyi.

szakasz2 2018.11.02. 10:05:39

Na, mire rászántam magam az írásra, már jó sokan kiosztották a posztolót, még @IT Knight: is. Respect.

"Egy viccet elmesélni sehol nem lehet úgy, mint magyarul. Szarkazmus, cinizmus, irónia sehol sem olyan, mint itthon."

Mivel kapott már eleget, megpróbálok a tárgyilagos vonalon maradni. A magyar nyelv egy csodálatos, szép és rendkívül logikusan felépített nyelv, biztosan párját ritkítja. De azért elég nagyképű bárki, aki azt mondaná, hogy a világ legszebbje/legjobbja, hiszen kötve hiszem, hogy beszélné bárki is a többi sokszáz vagy ezer nyelv akár csak 2%-át is. Szóval ne ess túlzásokba.
Egészen konkrétan pedig 6,5 év svájci tartózkodás után mondhatom, hogy jó viccek, szarkazmus és irónia itt is van bőven, ha az ember megfelelő értelmiségi körökben mozog - simán összevethető a magyarral. Olyannyira, hogy szerény becslésem szerint a magyar szólások, mondások nagyságrendileg fele az nagyjából tükörfordítása a német megfelelőjének - magyarul elég sokat átvettünk tőlük (vagy valamennyit ők tőlünk?), de akárhogy is van, ez jelzi, hogy azért nem csak magyar nyelven lehet csodás dolgokat alkotni.

A "töltött káposztához, gulyásleveshez, mákos gubához" csak jó egészséget és minél kevesebb egészségügyi problémát tudok kívánni a csudás magyar betegségügyben. Az említett kajákat nem szeretem (a mákos gubát még gyerekként szerettem), annál jobban élvez(t)em pl. Spanyol- vagy Finnországban, de akár Svájcban is a sokféle halat, zöldséget, gyümölcsöt és ezekből készült finom és egészséges ételeket, a svájci csokiról nem is beszélve.

Csodabogár 2018.11.02. 10:06:48

@kék madár: Nos én nem csodamadár vagyok, hanem Csodabogár, de én is itthon érzem magam igazán jól. Ez nálam kormány és rendszerfüggetlen. Nekem teljesen mindegy volt melyik országban éltem, mindig ellenzék voltam, de csak magamban. Különben sehol nem foglalkoztam a politikával, nem arról szólt az életem. Itthon is kizárom a hazai híreket, nem olvasom, nem nézem. Europai politika érdekel és társam révén az amerikai őrültségekről is elég jól értesült vagyok és ezzel kész is ez a fejezet nálam.
Amíg tudok utazom, Bécsbe operába megyek, itthon hangversenyre járok. Ahol vagyok ott igyekszem jót enni. Nem vagyok meggyőződve a töltöttkáposzta felűlmulhatatlanságáról, sőt. De nekem itthon a legjobb. Másnak meg máshol és kész. Vita erről nincs.

Buchhalter 2018.11.02. 10:17:26

@tikk: a román miért barbár? Leírnád? Voltak román származású kollégáim és sajnos jobban kijöttem velük és más kollégák is mint az erélyi magyarokkal.A szerbekre is köpködnek,de tavaly amikor kint voltam egy hétig Novi Sadban meglepően kedves kiszolgálást kaptam mindenhol ,pedig nem titkoltam,hogy magyar vagyok.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2018.11.02. 10:40:08

@Szuttty:
Nekem ott, ahol a fogkefem van nagyjabol :D
Ha az egy szalloda valahol, akkor este oda megyek haza es semmivel sem masabb, mint amikor a lakasomba megyek haza este. 4 fal, egy agy, nehany szemelyes holmi es ennyi.

@szakasz2:
Ebben sokat segit, ha az ember nyitott, hajlando megtanulni az adott nyelvet es kapcsolatba lepni a helyiekkel. Nekem semmivel sem masabb itt a kommunikaciom, mint Magyarorszagon volt. Ugyanugy viccelodok, ha epp olyanom van, ugyaugy ugratom a kollegakat, ugyanugy beszelek melye temakrol. Lehet a fentiek temaja mas, de ezt egy ertelmes ember egy ido utan tudni fogja (adott orszagban mivel lehet es mivel nem illik viccelodni).

szakasz2 2018.11.02. 10:44:59

@Kövérmadár [swe]: "adott orszagban mivel lehet es mivel nem illik viccelodni"

Sőt, nem csak az adott országban, hanem adott emberrel. Van akit lehet ugratni, szoktuk is egymást rendszeresen, más meg nem vevő a humorra/iróniára, azzal nyilván nem csinálom. És ez meglehetősen országfüggetlen.

Welshibardok 2018.11.02. 10:53:56

Nekem errol az jut eszembe, mikor nem reg ugy döntöttem, kommentelek egyet Youtube-on, aminek az lett a következmenye, hogy senkihazi vagyok, köpködök Magyarorszagra es magyar lettemre egy angol nyelvü kommentre angolul valaszoltam, elarultam a hazamat, nem vagyok magyar, haza se menjek többet, mindenkinek jobb igy stb. En szeretm Magyarorszagot, gyönyörü, de undorito a korrupcio, ahogy a politika hülyenek nezi az embereket, megalazza Öket, elszurja az oktatast, az egeszsegügyet, a boltokban kaphato elelmiszerek minösege egyre csak csökken stb. Ezzel csak azt akartam mondani, hogy az, hogy valaki mashol boldog, virul ki, azzal nem csereli le a multjat, a gyökereit, nem lesz kevesbe magyar, de olyan vilagban elünk, hogy ha akarunk, szedjük a satorfankat es megyünk, es elünk, ahol akarunk. Miert kene ott halni ahol születtünk? Miert nem lehet szabad döntes? Es ha valaki szabadon dönt, miert kene azt megkerdöjelezni vagy kiatkozni a szülöföldjeröl? Miert csak az magyar, aki minden nap töltött kaposztat eszik es nagymagyarorszag van a polojan? Ha valaki nem elvakult Magyarorszaggal es nem mondja azt, hogy minden magyar eredetü, a magyar nyelv A nyelv, meg a Sziriuszrol jöttünk, es nincsen jobb a magyar konyhanal, milyen jo a bevetel-kiadas arany, csak itt vagy otthon stb., akkor az mar elarulta a hazajat. Ha valaki mer objektiv lenni Magyarorszaggal kapcsolatban az nem magyar többe, es ez annyira nonszensz. Ha ide születsz, nacionalistava kell valnod ahhoz, magyarnak mondhasd magad. Annyira idegesito es elszomorito a szüklatokörüseg.

Arthamyr 2018.11.02. 11:03:34

"Egy viccet elmesélni sehol nem lehet úgy, mint magyarul. Szarkazmus, cinizmus, irónia sehol sem olyan, mint itthon. " - Úgy nem, de máshogy lehet, és "jobban" is lehet.
Vagy ha nem ezt értetted alatta, hanem azt, hogy a magyar a csúcs, akkor úgy látszik a 10 év alatt 42 ország felesleges volt, legalábbis a látókör tágításának szempontjából. Az persze nem semmi azért, hogy 42 ország 10+ nyelvét olyan szinten elsajátítottad, hogy ezt ki tudtad jelenteni. :)

Egyébként minek kellett 42 ország, nem jöttél már rá a tizedik után, hogy neked Magyarország a legjobb? Minek mentél Kínába, mégis mire számítottál?

Platonica 2018.11.02. 11:05:13

En ugyan nagyon regota elek kulfoldon, ket orszagot probalhattam ki eletvitelszeruen Mo-on kivul, de soha nem kopkodtem "visszafele".
Re'g rajottem, az, hogy erzem magam, egyaltalan nem foldrajzi koordinatak fuggvenye, nem is 'uralkodo' partpolitika vagy iranyvonal hatarozza meg. Kiprobaltam mar parfelet eletemben itt is, ott is.

Nyelvre kicsit kiterve, a gyerekem ketnyelvu, azert azt mar o is megfogalmazta, mennyivel szinesebb es gazdagabb a magyar, es hogy milyen szerencses, hogy ezt is beszeli, anyanyelvi szinten elerheto szamara az irodalma, stb. Annak nagyon orulok, hogy plusznak latja a hatteret, gyokereit. Kulfoldon elve szerintem erre nagyon erdemes szulokent odafigyelni.

tikk 2018.11.02. 11:06:05

@Buchhalter: Erre nem tudom a valaszt, mert nem én állitom.( Ahogy a többi felsorolt nemzetről sem tudom.)
Olvasd el a hozzászólásom.

2018.11.02. 11:09:17

@Kövérmadár [swe]:

"Ha az egy szalloda valahol, akkor este oda megyek haza es semmivel sem masabb, mint amikor a lakasomba megyek haza este."

Ezt majd próbáld ki egyszer, ha gondolod. Mármint hogy csak egy fogkeféd van, meg mondjuk egy hátizsáknyi/bőröndnyi cuccod, és váltogatod, hol laksz. (Mondjuk, egy évig.)

Nem azt mondom, hogy nem lehet kibírni, vagy hogy nincs meg a maga romantikája, de rávilágít, mi a különbség az "otthon" meg a szállodai szoba között. :)

Arthamyr 2018.11.02. 11:09:36

@IT Knight: Hagyjuk már ezt. Attól, hogy pár autoriter fasz nemzeti mázzal és populizmussal szerzi/tartja meg a hatalmát, attól még az nem lesz nemzeti. Fordulatról sincs értelme beszélni, Erdogan/Putyin mióta van hatalmon? Orbán sem most került be a magyar politikai elitbe, max. mint jól működő politikai szélkakas, kicsit másfele fordult, bár ő jelentéktelen, mivel Magyarország is az. Egyedül Trump "friss", és van olyan ország élén, ami számít is.

2018.11.02. 11:11:56

@Arthamyr:

" akkor úgy látszik a 10 év alatt 42 ország felesleges volt, legalábbis a látókör tágításának szempontjából"

Én is pont ezt akartam írni. Bámulatosan szűk a látókör. Evvan.

Arthamyr 2018.11.02. 11:12:21

@szakasz2: Szerintem finom a töltött káposzta, a gulyásleves, és a mákos guba is, mindhármat szeretem, de azért nem mondanám, hogy ez a gasztronómia csúcsa, és nem csak Magyarországon hozzáférhetőek.

2018.11.02. 11:13:15

@Dragonlady (Bp, Hun):

Helló, jó látni téged is!

Arthamyr 2018.11.02. 11:16:28

@Kövérmadár [swe]: Szerintem rakj rendet, mint a norvég srác, és akkor életed végéig meglesz a 4 fal + 1 ágy kombó, néhány személyes holmival (mondjuk interneted nem lesz). :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2018.11.02. 11:45:02

@Nagy kámpics:
Bar nem valtogatom jelenleg, de minden cuccom elfer kb. 3 borondben :)
Neha eszembe jut, hogy akar be is rendezhetnem a lakast, amiben lakom, de mindig alszom ra egyet es masnap rajovok, hogy igazabol nem is erdekel. :)

@Arthamyr:
Ezt nem egeszen ertem? Milyen norveg srac? A meszarosra gondolsz?
Viccet felreteve, amilyen a sved borton, gondoltam mar ra, hogy 1-2 evre be lehetne vonulni. Ingyen szallas, ingyen kaja, sajat lakosztaly. Biztosan van edzoterem is. Csak a buntetett eloelet nem hianyzik. Es nem szabad gazdasagi buncselekmenynek lennie amit elkovetnek, mert akkor viszik a penzemet is. Ugy kell, hogy 2 ev, "vagyon" kamatozzon csak, aztan nyugdij. :D :D :D

Arthamyr 2018.11.02. 11:52:13

@Kövérmadár [swe]: Breivikre gondoltam. Ő sanszosan élete végéig kap ingyenszállást, kaját, asszem van kis privát konditerme, könyvtára is, az emberek nem zavarják.
A "szállásfoglalás" folyamata alkalmas lehet pár számodra antipatikus elem likvidálására is, több legyet ütsz egy csapásra. :)

Dikusz 2018.11.02. 11:53:18

@Arthamyr: Pláne akkor finom, ha mindezt egy menüben kapod, a megfelelő sörrendben.:)))

Arthamyr 2018.11.02. 12:01:11

@Dikusz: Na az azért ütős, nekem bármelyik elég magában is. :)

Arthamyr 2018.11.02. 12:06:13

@Kövérmadár [swe]: Haverom volt belga börtönben 2 napig backpacker idejében (kis holland importárut találtak nála), azt mondta, hogy az egész nyáron messze az volt legjobb szállása. :D

Csodabogár 2018.11.02. 12:56:33

@Nagy kámpics: Szívesen laktam és utaztam is minden felé, de mindig tudnom kellett, hogy van valahol egy igazi otthonom. Ez nem feltétlen Budapesten volt, bár ott se kellett soha szállodába menni, mert volt saját szülői lakás. Ha ezek nem lettek volna, azt hiszem egy cseppet sem élveztem volna a "cigány" életmódot. Persze nem vagyunk egyformák. Vannak igazi világutazók, akiknek nincs meg a fix pont szükségletük. Bárki lehet boldog, bármilyen felállásban.

Shanarey 2018.11.02. 13:42:57

"Szarkazmus, cinizmus, irónia sehol sem olyan, mint itthon"

S ez a fickó diplomás ?Sszép.

Ugyanis amit beidéztem tőle, az csak annyit jelent hogy élt külföldön de rohadtul nem próbált beleolvadni az ottani miliőbe, sem megtanulni valamilyen nyelvet annyira, hogy tényleg értse is azt amit hall.

takarék-láng 2018.11.02. 13:59:47

"Itt, ha leköpnek, az egyenes, ha szeretnek, az biztosan így van. "

- ez a magyarok legszerethetobb tulajdonsaga.

Rassztol, fajtol, vallastol neveltetestol fuggetlenul mindenki ott erzi otthon magat ahol gyerekkorat toltotte, es felnotte valt. Ott vannak a legjobb baratai, oda kotik a legkedvesebb emlekek. Ennyi semmi tobb.
(Talan az lehet ezalol kivetel, aki gyerekkorat is felvaltva tobb orszagban tolti, mert pl szulei sokat utaznak munka miatt. De neki meg mely baratsagai nem alakulnak ki)

A nagyszaju ugato, ezzel egyet nem erto kommenteloknek pedig csak annyit mondok, terjunk vissza a kerdesre a nyugdijazasodkor, ha nem elobb.

címzetes docens 2018.11.02. 13:59:52

"Magyarnak lenni állapot" Egyre inkább múló állapot.

takarék-láng 2018.11.02. 14:00:16

@Bicikliző medve: "Nekem europa a hazam, es itt szeretek mindent, ami europai, es kulturalt keretek kozott zajlik"

Vs.

"Nekem pl herotom van mindentol, amit itt megirt a posztolo, de en nem is magyarnak tartom magam, hanem europainak"

Komolyan lehet ekkora ellentmondasba keveredni 10 soron belul?

Nem vagyunk gyerekek, tudjuk mi az abra. Europainak tartod magad, ami manapsag az internacionalizmus szinonimaja, a hazadat, kulturadat gyulolod. Arra nem terek ki, hogy melyik madar szarik a sajat feszkere, csak felvilagositlak, hogy nincs olyan orszag, nep, nemzet, kultura hogy europa(i). Csak egyhez tartozhatsz.

takarék-láng 2018.11.02. 14:00:27

@Antal Jozsa: az esz azt sugallja, hogy europanak a foldrajzi kozelseg, kulturalis hasonlosag miatt oroszorszaggal kellene osszefogni. Erre tortent, tortenik probalkozas, de azt megtorolja az angolszasz usa, amelynek a vilaghatalmi pozicioi veszelybe kerulnenek.
Legutobbi pl nemetorszag szankciokkal fenyegetese az eszaki gazvezetek miatt. Hat ki az az ostoba aki szerint ez nem jobb mint gazt behajozni az oceanon keresztul?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2018.11.02. 14:08:43

@takarék-láng:
Az en nyugdijas eveim Thaifoldon vagy valami hasonlo orszagban lesznek. ;)

Mely baratsagot sehol sem alakitottam ki, mind idoszakos volt (iskolavaltassal, munkahelyvaltassal, lakohelyvaltassal mind elkopott es lett uj helyettuk).

Lehet, hogy normal esetben, az esetek tobbsegeben igazad van, de nincs igazad mindenki eseteben. Orszagtol, rassztol, vallastol fuggetlenul ;)

Dammiel 2018.11.02. 14:15:04

@IT Knight:
Épp azért, mert csak magyarul vicces...de a Sast kikérem magamnak..

Arthamyr 2018.11.02. 14:45:21

@takarék-láng: "nincs olyan ... kultura hogy europa(i)" - Pedig, kedves troll uram, egyik kedvenc vezetőd ennek védelmezőjeként is szereti láttatni magát, és emlékeim szerint hivatkozni is szokott rá...

geeeteee 2018.11.02. 15:05:02

Én nem ismerem Kerry-t, szerintem ő sem engem, szóval nem miattam használta ezt a hasonlatot:

"She wasn’t trying to hurt me. She genuinely wanted what was best for me – in this case, for me to not look like an – and so she risked causing offence to tell me what I needed to hear."

Innen: www.watoday.com.au/lifestyle/life-and-relationships/i-d-forgotten-how-dishonest-we-are-until-a-friend-told-a-simple-truth-20181030-p50cz7.html

Egyszerűen olyan messziről le lettünk csúnyázva. A gúgli sem segít, hogy ki lehet az a csufi: https://www.google.com/search?q="old+Hungarian+man"+wearing+sunnies&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwiB2OPb7bXeAhUHRo8KHascCOwQ_AUIDigB&biw=1270&bih=654 És ki ölte meg Laura Palmert?

geeeteee 2018.11.02. 16:01:24

"DE itthon lesznek itthon. Senkit nem érdekel a kocsijuk, ruhájuk, ékszerük, magasan tesznek rá. Dicsekedni csak itthon lehet. "

Tényleg sajnálom, talán sikerült volna, ha az a 4 rugód nem havi, hanem heti. Sebaj magyarkodni még lehet.

somlobodog 2018.11.02. 16:01:43

"Őszintétlen mosolyok, bájgúnáros How are you?-k, Kák gyelá? Vi géc? direkt írtam fonetikusan. miközben magasan tesznek rá, hogy tényleg hogy vagy. "

Miközben:
"intelligens a világ dolgaiban tájékozott kultúrember vagyok"

Az vagy. Intelligens... Annyira tájékozott vagy hogy az arroganciad miatt arra nem vetted a fáradságot hogy felfogd hogy ez egy formális udvariasság. És nem egyből egy "miaf*sztakarsz-szal" nyitnak. Majd egyszer én is írok az ÉS-be erről egy gondolatfoszlanyt. Ha majd egyszer olyan tájékozott kulturember leszek.
Ahogy a híres és minőségi magyar ételekről is. Oké, finomak (nekünk és én is szeretem amiket leirtal) de azért közel sem a legjobb, valahol a gasztronómia alsó közepe. Bár ez a rész nem is releváns mert de gustibus non est disputandum.

somlobodog 2018.11.02. 16:01:48

@IT Knight: az. Meg illene a többi nyelven is olyan szinten beszélnie a posztolonak mint magyarul és akkor talán értené a viccet. Még ha nem is szereti:))

somlobodog 2018.11.02. 16:01:51

@kék madár: diplomás:)))))) sőt. Érettségizett

geeeteee 2018.11.02. 16:01:56

"Egy viccet elmesélni sehol nem lehet úgy, mint magyarul. Szarkazmus, cinizmus, irónia sehol sem olyan, mint itthon. "

- Do Hungarians play football?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.11.02. 16:18:57

Ahogy az eszünk,úgy a kreténségünk suttyóságunk gyökérségünk is sajátos!

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.11.02. 16:52:31

@kék madár: "azt vagy 20 eve nem lattam leirva, hogy "diplomas", ez meg tenyleg szokas???"

na, ebbol a szobol kovetkezettem en is arra, hogy a poszt iroja biztos nem egy millenial :))

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.11.02. 17:00:27

@Csodabogár: "De nekem itthon a legjobb. Másnak meg máshol és kész. Vita erről nincs"

Pontosan errol van szo. Van, aki teljesen jol elvan a boreben Mo-n, van, aki meg jol erzi magat x orszagban. Amit sokan/sokunk nem szeret, az a DE MO-NAL (es/vagy magyar nyelvnel, magyar eteleknel, magyar kulturanal stb.stb) SEMMI NEM LEHET JOBB attitude. Ez kb. olyan, mintha valaki kijelenti, hogy marpedig a rakott kaposzta a LEGJOBB etel a vilagon. Nem jobb/rosszabb, hanem MAS.
Ez egy abszolut szubjektiv dolog, es mint ilyen, kar rola egymast gyozkodni, vagy x/y-t rosszabbnak/primitivebbnek/hazaarulonak stb. stb. beallitani.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.11.02. 18:09:41

Nekem bejön sültkrumpli sülthús-vagy rántotthús kombó.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.11.02. 18:09:47

@Welshibardok: Te ugye kintről írsz?
Én is mennék csak lassan mozdulok.

Dikusz 2018.11.02. 18:19:37

@Zsuzsi65:
Ezt mondom én is. Azt meg teljesen elfogadom, ha valaki ott érzi jól magát, ahol éppen él, azt érzi hazájának, bárhol is él a világon. Legyen az Amerika, Anglia, Németország.
Ha az adott országban képzeli el az életét, ott él a gyerekeivel, akkor az az új hazája.
Ha engem külföldre vetett volna a sorsom, lehet én is ezt mondanám. Ettől függetlenül -magam nevében nyilatkozom csak- Magyarország a szülőhazám.

Dikusz 2018.11.02. 18:24:33

@Zsuzsi65: Csak azt ne kérdezd meg így estefelé tőlem, hogy ezt miért pont neked írtam... :)))

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.11.02. 18:38:24

@Dikusz: haha, semmi gond :) itt meg csak delelott van, a penteki csendes irodai napomat kicsit felpezsdited :)))

RoxyCRX 2018.11.02. 19:13:37

@takarék-láng: Nem lehetseges, hogy valaki egyszeruen herotot kapott a magyar viszonyoktol es egyszeruen elhuzta a csikot? Majd ezutan rajott, hogy az adott orszag ahol ELNI kezdett, tobbet ad neki mint a SZEPHAZAJA? Akik arrol irnak, hogy mennyire gaz nyugat eu ,meg hogy mindenki feluletes meg szarik rad..... nos az soha nem is probalt beilleszkedni az adott helyen csak verte a mellet a magyarsaga miatt es mindenkit lenezett.... Ja kerem, hogy mas orszagban nem fogadnak el mert csak a nagy arc van tartalom nelkul? Hat ez szornyu... Erdekes ezt en soha nem ereztem...es sokkal inkabb az ottaniak (az adott allampolgarok, vagy egyeb orszagbol szarmazok) probaltak segiteni ha barmi bajom volt, vagy a mai napig ok tartjak velem a kapcsolatot, nem a magyar csodabaratok, akik arra hivatkozva hogy messze vagyok szartak a fejemre es nem kerestek soha. Szoval hiaba probalja par ember elmagyarazni, hogy a magyar mindig is magyar lesz es a hazaja a legfontosabb, stb... addig amig nem fogja fel, hogy mas emberek mar reg tuljotottak ezen a kerdesen es csak szanakozva nezik azokat akik verik a melluket a magyarsag miatt. Ugyanis az en eletemet egy picit sem befolyasolja hogy utalsz e engem vagy szeretsz, vagy hazaarulonak tartasz e vagy sem mert kulfodon elek es az a hazam. Egyeszeruen csak azert veszem a faradsagot hogy tepjem itt a szamat, hogy hatha par ertelmes ember felfogja mirol beszelek es esetleg nekik is erdekesebb lehet az eletuk.

kardio1 2018.11.02. 19:42:02

@Buchhalter: Újvidéken voltál. Magyarul ezt így mondják. Ahogy azt sem mondod magyarul beszélve, hogy Wienben voltam.

kék madár 2018.11.02. 19:46:59

@Csodabogár: de ha dolgoznod kene, es benyalnod a nalad sokkal hulyebb gerinctelen fidesznyik fonokodnek azert lehet, hogy agyverzest kapnal

kék madár 2018.11.02. 19:47:59

@Zsuzsi65: "biztos nem egy millenial :))"
szerintem 65 korul

kardio1 2018.11.02. 19:51:40

@Zsuzsi65: ennek a hozzáállásnak a párja meg a: "Magyarországon minden rossz". Erre is sok példát látni.

kardio1 2018.11.02. 19:55:32

@takarék-láng: az ész azt sugallja, hogy az oroszokkal nagyon vigyázni kell. Az amerikaiak se szentek, de ha már az oroszok, a kínaiak és az amerikaiak között kell választani, egyértelműen a harmadik a jó (=legkevésbé rossz) választás.

Buchhalter 2018.11.02. 20:03:27

@kardio1: És mi is a bajod Novi Saddal? Talán valami új magyar szittya harcos lennél? Szerintem meg kéne békélni a múlttal. A Trianon óbégatók is fárasztók. Különben is háborúzzon az ,akinek 6 anyukája van.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.11.02. 20:13:40

@kardio1: igen, az meg a masik veglet tenyleg...

kardio1 2018.11.02. 20:17:05

@Buchhalter: nem értetted, amit írtam. Ennek nincs köze Trianonhoz. Egyszerűen magyarul az a neve annak a városnak. Ahogy Wiennek Bécs, Paris-nak Párizs, Leipzignek Lipcse. Bruxelles-t is Brüsszelnek írjuk.
Érted már.
A trianonnal kapcsolatos megjegyzésedre inkább nem válaszolok: no comment. De ez úgyis más téma.

skye8 2018.11.02. 20:58:28

ezen jot nevettem . az valoban eletreszolo elmeny hogy a buszon budos eutazok taszigaljanak, vagy az utcan egy udvarias koszonesre radbambuljanak, esetleg kirohogjenek. ezert erdemes Mo-on maradni , igazad van. latom mar az ertelmiseg is kezd megbomlani :)))

Csodabogár 2018.11.02. 21:17:46

@kék madár: Lehet, de ilyen olyan meg kellemetlen főnököket minden országban el kell viselni. Svájcban se egyszerü külföldinek lenni. Valószinű erős a páncélom. Meg van és volt is mindig, a magam élete, nemigen érdekelt, hogy ki milyen körülöttem. Becsülettel dolgoztam, soha egy rossz szó nem érte a munkámat. Kit érdekeltek a főnök érdekeltségei, politikai beállítottsága meg egyebek.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.11.02. 21:20:40

@kardio1: Ha tele a töke az embernek,akkor először a rossz jut eszébe!
Nekem is először a köcsög emberek jutnak eszembe itthon.
A rendes emberek másodszorra jutnak eszembe.
Viszont ők nem olyan hangosak,mint a seggfejek.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.11.02. 21:20:41

@takarék-láng: Semmilyen ellentmondás nincs.

Nézd meg,ha egyszer én kijutok,akkor hogy fogok köpködni.

fhdgy 2018.11.02. 21:39:33

Valamikor, régebben írtam egy posztot, amiben azt fejtegettem, hogy a haza nekem három dolgot jelent:

1. a föld, a szülő föld
2. a nép, ahova tartozom
3. a hatalom

Az első kettőt szeretem, mert úgy vagyok mint a jó baráttal, ismerem jól és mégis szeretem.

A harmadikkal viszont nem tudok kibékülni.

Ami bánt, az az, hogy ha a harmadikat kritizálom ( sajnos nagyon is joggal ), akkor sokan, nagyon sokan támadnak, mert ők nem tudják szétválasztani a három dolgot,

Végig olvasva a mai hozzászólásokat is azt látom, hogy vagy a szétválasztási képesség hiánya miatt vagy a hatalom iránti elfogultság miatt, a tábor alapvetően két részre szakadt.

kardio1 2018.11.02. 22:07:48

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

normális esetben egy szakítás után a harag idővel elmúlik. Aki még évek múltán is haragszik, még mindig nem lapozott.
Jó esetben te sem fogsz idővel haraggal gondolni Magyarországra.

kardio1 2018.11.02. 22:11:06

@fhdgy: én nem úgy vagyok vele, mint te. Nekem a haza független attól, milyen színű épp a kormányzat. Ez utóbbit szerethetem, vagy sem, de az nem egyenlő a hazával.

Dragonlady (Bp, Hun) 2018.11.02. 22:47:20

@Kövérmadár [swe]: nahát ahol a (kövér ) madár se jár :-)

Csodabogár 2018.11.02. 23:35:03

@kardio1: Ezt mondom én is mindig.

Antal Jozsa 2018.11.03. 00:49:33

@szakasz2: Erre a magyar-német hasonlóságra én is felfigyeltem és nem csak mondások kapcsán, Himmelskörper - égistest, Heizkörper - fűtőtest, siebenschläfer - hétalvó(!!!)... meglepő dolgok, lassan el lehet kezdeni magyarról tükrökfordítani :-)

Bármennyire is nehezebb a német mint az angol, sok mindent könnyebb kifejezni németül vagy inkább jobbán átjön a mondanivaló (magyarként).

Antal Jozsa 2018.11.03. 00:49:42

+1 dolog, ami a németet "elcseszi" ill. megnehezíti az a rengeteg német dialektus. Nem hasonlítható az angolban lévő különbségekhez (brit vs amerikai).
Ezzel szemben a francia egy majdnem tökéletes nyelv, kvázi dialektusok nélkül (a király anno megoldotta).

gabors 2018.11.03. 02:18:27

"Egy viccet elmesélni sehol nem lehet úgy, mint magyarul. Szarkazmus, cinizmus, irónia sehol sem olyan, mint itthon. "

ez semmi mast nem mutat csak azt hogy egy idegen nyelvet sem voltal kepes "rendesen" elsajatitani a posztolo ..

el nem tudom kepzelni mi faszt csinalhat valaki "jol" ennyi helyen ugy hogy egy idegen nyelvet sem beszel normalisan

valszeg jobb ha marad Mo-on neki foleg de mindenki masnak is jobb igy ...

kardio1 2018.11.03. 02:40:23

@gabors: ez nem nyelvtudás kérdése. A magyar humor tényleg más, mint az angol, vagy francia. A tükörfordított vicc nem mindig ül.

kardio1 2018.11.03. 02:42:53

@Antal Jozsa: az ország egységesítése jóval korábban végbement Franciaországban, mint a németeknél. Azért dialektus van bőven.

gabors 2018.11.03. 03:18:55

@kardio1: "@gabors: ez nem nyelvtudás kérdése. A magyar humor tényleg más, mint az angol, vagy francia. "

na gondolom viccelsz ... (persze a magyar jobb / mas / meg ilyen baromsagok)

"A tükörfordított vicc nem mindig ül. "

tukorforditas ????? akkor nem tudja a nyelvet !!!

errol van szo hogy nem azon a nyelven gondolkodik hanem fordit !!! nem kell tobbet mondani

kronikas 2018.11.03. 05:09:17

@takarék-láng: engem csak.magyarok támadtak hátba, egyenességet alig láttam. Ezek valami legendák lehetnek.
Taposás, nyalás, stb amire jól emlékszem s hogy szemtől szembe mosoly, hát mögött rágalmak kitalálása terjesztése. Ott aki sok évig dolgozik vmiért, kinevetik, ha meg sikerre jut elvennék tőle az eredményt. 47 év tapasztalatom volt benne.

kronikas 2018.11.03. 05:11:43

@takarék-láng: én is europainak tartom magam, sőt elsősorban embernek.

kronikas 2018.11.03. 05:16:28

@takarék-láng: miért ne kaphatnának orosz kémel eu állampolgárságot, hadd árasszák el az Eut? Azért egy északi ország nemrég jó sok orosz ügynököt lekapcsolt 1 nap alatt.... orbánék meg futószalagon adták nekik az eu állampolgárságot.

kardio1 2018.11.03. 07:54:59

@gabors: te ennyire nem érted ?
A "más" nem egyenlő a "jobbal". Én nem is tettem egyenlőségjelet közéjük. Te igen.
Másrészt a fordítás: nem minden nép ugyanazt találja viccesnek, hiába fordítod le a viccet angolra pl. Vagy a háttér ismerete nincs meg.
Van pl. az a régi, rendszerváltás előtti vicc, hogy:
Az amerikai, a magyar és az orosz beszégetnek, hogy melyikük milyen gyakran utazhat külföldre. Az amerikai azt mondja, hogy ha van pénze rá, annyiszor egy évben, ahányszor csak akar. A magyar azt mondja, hogy háromévente, ha van rá pénze. Az orosz: tizenkét évente utazhatok, 56-ban Magyarországon voltam, 68-ban Csehszlovákiában, 80-ban pedig Afganisztánban.
Értené ezt egy nyugati ember szerinted, minden magyarázat nélkül ?
Érted már, mire gondolok ?

Dikusz 2018.11.03. 08:36:28

@gabors:
Gábor, már meg ne haragudj, de egyszerűen nem fogom fel az egybites agyammal: mit nem lehet azon érteni, amit @kardio1: írt?

Tényleg más a magyar humor, mint az angol/francia/német.

kék madár 2018.11.03. 11:58:01

@Csodabogár: " de ilyen olyan meg kellemetlen főnököket minden országban el kell viselni"
akkor nem dolgoztal meg diktaturaban, es nem erted amit irtam. Nem hulye fonokrol irtam, hanem egy hulye besugo szadista fonokrol, ami egy diktatorikus berendezkedesben modi, mint Magyarorszag.
Magyarorszagon a kutyat sem erdekli, ha becsuletesen dolgozol.

Antal Jozsa 2018.11.03. 12:32:45

@gabors: nem minden orszagban olyan egyszeru a helyzet mint az USA-ban ahol jol elvagy az angollal jo nagy teruleten. Probalnal meg egy nemet dialektust megtanulni.Jo pelda erre a svajci.Szotart kidobhatod mert nincsenek benne a szavak.Nincs helyesiras.Aki tud (meg az is aki nem )nemetul tudja hogy a mein Haus mit jelent.Na most itt a lanyom mis Huus-t mond. A mini Huus-t kijavitottak mert a Huus-nak das a neveloje. Rendes nemetben viszont nem kap s-t a mein.Ez csak egy pelda volt. Az ido mint Zeit itt leirva Zyt. Szoval el vagytok ott kenyelmesedve az angollal Amerikaban. A posztolo meg sok helyen volt igy nehez felszedni a nyelveket.Az angollal biztosan o is elboldogul.

kardio1 2018.11.03. 12:58:17

@kék madár: szerintem ő inkább dolgozott diktatúrában, mint te meg én.
Abban igazad van, hogy sok rossz főnök van Magyarországon.

gabors 2018.11.03. 13:18:28

@Dikusz: "Tényleg más a magyar humor, mint az angol/francia/német. "

bocs de ez honnan tudod ??

en kb az angolrol (amerikai foleg) tudok valamit

bizony ott kezdodik a nyelvtudas hogy valaki elvezni tudja-e a mondjuk Jhonny Carson-t vagy Jay Lennot vagy Jimmy Kimmelt avagy a Saturday Night Live-ot mind igen humoros vicces ironikus amit akarnak az itteniek DE ehhez mar nyelvtudas es nyilvan kultur kornyezet ismerese is szukseges ...(nyilvan aki franciaba huzott ki az ottani peldakat tud mondani persze nem 6 honap utan akkor meg a franciak sem viccesek)

en peldaul nem talatam soha sem humorosnak a latabart :-)

es a multkor talan te linkeltel valami mostani viccess youtubot azt sem talaltam viccesnek

gabors 2018.11.03. 13:25:27

@kardio1: "Érted már, mire gondolok ?"

persze hogy ertem az olyan "viccek" amik az adott tarsadalmi elethelyzetbol adodnak meg az adott nyelven sem idotalloak .. lasd Hoffi... az akkor abban az evben vicces volt (nemreg lattam azt a szilveszteri reszt amiben sandokan bohockodott a nagy orosz sziberiaban .. mit mondjak most mar inkabb kinos mint vicces volt)

ezert is mondom hogy a nyelvet tudni kell eleg rendesen es 6 honap alatt semmi sem lesz vicces egyik orszagban sem meg akkor serm..... de a magyar vicc az nyilvan mas ... :-) sot a magyar ironia is (az meg sokkal jobb mint az angol ironia foleg mint a spanyol bar ahhoz nagyon keveset beszelek egyelore spanyolul)

kardio1 2018.11.03. 13:34:12

@gabors: feladom.
Azt még az otthon élő Dikusz is világosan látja (hiába ütöd el személyeskedéssel a mondandóját), hogy a tipikus angol humor egészen más (még egyszer: nem jobb, nem rosszabb, hanem más), mint a magyar (ez fordïtásban is átjön). Egyébként az amerikai meg az angol humor is más. Az igaz, hogy ha nem tudsz elég jól egy nyelven, nem érted a poénokat. De ha jól beszélsz is sem lesz minden vicces, mint a helyieknek.
Többet már nem írok erről, úgysem fogsz másként vélekedni.

M. Péter 2018.11.03. 13:38:38

@Antal Jozsa: Az angolnak több változata van, nem csak brit és amerikai. Egy liverpooli vagy newcastle-i tájszólással beszélőt egy született angol sem feltétlenül ért meg, a skóciai és írországi nyelvjárások is messze vannak attól az angoltól, amit a nyelviskolában tanítanak.

Dikusz 2018.11.03. 13:43:15

@gabors: kész, passz, én is feladom.:)))

Kipper 2018.11.03. 13:59:07

@Antal Jozsa: A Siebenschläfer egy cuki rágcsáló (dormouse, a magyar nevét nem találtam)); még soha nem hallottam a magyar hétalvó-ként alkalmazni. :)

Platonica 2018.11.03. 14:09:52

@Kipper: A dormouse a (kerti) pele, vagy alvo pelenek is szoktak mondani. Hetalvot en se hallottam me'g.

Antal Jozsa 2018.11.03. 14:28:22

@M. Péter: Tudom hogy vannak az angolban is különbségek tapasztaltam is meg most is tapasztalom, de az kutya füle ahhoz képest amilyen kilengések a németben vannak a ca. 480e km2 nagyságú nyelvterületen.

Svájcban még a városoknak és megvan a dialektusos nevük, meg sokszor az országoknak is. Nagyon nehéz ezt megtanulni, gyerekként megy de felnőttként már nagyon nehéz --> ez azt jelenti sose fogot úgy érezni hogy végleg megérkeztél ide.
Az angolnál elég ha ott élsz és rádragad a más kiejtés aztán fel is veszed.
Én is láttam már olyan észak-ír dokumentumfilmet amiben a riportalany beszédét feliratozták.

De a dialektust keményen tanulni kell. És a másik embertől tudod csak tanulni. Nincs önszorgalom, nincs könyvolvasás, nincs rendes irodalom, csak kevés film van...
Német munkatársam svájci német nyelvtanfolyamra járt hogy értse mit beszélnek. És ez Bernben volt. Zürichben más beszéd van, St Gallenben megint más....de közben az utcán mindenhol minden 99%-ban német, újságok, könyvek is.

Ha van egy Svájcban forgatott film, sorozat, azt Németországban újraszinkronizálják mielőtt leadnák..

M. Péter 2018.11.03. 15:19:08

@Antal Jozsa: Ide már nyelvész kell, hogy objektíven mérje a nyelvjárások közti különbségeket.

Antal Jozsa 2018.11.03. 16:15:05

@Kipper: en.wiktionary.org/wiki/Siebenschl%C3%A4fer

Lehet hogy rossz (vagy nem használt) példa volt, de találkoztam vele valahol különben nem tudnék róla.

Utolsó mondat:
de.wiktionary.org/wiki/Siebenschl%C3%A4fer

London2009 2018.11.03. 19:36:00

@gabors: @kardio1: @Dikusz: az angol angolrol tudok egyedul nyilatkozni. De szerintem megdobbento, hogy mennyi hasonlosag van az angol meg a magyar humor kozott. Nem is veletlen, hogy mennyire szeretik a magyarok az angol komediakat. Vacak szallo, Csengetett mylord stb. Szerintem elsosorban nyelvtudas, masodsorban szemelyiseg kerdese. Abban meg Gaborsnak igaza van, hogy aki nem beszel csak magyarul, igy csak leforditva vagy szinkronnal ismer konyvet/filmet az ezt honnan tudja? Latabart en imadom meg Kabost de egy Sas kabareval vagy Bodoccsel a vilagbol ki lehet kergetni. : )

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.11.03. 19:38:45

@kardio1: Szeretnék már ott tartani.
De sajnos még itt vagyok.

kardio1 2018.11.03. 19:53:01

@London2009: nekem az angol humor kevésbé direktnek tűnik, finomabb, sok benne az irónia és az önirónia.

London2009 2018.11.03. 20:09:20

@kardio1: igen, ezzel egyetertek. A tradicionalis angol humor valoban ilyen. Self deprecating, sarcastic, subtle, silly.

Dikusz 2018.11.03. 21:13:04

@London2009: Ebben igazad van, nem jól fogalmaztam (már megint).

tamask 2018.11.04. 08:09:47

@kék madár: Ázsiában élek jó ideje. Az átlag magyar lekakálná a lábszárát, ha látná, hogy milyen különleges ételek vannak itt. Imádom az itteni ételek nagy részét. Mégis így sok év után is ha egy jó töltött káposztára vagy rakott krumplira gondolok, akkor összefut a nyál a számba.
A mákos guba leszólását nem értem, lehet, hogy egyszerű étel, de hidd el, a világ nagy részén is a legegyszerűbb desszertekre gondolnak nosztalgiával az emberek, amikor az otthon ízeire gondolnak.
A nagyanyám által egykor készített madártejnek vagy húslevesnek nincs párja a világon, ahogy a kínai emberek is a gyerekkorukban evett egyszerűbb ételekre gondolnak vissza nosztalgiával későbbi életükben.
Persze lehet enni negyvenezer forintos éttermi vacsorákat, aztán instagramra feltolni a képeket, de az érzelmi kötődés az más.
Nem tudom ismerős-e neked a comfort food fogalma. Egy amerikai a casserole (rakott akármi), macaroni and cheese hallatán kap nosztalgiarohamot. Az orosz a szoljanka, a kínai a douhua (tofu alapú édesség cikkrszirupban), a japán a mochi (édes rizslisztből gyúrt golyók) után vágyakozik és akárhol is élt a világban előtte, ha hazatér, akkor első dolga ilyet enni, mert ez hiányzik neki. Ez nem jelenti, hogy más nemzetek ételeit nem eszi, de ezek jelentik számára az otthont.

@Antal Jozsa: európai nemzet nem lesz soha, de európai identitás van, ahogy mindig is volt a nemzetállamok kialakulása előtttől kezdve. Az európai kultúrkör sokkal egységesebb, mint azt az Európán kívüliek hiszik. Francia felvilágosodás, skót mérnökök, német filozófia, itáliai és németalföldi művészet egész Európa kicsei, mindenütt hatottak. Aki európai, az elismeri, hogy az európi kultúra nem szigetszerűen egymás mellett élő népekből áll, hanem volt egymásra hatás. Sőt mondok jobbat, volt felvidéki magyar haverom, aki magát felvidéki csehszlováknak vallotta jóval a két állam különválása után is. Nem szlovákiai magyarnak. Mert a regionális identitása erősebb, mint a magyar (a magyarországi magyarokat nem is szerette).
Ahogy vannak még, akik jugoszlávnak vallják magukat a Balkánon. Nem kell egy létező ország se ahhoz, hogy identitást képezzen.

@Dragonlady (Bp, Hun): nem véletlen, hogy magyar vagy. A szüleid magyarok voltak, ezért lettél magyar. Az állampolgárságot és nemzetiségi hovatartozást nem lottón vagy tombolán osztogatják. Elég jó eséllyel megjósolható, hogy ha egy házaspár X és Y állampolgárságokkal rendelkezik és Z országban születik a gyereke, akkor milyen állampolgár lehet a gyerekük. Ha magyar házaspárnak véletlenül születhetne egy guatemalai gyereke Magyarországon, akkor beszélhetnénk véletlenről.

fittyerfutty 2018.11.04. 08:10:01

Ez most akkor vagy merő szarkazmus és cinizmus, amit saját bevallása szerint is nagyon szeret a szerző, vagy nem.

"Senkit nem érdekel a kocsijuk, ruhájuk, ékszerük, magasan tesznek rá. Dicsekedni csak itthon lehet."

Utóbbi mondat alapján remélem az első verzió az igaz, és csak szórakoztatni szeretett volna minket. Ez esetben köszönöm, és jót röhögtem. :D

TBlocker 2018.11.04. 08:10:47

Nem rossz poszt. Sok mindennel egyet is értek. A mű-mosolytól a kínai kultursokkig,valamint nem volt olyan ország ahol valami finomat ne ettem volna finomabbat mint bármelyik másikban, munkámból adodóan járom a világot kb 220 napot minden évben lassan 12 éve, csak Afrikában és Dél-Amerikában nem jártam még, nem nagyképüségből írom (abbol már rég kikupálodtam) csak viszonyítás képpen.
Két hazám van az egyik Magyarország de a szívem csücske Erdély. Mindkettőbe jó hazajönni-menni, egy-két hónap után, maradnék is többet de nem tehetem, viszont az alatt a 2-3 hét alatt mindig fejben vivodok a “magyar állapottal” : miért nem tudunk összetartobbak lenni, miért nem tudunk mi is legalább műmosolyogni egymásra, miért nem érezzük a polgártársunkat legalább felebarátnak, miért poiltizálunk annyit (főleg ha nem értünk hozzá), miért vagyunk állandóan elégedetlenek, miért vagyunk irigyek, miért probáljuk okosabbnak láttatni magunka másoknál, miért keresünk kibúvókat vagy kiskapukat...stb, más országokban is csinálják de nem ennyire látványosan ês nem is fáj annyira. Szerintem a magyar nem egy állapot inkább egy fogalom, de akkor is jó haza jönni-menni ha mindig ilyen marad.

tamask 2018.11.04. 08:11:31

@kardio1: ez egy mítosz, minden országban van önironikus, finom, nem harsány humor. Közép-Európában meg végképp ilyen a humor nagy része történelmi okoknál fogva

A kommentekben tipikus magyarosch hozzáállást látok. Ha valaki a töltött káposztát, Túró Rudit emlegeti nosztalgiával, akkor a nyugatra szakadt magyarok egyhangúlag lehurrogják, hogy maradi, mucsai paraszt, nem világpolgár, nincs ízlése és inkább élvezze a különleges külföldi ételeket.
Ha egy kanadai azt mondja külföldön élve, hogy hiányzik neki a poutine, ha egy louisianai külföldön élve azt mondja, hogy hiányzik neki a crawfish cookout hangulata meg a shrimp-okra gumbo, ha egy chicagoi azt mondja, hogy hiányzik neki a vastag deep-dish pizza (amitől az olaszoknak égnek áll a haja), akkor a földijei annyit mondanak, hogy "I feel ya bro". Tehát nem lehurrogják, hanem megértik.

Tipikus magyarosch mentalitásra vall, hogy ami magyar, azt leszarozzuk. Aki szereti a töltött káposztát sok évtized utazgatás, külföldön élés után is, az lenézendő mucsai. Pont a magukat nyitottnak láttatni akaró nyugazi magyarok állítanak itt kinszagénységi bizonyítványt magukról.
Minden ember, aki egy kultúrában nőtt fel, hiányolja a gyerekkora ízei, a hazai humort, akkor is, ha élete nagy részét utána külföldön éli le.
Nem véletlenül járnak az ázsiaiak külföldön is a saját kis éttermeikbe. Élvezhetik a helyi ízeket is, de nekik néha kell a hazai.

virgo 2018.11.04. 08:11:43

A post szerzője valóban sokat általánosított. Nálat többet már csak azok, akik a kommentekben igyekeztek megcáfolni, de itt élek a gyanúperrel, hogy kissé félreértették a szerzőt.

Ő nem állította (szerintem), hogy a magyar ételek, nyelv, magyar lét stb objektíve jobb mindegyik másiknál. Azt mondta el, ő hogyan érez ezzel kapcsolatban, tehát hogy neki jobb, ami eleve szubjektív ugye. A kaják esetében amúgy is nehéz lenne mondjuk a töltött káposztát magyarnak titulálni, mert a törökök által került hozzánk, mint egy csomó más étel is.

De.

itt azért elég nagy különbségek lehetnek életkor szerint is: a külföldi lét egy fiatalnak lehet kaland, és mint ilyen, kifejezetten érdekes és élvezetes, még nehézségekkel együtt is. 50 fölött azért más máshogyan néz ki ez a dolog. Aki meg kijelenti hogy ő elsősorban európai és nem magyar, hát... szerintem meg elsősorban hülye, csak aztán európai.

A hazánkat szeretni önmagában nem bűn, és ennek kevés köze van a mindenkori kormányzathoz. Ezen a nyelven tanultunk beszélni, ami eleve ad agy sajátos logikát, gondolkodásmódot. Ezt az ember nem vetkőzi le amíg él, akkor se, ha nagyon szeretné.

Dzendör Sztadiz 2018.11.04. 08:11:52

Hát szegény vendégposzter egyet nem tudott: ezen a blogon utálni kell Magyarországot meg mindent, ami magyar.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.04. 08:12:25

Britek verhetetlenek szarkazmusban és iróniában, lepipálják a magyarokat.
Szőke és rendőrviccekben vagyunk jók :P
Az tény hogy a hazai szalámik sokkal ízletesebbek a szegedi pirospaprika miatt, se olaszba, se németbe nem eszik senki olyan szalámit mint itthon.
És egy tányér gulyás levestől se kap infarktust senki, nem muszáj egy konténer zsírt beledobálni, ez a titka, ezt üzenem a fittnesszmamiknak.

biobender 2018.11.04. 08:12:39

Egy picit ismerem ezt a tipust, nem magyar sajatossag. Elmehet 42 orszagba, mindegyikben fel egy kicsit a helyiektol, nem kommunikal, magaban morgolodik a szallodaban , melyen megveti a korulotte levoket majd hazajon es elmondja milyen szar a kulfold. Csak azt bizonyitja, hogy boven lehet valaki provincialis bunko, akkor is ha sokat utazik .

A legszebb peldanyok azert a kommunizmusban teremtek: a megbizhato ettarsak akiket kiengedtek nyugatra.

Visceroid 2018.11.04. 08:12:41

"Magyarnak lenni állapot"

Hát ja. Idegállapot.

Ivanbaumgartner 2018.11.04. 09:09:55

Sajnos magyarként sok helyen-nem itthon-leköpnek,és a románokkal egy kalap alá vesznek..még élnek a stereotipiak sok helyen,magyar a "bajuszos,csatingatós,cigány marha pásztor"....

jjoey 2018.11.04. 09:09:55

Es miert nem tudja a sok vilaglatott kitalalni az orszagot? Akar bolt, akar kozlekedes, akar munka, miert kell a masikat atvagni, becsapni, lehuzni? Miert ezt es nem az egyuttmukodest importaljuk? A csilivilire bukunk, nem a normalis emberre, miert a legenybucsuk fovarosara vagyunk buszkek?
Pedig sokan vannak kint es lehetne ezen valtoztatni, ha annyira jo ez az orszag.

midnightcoder2 2018.11.04. 09:09:55

@biobender: Vagy esetleg arról van szó, hogy van saját ízlése, értékrendje, öntudata és nem esik hasra rögtön attól hogy hű, én a mucsai bunkó eljutottam a csodálatos USA-ba.

- duplagondol 2018.11.04. 09:27:08

Tudjátok, ez volt a régi emberek felismerése is: akkor született a jelmondat, amikor a deákok, a katonák, huszárok és gyalogok, testőrírók, sőt, utazók először vettek célba nagy számban napnyugati országokat: a XVIII. században.

"Extra Hungariam non est vita, si est vita, non est ita" "Magyarországon kivül nincs élet, vagy ha van is élet, az nem olyan."

tamask 2018.11.04. 09:27:36

@midnightcoder2: USA-ban töltött időm alatt nekem a városok egyáltalán nem jöttek be, még a mások által szuper hangulatosnak leírt New York se. A természet viszont igen.
Külföldi életem elején én belefutottam egy olyan határontúli (Kárpát-medencei) magyarba, aki folyton fikázta a magyarországiakat, utálta a mucsai Magyarországot és csak a Nyugat volt neki az isten. Aztán beleláttam kicsit az életébe, tele volt gátlásokkal, mert se magyarul nem tudott már rendesen, se a (Trianon által elszakított) szülőhelyén beszélte a hivatalos nyelvet rendesen. Így neki mindenhol komplexusai voltak. Aztán rájött, hogy a bálványozott Nyugaton se lesz ő különleges.

Mindenki, aki nem folyton utazgatva, évente máshol élve vagy állami gondozásban (gyökértelenül) nő fel, rendelkezik ilyen preferenciákkal, mint a posztoló.
Ha egy kínai ember Amerikában vágyakozik az anyja gőzölt gombócai vagy a kézzel nyújtott tésztából készült leves után, akkor senki se hurrogja le. Csak a magyaroktól hallottam ilyet.

- duplagondol 2018.11.04. 09:32:28

A "technikalizációban elveszett emberi kapcsolatoknál" azonban elakadtam. Tudnánk valamit, amivel ezt, minden látszat ellenére, ki tudnánk védeni?

Szaktanár 2018.11.04. 09:50:14

azt hiszem, ez emberfüggő. van, aki jól érzi magát, ha bunkók vele a bkv-n, és van igénye rá, h a "hogy vagy?" valódi érdeklődés legyen. én a magam részéről pont fordítva vagyok. szeretem, ha nem lökdösnek, ha nincs büdös, amikor felszállok a buszra, és nem szeretem a túlzott bizalmaskodást sem, ezért a közérzetemre vonatkozó kérdéseket megtartom a legbelsőbb körnek, és nem érdekel, ha mások nem kérdezik meg, vagy ha csak udvariasságból.
szarkazmus, irónia, meg csak helyiek számára érthető poénok ugyanúgy vannak mindenhol, de nyilván ha 10 év alatt 42 helyen fordul meg az ember, akkor nem lehet olyan mélyen beágyazódni egyetlen társadalomba sem, h ezt megélje, megértse az ember.
kinek így jó, kinek úgy. ha ennyit utaznék, én is vágynék haza, de ha az ember letelepszik valahol máshol, egy idő után szükségszerűen ott lesz otthon.

tanato 2018.11.04. 09:56:51

@maxval balcán bircaman: Nem nemzitség,identitás.Szerintem egy kiskorában kiköltözött magyar szülőktől származó személy felnőttkorában amikor már nagyjából el is felejti,vagy nem használja szülei nyelvét,az adott állam nemzetiségéhez tartózó identitású lesz.Mondjuk magyar származású francia,német vagy angol.Egyí két kivétel persze van,éppen te írtad régebben hogy egy örméyn,zsidó vagy ír vagy egy cigány akkor is oda sorolja magát ha már sokadgenerációsként él is egy adott államban és már a nagyszülei sem beszélték őseik nyelvét.Ezt én naponta tapasztalom pl. a helyi cigányoknál/30 % kb. a praxisomban az arányuk/,legtöbben már nem beszélik a lovárit mégis nagyon élesen megkülönböztetik ki a környezetükben a cigány és ki a "Magyar"jelen esetben a magyar lehet persze sváb tót,vagy román is.

midnightcoder2 2018.11.04. 10:14:41

@tamask: Igen. Picit néha én is ezt érzem ezen a blogon sok mindenkitől. Nyilván minden helynek megvan a maga előnye és a hátránya, és az már az adott személy preferenciáin múlik hogy mit érez előnynek és mit hátránynak. De itt ha bárki meg meri említeni egy hely - különösen egy nyugati ország - hátrányait, azt sokan virtuálisan keresztre feszítik, kerékbe törik és máglyán égetik el.

midnightcoder2 2018.11.04. 10:15:05

@- duplagondol: "Tudnánk valamit, amivel ezt, minden látszat ellenére, ki tudnánk védeni? "

Szerintem az emberi kapcsolatok már jóval a "technikalizáció" előtt rég elvesztek. Már a szocializmusban is téma volt a lakótelepi magány és elidegenedés, pedig akkor nem hogy fészbúk nem létezett, de vidéken egy pesti vonalra is órákat kellett néha várni a telefonfülkében. Ahhoz pedig hogy telefonod legyen, orvosnak, rendőrnek vagy TSZ elnöknek kellett lenned.

Ma viszont a technológiával nem annyira elvesznek, hanem inkább átalkulnak. Az aki a villamoson a mobilján chatel a fészbúkon szintén kapcsolatot tart - legfeljebb nem veled. Ami amúgy 99.99%-os eséllyel telefon és fészbúk nélkül is így lenne, max. akkor nem a telefont bámulná hanem az újságot, vagy épp kifelé az ablakon a semmibe.

Platonica 2018.11.04. 10:20:19

@tanato: Ha mindket szulo magyar, akkor nehezen tudom elkepzelni, hogy a kiskoraban kikoltozott gyerek elfelejtene vagy akar nehezen hasznalna felnottkoraban az anyanyelvet. Ennek ellentmond az osszes eddigi tapasztalatom. Me'g a vegyes hazassagokbol szuletett gyerekeknel is azt latom, megorzodik a nyelv, de itt fontos, hogy foleg akkor, ha az edesanyjuk a magyar.

Az identitas mar egy bonyolultabb kerdes, marmint hogy minek erzi, vallja magat valaki, ha kulfoldon no fel. Ez sok-sok osszetevotol fugg, kezdve a szulok hozzaallasatol, a befogadoorszagban szerzett tapasztalatoktol, egyeni beallitottsagtol, stb.

tsabus UAE 2018.11.04. 10:37:39

Múltkoriban volt egy vitám sokakkal az "értlmiségi" lét definícióját illetően. A többség szerint, egy papír, mely igazol egy felsőoktatási intézményben tett eredményes vizsgát, automatikusan feljogosít valakit a belépésre az értelmiségi kasztba. Ezt a posztot elolvasva, kicsit az én érvelésemet látom alátámasztva, miszerint a diploma, önmagában semmit sem jelent. És íme...

tanato 2018.11.04. 10:42:18

@Platonica: Gondolj TOny Curtisre,kiskorában az USA-ban még csak magyarul beszélt/szüleivel/utána meg abszolut elfelejtett magyarul.De sajnos sok felnőttet is ismerek akik 56-os disszidens szüleik ellenére,alig-alig értik őseik nyelvét sajnos.
Amiket írsz azok tényleg pozitív példák.
Második pont:Ők inkább magyar származású spanyolnak,vagy olasznak tartják magukat/hogy ne mindig alegnagyobb nyelveket említsük./De az identitás tényleg más dolog,pl. az aradi 13.-ak jó része nem beszélte a nylvünket mégis magyarnak tartották magukat és a környzetük is máig nnnak tartaja őket.
Identitás:nemrég olvastam költőnk József Attila apjáról,ő ugye Arad megyei pakulár/hegyi pásztor szülőktől származó román anyanyelvű ember volt/Amikor hosszú évekig MO.on élt/nagy Magyarországon persze/FŐleg Budapesten a későbbi költő anyjával akkopr József Áron néven jelentkezett be és magyarként definiálta magát,később amikor elhagyta a családját és Temesváron kezdett új életet új asszonnyal akkor meg Aron Josip néven románként definiálta magát

Platonica 2018.11.04. 10:55:26

@tanato: Pont ezt a kiegeszitest akartam irni, csak megeloztel, hogy ma sokkal kevesbe jellemzo, regebben viszont tenyleg gyakoribb volt. Az 56-osok gyerekei azt meseltek anno, hogy a szuleik nagy-nagy nyomas alatt voltak, latastol mikulasig dolgoztak, alig talalkoztak, ok "megorzokben" nottek fol, vagy pl Tony Schwartz-rol (aki egyebkent mar kint szuletett) le is irtak, hogy az "utca nevelte". Igy nehez atadni, megorizni az anyanyelvet. Ma szerintem teljesen mas a helyzet. Amikor en eloszor kerultem kulfoldre (tobb mint 20 eve), ott minden magyar csalad tudatosan figyelt arra, hogy a kisgyerekeik magyarul is tudjanak. Ezek a gyerekek ma mar felnottek, es az otthonuk nyelve ( a szuleikkel) tovabbra is magyar. Most (masik orszag) szinten ezt latom magam korul. A sajat gyerekem nemcsak beszel, de ir, olvas magyarul, pedig nagyon pici kora ota itt el, sose jart magyar iskolaba.

tanato 2018.11.04. 11:01:42

@Platonica: Amíg a szülők élnek és figyelnek rá addig persze oké.A gond csak akkor lesz ha már nem lesznek szülők és vagy már nem járnak haza az unokák a nagyszülők halála miatt,akkor kopik.dez a folyamat a MO:-on élő külföldiek esetében pont ilyen.Pl a 20-30éve ideköltözött nagyszámú kínai gyerek akik máér ide járnak iskolába,már csak otthon beszélnek kínaiul.Éppen figyeltem egy kisikolás korú gyerekcsapatot a Kínai piacon Kőbányán,egymással magyarul játszottak beszéltek,a szülőkkel kínaiul.

Platonica 2018.11.04. 11:20:00

@tanato: Az teljesen tipikus, hogy a gyerekek egymas kozt az orszag nyelven jatszanak, me'g testvereknel is lattam az otthonukban. Ettol me'g megmaradhat az anyanyelvuk:-)

Azert jo esellyel a szulok nem halnak ki a gyerekek fiatal koraban;-) mar pedig ha min. kora felnottkorukig termeszetesen es napi szinten hasznaljak a nyelvuket, akkor nem fogjak mar elfelejteni. El nem tudom kepzelni, hogy a kamaszgyerekem valaha aka'r csak torje is majd a magyart. Viszont a sajat leendo gyerekenek mar jo esellyel nem fogja atadni, foleg ha nem magyarajku part valaszt. (Ha igen, akkor azert megvan az eselye:-))

tanato 2018.11.04. 11:29:44

@Platonica: ha a kamaszgyerek elköltözik megházasodik máés anynyelvűvel,mindenképpen kopni fog a nyelv gyakorlás híján.van egy ismerősöm már régebben más témában írtam róla itt is,öt éve szakácskodik Németországban fiatal srác osztrák barátnője van.Magyarul csak az édesapjával szokott egy héten egyszer beszélni magyarul telefonon./Anyu már sajnios nem él/Nemrégen volt itthon annyira érződött az akcentusán hogy ritkán használja a magyart,hogy szinte félelmetes volt.Tisztára mint egy magyarul jól beszélő német

Platonica 2018.11.04. 11:44:47

@tanato: Ez az 5 ev utani akcentus nekem nagyon furcsa, kulonosen, hogy felnottkent ment ki. Elhiszem neked, de meredek.

Az unokahugom No-ban szuletett, nott 13 evig, ma mar felnott, na az o magyarjan lehet erezni a nemetes akcentust, sot me'g az angoljan is. Ez termeszetes.

Gergely_it · http://gergo.me 2018.11.04. 12:45:29

Talán azért is érez így a szerző, mert “túl sok” országban élt. 10 év alatt negyven-valahány, az azt jelenti, hogy mindenhol látogató maradt. Én 14 évesen költöztem el otthonról, 25 éve. Nem állítom, hogy nem kötődöm érzelmileg Magyarországhoz, de az igazat megvallva, én már itt érzem magam otthon. Biztosan személyiség kérdése is, de talán az időnek is van szerepe abban, hogyan és mennyire kötődünk Magyarországhoz, hol érezzük magunkat otthon (akár több helyen is).

Mancilla Pectoralis 2018.11.04. 12:45:32

Semmi baj nem lenne Magyarországgal,ha nem megalomán idióták vezetnék(akár szegfű akár narancs). Akkor nem lenne ennyi megkeseredett, egocentrikus ember hiszen ez egy szép ország, simán élhető lenne.

midnightcoder2 2018.11.04. 12:45:58

@tsabus UAE: Íme egy szép példa arra amit írtam pár hsz-szel előbb. Amúgy igen, igazad van, a magyar értelmiség csakis ballib lehet, aki pedig ballib annak automatikusan kötelező isteníteni mindent ami minél távolabb van a mi kultúránktól és megvetni mindent ami a miénk. Én ezért is vagyok büszke arra, hogy nem vagyok értelmiségi, holott diplomám nekem is van.

tanato 2018.11.04. 12:53:58

@Platonica: Bizony én is meglepődtem,de belegondolván ha azt a kiejtést gyakorolja öt évig akkor már az anyanyelvét is németes hangsúllyal beszéli.Töklétes magyarsággal de érződik hogy más nyelvi környezetből jött.

Platonica 2018.11.04. 13:26:41

@tanato: valoszinuleg benne van a magyartol valo elszigeteltsege is, mert mi 2x-3x 5 ev utan se beszelunk akcentussal, me'g a gyerek se, aki pedig itt nott fol:-)

tanato 2018.11.04. 14:07:45

@Platonica: Igen ti napi szinten beszéltek magyarul.

kardio1 2018.11.04. 15:35:36

@midnightcoder2: szerintem nem erre gondolt.

kék madár 2018.11.04. 15:40:36

@tamask: nem szoltam le a makos gubat, a makos guba globalis es objetkivnak latszani akaro felmagasztalasat szoltam le.

kék madár 2018.11.04. 15:42:08

@kardio1: nem ertem mit akarsz ezzel mondani, hogy ez nem diktatura?

kék madár 2018.11.04. 15:47:16

@tamask: meg egyszer figyelmesen elolvastam az irasod: most akkor a makos guba a legjobb a vilagon, vagy csak neki a legjobb, vagy mi?

kék madár 2018.11.04. 16:00:04

@midnightcoder2: "Vagy esetleg arról van szó, hogy van saját ízlése, értékrendje, öntudata és nem esik hasra rögtön attól hogy hű, én a mucsai bunkó eljutottam a csodálatos USA-ba."

vagy esetleg arrol, hogy lovese sincs az objektivitasrol es piros-feher-zoldet pisil :)

kardio1 2018.11.04. 17:37:25

@kék madár: csak annyit, hogy nem az.

midnightcoder2 2018.11.04. 18:14:37

@kék madár: Pisiljen. Joga van hozzá. Ahogy az amcsik egy részének is csillagos-sávosat. Az már viccesebb, amikor valaki átmegy fél évre, és utána pisili ez utóbbit. De azt mondom, ehhez is joga van az illetőnek kinek a pap kinek a papsajt, a gáz az amikor az utóbbi leszólja az előbbit.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.11.04. 18:48:19

@TBlocker: Nagyon jól leírtál minket.
Sajnos ilyenek vagyunk.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.11.04. 18:48:20

@tamask: Guba.Egyik legjobb!
Madártej is!
Előző asszony átjött madártejet csinálni jó pár éve.
Beleszóltam,nem tetszett neki.
Nem is lett jó.:))
Pedig csak nem akartam,hogy túl édes legyen.:))

Hórukk 2018.11.04. 18:48:40

A nyugati művigyort mint közhelyet kell kezelni. Egyszerűen mosolyognak az emberek, ezt várják, ezt kapják és fordított helyzetben ők is ezt nyújtják. Sokkal jobb, mint állandóan a többiek savanyú, elégedetlen p.fáját nézni, akik ráadásul azt keresik mindig, hogyan b.szhatnak ki veled, ahelyett, hogy kezelnék és megoldanák a helyzetet. Tisztelet a kivételnek itthon.Természetesen felnőttként 20 év alatt sem fogsz úgy elsajátítani egy idegen nyelvet mint az anyanyelvedet és körömpörköltet sem fogsz olyan jót kapni soha odakint. Ezt tudomásul kell venni. Ugyanakkor vannak előnyei is a kinti létnek: mivel az adód túlnyomó többsége jól hasznosul és nem mészarosok zsebében (ciprusi számláin) köt ki, több fizetést és szolgáltatást kapsz ugyanannyi munkáért. Nem aláznak meg naponta sem akkor amikor megkeresed a pénzt, sem akkor, amikor elköltöd azt. Mindenki választhat. Aki tudja, az próbálja ki mindkettőt, aztán döntsön.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.11.04. 19:06:34

@Hórukk: Na ott a pont!
fideszbirkák mindjárt neked esnek...

Kopi3.14 2018.11.04. 19:29:37

Aki ennyi helyen élt, az sehol nem élt, csak megfordult. Úgy meg nem lehet valós képet kialakítani egyetlen helyről se. Így nem a világ steril, hanem ő, és a maga burka.

midnightcoder2 2018.11.04. 19:29:38

@Hórukk: Viszonylag könnyű jobb szolgáltatást csinálni X jövedelem ugyanolyan százalékából ha X négyszer annyi az egyik helyen mint a másikon. Függetlenül attól, hogy persze leszáradhatna a keze minden lopós politikusnak oldaltól függetlenül.

exterminador 2018.11.04. 20:48:58

Mi ez a töltött káposzta, gulyás, körömpörkölt kultusz? Én itthon élek, és mind a háromtól felfordul a gyomrom.

urga 2018.11.04. 21:59:14

"Sehol, soha, de soha nem éreztem magam úgy (a világ bármely pontján, bárkivel, a legkedvesebb és barátságosabb emberek között sem), mint itthon."

+1

Nincs az a pénz, amiért külföldre költöznék újra... (már voltam..)

Almandin 2018.11.04. 23:35:14

@somlobodog: Egyetértek, ez még nem képmutatás. Ha egy étteremben vagy boltban mosolygósan, kedvesen szolgálnak ki, az sokkal jobb, mint ha bunkók. Normális ember ezt nem keveri össze a szeretettel és a barátsággal. Képmutató ember meg sok van a magyarok között is, személyesen tapasztaltam.

fhdgy 2018.11.05. 07:27:56

@kardio1: Azt írtam, hogy :

"Az első kettőt szeretem, mert úgy vagyok mint a jó baráttal, ismerem jól és mégis szeretem.

A harmadikkal viszont nem tudok kibékülni."

Te pedig azt írtad, hogy:

"Ez utóbbit szerethetem, vagy sem, de az nem egyenlő a hazával. "

Nem egyről beszélünk???

kardio1 2018.11.05. 08:21:53

@fhdgy: de.
Te 3 dolgot asszociálsz a haza fogalmához, én meg kettőt. Az aktuális kormányzat nekem nem asszociálódik a haza fogalmához.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.11.05. 11:59:57

@fhdgy: Amúgy ne törődj velük.
Ők a hülyék!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.11.05. 11:59:57

Azért jók az itthoni kaják is.
Pacalt nem eszem,töltött káposztából csak a húst.A barátnőm most csinált nekem először,és nagyon jó volt.
A többi jöhet.

fhdgy 2018.11.05. 12:25:37

@kardio1: Valóban az lenne a szép, a jó, ha ha az első kettő elég lenne, hogy meghatározza az ember gyerekének a viszonyát a hazájához.

A magyar történelem sajnos tele van olyan eseményekkel, amik nem tették lehetővé, hogy az emberek ne vegyék figyelembe a harmadik tényezőt.

Mikes Kelemennek Mária Terézia azt üzente a haza térési kérelmére, hogy "Ex Turcia nulla redemptio"! Mi volt Mikes kelemen bűne? Az, hogy tízen pár évesen a Nagyságos Fejedelem apródja lett!

Hány értékes magyar volt, aki még azt is megtiltotta, hogy hazai földbe temessék addig, amíg itt vannak a németek, az oroszok, amíg fasiszták, kommunisták uralkodnak.

A sort, az okokat te is tudod folytatni!

Igaz, a hatalom nem a haza, de alapvetően meg tudja határozni a honfiú vagy honleány viszonyát a honhoz.

kék madár 2018.11.05. 17:51:53

@kardio1: tehat szerinted ez nem diktatura? Van meg mas ilyen magas labdad, mert ez igy nevetsegesen konnyu?

kék madár 2018.11.05. 18:59:23

@midnightcoder2: a zilleto en vagyok, en mentem Amerikaba fel evre, es en pisilek piros-feher-keket?
En a nacionalizmus minden formajat ruhellem, az amerikait is, az amerikai zaszloval rohangalast is, a magyarral valot is, ez meg a mult szazadban elment, de mara mar le kene szokni errol a torzsi hagyomanyrol, nem segit csak art, es csak a diktatorok szerepet erositi. Roviden: nem ertem amit irsz

kardio1 2018.11.05. 22:03:29

@fhdgy: ez más országban is így van, mégsem tagadják meg a hazájukat.

kardio1 2018.11.05. 22:13:03

@kék madár: természetesen nem diktatúra. Maximum irányított demokrácia, mint Putyin Oroszországa, bár ott jóval erősebb a hatalomkoncentráció, és sokkal kisebb az esély rá, hogy békés hatalomváltás legyen. Magyarországon a választási rendszer nem a Fideszt, hanem a mindenkori győztest juttatja aránytalan hatalomhoz. Egyébként, ha aránytalan választási rendszert keresel, ilyen van Franciaországban, az Egyesült Királyságban pl.
Még egy adalék. A Horthy-rendszer nem diktatúra, hanem autoriter rendszer volt, a mostani rezsim meg sokkal enyhébb annál.
Ne érzelmi alapon nézd a kérdést.
És még mielőtt : nem vagyok fideszes.

kék madár 2018.11.05. 23:22:12

@kardio1: papiron az orszag nem diktatura mert vannak latszatvalasztasok, latszatintizmenyek, latszatszolasszabadsag, latszatfuggetlenmedia, de a valosagban a diktatura minden kriteriumat lefedi a csuti ember rendszere.
Es ez a legnagyobb baja, diktaturak voltak es lesznek, ez meg nem a vilag vege, de ha egy diktaturat demokracianak hivunk, akkor annyi hazugsagot kell magunk elott tolni, hogy abbol hazugsaghegyek lesznek es be fognak temetni mindenki, es a diktator kivetelevel mind aldozatok leszunk.

kék madár 2018.11.05. 23:23:52

@kardio1: És még mielőtt : nem érzelmi alapon nézem a kérdést.

kardio1 2018.11.06. 09:14:37

@kék madár: pedig abból, amit írtál, nagyon úgy tűnik.

kardio1 2018.11.06. 09:22:26

@kék madár: a diktatúrának vannak objektív ismérvei. A magyarországi rendszer ezeket nem teljesíti.
Választáson simán legyőzhető lenne, csak korrekt program kellene, olyan erő, ami érzelmileg is meg tudja szólítani az embereket. Jelenleg az ellenzék kínálata annyi, hogy kergessük el Orbánt. Ez láthatóan nem működik, mégis ezt tolják. Egyébként egy diktatúrában nincs olyan, hogy bármilyen, akár csak helyi választáson az ellenzék győzzön, mint pl. Márki-Zay Hódmezővásárhelyen. Ők ilyenkor inkább börtönben vannak.

kék madár 2018.11.06. 18:01:51

@kardio1: diktaturanak van egy definicioja, nezz utana,
Ha akarod masold be, es vesezzuk ki.
"Választáson simán legyőzhető lenne"
Hat de objektive legyozhetetlen mert csal, a kampanypenzzel, a kampannyal, rendszerrel, az adattal, a szamlalassal, a buszoztatott szabadkai es erdelyi 100 ezrekkel, meg egyszer, ez egy LATSZAT demokracia, de minden elemeben diktatura.
Neha kovetnek el kisebb hibakat, mint pl. Hodmezovasarhely.

kardio1 2018.11.06. 19:21:06

@kék madár: nem azért nem győzték le, mert csal, hanem mert az emberek érzelmeire tud hatni, egy álmot kínál, azt érezteti, hogy magyarként fontos vagy. Az ellenzék is fog tudni nyerni, ha ezen a téren versenyre tud kelni. A Momentum mint új erő is egy álomgyilkossággal indított (ebből a szempontból mindegy, hogy gazdaságilag kivitelezhető-e), ami versenyképes tömegbázis kiépítésére alkalmatlan. Trump, Orbán, vagy a másik térfélről Ciprasz, vagy a spanyol Podemos esetén arról van szó, hogy a poltikailag nem korrekt, de sok embert foglalkoztató kérdéseket felteszik. A válaszaik sokszor nem megfelelőek viszont. De hatékonyan küzdeni ellenük nem úgy lehet hogy démonizálod, vagy címkézed őket (ez csak segít nekik), hanem ha érdemben foglalkozol az általuk felvetett kérdésekkel.

kardio1 2018.11.06. 19:25:13

@kék madár: abban igazad van, hogy nekik lejt a pálya, de mégiscsak az számít végül, mennyien szavaznak rájuk, vagy ellenük. Ha tömegeknek lenne elegük belőlük, nem nyernének. Ezek szerint csak nem ez a helyzet.

kék madár 2018.11.06. 21:44:55

@kardio1: dehat szam szerint kevesebben szavaztak a Fideszre, csak elcsaltak a valasztasok EREDMENYET. A tomegeknek tok mindegy, hogy eleguk van, ezt a valasztasok elcsalt EREDMENYE nem fogja tukrozni.

"De hatékonyan küzdeni ellenük nem úgy lehet hogy démonizálod"
nem az en dolgom, hogy hatekonyan kuzdjek ellenuk, es nem is demonizalom oket. Siman leirom a tenyeket. Az, hogy a tenyek nagyon durvanak tunnek, pont nem az en hibam.

kék madár 2018.11.06. 22:07:21

@kardio1:
nekem meg pont ez a demonizalas:
"esetén arról van szó, hogy a poltikailag nem korrekt, de sok embert foglalkoztató kérdéseket felteszik. A válaszaik sokszor nem megfelelőek viszont. "
nem olyan kerdeseket tesznek fel, hanem olyan mumusokat talalnak ki, ami az embereket foglalkoztatni tudja, ez a modell Hitler ota mukodik:
a kizsakmanyolo zsidok, a gyilkos mexikoiak es a vad afrikai csordak. Ezek mind hazugsagok, de az emberi butasag es hazugsag befogadasara valo keszseg vegtelen (lasd nehany itt posztolot) es erre ugyesen beugraszthatoak a tomegek. A "sok embert" ezek a kerdesek addig nem foglalkoztattak amig be nem adtak nekik, hogy ezek valos problemak.

kardio1 2018.11.12. 00:05:56

@kék madár: bocs, hogy megkésve válaszolok. Már megint ott vagy leragadva, hogy a magyar választási rendszerben a leadott szavazatok kevesebb mint felével a Fidesznek 2/3-a lett. Ha legközelebb a Jobbik/LMP/DK/MSZP/Momentum ugyanilyen eredményt ér el, nekik is 2/3-uk lesz.
Vagy, ha 80%-ot kapnak, akkor lesz 3 másmilyen párti képviselő.

kardio1 2018.11.12. 00:06:41

@kék madár: a tényeid egy része vélemény.

kardio1 2018.11.12. 00:18:11

@kék madár: amiket leírtál, azok legfeljebb a válaszok lehetnek a soha fel nem tett kérdésekre és mint ilyenek, rossz válaszok.
A kérdések, amiket ezek az erők kimondanak: miért élnek tömegek egyre rosszabbul, amikor mások szemérmetlenül gazdagodnak ?
Miért jó Európának a bevándorlás ? Miért jó, ha a kereszténységet, a keresztényeket bírálhatod, kigúnyolhatod, de az iszlámot, judaizmus nem ?
Miért jó a mesterséges intelligencia korlátok nélküli erőltetése ? Miért jó, hogy a multinacionális nagyvállalatok, élükön demokratikusan meg nem választott vezetőikkel lenyomják az államokat ?
Van egy sor ilyen kérdés, amit a mainstreamban fel se lehet vetni, a populisták meg nem adnak jó válaszokat, de miután válaszolnak, egyre többen érzik úgy, hogy meghallgatták őket. Ez az igazi probléma. Elhallgatással, címkézéssel nem lehet megoldani.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása